Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Alamizsna… “Ha akarnék, sem tudnék adni, nem gyártom otthon a pénzt!”

2009.03.18. 16:53 homo secuiens secuiens

Ma délelőtt korábban indultam az egyetemre, fénymásolnom kellett még egy s mást... Ma újra szembesültem azzal, amivel minden nap, Róma bármely pontján találkozhat az ember, és azt gondolom, nemcsak ma, hanem Szent Ignác idejében is így lehetett, amint az a jezsuiták akkori tevékenységéből kiderül... Szóval amíg elérek az egyetemig – ami turistaszezonban 15 perc, szezonon kívül 8 perc –, azalatt minimum három koldussal találkozom... És ha másik útvonalat választok, akkor is ugyanennyivel... Ahogy kilpek a házból, és előre nézek, két koldus ül a két sarkon. A bal sarkon egy román koldus, a jobb sarkon egy magyar hajléktalan.

Ő is kér pénzt, de tőlem mindig szívességet szokott, azért nem nevezem dierkt koldusnak (megkér, hogy vegyek neki valamit a boltban, hozzak valamit a gyógyszertárból, és leggyakrabban könyvet szeretne, magyar nyelven olvasna krimi- vagy detektívregényeket...) De neki is sokan adnak pénzt. Ismerem, tényleg szegény. A román barátunknál semmi nem biztos, mert láttam már a repülőjegyét is egyszer (nekem kellett elolvasni, hogy mikor indul a gép), és nem fapados volt, sőt ára fedezné az összes hazamentelemet a két év alatt... Csak azt mondom, hogy hoz a házhoz ez az üldögélés... De, hogy a kontrasztot is mutassam román részről, a házunkban dolgozó román fiatalasszony azt mondta, tudja mennyit keres az öreg, de ő oda ki nem ülne semmiért, amíg két kézzel dolgozhat...

Aztán az egyetem előtti téren lehet találkozni albán és román koldusokkal. Nagyrészt nők, néha van férfi is. A nők kisgyerekkel vagy állapotosan... Szívszorító látvány, legyen bármi is a háttere. Ma az egyetemtől száz méterre lehettem, egy szűk kis kereszteződés két oldalán ült egy-egy román asszony, már látásból ismerem őket... Velem szembe jött egy papi ruhás pap, azonnal lecsaptak rá, hogy „atyám, adjon egy kis aprót!” Erre ő azt válaszolta, hogy “ha akarnék, se tudnék adni, nem gyártom otthon a pénzt!” És látszott a felháborodása, mert nap mint nap megtörténik ez vele...

Mindig elgondolkodom... Van, amikor adok, van, amikor nem tehetem... És tényleg értem a pap felháborodását, mert egyszerűen lehetetlenség ezt a problémát megoldani... De nem baj, hogy a realitásban tartanak, hogy eszünkbe juttatják, hogy ezt sem tudjuk kontrollálni...

De ennél fontosabb, hogy akkor mi legyen? Kell adni alamizsnát vagy nem? És kinek kell adni, vagy kinek nem? Egyesek szeretnék tudni, hova megy a pénz... Amióta hajléktalanokkal találkoztam gyakrabban, azt is megértem, ha alkoholt vesznek... Persze nem úgy adom, hogy azt vegyen, de meg tudom érteni... Sokan ételt adnak, magam is azt teszem néha... Mások azt mondják, maffia, és igaz, de a szerencsétlen, aki előttem ül, az a maffia utolsó, leggyengébbik láncszeme, és így is úgy is pórul jár... Akkor hogy van ez az alamizsna? Ti kinek adtok? Vagy hogy látjátok?

41 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr911010112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

agimamo 2009.03.18. 18:30:42

Hasonló kérdésekkel találom szemben nap mint nap én is: összeszorul a szívem a koldusok és hajléktalanok láttán, ugyanakkor a negatív példák miatt azonnal társul hozzá a bizalmatlanság is. Én szervezeteknek adok néha, olyanoknak, amikről azt gondolom, hogy valóban a rászorulókra költik az adományokat, ételt, ruhát osztanak, hajléktalan szállót tartanak fenn, stb. De ez a tettem egyrészt kényelmes, másrészt meg ál-altruizmus, hiszen egy-egy koldusnak, aki előtt elmegyek, lehet, hogy abban a pillanatban van szüksége segítségre.
Meg sokszor nem is a pár odavetett fitying lenne a segítség. Teréz anya életrajzában olvastam, hogy egyszer egy gazdag embertől, amikor pénzt akart adni nekik, nem fogadta el, hanem azt mondta, hogy hívja meg a szegényeket a házába, ott adjon nekik ő enni. Tehát a törődés lenne a lényeg, ezeknek az embereknek az el- és befogadás (a közösségbe való), a törődés, az empátia, a szeretet néha sokkal jobban hiányzik, mint az effektív pénz.
Azt hiszem tökéletes megoldás nincs, Teréz anyák nagyon kevesen vannak köztünk. De valamit mindenkinek tennie KELL, anyagi és lelki tehet(ő)sége szerint.

kis_csirke 2009.03.18. 19:15:37

Nekem abban segítenek a koldusok, hogy összekötnek a realitással. Velük kapcsolatban nincs kibúvó, önámítás, okos magyarázkodás...ők azok, akiket Jézus ránk bízott. Biztos vagyok benne, hogy az ő sorsuk egyszer "számon lesz kérve" rajtunk.

