Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Papgyilkos selyemfiú - Matrix Reloaded

2008.11.12. 23:02 scapinelli

Október 28-án holtan találtak lakásukban két moszkvai jezsuitát. Az egyik az orosz provinciális volt, a német nemzetiségű P. Messmer. Az eseményről a jezsuita portálon megemlékeztünk, és az Új Ember is közölte a hírt. Most egy más szempontot villantanék fel. A „média”, amely egyébként konfliktusra éhes, és minden gyilkosságot csemegeként tálal olvasóinak, hallgatóinak és nézőinek, sokáig nem tartotta publikálásra érdemesnek a hírt. Aztán az MR1 (a régi jó Kossuth Rádió) mégis csak felfigyelt az ügyre, és november 10-én, két héttel az esemény után, „Közelről” című műsorában ismertette a történteket. Igaz, közben az orosz ügyészség „érdekessé” tette a történetet, amennyiben 10 nap múltán tettest prezentált a nagyérdeműnek egy férfiprosti (szó szerint így a közszolgálati rádióban!) személyében. A jól tájékozott német provinciális, aki jól ismerte az áldozatot, rögtön felhívta a média figyelmét arra, hogy ez a kombináció az orosz hatóságok kedvenc taktikája: a nyugati papságot a bordélyok világával hozzák kapcsolatba. Az Interfax orosz ügynökség híre így valójában kommentár, főleg, ha a kollokációkat, a „hírben” használt gondosan válogatott szókapcsolatokat is figyelembe vesszük. Így az áldozatok „az előkelő Petrova belvárosi utcában” béreltek lakást, – a hangsúly nyilvánvalóan az előkelőn van –, a nyomozók „használt gumióvszereket” (többes számban!) találtak a tett helyszínén. Mindezen információk, melyeknek kiszivárogtatása a nyomoz idén önmagában is botrányos – forrása: „meg nem nevezett rendőrségi források”. Azaz: „Mosom kezeimet,” „nem tudjuk, ki hozta forgalomba a pikáns részleteket”! A KGB módszerei nem haltak ki.

Az Interfaxot1 1989-ben hozták létre, és az első nem állami hírügynökség az egykori Szovjetunióban. Ennyit tudtam meg a Wikipédián, és honlapjuk egészen nyugati arculattal jelentkezik. Konkrétan milyen jók a kapcsolatai az ügyészséggel, a rendőrséggel, azt Kárpátokon innen csak sejteni lehet. De elgondolkodtató, hogy a hírbe beszúrták, szinte mellékesen, hogy a két áldozat a „Renovabis német segélyszolgálat partnerei voltak”. A Renovabis honlapján megtudjuk, hogy a német püspöki kar által létrehozott és a német hívek adományait gyűjtő szervezet tavaly 2,6 millió euróval támogatott oroszországi projekteket. Szálka lenne ez valakik szemében? Vagy az, hogy Renovabis igen aktív az egykori FÁK államokban, így Grúziában és a rivális Ukrajnában is? Az ügy több mint kényes, amit az is jelez, hogy Medvegyev Dmitrij orosz elnök hivatala bekapcsolódott az ügy kivizsgálásba. Ezek után a kölni rádió kommentárja, hogy politikai okok valószínűtlenek, nekem nem eléggé valószínű …
Sherlock Holmes regényeinek olvasói (de mondhattam volna Agata Christit is…) a röpke hírt elemezve sok furcsaságra bukkannak, ami a „meg nem nevezett rendőri körök” igyekezetét, hogy a két jezsuitát rossz színben tüntess fel, eléggé kétes vállalkozássá minősítik. Van itt néhány ellentmondás: az áldozatok arcét miért kellett felismerhetetlenségig szétroncsolni? A legelemibb válasz: hogy ne ismerjék fel, ugye, tarthatatlan, hisz a helyszínből is adódik az áldozatok azonossága. Nincs tehát semmiféle igyekezet az áldozatok személyét homályba burkolni. Akkor minek a bestiális roncsolás? Indulatból? Érdekes indulatosság lenne, hisz a gyilkos egy napig várt türelmesen a második áldozatra az első hullája mellett. Tudta, hogy jön Messmer? Vagy netán eredetileg ő volt a kiszemelt áldozat, és Victor Betancourt, a másik jezsuita, útban volt? Az ugyanis illogikus, hogy a bérgyilkos egy szemtanút akart eltüntetni, hisz Messmer, aki még Németországban volt, nem lehetett szemtanúja rendtársa gyilkosságának. No és az óvszerek? Miért hagyta volna ott a tettes? Egyetlen magyarázat, mivel hidegvérű és előre tervezett gyilkosságról van szó: megbízói az áldozatok halálával nem elégedtek meg, hanem az emléküket is be akarták feketíteni. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy a hírbe becsempészték a Renovabishoz fűző kapcsolatukat, akkor kezd derengeni: ez üzenet a segélyszervezetnek, de talán minden nyugati segélyszervezetnek is: el a kezekkel Oroszországtól. Erre utal a tipikus Maffia-jel is: a szétroncsolt arcok. Eközben Oroszország arca is elsötétül.

