Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Szerelem, nősülés, cyber-sex, avagy: a pap is férfi?

2008.10.19. 22:20 pacsy

Tudok egy plébánosról, aki az iskolában, ahova hitoktatni járt, provokatíve nem engedte előre az ajtónál a tantestület hölgytagjait. Mikor aztán valaki számonkérte rajta a férfiak részéről a nőknek kijáró kötelező udvariasságot, az illető kéjes öntudattal kijelentette: „Én nem férfi vagyok, hanem pap!” De csakugyan így állna a dolog? Lépten-nyomon hallunk ugyanis hivatásukat elhagyó papokról (ami ugyebár az esetek túlnyomó többségében a megnősülést jelenti). Aztán meg vannak itt még más olyan témák is, amikről nemigen hallani. Hadd vegyem őket röviden sorra.

Itt van páldául amikor egy egyházi ember szerelmes lesz. Szerelembe esni szerzetesként vagy papként nem olyan ritka dolog. Ha valaki növendékként vagy felszentelt krerikusként fordul hozzám ilyen problémával, akkor én mindenekelőtt arra gondolok, hogy „Lám, milyen nagyszerű lehetőséget kapott az illető a növekedéshez: szembenézhet valamivel, amivel úgyis dolga lesz az életben!” Persze a szembenézés és növekedés gyakran csak nagy szevedések árán történik meg – de hát az nincs megírva sehol sem, hogy növekedni szenvedés nélkül is lehetne. Aki nem vonul remeteségbe, az nem tudja kiküszöbölni az életéből az ellenkező nemet. Legjobb hát valamiképpen zöldágra vergődni vele…

Szóval: ha valaki ilyen állapotban jön hozzám – mondjuk fülig szerelmesen –, akkor először azt szoktam tanácsolni, hogy ilyen helyzetben ne hozzon döntést. Egyébként ugyenezt mondom annak is, aki házasságra készül, de még nagyon szerelmes. Ilyen helyzetben ugyanis nehéz jó döntést hozni! Ennek az állapotnak persze – kárpótlásul – vannak gyönyörű oldalai: sokan beszámolnak arról is, hogy egyszeriben a személyiségüknek olyan részei elevenednek meg, amiknek létezéséről korábban sejtelmük sem volt. Bennem páldául eredetileg nincs sok fogékonyság a humorra, de amikor úgy igazán szerelmes lettem, akkor azt vettem észre, hogy végre férfinak érzem magam, s hogy megjött a humorérzékem. Nagyon nagy élmény volt! Mindez nagyjából másfél évig tartott, pedig mindent megtettem a megrövidüléséért, mert nem szeretek szenvedni. Minél gyorsabban „ki akartam gyógyulni”, de nem állt hatalmamban. A cselekedeteimért mindig próbálom vállalni a felelősséget, és ezután is vállalni akarom, az érzéseimért azonban – és egy ilyen szép plátói szerelem bizony igencsak erős érzés! – nem kell felelősséget vállalnom. Az érzések jönnek és mennek – úgy változnak, mint az időjárás. Egy igazán komoly szerelem pedig bizony akaratlanul is elhúzódhat – nők esetében talán még inkább! –, mert hát az ember ugyebár kémia is. Ilyenkor pedig egy időre felborul, átalakul a hormonháztartás, ezt tehát nem lehet olcsón megúszni. Én tényleg próbáltam tőle szabadulni minden erővel, de ezt úgy éltem meg, ahogy az olaszban mondják: è più forte di me, erősebb nálam. Ezt a fordulatot gyakran mondják az olaszok gyóntatószékben – ott tanultam. Ebben a helyzetben ugyanis olyan dinamikák indulnak be, amikkel szemben legjobb, ha becsatoljuk a biztonsági övet, avagy: legjobb odakötöztetni magunkat az árbóchoz, mint Odüsszusz. Én kegyelemnek tartom, hogy számomra valamifajta belső evidencia alapján mindvégig, a legmélyebb válság idején is egészen világos volt, hogy pap akarok maradni – ez soha nem kérdőjeleződött meg! –, de ez elsősorban nem az én érdemem. Végső soron maga az egész tapasztalat is hihetetlenül nagy gazdagodást, megelevenedést hozott a lelki életem számára.

Persze olyan stratégia is van, hogy valaki ösztönösen érzi a veszélyt, és már jó előre bebiztosítja magát minden érzelmi érintés vagy megérinthetőség ellen, de én azt gondolom, hogy ez túl magas ár: kiszáradunk tőle belül. Szerzetesként sem dolgozhat mindeni irattárban… Ehelyett az igazi spirituális feladat – az irattárosoknak is! :) – szerintem, a két szélsőség között utat találni. A valódi érettség ugyanis termékeny feszültséget jelent: szerencsés áthajózást a megközelíthetetlenség Szküllája és a „hallgass a szívedre” Kharübdisze között. Ez az egészséges férfiasság útja, mely képes marad éltető, bensőséges kapcsolatokra is.

Lelkivezetőként, ha valakit már felszenteltek, számomra az az alapállás, hogy az illetőnek papi hivatása van. Ha a szerelembe esett kolléga továbbra is papként akar dolgozni, akkor viszonylag könnyű a helyzet: csak azon kell iparkodnia, hogy alábbhagyjon az érzelem. Mert a szerelembe nemcsak „bele lehet esni”, de hogy úgy mondjam – „ki is lehet esni belőle”. (Ezt a házasok is jól ismerik!) Mint lelkivezető, a bűnnel nyilvánvalóan soha nem szabad egyetértenem, de nem is dönthetek a másik helyett; ezért aztán – megvallom őszintén – számomra az ilyen helyzetek okozták a legnagyobb próbatételt: itt volt a legnehezebb valakit belsőleg szabadon hagyni. Mert az mondjuk elég gyakran előfordul, hogy van egy negyvenöt éves pap, és egy harmincéves leány, akik egyszer csak szerelmesek lesznek egymásba. Esetleg megy is a dolog „szépen”, mondjuk tizenöt évig, a legnagyobb titoktartás mellett, csakhogy a lelkivezetésben én ilyenkor arra próbálom ráirányítani a figyelemt, hogy őt is nézd, hogy ő a fontos. Ugyanis gyakran óriási felelőtlenségek történnek meg részünkről, férfiak részéről: hogy mondjuk eltelik tizenöt-húsz év – addigra a pap mondjuk hatvan éves lesz, tehát egy idős ember, az illető leány pedig negyvenöt – és akkorra egy nőnek már réges-régen túl kellene lennie a családalapításon, és nevelnie kellene a saját gyermekeit. Nagyon észnél kell tehát lenni! A gyengébb nem sokszor nagyon megalázó helyzetekben képes kitartani, pusztán szerelemből, csakhogy ilyenkor éppen arra a férfias princípiumra van szükség, amely képes felelősséggel gondolkodni. Őt kell néznem, az ő érdekeit – olykor önmaga ellenében is! –; én ebben férfias erőt látok. Megemelem a kalapomat az előtt, aki felelősen tud dönteni ilyen helyzeteben, tehát nem csupán a fellobbanó érzelmeire hallgat. A férfiasság megélésének kitüntetett tere lehet tehát egyfajta pozitív agresszió is, amivel nemet mondhatok a bűnre, a kísértésekre. Aki ezt nem teszi meg a kezdet kezdetén, annak elviselhetetlenül meghasonlik, összegubancolódik az élete. Mert vannak olyan kísértések, ahonnan csak menekülni lehet… Valahogy úgy, ahogy a vízesések fölött is hajózhatatlanok a folyók: egyszer csak ki van írva, hogy tilos vízre szállni, mert onnantól már magával ragad az ár, nincs az a hajómotor, ami képes lenne ellene dolgozni.

Végül hadd írjak még valamit a függőségekről. Itt van például mindjárt az Internet. Merthogy ma minden plébánián és rendházban ott van a számítógép (s aki felkészületlen e posztmodern együttélésre, annak könnyen a szemlélődő/vallásos élete bánja!). Sokan ugyanis sajnos arról is tapasztalatot szereznek, hogyan lehet reménytelenül belegabalyodnia ebbe a hálóba: az úgynevezett cyber-sex ugyanolyan kóros függőséggé válhat, mint bármilyen más addikció. A lányok ezt leginkább el sem tudják képzelni (néhány feleség persze szörnyű tehetetlenség- és megalázottság-érzéssel kénytelen [el] nézni), merthogy náluk ez kicsit másként működik: a vizuális szexuális inger csak számunkra, férfiak számára ilyen ellenállhatatlan. (Persze a nőknek sem feltétlenül könnyebb: ők a romantika-függőségnek esnek könnyebben áldozatul!) Egy jó barátom egyszer ezt úgy mondta: „Én soha nem kattintok rá ilyen tartalmú hirdetésekre, mert tudom, hogy onnantól kezdve nem volna visszaút.” Ez véletlenül egy egyházilag is megengedett prevenciós módszer. :) Na, talán ennyit a témáról egy szuszra. Szerbusztok!

