Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Boldogok a kérdezők! (?)

2008.12.17. 23:53 Ky-Lí

Az elmúlt egy hétben a szokásos évi lelkigyakorlatomat végeztem. Mint mindig: teljes csend, napi több órás imádság, meditáció és folyamatos hallgatás. Egyik nap lelkifurdalást éreztem egy esemény kapcsán. Egy anyuka jött hozzám, akit noha sohasem láttam azelőtt, megkérdezte: "Ön a Ky-Lí atya?" Annyira szokatlanul hangzott a megszólítás, hogy elnevettem magam, következésképpen lelepleződtem. Hogy is foglaljam össze amiket mondott? Szégyelljem magam, hogy ilyen hangnemben írok szent dolgokról a blogon. Nem veszem észre, hogy mindenütt csak támadnak bennünket és még én is ezt teszem? Hogy a gyerekeit alig tudja úgy nevelni, hogy megóvja őket attól a szennytől, ami rájuk tapad úton-útfélen. És végül hozzátette: jobb lenne, ha azt a kevés embert  támogatnám és erősíteném a hitében és meggyőződésében, aki templomba jár vagy egyházi iskolába járatja gyerekét stb., stb. (Gondoltam magamban, de jó, hogy nem ő az én elöljáróm...)

Ugyanakkor azt is gondoltam, hogy: könnyű nekem, aki már 18 éve egy ideológia mentén alakítom az életemet, de milyen nehéz lehet az olyan "világban" élő embereknek, akik számára a társadalmilag rendelkezésre álló plurális világok nap mint nap kihívást jelentenek. Mert nemcsak kevés az a szignifikáns közeg, ahol azonosságunkat (pl. a katolikust vagy lepkegyűjtőt) másokkal megélhetnénk, hanem folyton olyanokkal kell egy nagyvárosi tumultusban együtt élni, ahol a vallási világnézetet ignorálják vagy éppen támadják. Ma nagyon nehéz kognitív együttlétet teremteni, ahol egymás közt lehetünk vallásilag. Meggyengültek a plauzibilitási struktúrák - írnám egy más jellegű dolgozatban. Hozzáteszem: számomra ez az egyszerű tény tűnik minden egyházi és hitbeli krízis legvalószínűbb okának, és nem valami titokzatos egyéb. (Csak nehogy olyanok fülébe jusson ez, akik azt hiszik, hogy a Sátán tartja hatalmában a világot, most jobban, mint valaha.)
Szóval lelkifurdalásom volt, mert nem rombolni, hanem kérdéseket előidézni szándékoztam. Nekem mindig csak kérdéseim voltak, mert mindig arra vágytam, hogy megértsem a dolgokat, főként a hétköznapi banalitásokat, a megszokottat és a magától értetődőt. Persze addig, amíg úgy kérdeztem vissza, hogy: miért? - néha még értelmes válaszra is méltattak. De most, 30-as éveim végén, kamaszkorom kellős közepén (egy szerzetesnél könnyen kitolódik), amikor egy-egy bődületes okoskodás után, ha így találok kérdezni: és akkor mi van? - ilyenkor legszívesebben szájon vágna a kedves (ki-) oktatóm.
A nyolc boldogságban ugyan nem szerepel, de én (is) vallom, hogy "boldogok a kérdezők!" (Örsy) Fura egy boldogság persze, hiszen arról szól az egész görög és klasszikus filozófia, hogy a boldogság abból származik, ha elménk megérti és felfogja az igazságot és nem abból, hogy folyton kérdései és fenntartásai maradnak.
Igen, a kérdésekkel megzavarhatjuk az emberek lelki békéjét, fölösleges bonyodalmakat okozhatunk, közösségek harmóniáját tehetjük tönkre. Ilyenkor lesznek, akik rácsodálkoznak a kérdezőre és megállapítják: ilyen rossz gyümölcs jó fán nem teremhet. Mások azt mondják: ez is belefér, kérdések mindig voltak és lesznek, de... jaj annak, aki fölteszi őket.
Persze az igazi kérdés az, hogy ki dönti el: mi a helyes kérdés?

38 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr59829031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kis_csirke 2008.12.18. 05:43:23

Szerintem ne legyen lelkiismeret furdalásod. A világot a kérdések viszik előre. Akinek biztos az identitása (mondjuk tisztában van azzal, ki számára Jézus Krisztus), az mer kérdezni, megkérdőjelezni bizonyos alapdolgokat is. És ha talál válaszokat (nyilván azért kédez), akkor még erősebb lehet a hitében. Kevésbé "dogmatikus (a szó rossz értelmében).

Én magam nem húzódok be a katolikus mikro-tásadalom védőbástyái közé. És alapvetően nincsenek rossz tapasztalataim. Azt látom, hogy minden ember egyforma; a nem hívők között is van sok remek, nyitott, jószándékú társam és a keresztény testvéreim között is vannak intrikus, gáncsoskodó jelleműek. Nem érzek határvonalat a "mi" és "ti" között.
A világ misszióra vár és az a kérdésekkel kezdődik!

spírea 2008.12.18. 09:59:53

Amire nem kérdezek rá, hogy micsoda, hogy működik - és miért, az nem érdekel.

