Apó, én tudom rólad, hogy több világrészen és sok országban dolgoztál. Engem nagyon érdekelne, hogy milyen emberekkel dolgoztál, vagy éltél együtt szívesen?
Sokfajta nemzetiségű emberrel éltem és dolgoztam együtt. Bármilyen nemzetiségű emberrel tudtam együtt lenni. Akiket különösen is kedveltem, azok voltak, akik túl tudtak lépni azon, amit már megtanultak, és örömmel néztek szembe egészen új tapasztalatokkal. Nem ragaszkodtak görcsösen a régieken alapuló biztonsághoz, képesek voltak kikerülni a régi kerékvágásból.
Azt akarod mondani, hogy az a jó, ha elhagyjuk a régi dolgokat?
Igen, vannak régi dolgok, amelyeket el kell hagynod, hogy új, értékesebb dolgokat be tudjál fogadni. Vannak persze örök értékű dolgok, amelyeket nem szabad elengedni, mert azok életünk alapjai. Ebből nem sok van, de nagyon fontosak és elengedhetetlenek. Számomra ilyenek: a hitem, a szabadság, az öröm és a szeretet. Azt láttam sokak életében, hogy azok tudtak túllépni azon, amit már megtanultak, és új dolgokat befogadni, akiknek élete jól meg volt alapozva.
Milyen emberek azok, akiknek nincsen megalapozva az életük?
Nem lehet érezni, hogy erő áradna ki belőlük. Túlterheltek, „kiégettek”. Nem engednek másokat közel magukhoz, csak a felszínen mosolygósak. Nem merítenek erőt emberi kapcsolatokból, feszültséget éreztetnek maguk körül. Nehéz velük együtt élni és dolgozni.
Akik mindig csak a régi kerékvágásban vannak, abból merítik biztonságukat, hogy ismert úton járnak. Irtóznak az újtól, félnek valami újba belekezdeni. Emberekkel szemben merevek és tartózkodók, nehogy egy új, előre világosan nem látható kapcsolatba kerüljenek. Mikor ilyen emberekkel voltam együtt mindig vigyáznom kellett, hogy ne sértsem meg őket. Az volt a benyomásom, hogy ők mintha egy dinamithordón ülnének, amelyik bármikor felrobbanhat.
De hát miért viselkednek így?
Az ilyen ember mindig védekezik. Legtöbbször a támadása is védekezésből, félelemből fakad, végső soron a bizalom hiányából. Ez a magatartás elszívja belőle az életerőt. Ezért látod őt keserűnek, kesergőnek, pesszimistának és robbanékonynak.
Milyenek azok az emberek, akik ki tudnak lépni a régi kerékvágásból, fel tudnak adni berögzött szokásokat, elgondolásokat?
Ők tudnak igazán fejlődni, szabad és személyes döntéseket hozni. Öröm velük együtt dolgozni, mert rugalmas emberek.
Mit jelent az, hogy rugalmasak?
Közel tudnak engedni másokat magukhoz, mert a bizalom az alapvető beállítottságuk. Nyitottak új dolgokra, de ismerik a régi dolgok értékét is. Jól megalapozott, kiegyensúlyozott életet élnek, öröm velük együtt lenni. Megengedik maguknak, hogy mélyen érezzenek és átérezzenek kapcsolatokat és tapasztalatokat, de nem engedik, hogy azok uralkodjanak rajtuk. Rend van az életükben, lehet rájuk számítani. Ha szükség van rá, tudnak segítséget kérni, és örömmel segítenek másoknak is.
Hogyan tudnék én ilyen ember lenni?
Adnék hozzá néhány egyszerű tippet!
Légy bizalommal az emberek iránt, akkor is, ha esetleg sebet kapsz!
Légy nyitott új dolgok iránt, lásd meg bennük az értelmet és az értéket!
Érezz együtt emberekkel!
Tanulj meg együttműködni másokkal!
Legyen néhány jó barátod, beszélj velük arról, ami fontos neked és neki is!
Segíts másokat is abban, hogy szabadok legyenek: engedd meg másoknak, hogy igazi énüket kifejezzék!
Tiszteld és értékeld a különbözőségeket!
Ápold a kapcsolatot olyanokkal is, akik másképpen gondolkodnak, de ne próbáld őket megváltoztatni, meggyőzni!
Bízva Isten kegyelmében, tanulj meg kockáztatni!
Légy jóban önmagaddal, juss el oda, hogy kedveled önmagadat!
Már olyan régóta fel-felbukkan ez a férfi-nő barátság téma, hogy én is leteszem a garast, mégpedig azok mellé, akik azt mondják, hogy tiszta, éteri szent barátság ellenkező neműek között mégpedig nem létezik.
Szakaszu kritériumai nagyon egyértelműek és szépek, de gyakorlatilag arról szólnak, hogyan "ússzunk meg" egy ilyen barátságot mondjuk összefekvés nélkül. Valakinek (legfőképp önmagának) hazudik az, aki azt mondja, hogy egy mélyülő barátság nem a teljes embert érinti (érzelmestül-zsigerestül-szőröstől-bőröstől).
Az még a kisebbik probléma, ha mondjuk egy pap szeretne egy ilyen női "barátot" (egy fegyelmezett nővel való kontrollált barátság mindenképp hasznos lehet), de egy házas ember esetén ez szinte felér egy megcsalással. Ha valakinek az élete párja egy külső embernek tárja fel a lelkét, vele ápol mélyülő barátságot, az számomra a házasságból való kikukucskálással ér föl.
@kis_csirke"éteri szent barátság ellenkező neműek között mégpedig nem létezik" - szerintem meg pont ott létezik, épp a kihívás megzabolázásából jön létre.
Nő és nő között fel se merül ez a szint, tényleg.
Szerettem már sok-sok esetben csak plátói módon, s akkor Isten iránti szeretetem is valósággal lángolt, s ezek a szeretetek megmaradtak un. töltés nélkül, s ha találkozom velük, ez érezhető, s nem értik, nem tudják mire vélni, csak azt érzik, hogy nagyon szeretve vannak. Azt tapasztalom, hogy ezek az érzelmek, mint egy akkumulátorban jelen vannak bennem, s csak egyre növekszik, s ez nagyon szép, bár nem azt jelenti, hogy nincsenek mélypontjaim, vagy nem vagyok szomorú egy-egy esetben, sőt néha nagyon is.
Az a barátság, amiről beszélek, jelenleg nincs, de különbözik azoktól amelyekről fent beszéltem, mert fölötte áll a szerelemnek.
A férjemmel, házasságommal kapcsolatos dolgaimat meg csak a lelki atyámmal beszélem meg olykor, úgy hogy ezt ne firtassátok.A vele való kapcsolatom is szerelem fölötti más módon - legyen elég ennyi.
@álomfejtő: nagyon szépeket írsz és őszinteséget érzek a szavaid mögött (kicsit olyan érzésem van, mintha jártas lennél a szerzetesi élet teológiájában is).
"Az a barátság, amiről beszélek... fölötte áll a szerelemnek."- ezt a passzust nem értem egészen. Ilyen helyzetet csak papok esetében tudnék elképzelni, amikor jó esetben van egy jól ápolt imaélet, de azért kell mellé valamilyen ellenkező nemű hús-vér barát (?), lelkitárs (?) is. Erre a barátságra rá lehet mondani, hogy fölötte áll a szerelemnek (bár tényleg nem értem, mit akartál ezzel kifejezni).
Az akkumulátorodra vigyázz nagyon, viszonylag könnyen kaphat rövidzárlatot és akkor soha többé nem lehet tölteni.
@kis_csirke: "Az akkumulátorodra vigyázz nagyon, viszonylag könnyen kaphat rövidzárlatot és akkor soha többé nem lehet tölteni." - vigyázni kell, de az újratöltés a kegyelem által mindig megtörténhet, úgy hogy 'zsugoriskodni' nem érdemes.
Igazából a kommunikációban vagyok nagyon lemaradva, mármint a minőségében, adott helyzetekben, hogy a bennem lévő dolgokat úgy fejezzem ki, ami azt közvetíti, amit szeretnék.
Másrészt nonverbálisan megtörténnek ezek a közlések, legföljebb rövid időre 'sérült' leszek, de ezeket nagyon hamar fel tudom dolgozni, mert tudom a belső indíttatásomat. Már voltam olyan helyzetben, hogy kifejezetten úgy éreztem szándékosan megaláznak, de nem voltam hajlandó tovább lépni onnan, mert tudtam, teljesen méltánytalan engem ilyen helyzetbe hozni, más 'dolgom' nem volt, mint elviselni ezt a meg nem értettséget, amíg a belső békém újra helyre áll.