20 komment

Címkék: kgb gyilkosság jezsuiták

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr72766233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2008.11.13. 00:36:49

Ennek ha csak a fele igaz, már akkor is régen rossz.

Karl 2008.11.13. 11:36:21

Akkor most egy "kis" + háttérinfóval és kommentárral gazdagodott a "régi" topic:

jezsuita.blog.hu/2008/11/03/s_hogy_mennyi_jot_tudott_volna_tenni_az_eg_is_csak_az_ilyet_szereti

Ha minden igaz holnapra kellene valamit prezentálni a moszkvai ügyészségnek, nem ... ?

Scapinelli · http://scapinelli 2008.11.13. 13:33:17

Kedves Barátaim,

Amikor a politika beleszól, és itt nagoyn beleszólt, az ügyészség is csak utasításra lép. A bíróságok függetlensége csak részleges.Úgy hogy felderítésre nem számítok igazán. Ezt csak tényfeltáró újságírók végezhetnék el, ők meg életükkel játszanak... Scapinelli

nagy gábor · http://palinay 2008.11.14. 13:30:26

International Herald Tribune:
"The killings were reported a few hours before the head of the Russian Orthodox church met with a Catholic cardinal in France. Russian Orthodox Patriarch Alexy II offered his condolences over the priests' death during his meeting Wednesday with the archbishop of Paris, Cardinal Andre Vingt-Trois.

"It's our common duty to pray for their souls to rest in peace," he said, according to the Moscow Patriarchy.

The Russian Orthodox Church has accused the Vatican of poaching for converts in Russia. The Roman Catholic Church contends it is simply looking after its tiny flock in former Soviet nations, where Orthodoxy is the predominant Christian denomination.

But ties between the two churches have been steadily improving since Pope Benedict XVI succeeded the late Pope John Paul II in 2005.

Earlier this month, Benedict XVI cautioned Roman Catholic bishops in former Soviet republics against aggressive attempts to gain converts — a statement that could help assuage Russian concerns about alleged Catholic proselytizing."

mazsola 2008.11.14. 20:07:16

Számomra az eset és ami körülötte zajlik, a sátán legújabb megjelenési formája.

Atyám, ha ideje engedi, kérem tájékoztasson a továbbiakban is fejleményekről... addig nem marad más hátra- ismét -, mint imádkozni...

Lali 2008.11.15. 15:02:04

A blog szerkesztőinek jó lenn végre bocsánatot kérniük az ortodoxoktól, akiket gyalázatos módon próbáltak belekeverni a gyilkosságba! A jezsuiták ezzel a történelmükből a rosszabbik énjüket idézték...

bonne 2008.11.15. 18:40:56

Lali, én nem látom, mely ponton volna egy ortodox is belekeverve ebbe a gyilkosságba. A bejegyzésben ennek nyomát sem találtam, az egyetlen hozzászólás, amely említi az ortodoxokat nem látom, hogyan kötné össze a gyilkosokat az ortodox egyházzal. Csupán a háttér megvilágtása - szerintem.

"The Russian Orthodox Church has accused the Vatican of poaching for converts in Russia."

Egy dolog megvilágítani egy esemény kontextusát, más dolog belekeverni valakiket. Ha arról lett volna szó, hogy az ortodox egyház több ízben is agressziót követett volna el katolikusokkal szemben, vagy fenyegetőztek, vagy talán ortodox egyházi parancsra ölt az illető, akkor elhinném, hogy itt belekeverés folyik.

De ebben az esetben nem.

Karl 2008.11.15. 18:52:07

bonne!

Lali valószínüleg a föntebb idézett másik blogra gondol, amely ide "torkollt"...

bonne 2008.11.15. 19:10:19

aha.
én nem érzem veszélyesnek. csupán költöi kérdés. akkor is, ha meg van tűzdelve jelzőkkel. Amúgy nem "az ortodoxok" ellen irányul, hanem a hierarchiát célozza. Van különbség. Már csak abból kiindulva is, hogy Magyarországon az egyházak túlélését a békepapság léte biztosította, hasonló lehetett a helyzet Oroszországban is. Miért éppen az oroszok lennének a kivétel?