679 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr24722211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kukuruku 2012.09.26. 10:26:46

sziasztok szentjánosbogárkák. :-)
Még egy éve sincsen, hogy dolgoztam szállodában, szobalányként. Voltak olyan napjaim, amikor 3 óra alvással mentem be, és másnaposan. nem iszom én sokat, csak nem nagyon bírom, és néha egy sörtől is fáj a fejem. Mindenek ellenére, előfordult, hogy alig élve mentem be. És tudjátok, a szobalány meló nem egy lencse és konkoly szétválogatása, hanem nehéz fizikai munka. Egy vaskocsin tologatod a lepedőket meg mindent, a kocsi úgy 6o-80 kiló lehetett, mindenestül. És gyorsan kell dolgoznod, nagyjából egész nap egy ilyen meghajolt pozícióban. Az tűnt fel magamnak, ezeken a napokon, hogy hogy a fenébe bírom én ezt? Honnan van az erőm? A testi erőmre gondolok, de arra gondoltam, honnan van a lelki-testi erőm. Lelkierőm kevesebb volt, sokszor gondoltam arra, hogy éhségsztrájkba kezdek, amiatt, hogy nem találok munkát. Másik: ugyanott, a szállodában, ilyen napokon, megesett, hogy könnyebb beosztást kaptam, mint egyébként, anélkül, hogy kértem volna, tehát épp olyat, amit tudtam teljesíteni, és az is megesett, hogy felsóhajtottam egy vendég által már elhagyott szobában, hogy jaj, de jó volna egy kis kóla! És ím, még abban a szobában, a minibárban megtaláltam a kólát, sőt még szendvicset is, a vendég sajátját, amit kibontatlanul otthagyott, tehát amelyről nekem nem kellett beszámolni. Képzeljétek el, amint felsóhajtasz, kinyitod, és ott van! Ott párállik, gyöngyözik a hidegtől, épp a te fájó, fáradt fejedre várva. Én ezt deus ex machinának értelmeztem. Mosolyogtam, hálát adtam, megköszöntem.

Kukuruku 2012.09.26. 11:39:41

vagy csak meghallottam a kóla hangját a hűtőből?

Ditka 2015.01.20. 08:48:48

nem értem mi szükség a cölibátusra-minden embernek természet adta joga boldognak lenni- a pap is ember-a cikkben meg lett említve hogy egy 30 éves nő beleszeret a 45 éves papba-és akkor a nő a hibás amiért 10-20 évig kitart a pap mellett? inkább meg kellene becsülni, mert a pap is úgy érzi, hogy igazi társa-és nem csak egy kaland neki.. az hogy a pap megöregszik az igaz, de miért jó, ha társ nélkül öregszik meg?? az meg hogy titokban kell tartaniuk a kapcsolatukat, az sajnos az egyház szégyene..mert nem kellene sajnálni a boldogságot a papoktól-ha megszeretett egy nőt, aki tisztességes, jólelkű, miért ne vállalhatja fel?? ez a tisztességtelen hozzáállás velük szemben--és ha a pap élhetne a nővel normális szexuális életet, ami természetes dolog a felnőtt emberek életében, talán nem kellene titokban cyber-szexelnie

Ditka 2015.01.20. 08:52:51

mert az egyház elvárja a papoktól hogy beszéljen a családi élet szentségéről- de ő maga nem élheti át mindazt az örömet, melyet egy társ és a gyermekek adhatnának neki?? nem önzőség ez? a papok csak adnak, adnak, tesznek másokért, de ők nem lehetnek boldogok...

2015.01.20. 08:53:25

'nem értem mi szükség a cölibátusra-minden embernek természet adta joga boldognak lenni'

Nyilván az választja a cölibátust, aki azt tartja a boldogság legmagasabb fokának.

2015.01.20. 09:56:02

@Ditka:
De, hát a poszt nem a cölibátus szükségességéről szól.
A "Boldogság" törékeny dolog, meg kicsit talán úgy van, hogy minél jobban próbálod megragadni, annál kevésbé éred el.
Másoktól sajnálni a boldogságot, viszont valóban tisztességtelen, ezzel egyetértek. (A poszt írójáról azonban nem feltételezném ezt, és az Egyházról sem.)

2015.01.20. 09:59:08

@khamul:
Izé, meg pl. aki katolikus pap akar lenni
;)

2015.01.20. 10:32:02

@Pandit:

Aki (római) katolikus pap akar lenni, azt jó előre tájékoztatják a feltételekről.

2015.01.20. 10:35:37

@khamul:
Nahát.
Tudtam, hogy ezt a rómait meg fogom kapni. :)

2015.01.20. 10:42:22

@Pandit:

Csak a precizitás és m-athos/andronikos kedvéért írtam ki.

Különben szentelés után a görögkatolikus és ortodox papok sem nősülhetnek már, amiben azért valahol benne van, hogy mit tartanak nagyobb boldogságnak.

YganA 2015.01.20. 11:31:31

@khamul: " mit tartanak nagyobb boldogságnak."
Kik?
Tudomásom szerint a görögkatolikus és ortodox papjelöltek többsége igyekszik is házasodni a felszentelés előtt.
Hol a boldogság mostanában?...
:-)

2015.01.20. 11:32:53

@khamul:
Persze.
Ha beszélhetünk a boldogság fokozásáról (jó belemegyek én is, bár én inkább értékekről beszélnék amik boldogsághoz (végső soron Istenhez) vezetnek) akkor nemhogy "valahol benne van az is", hanem sokkal inkább "azt jelenti, hogy".
De vedd észre hogy @Ditka kommentjében viszont meg "valahol benne van", az a tapasztalat is, hogy sokan nem érzik magukat boldognak így.
De hát a poszt meg pont róluk, nekik szól. Kétségbevonhatatlan jó szándékkal, tegyük hozzá.

2015.01.20. 11:37:15

@YganA:

Viszont az is benne van a pakliban, hogy egy ortodox pap 30 évesen megözvegyül. Ekkor igenis elvárják tőle, hogy maradjon egyedül.

2015.01.20. 11:41:46

@Pandit:

'De vedd észre hogy @Ditka kommentjében viszont meg "valahol benne van", az a tapasztalat is, hogy sokan nem érzik magukat boldognak így.'

Ez sajnos minden élethelyzetről elmondható. Kinek a házasság nehéz, kinek az, hogy tisztességgel várjon a megmentő lovagra, kinek meg az, hogy 40 év házasság után megözvegyülve új életet kezdjen.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2015.01.20. 12:03:50

@YganA:

'Hol a boldogság mostanában?...'

A boldogság, az öröm a vágyott cél elérésének az állapota. A vágy megszűnik a vágyott jó elérésével, ennek helyét átveszi az elért jó birtoklása, élvezése, az öröm, a boldogság. Amiket jónak tartunk az életben az nem a teljes jóság, hanem valamilyen részleges jó. Az ember viszont vágyaiban a teljes jóra van "beállítva". Ezért valamilyen részleges jó elérése után sem áll be az örömnek, a boldogságnak az az állapota, amelyhez a teljes jó elérése szükséges, az ember tovább vágyik még valamilyen eddig el nem ért jóra.

A teljes jóság Isten, ezért a teljes boldogság, öröm Isten elérésének az állapota, amely csak földi élet után lehetséges teljesen. De ennek végső célként az egész földi életben jelen kell lennie.

Jézusban megjelent köztünk emberként az Isten, ezért vannak olyan emberek, akik közvetlenebbül fordulnak Jézus felé, lemondva bizonyos, életet meghatározó, fontos részleges javakról (szerelem, vagyon, az önrendelkezés szabadsága) Jézus miatt.

'Akkor Péter vette át a szót: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz hát a jutalmunk?” Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, ti, akik követtetek, a megújuláskor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon és ítélkezni fogtok Izrael tizenkét törzse fölött. Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy a földjét, százannyit kap, s az örök élet lesz az öröksége.' (Mt 19, 27-29)

YganA 2015.01.20. 12:04:40

@khamul: Igazad van.
(Személy szerint arra szavaznék, hogy minél szabadabban - értsd mosolygósabb világban - élhessen pap, papné, özvegy, árva, ... Talán kevesebb lenne a frusztráció, agresszió, elfojtás, robbanás. És több + energiával tudná mindenki tenni a dolgát. De lehetek én okoska magamban.)

YganA 2015.01.20. 12:20:47

@matthaios: Nekem ez az idézet metaforikusabbnak tűnik.
Igen, vannak kis bonuszok és nagy bonuszok. A nagyobbak eléréséért lemondunk kisebbekről.
De hogy konkrétan kinek mik a bonuszai?
Nem hiszem, hogy ezt törvényileg szabályozni lehet.
Persze, odaát jó páholyban szeretnénk majd üldögélni. De hogy ehhez megszabott dolgokról kelljen lemondania annak, akinek az a hivatása (erre kapott meghívást), hogy terelgesse az embereket, példát mutasson, segítse őket hinni, remélni, szeretni? Bizonytalan vagyok. Szerintem mindenki a saját életéből tud leginkább ötleteket meríteni a hogyanra.

2015.01.20. 12:40:20

@khamul:
Hát ja.
És kinek sikerül, kinek meg nem.
És mindenki olvassa el újra a posztot, hátha könnyebb lesz tőle. (szerintem igen)

matthaios · http://www.matthaios.hu 2015.01.20. 13:16:14

@YganA:

'De hogy konkrétan kinek mik a bonuszai?'

Mindössze arról van szó, hogy értsük meg azt, hogy valakinek a hivatása lehet a legnagyobb Jó felé való közvetlenebb törekvés. A végső célunk ugyanaz, a különbség az efelé való haladás közvetlenségében van.