Igen, a szerzetesség - volt bennem vágy erre, de szép nagy családom van, s ezen belül is megélhettem a "szerzetességet", szinte , vagy nem csak szinte - minden kritériumával.
Az őszinteség - "fegyver", de amint annak használnánk megszűnik önmaga lenni. Rejtélye a pőreség, ez vezet az "átlátszóság"-hoz.
@álomfejtő: eredetileg most nem is akarnék neked válaszolni (sok a munkám, azt kell tolni). Meg a blog nekem egy furcsa műfaj, idegenekkel itt olyan nehéz eszmét cserélni; meg amúgy is, félek, hogy majd váratlanul jól kielemzel, mint Felicitaszt, de egy ilyen lelki sztrippet nem lehet szó nélkül hagyni.
Azt nem tudom, hogy hogyan kapcsolódik az eredeti témához, amiket itt megosztottál (te bizonyára tudod), de az már jó, ha tudod, hogy a verbális kommunikációdban erősödni kell. Azt nem értem, mit jelent, hogy a nonverbális közlésekkel megsérülsz (talán tudat alatt mégiscsak szégyellni valónak tartod a közléseidet?!).
Amit a meg-nem értettségben való bennmaradásról írsz, az klassz. (Ha valóban nagycsaládos vagy, akkor nem is tudnál nagyon kilépni ebből. / A közösségek belső élete néha irgalmatlan tud lenni, ezt valóban pőrén lehet kibírni.)
aligha gondoltam, hogy lesz, akivel egyezik a szemléletem e téren.
zzsuzsa, kis csirke, nagyrészben: türkiz, izrael miszteriuma.
álomfejtő szemlélete is igen szép, de hát... mit is mondjak.
"Jézus minden emberbe szerelmes."
Ő, mint Isten, képes erre, így és ezzel váltott meg minket egyenként.
Ugyanaz a lelkület legyen bennetek, mit a mi Uraunk Jézus Krisztusban... szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.
Ehhez képest, vagy ennek fényében a szerzetesi életeszmény (főleg a szemlélődő) mégsem helyezi előtérbe a másneművel való bizalmas barátságot (Kempis), sőt, óv attól. A papságnál
a Zsinatig szintén, utána a nyitottság nevében némi változás mutatkozik (helyenként botrány is).
Jézus nem nevez meg senkit a maga "barátnőjének", de sok követője volt.
Az elvonultan élő szerzetest nem érheti az elszigetelődés vádja, hiszen ő imája és lelkülete által inkább van egységben a világgal, mint a legtöbb világban élő világi.
Álomfejtőnél mintha a Chiara Lubich eszmény is előjönne, amivel nem mindenki tud azonosulni. Ha mindenki úgy élne mint ő, senkinek nem lenne férje, csak nagy egység és közösség, de aligha privát egységek (fúzió). Mert a család nem azért van sztem, hogy egymással éljék meg igazán az egységet, együttélve (fokoláre).
Mindezek halvány kiterjesztése a sokaknak barátja lenni készség (ffi-nő, házasság mellett).
Prohászka azt tartotta: az ember örülhet, ha hatvan éves korára akad hat igaz barátja.
Pedig ő is ismerte Jézus kívánalmát: "legyenek mindnyájan egyek."
@kis_csirke: sikerült elszállnia....(: - rövidebben - a nonverbális közléseim miatt sem kell szégyenkeznem, mert tudom az alapállásom, inkább a válaszok, amit verbálisan kapok, olyanok, mintha rám húznának olyasmit ,ami miatt viszont szégyellhetném magam, de elviselem - tudatosan, un "szégyen terápiának " fogom fel, amely az általam el nem követett bűnök írmagját is kiírtja.bennem...... nem folytatom, mert mindjárt itt helyben "üdvözülnék", bocs :))))))))))
@álomfejtő: Azt írod, hogy a lelkiatyáddal való kapcsolatod is "szerelem fölötti más módon" ((mintha már lett volna valaki itt a blogon, aki a lelkiatyjáról beszélt volna, vagy legalábbis keresett lelkiatyát... hmm)) Na ez az a terület amit én veszélyesnek érzek. És most nem a lelkiatya szemszögéből, hanem annak a nőnek a szemszögéből, aki "szerelem fölötti" érzelmeket táplál.
@tanítvány: Kedves Tanítvány!
nem tudom miért, de hozzád mindig ezekkel a kezdő szavakkal fordulok. Neked van ezen kívül is válasz - tartozásom, de majd később, s ne vedd sértésnek - mert sok mondanivalóm gyűlt össze.
@álomfejtő: hát, én bizony nagyon földhöz ragadt vagyok, de ezt nem értem.
Vagy mélyen dekoltált blúzokat hordasz és csodálkozol, ha az utcán utánad fütyülnek a kőművesek, vagy a munkád lehet olyan, ami miatt méltatlan reakciókat kapsz (állítólag sokan a rendőrök után kiabálják egy tüskés kis állat nevét). Beszéltem olyan szerzetesnővel is, akit rendszeresen leköpnek az utcán, ha fátyolban sétál. Ilyesmiről van szó?
De nem tudom, mire gondolsz, alapvetően elvesztettem a fonalat.
@zzzsuzsa: nekem van lelki atyám, s már meg is köszöntem, a kegyelem állapotának tartom.
Amire utalsz, azt a férjemmel való kapcsolatomra értettem - mert amit mi együtt megéltünk, s hogy még mindig egy család vagyunk, az csak szerelem fölötti szeretettel történhetett, történhet. Lehet, hogy ezt még lelki atyámnak sem fejtettem ki így, de feltételezem róla, hogy ő látja ezt.
Mindig a személyességet firtattam, de ez már nekem is sok. Egyébként sokkal "elmélettibben" gondolom én ezeket...
@kis_csirke: nem értem ezt... Mélyen dekoltált blúzt is szoktam nyáron hordani mint más nők, de sokszor bosszant, hogy a kevésbé dekoltált is úgy hat.. ez egyébként most nagyon rosszul esett.
MENNEM KELL .. sok a dolgom, tényleg:)
Hahó,
össze ne különbözzetek már véleménytekben, drága lelkek...
Kell egy kis áramszünet:
Egy nő telefonál, de rossz számot hív. A másik oldalon egy másik nő veszi fel.
- Halló, jó estét kívánok, Mikit keresem!
- Nem tudom adni, éppen zuhanyozik. Ki keresi?
- A barátnője vagyok. Később újra telefonálok!
Fél óra múlva újra telefonál, ekkor a férfi veszi fel:
- Halló, jó estét kívánok, Mikit keresem!
- Én vagyok az!
- De hát maga nem a barátom!
- Igen, fél órája én is ezt próbálom elmagyarázni a feleségemnek!
@Szakaszu: "Nyitottak új dolgokra, de ismerik a régi dolgok értékét is." - Első olvasatra és most is, hogy újraolvastalak ez a mondat szólított meg.
Néha úgy érzem, azért van ez az ország ott, ahol, mert az új dolgokra való buzdítás ugyan egyre erőteljesebb évtizedek óta, de valahogy senkinek nem jut eszébe megőrizni a régiből mindazt, ami érték, ami jól működik. Sitty-sutty, lecserélni mindent, és a legdrámaibb a dologban, hogy a legtöbb esetben még észre sem veszik, hogy a semmi oltárán áldozzák fel azokat a kincseket, amiket elődeink hosszú évtizedek, évszázadok alatt megérleltek, kifinomítottak, hasznossá tettek a számunkra..., hiszen ez az "új", ez a "trendi"...
Olyan tragikus, hogy az emberek hagyják magukat sodortatni, hogy nincs kiállásuk, jellemük, meggyőződésük... Elmondhatatlan öröm, hogy legalább itt valaki felhívja erre az egyoldalúságra(!) a figyelmet!
Innen nézve azonban mindebből az is következhet, hogy vannak/lehetnek, akik ennek a sodrásnak ellen tudnak állni. Ezen felülkerekedve pedig megengedhetik maguknak, "hogy mélyen érezzenek és átérezzenek kapcsolatokat és tapasztalatokat, de(!) nem engedik, hogy azok uralkodjanak rajtuk."
@türkiz: "Nyitottak új dolgokra, de ismerik a régi dolgok értékét is."