Amúgy meg: akinek nem inge, ne vegye magára. Főleg ha len ing.

kery · http://kkkkkk.kkk 2008.11.16. 15:41:53

Kedves Bonne! Mi köze van a gyilkossághoz a békepapságnak? Vagy ha ilyen szinten vagytok, akkor miért sírtok ha a pedofil, inkvizítor jezsuitákról beszélnek mások a hír kapcsán?
Tisztességgel kellene másokhoz is hozzáállni, s sürgősen bocsánatot kérni az ortodoxoktól.

bonne 2008.11.16. 20:26:18

Én nem kevertem össze a gyilkosságot a békepapsággal. Csupán értelmezni próbáltam a másik blog által kijelentetteket.

Volt egy beszólás, amely szerint itt összekeverődtek az ortodoxok meg a gyilkosság.

Nem értettem miből gondolhatta az illető, hogy bele lennének keverve. ennek szót is adtam

Figyelmembe ajánlották, hogy az, amire itt céloztak, nem itt hangzott el, hanem egy másik blogbejegyzésben.

Próbáltam értelmezni annak a bejegyzésnek a kontextusát. Az értelmezésem az volt, hogy vsz a t. blogger arra gondolhatott, már a kommunizmus alatti magyarországi helyzetből kiindulva, hogy Oroszországban is hasonló lehetett a helyzet, mivel ők is kommunizmusban éltek, és ott még keményebb volt. (amúgy senki nem említett olyant, hogy "ortodox papok gyilkoltak vagy uszítottak volna". Ezt súlyos félreértelmezésnek látom)

Erre meg jön egy olyan hozzászólás, hogy most meg egy másik embercsoport is bele van keverve a gyilkosságba, és megtudom, hogy most már középkori egyedek is bele vannak keverve.

Emberek, erősen torzul itt az információ.

Az eredeti ominózus idézet :Mit tudunk a szovjet módszerekről? Azt, hogy gyors és hatékony. Mit tudunk az orosz ortodox egyházról? Azt, amit mesébe illő módón olvashatunk Dosztojevszkij sztareceiről. De vajon kik a püspökeik, a magas tiszti rangra emelt KGB-s főpapjaik?"

Erre az adott bejegyzésen sok visszajelzés jött, részletesen boncolva volt, történetesen az is említve volt, amit leírtam:
"Quito 2008.11.05. 02:13:13
Komi, az orthodox egyházak a kommunizmus alatt végig kiszolgálták az akkori rendszert. Most nem a kezdetekről beszélek, amikor százával vittél el a papokat, szerzeteseket (köztük Romzsa Tódort). A katolikus egyház és az orthodox egyház a nagy leszámolás után hamarosan a modus vivendit kereste: így lettek nálunk tömegesen békepapok (akik ma is azok), az orthodoxok pedig (mint autokefál egyházak) megegyeztek a kommunista kormányokkal. Ezt sikerült végigkövetnem Romániában, főleg akkor amikor a kommunizmus legszebb éveiben ('80-as években) a román hadseregben kellett szolgálnom és egy században sorakoznom több száz orthodox pappal és kispappal."

Javaslom, hogy ha még mindig téma, a másik bejegyzésben folytassuk a tárgyalását, ne legen a téma kettészakítva.

Szerény véleményem szerint elhangzott egy félreérthető kifejezés (mondjuk, eléggé meg kell csavarni, hogy vádnak lehessen értelmezni) és azóta a fél blogoszféra arról beszél, hogy mindenkit belekevertünk. Ami egyszerűen nem igaz.

bonne 2008.11.16. 20:28:35

Mielőtt újabb félreértés esne, kijelenteném, hogy semmi problémám az ortodox egyházzal és nem vádolok senkit. Ugyanakkor nem akarok senkit belekeverni semmibe.

Karl 2008.11.17. 12:35:11

Mondjuk szerintem ez a blogajánló kicsit túl blickfangosra sikeredett - nem a blog lényegére koncentrál, hanem arra, hogyan lehetne olvasókat toborozni hozzá...

www.igen.hu/index.php?pg=cikk&cikk=502

Erzsébet 2008.11.17. 17:18:29

Kár volt az orthodoxokra gyanakodni. Mi a mo-i
békés világi hívők is gyakran kaptunk rágalmazá-
sokat emiatt az ügy miatt. Jó lenne, ha elcsitulna
ez a botrány.