Ha azt látod valahol, hogy "matthaios", akkor mindig a törvény jut az eszedbe. Szó sem volt most törvényről és egyébként is ritkán van szó erről. Ez csak akkor szokott szóba kerülni, ha a divatnak megfelelően az erkölcsi törvény létjogosultságát tagadják. De most nem a törvényekről volt szó, hanem a tanácsokról, amelyek nem mindenkinek szólnak. Bizonyos értelemben véve persze mindenkinek is.

studiorum 2015.01.20. 14:20:06

@YganA:

A törvényekkel semmi baj! A káosz ellen védenek. Szabadságunkat és mások boldogsághoz való jogát szintúgy védik, szolgálják. Ez jó hír! :)

YganA 2015.01.20. 22:50:45

@matthaios: Ne haragudj.
Van bennem egy hajlam, hogy úgy nézzek sokmindent, mintha egy Ufóföldről idepottyant öreganyóka lennék. Oszt álmélkodom, jé, itt így, jé itt úgy. Milyen furcsa szokások vannak errefelé. Pedig mindannyiunkat ugyanaz a jó Isten teremtett. És Ufóföldön is járt Jézus Krisztus többezer ufóévvel ezelőtt. De nálunk a mi tájszólásunkat beszélte...
A "törvények" szóval nem matthaios-ra asszociálnék, csupán olyasmire, hogy itt meghajolni illik, másfelé meg nem.
Nem hiszem, hogy végtelenül nagy lenne közöttünk a nézetkülönbség. Már csak élettapasztalatunk mértéke, előképzettségünk fajtája miatt sem. Lehet, hogy ismerjük is egymást. Talán az is előfordulhat, hogy ma ugyanazon a szakmai összejövetelen üldögéltünk...
Törvény, illemszabály, tanács,... ezek szintén érdekes fogalmak hitünkkel kapcsolatban is.

pacsy 2015.01.21. 08:25:22

@Ditka:
sose' felejtem el, még sok évvel ezelőtt egy ateista végzős pszichológus hallgató nőismerősöm mondta: "ezt végképp nem értem: itt vannak egészségesnek látszó emberek, akik önként kizárják az életükből azt, ami nekem a legfontosabb az életemben, párkapcsolat stb."

persze nem kötöttem az orrára, hogy az attól még "minket" is érdekel, csak éppen - tényleg - megláttunk valami fényt, valamit, ami egy pillanatra elvarázsolt, megbabonázott, bűvkörébe vont és minden más lehetséges célt egy csapásra relativizált. Ez mondják angolul úgy, hogy "call" - hívás.

persze nem magától értetődő dolog hűségesnek lenni hozzá. ahogy látom, amint telnek az évek és az évtizedek, van akiben ez erősödik: nyitottá és figyelmessé teszi, belső békét érlel a szíve mélyén, és derűt, szeretetet - a megpróbáltatások közepette is. és van, aki bezárul, elakad, keserű lesz tőle - és tönkreteszi az életét. remélem, ők vannak kevesebben (és nem is menthetetlenek!).

IILiliII 2015.01.21. 09:04:04

@Ditka: amíg meg nem házasodtam, én is azt gondoltam, hogy a társkapcsolat teszi boldoggá az embert :-))
(ma úgy látom, hogy csak a boldog embereknek jó a társkapcsolatuk...)

2015.01.21. 11:44:56

@IILiliII:
Hm. Kicsit zavaros logika ez.
Elég valószínű, hogy akinek jó a párkapcsolata az boldog is.

2015.01.21. 11:50:27

@Pandit:
Bocs, ez csak kötözködés volt. Visszavonom.
Értelek azért. :)

jabbok 2015.01.21. 12:13:20

@IILiliII: na, ezzel maximálisan egyetértek! ;o)

jabbok 2015.01.21. 12:53:55

@pacsy: "megláttunk valami fényt, valamit, ami egy pillanatra elvarázsolt, megbabonázott, bűvkörébe vont és minden más lehetséges célt egy csapásra relativizált. Ez mondják angolul úgy, hogy "call" - hívás.

persze nem magától értetődő dolog hűségesnek lenni hozzá...."

Ha egyszerűen misztifikálás nélkül, teljesen pragmatikus módon nézzük ezt a kérdést (nem mondom, hogy CSAK így lehet vagy CSAK így kéne, vagy hogy egyáltalán szabad lenne CSAK így nézni - de néha azért érdemes ÍGY IS), akkor elég világos tény, hogy a papok és szerzetesek körében semmivel nem ritkább a boldog és eleven hűségben élők aránya, mint a házasok illetve párkapcsolat(ok)ban élők között. És fordítva is igaz: a házasok illetve párkapcsolat(ok)ban élők között semmivel nem kevesebb a boldogtalanok, a kiugrók, az elválók, a kifelé kacsintgatók, a félrelépők, vagy a pusztán formális hűségben élők aránya, mint a papok és szerzetesek között.

Nekem ez a transzcendens és misztikus magyarázatokon túl azt is jelzi, hogy nem papnak lenni nehéz, nem Istenhez hűnek lenni nehéz, és nem a házastársunkhoz hűnek lenni nehéz - hanem VÁLASZTANI nehéz. Bármihez HŰSÉGESNEK LENNI nehéz.

EMBERNEK LENNI nehéz.

jabbok 2015.01.21. 13:08:25

@pacsy:
De miért mégis a hűség szinte az egyetlen, ami egyetemes a keresztény hivatásban - akár papi, akár házas, akár más meghívásban?

Nagyon szubjektív élmény ugyan, de NEKEM és ABBAN az adott kontextusban a 30 napos lelkigyakorlat máig legnagyobb hatású felismerése éppen a VÁLASZTÁS gyönyörűsége, és egyben nehézsége volt. Szt. Ignácnak sok mindenért vagyok hálás - de ez az egyik legfontosabb.

EMBERNEK LENNI drámai dolog. Gyönyörű - de / és DRÁMAIAN gyönyörű.

Én nagyon szeretem a kísértést. Nem csak a nehézsége miatt, vagy amit te említesz, Pacsy, hogy a fájdalmai miatt növekedésre kényszerít. (Nyilván te sem csak ezt a gyümölcsét látod...)

Ez is fontos. De NEKEM azért is "kedves" a kísértés, mert szerintem a kísértés maga sem pusztán sátáni, gonosz dolog.

Én sokszor gondolok rá, amikor pl. egy gyönyörű fiatal lányon úgy megakad szemem, hogy ez igenis az Istentől van. Nem csak az, hogy ilyen gyönyörűek tudnak lenni ezek a lányok/asszonyok. Hanem az is, hogy szerintem nem ördögtől való, hanem éppen az Isten képmása bennünk, hogy MINDENT szeretnénk, hogy egyszerre MINDENT szeretnénk birtokolni, élvezni, gyönyörködni MINDENBEN.

És nem látom mindig szomorúnak, hogy emberként erre nincs lehetőségem.

Valamiféle derű, humor, vagy vidámság szokott ilyenkor akaratlanul is eltölteni.

Ismeritek a Piramis "Hogyha két életem volna" kezdetű nótáját? Szerintem zseniális. Ha volna, vagy lehetne két életünk, szerintem semmi rossz nem lenne a kalandozásban. És azt hiszem (persze ez teoretikus), hogy AKKOR az Isten sem tiltaná - hiszen természeténél fogva miért is tiltana bármit, ami nem rossz?

A mai "szabadosság" szerintem nem morálisan elítélendő, nem azért baj, mert az Isten tiltja. Hanem éppen fordítva: éppen AZÉRT TILTJA az Isten, mert egyszerűen tragikus. Mert NEKÜNK NINCS KÉT ÉLETÜNK. És aki KÖZÜLÜNK EMBEREK KÖZÜL lemond a hűségről a kaland kedvéért, az akkor is a rosszabb, EMBERNEK kevésbé kielégítő részt választja, ha ezt ott és akkor nem is veszi észre.

Mert ahogy az az Istentől van bennünk, hogy MINDEN a miénk lehetne - úgy még inkább az Isten képmása bennünk, hogy hihetetlenül vágyódunk arra, hogy MINDENESTÜL, TELJESEN legyünk valakié, és legyen a miénk valaki. Hiszen az Istenben is ez az, ami még a "mindenség Uránál" is "ősibb" és immanensebb: hogy Ő mindenestül és teljesen és örökké MAGA A MÁSOKÉRT/EGYMÁSÉRT LÉT.

Szerintem az emberi élet legnagyobb (és egyben leggyönyörűbb) drámája ez: hogy nem csak ROSSZ és JÓ között kell választani. És nem mindig ROSSZ az, amiről le kell mondani, és nem feltétlenül ROSSZ az, amiről NEHÉZ lemondani. Néha a legjobb bárányt, a "hibátlan egyéves hímet" kell feláldozni - és nem (vagy nem csak) azért, mert az Isten próbára akar tenni, meg mert ki kell Őt érdemelni.

Hanem egyszerűen azért, mert amíg egy életünk van, és emberek vagyunk, addig a VÁLASZTÁS az egyetlen lehetőségünk.

Amikor kísértés ér - én azt hiszem, annak örülök, hogy legalább ÉRZEM (mert FÁJ), hogy (még) NINCS KÉT ÉLETEM.

Komolyan gondolom, hogy nagyszerű dolog lenne a szabad szerelem - ha erre az ember képes és alkalmas lenne. És ugyanígy gyönyörű LENNE a hol egy kicsit pap vagyok, hol egészen az Istené vagyok, hol egy kicsit a magamé, hol meg a páromé.

