Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Merre tolódunk?

2009.03.17. 16:46 Satori

Kedves barátom hívott meg a családjával március 15-én, hogy találkozzunk a Nemzeti Múzeum előtti megemlékezésen. Ők a vasárnapi miséről egyenesen oda mentek: hadd lássanak ilyet is a gyerekek! Örültünk a találkozásnak; nomeg én is hasznosnak bizonyultam: plusz egy felnőtt, aki nyakába vehetett egy-egy gyerkőcöt, hogy jobban lássa az ünnepélyt. Na, amúgy sem volt nagy tömeg. Bátorság legfeljebb csak ahhoz kellett, hogy a két méteres, talpig fekete védőöltözetben felsorakozott kommandósok zárt sorfala mellett elhaladjunk – a fémdetektoros kapu már meg sem kottyant. De mi „mertünk ünnepelni” – csak azért is!
A műsor alatt a barátommal felidéztük, hogy a rendszerváltást megelőző évben, még érettségi előtt álló vidéki gimnazistaként (talán 1987-et írhattunk), bezzeg egy tűt sem lehetett leejteni ugyanezen a helyszínen. Felidéztük a vibráló hangulatot, az ideges borzongást a gerinc környékén, ahogy akkor álltunk a tömegben… Kicsit úgy, hogy „itt bármi megtörténhet…” Abban az évben az ünnepi szónokok között Pozsgai is beszélt; egyebek között ezt mondta: „Vigyázó szemetek Moszkvára vessétek!” (Máig emlékszem, ahogy egy bölcsészkülsejű fiatalember felszisszent mellettem: „Kiforgatja Batsányit!”.) Az ünnepi szónokot akkor persze lefújoltuk ezért (fura érzés volt számomra, hogy az esti TV híradóban ebből már semmi sem volt érzékelhető…). Azóta persze  rehabilitáltam az akkori szónokot: ő nyilván már akkor tudott valamit…


Időközben persze sok minden történt. Most csak fásultan hallgatjuk az ünnepi szóvirágokat; legfeljebb igyekszünk úgy állni, hogy a gyerekek jobban lássanak. Újabban viszont mintha újra izgalmasabb – és szélsőségesebb – irányokba tolódna a közhangulat. Nem kenyerem a politika, de én is itt élek; s orvos barátom arról mesél: egy falucskában, ahol házat vett, a polgármester szerint az emberek között teljes az elkeseredettség. Nincs kedvük vetni; nem tudják, lesz-e, aki arasson majd. Borús hangulatban beszélgetünk.


Időközben, ahogy az ünnepi műsor véget ér, az eső is elered – a HM Központi Zenekarának előadására, gondolom, már kevesen maradtak. Mi mindenesetre sodródtunk a többiekkel a Kálvin téri metróaluljáró felé. Néhányan megálltak: egy rögtönzött zenekar a Székely Himnuszt húzta. Csak véletlenül kapok el egy beszélgetést két ötven körüli asszony között. „Te, az Orbán mikor lesz?” – kérdezte a barátnőjétől az egyik. „Kettőtől a Várban. De én nem megyek. Nem szeretem. Én a Jobbikat szeretem…”
Merret tolódunk?


 

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr731007899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bölcsésztanár 2009.03.17. 19:03:54

Semerre. Mármint hogy nem mi tolódunk, hanem körülöttünk a politikai erővonalak. Ha ez volt a kérdés.

zzzsuzsa 2009.03.18. 01:00:54

A ploitika az mindíg politika marad. Akárhogy próbáljuk "szentségesíteni", és keressük a "nagy" vezetőket. (akik szerintem tényleg léteznek is, csak most nem nekik vannak osztva a lapok)

aftermodern · http://aftermodern.hu 2009.03.18. 07:51:11

nekem ilyen volt:
tanulságos, előremutató és persze hogy nem Budapesten
aftermodern.dyndns.org/cikkek/az-unneprol

nem jobb-bal irányba tolódunk, szerintem ez a felosztás lassanként idejétmúlt lesz, de zajlik egy átrendeződés, amiben van erősen jobb is, de vannak pl zöldek is akik nem könnyen értelmezhetők jobb-bal módon... és még ki tudja ki mindenki lesz 50 év múlva.
meglátjuk

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.18. 09:51:52

sehova nem tolódunk, a Jobbik lassan betölti a régi MIÉP-szerepet, válság idején meg mindig megerősödnek kicsit a külöünböző oldali meg mindenféle radikálisok.

