Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

”Fele-fele arányban, uram."

2009.10.22. 11:30 Ky-Lí

Ideiglenesen politikamentes övezetben élek. Kevés dolog van szebb a világon, mint távol lenni a túlpolitizált magyar illúziótól, amelyet otthonrekedt honfitársaim valóságként érzékelnek. A távolság (földrajzi és érzelmi) nemcsak megszépít dolgokat, de lehetőséget is ad arra, hogy az ember más perspektívából érzékelje környezetét, régi és új önmagát. Főként önmagát.
Most, hogy ezt írom, jut eszembe a “hűvös” távolban, Eric Berne, a tranzakcióanalízis megalkotójának egy bájos megjegyzése, amit kliensei kapcsán mondott egyszer: “Azt hihetnénk, hogy emberek azért járnak terápiára és tanácsadásra, mert szeretnének megjavulni és meg akarnak változni. Az igazság az, hogy ez egyáltalán nem így van.”  És ezt egy metaforával illusztrálja: “A terápiára érkező emberek élete olyan, mint egy nagy piszkos és bűzös szennyvíztároló. Azt gondolhatnánk, hogy az érkezők teljes erőből kiabálják: ’Mentesetek már ki ebből a szennygödörből!’ Nem ez történik, inkább azt kérik: ’Gondoskodjatok arról, hogy mások ne kavarják fel a vizet, mert az zavarja a szaglásunkat.’ Berne cinikusan jegyzi meg, hogy "ezek az emberek egyáltalán nem akarnak kijönni a szennygödörből, mert időközben kényelmesen összenőttek vele. A változás sok szempontból felborítaná megszokott viszonyukat önmagukkal és környezetükkel.” 

Szerintem, ha nem is ilyen egyértelműen, de valahogy mindannyian így vagyunk a komfortzónánkkal. Hihetetlen kreatív képességünk van ugyanis arra, hogy a legszörnyűbb élethelyzetekhez is alkalmazkodjunk. 

Volt lehetőségem a világ két szélsőséges táján is (Dél-Amerikában és Indiában) látni nyomornegyedeket. Európai ember (kivéve talán a monori cigányainkat) nem tudja elképzelni, hogyan lehet olyan piszokban és bűzben élni. Az ott lévők számára viszont az élet halad a maga medrében. Gyerekek játszanak, felnőttek dumálnak és közben végzik mindennapi teendőiket. Nem is olyan régen pl. a kolkatai kormány megpróbált segíteni egyik nyomornegyed lakóin azzal, hogy családok számára élhető és biztonságos kis házakat épített, vízzel és árammal ellátva őket. A családokat szociális munkások segítségével áttelepítették az új otthonokba. És mit ád a jó ég? Mindenki nagy meglepetésére három hónap múlva a lakók nagy része visszatért a nyomornegyedbe, ami számukra nagyobb kényelmet és biztonságot jelentett. 
Mindezzel csak érzékeltetni szeretném, hogy milyen nehéz –szerintem- az igazi változás, és milyen nehéz feladni azt, amit megszoktunk, és ami úgy, ahogy, de eddig látszatra biztonságot adott az életünkben. 
Ezt a látszatbiztonságot legtöbbször és legjobban a hiedelmeink, ideológiai képzeteink és konstrukcióink (intézményeink) tárják elénk, és adnak hozzá garanciát. Igaz az is, hogy biztonságunk kialakítása részét képezi a felnőtté válásnak. Olyan formálódások ezek, amelyek teljes egészében alakították viselkedésünket. Szüleink úgy formáltak bennünket, amilyenek ők maguk is. A társadalom úgy szintén kivette részét ebből a folyamatból az iskola, a tanárok, az egyházak, a társadalmi szervezetek és munkahelyek képében. Ez így van rendjén. Minden társadalom (kultúra) ilyen hagyományokon keresztül formálja új generációit, adja tovább tanítását, modorát, ízlését, érzékenységét stb. Kialakítjuk saját életterünket, és megtanuljuk, hogyan kell biztonságosan élni egy olyan világban, amelyet legtöbbször “ránk leselkedő” veszélyként érzékelünk. Védekező mechanizmusunk segítségére leggyorsabban a racionalizálás és az önigazolás siet, amelyek hihetetlenül jók arra, hogy gyors megoldásokat találjunk.
 