"vannak/lehetnek, akik ennek a sodrásnak ellen tudnak állni. Ezen felülkerekedve pedig megengedhetik maguknak, "hogy mélyen érezzenek és átérezzenek kapcsolatokat és tapasztalatokat, de(!) nem engedik, hogy azok uralkodjanak rajtuk."
Ezt én is így gondolom:)Nem hagyom magam sodortatni..)
@kis_csirke: nem menekültem de rengeteg dolgom volt, másrészt, ez tipikus "mácsós" (lám itt tartunk megint, bár azt se tudom fiú vagy -e vagy lány)beszólás, de hozzájárulsz az "üdvözülésemhez":)))))).
Itt szeretném megjegyezni, hogy a férfi és női nemi hormon közt mindössze egy metil-csoport a különbség, a férfiaknak is van női hormonja és viszont, és akkor még nem beszéltünk a Jung-féle anaima/animus párosról a tudattalanban! Néha magam sem tudom, hogy fiú vagyok vagy leány, de ezzel nem akarom a nemi különbözőségeket egybemosni, mert a végén még kiderül, hogy a marxista alapú gender ideológia fertőzött meg...
:-)
@zzzsuzsa: ha az ember elfárad játszik. Lehet érezni, érteni mi a komoly, s honnan játék.
Egyébként 9.33-ig, míg az első hozzászólásomat el nem eresztettem, csak láttam oldalt, hogy @kis_csirke: válaszolt nekem az estire, de nem tudtam végig elolvasni.
@álomfejtő: @kis_csirke: Sziasztok! Napközben gonolkodam ezen a "játékon". Aztán Álomfejtő elmondta helyettem is, amit én is gondolok. És Álomfejtő szavaiban kezdem érezni a hangsúlyokat.
A 02.03. 23.15 kor írtakat érzem nagyon lényegesnek, meg azt, hogy nem hagyod magad sodortatni....Figyelj! Nagyon nagy a késztetés, hogy engedd mgad az árral? Ezt én is átérzem. Szívesen felülnék egy nagy hajóra és irány az óceán.
@zzzsuzsa: azért mertem álomfejtővel kergetőzni kicsit, mert azt hiszem, sokkal okosabb nálam, mégis jóindulatot érzek benne, ez így egész érdekes. (De a dekoltázsos csapdámba besétált, az arra való reakciója nem volt adekvát a többivel :-).)
@álomfejtő: melyik igehely a bocs, 7,31(DDDD)??? Én is kíváncsian várom, mit készülsz írni Kedves Tanítvány!-nak
@zzzsuzsa: nem szeretnék sodródni. Ez nem azt jelenti, hogy nem merek új dolgok fele nyitni, csaknem szabad összetéveszteni a sodródást azzal, hogy ráhagyatkozom Istenben bízva az Ő terveire.
Volt idő, hogy annyira féltem, hogy elszalad mellettem az élet, s ez a két dolgot összekevertem. Lehet, hogy a szereplők és szerepek nem változtak volna semmit, csak a színdarab lenne más. @kis_csirke: valami nagy gáz lehet velem, hogy okossággal "vádolsz" - ennyire önteni kell belém az önbizalmat?:)
mire a cikis kommentedre válaszoltam, rájöttem, inkább hallgattam volna, egyébként az életben ez a süsüségem még jobban kiugrik, elég humor tárgya.), nem fogom? vagy mi, csak később.
A cikis helyzeteket, vagy az ennél komolyabb negatív szituációkat "szégyen-terápiá"-val feldolgozva nagyokat szoktam nevetni rajtuk, többször is, az is ciki :)
khm...
álomfejtő: szerzetesi élet(eszmény) és család, avagy a családban is szerzetesi életmód?
Barsi: "Nincs két szintes kereszténység."
Azért egy karthauzi magányban megtapasztalt istenélménye hihetőbb, radikálisabb lehet, mint a felesége kedvét kereső férjé, aki pelenkát szerez be és gyermeket nevel, nem? Legalábbis a papság az osztatlan szívet hangsúlyozza ha megkérdik, miért nem nősülhetnek, mint a görögök.
Aki az eke szarvára tette a kezét... Aki jobban szereti apját, anyját, feleségét, testvéreit vagy önmagát mint engem, nem méltó hogy kövessen...
Jézus kihívja még a családból is közvetlen letéteményeseit és követeit.
Aztán ott volt a hetvenkettő is...
@tanítvány:
ez komoly vagy csak én nem értem???!!!
hogyan szerethetné a feleségét jobban, mikor ha a feleségét szereti, akkor az Istent is szereti? és hogy szerethetné az Istent, ha nem szeretné a feleségét, gyermekeit, apját, anyját? csak akkor van gond, ha ez az Istennel való kapcsolata útjában állna, de ha valakinek az e hivatása, akkor pont hogy az Isten iránti szeretetének kifejeződése minden kedvessége, figyelmessége a házastársa felé. "amit a legkisebbek közül eggyel tettetek, velem tettétek."
sztem, ha vki szerzetes lesz azért lesz szerzetes, mert neki úgy könnyebb együtt élni az Istennel, az inkább hozzá való, és ha vki megházasodik, akkor azért házasodik meg, mert neki pedig úgy könnyebb együtt élni az Istennel, az az inkább neki való. nem az önátadottság más, hanem az életállapot. mindkét formában önmagát adja oda az ember ugyanannak az Istennek, aki ugyanúgy Önmagát adja. hogy adhatná valamelyiknek inkább Önmagát?
és sztem annyira szép, hogy Isten a megtestesülésekor egy házaspárra bízza magát. még külön kört jár Józsefnél, mert nemcsak Máriát akarja, hanem kettőjüket, az egymás iránti szeretetükre bízza Magát, ami természeténél fogva Isten iránti szeretet is. ez az Isten válasza: hogy Önmagát adja nekik.
@saintlouisdefrance:
Sajnos nem tudok franciául, de nagyon érdekelne, hogy ez a részlet a Les Visiteurs c. filmből való-e?
Kik ezek a keresztény Európa legnagyobb hősei?
@saintlouisdefrance: köszi a linket, jót vigyorogtam...szerintem még ma előbányászom a filmet és újra megnézem. @izrael miszteriuma: igen, az a film, szerintem Lajos (:-)) arra célzott, hogy az időeltolódás miatt a mélyen hívő és nemes lovag Montmiray milyen nevetséges manapság. @saintlouisdefrance erre gondoltál?
@izrael miszteriuma: ez ugyanaz a film, amiből @kis_csirke: linkelt be egy részletet. a magyar címe "Jöttünk, láttunk, visszamennénk" és Franciaországban kultuszfilmnek számít. A történet szerint egy középkori várúr és szolgája véletlenül a mi korunkba kerül és itt sok vicces élményben van részük.
A belinkelt jelenet a kedvencem: az ostoba szolga meglát egy fekete postást, és azonnal rohan értesíteni a gazdáját az "ördög teljesen vassal borított és egyetlen ökör által sem vontatott szekerén utazó szaracénról" majd ezt hallván a lovag gondolkodás nélkül automatikusan megindul rombolni, a jól végzett munka után pedig megerősíti Isten iránti alávetettségét és a további harchoz bátorságot kér.
körülbelül így viselkedhettek a keresztesek is az akkor sokkal fejlettebb Közel-Keleten.
@lálo: szerintem Istennek tökéletesen mindegy, hogy szerzetes-e valaki vagy nem. Csak nekünk van szükségünk ezekre a "kategóriákra".
De az eke szarva, az az eke szarva...
"Virul majd az igaz, mint a pálma,
gyarapszik, mint a Libanon cédrusa; el
vannak ők ültetve az Úr házában,
Istenünk házának udvaraiban."
(92. zsoltár)
A pálma kimagasló és messziről látszik, mivel főleg hegytetőn nő. Ezek a szerzetesek meg a közösségek, akik a világ számára megmutatják, miként kell jó kereszténynek lenni.
A pálma gyümölcse édes, és gyümölcsét pedig mindnyájan élvezik az emberek. Ezek az igaz emberek, akik a nép között elvegyülve élnek és áldását élvezik mindazok, akik akik között élnek...
@tanítvány: Barsi: "Nincs két szintes kereszténység."- rendszeresen hallgatom prédikációit a Ferenceseknél,de sajnos ezt nem értem igazán, csak következtetnék a mondatból. Röviden összefoglalnád?