Ma egy piros lámpánál álltam, amikor az autó ablakán bekopogott egy kéregető. Nem volt fölösleges apróm kéznél (kellett a parkolóautomatába), de a szemébe néztem, mondtam, most nincs pénz, de szép napot kívánok. Érdekes reakciója volt, nem akadt ki, hanem azt mondta, egy ilyen mosoly többet ér (-ooo-), mint a pénz. Még annyit mondott -szinte ragyogva - hogy neki mindig ünnepnap, amikor valaki az arcába néz. Aztán zöld lett és búcsút intettünk.

Nemcsak a mai eset miatt írom, de az a tapasztalatom, hogy nemcsak pénzzel tudunk segíteni, hanem azzal, hogy kis figyelmet, időt szentelünk nekik, hiszen ők is emberek. Jó lenne visszaadni a méltóságukat.

bölcsésztanár 2009.03.18. 19:23:58

Akkor inkább beszélgessek a fekélyes lábú, hetek óta mosdatlan, alkoholgőzös férfiakkal a metróvégállomáson? Vagy mi legyen? Szoktam néha egy-egy százast adni nekik, de közben folyton rossz érzésem van. Hogy támogatom a munka nélküli, alkoholista, 100% gázgéza életformájukat. Ugyanis a legtöbb sajnos tehet róla, hogy ott ül, ahol. (Azért írom ezt, mert mesélnek néha szociális munkás ismerőseim.) Viszont nem tudom szemmel kiválogatni, hogy ki az, akinek még vissza tudnék adni valamit a méltóságából vagy legalább aznap reggel jóllakna. Persze az a legegyszerűbb, ha mindenkinek adok is, meg mosolygok is.

kis_csirke 2009.03.18. 19:33:31

@bölcsésztanár: én úgy érzem, nincs jogunk ítélkezni (pláne egy metróvégállónyi-rohanó-villanás közben).
Akár tehet az illető arról, hogy lecsúszott, akár nem, akár visszaél a bizalommal, akár nem, egy szenvedő emberről van szó. Akinek segítségre van szüksége.

Jézus nem azt mondta, hogy kutasd ki az okát, hogy tehetek-e arról, hogy éhes vagyok és csak akkor adj ennem, ha nem én tehetek erről, hanem világosan ennyit mond:
"Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok" (Mt.25,35).

borazslo · http://www.eleklaszlo.hu 2009.03.18. 21:11:25

Egy római plébános kihírdette a misén (nem is egyszer), hogy ne adjanak pénzt az ajtó előtt koldulóknak. Inkább a nekik szánt pénzt adják a plébánia karitász csapatának.

Azok pedig tudják, hogy mit lehet tenni. Elintéznek ingyen orvosi vizsgálatokat, szereznek jogászokat, hogy valaki segítsen nekik újra személyit kapni. Kaphatnak ételet, s ha dolgoznak valamit akkor pénzt is. (Pár utcán töltött hónap után nehéz újra dolgozni így szinte jelképes munkák után - pl. a tér felseprése - is kaphatnak pénzt.) stb.

Szerintem az intézményt támogassuk, aki tudja ki kicsoda és hogyan lehet neki segíteni.

cziczmiczpindur 2009.03.19. 06:51:46

Kiscsirkével értek egyet, szerintem sincs jogunk ítélkezni. Amúgy sem számít, tehet-e arról valaki, hogy ide jutott. Nem is olyan nehéz kihullani a szociális hálóból, visszakerülni pedig alig lehetséges. Legszívesebben élelmet adok, a cigit is mindig örömmel fogadják (ne írjátok, hogy nem egészséges, az utcán élni sem az), és nem bánom, ha a pénzt alkoholra költik, ha azzal könnyebben viselik a sorsukat. És ők is adnak nekem: szinte mindig kedvesen, sőt mosollyal reagálnak.

Joejszaka 2009.03.19. 07:47:53

Néha lehet nekik adni, de akinek lelkiismereti problámái vannak, az havonta 1000 vagy 2000 Ft-ot utaljon át egy karitasznak. A hajléktalanoknak meg adjon csokit, nekem ez a praktikus véleményem.

Ha mindennap koldussal találkozik az ember, megkeményedik a szíve. Amíg egyetemista voltam mindig adtam nekik, most szinte soha. A keményszívűségem lenne?

esősévszak 2009.03.19. 08:33:18

Matematikai alapú megoldásként én adott napon belül az elsőnek adok, ha van nálam apró, a többit a véletlenre (vagy Istenre...) bízom. Mondjuk ez @HSS-en nem segít, mert ez csak akkor igazságos, ha az ember nem ugyanazon az úton jár mindennap.

Szerintem ez egyike azoknak a kérdéseknek, amire nem tudhatjuk a "tökéletes" megoldást, úgyhogy nem hiszem, hogy bárkinek lelkiismeretfurdalása kellene legyen amiatt, hogy a módszere "elég igazságos"-e.

Érdekelne kicsit az is, hogy mit lát a társadalomból egy kéregető... Például biztos vagyok benne, hogy napsütéses napon többen adnak, mint borongós napon... Lehet, hogy nagy szociológiai tudás lehet bennük "eldugva", ha valaki "kikérdezné" belőlük.

BéLóg 2009.03.19. 09:52:51

Helló!
Ezt a dilemmát, amit te is érzel, magam is ismerem. Még a gondolataim is azonosak. Éppen ezért megosztom veled a sajátomat, mert esetleg neked is tetszeni fog.

