Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Relativizált tekintélyek, átalakuló engedelmesség?

2009.12.10. 13:40 Satori

A napokban jött ki a nyomdából Mustó Péter SJ legújabb könyve. Péter atyát a fiatalok közül mindenki szereti a magyarországi jezsuita provinciában. Talán, mert olyan sok szeretet veszi körül; a jóság belső kisugárzása. Tekintélye van, pedig nem autoriter ember. Könyvénél nehéz jobb karácsonyi ajándékot találni. Persze csak felnőtt keresztényeknek: olyanoknak, akik a belső úton igyekeznek tájékozódni, akik fokozatosan függetlenedtek a külső tekintélyektől, akik az Istennek való engedelmesség rögös útját járják. Persze vannak azért olyan gondolatok is a könyvben, amelyeket mintha a „68-as generáció” ideológiája jellegezne meg. A kötet személyes levelekből áll. Szeretnék gondolatébresztőnek egyet idemásolni.

 Levél Theresa Stanglmaiernek

„Hiszen Isten maga műveli bennetek jóakarata szerint a szándékot meg a végrehajtást is.” (Filippiek 2,13)

Bogotá, 1983. január 29.

Kedves Theresa!

Tegnapig egy rendtársam, Michael Walzer volt nálam Berlinből, munkáspap közösségünkből. Itt hét hetet töltött. Először két hétig együtt voltunk Nicaraguában, majd elutazása előtt még pár napig innen huszonnégy órányira egy paraszt-udvarban nyaraltunk a házikónk gyerekeivel. Így nem tudtam írni sem neked, sem édesanyámnak.

Köszönöm, hogy magadról néhány személyeset is elmeséltél. Ezáltal számomra is sok minden világosabb lett. Jó, hogy párbeszédet folytatunk. Visszakérdeztél arra a kijelentésemre, amit írtam, hogy "én magam akartam élni, már születésem előtt akartam".

Hosszú ideig azt képzeltem magamról, hogy én nem is akarok igazán élni. De évtizedek konkrét tapasztalata arra a következtetésre vezetett, hogy igenis, akarok élni. Már megszületni is akartam. Az élet akart bennem élni. Nem vakon, hanem céltudatosan, bár ezt akkor még nem fogtam fel az eszemmel. Később, életveszélyes helyzetekben is úgy reagáltam, mint aki élni akar. De ha élni akarok, akkor legyek is az, aki vagyok. A felelősséget nem háríthatom át másra azért, ami vagyok. Mind a jó, mind a rossz, ami vagyok, én vagyok. Ezt fel kell vállalnom minden egyes alkalommal. Nem kereshetek mentségeket másoknál, nem tehetek felelőssé másokat.

Továbbá zavar téged az a nézetem, hogy én magam akarok lenni, tekintélyektől, alárendeltségtől független. Ki mondhatja meg igazán, hogy mit kellett tennem, mit kell még életemben megvalósítanom? Azok, akik fölöttem rendelkeznek, talán még kevésbé tudják, mint én, hogy mi az én dolgom ebben a világban. Amikor már tíz éve szerzetes voltam, megkérdeztem az elöljárómat, valójában mire is készülök a tanulmányaimmal. Válaszából kitűnt, hogy ő sem tudta:"Tanuljon Ön nyugodtan tovább, adott időben majd meg fogják Önnek mondani." Ez egyáltalán nem nyugtatott meg. A zsinat idejében és más tapasztalatok révén is felismertem, hogy a tekintélyek a szülői házban, az egyházban és a társadalomban sem tudják jobban, mint te vagy én, hogy mit is kell tennünk. A lélek bennünk működik. Isten akarata beteljesedik, akár akarjuk, akár nem. Legtöbbször pedig anélkül, hogy tudatos lenne számunkra. Szent Benedek szerint a legfiatalabb újoncban is megmutatkozhat a Szentlélek indíttatása. A Lélek ott fúj, ahol akar. Bennem is, benned is. Nekem is van mondanivalóm. Ezt saját magamnak is el kell hinnem, mert évtizedekig mások szerint igazodtam.