Másrészt ez egy vágy nálam.A családom szolgálata, s mellette sok sok gond és baj igazi terheket rót rám, amelyeket csak igazi tűréssel, alázattal tudtam szeretetben megélni a legnagyobb lelki fájdalmak közepette, ami nem azt jelentette, hogy a családom számomra nem a legnagyobb földi jó. De épp, mert ezek a dolgok részben rendeződtek, illetve a gyermekeim önállósodtak, felszabadultam, s nekem ez túl könnyű. Úgy érzem, a lelki fejlődéshez kellenek a súlyok, valami plusz feladat - új vállalás, én kifejezetten hívatásnak nevezném, ezt keresem. Ha még lehet , még élhetek ugyanannyit, mint eddig a házasságomban, s keresem a hívatásom (persze leszek még nagyszülő is).Közelebb, közelebb, Tehozzád Istenem!
@tanítvány:" Legalábbis a papság az osztatlan szívet hangsúlyozza" - ebben egyetértek. Van módomban belelátni másik felekezet papságának életébe. Tisztességes emberek, tudósok, de a katolikus papság a cölibátussal más lelki magaslatokat garantál. Eleve ifjú korban egy ilyen döntéssel egyértelműen kifejeződik értékrendjükben a sorrend, és az önáldozat, a vágy Istennel való legszorosabb kapcsolatra, a szolgálatra.
Volt egy beszélgetés az ökumenikus imahéten, egyértelműen kiderült, hogy a nem katolikus lelkész házaspár esetében a szolgálat mennyire mást jelent, mint egy katolikus pap esetében. Bár az ő konkrét feladatuk szempontja , minél szélesebb körben hirdetni és megismertetni az evangéliumot, s ez sem mellékes, sőt!...különösen manapság.
@álomfejtő: amit leírsz, szerintem egy teljesen normális dolog, valami olyasmit hallottam, hogy van olyan "midlife-crisis", amikor az élet felén új irányokat kell venni. Ha ez rosszul sül el, akkor a családfő lecseréli a 40-es feleségét 1-2 húszévesre, de sokan ilyenkor kezdenek el mélyülni és valami igazán alkotó tevékenységet elkezdeni. Például + hozadék lehet, hogy aki eddig halogatta az "életdöntését", az végre meghozza azt és elindul egy (jó) irányba.
"Jézus kihívja még a családból is közvetlen letéteményeseit és követeit."
„a katolikus papság a cölibátussal más lelki magaslatokat garantál”.
A cölibátus kínál lehetőségeket és sok-sok csapdát is. A statisztikát nem ismerek arról, hogy a katolikus papok (átlagosan) magasabb szinten lennének, mint a protestánsok, de véletlenszerűen látogatva sokak prédikációit erős kételyeim vannak. Találkoztam sok bölcs szerzetessel, pappal, és sok felfuvalkodott hólyaggal is. Az jutott eszembe, hogy ezek némelyikének sajnos nincs felesége, aki figyelmeztetné, hogy „kedvesem, nem kellene így elszállnod magadtól”. Szóval nem hiszem, hogy átlag papjaink magasabbrendűségében nagyon bízhatnánk.
Én jobb szeretem, ha a magunk erényeinek örülve, azokkal nem a mások fölé próbáljuk helyezni magunkat, egyházunkat.. Vigyázzunk a cölibátust szépen megélő (vagy azzal küszködő) papjainkra, és örüljünk a protestánsok családos lelkészeinek egyaránt.
@Kajla: belátom, igazad van, amit , akiket közelebbről ismerünk, annak hibáit is jobban látjuk.A hívatás elkötelezettségének mélységétől függ. Kis bűntudatom is volt az előbbi hozzászólásom miatt.
A két szint "régi" szemléletet tükröz: a szerzetesek, a klérus magasabbrendű, közelebb áll Isten dolgaihoz, mint a laikus hívő. A szerzetesnek szinte már "belépőjegye" van a mennek országába.
Barsi: laikus és klerikus ugyanúgy Istennek gyermeke. Azonos evangéliumunk van.
Az "új" (nekem: Zsinat utáni, olykor helytelenül képviselt) szemlélet már relatívvá, néha közömbössé látszik tenni, hogy az ember fia, lánya a világban, avagy attól elvonultan a világ életéért adja életét. - Szerintem igenis van minőségbéli különbség.
Nem véletlenül kapta a klérus a tanítás, a megszentelés, vezetés megbízását. - Bár a sztarecok és a laikus hívek éppúgy válhatnak lelki vezetőkké, mint felszenteltek... Természetes, hogy a szentelés nem ad önmagában kibontakozott életszentséget. (Ld. Barsi: Az életszentség útja). Ám a keretek és a teljes odaszenteltség mintha nagyobb távlatokat, más minőséget adna az Istennel való életnek.
A pap ugyanis, "Krisztus életét éli tovább önmagában." S Ő, bár családba született, hogy mindenkié legyen, nem lett egyetlen, mégpedig a saját családjáé sem. Azt vette fel, amit meg akart váltani (a teljes embert), ő maga mégsem részesedett a házasság kegyelmében.
@tanítvány: ebben a modellben a szerzetes nőknek és a nem pap szerzeteseknek nincs helyük :-(.
Én nem a papság és nem-papság között látok választóvonalat, hanem a szerzetesség-laikusság között (lásd consecratio szó eredeti jelentése =ha jól emlékszem valami olyasmi, hogy isten számára elkülönített).
De szerintem nincs alapvető választónal a világiak/szerzetesek között sem. Az Istennek való odaadottság a hangsúlyos.
"Barsi: laikus és klerikus ugyanúgy Istennek gyermeke. Azonos evangéliumunk van" - ez így természetes, de számomra is egyértelmű tőled idézve "Nem véletlenül kapta a klérus a tanítás, a megszentelés, vezetés megbízását" - két szint így nem létezik,csak más a feladata.Isten bizonyára nem "szintenként" fog minket megítélni.
Azonban a mai nő, családanya, nagycsaládos anya - ahogy így sorolom,nem véletlen, így sorban hatványozottabban éli meg az emancipáció "nyomását" -az sem véletlen, hogy ezt a szót használom, ráadásul belülről jövő nyomás.Miért? - mert itt nem arról beszélek, amikor a társadalom elvárásainak megfelelően akarjuk korszerű szellemi életünk termékeit a világnak átadni, hanem éppen a szellemi igényeink miatt (ami feltételez bármilyen szakirányú is, de magasabb képzettséget) szeretnénk mélyebben megélni szellemi szinten is hitünket, ami nem tud pusztán abban kimerülni, hogy fölajánlom családban tett szolgálataimat (háztartás, stb), mert ez kevés - legalább is kevésnek érzem, mert nem elég szellemi felajánlás, mert más felajánlásokra van szükségem. Az ima útján spirituálisan tovább juthatok, de további szellemi épülésre valamilyen vezetettségre lenne szükségem magasabb szinten. Ezt, mint mezei laikus nem látom, hogyan kaphatnám meg. Lógok a levegőben, már hosszú idő óta, s ez kétségbe ejtőbb, mintha mondjuk "lógok a szeren" - annak van egy végső kifutása, legfeljebb leesek, mert...de ez, ezt csak úgy tudom elfogadni hogy van még itt valami dolgom, csak én nem látom, s ezt keresem folyamatosan. Ez valami olyan érzés, mintha "tej-köd"-ben járnék egy ismeretlen hegy-völgyes vidéken.
vannak világiak, akik tán tudtukon kívül nagyobb, intenzívebb egységben vannak Istennel, mint sok "lanyha pap". Pl. aki neveli gyermekét, etetgeti, gondozza, mint Mária a kis Jézust... ezek nagy kegyelmi pillanatok ill. állapot. Gondozni pl. egy beteg babát. Ezt igazán csak egy nő tudja. A szív töredelme a nőknél könnyebben bekövetkezik, az pedig az alázat útja. Ennek megjelenítése a világban szerintem nem kisebb tanúság és tanítás, mint az értelemmel és szavakkal történő.
A szerzetesnő, aki lemond saját gyermekéről, igazán nagy áldozatot hoz. Tanít vele. Hogy a mag, ha el nem hal, nem hoz új termést. De ha elhal, bő termést hoz. Mégha tanítvány, lelki gyermek nélkül maradna is. Hiszen Jézus megígérte.
A laikus szerzetes, aki a kertben kapál, s tapasztalja Istent, akárha kivetettségében is, mint Ferenc, mikor nem ismerték meg, egységben van Gazdájával.
Aki azonban belemerül a világ gondjaiba, annak istenarcára a világ ezer rétege tornyosul (Remenyik).
Mindnyájan Istennek gyermekei vagyunk, de evilágon nem mindegyikünk ugyanazt, ugyanannyit tapasztal Istenből.