Intuitiv 2009.03.18. 11:02:48

egyezzünk meg abban, hogy a politikusoktól szabadulni kell. Politikus alatt azokat az egyéneket értem, akik nem tudnak semmit nyiltan kimondani, csak mézes-mázas maszlaggal etetnek.
Olyan emberekre lenne szükség, akik kimondják amit gondolnak és elsősorban a nemzet érdekeit képviselnék.

Quito 2009.03.18. 11:24:32

@Intuitiv:

...csakhogy ahhoz nemzet is kell.

ige 2009.03.18. 11:37:00

Mindenki eldöntheti, hogy tolódik-e, és ha igen merre. Úgy gondolom, hogy a hitben élés sokkal fontosabb, és ez kell, hogy meghatározza életünket. A világ, mindíg változó, de a szeretetből fakadó feladataink azonosak, ezért a politikával teljesen felesleges foglalkozni. Persze a híreket én is meghallgatom, de engem a meddő politizálás, ítéletalkotás helyett inkább a problémákkal kapcsolatos , szeretetből fakadó segítésre ösztönöz. Az engem is elszomorít, hogy sokszor nem ezt látjuk, és gyerekeinknek ezt is el kell magyarázni, nehogy erre az útra lépjenek. Sokszor a felszín alatt Isten hihetetlen ereje szép csendesen működik,és csodákat művel.
Talán ez is arra szolgál, hogy az emberek Isten felé forduljanak.

aventus 2009.03.18. 12:05:41

@Quito: "Sajnos" a népet nem lehet leváltani!Még akkor se,ha nem a szájunk íze szerint reagál pompás,demokratikusan választott politikusaink válogatott gazemberségeire.48 vagy 56 előtt se hinném,hogy okosabb,bátrabb,hazafiasabb lett volna az átlagos/ha ugyan van ilyen/hazánkfia.A történelmi helyzet kényszeríthet különös szerepekbe bármelyikünket.A hősök ritkán önjelöltek,nem úgy mint remek vezetőink.Az a kényszer ami a kisürgéből Héroszt fabrikál söpri el az önjelölteket.Ezt a helyzetet szokás forradalminak nevezni.

esősévszak 2009.03.19. 08:19:26

Most komolyan, biztosak vagyunk abban, hogy a XXI században az a legfontosabb rendező elv, hogy kinek az anyukája hol tartózkodott a születése pillanatában (nemzet)?

Vajon nincs-e több közös mondjuk egy itteni kommentező, és egy (mondjuk) ausztrál keresztény között, mint a saját szomszédjában élő, vele egy nyelvet beszélő Jehova tanújával? (Lehetne más példákat is hozni, akár politikai, vagy világlátási alapon.)

Nekem az a tapasztalatom, de Ti majd megerősítitek vagy megcáfoljátok, hogy a nagybetűs "Nemzet" szót azok szokták csak komolyan venni, akik sosem találkoznak idegenekkel (nálunk, lévén nem vagyunk befogadó ország, ez a lakosság nagyon nagyobbik részét jelenti), és így nem látják, hogy az emberségünk sokkal fontosabb rendező elv, mint az, hogy ki hol született, vagy milyen nyelvet beszél. Ez utóbbi érzésem szerint kb olyan, mintha a velem azonos szemszínűekkel éreznék közösséget: persze, valami van, de nem olyan szintű, hogy elhatárolódjunk a más szemszínűektől, vagy megtámadjuk őket! :)

Fogsz két tetszőleges embert a világban, és a génállományuk 99%-a (!) megegyezik. Hasonló dolgok miatt szenvednek. Ugyanúgy szeretnek. Ugyanúgy mindegyiknek van anyja. Ugyanúgy mindenki csak boldog szeretne lenni, legfeljebb, egy más úton próbálja elérni.

aventus 2009.03.19. 16:27:00

@esősévszak: "/nemzet:Történelmileg kialakult tartós emberi közösség,amelyet a közös nyelv,közös terület és gazdasági élet s a kultúrában megnyilvánuló közös lelki sajátosságok tartanak össze./Magyar értelmező kéziszótár,Akadémiai Kiadó,Bp.1992./"Bár már kissé régi,de talán érvényes.