Egy kis szufi sztori érzékeltetésül:
Nasruddint egy napon letartoztatták, mert kiderült, hogy vendéglőjében lóhúst kevert a csirkehúsos menükbe, noha az a listán se volt. Bűnösnek találták, természetesen. Az eljárás végén a bíró merő kíváncsiságból megkérdezte tőle: Nasruddin milyen arányban keverted a csirkehúst és a lóhúst? Nasruddin eskü alatt válaszolta: Fele-fele arányban, uram. 
Miután Nasruddin kiszabadult, barátja, aki jelen volt az ítélet kihidetésekor, megkérdezte tőle: Nasruddin, amikor a bíró azt kérdezte tőled, hogy milyen arányban keverted a lóhúst a csirkehússal és te azt válaszoltad, hogy ”Fele-fele arányban”, akkor mit értettél alatta? Nasruddin szemrebbenés nélkül válaszolta: “Egy ló egy csirke arányban”.

-----

Hiedelmek természetesen szükségesek a mindennapi élethez de megtalálni az igazi biztonságot, felfedezni az igazságot önmagunkról, azt nem egy adott földrajzi, nyelvi, vagy kulturális helyzetben lehet, hanem magában az egész emberi életben. És azt mindenki maga kell, hogy végigjárja. Senki (ember) nem adhatja meg, magamnak  kell megtalálnom.

Az igazi önmagunk megtalálásának az ára viszont az illúziónk adta biztonságérzetünk felismerése, bevallása. Nagyon kevesen vagyunk képesek erre a lépésre. Pedig végeredményben senki se akar mást, mint EZT megtudni önmagáról, a megtaláltat  pedig megfogalmazni és aszerint élni.
Az igazság önmagunkról csak akkor válik nyilvánvalóvá, ha úgy kérdezünk rá, hogy kik vagyunk mi és mi a helyünk a világban. Nem könnyű tehát meghatározni. Sőt könnyebb, ha elmondom, hogy mi NEM az:

Az igazság önmagunkról NEM a tudástárunk, habár rámutathat az igazságra.

Az igazság önmagunkról NEM az a sok tapasztalat, amit rövidebb-hosszabb életünk folyamán szereztünk, habár rámutathat arra.

Az igazság önmagunkról, melyet mindannyian keresünk, NEM dogmák vagy végső kijelentések tömkelege. 

Az igazság önmagunkról röviden az, ami éppen VAN.

Ennek a felismerésnek az a feltétele, ha úgy nézzünk önmagunkra, amint most vagyunk és ahogyan most élünk és ne úgy, ahogy hinni szeretnénk, hogy az legyen. Ezen igazság nem hit vagy hiedelem kérdése, hanem annak a valóságnak a felismerése, amelyben élek. 
 
Megtalálása ebben az összefüggésben a legnagyobb őszinteséget jelenti: érzelmeinkben, gondolatainkban, viselkedésünkben. Végsősoron önmagunkban. Csak akkor ismerhetjük fel az igazságot önmagunkról, ha képesek vagyunk így látni önmagunkat, és nem úgy, mint akik lenni szeretnénk, valakinek látszani akarnánk vagy éppenséggel kívánnánk, hogy mások annak lássanak bennünket. És végképp nem azok vagyunk amit birtoklunk (legyen az anyagi vagy szellemi).

11 komment

Címkék: politika biztonság igazság

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr611454661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2009.10.22. 14:06:19

Csak annyit tudok hozzászólni, hogy köszönöm. Ez most sok mindent megerősített.

fasírt 2009.10.22. 21:16:31

"piszkos szennyvíztároló" ....még szerencse, hogy a pszichiáterek még abból is tudnak aranyat halászni. Eric Berne élete amúgy is a megvilágosodott ember életútját mutatja, bizti a három felesége is úgy látja...
hu.wikipedia.org/wiki/Eric_Berne

Bocsánat, mert vannak rendes pszichiáterek is (például persze én) és Berne munkássága is nagyon fontos, csak bírom, amikor ilyen magaslatokról beszélnek (beszélünk) a néphez, miközben uolyan hibákat követnek el, mint pácienseik.