Én MINDEN esetben amikor ilyesmivel találkozom, a lelkiismeretemet próbálom megszólítani, feltenni egy kérdést: adjak-e? Az az érdekes, hogy ez a szempillantásnál is rövidebb idő alatt lezajlik és minden esetben válasz is érkezik! S ami meglepő, a válasz mindig más.
Ne hidd hogy csak elutasítás vagy éppen ellenkezőleg. Nem tudom jól gondolom-e, de én azt szugerálom magamnak, hogy ez az önkéntelen döntés, melyben -- látszólag vagy nem -- a tudatos mérlegelés nincs meg, valamilyen módon tényleg lelkiismereti döntés.

Ha a válasz igen és megszabadulok némi aprótól, azt szoktam gondolni, az már nem az én dolgom, hogy ez az ember mit csinál azzal amit kap. Az enyém annyi volt, hogy adjak, és azt jó szívvel teszem.

Egyébként van amikor tudatosan mérlegelés után adok koldusnak pénzt, de MINDIG hozzá szoktam fűzni egy-egy mondatot:
Használja jóra, jóember!
Váljék a javára!
Nem kevésszer szoktam megkérdezni, tud-e imádkozni, vagy hogy ismeri-e a Miatyánkot. Ha a válasz igen, kérni szoktam hogy értem vagy a családomért mondja el egyszer. Magamban hozzázeszem, legyen áldott ha megteszi.

Ha ebből neked bármi segít vagy jónak találod, megörvendeztettél.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2009.03.19. 09:56:38

Ladislav római plébánosa okos ember. Tudja, hogy a szembejövő poharat tartó csak a felszín.
Egy karitatív szervezet jobban elérhet a problémák gyökeréhez és támogathatja azokat akik valóban rászorulnak.Viszont semmilyen szervezet nem tudja megoldani, hogy akik ezt az életformát kultiválják, leszokjanak róla.
Rómában a Szent István ház közelében vártam a buszra, amikor egy kisebb brigád érkezett kocsival, a város alkalmazottai, és összeszedték egy tele konténer kölülötti széthajigált hulladékot..
Gyönyörű rendet raktak a környéken, s amikor elmentek megérkezett két fiatalember gurulós bevásárló alkalmatossággal és kutatni kezdett. Pillanatok alatt ugyan úgy nézett ki a környék mint annak előtte.
Nem olaszul beszéltek. Az futott át rajtam, hogy ezek legalább megdolgoznak a néhány euróért. De milyen áron...?

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.19. 10:33:42

Természetben kell adni, mindig pedig nem lehet. Aki tudna dolgozni, de nem akar, annak meg semmit sem kell adni (persze ezt nehéz megállapítani).

Szörny 2009.03.19. 11:24:55

kiscsirke szemébenézős története érintett meg legjobban. Mert hiába vagyok meggyőződve, hogy helyes, hogy nem adok pénzt (különösen a két kocsisor között dülöngélve közlekedő hölgynek) mindezt úgy teszem, hogy szándékosan feléjük sem nézek. Semmibe veszem őket. Pedig egy-két jó szót biztosan nem "innának el".

Volt már, hogy meleg étkezési jeggyel próbálkoztam (elfogadta, de nem tudom mire ment vele) máskor a bolt parkolójában elhajtottam a koldust, de bent vettem neki néhány zsemlét és azt adtam oda.

A templom lépcsőjén ülő koldus pedig valóban nagyon kellemetlenül szembesít minket a kérédéssel. Esetleg egy jezsuita megosztaná velünk a Mária utcai rendház aktuális koldusának történetét?

homo secuiens secuiens 2009.03.19. 11:51:51

Természetes, hogy más-más a válasz, mert egyértelmű válasz nincs... Amit én is gyakran megteszek, próbálok elbeszélgetni ezekkel az emberekkel, lévén, hogy itt szinte mindenkivel az anyanyelvén tehetem, és értékelik ezt nagyon... Persze ebből sok mindent nem vesznek, de személyként élhetik meg magukat... És velünk is előfordul, hogy bár nem ülünk ki az utcára, mert mindenünk megvan, mégis a tekintetünk koldul valamit...
Ami bennem az utóbbi öt évben változott, az az ítélkezés... nem tudom elítélni egyiküket sem, először azért, mert nem ismerem a hátteret, később azért, mert megismerem... Persze erre azt is lehet mondani, hogy hazudnak... De ez megint előítélet...
A helyzet akkor lesz érdekesebb, amikor valamit vásárolok magamnak, és kijövet ott találom a koldust... Ha már bemenet ott van, az sokat segít, mert még egyszer elgondolkodtat, hogy kell-e nekem az, amit megveszek...
Most ennyi van bennem...
A Mária utcai templomunk koldusáról nem tudok nyilatkozni, de reméljük befut valaki, akinek otthona a Mária utcai rendház...