bölcsésztanár 2009.03.19. 20:15:26

@esősévszak:
Persze, hogy az emberség az első, de azért kicsit radikálisan gondolkodsz a többiről. Szerintem fontos, hogy ki hol születik, nem véletlen ugyanis, hogy hová rak minket az Isten. Persze el is hívhat onnan, vagy mi magunk dönthetünk úgy, hogy nem számít a szülőföldünk semmit.
Viszont én nem tudok elsiklani olyan emberek hazaszeretete fölött hozzád hasonló módon, akiknek élet-halál kérdés olykor, hogy ott maradhassanak, ahol születtek. Valahogy nem tudom őket ezért hülyének nézni. És én sem tudnék külföldön élni, mert zavarna, hogy magyarul gondolkodom, de más nyelven kell megszólalnom. Pedig beszélek egy-két nyelvet elég jól, de valahogy mégse ugyanaz.

Satori 2009.03.19. 21:56:55

@bölcsésztanár: Egyetértek! Én eddig 7 évet töltöttem összesen külföldön (az 7 karácsony, 7 nagyböjt - és 7 március 15-e), nehéz nem észrevennem a különbségeket. A jezsuiták tapasztalata, hogy a nemzetközi házakban az emberek könnyen frusztráltakká válnak, a nemzeti közösségekben ellenben (külföldön is!) kiegyensúlyozottabbak maradnak. A nyelv iszonyúan fontos tényező! Majdnem a hazával egyenlő - egy darabka szülőföld...

esősévszak 2009.03.20. 08:30:33

@aventus: Részletes definíció, de nem azt mondtam, hogy nem definiálható pontosan, hanem hogy túl van értékelve a jelentősége. :)

@bölcsésztanár: "kicsit radikálisan gondolkodsz"

Igen, tisztában vagyok vele, hogy ezt a megközelítést itt sokan radikálisnak látják. :) De hidd el, ahonnan én nézem, a másik tűnik szélsőségesnek! :)

"nem véletlen ugyanis, hogy hová rak minket az Isten"

Nem hát. És ugyanez igaz a szemszínre. :) Csak azt nem lehet változtatni, ennyiben talán még fontosabb is... :)

"És én sem tudnék külföldön élni, mert zavarna, hogy magyarul gondolkodom, de más nyelven kell megszólalnom."

Emiatt ne félj, kb két hét alatt átáll az ember agya az adott nyelven gondolkodásra, ha folyamatosan csak azt használod. Valamennyire még olyan nyelvre is, amit nem is beszél az ember :)

Mindenki: De igazából nem annyira arról szólt a felvetésem, hogy mennyivel könnyebb vagy nehezebb máshol lakni és lemondani a megszokott környezetről, hanem hogy van-e értelme embereknek hörögni egymásra pont olyan, nagyon sokadikrangú rendező elvek miatt, mint lakóhely, politikai vagy gazdasági meggyőződés? (Vagy akár vallás?)

Miért van ez a görcs az emberi fajban, hogy csoportokra kell osztani a többieket, és szembefordulni velük?

Kíváncsi lennék, hogy ha megtámadna minket valami földönkívüli faj, akkor meglátnánk-e, hogy 99%-ban egyformák vagyunk, és 1%-ban eltérőek?

Ha azt gondoljuk, hogy igen, hát akkor az egész más lenne, akkor vajon miért nincs összefogás és testvériség olyankor, amikor valami más, az egész bolygót egyformán sújtó más probléma van? Mondjuk gazdasági világválság, vagy klímakatasztrófa? :)

Lehetséges-e, hogy pont azért, mert országokra bontjuk az emberiséget? :) Követtétek esetleg figyelemmel a múlt heti G20 találkozót...?