A világhoz való viszony nem közömbös.
Valóban, az odaszenteltség a döntő.
Dilemmában kiért adnád életed?
Jézusért vagy a családért?
Perpetua és Felicitas.
az emancipáció és a szaktudományokban való jártasságnak vajmi kevés köze van a lelki életben elért fejlődéshez. Isten nem kötötte doktori címhez meg karrierhez a Vele való egyesülést (Keresztes szent János, Avilai, Viennay...). Sőt, a világ bölcsességét olykor meg is veti. Mit használ, ha az egész világot megnyered is, de lelked kárt szenved.
A tudomány elmúlik, a prófétálás véget ér... tudod, 1Kor13,1-
@álomfejtő: Nocsak, ezt akár én is írhattam volna.
(Az ima útján spirituálisan tovább juthatok, de további szellemi épülésre valamilyen vezetettségre lenne szükségem magasabb szinten. Ezt, mint mezei laikus nem látom, hogyan kaphatnám meg. Lógok a levegőben, már hosszú idő óta,)
Kedves Álomfejtő!
Azt írod:"szeretnénk mélyebben megélni szellemi szinten is hitünket, ami nem tud pusztán abban kimerülni, hogy fölajánlom családban tett szolgálataimat (háztartás, stb), mert ez kevés - legalább is kevésnek érzem"
Nagyon jól fogalmazod meg egy családanya helyzetét.
Amit most írni fogokkicsit elvontnak fog tűnni, de gyakorlattal be lehet építeni a mindennapi életbe.
Emberi cselekedeteknek annyi az értéke, amennyi szabadság,öröm és szeretet van benne.Lehet kötelességből pelenkázni, ami tiszteletre méltó és érdemszerző,de lehet szabadon, örömmel és szeretettel is tenni azt. A szándék magasabb szinte emelheti azt a cselekedetet. Még magasabb szinten is lehet prózai cselekedeteket végezni: Jézussal együtt, vele és érte, azzal a szándékkal tenni, ahogy Jézus tette: teljesítve az Atya akaratát. Végül a TEVÉKENYSÉGBEN IS SZEMLÉLŐDŐ ÉLET lehetősége is megvan mindenki számára.
Kedves Szakaszu, @tanítvány: @kis_csirke: köszönöm a gondolataitokat,s hogy figyeltek rám,.
Kiscsirke, tényleg látom a közös probléma-gyökerünket, mert Tanítvány válaszát olvasva azt gondoltam nekem írta, csak később láttam, neked címezte.
"a mag, ha el nem hal, nem hoz új termést" - ez az a hasonlat, amelyet anyaként a leginkább megéltem, s érdekes, hogy ez pont egy szerzetesnek példája is.
Egy nő a legszebb testi-lelki élményt éli meg az anyaságban, de ez a példabeszéd igazán a sokgyermekes anyát példázza, aki azon túl, hogy megélhette ezt a teljességet, még, megint és megint vállalja, akkor is ha éppen nem úgy lenne az eltervezett életében kényelmes, és egyszerű, és már a testi szépségének sem tesz jót, mert cipekedik, hordoz, fárad sokkal többet, s az egészség is itt-ott "megpattan". Mint öt gyermekes anya ezt megéltem, szinte majd szét szakadtam néha,de igenis éreztem, hogy családomon keresztül Istené az életem Most épp ezt hiányolom, ezeket az igénybevételeket. Másrészt a takarítást is megélhetem így, de mint írtam , szellemi igényeim vannak, ez olyan vágy mint az olvasás vágya, ne arról szól, hogy kifele akarom magam bizonygatni, hanem a meg nem élése fájdalmas hiányérzet, s keresem az utat, hogy hogyan tovább
@Szakaszu:
"a TEVÉKENYSÉGBEN IS SZEMLÉLŐDŐ ÉLET lehetősége is megvan mindenki számára."
Igen, és potenciálisan egy laikus hivőből is lehet pápa! - Ha megválasztják (ez nem vicc)
Ez egy általános megnyugtatás.
Ám nem mindenki Teréz anya!
S általában nem a kétkezi munkások és nagycsaládosok, "laikusok" közül kerültek ki a nagy misztikusok, egyháztanítók. Az ő megtapasztalásaikat, teológiájukat miért nem tanítja az egyház?
Flüei szent Miklós (ő nagycsaládosból lett remete), Avilai, stb...
(Csak a tényeket közelítettem meg, nem elmarasztaló az állásfoglalásom.)
Üdv
@tanítvány: kérdésedre "S általában nem a kétkezi munkások és nagycsaládosok, "laikusok" közül kerültek ki a nagy misztikusok, egyháztanítók. Az ő megtapasztalásaikat, teológiájukat miért nem tanítja az egyház?" nagyon egyzserű a válasz (szerintem).
A hétköznapi emberek teológiájára egyrészt senki nem kíváncsi (sőt, mivel nem tanulták meg a reflexiót, azt sem tudják, milyen fontos kincseik vannak), másrészt nincs idejük megírni a könyveiket, és nincs mögöttük egy nagy, gazdag és befolyásos PR gépezet (például a rendjük), ami nyomtaja a könyveiket, ill. a boldoggá avatást pénzeli (bocs, ez kicsúszott).
... azért ez nem így van. Sok laikus, ha nincs is pénze sok, de találva támogatást, módot, mégiscsak kiadja "műveit", ugye? Pl. irodalom, próza...
Mégsem teológiai vagy misztikus műveket adnak ki általában. De miért nem? Nincs képzettségük? Á, dehogy. Az apostoloknak sem volt igazán. Nincs miről írniuk? Meglehet. Vagy nem volna olyan mély az önközlés, hogy érdemes lenne megosztani.
Tehát: mégiscsak a szerzeteseké, klerikusoké marad az elsődleges lelki-szellemi küldetés...
Amíg a Zsinat nem hígított fel sok mindent.
Tudjátok hány jezsuita szerzetes hagyta el hivatását Európában a Zsinat után? Ők valahogy nem tudták vagy akarták összeegyeztettni a régit az újjal.
Kb. 10 000-en voltak a 30 000-ből. Forrás: Nyíri Tamás lelkigyakorlat.
@tanítvány: az igaz, hogy misztikus műveket nehéz írni :-). Itt előnye van mondjuk a szerzeteseknek, mert van olyan rend, ahol kötelező lelki naplót vezetni írásban (ezek olyan intim dolgok, hogy enélkül sokan nem is írnak le ilyet). A nagy misztikus halála után a (gazdag és befolyásos) rend pedig szépen kiadja őket (talán már nem szerkesztik utólag).
A zsinat előtt egy olyan világban kétségtelenül könnyebb volt élni, ahol minden keretek közé volt szorítva. Ott nem kellett gondolkodni, viszont biztos életpálya volt biztosítva. Nagyon sajnálom azokat a szerzeteseket, akik emiatt ugrottak ki, ők már nem bírták elviselni a "szabadságot".
@tanítvány:
olvasva a kommentjeidet egy csomó kérdés megfogalmazódott bennem:
Te milyen életállapotban élsz? nem lehet, hogy Számodra, és így az Istennel való kapcsolatodnak sokkal megfelelőbb egy (közel) szerzetesi életforma, és emiatt nehezebb elképzelni, hogy valakit egy másfajta életforma segít közelebb az Istenhez? (csak kérdezek! - bocsi, ha túl diszkrét, ha nem illik...) miről gondolod, hogy a zsinat felhígította?
akkor végülis Te (személy szerint Te) mit is gondolsz a kétszintes kereszténységről? kimondva nincs, de tapasztalat szintjén van?
aztán nem értem, hogy a család miért mindig Jézussal szemben jelenik meg? pl ha dönteni kellene Jézus és a család között... lehet, hogy nagyon szerencsés helyzetben vagyok, de nekem még soha nem kellett. sőt, azt tapasztalom, hogy Jézus engem arra hív, hogy szeressem a családom. és ha férjhez megyek akkor nem valaki más mellett döntök szemben Jézussal. ezzel a döntésemmel is Jézus mellett fogok dönteni...
sok olyan barátja volt Jézusnak, akik nem úgy követték Őt, mint az apostolok, de azért, mikor felbukkanak mégis csak az derül ki, hogy igencsak szoros kapcsolatban voltak. nem hiszem, hogy 'csak úgy' sírt Lázár miatt...
fennebb szó volt az "osztatlan szívről", házasodó nem házasodó papokról, majd a kilépő jezsuitákról. sajnálom ezeket a jezsuitákat, mert úgy gondolom, hogy fájó lehetett azzal szembesülni, hogy a közösség (egyház), ahova tartoznak, hivatalosan mást mond, mint amit ők gondolnak. és biztos törés lehetett kilépni ebből a közösségből...
de most, had fejezzem ki együtt-érzésemet azokkal, akik úgy élik meg, hogy papi hivatásuk van, de nincs cölibátusi, és így abban a közösségben, ahova tartoznak, nem élhetnek hivatásuknak megfelelően...