Hm, emlékszem, az egyik hitoktató nénikét azzal vittem az őrületbe húsz évvel ezelőtt, hogy a mennyországot valahogy úgy írtam le számára, hogy ott a Jóisten majd minden kérdésünkre válaszol.
Szerinte az én kérdéseimre nem fogja győzni..... (én még reménykedem)

Bibliofilia · http://bibliofilia.blog.hu 2008.12.18. 10:25:53

Kedves Ky-Lí vagy inkább kamasz testvérem, nagytiszteletű atya:)

Jó ez a poszt!
Mindenkinek máshol van a "botránkozási küszöbe". És a Biblia ugye azt mondja "ne botránkoztassuk meg a hitben(?) kicsinyeket.
Persze, ha nem akajuk testvéreinket megbotránkoztatni, jobb, ha csendben ücsörgünk egyedül egy szobában. Jelzem ez is sokakat botránkoztatna... Tehát didaktikus, enciklopédikus válasz nincs.
De lelkiismeret van! Használjuk bátran.

Mindenesetre egy strigulát húzhattok a "Nem botránkoztattok meg" oszlop alá:)

Remélem nem haragusztok meg, hogy egy kicsit beajánlom a blogomat, de most pont egy jezsuita szerzetes XVIII. századi könyvéről irogattam. Ha valakit érdekel látogasson el az alábbi linkre: bibliofilia.blog.hu/2008/12/06/meg_tero_reformatus_elmelkedeserol_1763

Tomi

aventus 2008.12.18. 17:58:48

Bizony boldogok a kérdezők!Mert a kérdés ha érdemi kikényszeríti a helyes választ.A rossz kérdés persze bosszantó, de nem megbotránkoztató.Aki a mégoly merész, de jó kérdezőt kárhoztatja,magára vessen.Válaszolna hasonló elmeéllel és már tetszene is a kérdés,bármily szemtelen.

Csu 2008.12.18. 18:47:05

Fiskális vagyok, ...ez IndaPassos regisztráció...
Nekem néha sikerül kiverni a biztosítékot a kérdéseimmel, még szerzetesnővérré lett unokatestvéremnél is. A régmúlt időkben, a nagy titokban szervezett egyetemista hittanon gondolkozott is rajta az atya, hogy direkt csinálom e, bomlasztó elemként. Szerencsémre válaszolt és nem botránkozott meg. Kiscsirkével egyetértek, a kérdések előreviszik a világot. Talán már maga a kérdés is, akkor is, ha nincs rá válasz...

puccini 2008.12.18. 21:40:50

Ne vegyétek naívnak! Hogyan viszi tovább a világot a kérdés?
Nekem itt sokszor hiányzott/zik a válasz. Ne mondjátok, hogy felnőtt vagyok és válaszoljam meg. Én akkor is felnőtt vagyok, ha Ti válaszoltok, én pedig eldöntöm, hogy én mit lépek.

északi szél 2008.12.18. 23:00:06

A minap én is egy édesanyával beszélgettem. Nagyon szeretné, ha a gyermeke "valahogy" keresztény körbe kerülne, mintegy lépésről lépésre észrevétlenül, ahol aztán jótékony hatások érnék...

Mint anyát, megértem. Azt válaszoltam azonban neki, hogy ez nem így megy. Egyszer fölkel az a szép(?) nap, amikor tudatosan döntenie kell gyermekének amellett, amiben hisz. Sőt, hány ilyen nap kel föl!?

Személy szerint nem hiszek a szocializáció útján elsajátított vallásosságban. Fontos a szocializáció, mert rengeteg értéket adhatnak át generációk gyermekeiknek. De a szocializáció csak ideig-óráig determinál. Jönni fog valami - ha más nem, az öregedés és az elmúlás kihívása - amely személyes állásfoglalásra kényszerít minden egyes embert.

Bárhogyan óvod gyermeked, nem élhetsz helyette.

Azt gyanítom, hogy az édesanya szemrehányásai mögött ez a föl nem dolgozott aggodalom húzódik meg.

Mennyei Atyánk, köszönjük Neked, hogy vannak kérdéseink, melyek emlékeztetnek bennünket arra, hogy úton vagyunk. Segíts bennünket, hogy ezt a zarándok "státuszt" elfogadva, ne akarjuk önerőből, fedezet nélkül "teljessé" tenni az életünket.

saintlouisdefrance 2008.12.18. 23:15:36

hívő embereknek különösen fontos rákérdezniük arra amit nem értenek vagy nem tudnak, mert a sok megválaszolatlan kérdés idővel a hit válságához vagy éppen ellenkezőleg, bigottsághoz vezethet.

legkésőbb a Martin Lutherrel való eset tanulságaként tudomásul kellett volna venni, hogy ha kérdeznek, akkor még a Katolikus Egyháznak is válaszolnia kell és hogy az sem árt, ha a kérdésekre fel vagyunk készülve.

kis_csirke 2008.12.18. 23:29:44

Puccini,
igazad van, gyakran hiányzik a válasz. Ahogy én megélem: a kérdezés elevenen, fiatalon tart, a válasz esetleges elmaradása tágít, mélyít.