De a kép, aminek a mására teremttettünk, meg az emberlét keretei, amik között élünk, ezt egyszerűen nem teszik lehetővé.

Amíg odaát nem leszünk, addig a legcsodálatosabb és leg-NEKÜNK-VALÓBB életforma bizony a hűség.

2015.01.21. 15:03:58

@jabbok:
Azért a választás és a hűség nem ugyanaz gondolom.
Választani is nehéz, meg a hűség is nehéz.
Nem ugyanakkor és és talán nem is ugyanúgy.

A legnagyobb gáz talán nem is a hűtlenség, hanem a választásra való képtelenség. Annak akinek nincs mihez hűnek lenni nehéz lehet ezt így megtapasztalni.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2015.01.21. 15:11:47

@jabbok:

Persze, de azért az is áll, hogy az út nem fontosabb, mint a cél. A cél nélkül értelmetlen az út. Az út eszköz a cél felé. A választás sem fontosabb, mint az, amit választunk. A választás a célért van. A szabadság nem fontosabb mint a választás, a választás nem fontosabb, mint amit választunk. A végső cél az elsőrendű, a meghatározó, ami nem helyettesíthető a végén már semmivel sem, még ha ezer életünk is lenne. Ugyanis mind az ezer életünknek ugyanaz lenne a végső célja. Nem érzem hiánynak azt, hogy nem választhatok egyszerre egymásnak ellentmondó dolgokat. Inkább azt érzem hiánynak, amikor életemben az egyetlen végső cél ellen döntöttem. Ezt hívják bánatnak. Tudom, ez nagyon régi dolog és kissé idegenül hangzik néhol mostanában. Pedig ez nem nélkülözhető.

jabbok 2015.01.21. 15:30:07

@Pandit: persze. A hűség nem a választás - hanem a választás megvalósítása, valóra váltása.

Exupéry-nek van a citadellában egy zseniális írása arról, hogy mi a különbség abban, hogy valaki, egy akármilyen zseniális nagy író-gondolkodó költözik be egy halálraítélteknek való cellába a siralomházba - vagy egy igazán onnan csak a halálba távozó ember. Hiába eszik ugyanazt, hiába alszanak ugyanazon a priccsen. És hiába hiszi azt az író a nagy "tapasztalatszerzése" után, hogy most egy halálraítélt élményeit írhatja meg. A nagy különbség az, hogy a másik ember talán fele annyit sem tud megfogalmazni az élményeiből - de neki a haja őszebb lett...

YganA 2015.01.21. 17:26:29

Szerintem a hűség és a hűtlenség is lehet "emberpróbáló". Utóbbira szintén elég sok példa van a drámairodalomban. (Nem csupán a szex-témára gondolva.)
10 éves lehettem, amikor fogadalmat tettem: ha végre megszületik szeretett nagynénikém kisbabája a sok szomorúan végződő baleset után, én soha többé nem kérek játékbabát (mindig ilyen gyönyörűségre vágytam. Nyilván sok szó volt a családunkban fogadalomról, felajánlásról, áldozatról, hűségről.)
És aztán megszegtem a fogadalmam, folytattam a sóvárgást. Egy ideig furdalt a lelkiismeret, de remélem, Isten is megbocsátott nekem, nemcsak én magamnak.
Nem tudom, a lelkiismereten és Istenen kívül ki tudja eldönteni, hogy hűnek lenni valamihez-valakihez meddig jó, fontos, és mikor felesleges, sőt bűn.
Hazához, elvhez, eszméhez, csapathoz, mozgalomhoz, hivatáshoz, fogadalomhoz, izléshez, baráthoz, ...
Az ember és hűsége tárgya is változik.
Kádár János hűséges volt.

Kajla 2015.01.21. 18:09:12

@IILiliII: @jabbok: "(ma úgy látom, hogy csak a boldog embereknek jó a társkapcsolatuk...)"

Nem tudom, én úgy éreztem, hogy amikor megházasodtam, akkor a dolgok hirtelen egyenesbe kerültek, kisimultak. Mondhatnám a kereső, hullámzó valakiből boldog lettem.

Rég volt, több mint 30 éve. Az érzelmi hullámzás nem szűnt meg, de a nagy kilegések igen.

IILiliII 2015.01.21. 18:59:09

@jabbok: :-)
@Kajla: Kicsit irigyellek. :-) Persze, nem komoly - mindenkinek megvan a maga útja...

IILiliII 2015.01.21. 19:02:51

Pedig épp tegnap határoztam el, hogy többet egy mondatot se írok általánosítva - mégis a reggeli kommentem már így sikerült... ez van...

2015.01.21. 19:14:48

@IILiliII:
nem lehet, hogy egyszerre mindkettő igaz?

IILiliII 2015.01.21. 19:26:02

@Izrael misztériuma: Persze, hogy igaz mindkettő. :-)

Kajla 2015.01.21. 20:24:55

@jabbok: "Exupéry-nek van a citadellában egy zseniális írása arról, "

Tudnád pontosan idézni? Ha nem nagy fáradtság.

jabbok 2015.01.21. 22:36:11

@Kajla: "a játék nem ér semmit, mert nincsen benne szankció, amely arra kényszerítene, hogy játékosként élj. Én nem vagyok hajlandó összetéveszteni azt, aki délután azért fekszik le a szobájában, még ha üres is és be van sötétítve, hogy pihentesse a szemét, azzal a másikkal, akit elítéltem, életfogytiglan befalaztam a cellájába, jóllehet mind a kettő egyformán fekszik, jóllehet mind a két helyiség egyformán üres, jóllehet ugyanaz a fény árad el mind a kettőn. Sőt még akkor sem, ha az előbbi megpróbál életfogytiglan bezárt elítéltet játszani.

Kérdezd csak meg őket az első nap lenyugtával. Az egyik csak nevet érdekes játékán, ezzel szemben azt tapasztalod, hogy a másiknak a haja őszebb lett. És képtelen beszámolni az átéltekről, annyira hiányoznak neki a szavak az elmondásukra..."
Citadella, LXIX.

Kajla 2015.01.22. 05:09:10

@jabbok: Köszönöm. Nagyon szép és bölcs.

2015.01.22. 07:23:14

@IILiliII:
akkor már csak az a kérdés, mi a boldogság?

"Láttam a boldogságot én, lágy volt, szőke és másfél mázsa."

2015.01.22. 08:18:33

@Izrael misztériuma:
Hát igen. Kimerészkedett dagonyázni mert most nincs olyan hideg:
magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/petofi/telivila.htm
:)

2015.01.22. 09:10:04

@jabbok:

'Ismeritek a Piramis "Hogyha két életem volna" kezdetű nótáját? Szerintem zseniális. Ha volna, vagy lehetne két életünk, szerintem semmi rossz nem lenne a kalandozásban.'

Látszik, hogy ideológiailag teljesen képzetlen vagy. Voltak akik három életet akartak, mégse jutott eszükbe semmiféle kalandozás:

Munkásőrnek egy baja, így van-e,
mért nincs három élete, élete:
Egyiket a pártnak adja, másikat a párja kapja,
harmadikkal egy a fegyvere. Hej!

Hogyha puskám rendben tartom,
Tisztítom és zsírozom,
Jobbra sem hord, balra sem hord,
Pont a célba vág golyóm.

2015.01.22. 09:13:18

ez most off, de annyira megtetszett. Mondja valaki, hogy a kommunizmusban nem volt semmi misztika!

Sztyepan Scsipacsov

Lenin

Lenin bronszobra. Körötte a fákra
felgyújtott házak törmeléke hull.
Ellenség tört a szovjet városkára,
s ledöntötték a szobrot gonoszul.

A dölyfös ezredes nyilván örül,
könnyű volt a szobron nyert győzelem.
Fotoriporterek hada körös-körül,
s a készülék kattan készségesen.

Mulattak éjjel, csak úgy dőlt a bor,
annál nagyobb reggel a rémület:
talapzatán áll megint a szobor,
fölemelték láthatatlan kezek.

Riadt zavar kél a tisztek között,
Távolból árnyak gyülekeznek, ím:
a partizánok bezárták a kört,
s előretörnek.
Vezérük: Lenin.

IILiliII 2015.01.22. 10:52:11

@Izrael misztériuma:
a kérdés jó.
pontosabb válasszal pillanatnyilag én sem szolgálhatok :-DD

2015.01.22. 11:07:03

@IILiliII:
talán ez lehetne a helyes válasz?

Valaam Monastery Beatitudes
www.youtube.com/watch?v=iPWCkVGjBeQ

jabbok 2015.01.22. 11:23:40

@khamul: ;o)
A képzettségem ugyan megvan "az" ideológiából - de ezt bizony már tényleg elfelejettem volna...

IILiliII 2015.01.22. 17:22:47

@Izrael misztériuma:
nagyon szép.
nekem is ez jutott eszembe, ahogy tovább gondolkodtam rajta délelőtt...
meg még ez:
"Boldogok azok a szolgák, kiket uruk érkezése ébren talál...Ha pedig a második, vagy a harmadik őrváltáskor jön: boldogok azok a szolgák, ha így találja őket!"