Elöljárók, felettesek, vezetők azért még nem feleslegesek, fontos feladatuk van a közösségek összetartásában, életkeretek létrehozásában. Koordinátorra szükség van. De nem csalhatatlanok, nincs valami titkos tudásuk. Megszűnt a misztifikálásuk. A tekintélyek varázsa elhomályosodott. Megtanultam, hogy tegezzem feljebbvalómat, tiszteljem, mint embert, működését. Amikor Dél-Amerikába akartam menni, főnököm véleményét kértem, nem engedélyét. Azt kérdeztem: "Mit szólsz hozzá?" Ha lebeszélt volna erről, talán nem utaztam volna el, - nem tudom.

Ahogyan a kapcsolatom, viszonyom a tekintélyekhez átalakult, úgy Istenhez is. Vagy fordítva? Azt hiszem, nem Isten szűnt meg bennem, csak máshol találkozom vele, mint azelőtt. Imádságom átalakult, de imádkozó ember maradtam.

Hogy én magam akarok lenni, ennek erkölcsi következménye van: Tetteimet és sorsomat saját magam akarom felvállalni, és ezért senki mást nem vonhatok felelősségre.

Felelősséget, függetlenséget, szabadságot nemcsak magamnak keresek, hanem mindenki másnak is. Elsősorban éppen azoknak, akiknek hiányzik. És mivel a bennem élő istenkép megváltozásával váltam szabaddá, ezért a teológián, az istentudományon keresztül keresem a felelőtlenek, elnyomottak, gúzsba kötöttek felszabadulását is.

„Aki nem szabad, semmitől sem fél jobban, mint a szabadságtól”,- írja a brazil Paolo Freire, az elnyomottak pedagógusa. Ezt az igazságot én is gyakran megéltem.

Theresa, elolvastam az eddig írottakat. Sokat, vagy talán túl keveset mondtam. Visszatérek aggodalmadra, hogy talán szabadság utáni vágyam felfuvalkodottá tesz, nem veszem észre határaimat, nem engedem meg, hogy Isten határozza meg az életemet, és homokra építem a váramat, ami könnyen összedől. Komolyan veszem, amit írsz, igazad lehet, Theresa. Szeretnék rád hallgatni, illetve Istenre. Végeredményben nem fontos, miért is szeretnék saját magam lenni, talán a te kérdésed az egyedül fontos. Engedem-e, hogy Isten határozzon meg, rendelkezzen velem? Képes vagyok-e Istenre hagyatkozni? Nincs más válaszom. Remélem, hogy Isten él kereséseimben is. De hogyan hagyatkozhatom Rá, hogy a halált szeretettel vehessem át a kezéből?

Az örökéletről írsz.

Gondoltam, ez külön fejezet lenne.

Minden összefügg, de a fejtegetés az örökéletről ismét hosszú vitához vezetne, és késő éjjel van.

Aludj jól! Isten áldjon!

Péter

(Mustó Péter SJ: Levelek Dél-Amerikából, Korda Kiadó, Kecskemét, 2009, 194-196. o.)

A könyv bemutatója 2009. dec. 18-án 7 órakor lesz a Párbeszéd Házában.

25 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr611587513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

álomfejtő 2009.12.10. 15:33:07

A könyvről szóló összefoglalóban a szerző személyiségére vonatkozó megállapítások, és maga a levél, mintha két külön jellemről szólna.
A bevezetőben a mindenki által szeretett atya, a levélben a belső magányra törekvő ember, akiből keménység, megközelíthetetlenség majdnem megátalkodottan, makacsul árad,- aki azonban eltökélten Istent keresi önmagában mind mélyebben. Bizonyára ennek a nagy keresésnek lett az eredménye, a mindenki által való szeretettség , végül.
A levél 1983-ban íródott,26 évvel ezelőtt, s biztos vagyok benne, hogy a könyv a levélsorozatokon keresztül el fog jutni a feloldódott szeretetig, bár még soha nem olvastam írását, nem ismertem őt
hallomásból sem (akik igen, bizonyára nagy hiányosságnak tarthatják).
Figyelemre méltó, hogy ennek a kemény, férfias hangú levélnek egy nő , valószínűleg bensőséges barátja a címzettje. A könyvben vajon kiderül, ki is ő? (Neten nem találtam). Most, hogy így végiggondoltam, szívesen látnám a karácsonyfa alatt, de ezen kívül is vannak még vágyott könyvek a "szívemcsücskében".