(Nemrégen hallottam egy előadáson /ha jól emlékszem Pacsytól/, hogy a hit akkor kezdődik, ha megtaulunk válaszok nélkül élni; hozzáteszem: de kérdezni azért lehet, sőt, kell :-) )))

északi szél 2008.12.18. 23:38:34

Jaj!!!

kis_csirke, őszintén remélem, hogy abban, amit a zárójelben írtál, nincs igazad.

bőregér 2008.12.19. 00:19:23

Kedves KY-LI! Megint nem bírom ki,hogy ne szóljak hozzá.Nálunk a család egyik fele nem hívő volt a másik pedig echte-róm.kat. Amíg kamasz koromban Anyám
erőszakkal akart a róm.kat. vallás gyakorlására,
templomba járásra rávenni,hát én úgy menekültem tőle mint a tűztől.Amikor pedig felnőtt lettem és már dolgoztam egy ideje elhatároztam,hogy szerzetesnő leszek,akkor meg azért ordítozott velem, hogy lehet valaki vallásos de nem kell túlzásba vinni! Hát ennyit az
anyai aggódásról,meg nevelésről. Most nem tudom a legfrissebb helyzetet,de azt igen hogy a
mi korosztályunk édesanyáinak a 99%-a a gyóntatószékben sírva panaszolta, és vádolta magát, hogy nem tudja rávenni a gyerekét a vallás gyakorlásra.Szegény Szentléleknek meg semmi munkát nem hagyunk! Több ismerősöm azért hagyta el a hitét,mert a jó édes mamája
valamilyen óvódás szintű hitet beletöltött a gyerekeibe,aztán amikor felnőttek már szégyellték a baba-ruhát.Inkább most botránkozzanak!!!

CdB 2008.12.19. 00:46:26

puccini, kis_csirke,

Részben egyetértek Pacsyval, részben meg talán nincs is mindig válasz, vagy univerzális válasz nincs, hanem talán csak személyre szabott. Mindenesetre talán a válasz keresése is gazdagít, és önmagában cél, valahogy, ahogy -- klasszikus mentén -- küzdve küzdve és bízva bízva érdemes élni a reménytelennel szemben is. Akkor pedig értékes kérdezni, és kérdésekre találni. Talán épp itt.

máramaros 2008.12.19. 08:05:52

Ez mit jelent? :"akik azt hiszik, hogy a Sátán tartja hatalmában a világot, most jobban, mint valaha."

Hiszen ez azért így van! Ha nem is tartja, folyton próbálja... nem mint villás ördög, de mint szellem...
vagy nem?

máramaros 2008.12.19. 08:08:48

Ami az alaptémát illeti: egyrészt mindig van, akinek nem tetszik az, ami éppen van -
másrészt ha felnőtt keresztényeket szeretnénk (gondolom, igen) - akkor szükséges a kérdezés és a gondolkozás, ami sokkal nehezebb, mint elfogadni mindent szó szerint , több belső küzdelemmel jár - de sokkal mélyebb hitet eredményez.
Úgy gondolom, vállalni kell,hogy lesz, akinek nem tetszik.. Jézus idejében is így volt ez.

Bibliofilia · http://bibliofilia.blog.hu 2008.12.19. 08:37:29

"Ez mit jelent? :"akik azt hiszik, hogy a Sátán tartja hatalmában a világot, most jobban, mint valaha." Hiszen ez azért így van! Ha nem is tartja, folyton próbálja... nem mint villás ördög, de mint szellem...
vagy nem? "


A Sátán nem próbál, ő kísért. Isten próbál, ő viszont nem kísért.

Hitünk szerint a világot Isten tartja a kezében és Madáchnak nincs igaza amikor azt mondja: "a gép forog, az alkotó pihen..."

Persze a Sátán szabadon jár-kel közöttünk és reméljük mibennünk nem...
Persze, ha a világ alatt "a világot" értjük, akkor máris igazad van.

P.E. 2008.12.19. 11:17:31

Úgy gondolom, hogyha van kérdésem, elismerem korlátaimat. Rögtön kerül egy köztes célom, amiért érdemes élnem, mert izgalmas várnom a válaszra. Vagyis egy kaland előtt állok, aminek a végére érve több tapasztalattal fogok rendelkezni.:)

Ma is felteszem a kérdéseimet, és egyet meg is osztanék Veletek.
A mai Zsoltárban (70) olvasom:
"Jussanak szégyenbe, pusztuljanak életem ellneségei.
Borítsa szégyen és gyalázat azokat, akik nekem rosszat akarnak!"

Miben viszi előre a kereszténységet, szépíti a lelkét a keresztény embernek ezt olvasva?