ige 2009.03.19. 12:08:56

Ez is életünk része, és feladata. Nálam sokszor a helyzet dönti el. Legtöbbször ételt adok, de mivel vannak olyanok akik elhajítják, megkérdezem, hogy megenné-e. A pénzbeli támogatást csakis szervezetnek adom, akikről tudom, hogy szükség szerint tudják őket támogatni. Velük beszélgetve egy egészen más világ tárul elénk. Sokfélék, sokféle gonddal. Sajnos sokan közülük teljesen elszigetelődtek, senkiben sem bíznak.
Sokan már a gondolkodást is feladták, vegetálnak.
Van "hamis" koldus is, de mivel azonos helyeken vásárolok, ezeket ismerem, nem adok. Ezeknek kétségbeejtő a helyzetük, mert lelkileg azzá válnak, amit utánoznak, és észre sem veszik. Véleményem szerint mindenki lelekiismerete szerint tegye, mert sokszor egy jó szó, egyszelet kenyér a legfontosabb, vagy esetleg egy még hordható ruha. Addíg jó, amíg segíthetsz. Nálunk szerencsére ruhák gyűjtésére is alkalmas konténerek is vannak. Mindenki talál lehetőséget, ha akar, hogy személyesen, vagy közvetve segítsen, Sajnos egyre nagyobb a gond, és ezek az emberek morálisan is leépülnek, ami a társadalomra nézve nem kívánatos.

Bárányfelhőbodorító 2009.03.19. 12:35:29

Szerintem nem kell, és nem is lehet mindig adni. Nekem meg kellett tanulnom, hogy ne legyen azért lelkiismeretfurdalásom, hogy nem karolok fel mindenkit. Nem kell megváltsam a világot. A segítő szférában dolgozok, és azóta még úgy sincs lelkiismeretfurdalásom. Ami az én részem, tisztességesen megteszem, ha szembejön egy plusz lehetőség, pl ételosztás, vagy hasonló, akkor szívesen elmegyek. De ennyi, én nyugodtan alszok ettől:)

És kiscsirkének is igaza van, sokszor az "emberszámba-vétel", sokkal többet jelent. Egyszer a villamosmegállóban odajött egy hajláktalan kéregetni. Nem adtam pénzt, de épp epret ettem, abból megkínáltam, és hihetetlen, hogy hirtelen hogy megváltozott az attitűdje, kivirult, sőt szabadkozott, hogy dehát ő piszkos, nem akar belenyúlni a dobozba, szóval meg volt döbbenve, és elővette a legjobb modorát, és tényleg jófej volt. Nekem ez volt a legpozitívabb ilyen élményem.

bölcsésztanár 2009.03.19. 13:51:01

Értem én, amiket írtok, és nem is ítélkezem, nem az én dolgom. Én csak TUDOM, hogy sokan hogyan kerülnek oda, és ugyanakkor azt is, hogy ezerszeresét szenvedik annak, amit megérdemelnének. Viszont nem érzem semmilyen szinten segítségnek, ha a következő liter bor árát kifizetem nekik.
Én is hallottam már paptól, a Margit krt-i ferenceseknél, hogy kifelé ne az ajtóban álló koldusnak adjuk a pénzt, hanem ha segíteni akarunk, egy nagyobb összeggel támogassuk a ferences karitászt, ami TÉNYLEG tud nekik segíteni.
Az meg, hogy emberszámba veszem, alap, viszont aki már annyira tönkrement, hogy csak a kitett tenyér és a felhörpintett kannás bor a világa, nem az én hatásköröm. Mégis, mit kezdjek velük? Se pénz, se beszélgetés. Rajtuk már egyik se segít - szerintem. Most írjátok meg, hogy imádkozzak értük. Oké.

kis_csirke 2009.03.19. 16:31:45

Szerintem az intézményesített gondoskodás is fontos (s természetesen hatékonyabb), de nem ment föl bennünket a személyes válasz alól. Több út is lehet a dolog szubjekítv "megoldására", kinek-kinek vérmérséklete és lehetőségei szerint.
Pl.BéLóg imádkozós megoldása, Domnisoara epre nekem nagyon tetszett. De egységes recept itt sincs.

@esősévszak, a felvetésed (mit lát a társadalomból egy kéregető) nagyon izgalmas. Például mit olvas ki egy ember az életemből, aki áttúrja a háztartási hulladékot utánam?!
Olyan sok lelkigyakorlaton tanulgatjuk a jelenben élést, hát ezek a hajléktalanok a jelenben élnek, csak a ma van nekik és semmi más. Ők tudják, mit jelent az imánk: "Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma". Még az is lehet, hogy nálunk jobban tudják, mi az, hogy az életüket Isten kezébe rakják naponta.

bölcsésztanár: nem tanácsolom, hogy imádkozz értük. Még azt sem, hogy pénzeld a tablettás bort vagy beszélgess velük. Szerintem próbáld közel engedni magadhoz a problémát. Egyszerűen csak figyeld őket vagy próbáld elviselni a szagukat. Esetleg ha rájössz, mit sért, fenyeget benned a hajléktalan-jelenség, utána már nem lesz annyira rémisztő a kannásbor világa.

cziczmiczpindur 2009.03.19. 17:36:04

bölcsésztanár: szerintem nincs olyan élethelyzet, és olyan ember, akinek ne lehetne segíteni. Nekik pedig nem is nehéz, mert egy darab kenyér is nagyon sokat jelent.

szeretném elkerülni az önfényezést, de nagyon kedves emlékem, amikor egy kukázó hajléktalan mellett haladtam el a frissen vásárolt ropogós kenyérkémmel, letörtem egy darabot, és felé nyújtottam, a válasza a következő volt: köszönöm szépen, maga biztosan keresztény.

hajléktalan ember engem még sosem bántott meg, sosem volt velem agresszív. viszont eszembe juttatják: hálával tartozom az Úrnak, hogy van fedél a fejem felett, van tiszta ruhám és mindennapi kenyerem.