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2009.12.10. 15:39:39

Hát ez tökjó. Nagyon köszönöm, Mustó Péternek is (neki amúgyis sok mindent) meg ismeretlenül a posztírónak is (te vagy az egyik, akiről nem tudom, kicsoda, bár a nevedet már megfejtettem).
Bizonyos posztokból most összeáll nekem valamiféle ív amin keresztül vezetést tudok találni, mármint abban az értelemben, hogy a saját gondolataim tisztulnak ezeken a szövegeken keresztül, és lesz valamiféle ötletem arról, hogy mi történik velem. (Aztán kikérhetem a lelkivezetőm "véleményét"...) Most pl. egészen kellemes lesz a szembefordulás-szabadságvágyamról gondolkodni, és belehelyezni egy másik értelmezési keretbe; mindig jó, amikor történik bennem valami és találok hozzá pontosnak (helytállónak) tűnő külső tükörképet.
Említettem már, hogy örülök ennek a blognak? ;-)

álomfejtő 2009.12.10. 17:40:46

Igen, a szabadságvágy! hát még amikor annak érzem magam, mint pl ma is. Három napi fejfájás után végre megszabadultam, - "mitsoda szabadság"!!!hah

álomfejtő 2009.12.10. 17:56:35

Az igazság az, hogy kiéltem szabadságvágyamat, amikor ez a nevemet választottam másodikként. Egészen le voltam döbbenve , hogy dupla álarcot is fel lehet venni, (egy másik helyen kiderült). Így most kicsit olyan, mintha egy színdarabban két szerepet játszanék, mint két nővér ,akik nagyon hasonlóak, de egy kicsit másképp látják a világot.
Jaj, adjon valaki tanácsot, nem vezet ez skizofréniához?:)

kispap 2009.12.10. 21:22:25

Ó, nem. Szerintem nem. Inkább segít "minthakívülről" néhni önmagunkat - ha észnél vagyunk. Nagyon belemerülni nem szabad. (Mármint a "kettős énbe".)

Satori 2009.12.10. 23:38:41

@Felicitasz: "te vagy az egyik, akiről nem tudom, kicsoda".

Hát, vannak még (általad sem ismert!) titkaik a jezsuitáknak? :-) Egyébként én sem ismerlek téged!

Egyébként a poszthoz tartozott egy Che Guevarát ábrázoló kép illusztráció - az vajon hová tünt, kedves Admin?

Satori 2009.12.11. 09:24:12

Ó igen, így már mindjárt más! ;-)

plexus · http://brendel-figyelo.blog.hu/ 2009.12.11. 09:57:00

"És mivel a bennem élő istenkép megváltozásával váltam szabaddá, ezért a teológián, az istentudományon keresztül keresem a felelőtlenek, elnyomottak, gúzsba kötöttek felszabadulását is."

Mustó atya, aki élt Dél-Amerikában, ahonnan ez az egész kiindult lenne a kapcsolódási pont...

Én ezt nem értem... Amikor arról lehet olvasni, hogy a felszabadítási teológiával kapcsolatban "csupán" a szélsőségeket kell elvetni (pl. fegyveres harc), de az elvek - általános értelemben - beépültek a (szociál)teológiába, és már rég nem csak a marxista alapokról van szó, akkor jön egy ilyen hír:
'A marxista felszabadítási teológia összeegyeztethetetlen a keresztény hittel'
www.magyarkurir.hu/?m_op=view&id=30263
vagy van nem marxista felszabadítási teológia, ami kevésbé hamis?
Kissé hasonlít a De-Melló ügyhöz: "nem ÚGY kell érteni stb." Tudom hogy átvett hír, kiragadott, fordítás, stb., de szeretnék világos(abb)an látni...

Satori 2009.12.12. 07:42:22

Szia @plexus:! 'A marxista felszabadítási teológia összeegyeztethetetlen a keresztény hittel'

Szerintem ez egy szélsőséges megfogalmazás, ami így, ebben a formában nem is igaz. (Eretnek vagyok?) Legfeljebb csak akkor tudom értelmezni a fenti címet, ha feltételezem, hogy TÉNYLEG van más felszab. teológia is.

Egyébként van itt egy jó kis cikk Nemeshegyi Pétertől SJ, ami nekem sokat mondott. www.parbeszed.com/main.php?folderID=1847&articleID=5957&ctag=articlelist&iid=1 Az ügy egészen friss: a vatikáni Hittani Kongregáció 2007. március 15-én Közleményt (Notificazione) adott ki, amelyben (Jon) Sobrino, jezsuita teológus két könyvét bírálja. Hát erről.

