Henri Boulad egyiptomi jezsuita a napokban Budapesten járt. Rajongói, olvasói örömére minden nap, különféle helyeken tartott előadásokat és mondott “prófétai” buzdító szavakat. Mindenkit meglepett korát meghazudtoló szellemi frissességével és nézeteinek radikális fordulataival, melyekből gyakran érződött a megvilágosodott ember szellemi/lelki szabadsága, akit sem intézmény, sem kontinens, sem nyelv nem képes palackba zárni. Aki hallgatja, érzi, hogy a szentek és próféták valahogy fölötte állnak a hétköznapok emberi kapkodásain.
Egyik interjúját újra és újra visszanézem és kívánnám, ha sok pap és püspök velem együtt ugyanezt tenné. Naná, hogy ők nem szeretik ezeket hallani:

“Azért beszélek inkább Krisztusról és mellőzöm az Egyház kifejezést (noha én mélyen egyházi ember vagyok), mert az Egyház szó legtöbb emberben lila övet, süveget, pásztorbotot, nagy aranykeresztet, tömjént és egy nagy épületet jelent, amit templomnak neveznek. De már Szt. Ágoston is megmondta, hogy nem minden templomba járó igaz hívő és nem minden igaz hívő templomba járó. Az egyház fogalma korlátozó, kirekesztő fogalom. Persze nem ilyennek akarta Jézus és nem ilyennek írta le a II. Vatikáni Zsinat, de ha őszinték vagyunk, akkor valljuk be: szeretünk “csak” magunk közt lenni és másokat kirekeszteni.
Az 50 évvel ezelőtt megnyitott zsinati ajtók, amelyeken még be se léptünk, szép lassan becsukódnak, a lehetőségek elmaradnak. Pedig semmi más dolgunk nem lenne, mint szóba elegyedni a világgal, más kultúrákkal, vallásokkal, ateistákkal, másképp kellene viszonyulnunk a korszerűséghez.

Az egyház válságban van, mert négy év alatt négyszáz évet akart behozni. Az Egyház több száz évig elzárkózott minden olyan áramlat elől, mely nyitott a világra, az elmélkedésre, a tudományra, az újragondolásra... A zsinat 180 fokos fordulatot hozott és magától értetődően válságot. Hadd idézzem XII. Piuszt, aki a kanadai papokkal való találkozásakor ezt mondta: “Az egyház az évszázadok során olyanná nőtt, mint egy torzszülött (monster), amelynek túl nagyra nőtt a feje, miközben elsorvadtak a tagjai. Tegyetek valamit, hogy ez megváltozzon, hogy ez a test újra egészséges legyen.” Ezen próbált változtatni a II. Vatikáni Zsinat és ezt a folyamatot látjuk megtorpanni már több mint 15 éve…" De vajon kinek az érdeke?

Milyen boldogok lehetünk mi, magyar katolikusok, hogy ezekkel a kellemetlen visszafejlődésekkel nem kell foglalkozzunk, hiszen hozzánk a zsinat szelleme el se érkezett...