érdemes elolvasni az újságjuk mottóját: az olvasó szent és sérthetetlen, mert bármikor a segítségedre lehet.

bölcsésztanár 2009.03.19. 18:09:08

@kis_csirke:
Azt hiszem, meg tudom mondani, miért piszkál engem ez a téma, de ha nem hívod fel rá a figyelmem, hogy bennem van a gáz, lehet, hogy ezen sose gondolkodom el. Kösz.
Szóval az a baj, hogy együtt kellett élnem 10 évig egy alkoholistával, aki történetesen a nevelőapám volt. Porhanyósra itta az agyát, pedig anyám megpróbált mindent, hogy normális család legyünk. Neki ez nem kellett. Másodszorra sem, mert az előző feleségétől már volt két fia, őket is otthagyta.
A válás után pár évvel láttam a buszon, hajléktalan-külseje volt, pedig az egyik rokonom után örökölt pénzemből vettünk neki egy lakást. Valószínűleg elitta. Nem részletezném az életvitelét, de az a helyzet, hogy aki nem ismeri közelről az ilyen embert, el se tudja képzelni, hogy mennyire állattá tud válni, méghozzá saját akaratából. Ugyanis aki le akar szokni, az leszokik. Ezt is testközelből ismerem, nem érdemes róla vitázni, különösen úgy nem, hogy ha valaki csak messziről kukucskálja a témát.

Tanulság: nincs, de majd megpróbálom úgy nézni a hajléktalanok tömegét, mint Jézus. Hátha sikerül egyszer.

kgosto (törölt) 2009.03.19. 18:58:21

Mindenkinek ajánlom a Szent Antal perselyt, aminek a tartalma legjobb tudomásom szerint kizárólag a szegények, magatehetetlenek javára megy.
Rengetegen vannak olyanok, akik nem állnak kint az utcán, de nem tudják még a napi ételüket sem biztosítani vagy olyanok, akik nem tudják kiváltani a gyógyszereiket és fetrengenek a fájdalomtól.
Erről egy a témával foglalkozó novícius beszélt a templomunkban.

vitalis (törölt) 2009.03.19. 19:07:59

@bölcsésztanár:
A hajléktalanok tömege ijesztő, de ha csak egy emberrel állsz szemközt az egészen más!
Két évtizede éppen munkanélküli voltam, így hát sok szabadidőm volt, és jó sorsom egy Kolostorba vetett, ahol befogadtak, és hónapokat tölthettem böjtben és imádságban. A Közösség a Gondviselésre hagyatkozott, amikor már nagy volt az ínség, akkor az imádság mindig meghozta az eredményt. Az Úr mindig küldött valami adományt, hogy szűkösen megélhessünk. Felhalmozásra nem jutott, Isten kegyelméből éltünk, egyik napról a másikra. Ha rászoruló kopogtatott, mindig adtunk neki a sajátunkból: ingyen kapjátok, ingyen is adjátok… Ha pénzhez jutottunk, a tizedet félretettük, és elküldtük a nálunk is szegényebbeknek.
Úgy hozta a Sors, hogy mindenből kifogytunk, és más megoldás nem lévén felkerekedtem Budapestre. Egy retúr buszjegy ára volt az összes vagyonunk. Kora reggel a szomszéd faluba gyalogoltam, ahonnan indultak a fővárosi buszok. Útközben a Rózsafűzért imádkoztam, és éreztem jó napom lesz. A megállóban egy fekete ruhás, kétségbeejtő kinézetű öregasszony várakozott, fogatlan volt, a nyála csurgott, a végtagjai kicsinykét remegtek is: Fiatalember, nem tudna-e egy kis pénzt adni nékem, kenyérre kéne – mondta. Még soha nem adtam senkinek alamizsnát, és már vettem egy levegőt, hogy lerázzam magamról, amikor tekintetünk találkozott. Végtelen reménytelenség és szomorúság áradt belőle, úgy kért, hogy közben eleve meg volt győződve a sikertelenségéről. Megesett rajta a szívem, belenyúltam a zsebembe, és a visszafelé szóló jegy árát automatikus mozdulattal odaadtam neki. Azonnal hálálkodni kezdett: A Jóisten fizesse meg! Áldja meg az Isten – válaszoltam kapásból. Csak nem az új plébános úrnak tetszik lenni? – kérdezte. Közben a háttérből, mint a görög drámák kórusa odahallatszott az irigy szemlélődők pusmogása: Na még ilyet, mért adott neki, úgyis megy a kocsmába, és italra költi. Az egész történés számomra teljesen spontán zajlott, mintegy kívülállóként figyeltem az eseményeket: az elesettben Jézus arcát láttam, és a bennem élő Jézus volt, aki segített. A bizonyosság érzésével szálltam fel a buszra, kérésem máris meghallgatásra talált odafönn. Aki kér, annak adatik, a ti Mennyei Atyátok gondoskodik rólatok, mert mennyivel különbek vagytok az Ég madarainál…
Szeretettel

kis_csirke 2009.03.19. 20:03:05

@bölcsésztanár: gondoltam, hogy személyes érintettség van a háttérben, de hogy ennyire komoly a történeted, nem gondoltam volna. Nagyon köszönöm, hogy ezt leírtad