2015.01.22. 17:51:10

@IILiliII:

„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa”
(Mt. 5,3)

Kik a lelki szegények?
www.nyest.hu/hirek/kik-a-lelki-szegenyek

studiorum 2015.01.23. 13:38:21

@Izrael misztériuma:

"Kik a lelki szegények?"

Íme az Egyház által adott helyes válasz:
'Krisztus "lelki szegényeken" nem ügyefogyottakat és félkegyelműeket ért, hanem a lélekkel fogadott és gyakorolt szegénységet, a földi javakhoz való túlzott ragaszkodásról való öntudatos lemondást, vagyis; a lélek belső szabadságát a pénzzel, kinccsel, anyagisággal szemben.

Hogy Jézus ezt csakugyan így érti: a szív, nem pedig az értelem szegénységeképpen, kiviláglik abból, hogy ugyanezt a krisztusi kijelentést (Mt, 5, 3) Szent Lukács evangéliuma egyszerűen így mondja; "Boldogok ti szegények!" (6, 20), valamint abból, hogy Krisztus Urunk a szegénységet máshol is sűrűn dicséri (Mt. 6, 19-21; 10, 9; 11, 5; 13, 22; 19, 21 stb.), viszont az oktalanságot és esztelenséget állandóan korholja s okosságra int.'

2015.01.23. 14:52:01

@studiorum:
"Íme az Egyház által adott helyes válasz"

csak nem Te lennél maga az Egyház?

jabbok 2015.01.23. 17:07:58

@studiorum: Hát ez azért elég szűk és kiragadott értelmezés - bár kétségtelenül ez IS a katolikus tanítás RÉSZE. De azt mondani rá, hogy ez "az" Egyház TELJES tanítása a kérdésről, az több, mint tájékozatlanság. Ehhez képest különösen elgondolkodtató a hozzá kapcsolódó magabiztosság és öntudat...

Hogy csak olyan forrásokra hivatkozzak, akik még tán neked is tekintélyesek: olvass pl. egy kis patrisztikus irodalmat (szt. Athanáz, szt. Ambrus, Aranyszájú szt. János, stb)

matthaios · http://www.matthaios.hu 2015.01.23. 17:51:11

@jabbok:

Érdekes, hogy milyen szintjei vannak a metakommunikációnak még az írásban is. A "helyes" szót automatikusan "teljesnek" értelmezzük és megjelennek az "elgondolkodtató magabiztosság és öntudat" szavak is. Ezek persze részei egy klisének, amely már alig várja, hogy valakire ráhúzzák. Most én is a metakommunikációt értelmeztem. Ingoványos terület.

Tudtommal az Egyház nem értelmezte hivatalosan a fenti szentírási helyeket.

2015.01.23. 18:08:38

@matthaios:
Maga Krisztus mondja, hogy boldogok a „lelki szegé­nyek”, vagyis az ügyefogyottak és együgyűek.
Csakhogy Krisztus „lelki szegényeken” nem ügyefogyot­takat és félkegyelműeket ért, ahogy ezt a szocialista s egyéb vallásgyalázók mindenáron értelmezni szeretnék, hanem a lélekkel fogadott és gyakorolt szegénységet, a földi javakhoz való túlzott ragaszkodásról való öntudatos le­mondást, vagyis; a lélek belső szabadságát a pénzzel, kinccsel, anyagisággal szemben.
Hogy Jézus ezt csakugyan így érti: a szív, nem pedig az értelem szegénységeképpen, kiviláglik abból, hogy ugyanezt a krisztusi kijelentést (Mt, 5, 3) Szent Lukács evangéliuma egyszerűen így mondja; „Boldogok ti szegények!” (6, 20), valamint abból, hogy Krisztus Urunk a szegénységet más­hol is sűrűn dicséri (Mt. 6, 19-21; 10, 9; 11, 5; 13, 22; 19, 21 stb.), viszont az oktalanságot és esztelenséget állan­dóan korholja s okosságra int (Legyetek okosak, mint a kígyók.” Mt. 10, 16).
Nem kell az evangéliumot erőszakosan kiforgatni az értel­méből!

Bangha Béla S. J.:
VILÁGNÉZETI VÁLASZOK
betiltva.com/files/bangha01.php

csak tiszta forrásból!
ha már egyszer (majdnem) szószerint idézünk valamit, akkor illik megadni a forrását, mert különben plágium vádjával illethetnek bennünket...

matthaios · http://www.matthaios.hu 2015.01.23. 18:10:25

'csak tiszta forrásból!
ha már egyszer (majdnem) szószerint idézünk valamit, akkor illik megadni a forrását, mert különben plágium vádjával illethetnek bennünket...'

Miért is írtad ezt nekem?

2015.01.23. 18:19:57

@matthaios:
@studiorum: barátunk bejegyzésének forrását tártam fel nem minden tanulság nélkül...

2015.01.23. 18:33:20

@matthaios:
'csak tiszta forrásból!
www.matthaios.hu/2-2-3-abszurd-jelenet-ionesco-stilusaban/

ezt azért mégsem kellett volna...

matthaios · http://www.matthaios.hu 2015.01.23. 18:58:20

@Izrael misztériuma:

Határozottan érdekes az érvelési stílusod. Szerintem a fókusz nem annyira a hozzászólás tartalmán, hanem inkább a hozzászóló személyén van.

Ha már idézted azt a fordítást, amit közzétettem blogomon, érdemes elolvasni a hozzá érkezett kommenteket és az ezekre írott válaszokat is. Nem azonnali döntésem volt fordításom közzététele. Azért döntöttem ez mellet, mert a jelenet a maga abszurditásában és tömörségében jól ábrázol egy csírájában jelenlévő tendenciát. Máig is vannak kétségeim döntésem helyességét illetően. Helyesnek érzem, mert a jelenet igen találóan világít rá valamire. Helytelennek érzem, mert talán átlép egy határt a mindenkori pápa iránt kötelező tisztelettel kapcsolatban. Előfordulhat, hogy a bejegyzést törölni fogom.

Azt azonban továbbra sem értem, hogy hogyan jön ez most ide, erre a blogra. Lehetőséged lenne az eredeti blogon is kommentet írni. Ezt valami érvnek szántad vagy feltett kérdéseimre válasznak?

studiorum 2015.01.24. 01:00:36

@Izrael misztériuma:

Nem az általad megadott oldalról vettem le az idézet egy részét. A kijelentés helyes értelme így is kitűnik.

Plágium? Nem sajátomként tüntettem fel az idézetet, hanem helyes egyházi magyarázatként.

Megnyugvásod érdekében:
"A lélekben szegények azok, akik önként szegények és azok, akik belsőleg szabadok minden gazdagságtól; ezenkívül azok..... akik alázatosak és egyedül Istenben bíznak." (Szent Jeromos Bibliatársulat, Bp. 1999)

Örülök, hogy méltatlankodásod kapcsán egy jó oldallal ismertettél meg bennünket. Bizonyára ennek a keresők is örülnek. :)

studiorum 2015.01.24. 01:09:26

@Izrael misztériuma:

Az Egyház szentírás-magyarázata a mérvadó, amit bárki közzétehet.

studiorum 2015.01.24. 01:11:37

@jabbok:

Ha már ilyen szépen felsoroltál néhány nevet, idézhetnél tőlük Izrael misztériuma és mindannyiunk javára. :)

Déli pályaudvar 2015.01.24. 04:36:17

@jabbok:
Bocsánat, egy apró megjegyzés: az idézett írót Saint-Exupéry-nek hívják, nem Exupéry-nek, ahogy Szentágothai János nevét sem lehet Ágothai Jánosra és Szent-Györgyi Albert nevét sem lehet Györgyi Albertre rövidíteni.

studiorum 2015.01.24. 19:29:32

@matthaios:

Kérlek ne töröld ezt a bejegyzést. Semmi tiszteletlenség nincs benne. A következetlen, ellentmondásokkal teli csűrcsavar gondolkodás- és beszédmód leleplezése is lélekmentés.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2015.01.24. 20:50:02

@studiorum:

Egyelőre még marad, de itt különböző szempontok állnak egymással szemben.

studiorum 2015.01.24. 21:14:54

@matthaios:

Nem hivatalos megnyilatkozásokban a pápánál is lehetnek következetlenségek. Ilyenek voltak és vannak is. A tisztánlátásra joga van mindenkinek. Ez nem gyengítheti Krisztus földi helytartójához való hűségünket és az ő hivatalát.

studiorum 2015.01.24. 22:21:15

@matthaios:

Több érv szól a maradása mellett, mint ellene. :)

csaba carmarthen 2015.01.24. 22:35:05

Szentatya,

2012. december 17-én Herranz, Tomko és De Giorgi bíborosok átadták Őszentségednek annak a vizsgálatnak az eredményét, aminek elvégzésére megkérted őket a „Vatileaks” néven ismertté vált bizalmas dokumentumok kiszivárogtatásával kapcsolatban,

illetve különösképpen azzal a személyed elleni halálos fenyegetéssel kapcsolatban,
www.dailymail.co.uk/news/article-2099276/
amelyet az „Il Fatto Quotidiano” c. lapnak szivárogtattak ki, és amelyről Darío Castrillón bíboros akkor tájékoztatta Őszentségedet.

