"Amerikában történt, hogy egy kisfiú baseball edzésekre járt.  Nagyon szeretett játszani, de ügyetlen volt, fontosabb meccsekre sohasem állították be. Volt azonban ebben a kisfiúban valami nagyon szimpatikus: rendkívül szerette az édesapját. Édesapja sokszor el is jött az edzések végére. Ilyenkor a kisfiú mindent otthagyott, rohat az édesapjához és átölelte. Aztán igen gyakran hosszasan sétáltak a pálya melletti parkban. Lehetett látni, hogy különleges kapcsolat van apa és fia között. Aztán a kisfiú édesapja meghalt. Az edző meg is ijedt, hogy mi lesz ebből. És a kisfiú valóban sokáig nem is jött edzésekre. Egyszer aztán újra megjelent.

Edzés végén odament az edzőhöz és azt mondta: “Szombaton nagy meccsünk lesz, állítson be engem a kezdő csapatba!” Az edző nem nagyon akarta, mert a kisfiú tényleg nem játszott jól, de az édesapa halálára való tekintettel rábólintott. Otthon később majdnemhogy megbánta az engedékenységét. Szombaton a kisfiú tényleg ott állt a kezdő csapatban, s úgy játszott, mintha kicserélték volna, minden ütése pontos volt, senki a nyomába nem ért, az edzőnek eszébe nem jutott volna, hogy lecserélje. A meccs végén odafutott hozzá, s megkérdezte tőle: “Mi történt veled, így még soha életedben nem játszottál?” Mire a kisfiú azt felelte: “Tudja, az édesapám miatt történt. Nem tudom észrevette-e, az édesapám teljesen vak volt, ez volt az első meccsem, amit láthatott. Őneki játszottam.”

Az ember tudja, hogy van Valaki, Aki végtelen szeretettel nézi az életünket. Akitől jöttünk s akihez hazatérünk. Aki miatt az életünk játékát szebben fogjuk játszani. Nagylelkűbben és bőkezűbben. Ez a kapcsolat a világon túli valósággal, az Istennel, teszi az ember életét valóban emberhez méltóvá, széppé. 

Egészen különleges módón igaz ez a pap életében, különös intezitással van jelen a pap életében, akiben Jézus küldetése folytatódik." (Székely János püspök papszentelési homilíájából)