A szufi történeten fél óráig nevettem és a tartalommal egyébként teljesen egyetértek.

Bocs, ha OFF voltam.

Kajla 2009.10.22. 21:33:53

Nem tartozik a lényeghez, de a szufi történetet magyar változatban úgy hallottam, hogy igaz-e, hogy az eper lekvárt tökkel hamisítják. Csak 50%-ban: ... 1 tök egy eper.

bölcsésztanár 2009.10.23. 10:41:14

Hát ja. Én most adtam fel, hogy egy családtagomat próbáljam rábeszélni olyan kis lépések megtételére, amik élhető életet eredményezhetnek számára. Mert szerintem 20 féle allergia, 4 komoly szervi betegség, vérszegénység, pánikbetegség ezt nem teszik lehetővé. De nem akar elindulni.
Mert a NYUGALOM sokkal fontosabb számára, mint az igazi lelki BÉKE. Amit letapadt dolgok felkavarásával és megtisztításával lehetne csak elérni.

P.E. 2009.10.23. 14:11:03

@fasírt:
Milyen érdekes, három feleség, három infarktus.

mrcxqj 2009.10.23. 20:43:38

Kösz Ky-Ly, hogy mindezt leírtad. Több megközelítésben találkoztam már az önmagunkratalálás lehtőségeinek hasonló megközelítésével (Jung, Maslow...), de ebben a felismerésben most olyasvalami érződik -legalább is számomra -, hogy ott vagy mögötte teljesen a sajtát, egyedi, megismételhetetlen tapasztalatoddal. Talán emiatt hatott rám kevésbé "magas lóról" efektusként és adott valami újat a saját "camminóm"-hoz.
Emlékszem, amikor egy beszélgetésben először mondta valaki, hogy ami "van, annak szabad lennie..." Felszabadító érzés volt ezt hallani. Persze ezt most ki lehetne forgatni sok irányba, de nekem akkor ez azt jelentette, hogy merhetek úgy magamra, az életemre nézni (annak naposabb és árnyékosabb oldalaira) , ahogyan az van (és mindezt anélkül, hogy rögtön nekiesnék vésővel és kalapáccsal). Azonban az még titok számomra, hogy ha valaki el is jut arra szintre, hogy képes a saját életétét úgy szemlélni, amint az van, honnét meríti az erőt az önfelűlmúláshoz, ahhoz, hogy a posványból elinduljon a tiszta víz (a lét puszta örömének beteljesülése) felé. Erre többen mondhatnátok, hogy ezen a ponton lép be a hit és a spiritualitás, amely képes felszabadítani, közelhozni, - a nem tőlünk származó - erőforrásokat. Ezzel egyet is értek, de hát látjuk azt is, hogy a hitnek ez az átütő (minden neurózistól letisztult) ereje is tiszta ajándék (kegyelem?). Meg láttam már több estet, amikor valaki, "pusztán" az önmagába vetett hit által indult el a növekedés útján. (Persze jó esetben a kettő /ön- és Istenhit/ nem zárja ki egymást.) Jó megosztani veletek ezt a töprengésemet, hisz egyrészt sokszor, amikor körbe nézek, azt látom, hogy egyes emberek elindulnak (kitudja miért és hogyan) és felvállalnak radikális változásokat, mások pedig nem (és kitudja miért nem), s magam is csak remélni tudom, hogy a kellő időben és pillanatban meglesz az a belső szabadságom és erőm, amely segít az érettebbé váláshoz szükséges halálugrás(oka)t megtennem.

ester 2009.10.24. 09:05:20

@mrcxqj: .. én köszönöm ,hogy megosztottad velünk a gondolataid. Ami most engem foglalkoztat , közel jár ehhez amit leírtál . Csak én még bontogatom, a magam egyszerűségével.
/nagyon szeretem ezt a blog-ot/

YganA 2009.10.26. 16:48:52

Kedves @mrcxqj: az én személyes tapasztalatom az, hogy talán nem is halálugrás(ok)ra van szükség, hanem inkább - elég gyakran - sokáig tartó és macerás apró lépésekre, a visszacsusszanásokat is belekalkulálva. És valóban fontos, hogy tudjam, most éppen hol tartok; azt el is fogadjam, ezért ne marcangoljam magam; gyűjtsek erőt és lendületet az újra nekirugaszkodásokhoz; vegyem igénybe MÁSOK felkínált segítségét is, amik lehet, hogy lassan "érnek be" - és mindezt hagyjam, hogy áthassa a Felsőbb régiókból érkező áradás...