Hátha megkapom rá a választ...

máramaros 2008.12.19. 12:44:05

Ez a kérdés persze igen sok ószövetségi szövegnél feltehető... az iskolákban magyarázzák - a fejlődő istenképpel.. de ha valaki CSAK EZT hallja magyarázat nélkül, az tényleg érdekes...
De ilyenek az énekszövegek is - a pokol tüzével pl.
Kellene egy jó kis "reform"...

kis_csirke 2008.12.19. 15:56:40

Kedves északi szél,
kicsit megpróbálom megmagyarázni, miért tartom igaznak és fontosnak, amit zárójelben írtam.

A napi munkám során olyan ügyekkel is kell foglalkoznom, ahol az általam szériagyártásba engedett készülékek piacról visszakerülő hibáit kell kivizsgálni és megszünteni (ez a gyártás nomális része, soha nem vegyetek új műszaki termékeket, mert 1-2 év kell, amíg kiforrja magát :-) ).
Mit teszek egy-egy ilyen esetben? Kérdezek. Előírok mindenféle mérést, anyagvizsgálatot, kísérletet, amit a laborok elvégeznek. Itt kapok konkrét válaszokat, adatokat, számokat mértékegységeket stb...ez alapján meg tudom állapítani a konstrukciós hibák okait. Ha nem tudnék jól kérdezni, úgy, hogy meg is lehessen válaszolni, hamar felkopna az állam...

Van egy unokabátyám, aki kutató biológusként kezdte, de 40 éves kora körül a kérdései megváltoztak és most filozófiát tanít az egyik vidéki egyetemen. Alkalmazott ökofilozófia (nem tudom, az mi, nekem a filozófia túl elvont, de itt a feltett kérdések választ igényelnek).

Én pedig úgy változok, hogy a kérdéseim inkább spirituális jellegűek. És kezdek rájönni, hogy itt nincsenek olyan definitív válaszok, mint a szakmában. Sőt jó válaszok sincsenek, sőt, a Végső Kérdések válasz nélkül maradnak. Valahogy ez a választalanság a szép, a titok nyitja..túl van minden racionálison, filozófián...pusztán egzisztencia.
(Nem tudom, érthető tudtam-e lenni.)

Joejszaka 2008.12.19. 18:00:15

Szerintem a cseszegető édesanyának nem volt igaza.

A kérdések viszik előre a világot. Ha nem lennének olyan katolikusok, akik mindent megkérdőjeleznek (miért is hiszzük pont ezt? honnan is tudjuk ezt?), akkor az igen-igen fájdalmas lenne számomra. Csalódás lenne. Szembe kell néznünk a problémákkal, nem pedig homokba dugott fejjel PR tevékenységet folytatni.

északi szél 2008.12.19. 21:31:18

Kedves kis_csirke, köszönöm, hogy kifejtetted gondolataid! Könnyen megeshet, hogy mivel talán naiv kezdő vagyok (nem a keresztényként eltöltött évek számát illetően, hanem a Mennyek Országához mért kicsinységem miatt), most azért gondolom úgy, hogy nem mondhatok le a kérdezésről, az értelmes válaszok keresésétől nem állhatok el.
Lehet, hogy akinek több tapasztalata van, mint nekem, az nem akar annyira mindent érteni, mint én, mert ő egyszerűen baráti kapcsolatban él Istennel.

Másfelől viszont ott a félelem, ha lemondunk az értelem kontrolljáról, az igényről a válaszokra, akkor spontán módon az ego irányába sodródunk. Nehezen tudnék megbarátkozni a gondolattal, hogy a hitemmel kapcsolatban az értelmem csökkentett üzemmódban működjön. Árpád által hivatkozott Galilei idézet szerint: "Nem vagyok köteles elhinni, hogy ugyanaz az Isten, aki ésszel, logikával, értelemmel áldott meg minket, azt követelné tőlünk, hogy ne használjuk ezeket." Ezt a gondolatot én a misztérium fogalmának katolikus értelmezésével árnyalnám-szelídíteném: értelmes, érthető, de soha ki nem meríthető valóság. Ebben benne van az is, amit Te mondtál, és az is, amit én.


Azt gyanítom, hogy időnként nem a válaszok hiányoznak, hanem a "kemény beszéd" riaszt bennünket vissza.

kis_csirke 2008.12.20. 07:41:17

Szia északi szél,
értem, amit mondasz. Valószínűleg lelkialkat kérdése, hogy ki hogy áll hozzá.

Nekem nagyon jól esik, hogy van olyan terület, ahol le tudok mondani az értelem kontrolljáról. Sokan nagyon értékesnek találják a filzófiát, illetve a teológia bizonyos területeit, mert ott a biztonságos intellektust lehet csillogtatni, a magam részéről ezeket nem kedvelem, mert ez csupán agyalás.

Olyan jó, hogy a spiritualitás (miszika(?), bár nem szeretem ezt a szót) kérdéseit nem az értelemmel kell megválaszolni, hanem egész embert kíván a válasz, sok érzelemmel, türelemmel, alázattal vegyítve. Azt hiszem, a legkeményebb beszéd az, ha nincs válasz, ill. az, hogy "nem tudom". Vagy az, hogy "ez egyáltalán nem fontos".