Miután Őszentséged megállapította, hogy magas rangú vatikáni körökön belül az egyházi szabadkőművességhez tartozók valóban eltökélték, hogy az életedre törnek, elhatároztad a lemondásodat. Néhány napon belül közölted testvéreddel, Georg Ratzinger atyával, hogy el fogod hagyni Szent Péter székét, hisz soha nem gondoltad volna, hogy az „Egyháznak ezt az arcát” fogod egyszer megismerni. Karácsony előtt már meghoztad a döntést a lemondásodat illetően, bár nyilvánosan nem jelentetted azt be egészen 2013. február 11-éig.

Nem mintha féltél volna megválni az életedtől, hiszen tudvalevő, hogy bíborossá való kinevezésedtől fogva ígéretet tettél, hogy kész vagy az életedet adni Krisztusért. Sokkal inkább az Egyház javát keresve cselekedtél így, tekintetbe véve azt, hogy amennyiben tényleg sikerrel járt volna az ellened irányuló merénylet, úgy a halálod mintegy földrengésként hatott volna, amely a kúria belső ellentéteiből fakadóan szabadjára engedett volna egy befolyásszerzéstől és mesterkedésektől fűtött alvilági harcot az utódlás kapcsán. Nem a halálfélelemtől vezérelve, hanem az Egyháznak okozott lehetséges kár elkerülése érdekében döntöttél úgy, hogy tanácsosabb félrehúzódnod, hogy így semlegesítsd a fenyegetést és előmozdítsd a békés utódlást. Ezt pedig sikeresen elérted.

Egy Arnaldo Zenteno jezsuita atya tollából származó jelentés, amelyet 2013. április 9-én tettek közzé a grupobasesfys.blogspot.mx oldalon, beszámolt róla, hogy amikor a frissen megválasztott Ferenc pápa meglátogatott Castel Gandolfoban, ugyanezt vele is megosztottad: hogy az egyik ok, ami hatással volt a lemondásodra, az ellened irányuló fenyegetés volt, miután nyilvánvalóvá vált számodra, hogy merényletet terveztek ellened.

E tekintetben, Szentatya, még ha a nyilatkozatodban ki is fejezted, hogy „szabad elhatározásból” mondasz le, a helyzet az, hogy kisebb-nagyobb mértékben kényszerítve voltál, éppen az említett nyomás súlya alatt. Ebből következően a szabad elhatározásod a kanonikus doktrína alapján gyökerében („in radice”) megkérdőjeleződött. Noha a lemondásról szóló döntésedet a Kánonjogi Kódex (Egyházi Törvénykönyv) által neked biztosított jog alapján hoztad meg, ezt morális erőszak kényszere alatt tetted, ami, Szentatya, gyökerében érvénytelenítette ezt a végső döntésedet és végeredményben magát a hivatalos nyilatkozatot is, amelyet tettél.

El kell ismerni, hogy noha az Egyház mindig szent és sérthetetlen törvénynek tartotta, hogy egy pápa megválasztása örök életre szól („ad vitam”), mégis pozitívum, hogy a Kánonjog számol azzal az eshetőséggel, hogy a pápa szélsőséges esetben lemondjon, mint a száműzetés, az üldöztetés, vagy egyéb súlyok ok. Ebből a szempontból a Kánonjogi Kódex 332-es kánonjában lefektetett lemondás joga mintegy „vészkijáratként” szolgál, és kellő, hogy biztosítva legyen, annál is inkább, mivel ez segített Őszentségednek, hogy az ellened és az Egyház ellen irányuló fenyegetést elhárítsd.

A helyzet az, Szentatya, hogy mivel a lemondásod ezen erkölcsi erőszak miatt gyökerében nem helytálló, kánonjogilag az nem történt meg. Következésképpen a pápai szék nem üresedett meg, és a következőkben megtartott pápaválasztó konklávé is teljességgel érvénytelen volt....

herzmariens.ch/Aktuelles/franziskus/2014_01_26_nichtkanonischgewaehlt.htm

catholictruthblog.com/2013/12/30/was-pope-francis-canonically-elected/

@studiorum: @matthaios:

**

For example, if there is no inner intention of the priest to consecrate, if he expresses the words, but has no intention of consecrating, the consecration is invalid.

**

Has Benedict XVI also retired interiorly?

In addition to the language of words there is that of actions. What we see is that he has chosen to remain “in the enclosure of Peter,” to dress in white, to be called “Pope emeritus” and to continue to be called Benedict XVI (signing thus).

He also refused to change his coat of arms back to that of cardinal, still retaining one with the keys of Peter. The Vatican has said that Benedict “prefers not to adopt a heraldic emblem expressive of the new situation created by his renunciation of the Petrine Ministry.”

We know that in the Church there is also a “tacit magisterium.” Perhaps this is the case...

remnantnewspaper.com/web/index.php/articles/item/274-latest-updates-from-socci-the-papal-games

www.telegraph.co.uk/news/worldnews/the-pope/10105923/Pope-Francis-I-didnt-want-the-job.html

matthaios · http://www.matthaios.hu 2015.01.25. 00:45:11

@studiorum:

Nehéz kérdések ezek. Egyrészt Ferenc pápa Péter utóda, megnyilatkozásai a pápa megnyilatkozásai. Ugyanakkor mennyiségileg, terjedelemben is erősen megnövekett, különféle megnyilatkozásaiban akadnak félreérthető, zavarbaejtő kijelentések, át nem gondolt, félreérthető antropomorfizmusok stb. Mégis Ferenc pápára hallgatni kell, mert “Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket elutasít, engem utasít el, aki pedig engem elutasít, azt utasítja el, aki küldött” (Lk 10, 16).

Elgondolkoztató az az egyházpolitikai, teológiai stb. irányzat is, amely Ferenc pápa alatt megerősődni látszik. A pápa döntéseiért azonban csak lelkiismeretének és Istennek felelős. Ezek ellen az irányzatokkal szemben persze lehet érvelni, helytelen állításaikat cáfolni.

Ha valaki kellő alappal meg van győződve arról, hogy a pápa valamely kijelentése pontatlan és egyoldalú, nem könnyű ezeket összeegyeztetni más pápai kijelentésekkel, tanítóhivatali megnyilatkozásokkal, akkor kezelheti ezeket a kijelentéseket fenntartásokkal. A kérdés az, hogy mennyiben adhat ezeknek közvetlenül hangot. Véleményem szerint csak igen mérsékelten, indulatoktól mentesen, érvelve és szeliden. Lehet, hogy néha hallgatni kell. Az Egyház soha vissza nem vont tanítására való következetes hivatkozás viszont megtehető, sőt ezt meg is kell tenni. Senki nem érvénytelenítette és nem is érvénytelenítheti azokat a zsinatokat, amelyek szándékuk szerint visszavonhatatlan állításokat, dogmákat mondtak ki a hittel kapcsolatban. Például a Humani generis enciklika ma is érvényben van, senki sem vonta ezt vissza.

Ezeknek a helyzetnek a kezeléséhez bölcsesség, alázat és imádság kell és annak a lehetőségnek az elismerése, hogy mi is tévedhetünk. Ennek ellenére a többször átgondolt, átelmélkedett meggyőződéseinkről nem kell és nem is lehet lemondani.

csaba carmarthen 2015.01.25. 02:28:16

"...Sok hamis igazság kínáltatik fel számotokra, de a böjt, az ima, a bűnbánat és az Evangélium által megtisztult szívetek győzedelmeskedni fog felette.

Ez az egyetlen igazság, és ez az igazság, amelyet Fiam hagyott rátok.

Ezen nem kell sokat gondolkodnotok.

Úgy kell tennetek, ahogyan én is tettem, szeressetek és adjatok. Gyermekeim, ha szerettek, akkor szívetek Fiam otthona és az én otthonom lesz, az életetekben pedig Fiam szava lesz az iránymutató. Gyermekeim, szeretett apostolaim, használni foglak benneteket abban, hogy segítsek minden gyermekemnek az igazság megismerésében.

Gyermekeim, én mindig imádkoztam Fiam Egyházáért, és erre kérlek benneteket is. Imádkozzatok, hogy pásztoraitok Fiam szeretetét sugározzák. Köszönöm nektek.">>
www.medjugorjeportal.hu/Home/2015januar2

>>
@studiorum: ...es talan erdemes elgondolkodni a fentieken es azon is, hogy a Megdicsoult Egyhaz, Kuzdo Egyhaztol bizonyos dolgokat ker
>>
www.matthaios.hu/2-2-3-abszurd-jelenet-ionesco-stilusaban/
>>
a korrekcio erdekeben...

@matthaios:

(es ezt folyamatosan keri) ,

es talan nem veletlen, hogy az elso nagy "korrekciot" mar 1960-ban kellett volna tenni...

www.youtube.com/watch?v=agr9s3uGn1Q

2015.01.27. 18:31:30

@csaba carmarthen:
na és akkor most hogyan is áll a helyzet, mit mondanak a látnokok:

szerinted érvényes-e az Ószövetség vagy sem?

mi legyen a perfid zsidókat illetőlegesen a nagypénteki liturgiában átalakítás kontra hagyomány kérdésében?

"A püspök: A Zsinat az mondta, hogy az Ószövetség ma is érvényes. A Zsinat utáni pápák megismételték ezt a tanítást, és most szentekről beszélünk – így ezeket a szavakat nem lehet jelentéktelennek tekinteni. Mi több, átalakítottuk a nagypénteki liturgia imáját, annak érdekében, hogy megfeleljen ennek a tanításnak. Természetesen ez éles ellentétben áll az egyházi hagyomány tanításával."
www.matthaios.hu/2-2-3-abszurd-jelenet-ionesco-stilusaban/

csaba carmarthen 2015.01.27. 23:05:05

@Izrael misztériuma: koszi a kerdest.

