Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Rétes, Róma, rakott krumpli... :)

2009.12.04. 20:43 homo secuiens secuiens

A múltkorjában volt egy igen érdekes napom. Kimozdultam itthonról, meglátogattam barátokat, ismerősöket, kis munka és sok beszélgetés. Az ismerőseimnek rétest vittem. Örömmel fogadták, s miközben ették, mondta az egyikük, hogy ő épp aznap reggel készítette elő a rétestésztát, hogy majd ha hazamegy, rétest süt, mert már nagyon kívánta.:)

Aztán egy kollégája, hallván, hogy erdélyi vagyok, megmutatott nekem egy erdélyi szakácskönyvet, amiről nem rég készített egy kis adást. Végig pörgette előttem a könyvet, és a szemem a „Rakott pityóká”-n akadt meg, fel is emlegettük a jó íze miatt.

Közben kiderült, hogy az ismerősöm, aki fogadott, épp arra a délutánra tervezett egy „római” kávézást a barátnőjével, akivel együtt voltak Rómában; pár napot én is velük voltam akkor. A Deák téren volt is nagy meglepetés, hogy amikor ők „római délután”-t tartanak, én is odacseppentem, de hát szó szerint így történt. Aztán beültünk a kávézóba, és úgy döntöttünk, hogy megebédelünk, ha tetszik a menü. Megkérdeztük a pincért, a válasz: paradicsomleves és rakott krumpli.:)

Véletlen egybeesés?!
 

10 komment

Címkék: véletlen

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr241565732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zzzsuzsa 2009.12.04. 21:08:18

A vicc az, hogy mi ma szintén pityókát ettünk rakottassan! (vacsora vendégnek is ízlett!:)

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2009.12.05. 13:29:21

Van aki a véletlenben hisz, és van aki Istenben. :)

kis_csirke 2009.12.05. 13:48:41

Jajj, a rakott pityókáról eszembe jutott az egyik kedvenc you tube hely, nézzétek meg DDDDDDD :-))))))))))

www.youtube.com/watch?v=2PpRTjy5Ea4

Vannak ilyen egybeeséses napok, mindig nagyon élvezem az ilyesmi , bár különösebb nagy fontosságot már nem tulajonítok ezeknek, párszor csúnyán bevittek a málnásba :-( .

kis_csirke 2009.12.05. 13:54:25

((Most megnéztem ismét a you tube nyelvleckét, csak az nézze meg, aki nem botránkozik meg az ízes beszéden --- a többiektől elnézést.))

zzzsuzsa 2009.12.05. 18:43:40

@kis_csirke: Ez gyönyörűűűű!!! ( a székely góbék és a komputer se rossz) Egyébként nálunk még most is van a rakott pityókából! (pedig nem is égett oda olyan nagyon)

Tamararara · http://autostat.hu/cikk-kereso 2009.12.08. 11:42:03

Ez egy kedves nap. Véletlenek nincsenek.... vagy mégis? :)

fuhur 2009.12.09. 12:53:05

Igen.

De rakott pityóka elnevezés tetszik. :-)

Pirandellus 2009.12.27. 10:25:25

Üdvözlöm a blogot, íróját és hozzászólóit!
Épp mostanában a jezsuita Collegium Romanum 1620 és 1680 között történetéről olvasok (inkább olvasnék - mert kevés forrást - részletes, részletező anyagra van szükségem - kevés forrást kaptam.) Meghökkenve látom, hogy itt is (itt sem) jobbra a "Címkék" között Róma nem szerepel.
Az új évben igyekszem idelátogatni, addig mindenkinek Boldog ÚjÉvet.-
//Jut eszembe: Tolnai Ottó egyik írásában a "jezsuitadió" szó eredetéről töpreng.//

Pirandellus 2009.12.27. 10:28:25

Elnézést, ha nem sejthető: nemcsak jezsuita nem vagyok, hanem pap vagy lelkész sem. Könyvtárba gyakran, templomba csak Rómában járok.
süti beállítások módosítása