Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Álombeli meglepetés

2008.07.12. 00:30 madhatter2

Minden alkalommal emlékszem álmaimra vagy részleteikre. Ritkán vannak viszont olyan álmaim, melyek igazi meglepetést jelentenek, olyan fordulatokkal, melyekre igazán nem számítok.  Ezért ezek a legértékesebb álmaim, melyeket jól megjegyzek magamnak.  Azaz egyelőre csak egy jut eszembe ...  Két-három éve lehetett.  Régi családi házamnál voltam, de a ház másképp nézett ki. Félkész egyemeletes ház volt, üveg nélküli ablakaiból le lehetett látni a füves kertre.  Barátaimmal vendégeket vártunk a teljesen üres, befejezetlen házba, de valami zavart okozott.  Lent a kertben szárnyas ragadozó hüllők rugaszkodtak fel a gyepről, hogy berepüljenek és nekünkrontsanak.  Valamilyen lécdarabokkal hessegettük el őket, de tudtuk, hogy a helyzetet nem sokáig lehet tartani.  A vendégeket pedig hogyan fogadjuk?  Az ablakok eltorlaszolására csak dobozkarton volt kéznél - szánalmas védelem.  Még egyszer lenéztem a kertbe, ahol már ezrével hemzsegtek a szárnyas hüllők, és már kezdtek is felszállni a ház irányába.  Nincs menekvés -gondoltam.  Ekkor jöttek meg a vendégek, vidáman, gondtalanul, egymás között tréfálkozva.  Az ablakokhoz mentek, a hüllőket röptükben elkapták és hanyag eleganciával felfalták.

Talán így külsőre nem is nagyon szép ez az álom.  Máskor is álmodtam mindenféle állatokkal, máskor is volt szorult helyzet.  De mindig azt történt, amire valahogyan már számítottam is, vagy legalábbis nem volt meglepő.

De ez igen.  Ez teljesen meglepő volt. Üzenet, hogy akkor, két évvel ezelőtt "kívülről" jött a megoldás ébrenléti gondjaimra.  Egy IGAZI meglepetés.

4 komment

Címkék: álmok üzenet meglepetés

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr32550399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arvisura · turoczi.blog.hu 2008.07.12. 07:19:58

Valószínű önbizalom hiánya, szorongás és megoldatlan aktuális dolog. (Az is lehet, hogy korábbi olvasmány- vagy filmélmény)

aranyhal 2008.07.12. 08:03:15

Ez tök jó, nekem is vannak olyan álmaim, amiket muszáj fejtegetni, és tényleg nem mindig a szép álmok a jók.

Elsőáldozásom előtt pár nappal (23 éves voltam) álmomban egy férfi elcsábított egy nőt, majd az ágyban elevenen felfalta. Ezután két ördög jelent meg, akik félelmetesek voltak kb 15 cm-es magasságuk ellenére is, és megfenyegettek, nem mással, mint hogy kár a gőzért, mert úgyis az övéké leszek. Féltem is. Amíg fel nem ébredtem. Akkor rájöttem, hogy a világ legtermészetesebb dolga történt.

hitetlen öleb 2008.07.12. 14:55:05

veszélyes dolog egy álmot vakon, kontextus nélkül értelmezni, de ha már megosztottad, elmondom _nekem_ mi jut eszembe róla.
random gondolatok:

ház: talán kősziklára épült, de félkész, üres, nem véd meg.

feltűnt, hogy te azon aggódsz, hogy 'A vendégeket pedig hogyan fogadjuk?', miközben éppen ők oldják meg a problémát.

kert: a házhoz tartozik, de mégis kívül van rajta.

érdekes, hogy a vendégek vajon miért pont felfalták a hüllőket, mikor annyi más módon elpusztíthatták volna. te végig távol akartad őket tartani, nekik meg kalóriaforrás.

csak megérzés, de talán túl dogmatikusan állsz a világhoz.

ha baromságnak érzed amit írtam, felejtsd el.

Jan 2008.07.12. 19:58:07

Tetszett az álmod, bár nem tudom megfejteni.

Talán nincsen megfejtése egyetlen álomnak sem, mert jelentése sincs; csak egy színes léggömb, amit ha sokáig fújunk- hosszan bennevagyunk- szétpukkad magától.

Nekem, felettébb meglepő fordulat volt, ami számodra fenyegető veszély, az az általad várt vendégeknek nem az, sőt...

/összeségében jó volt olvasni- mert válaszra késztetett :-)/
süti beállítások módosítása