északi szél 2008.12.20. 10:45:44

Sziia kis_csirke!
Várjunk csak!
Megint olyat fogok mondani, amiben mindkettőnk véleménye benne foglaltatik.
Hitem alapját nem emberi okoskodás képezi, hanem az, hogy megismertem az Ő Szeretetét, és hittem ennek a Szeretetnek. Ez az ismeret tökéletlen, homályos, de mégis van annyira valós és érthető, hogy engem válaszra késztessen.
Az intellektus számomra ott jön a képbe, hogy fölfedezem: szükségem van rá, mintegy - ha úgy tetszik - eszközre, a Mennyek Országába vezető úton. Szeretném Őt jobban megismerni, a hitemet jobban érteni, és az értelmem segítségével (is) jót tenni embertársaimmal. De hitem alapja a Vele való találkozás.

kaktussz 2008.12.20. 20:56:40

Hogy a kérdések viszik előre a Világot, az nem kérdés :)
Ha Kopernikus (nem véletlenül őt említem) és elődei nem tettek volna fel kérdéseket, akkor még mai is a geocentrikus világképpel kellene boldogulni. De hát azért addig is valahogy el kellet jutni…
Hogy a naprendszerünk központja a Nap, azt onnan tudom, hogy vannak nálamnál sokkal okosabbak, akik a maguk tehetsége szerint ezt megállapították. Mivel én nem tudom a magam eszközeivel ezt megállapítani, hát elfogadom, amit a hozzá értők mondanak. És számtalan ilyen dolog van még, amit elhiszünk, mert valaki „szakember” állítja. És bízzunk benne, hogy nem csak a hasára ütött és mondott valamit, hanem az tényleg úgy van. Kérdezni kell. Egy probléma megoldása is úgy kezdődik, hogy a kérdést jól kell feltenni.
Azt gondolom, hogy nincs rossz válasz, csak rosszul feltett kérdés. Ugyanez vonatkozik szerintem a lelki életre is. Ma is lehetne úgy élni, hogy azt gondoljuk, hogy a Föld a világmindenség középpontja, de érdemes lenne?
Remélem nem mentem el, és nem vittem el senkit, semmit rossz irányba.

Ky-Lí 2008.12.20. 22:58:17

Kedves kommentelők, bocsánat, hogy csak ilyen megkésve reagálok. Nem voltam M.o.-on az elmúlt napokban. Íme pár megjegyzés:

Bibliofilia, nem ismertem Molnár János nevét és nem is hallottam a könyvéről. Nagyon érdekes dolgokat irsz róla a blogodon. A hangneme valóban elrettentő. Egy biztos, hogy a jezsuiták nagyon megváltoztak a 2. vatikáni zsinat óta. Az idős atyák alig ismernek a Társaságra bennünk és fordítva. Nagy a harmónia a lelkiségben és gondolkodásmódban, de az életstílus és a dolgokhoz való hozzáállás teljesen más. Pár évvel ezelőtt volt Generálisunkat hallgattam és a következőt mondta a jezsuiták mai küldetéséről:
Not to impose, but to propose.
Not to convert, but to converse.
Ez a régi rend és az új rend közt a különbség. Csak azt nem tudom melyik a jobb. Egy biztos: ez utóbbi nagyon nehéz.

Északi szél, a szocializáció egy társadalomban szükségszerű. Ugyanis ennek és a társadalmi kontrollnak köszönhető, hogy a butaság és önérdek nem hiúsítja meg teljesen mindazt, amit az emberek valahogyan szépen összerendeztek az évszázadok, évezredek alatt. Még így is túl sok forog kockán.
Jogos a felvetésed, hogy meddig tart az egyén életében. Hadd mondjak egy ellenpéldát. Van egy gimnáziumunk Miskolcon. Nagyon sok jó gyerek kerül ki onnan. De mi se vagyunk mentesek olyan esetektől amikor a gyerek azt mondja, hogy se papot, se egyházat nem akar látni az elkövetkezendőkben. Ez a rekació biztosan el is fog tartani jó pár évtizedet. Az alma viszont bármilyen messzire is gurul el a fájától egy idő után visszagurul. Az a tapasztalat, ha másként nem, gyerekeit egyházi iskolába fogja járatni, mert belátja, hogy ő maga is mennyi emberséget kapott ott.

saintlouisdefrance, a modern világ rákfenéje, hogy nem kérdezünk, hanem folyton állításokat teszünk. Ez volt minden egyházszakadás, a reformáció oka is. Úgy Luther (a 95 pontjában), mint vele szemben később a katolikus egyház állításokban fogalmazta meg a mondandóját. Onnatól kezdve persze vége a párbeszédnek. Elvileg mindenki elbarikádolta magát. Ma is itt tartunk. Pedig milyen jó lenne a középkor dialektíkus (erisztikus) korára, a 10-13. századra visszamenni, ahol kérdések voltak és mindenkinek joga volt válaszolni egyénileg. Virágoztak a disputák. Számomra a zseniális példa Aquinói Tamás Summája: minden fejezet egy kérdéssel kezdődik. És jön a módszeres válasz. Ő még tudta, hogy kérdések után lehet párbeszédben maradni. Pl. nem úgy kezd egy fejezetet, hogy "Egy az Isten", hanem "Egy Isten van?"