bölcsésztanár 2009.03.19. 20:35:20

@kis_csirke:
Egyébként most, hogy kicsit jobban látom magamban a bibit, nemhogy nem annyira rémisztő a kannásbor világa, hanem még sokkal rémisztőbb.
Ugyanis hol így, hol úgy, de mindig belefutok a témába, sokkal közelebb jön, mint szeretném.
Mert pl. tavaly nyáron a házunkhoz közeli kiskereskedésből (szinte csak szeszt árul meg cigit) az ablakunk alatti padra rendszeresen telepedtek ittasok. Másnap reggelenként, mikor arra kellett menni a gyerekeimmel, erőst figyelnem kellett, hogy az éjszakai hányás-fekália-műanyag palack-halmokat messzire kerüljük el.
Hogy jön ez a koldus-témához? Egyszerű: legtöbbször nem az a sorrend, hogy nehéz sors-utca-ital, hanem: ital-nehéz sors-utca. Lehet erről sokat vitázni, hisz minden alkesznek van egyéni szomorú története, csak én már nem veszem be, hogy máshogy nem tudja megoldani az életét, csak ha iszik.

Persze igazából mindegy is, ki miért van az utcasarkon nyitott tenyérrel, mindenképp segíteni kell. Csak ha lehet választani, hogy mire adok pénzt, akkor inkább elküldöm a Kárpátaljai Ferenceseknek vagy Böjte Csabának. Annak több értelmét látom. Ez az én magánbejáratú véleményem, és remélem, hogy egyszer meg fog változni.

kis_csirke 2009.03.19. 20:50:14

@bölcsésztanár: igen, megértelek. Sokáig hasonlóan gondolkoztam, de volt egy időszakom, amikor hetente többször hajléktalanokhoz jártam segíteni. Ott láttam meg, hogy minden arcoskodásuk ellenére érző, kétségbeesett emberek. Abban is biztos vagyok, ha egyszer én kerülnék ki az utcára, ugyanúgy innék, mint mindenki, mert másképp nem lehet kibírni. Én sem vagyok kivétel.

Egyszer egyikük megmutatta a fekélyes lábát, amben férgek voltak. És arra kért, tisztítsam ki. Életem egyik legnehezebb döntése volt, de megcsináltam. Remélem, soha többet nem kell ilyet csinálni, szörnyű volt. De ezt az esetet soha nem felejtem el, mert túl tudtam lépni egy korlátomon.

ige 2009.03.20. 08:16:43

@bölcsésztanár: Sajnos többszörösen tapasztaltam, tapasztalom családomban azt, amit leírtál. A közvetlen családom megsínylette, és ezért -lehet hogy elítélitek - de sorsára hagytam társamat, esély adva neki a fordulatra. Mentettem, ami menthető, és képzeljétek, jót tettem Vele, de azóta sem tudom, Isten mit gondol tettemről.
Másik családtagom szerencsére nem a nap 24 órájában van velünk - illetve inkább a piával -. Ezek a "betegek" ezerszeresen terheltek, és nem dönthetem el, hogy teljesen döntésképtelenek, mert ha a italról van szó mindig (agytalanul is) mellette voksolnak. Ez a bálványuk, életüket is képesek ezért feláldozni.

kis_csirke! Írtad tetted. Igen, ennyit tehetünk, de ez is csak Isten segítségével megy végbe. Ezerszer eldöntöttem, vége, többször nem segítek (bepisil, kakil, nem akarom hogy a gyerekek még átéljék azt, amitől szabadultak, csak mástól). nagyon nehéz, és Isten nélkül nem megy. Sokszor a gyerekek megjegyzései térítenek el a teljes elfordulástól. Szóval nehéz ez az egész. Sokszor az adott pillanat és persze Isten jelenléte dönti el cselekvéseinket.
Nehezen írtam le ezeket, de célom az, hogy amit bölcsésztanár írt kiegészítsem, és érzékeljétek Isten szeretetének működését. Ne féljetek ha elesetteken kell segíteni, és a pénz ide édes-kevés. Széleskörben kell összefogni, szakemberekhez is el lehet vezetni embereket, vagy kitisztítani utálatos sebeiket.

Áldott legyen az Úr!

esősévszak 2009.03.20. 08:45:50

@ige: "...sorsára hagytam társamat, esély adva neki a fordulatra. Mentettem, ami menthető, és képzeljétek, jót tettem Vele, de azóta sem tudom, Isten mit gondol tettemről."

Jó szándék volt benned. A kimenetele is jó lett. Ha ezek után Isten bármi rosszat gondol erről a tettedről, valami elvont, titkos listája miatt, akkor az nem az az Isten, akit én ismerni akarnék! De szerintem ezzel mindenki hasonlóan lehet itt. Úgyhogy ezen ne is gondolkozz, szerintem.

homo secuiens secuiens 2009.03.20. 08:53:06

Mind-mind más háttérrel és élettapasztalattal rendelkezünk, ezért is teljesen érthető, hogy másként állunk a témához... Ugyanakkor a segítségek tárháza is bőséges... Ami még működni szokott, ha egy-két hajléktalannal személyesebb kapcsolatot tudunk kiépíteni, vagy szegényebb családokra tudunk figyelni... Emlékszem Szegeden mindig jött a Józsi ebéd után, és a maradék neki volt fenntartva... Azt hiszem, sok múlik a kreativitáson és a nyitottságon...