Szerintem Mustó jó felszabadítás teológus! (Bár ő aligha ambicionálná, hogy így (el-) ismerjék...)

puccini 2009.12.12. 18:12:12

@Satori:
"(Bár ő aligha ambicionálná, hogy így (el-) ismerjék...) "
Szerinted miért nem? Szerénységből, vagy más miatt?

Satori 2009.12.13. 08:47:11

@puccini: Azt hiszem, hogy szerénységből. De tényleg! Nekem is nehéz elhinni, hogy van ilyen, de van... (Olvass bele a könyvébe, ha akarsz!)

Jó kis összefoglalás még a témáról 4 percben: www.youtube.com/watch?v=6mDXa0zrqkg

kis_csirke 2009.12.29. 18:43:01

Találtam egy érdekes mondatot Bíró püspök karácsonyi levelében, amiről szerintem érdemes lenne szót váltani. Kicsit gondolkodtam, melyik postba illene, talán ide?
Szóval idemásolom a figyelemre méltó gondolatot:

"Mexikóban az egyik előadó rámutatott: az első évszázadokban az őskeresztények pluralista társadalomban éltek, sok különböző nézet, nép, kultúra, vallás, hagyomány kavargott. A keresztény családok ebben a társadalmi környezetben az üldöztetések ellenére Krisztus igaz követői akartak lenni. Következetesen élték a maguk keresztény életét, kitartottak az evangéliumi értékek mellett. Megfogadták Jézus szavát: „Mindazt, amit szeretnétek, hogy megtegyenek nektek az emberek, tegyétek meg ti is nekik.” (Mt 7,7-12). Nem a pluralista társadalmat akarták megváltoztatni, hanem ők maguk akartak megváltozni. Nem vitatkoztak, hanem élték Krisztus önátadó szeretetét, gazdagították, előbbre vitték a társadalmat. A keresztény családok becsületesen végezték munkájukat, törődtek egymással, közösségi emberekké nevelték gyermekeiket, gondozták a rászorulókat, megbecsülték öregeiket. Körülöttük élhetővé vált a világ."

Egy olyan bölcs gondolat van itt, ami megtetszett. Ez nem a "gettó katolikus" gondolat (zárkózzunk be a magunk köreibe, mert a világ bűnös) és nem is a túlzott küldetésudat (minden bűnös rajtunk kívül, de a mi papjaink megmondják a tutit, ami szerint kötelező élnie mindenkinek), hanem egyszerűen éljünk hitelesen és így megváltozhat a környezetünk.

(Azért incselkedik bennem a kisördög, így van pár kérdésem is: nem túl naív felfogás ez? A mai értékválságban elég egy maroknyi keresztény békés nyitottsága? Mit gondoltok?)

zzzsuzsa 2009.12.29. 20:04:19

@kis_csirke: Hú, annyira "mindenről" szól a kérdésed, van sok.sok dolog, amiről gondolkodom, de ez nagyon izgalmas kérdés és ez köszönhető annak is, hogy nagyon jól van feltéve! ;-) Szóval később jövök és nem mondom meg a tutit, csak ami eszembe jut!

izrael miszteriuma (törölt) 2009.12.30. 00:00:01

@kis_csirke:
„Mindazt, amit szeretnétek, hogy megtegyenek nektek az emberek, tegyétek meg ti is nekik.”
(Mt 7,7-12)
Ez pedig a fenti mondás zsidó változata a szelid Hillel szerint:
"Amit nem akarsz magadnak, azt ne tedd a másiknak!"
(Sabat 21)
Most már csak meg kéne próbálni ezek szerint élni...

kb.137 2009.12.31. 13:01:34

@izrael miszteriuma:

Közvetlen Írás-előzmény hiányában is szokták mondani a traktálóknak és a drogmentegetőknek is: Úgy kínálj, mintha a Messiásodnak kínálnál.

kb.137 2009.12.31. 14:02:58

@kis_csirke:
A mennyiségre utaló kérdésedre valóban csak gondolataimat írhatom le, érvek és a kinyilatkoztatott befejezés felhívása nélkül.