@Szakaszu: @tanítvány: "Amíg a Zsinat nem hígított fel sok mindent.Tudjátok hány jezsuita szerzetes hagyta el hivatását Európában a Zsinat után? Ők valahogy nem tudták vagy akarták összeegyeztettni a régit az újjal. Kb. 10 000-en voltak a 30 000-ből"
Kedves Jezsuiták, jó lenne, ha erre reflektálnátok.
@lálo: "had fejezzem ki együtt-érzésemet azokkal, akik úgy élik meg, hogy papi hivatásuk van, de nincs cölibátusi, és így abban a közösségben, ahova tartoznak, nem élhetnek hivatásuknak megfelelően..."
Én nem tudom, más honnan tudja meg, mi a hivatása... De szerintem kissé túlmisztifikált ez a dolog. Honnan tudja valaki, hogy neki "papi hivatása van, de nincs cölibátusi"? Írásba kapta, privát levélben a Jóistentől?
Az Isten - nem tudom, más hogy van vele, de számomra ez a gyakorlatban is ilyen egyszerű - nem az, akinek én szeretném, vagy aki lehetne, ha... Hanem az, Aki VAN.
Nem mondom, hogy minden, ami MOST ÉS ITT van, az megváltoztathatatlan, és VÉGLEGESEN ÍGY az Isten akarata. A cölibátus pl. biztos nem az. Lehet filózni a feloldásán, sőt, lehet küzdeni is az eltörléséért vagy szabadon választhatóvá tételéért.
De ADDIG, AMÍG EZ VAN, addig - szerintem - a római katolikus egyházban VÁGYA lehet valakinek nem-cölebsz papságra, de hivatása aligha.
@tanítvány: "általában nem a kétkezi munkások és nagycsaládosok, "laikusok" közül kerültek ki a nagy misztikusok, egyháztanítók. Az ő megtapasztalásaikat, teológiájukat miért nem tanítja az egyház?"
Hála Istennek, a szentek arányát az egyes életállapotokban nem is próbálja reprezentálni a szentté avatás. Én a magam részéről 1000 %-ig biztos vagyok benne, hogy a szentek között nagyságrendileg több a Mariska néni meg a sarki gesztenyeárus bácsi, mint a teológus vagy szerzetes. És nem is bánom, hogy az ő szentté avatásuknak nincsenek posztulátorai. Attól még, hogy ők se nem vágynak, se nem valók a piedesztálra, mégis a csendes, név nélküli szentek adják a szentek zömét és az egyház igazi lényegét.
Ahogy a földi egyházat sem a papok vagy a püspökök adják, hanem a Mariska nénik és a sarki gesztenyeárus bácsik.
@tanítvány: "általában nem a kétkezi munkások és nagycsaládosok, "laikusok" közül kerültek ki a nagy misztikusok, egyháztanítók. Az ő megtapasztalásaikat, teológiájukat miért nem tanítja az egyház?"
Ez szerintem fontos kérdés. Egyébként pont azért feszegetem a saját kérdéseimet, mert nekem érdekes, mondhatni "misztikus" élményeim vannak, s nekem ezekre kevés az a válasz, hogy úgy éltem meg, pont.
Mi az? Hallucináció? Mindenre lehet ilyet mondani....
Érdekes például, hogy ha olvastam misztikust, lassan , kis adagokban, mert más dolgom is volt, a saját gondolataim, és érzéseim,amelyeket az Ő gondolatok kiváltottak, előbb értek a következő fejezethez, s mikor azt elolvastam, már mint velem megtörtént dolgot olvastam végig.
Más gondolkodókat, filozófusokat olvasva is döbbenetes volt az analógia saját életemmel. Ez így úgy hat, mintha túl sokat képzelnék magamról - lehetséges - de a belső élményeim saját magam számára mégis nagyon meglepőek és felforgatóak voltak. Ez nem jelenti azt, hogy nem lennék tudatában nagyon is gyarló, gyenge emberi mivoltomnak.
@jabbok:
sztem az ember hivatása a legmélyebb vágya, de ez ezen a szinten független az éppen aktuális előírásoktól... az, hogy aztán ez hogyan valósítható meg, hogyan élheti meg, az egy további kérdés. az a következő párbeszéd az Istennel (én inkább beszélgetek Vele, mint levelezünk, bár néha...)
szóval számomra elképzelhető az, hogy vkinek olyan hivatása van, ami az adott keretekbe vhogy nem fér bele. és tök izgalmas lehet megtalálni, hogy ennek a vágyának megfelelően az adott kereteken belül hogyan éljen, és olykor pedig biztos nagyon fájdalmas is...
ami a zsinatot illeti, el kellene olvasni a zsinat történetét, pl. "A Rajna a Tiberisbe ömlött" (lefolyása, döntéshozatalok, lelkisége, régi és új értékek, liturgia, világhoz ill. más vallásokhoz való új viszony...). A szinódusok folyamatait, a konzervatívok és reformerek szellemi csatáit.
Vajon a Szentlélek hogyan nem működik egységesen a püspökök értelmében erkölcsi ill. élet-kérdéseket illetően?
Ha valami lehetne így is meg úgy is, akkor esetleg, eljöhet az idő, amikor a régit egészen elvetik. Vagyis eljöhet az idő az új kerékvágás" szellemében, amikortól a "baba-gyógyszert" az egyház már megengedi - Ráadásul szinódusra hivatkozva. (Tudsz követni? Mert tudom, már túl is mentem, ill. mélyebbre az általad csak egyszerűen tisztító zsinatnak elkönyvelt látáson.) A zsinat utáni években egyes klerikusok egy újabb zsinat összehívását sürgették, mivel az nem orvosolta a megoldandó problémákat, sőt.
... Szóval, picit óvatosabban ha lehet az új dolgok tisztító jótékony távlataival.
Üdv
Azért ugye nem szorítjuk háttérbe a jó papokat?
Bizonnyal nem. Az Ország Kulcsait (Jáki Szaniszló) mégiscsak ők őrzik (szentségek). - Persze, be lehet menni ajtó helyett az ablakon is (Mária által), vagy hogy is van ez? Aki az ablakon megy be az tolvaj? NA elég belőlem!
(Ami "érdekes" az még nem biztos hogy misztikus.
Bár ha beleérzel a szerző lelkivilágába, az sok hasonlót adhat, mintegy közvetetten.
Avilai tíz évig nem tudott imádkozni. Semmi élmény, érzés, csak siralomvölgy. Lelki szárazság.
A megtapasztalások és élmények keresését Keresztes a kezdők gyengeségének tulajdonítja.)
(A cölibátus nem dogma, csak egyházfegyelmi kérdés. Ám mégsem csak ezer éves hagyomány, hanem Jézustól kiinduló. Aki pedig az Ő életét kívánja megélni önmagában, annak tudnia kell, milyen úton megy. A cölibátus nem hivatás. A hivatás velejárója. Áldozat. Amely új életeket terem.)
Ami az új "szeleket" illeti, szülőfalumban egy olyan pap van, aki nős volt, megözvegyült, több unokája van. (A görögöknél pap nem nősülhet, csak nős embert szentelnek pappá.)
Ő állította örömmel, hogy a váci püspök (Beer Miklós) azt nyilatkozta, a jövőben akár elkezd majd nős embereket is szentelni. (Mivel ez a jövő...)
Én ezt nehezen hiszem, nem hallottam, de elég, hogy egy pap ezt ujjongva közzéteszi. Majd a hívek is ezt fogják normának tekinteni, követelni, ebben látva a megoldást. A templom mellé járók meg örvendeznek: no lám, a pap is csak ember, ugyanolyan, mint mi. - A rosszmájúak pedig: Nincs mennyország, se pokol, még a pap is udvarol.
Erre mondják a Maris nénik, hogy a jövő egyházát majd a fiatalok megcsinálják...
Jézust a vérségi kötelékeinknél is közelebb áll a hívőhöz.
A hívő földi halála a mennyei születésnapja. Ott visszakapja szeretteit.