máramaros és bibliofilia, nagyon ajánlom nektek Ulirch Thomsennek az Ádám almái című dán filmet, ami most van a mozikban. Érdekesen dolgozza fel egyrészt Jób történetét, másrészt a gonosz jelenlétét.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2008.12.21. 02:58:40

Ky-Lí: "a modern világ rákfenéje, hogy nem kérdezünk, hanem folyton állításokat teszünk" stb. Nagyon érdekes ez az egész bekezdés, ezen még nem is gondolkodtam ebből a szempontból. Köszi.

Az előtte levőhöz (egyházi iskola): sajnos nem feltétlenül. Elsülhet olyan rosszul a dolog, hogy a gyerekeit sem hajlandó az illető egyházi iskolába küldeni. Vagyis: az tényleg fontos, hogy EMBERSÉG azért legyen az iskolai tapasztalatokban. (Nem akarok offolni, és csak patronásokat ismerek ilyen heves, a gyermekeiket is védeni akaró ellenállással. Nem ismerem a miskolci gimnáziumotokat. Amit mondani akarok, csak az, hogy ha a reakció "jó pár évtizedet" eltart, akkor egyházi iskolás szempontból jó eséllyel elbuktuk a következő generációt is.)

Nekem most sok nehézséget okoz ez a kérdezősdi. Valaki fentebb beidéz Pacsytól valami olyasmit, hogy "a hit ott kezdődik, amikor megtanulunk válaszok nélkül élni". Én az a típus vagyok, aki ha nem kap válaszokat, egy idő után abbahagyja a kérdezést és lemond az egész kapcsolatról. Akkor ez most hiba? Az én számomra válaszok nélkül létezik olyan, hogy "túlélni", de "élni"...?

kis_csirke 2008.12.21. 10:03:24

északi szél,
igen, már látom, hogy kicsit "csúsztattam" az imént. Ara gondolom, bontsuk szét a kérdéseket. Az egyik típus az: maradjunk a példánál, katolikus iskolás gyermekünk érettségi után kerüni kezdi az egyházat. Nyilván itt normális reakció a kérdezés. Itt megvan a lehetősége, hogy beleszaladunk egyházat érintő problémákba, szerintem kell erről beszélni (megfelelő fórumon megfelelő emberekkel).

Aztán vannak olyan helyzetek is, amik nagyon rosszul érinenek bennünket, pld. közeli személy súlyos szenvedése, értelmetlen halála. Itt is normális kérdezni (bár a legtöbben ilyenkor nekiesnek a Jóistennek, hogy "miért enged meg ilyet, biztos nem is létezik" -----bár a Jóisten nem ígérte meg, hogy szenvedés nélkül fogunk élni, olyat kérünk számon, amit nincs jogunk...). Itt racionális válaszok nincsenek. Nincs válasz. Itt nekünk kell változni, hogy elfogadjuk ezt a helyzetet. Ezek már az Istenhez fűződő viszonyt érintik, itt kapunk lehetőséget változni, megnyílni.

Ezt a helyzetet Mello így írja le:
" Csupán annyit akarnak tőled, hogy javítsd meg a tönkrement játékaikat. "Add vissza a feleségemet! Add vissza az állásomat! Add vissza a pénzemet! Add vissza a tekintélyemet, a sikeremet!" Ezt akarják; visszakapni a játékaikat. Mindössze ennyi.....az emberek nem igazán akarnak kigyógyulni. Enyhülést akarnak; a kúra fájdalmas."

sebcsaba 2008.12.21. 15:49:55

Most nem a kérdésekre, hanem az első bekezdésben írtakra reagálva: szerintem az, hogy ilyen nyíltsággal tudtok írni itt ezekről a témákról, pont azt jelenti, hogy komolyan veszitek a dolog lényegét is, és nem csak a felszínét. A "jajj erről nem szabadna (így) beszélni / kérdezni" típusú hozzáállás csak a felszínes, a csak a külsőségekre adó hozzáállás jellemzője. Tudtommal Jézus sem mondta soha egyetlen hozzá intézett kérdésre sem, hogy azt ne volna szabad megkérdezni...

Nem vagyok keresztény, és éppen ezért nagy örömmel olvasom ezt a blogot, ahol végre nem a "klaszikus", évezredes gondolatmenetek mentén megtett újabb írásbeli tiszteletköröket lehet látni, hanem a világban felmerülő valódi kérdéseket és az azokból levonható tanulságokat boncolgatjátok.