Mit mond Jezus?

Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt, vagy a prófétákat. Nem azért jöttem, hogy megszüntessem, hanem , hogy tökéletessé tegyem. Bizony mondom nektek: Míg ég és föld fennáll, egy i betû vagy egy vesszõcske sem marad el a törvénybõl, hanem beteljesedik az egész. Aki tehát csak egyet hagy is el a legkisebb parancsok közül és így tanítja az embereket, az igen kicsi lesz a mennyek országában. Aki viszont megtartja és tanítja azokat, az nagy lesz a mennyek országában. Ezért mondom nektek: Ha életszentségtek fölül nem múlja az írástudókét és a farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába. Mt 5,17 sk

mazsola.iit.uni-miskolc.hu/~drdani/biblia/bd/Mt/chap005.html

"Minden írástudó, aki jártas a mennyek országának tanításában, hasonlít a családatyához, aki kincseibõl újat és régit szed elõ." Mt 13,52

mazsola.iit.uni-miskolc.hu/~drdani/biblia/bd/Mt/chap013.html

Tehat az Oszvetseg ervenyes - Krisztusban.

2015.01.28. 17:48:04

@csaba carmarthen:
KÖSZÖNÖM VÁLASZODAT
egyetértek!
:-)

studiorum 2015.01.29. 00:16:58

@Izrael misztériuma:

"Az Ószövetség csak mint könyvgyűjtemény maradt érvényben, Istenről adott kinyilatkoztatásai és erkölcsi törvényei ugyanis mindenkor igazak és érvényesek (2 Tim 3,15), mert az isteni kinyilatkoztatás termékeiként megőrizték jelentőségüket. Ugyanakkor az ószövetség mint szövetség megszűnt, de nem érvénytelenítés útján, hanem beteljesedés által. Így például a Tízparancsolat kötelező érvénye megmaradt, de már nem az Ószövetség, hanem az Evangélium erejében kötelez, amely megerősíti, sőt tökéletesíti a parancsok értelmezését (vö. Cathecismus Romanus III. 4,4; ill. Aquinói Szent Tamás: Summa Theologica III. 107.). " -Füzesi Zsolt-

2015.01.29. 01:08:21

jó, jó, de ki a za füzesizsolt?

Izrael misztériuma (törölt) 2015.01.29. 01:23:13

@csaba carmarthen:
Vajon elvetette-e Isten az ő népét?

studiorum 2015.01.29. 01:39:17

@Izrael misztériuma:

Nem vetette el, hanem beteljesítette várakozását.
Megszületett a Messiás. Ez örömhír! :)

jabbok 2015.01.29. 20:37:46

@Izrael misztériuma: hogy kicsoda? Ő az új Hittani Kongregáció egy személyben, mély alázattal és szerényen.
www.katolikus-honlap.hu/1401/fuzesi.htm

Izrael misztériuma (törölt) 2015.01.29. 23:50:29

@jabbok:
Impresszum:
A honlap egyszemélyes készítője, fenntartója, mindenese, egyetlen felelőse: dr. Élthes Eszter

www.katolikus-honlap.hu/honlap.htm

Uram, irgalmazz...

csaba carmarthen 2015.01.30. 01:48:57

@Izrael misztériuma:

komolyan nagyon orultem hogy egyetertesz!
Igazabol erre a valaszra nemigazan szamitottam, viszont nagy remennyel tolt el a jelen/sjovore nezve

(kulonosen ha megtalaljuk a keskeny utat;)
-megtalaljuk;) )

Jezus vilagosan beszel

"Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt, vagy a prófétákat. Nem azért jöttem, hogy megszüntessem, hanem , hogy tökéletessé tegyem. Bizony mondom nektek: Míg ég és föld fennáll, egy i betû vagy egy vesszõcske sem marad el a törvénybõl, hanem beteljesedik az egész."

(pl.
Iz 17.1
Fenyegető jövendölés Damaszkusz ellen: Meglátjátok: Damaszkusz nem lesz többé város, hanem romhalmazzá válik.
www.youtube.com/watch?v=LSCHky-aKCE#t=144 )

Tehat az Oszovetseg ervenyes - Krisztusban.

Az Iras ugyanakkor hozzateszi:

"17
Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg.
18
De ezt Isten viszi végbe"

szentiras.hu/SZIT/2Kor5

A bunos regi helyett

a bunnel szakito es a buntol megvaltott uj.

Ez az uj... 2000 ev alatt nem tudott teljesen megvalosulni,

most viszont eljutottunk a megtisztulas kapujaba (lasd Izajas17..)

De van egy masik lehetseges ut is a megtisztulasra..a B ut helyett az A ut...a szuk ut..

ennek a lehetosegekent kapjuk ma Mariat...

>>Szűz Mária által jött Jézus Krisztus a világra,

s szintén Őáltala kell uralkodnia a világon.>>

louisgrignion.pl/download/ertekezes.pdf

...............

(Vajon Isten elvetette népét? Szó sincs róla! Hisz én is izraelita vagyok, Ábrahám vérébõl, Benjámin törzsébõl.
Isten nem vetette el népét, melyet öröktõl fogva kiválasztott. Nem tudjátok mit mond az Írás Illés történetében, mikor így vádolta Izraelt Isten elõtt:

"Uram, prófétáidat fölkoncolták, oltáraidat lerombolták, csak magam maradtam meg, de nekem is életemre törnek."

S mit felelt rá az isteni szózat? "Megtartottam magamnak hétezer férfit, akik nem hajtottak térdet Báál elõtt."

Így a jelenben is van egy maradék, akiket a kegyelem választott ki.
Rom11,1-4
)

Izrael misztériuma (törölt) 2015.01.30. 08:22:41

@csaba carmarthen:
"Vajon Isten elvetette népét?
Szó sincs róla! Hisz én is izraelita vagyok, Ábrahám vérébõl, Benjámin törzsébõl.
Isten nem vetette el népét, melyet öröktõl fogva kiválasztott."
:-)

csaba carmarthen 2015.01.30. 11:49:01

Es Te kik vagytok
egy @jabbok:
tobb szemelyben?

2015.01.30. 12:51:53

@jabbok: IM:
Mi ez?
Anyám. Nem biztos, hogy tudni akartam én erről.
Tényleg, ki ez a Füzesi?
Kik ezek?
(Jó lenne matthaios és @andronikos véleményét is látni.)

jabbok 2015.01.30. 13:31:34

@Pandit: Bocs, de pontosan mi is a kérdés? Kiről vagy miről nem tudod, hogy akartál-e tudni róla?

Füzesiről én is csak annyit tudok, amennyit belinkeltem. A nicknév alatt megjelenő beszélgetőtársak kapcsán viszont én nem szoktam találgatni és nyomozni, őket mindaddig megilleti a névtelenség, amíg maguk nem fedik fel a kilétüket. Ennek a típusú beszélgetésnek vagy vitának szerintem a lényegéhez tartozik, hogy kizárólag érv érvvel találkozik, és nem lehet sem tekintély mögé bújni, sem az érvek helyett a másik személyének gyengéi mögé menekülni.

Vagy más volt a kérdés?

jabbok 2015.01.30. 13:36:57

@Déli pályaudvar: Igazad van, bocsánat! A közhasználatban sokszor hallottam így, és nem lévén franciás, eddig sosem gondolkodtam el rajta, hogy a név első fele nyilván náluk sem csak olyan, mint a doktori cím...
(Korábban már reagáltam, de úgy látom, az a válaszom eltűnt... ??)

csaba carmarthen 2015.01.30. 16:24:47

@jabbok: vagy...

egy szemely (minimum) ket memoriaval?

csaba carmarthen 2015.01.30. 16:57:34

Jer 31.31
Igen, jönnek napok - mondja az Úr -, amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Júda házával.
Jer 31.32
De nem olyan szövetséget, mint amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Azt a szövetségemet ugyanis megszegték, holott én uruk voltam - mondja az Úr....
mek.oszk.hu/00100/00176/html/jer.htm

"Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt, vagy a prófétákat.

Nem azért jöttem, hogy megszüntessem, hanem , hogy tökéletessé tegyem. Bizony mondom nektek: Míg ég és föld fennáll, egy i betû vagy egy vesszõcske sem marad el a törvénybõl, hanem beteljesedik az egész.

Aki tehát csak egyet hagy is el a legkisebb parancsok közül és így tanítja az embereket, az igen kicsi lesz a mennyek országában. Aki viszont megtartja és tanítja azokat, az nagy lesz a mennyek országában.

Ezért mondom nektek: Ha életszentségtek fölül nem múlja az írástudókét és a farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába. Mt 5,17 sk

mazsola.iit.uni-miskolc.hu/~drdani/biblia/bd/Mt/chap005.html

"Minden írástudó, aki jártas a mennyek országának tanításában, hasonlít a családatyához, aki kincseibõl újat és régit szed elõ." Mt 13,52

mazsola.iit.uni-miskolc.hu/~drdani/biblia/bd/Mt/chap013.html

"17
Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény.

A régi megszűnt, valami új valósult meg.

18
De ezt Isten viszi végbe"

szentiras.hu/SZIT/2Kor5

59. (...). De mikor és hogyan történik ez?…

Egyedül Isten tudja.