@bölcsésztanár
Köszi a nyitottságodat, köszi, hogy leírtad ezt a tapasztalatot...

@ige
Neked is köszönjük...

És újra csak azt mondom, amit megéltem pár napja, nagyon jó Veletek lenni...

Akkor, ha jól látom, a szervezeteken keresztüli segítséget látjátok többen helyes útnak... Megértem... Amit ebben kicsit nehezményezek, hogy ne maradjon el a személyes kapcsolat ezekkel az emberekkel, mert az nekik is öröm, és sok mindent megmozdíthatnak bennünk...

ige 2009.03.20. 10:50:07

@homo secuiens secuiens: A szervezeteket emelted ki. Igen, nagyon fontos, de csak azután, ha mi megtettük a tőlünk telhetőt és keveseknek bizonyultunk, és nem akarjuk, hogy testvérünk elveszen. Valahogy összefoglalva Így gondolom:

1. Tedd meg amit tehetsz, és ha nincs eredmény
2. fordulj másokhoz, és kérd segítségüket, majd
3. forduljatok szakemberekhez, és persze folyamatosan kérjük OIsten kegyelmét.

Sajnos van amikor a szervezetek szakemberei sem tudnak sokat tenni.

ige 2009.03.20. 10:52:24

@esősévszak: Köszönöm soraidat, és bízom Isten kegyelmében, szeretetében

Walter Melone (törölt) 2009.03.20. 11:23:48

Sziasztok!

Volt szerencsém több koldussal is beszélgetni. No nem úgy, hogy tudták pénzt várhatnak tőlem, hanem vele egyenrangú emberként.
Tudom, hogy hihetetlenül hangzik, de a koldus egy vállalkozóhoz hasonlít leginkább. Az üszkösödő láb, a sántító járás, ápolatlan külső munkaeszköz csupán. Azért vannak, hogy szánalmat keltsenek. Szánalmat, és lelkifurdalást.
A megfelelés kényszere, és a lelkifurdalás, hogy nekünk látszólag több jutott anyagi javakból.

Ebből élnek ők. A naivságnak, a lelkifurdalásnak a vámszedői.
Hiszen mikor pénzt adunk nekik, attól valahogy jobban akarjuk érezni magunkat. Micsoda önzés ez!


Szóval, én nem adok. Soha, senkinek. Nem azért mert szívtelen lennék, hanem mert nem vagyok az ő ügyfelük.

Üdv

bölcsésztanár 2009.03.20. 11:46:07

@Walter Melone:
Lehet, hogy sokan vannak ilyenek is, de a legtöbb tényleg lecsúszott ember.
Most egyébként eszembe jutott Bandi, akit 15 éve ismerek látásból. Ott tarhál, ahol tud, leginkább a 7. kerületben. Kicsit koszos, kicsit ápolatlan, de pl. van saját lakása. A pénzt szinte mindig italra és koncertre költi, mert nagy rocker. Néha beszélgettem vele, az ő sorsa csupán annyi, hogy nem szeret dolgozni. Ő mondta, tehát nem én akarom ráakasztani a címkét.

homo secuiens secuiens 2009.03.20. 12:06:55

@ige

Nem emeltem ki semmit, hanem azt foglaltam össze, amit írtatok. És a bekezdésem második felében, ahol a szervezetekről írok, ugyanazt írom, amit Te itt... :)

BéLóg 2009.03.20. 15:51:29

@Walter Melone: Ha valaki látta a Brian élete című filmet, találkozhatott olyan koldussal, mint amiről te írsz. Paródiában ugyan, de pontosan ezt fejezte ki, amit -- a másik oldalról (és milyen jó szó ez az "ügyfelük" -- te is leírsz.

De vajon 100%-ig biztos lehetsz abban, hogy mind ilyen?
Hányszor de hányszor gondoltam arra, embernek adok valamit vagy egy maffiának?

De bevallom, ez nem érdekel. Én nem tudom ezt a kérdést eldönteni viszont nem is akarom! Nem akarom a szemben lévő nyomorékot minősíteni, mert HÁTHA tévedek.
Én ezt a dilemmát a közreadott módon (belsőmben egy hirtelen kérdezéssel) oldom fel. Ha a válasz igen, örülök és ha nem, nincs lelkiismeretfurdalásom. Amikor pedig adok, már nem gondolok arra, mi lesz a sorsa annak, ami "eltávolodott" tőlem. Az már nem az enyém, az már nem az én dolgom.

Arra szoktam gondolni, ha lesz alkalmam rá, "odafönt" megkérdezem, megnézem, jót tettem-e vagy inkább hibáztam.
Én úgy gondolom, ha te 99x rossznak adsz valamit, de egyszer nem, már előbbre vitted a világot.

Walter Melone (törölt) 2009.03.21. 11:09:02

@BéLóg:

Erről eszembe jutott egy közhellyé silányult bölcsesség:

Mivel segítesz igazán? Ha halat adsz az éhezőnek, vagy, ha megtanítod halászni?

Nos a mai koldusok (nem keverendő az éhezőkkel, akik viszont nem koldulnak...), tudnak halászni. Halásznak is. Így ebben a kontextusban már nem segítségről beszélünk, csupán "üzletről".