És nehogy szégyeld magad ;]

északi szél 2008.12.22. 00:31:33

kis_csirke, szia! Csak néhány "apróbb" megjegyzés - off topic lesz - vagy mégsem:

"a Jóisten nem ígérte meg, hogy szenvedés nélkül fogunk élni, olyat kérünk számon, amit nincs jogunk"

A nagy probléma ott van, hogy mi azt állítjuk erről a Jóistenről, hogy Ő a Szeretet. Ez a kemény beszéd! Szerintem valahol itt kezdődik az ún. kereszténység...

"Csupán annyit akarnak tőled, hogy javítsd meg a tönkrement játékaikat"

Ez a mondat önmagában szerintem roppantul találó. Önmagában. Kár, hogy követi a többi mondat. Feleséget és pénzt egy lapon nem említenék. Továbbá az emberek problémáit tulajdonképpen lehet degradálni, csak megint az a baj, amit az előbb említettem, hogy szerintünk az Isten Szeretet.
Ha Isten nem foglalkozik ugyanis az én "evilági" problémáimmal, akkor milyen alapon várja el tőlem, hogy én foglalkozzak mások "evilági" problémáival? (Provokálok.)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2008.12.22. 14:31:30

az előző végéhez: ...vagy akár Ővele magával? Vagyis, ha a kis életemben azt tapasztalom, hogy Istent nem érdekli ami nekem fontos, ami nekem a legfontosabb, akkor ezek után elég nehéz lesz megbízni benne.

Kigyógyulni miből? Lassanként nem merek vagy nem akarok már vágyni semmire.

kis_csirke 2008.12.22. 21:38:13

Kedves északi szél és Felicitasz (Ky-Lí, elnézést az offolásért)

Két furcsa dolgot vettem észre Istenhez való hozzáállásunkban, amik annyira abszurdak, hogy kitartok abban, hogy Isten valami egészen más fogalmakkal-kapcsolódásokkal működő "játéktérre" hív. Nem a játékainkat akarja javítgatni. Valami a fejünkben van Istenről és azt próbáljuk rajta számon kérni, nem tudunk túljutni ezen az "evilági" problémakörön.

Az egyik abszurd ügyünk, amire már utaltam, a szenvedés kérdése. Abban szerintem alapvetően egyet tudunk érteni, hogy a keresztény élet része a szenvedés. De gyakorlati szinten a szenvedést megengedő és a szerető Isten képe nem fér össze. Ilyenkor nem gondolkodunk el azon, hogy jó lenne a bennünk élő szeretet fogalmat árnyalni, hanem nekitámadunk Istennek és számon kérjük (nem általánosítok, de sokan így tesznek).
A másik abszurd dolog, ami számomra furcsa az, hogy sóhajtozunk, várjuk az Urat, de a szentmisén az Úrfelmutatáskor sokan lehorgasztják fejüket, nem néznek Jézusra, pedig itt lenne a nagy találkozás lehetősége! Dehát itt van Jézus! De valahogyan máshonnan várjuk...
Nem tudom, mennyire érthető, amit írok...

Felicitasz, nem akartalak megzavarni a Mello idézettel, így, szövegkörnyezet nélkül furcsa valóban. Bőregérnek ajánlottam ezt a könyvet (Ébredj tudatára!), abból idéztem. Ha van időd (bocs) és kedved, olvasd át, utána tisztább lesz, mire gondoltam.

Boldog karácsonyi ünneplést kívánok a blog-közösségnek!

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2008.12.23. 16:42:41

Olvastam - nem zavartál meg.

"gyakorlati szinten a szenvedést megengedő és a szerető Isten képe nem fér össze. Ilyenkor nem gondolkodunk el azon, hogy jó lenne a bennünk élő szeretet fogalmat árnyalni, hanem nekitámadunk Istennek és számon kérjük (nem általánosítok, de sokan így tesznek)"

Most éppen én is. Kicsit elegem van abból, hogy egyfolytában árnyalni próbáljam a bennem élő szeretet fogalmát. Árnyalom, túlnövök magamon, megint, megint, megint, és ha még mindig boldogtalan vagyok és bajom van, akkor csak keressem magamban meg a hozzáállásomban tovább a hibát. Remélem, hogy Isten - ha tényleg létezik - ugyanúgy viszolyog ettől a dinamikától, mint én.
Most éppen nagy nehézségeim vannak fenntartani egy olyan kapcsolatot, ahol az egyik fél közli önmagáról, hogy ő tökéletes, és ha nekem valami fáj, akkor így jártam és jobb híján árnyaljam a bennem élő szeretet fogalmát.
Parafrázis: ha a házasságom így nézne ki, már leléptem volna belőle. Ha egy kapcsolat kölcsönös és szeretetre épül, akkor én ott néha támadhassak neki a másik félnek és kérhessem számon, ha valami végképp nem tetszik.

Tóta W. Árpád · http://w.blog.hu 2008.12.23. 18:16:14

"milyen nehéz lehet az olyan "világban" élő embereknek, akik számára a társadalmilag rendelkezésre álló plurális világok nap mint nap kihívást jelentenek."

