Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

rejtély...

2008.12.29. 00:02 homo secuiens secuiens

a sötét, a keresés, a félelem, a bizonytalanság, az aggódás, a kiszolgáltatottság, kilátástalanság, mind-mind benne van a történetben, amelyet a különböző betlehemesek bemutatnak... akkor lehet, hogy mindezek ugyanúgy részei az életünknek, mint a napos oldal?!

csak az jut eszembe, hogy milyen jó beszélgetéseim voltak éjjel különböző programokon...

csak arra emlékezem, amikor egy egynapos vonat út alatt kitálaltunk egymásnak minden szívünk rejtekéből teljesen ismeretlenül (az utazásban mindig benne van a kiszolgáltatottság, s egyfajta feszültség, mert csak az indulás biztos, az érkezés csak remélt!)...

csak az fut át az agyamon, ahogy egy műtét előtt álló beteggel nagyon mélyen beszélgettem...

csak az elevenül fel bennem, amikor szorongva vizsgázni indulok, és ott megy minden mint a karikacsapás, pedig nem is hittem volna...

folytathatnám a sort, de gondolom Ti is...

 

mi ez az egységre, egymáshoz vezető titokzatosság?!

 

 

 

4 komment

Címkék: érzelem szabadság öröm beszélgetés boldogság szent gondolatébresztő sötét meglepetés

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr34839022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.12.30. 10:29:25

Amíg az ember azt hiszi, hogy önmagát válthatja/gyógyíthatja meg, amíg azt képzeli, hogy sikereit önmagának köszönheti, addig valójában nincs is szüksége sem Istenre, sem emberre. Nem véletlenül olyan kevés a zuhanó repülőgépeken, süllyedő hajókon az ateista.

Ugyanakkor az ember társas lény, már a Teremtő is látta, hogy nem jó neki egyedül (reméljük, hogy évszázadokon belül egyházunk vezetői is hajlandóak lesznek átvenni az Úr eme meglátását), szüksége van többféle kapcsolati rendszerre. Ráadásul még az sem működik, hogy valaki húz egy egységsugarú kört, és mindenkitől, akikkel érintkezik, ugyanolyan távolságot tart. A kommunikációs csatornák megválasztása, a jelek intenitása az érzelmi viszonyoktól függ elsősorban. Olyan biztosan nincs, hogy valaki mindenkit egyformán szeressen, és azt sem hiszem, hogy ennek az ellentettje is megvalósulhatna, és képes lenne valaki minden társát egyformán gyűlölni.

A vonaton (megjegyzem, hogy a mai laptopos-mobilos, befelé fordulós Ic-ken sajnos csak elvétve), a vizsgán és minden, tulajdonképpen ismeretlen, de szimpatikus és elfogadó emberrel folytatott kommunikáció során valójában gyakran nem is a másik embernek fogalmazzuk meg gondolatainkat. A másik embert, az utastársat, a tanárt, a gyóntatót vallójában csak afféle tükörnek használjuk. Persze, rá figyelünk, nem magunkra, de legtöbbször nem azért, mert ő érdekel, vagy az, amit mond, hanem a reakcióit akarjuk elcsípni, miközben a mi saját gondolataink, szavaink, mimikánk, testtartásunk és szagunk által kiváltott hatást lessük.

És mivel szinte bármiről is beszélünk, az is jobb, mint az unalom, vagy a mélyünkben rezgő félelem, érdeklődést váltunk ki, és érdeklődést mutatunk, és ezzel gyakran a legjobbat hozzuk ki a másikból és magunkból is.

Családban és egyéb zárt életközösségekben ez sajnos ritkábban működik. Ismerjük a másik kedvenc történeteit, nincs kedvünk vele foglalkozni, mert más dolgunk van... Pontosan, mint ama lakomára meghívottak, akik a frissen vásárot földet, hat iga ökröt, új asszonyt akarják inkább megismerni, mint elfogadni a meghívást, egy olyan lakomára, ahol ők csak alárendelt, passzív szerepben lehetnek.

BÚÉK!

homo secuiens secuiens 2008.12.30. 17:48:20

Elfogadom a nagyrészt racionális megközelítésedet, de valóban csak ennyi lenne?!

fasírt 2008.12.30. 20:55:30

Nagyon szép a kép!
A kérdésed költői, így nem megválaszolható, és mégis....Én ezért a titokért lettem-leszek pszichiáter. Azért, hogy lehessen elég alkalmam másokkal találkozni, igazán találkozni. Egy beszélgetés meta terében felfedezni és átérezni a másikat. Persze hívőként úgy gondolom, hogy minden mély találkozás során Valaki Más is ott van.
Egyébkén én könyvet is így olvasok és filmet is így nézek, a találkozásért. Aztán vannak olyan könyvek, filmek, amik nagyon megtalálnak.
Köszi az írást, engem ez is "megtalált"!

P.E. 2009.01.02. 17:56:54

Kedves Földim (ti. én is székely vagyok, mégpedig gyergyói), értelek, ettől tud olyan csodálatos lenni az élet. Amíg stoppal közlekedtem, mert nem volt autóm, amellet, hogy mindenhová idejében eljutottam, rengeteg segítőkész embert ismertem meg, élvezhettem kiszolgáltatottságom szabadságát, minden ilyen alkalom után öröm és vidámság költözött bensőmbe, mert az oltalmazottságom mérföldkövei új lendületet adtak:)
süti beállítások módosítása