Ha klímakatasztrófa van, akkor kinek van hasonlóbb problémája, a Lentiben és a Lendavában (két szomszédos város, amik között húzódik egy határ) lakó két embernek, vagy a Lentiben és a Budapesten lakónak?

aarikka 2009.03.20. 08:47:27

Közép-Európában tényleg a nyelvhez kötődik az identitás, de másutt ez nem feltétlen van így, pl. finnországi svéd anyanyelvűek, akik azt mondják, mi finnek vagyunk, csak svédül beszélünk - ez nálunk elég elképzelhetetlen, nem? Szóval csak ne általánosítsunk!

cziczmiczpindur 2009.03.22. 09:27:17

Valamikor a rendszerváltás körül alkalmam volt ösztöndíjjal egy hónapot egy soknemzetiségű tanulmányi közösségben tölteni külföldön. Hihetetlenül felszababadító érzésként éltem meg. A közös tanulmányi nyelv adott volt (de a harmincból csak két csapattag beszélte anyanyelveként), a kapcsolalteremtés, az egymás megismerésének eszközeként használtuk, örömmel fedezve fel közöttünk az azonosságokat és rácsodálkozva az eltérésekre. Úgy vélem, ez a tapasztalat jelentősen formált engem, nyitottabbá tett. Máig tartó barátságot is kötöttem, 20 év után is számon tartjuk egymást, mert bár különböző nemzethez tartozunk, egymás anyanyelvét másig sem beszéljük, de a gondolataink, gondjaink, örömeink nagyon hasonlóak.

tanítvány 2009.03.22. 16:17:24

off
... lehet, vissza kéne menni a Bábel előtti korba... egy nyelv, egy nép...
Az eszperanto sajnos nem járt sikerrel...

A szeretet nyelvét persze meg lehet valósítani nemzetközi szinten is, ha megvan a jószándék. S ez nem kizárja, hanem - mivel Bábel után élünk - feltételezi, hogy mindenki a maga nemzeti identitásával járul hozzá a nagy közös célokhoz (pl. világbéke, gazdasági együttműködés...)

A világpolgárság szerintem azoké, akiknek nincs, vagy nem szeretik igazán saját gyökreiket, vagy vonzza az új. Hogy minden ember boldog akar lenni, és hasonlók a bajaink, ez eddig is tiszta volt. Ehhez nem kell a másikká válni.
A globalizáció szülte hamis "minden egység" érzése a nyelveket beszélőknek persze vonzó érzelmeket nyújt ideig óráig.
Jobb megélhetés fejében tán még véglegesen is.

Az idő és a tapasztalat azonban azt mutatja, hogy aki itt nőtt fel, az nehezen tud elszakadni. Nincs két haza.

Unokabátyám húsz évig németben élt, mégis mindig honvágya volt. Haza is tért végül.
Egy pap a Mindszenty per idején kényszerült Ausztriába 20 évesen, megtanulta a nyelvet perfekt, azóta is ott él, de az anyanyelve a magyar maradt. Azon imádkozik önmagában.

Olykor meg kéne tán vizsgálni magunkban, mi az oka a más nemzet(ek)hez való vonzalmainknak. S meg kéne kérdezni pl. egy angolt vagy németet, miért nem akar magyarul tanulni, hogy (nagyobb) egységben érezhesse magát velünk.
- Meglehet hogy jót nevetne e hamis communio érzés szülte törekvésen. Persze van az úgy, hogy valaki beleszeret más nép kultúrájába, nyelvébe. De ne akarjuk irányadóvá tenni mindenkinek, azt sugallni, hogy ez a "normális", s ne mondjuk, hogy az a szélsőség, ha valaki a saját hazáját szereti.

Szerintem nem szerencsés a jelentéktelen szemszínnel összehasonlítani a személyiséget formáló közegünket (kultúra, neveltetés, szokások, ünnepek, stb.) Érékficamra emlékeztet, bocsi akit érint.

Én a német nyelvet önállóan tanultam meg.
Voltam Ausztriában dolgozni, nem fizettek ki.
Dolgoztam itthon német leányvállalatnál, amikor a kinti anyacég csődbe ment, dobtak itthon minket is. - Volt köszönet megtanulni a nyelvüket. A kereset meg kb. mint egy segédmunkásé.

Ma már két idegennyelv (és egy dipl.) kell egy jobb? értelmiségi állás betöltésére, hogy "eladhasd magad" a hazai? munkaerőpiacon.

S hogy merre tolódunk?
A néplélek olykor hallatja ellensúlyozásként a nemzeti radikális hangját is.

süti beállítások módosítása