Lali 2008.11.20. 16:06:44

Tisztelt Bonne!

"Számunkra, jóllakott és gyomorfekélyig túlpolitizált magyar egyháziaknak messze van az idegen és "Szent Oroszország" (hál’ Istennek). Akkor sem értettük őket, amikor itt éltek közöttünk. Hogy értenénk ma, amikor távol vannak tőlünk. Vagy ez is csak egy hiedelem? - Na, de már ez is túlpolitizálás.
Mit tudunk a szovjet módszerekről? Azt, hogy gyors és hatékony. Mit tudunk az orosz ortodox egyházról? Azt, amit mesébe illő módón olvashatunk Dosztojevszkij sztareceiről. De vajon kik a püspökeik, a magas tiszti rangra emelt KGB-s főpapjaik?"

"Lali, én nem látom, mely ponton volna egy ortodox is belekeverve ebbe a gyilkosságba. A bejegyzésben ennek nyomát sem találtam, az egyetlen hozzászólás, amely említi az ortodoxokat nem látom, hogyan kötné össze a gyilkosokat az ortodox egyházzal. Csupán a háttér megvilágtása - szerintem."

" Amúgy nem "az ortodoxok" ellen irányul, hanem a hierarchiát célozza. Van különbség."


A kgb-s püspökök honnan jutottak eszedbe a gyilkosság kapcsán?? A szovjet módszerek - "gyors és hatékony" - hogy jönnek az "ortodox egyházhoz"? És még azt írod, hogy nem keverted bele??

Mikor élt itt közöttünk a "Szent Oroszország"? Csak nem a szovjetekre gondolsz!? Ez hogy jött a képbe?

Így világítod meg a hátteret? Szomorú hogy ilyen zavaros bejegyzésed után sem látod be, hogy ezzel a bejegyzéseddel az összes ortodox hívőt sértetted meg, összekeverted a totót a lottóval és mindezt egy gyilkosság kapcsán "háttérként".

A hierarchiát meg támadhatod, mármint a sajátodat. Mert ha a másét teszed, akkor te mint kívülálló azzal az egészet is támadod!

Elszomorít hogy ezt a cikket, más katolikus orgánumok is kritikátlanul átvették. Így szórtad szét a mérget a saját közösségedben...

bonne 2008.11.20. 20:07:52

Kedves Lali,

nézd már meg, nem én írtam azt a bejegyzést, most te vádolsz nyíltan engem. Ebből szerinted mi látszik? Hogy mennyire tisztán azt értjük, ami le van írva, vagy azt, hogy még hozzágondolunk dolgokat és úgy tálaljuk mintha le lenne írva?

Lali 2008.11.20. 23:21:02

Boccs! Valóban nem te hanem szerkesztőtársad kevert. Te csak véded. Boccs, tényleg figyelmetlen voltam.

bonne 2008.11.20. 23:30:54

No problem. Nem is annyira védeni volt szándékom, mint egy "jóindulatúbb" értelmezés lehetőségét felkutatni, amennyiben lehetséges. Ugyanakkor én már most elnézést kérek azoktól, akiket egy-egy hozzászólásom esetleg megsértett.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.11.25. 09:31:32

Ébresztő!

Más is emberhúsból van.

(Ellenpélda:)
A számmisztika, az ezoterikus gyógyítás (pl. homeopátia) és a horoszkóp-készítés ellent mond Jézus tanításának, a megváltás tényének, sőt az I. parancsnak is. A történelem során számos jezsuita dolgozott ki számmisztikai ideológiákat, készített horoszkópokat, és eredményesen gyógyított homeopátiával és más ezoterikus gyógymódokkal. Arról nem is beszélve, hogy marxista diktátortól ifjúinternáci mozgalmárokig kik kerültek, kerülnek ki az iskoláikból. A rendet - illetve Társaságot - ráadásul fennállása óta gyakorlatilag az összes titkosszolgálattal kapcsolatba hozták, úgy tűnik nem is mindig alaptalanul, legalábbis kerültek elő bizonyítékok. Egyes prominensei nyíltan elszakadtak az Egyháztól. Nem igazán sok hiteles információ érhető el róluk.
A szabadkőművesekről sem sok információ érhető el. Titokzatosak, őket is igyekeznek kiszorítani a rendpárti többségű országok. Sokak szerint ők mozgatják a titkosszolgálatokat.


Aki ezek után meg a szabadkőművesség és a jezsuiták összemosását akarja rám kenni, az minimum a társblogon emlegetett belezőkarmolót érdemel.

süti beállítások módosítása