A mi dolgunk, hogy imádkozzunk,

sóhajtozzunk és várjunk:

Bíztam, az Úrban bizakodtam.

louisgrignion.pl/download/ertekezes.pdf

127.

7.A keresztségnél, mondja Szent Tamás, az emberek megfogadják, hogy ellentmondanak
az ördögnek és pompájának.

És ez a fogadalom, mondja Szent Ágoston, a legnagyobb és a legelengedhetetlenebb:

Votum maximum nostrum quo vovimus nos in Christo esse mansuros
86 /A keresztség a legnagyobb fogadalmunk, melyben fogadalmat teszünk, hogy
Krisztusban maradunk/.

Ugyanezt mondják az egyházjogászok is: Proecipuum votum est quod in baptismate facimus.

87 Azonban ki tartja meg ezt a nagy fogadalmat? Ki az, aki hűen megtartja a szent keresztségben tett ígéreteket?

Nem szegi-e meg szinte minden keresztény a hűséget, amelyet a keresztségben Jézus Krisztusnak ígért?

Honnan eredhet ez az általános rendetlenség, ha nem onnan, hogy keresztségi ígéreteinkről és
kötelezettségeinkről megfeledkezve élünk,

és önszántából szinte senki sem lépteti életbe
azt a szövetségi szerződést,

amelyet keresztapja vagy keresztanyja által Istennel kötött?

128.Ez olyannyira igaz, hogy a sens-i zsinat, melyet Jámbor Lajos parancsára hívtak össze a
keresztények között felmerülő nagy bajok orvoslására, leszögezte, hogy ennek az erkölcsi
romlottságnak a fő oka onnan ered, hogy az emberek megfeledkeztek keresztségi
kötelezettségeikről vagy nem ismerik azokat.

Egy ily nagy baj orvoslására a zsinat nem
talált jobb eszközt, mint arra késztetni a keresztényeket, hogy megújítsák keresztségi
fogadalmaikat és ígéreteiket....

louisgrignion.pl/download/ertekezes.pdf

jabbok 2015.01.30. 19:24:57

@csaba carmarthen: ezt még mindig nem értem. Konkretizálnád? Hol kétféle a memóriám? Vagy mi a gond???

csaba carmarthen 2015.01.31. 07:29:21

@jabbok: pedig fel is tettem egy kerdest ezzel kapcs.
ti. az jott at, hogy teljes amnezia sajat - nehany nappal korabbi - ervelessel kapcsolatban, vagy tobb szemely...

jabbok 2015.01.31. 10:00:56

@csaba carmarthen: ne haragudj, még mindig nem értem. Melyik érvelésemet felejtettem el?

csaba carmarthen 2015.01.31. 22:53:01

@jabbok:

nehez elkepzelni, hogy ("te") felejtetted volna el az ervelesed

(sokkal inkabb az jott at, hogy nem mindig ugyanaz a szemely ir jabbok nev alatt...)

De ez sem lenne annyira lenyeges, ha mindket erveles - meg egymasnak ellentmondoan is- nem falazna egy olyan forgatokonyvnek,

amely roppant veszelyes mindenkire, az egesz emberisegre... (meg Jabbok1, Jabbok2,... Jabbok N-re is, ahol N>=1+ tetszoleges valtozo)

Ti. nem falazna annak a forgatokonyvnek..amelyet mar a bentfentesek sem tudnak magukban tartani:

-Pl. a Frankfurter Allgemeine Zeitung bentfentes ujsagiroja sem tudja mar elviselni, hogy a sajat korabbi megteveszto hiradasait (amit titkosszolgalatok altal lefizetve tett) ne tegye kozze, mert latja, hogy a folyamat milyen iranyba vezet, es inkabb kipakol...

www.youtube.com/watch?v=sy9KFOVf8Ro

Hasonloan, mas szempontbol bentfetesek, mondjuk olyanok, akik eletutjuk soran kapcsolatba kerultek a szabadkomuvesseggel, sem tudjak mar magukban tartani, hogy ne mutassanak ra, hogy merre vezet ez a nyugati titkosszolgalatok altal vezerelt vilagpolitikai folyamat, hanem kipakolnak...

www.youtube.com/watch?v=6Ftq15XV0X4

Ezert tartottam fontonak, hogy mindezt megemlitsem -( az osszes) jabboknak-
aki(k) probalja(k) az urugykelto terror/kommandos muvelet, vagy hamis zaszlos tamadas mogott allo valos es nagy veszelyt bagatelizalni/ bagatelizaltatni.

Ez persze csak egy eszrevetel.
nem kutatgatas .
ott fel is tettem az ezzel kapcsolatos kerdest..mar egyszer.

es egyedul a TARGY sulya
-a beszelgetes TARGYANAK sulya- miatt tartottam fontosnak felhozni-lasd ket link feljebb.

az on- (Ill egymas gondolatainak valo) ellentmondas pedig az alabbi linkekkel kapcsolatban jott fel:

stormcloudsgathering.com/charlie-hebdo-shootings-censored-video
a fenti linken lathato video youtube feloli megkozelitese pedig blokkolva van:
www.youtube.com/watch?v=yJEvlKKm6og

ui.

Jabbok1- eleinte majdnem napokig arrol ervel hogy ezen a videon nem kell hogy latszodjon VER, ti egy ilyen fejlovesnel NINCS VER froccsenes, nincs fejserules, es a fej mellett 30-40 cm-rel felkavarodo porfelho az nem a vaktoltennyel valo lovessel jaro legnyomaslokes hozza letre, hanem azt a fejbol (mondjuk 90-fokos szogben utat valtoztato) kilepo golyo okozza.
a lenyeg: VER NEM KELL HOGY LATSZODJEK.

nehany nappal kesobb, ugyanerre a videora ill linkekre, pontosabban a link cenzurazasara/blokkolasara a kovetkezo megjegyzes jon:,

jabbok 2015.01.25. 17:40:59

@csaba carmarthen: konkrétan ebben nincs semmi meglepő: a youtube-on sem pornót, sem véres, durva jeleneteket nem szoktak engedélyezni. Az IS lefejezéses videókat is letiltják onnan.
(Je ne suis pas charlie)

Ennyi.

vagyis

1/az alcazott tamadas valojaban nem alcazott , mert egy ilyen fejlovesnel NEM KELL HOGY LASSUNK VERT...

2/Ugyanennek a videonak, mely elemzi es bizonyitja, hogy az akcio soran NEM FOLYT VER... cenzurazasa helyes, mert a "VERES VIDEOKAT" marpedig cenzurazni kell.- csakhogy ez nem veres video.

Ismetlem: egyedul a veszely nagysaga miatt hoztam fel a fenti egymasnak (on)ellentmondo velemenyeket, amelyek - meg egymassal ellentmondasban is

egyben egyeznek:

probaljak eltakarni es bagatelizalni a veszely valos voltat es nagysagat...(amelyet mondjuk UDO ULFKOTTE, ill DAVID ICKE fentebb az elso ket linkben elemeznek.

Magyarorszagot is egy ilyen alcazott, hamis zaszlos tamadas, vitte bele a masodik vilaghaboruba a Szovjetunio ellen, amikor az urugykent az szolgalt, hogy szovjet felsegjelekkel lefestett -valojaban nemet - bombazo gepek bombaztak Kassat.

Udv:
Csaba

miszpopi 2016.09.28. 21:28:38

óó ha én ezt kb 27 éve olvasom, most nem itt lennék... nagyon elbújt ez a bejegyzés a neten

pacsy 2016.10.03. 08:27:39

@miszpopi: "nagyon elbújt ez a bejegyzés a neten" - meg 27 éve még nem is volt fenn, ugye. :)

remélem, most hasznodra van azért - és hogy jól vagy.

miszpopi 2016.10.03. 08:41:17

@pacsy: jól persze, köszönöm:) most épp azon gondolkodom, hogy a volt férjem 13 évig várt felmentése után kötött egyházi hazassagomat hogyan tudom ervenyteleniteni?

csab carmarthen 2016.10.03. 21:04:44

Cardinal Müller: Communion Remains Off-Limits for “Remarried”
(...)
Half of marriages today invalid – and eligible for annulment?
....
veritas-vincit-international.org/tag/divorce-and-remarriage/

Polish Bishop Antoni Stankiewicz said that any view that dismisses so many unions as invalid reflects an “anthropological pessimism” that would hold that “it’s almost impossible to get married, in view of the current cultural situation.”
(...)
veritas-vincit-international.org/2015/10/18/half-of-marriages-today-invalid-and-eligible-for-annulment/ (?)

Cardinal Rosales: Catholic Church Cannot Conform Her Teachings on Divorce
(...)
Cardinal Rosales: Even if 99 percent favor divorce what is wrong is wrong

March 26, 2015 – Manila Archbishop Emeritus, Cardinal Gaudencio Rosales said that the Catholic Church cannot conform her teachings about divorce to the world’s wishes.

According to CBCP News, the former archbishop of the Filipino capital stressed that even if a new survey shows that 60 percent of Filipinos want divorce to be made legal, no one can change the teachings of God to suit what people want. Since Church doctrine comes from Divine Law, it cannot be changed, he said.
veritas-vincit-international.org/2015/08/04/cardinal-rosales-catholic-church-cannot-conform-her-teachings-on-divorce/
süti beállítások módosítása