Én a minap már letettem a feltételezés-voksomat: Ha a rossznál mindig eggyel több a jó (hitben, szándékban, szóban, tettben), kifullad az önpusztító rossz. Ez a hit a jó és a rossz tényleges megszámolása nélkül is elegendő a költői tisztesség-dilemma egyéni eldöntéséhez. Nem elegendő azonban az Egyházunk meghatározó társadalmi hitelességhez, tekintélyéhez, s nem elég a „szent, katolikus és apostoli” jelzők hibátlan magyarázata sem, mert jelentésük csak számunkra természetes, de mások hitkultúrájában nem az. Ehhez egyre nagyobb maroknyi keresztény békés nyitottsága és tisztessége kell.
Hiszem, hogy a földi élvezetek diktatórikus birodalma is felbomlik idővel.

Kajla 2010.03.06. 19:25:46

„ A szegények, a megalázottak, a földön fekvők gyakran a jövő magját hordozzák magukban. Miért is van ez így? Nem tudom. De nekem úgy tűnik, hogy ez Jézus ereje. Gandhié. Fiatal, vad, még szervezetlen, nem uralkodó népek ereje. …. Ember, eszeveszett, bolond filozófus lettem.”

A könyvet mindenkinek ajánlom.

Kajla 2010.03.08. 06:00:53

„Sok sikerem nincs. Világrengető munkát nem végzek. Néhány elveszett gyereket esetleg visszahozok az életbe. Mást nem is nagyon tudok felmutatni.”

Nehéz idézetet választani a könyvből. Az egész hat, egy szellemiség, egy kereső ember. Szóval olvassátok!

Kajla

Kajla 2010.03.08. 16:54:09

Talán az a legérdekesebb ezekben a levelekben, hogy a szerzőnek egyrészről mély kétségei vannak, bizonytalan, állandóan utat keres, az Istennel perel. Másrészt átsugárzik belőle valami mély hit és bizalom, valami döbbenetes ráhagyatkozás. A kettő – pedig mintha egymás ellentétei lennének – együtt. Gyönyörű.

És még egy: a kétségekre lehetne válaszolni begubózással, depresszióval, elvonulással. Az ő válasza a tevékeny szeretet. És milyen érdekes az is: az elöljárók bólintanak és elfogadják ezt a kacskaringós és bizonytalan kimenetelű utat. Ilyen mértékben bíznak benne? Vagy a gondviselésben? Érdekes lenne tudni, de akárhogyis, szerencse, hogy hagyták és támogatták ebben.

Kajla 2010.03.09. 07:37:12

Sokat jár a könyv a fejemben. Sok mindennel lehet vitatkozni, a mondandónak politikai vetülete is van, sokszor kerül elő a felszabadulás teológiája is. A szerző maga is írja, hogy sokan nem értenek vele egyet, sokszor azok sem, akiknek a levelek szólnak. És – ezért kell az egész könyvet olvasni – az egyes kijelentésekkel talán tényleg lehet vitatkozni, lehetne egy-egy bekezdést kritizálni, lehetne a dolgokat más oldalról is megvilágítani; mégis, az egészet olvasva értelmét veszti a konkrét kritika. Látunk egy úton-járást, egy életszemléletet, egy kereső, kíváncsi ember hallatszik ki a levelekből. Innen mindegy, hogy minden véleményében igaza van-e, jó követni őt.

Felteszi a kérdést, mondhatnánk a mindennapok késztetik a kérdésfeltevésre: „De Istennek vagy a főnökeinknek kell-e engedelmeskedünk, ha ellentmondásokba bonyolódunk? Inkább a szentírásra hallgatok: ’Ha hűségesen hallgatsz az Úr, a te Istened szavára, … áldott leszel, ha jössz, és áldott leszel, ha mész.’”

álomfejtő 2010.03.09. 11:42:07

@Kajla: Köszönöm, hogy folyamatosan megosztod gondolataidat a könyvről, - elolvasom, már régen szeretném.

Satori 2010.03.09. 22:19:56

@Kajla: Engem is teljesen lebilincselt! Nagyon örülök, hogy Te is felfedezted!

álomfejtő 2010.03.09. 23:01:10

# Satori: @Kajla: Engem is teljesen lebilincselt! Nagyon örülök, hogy Te is felfedezted! (2010.03.09. 22:19) Relativizált tekintélyek, átalakuló engedelmesség?

álomfejtő 2010.03.09. 23:02:16

Bocs!!!!!!!!!!!!!!!!!!!,de...........
süti beállítások módosítása