Valamint továbbra is úgy gondolom, hogy az adakozás valójában önös érdekből ered. Ezzel akarjuk bizonyítani a környezetünk és önmagunk számára, hogy jók, (jobbak!?) vagyunk

Üdv.

cziczmiczpindur 2009.03.22. 09:12:30

Vessetek meg, igyekszem ugyan nem sokat pazarolni, de azért elkerülhetetlenül keletkezik megszáradt kenyér, bontatlanul lejárt kefir, stb. a háztartásban. Ezeket időnként egy zacsiban kiteszem a kerítésre. Max. 5 percen belül már fogyasztja is valamelyik kevésbé szerencsés sorsú embertársunk. Számomra ő nem halászik, nem üzletel, csak próbál életben maradni.

BéLóg 2009.03.25. 13:10:45

@Walter Melone: Ez a meglátás is helyes és pontos is. DE azért mégsem lehet mondani, hogy CSAK ilyen van illetve hogy MINDENKI ilyen lenne.
Éppen ezért úgy gondolom, manapság senkit nem érhet semmilyen vád, ha tart attól hogy szimplán átverik, illetve nem lenne korrekt ha azokat akik mégis adnak, mondjuk lehülyéznék.

Aki ad mert ad, adjon, aki nem ad mert nem, ne adjon, bocs ezért a hülye mondatért. Leben und leben lassen, azaz élni és élni hagyni.

Azt még mondanám, hogy ez az "önös érdek" azért erős egy kicsit, mert akkor ha valaki az egészségért fut vagy bármit tesz valamely célért, ugyanezt rá lehetne fogni.
A templomban azt tanítják, az adományodat a Teremtő látja és ő jegyzi. Vagyis ez jó neked. Ha valaki eszerint él és akár direkte ezért csinálja, az sem lesz rosszabb ettől, mintha valaki ettől függetlenül vagy ennek nem a "tudatos" tudatában teszi. Más példával az is jó gyerek, aki CSAK azért rak rendet mert az anyja megdicséri és az is, aki ettől függetlenül megcsinálja (mert utálja a rendetlenséget).

tanítvány 2009.03.25. 18:05:32

"A szomszédomnak nem volt kenyere,
S nekem jóval a tányérom tele.
Rám nézett, és a szívem megesett,
Nem adtam mégsem, csak egy keveset.
S ha bőven is, csak a selejteséből,
Ha javából is: csak a fölöséből.
Ha meg egyszer a magamét feleztem,
Már úgy hittem, hogy érdemet szereztem,
S az igazságos mennyei Király
Kezeiből a jutalom kijár. "

izrael miszteriuma (törölt) 2009.03.26. 13:38:29

@homo secuiens secuiens:
Hogyan is volt ez Jézus korában a zsidóság körében?
Ha egy szűkölködó adományt ad a napi perselybe, ahová a szegények részére általában adakoznak, vagy a hetiperselybe, ahová a város szegényei részére adnak, adományát elfogadják, - de ha nem ad, nem kötelezik arra, hogy adjon...
Akinek kenyérre van szüksége, annak kenyeret adnak, akinek tésztára van szüksége, annak tésztát adnak, akinek pénzre van szüksége, annak pénzt adnak...
Ha valaki kijelenti: Nem akarom, hogy mások tartsanak el - kimélettel kell lenni iránta. Úgy kell adni neki, mintha kölcsönt kapna és a kölcsönt később ajándéknak kell nyilvánítani. Először ajándékként ajánlják fel az összeget, de ha ajándékot nem akar elfogadni, úgy kölcsönként adják. Esetleg zálogot is kérhetnek tőle, hogy önérzetében ne legyen megbántva.
Az őskeresztények szeme előtt ez a minta lebegett, amikor kialakították saját jótékonysági rendszerüket, amely példásan gondoskodott az elesettekről, özvegyekről és árvákról egyaránt. A kereszténység mintegy alternatív társadalomként működött az élősdi és velejéig korrupt római adminisztáció ellenében. Sajnos, a konstantini fordulat ezt az alulról jövő, és egymás iránti szolidarításon alapuló önszerveződő képességétől fosztotta meg a kereszténységet, ami már csak szép emlék csupán...

izrael miszteriuma (törölt) 2009.04.17. 20:14:23

@homo secuiens secuiens:
Milyen az Istennek tetsző adakozás?
A jeruzsálemi Templom előterében volt egy kis titkos kamra. Aki adni akart, bement és ott letette adományát. Aki elfogadásra szorult, bement és vett belőle. Az adakozó nem tudta, hogy kinek adott, az elfogadó sem tudta, hogy kitől kapta. És senki sem tudta, hogy a bemenő adakozó vagy elfogadó?

kistoff 2009.04.18. 02:46:29

Köszönöm!
Nagyon sokat foglalkozom mostanában evvel a kérdéssel. Mióta fel kerültem Pestre úgy érzem megkérgesedett a szívem, s nem tudom igazán elrendezni magamban ezt a kérdést. Adni, vagy nem adni. Megállni beszélgetni, vagy inkább elvonulni, nehogy a végén kést rántson (egy barátommal megtörtént ez pár hónapja). Nagyon jó tudni, hogy ez nem csak engem foglalkoztat. Úgy érzem megérte ilyen későn erre kalandoznom.

homo secuiens secuiens 2009.04.21. 18:25:47

@izrael miszteriuma
Az őskeresztények vasárnap hajnali összejövetelein is így volt, az adományok vegyesek voltak, és mindenkinek a szükségleteire. Biztosan a zsidó hagyományból vették...
süti beállítások módosítása