Nagyon-nagyon nehéz és fájdalmas is lehet az arcunkra szinte ráégett maszkokat levakarva igazi, élő, lélegző bőrünket feltárni, de az eredmény valószínűleg megéri.

Mayah 2009.10.27. 01:15:34

Terápiás csoportba vagy pszichológushoz - én úgy láttam - az emberek nem szórakozásból mennek (legalábbis Magyarországon nem. USA-ról nem tudok mit mondani),. Rákos betegséget nem muriból csinál magának az ember. Nem jó beleesni abba a hibába, hogy az embert, aki szenved, azonosítjuk azzal a benne működő tudattalan automatizmussal, ami a szenvedést újragyártja. Nézd, mennyi szenvedés van a világon, szerinted ki élvezi ezt?

Magyarországon pesszimista hangulat uralkodik, amikor külföldről hazajövök, a bőrömön érzem ezt.
Én szeretek nevetni, vidám és felszabadult lenni. Azt hiszem, mindenki szeret. Itthon mégis hat rám. Hogy van ez akkor? Szerinted azért csináljuk, mert élvezzük? Ki élvezi?

A mai magyarországon érzékelt szegényedési, életszínvonal-süllyedési, morális zuhanási, korrupciós problémák épp annyira valódiak, amennyire a saját érzéseim (jó és kellemetlen), a saját testem állapota és saját gondolataim valódiak.

Az itthoni átpolitizált légkör csak a felszín...Itthon az aluljárókban egyre nagyobb a bűz... a tél ezen az éghajlaton kegyetlen annak akinek nincs hol laknia.
Ők sem azért élnek úgy, mert élvezik.

zzzsuzsa 2009.10.27. 20:33:12

@mrcxqj: " azonban az még titok számomra, hogy ha valaki el is jut arra a szintre, hogy képes a saját életét úgy szemlélni, amint az van, honnét meríti az erőt, az önfelülmúláshoz, ahhoz, hogy a posványból elinduljon a tiszta víz, ( a lét puszta örömének beteljesülése ) felé. "
Azt írod, hogy az ön és az Istenhit, ami jó esetben nem zárja ki egymást, szóval ez lenne a válasz.
Én azt gondolom, hogy tényleg ez a dolog lényege.
Azon kívül azt is gondolom, hogy sokszor, legtöbbször nem arról van szó, hogy a "posványból " a tiszta víz " lenne a cél, hanem az, hogy meglássuk, egyrészt, hogy az, amit mi posványnak érzünk, lehet, hogy csak olyan víz, aminek a színe nem egészen kék, vagy zöld, hanem inkább szürke, mint a Balaton. És azt is lássuk meg, hogy tiszta víz, egészen tiszta, kristálytiszta, nincsen már sehol, csak fenn a magas hegyekben, de ott jobb nem lenni, mert nagyon kevés a lakott terület........ és sok a magány.
Szóval azt gondolom még, hogy igen, néha változtatni kell. És jobbítani kell a vízminőséget. És van olyan is, hogy drasztikusan. Nagy változást. Halálugrás. De csak hihetetlenül nyitott, érett, és szabad embereknek ajánlott!! Ebbe nem fér bele a hárítás, hazudozás, önbecsapás. Mert akkor tényleg halálugrás lesz. Csak nem a szabad és boldog életbe.

mrcxqj 2009.10.27. 22:03:47

szia @ester! nekem is bejön ez a blog. aztán, ha van kedved, írd meg, mire jutottál! érdekel!
@YganA: kösz, hogy ezt leírtad! amiről írsz (az apró, küzdelmes, visszacsúszásokkal megtűzdelt lépések szükségességének felismerése...) az számomra már a "halálugrás" kategória :)
@zzzsuzsa: a Balatont (meg általában az élő vizet) én is szeretem. (jobban mint a desztillált palackot:)
süti beállítások módosítása