Nincs szembeállítás. Jézus mondja: aki jobban szereti feleségét... majd azonosítja önmagát a legkisebbekkel is.
Istenben az ellentétek feloldódnak.
@tanítvány: "ööö... " válaszodból ez volt a legmegvilágítóbb.:)
"mert nekem érdekes, mondhatni "misztikus" élményeim vannak" (tőlem)
"Ami "érdekes" az még nem biztos hogy misztikus."(tőled) - a jeleket helyesen értelmezve ugyanazt jelenti.
"A megtapasztalások és élmények keresését Keresztes a kezdők gyengeségének tulajdonítja" - egyáltalán nem keresem, most nincsenek. Voltak, pedig nem is akartam, s csak értelmezni szeretném.
... azt hiszem, nem adtál további választ a fentebbi ffi-nő-barátság házasság mellett című témára.
Jó volna visszaolvasnod kb. kis_csirke 02.03-i bejegyzéséhez, összevetni újra a két látásmódot.
Nem lőném le a poént, de vedd figyelembe a magad (és Nemes Ödön) Japán-ismereteit, amelynek kihatása a keresztény szempontrendszerre, hogy esetleg olykor túlzottan közösségi a család hátrányára. Ennek oka: a japán ember a közösségi kötelességeit - ha jól tudom - olykor a család elé helyezi.
(Az eszkimó vendégszeretetnél van valami hasonló nyitottság, csak ott lélek nélkül, de nem érdek nélkül.)
...Szóval muszály nekünk is rejtett inkulturációval kilépni bizonyos jól bevált "régi kerékvágásból"?
@tanítvány:
"A cölibátus nem dogma, csak egyházfegyelmi kérdés. Ám mégsem csak ezer éves hagyomány, hanem Jézustól kiinduló."
Az a kérdés, hogy nős férfiak papá szentelhetők-e, valóban nem dogmatikai jellegű, hanem a célszerűségé. Jézusra visszavezetni a cölibátust elég nagy merészségre vall, mivel mint gyakorló zsidó ilyet még álmában sem gondolhatott, kivéve, ha már előre látta volna az Egyház 1000 évvel későbbi állapotát. A dolgot utána sem mindenütt vették teljesen komolyan, sokszáz évvel később is voltak házas papok, és a mai Egyház peremvidékén élő katolikus papok egy része is házas. Amikor a reformáció korában először merült fel komolyan, hogy a cölibátust meg kell szűntetni, akkor a leghangosabban azok a papok tiltakoztak, akik maguk is szeretőt tartottak és nem kivánták őket semmiképp sem feleségül venni...
A papi hivatás és a cölibátus kötelező érvényű összekapcsolása ELLEN (tehát nem a szabadon választott cölibátus ellen) az antroplógiai szempontok mellett elsősorban a közösségek szükségleteire szoktak hivatkozni, amelyeknek a paphiány miatt kell lemondaniuk az Eucharisztia ünnepléséről. Ezért püspökök, teológusok újabban egyre hangosabban emelnek szót olyan férfiak felszenteléséért, akik a házasságban és a családi életben igaznak bizonyultak (viri probati).
...nem lenne nőtlen papság, ha Jézus nős lett volna.
Gondolom, Te nem esel abba a tévedésbe, hogy csak 1000 éve létezik ez a hagyomány. - Az előírás az más kérdés. (Amikor a klérusban sokan szeretőt tartottak, s nem tudtak velük mit kezdeni, akkor már elő is kellett írni azt, amit addig mindenki tudott.)
Ha érdekel, merem ajánlani Jáki Szaniszló könyvét a témában. (Részemről konyec).
Üdv
@tanítvány: "Az eszkimó vendégszeretetnél van valami hasonló nyitottság, csak ott lélek nélkül,"
Az ilyen félmondataidban rejlő sommás (és sztereotip) ítélkezés egy csomó mindent hiteltelenné tesz a mégoly keresztényien szép többi írásodból. Ilyenkor mindig elmegy a kedvem attól, hogy bekapcsolódjak a beszélgetésbe.
Amúgy meg egy kérdés, egy hasonló, "megragadta-a-figyelmemet" félmondatból. Azt írod, hogy "Avilai tíz évig nem tudott imádkozni". Tényleg igaz, hogy nem imádkozott tíz évig?
@tanítvány: Az egyháztöri és dogmatöri tanulmányok jól le tudják szedni a cukormázat a hitünkről....ezen már túlvagyok :-(((. Szellemi (politikai-hatalmi) csaták, bűnök mindig voltak és lesznek az egyházban. Emberekből van az egyház, nem szentekből.
De abban azért még hiszek, hogy a Szentlélek még nem ment ki az egyházból, s nagyon figyelni kell az idők jeleire.
A 2.VZS nem is volt annyira új, hiszen a gyökerekhez való visszatérést szorgalmazta, tudtommal semmi dogmatikai újdonságot nem hozott (bár ez a mondatom necces, valami hozzáértő majd megcáfolhat).
A tablettás példád nem nagyon érdekel, de azért van véleményem. Ezzel kapcsolatban nekem ott van a probléma, hogy hogyan lehet, hogy az egyház a TCSM-et engedi, a tablettákat nem? Az eredmény (fogantatás megakadályozása) mindkettőnél ugyanaz (de a tabletták tilalma jó a nőknek, nem nyomatják teli magukat hormonokkal).
Megértem, hogy nehéz az egyház dolga, hiszen a világ egyik legsokszínűbb szervezetét kell egyben tartani ( Afrika küzd az AIDS ellen; a gazdag nyugat pedig nem hajlandó gyermeket vállalni. Nehéz ügy.)
@Felicitasz:
"Avilai tíz évig nem tudott imádkozni".
Megnyugtatlak, Avilai Szent Teréz csak a belső imádságot függesztette fel a lelki szárazság idején, de ez sem tartott tíz évig...
@tanítvány:
A Zsinat alatt és befejezése óta kb. száz-száztízezer pap hagyta el papi hivatását a kötelező cölibátus miatt. Amikor a már haldokló XXIII. János pápa titkára révén tudomást szerzett a cölibátus miatt hivatásukat feladó papok számáról, kifejezte nagy fájdalmát, hogy a problémát pápasága ideje alatt nem oldotta meg:
"Ha tudtam volna, egy tollvonással elrendeztem volna az egész ügyet..."
(Bernhard Haring: Geborgen und frei, Mein Leben)
@Felicitasz: "Avilai tíz évig nem tudott imádkozni". Tényleg igaz, hogy nem imádkozott tíz évig?
Dehogy igaz. Ha szerzetesként nem mondta volna legalább a kötelező zsolozsmáját és a közös imákat, akkor aligha lehetne szent... ;o)
"Csak" az igaz, hogy 12 évig teljes lelki sötétséget ÉRZETT. ÚGY ÉREZTE, hogy az imái a semmibe vesznek, se válasz, se más reakció nem érkezik az Isten oldaláról.
Mellesleg ez szerintem semmi ahhoz képest, hogy szerencsétlen Teréz anya a rendje megalapításától kezdve HALÁLÁIG teljes sötétséget érzett. Annyira, hogy már olyan kérdései voltak, hogy egyáltalán van-e Isten, vagy csak képzelte az összes korábbi meghívást, küldetést, vigasztalást... Az alapítás előtt élményszerű, kétirányú kommunikációban volt - és aztán egyszerre mindennek vége lett.
Kevés olyan megrendítő lelki beszámolót olvastam, mint a "Légy a világosságom" c. kötet, ami nemrég jelent meg Teréz anya boldoggá illetve szentté avatási anyagaiból.
Szerintem a lelki vezetői jól megnehezítették a dolgát szegénynek.
@kis_csirke:
"A 2.VZS nem is volt annyira új, hiszen a gyökerekhez való visszatérést szorgalmazta..."
XXIII. János pápát már a Zsinat idején, közvetlenül halála után, az atyák nagy része szentté kívánta avatni. A Szenttéavatások Kongregációjának magas rangú feje levélben fordult a pápa titkárához, melyben megkérdezte, ismeretes-e előtte, hogy Roncalli még nuncius korában homoszexuális körökkel állt kapcsolatban? Heim érsek tiltakozott az aljas rágalom ellen, mire a Kongregáció irányítója így vágott vissza:
"Rendben van. Elfogadja, hogy ez a rágalom valótlan, de Roncallinak az a bűne nem tagadható, hogy a II. Vatikáni Zsinatot mégis csak ő hívta össze!"
