A hétvégén kicsit kimozdultunk egy csoporttal a kollégiumból, és ott láttam a következő jelenetet, ami újra előhozott bennem gondolatokat, amik már korábban is foglalkoztattak. Egy templomba mentünk be, előttünk egy házaspár fogyatékos gyerekükkel. A gyerek (tizenéves lehetett) ahogy belépett egy nagyot sikított, nagy öröm volt benne, látszott, hallatszott, érződött. Az édesanyja belekapaszkodott a kapucnijába, visszahúzta és csendre intette… Templomban vagyunk végül is! Bennem az fogalmazódott meg, hogy VISSZAHÚZTA, és ebben több volt, mint fizikai visszahúzás.
Sokszor éltem már meg ezt a „viselkedni kell”-t templomokban. Természetesen értem azt, hogy a tisztelet jeleként figyelünk a csendre, vagy a tisztelet jele az, hogy szép ruhát veszünk magunkra, ha ünnepnapon templomba megyünk. Ugyanakkor meg az van bennem, hogy az Isten úgy szeret, ahogy vagyunk… És a kérdés az, hogy a tisztelet, amiről itt szó van, belülről fakad-e, merthogy megtapasztaltunk valamit ebből a szeretetből, vagy pedig a félelemmel állítják elő bennünk, mert ránk szólnak, vagy szabályokat írnak elő, amit be kell tartani, mert ha nem, akkor… Ez az utóbbi szerintem szép, és egységes képet mutat, de üres, és Isten nem vágyik erre. De akkor legyünk inkább tiszteletlenek? …
De mindez nemcsak a templomban érdekes. Egyszerűen vannak olyan íratlan szabályok és sablonok a társadalomban, amit nem illik megszegni, mert mit gondolnak mások, vagy zavarba jövök, zavart okozok másokban, inkább nem adom önmagamat, és akkor béke van. Természetesen nem a szabályok ellen beszélek, amik az együttélésnek lényeges elemei, hanem arról, hogy mennyire maradunk szabadok, amikor felnövünk. Merjük-e felvállalni, amit gondolunk, amit szeretnénk, ami a véleményünk? Vagy hagyjuk magunkat visszahúzni?!
És visszatérve a templomba: tényleg nem lehet ott gyereksírás? Tényleg nem szabad ott mosolyogni, örülni? Tényleg nem szabad magam kifejezni? És mit jelent a tisztelet? Azt, hogy elfojtom magamban azt, amit gondolok és érzek, vagy csak azt, hogy megfelelő formában fejezem ki? Megint hangosan gondolkodom, ha van kedvetek, gondolkodjunk együtt…
Utolsó kommentek