Hát ja, itt a plurális a kulcsszó. Nagyon egyszerű volt - már a kolerát és a tífuszt leszámítva - akkor, amikor a kereszténységen kívül nem is létezett más variáció. Csakhogy ehhez kellett még valami: elnyomás és elszigeteltség. Ma, ha úgy döntenék, hogy na, akkó mosmá vallásos leszek, akkor mindjárt ott van nekem öt világvallás, és ez a választás talán még nehezebb, mint a van/nincs isten.

"folyton olyanokkal kell egy nagyvárosi tumultusban együtt élni, ahol a vallási világnézetet ignorálják vagy éppen támadják"

Úgy könnyű hinni, ha a gyerekkori indoktrinációtól a temetésig nem is látszik másik út. Vegyük észre, hogy itt olyan változások fölött kesergünk, amelyek összességükben jók. Például azért, mert nagyon keveset, szinte semmit sem kérünk a katolikus, muszlim vagy ateista, akár marxista polgártársainktól: csak azt, hogy viseljék el, hogy mások másmilyenek, és ezt szabadon hirdethetik ők IS.

"Persze az igazi kérdés az, hogy ki dönti el: mi a helyes kérdés?" - sztem csak az ún. költői kérdés hülyeség, de ez kiderül a későbbi kommentedből is. Minden kérdés helyénvaló. Úgy tanul a gyerek. A felnőttnek pedig már meg sem lehet tiltani. Ez a blog pont azért jó, mert a szerzők (többsége) már letett arról, hogy a saját hitének monopolhelyzetét visszasírja.

északi szél 2008.12.23. 18:59:29

Felicitasz, csatlakozom véleményedhez. Megette a fene azt a szeretetet, amelyet _érteni_ kell, mert tapasztalni nem lehet!!!
Nem az értelem istenhit béli létjogosultságát akarom megkérdőjelezni - pont az ellenkezőjéről szoktam "papolni" magamnak is, másoknak is -, hanem azt állítom, hogy ami ugyan érthető, de nem tapasztalható, az absztrakt, és mint ilyennel, nem tudok mit kezdeni. Bármire igaz ez, pláne a szeretetre.
Tényleg, kis_csirke, mit lehet egy ilyen hittel kezdeni? (mintha megfordultak volna a szerepek :-) - de mégsem...)

Másfelől szerintem egy egész sor esemény történik (vagy éppen nem történik, holott történnie kellene) velünk, amelyekről nem Isten tehet. Ha kigyógyultunk a mindenható Istenből, aki állítólag szeret minket, ott van a Mindenható Szeretet, aki senkit nem manipulál, minket se, akkor se ha ezt kifejezetten kérjük, és másokat se, csak hogy - egyébként teljesen jogos és szükséges - igényeinket kielégítse. Ezt meg jobb minél előbb tudomásul venni.

Meggyőződésem, hogy Isten irántunk való szeretete simán "elbírja" azt, ha azt mondjuk Neki: haragszom Rád! Nem tudok és nem is akarok továbbra is "árnyalni"! Nem akarok köztünk látszatharmóniát, én így nem tudok önmagam lenni!

Növekedési válság. Szerintem az őszinteség az a küszöb, amelyet átlépve egy személyes kapcsolatot (legyen az Isten-ember vagy ember-ember kapcsolat), komolyan lehet és kell venni.

Ky-Lí 2008.12.24. 12:34:54

Bocsánat, ha valakit itt megzavartam azzal, hogy kivettem a tegnap este írt hosszú kommentemet.

Egy blogbejegyzést készítek belőle.
Valaki ugyanis azt ajánlotta, hogy a fenti bejegyzés túl régi és sokan már nem térnek vissza a témára.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.01.05. 13:28:50

Ky-Lí!
Az eredeti írásodhoz visszakanyarodva azt szeretném jelezni, hogy "de igen"! Mármint az az anyuka igenis valójában előljáród, mert rád van bízva valamilyen szinten. Hozzá - és különösen gyerekéhez - képest Te vezető vagy, ami kényelmetlen. Lehet, hogy majd nálad is lábmosással nyilvánul meg, és mártírhalállal végződik...
Ez persze nem jelenti azt, hogy igaza van az anyukának. De azt sem, hogy semennyire nincs...

Ky-Lí 2009.01.05. 22:24:06

Kedves Árpád! Nem felejtettem el. Azt a hosszú kommentemet, amit ide szántam, de post lesz belőle, tartogatom.
Több rendtársam jelentkezett karácsonyi bejegyzéssel (máskor olyan nehéz őket rábírni az írásra) ezért akartam most azokat előnybe részesíteni. Még egy bejegyzés parkol holnapra, de legkésőbb szerdán kiteszem.

Örülök, hogy érdekel a téma és sajnálom, hogyha esetleg olvastad már az akkor este irt kommentemet, másnap viszont nem találtál rá.
De azért is volt a fenti apológiám.

Tóta W. Árpád · http://w.blog.hu 2009.01.05. 22:25:55

olvastam, de nem volt akkor alkalmam rendesen nekiülni a válasznak, aztán meg eltűnt. ez az egyik legérdekesebb téma, szvsz.
süti beállítások módosítása