Pedig szerintem roppant tanulságos. Először azt hittem, kicsit elbizakodott a véleményem, miszerint Teréz anya 40 évnél is hosszabb lelki sötétségéért elsősorban a lelki vezetői (egyébként hadd tegyem hozzá: túlnyomó részt jezsuiták, és nyilván a kor legjobbjai) a felelősek.
Rettenetes hiba volt az ő élményét - pusztán a klasszikus spirituális teológiai / misztikai sablonok miatt - egy kategóriába sorolni a kifejezetten szemlélődő misztikusok sötétség-élményével, és azonos "megoldást" javasolni rá...
@Felicitasz: szerintem is érdemes elolvasni. Tavaly ez volt az egyik legnormálisabb lelki olvasmányom :-))).
@jabbok: úgy tudom, Teréz anya idősebb korában nem 1 lelkivezetőnél volt, hanem gyakran cserélgette őket. Lehet, hogy ezek a sűrűn cserélődő emberek egyszerűen nem látták meg, mi a gond.
Ps és off: amúgy a közelmúltvban megkérdeztem a sj lelkivezetőmet, hogy szerinte Szent Ignác depressziós volt-e fiatal korában és azt válaszolta, hogy "hát persze, ez nem kérdés".
@kis_csirke: így van, több lelki vezetője volt. De szerintem (persze ez csak a saját véleményem) nem azért nem értették meg, mert túl gyakran cserélgette őket - hanem azért, mert a szemlélődő misztikusokra érvényes (?) (vagy inkább többnyire közöttük kidolgozott) spirituális teológia kliséinek a rabjai voltak. Szerintem Teréz anya "sötétsége" egész más eredetű, és FŐLEG EGÉSZ MÁS CÉLÚ volt, mint egy klasszikus kontemplatív szerzetesé.
A tragédia szerintem az volt, hogy a lelki vezetői úgy próbáltak segíteni Teréz anyának, hogy közben nem gondoltak azokra, akik között élt, és akikhez a hivatása szólt.
@jabbok: Aha. nagyon érdekes, amit a spirituális teológia kliséiről írsz.
De szerintem nem lehet nagy különbséget tenni a klasszikus kontempláció (kolostorajtó rázár) és a "contemplatio in action" között, hiszen a szemlélődés egy beállítottság, egy "Haltung", a hosszabb-rövidebb imaidők ennek csupán eszközei.
No, tehát arra akarok rávilágítani, hogy szerintem nem él más minőségű szemlélődő életmódot egy klasszikus és egy aktíva utat járó ember.
Azt nem tudom, hogy a felmerülő problémákat (nevezzük sötét éjszakának) másképp kellene-e kezelni.
@kis_csirke: A lényeges különbségek szerintem sem a kifejezetten kontemplatív (kolostorajtó rázár) és a tevékenységben kontemplatív lelkiségek között vannak. A szemlélődés maga szerintem is egy és ugyanazon képesség vagy beállítottság, akár a közvetlen imádságban, akár a valóság (...) valami más szeletében mozog az ember
A különbség inkább ott van szerintem, ahogyan az Isten maga szól ahhoz, aki kifejezetten és közvetlenül vele kettesben keresi Őt - és ahhoz, aki mások között, sőt, elsősorban mások HELYETT és MÁSOK SZÁMÁRA keresi őt.
Persze még a teljes klauzura falai között sem imádkozik senki magában: az egyház mindig is úgy tartotta, hogy még az ilyen ima is mindig "a szentek közösségében", az egyház egészével közösségben és egyben mindenki más számára is zajlik.
De egy Teréz anyának nem csak önmaga miatt, hanem elsősorban éppen a rábízottak miatt is SZÜKSÉGSZERŰ, hogy az imádsága mégis más legyen, mint ha csak magában imádkozna.
Gondolj csak bele. Mit is kért Teréz anya a rendalapításkor? A korábbi elöljáróitól, az alapítást engedélyező egyházi hatóságoktól - és Istentől magától is?
Éppen azért akart kilépni a régi rendjéből, hogy ne egy gazdag és biztonságos rendből menjen az érinthetetlenek és a legszegényebbek közé, hanem egy lehessen közülük. ÚGY AKART ÉLNI, mint akikhez a küldetése szólt.
És a "lüke"' (bocsánat, de ez kívánkozik ide belőlem) lelki vezetői 40 évig nem értették meg, hogy a lelki sötétsége nem egy NEKI szóló próbatétel - hanem hogy éppen azt kapta meg az Úristentől is, amit kért, amiről korábban pontosan tudta, hogy a küldetéséhez kell: hogy ne legyen semmije, ami a rábízottaknak nincs...
Gondolom nincs időd blogozni (jó szerzetes!!!), avagy nem ... hamár elindítottad a témát, mégegyszer megkérlek, vidd végig a befejezetlen gondolatsort ami a régi és új kerékvágást illeti Zsinat, cölibátus, ffi-nő-barátság témában.
A bejegyzés nyitóképe, ahol hat lelkigyakorlatos (vagy csak a szabadban lévő) fiatal fekve összekapaszkodik, háát, hadd ne mondjam. Ugye nem ez a jövő egyházképe? Vagy csak egy mozaikja? (Ja? Akkor nem etalon.)
Szóval, ha teheted, olvass vissza.
A Nemes Ödön-féle (különben kiváló) szempontrendszer nem nyújtott általános megnyugtatást, eligazítást.
@tanítvány:
"hamár elindítottad a témát, mégegyszer megkérlek, vidd végig a befejezetlen gondolatsort ami a régi és új kerékvágást illeti Zsinat, cölibátus, ffi-nő-barátság témában."
Sajnálom, de én nem azért írtam azt a bloggot, hogy eldöntsem az általad említett témákat. Sokan sokmindent felhoztak a blogommal kapcsolatban, én nem akarok állástfoglalni azokkal kapcsolatban sem. Én rugalmas mentalitásra akartam rámutatni, miközben rámutattam, hogy vannak elengedhetetlen dolgok is.
"vannak régi dolgok, amelyeket el kell hagynod, hogy új, értékesebb dolgokat be tudjál fogadni. Vannak persze örök értékű dolgok, amelyeket nem szabad elengedni, mert azok életünk alapjai. Ebből nem sok van, de nagyon fontosak és elengedhetetlenek. Számomra ilyenek: a hitem, a szabadság, az öröm és a szeretet."
Ezzel azt akartam mondani, hogy ki-ki álljon Isten elé, imában és megfontoló nyitottsáágban, hogy tőle Isten mit kíván most. Mit akar tőled,hogy elengedjél, és mit akar tőled hogy mindenképpen ragaszkodj, mert azon áll vagy bukik életed. Ezeket nem lehet kodifikálni.
Ha végül rábízzuk a lelkiismeretre (ami téves is lehet) a szív irányulásait, akkor semmiről sem kellene beszélni, nem? "Élj szívből" és kész.
A cikked elején lévő 10 pont sztem általában jó, csak nem vetted figyelembe az egyéni karaktereket. (Laskay SJ). Pl. a tánc a 4 krakter közül kettőnek nehezére esik, másként kommunikál, stb. Nem mondhatjuk egy introsnak hogy ezentúl legyen extro.
Ami nem jó, az a "régi kerékvágás" azonosítása egy negatív, zárt emberképpel, miközb az "újak" is lehetnek elviselhetetlenek, igazi kapcsolatra képtelenek! ld. emósok, mai fiatalok, akik nyitottságukban mindent kipróbálnak, stb.
Egy konkrétabb példa:
Kiss Jóskát idegesíti, ha felesége elmegy kirándulni a nővérével, aki legjobb barátnője (házashétvége riport)
Nagy Pistát ez hidegen hagyná, őt az idegesíti, ha felesége be akarja mutatni neki "barátját".
De a felesége a férje orra alá teheti az általad leközölt alapelveket (blog közepén), hogy no lám, ez így pedig lehetséges...
A férj még idegesebb lesz, mostmár esetleg a jezsuitára is, mert neki nincs igénye tartani "barátnőt", hogy bemutassa feleségének.
- Esetleg majd lesz.
De semmi gond, csak lelkiznek, imádkoznak, beszélgetnek. Vagy fekszenek úgy, mint a képen látható.
Ez felboríthatja egy család lelki nyugalmát!
Ezt nem én mondom csak, hanem a tapasztalat, és
Gyökössy Endre is (Magunkról-magunknak, 248. o), aki felhívja becsületesen a figyelmet, hogy a "lelki szriptíz már sok jól induló keresztény házasságot tett tönkre."
Érted a kodifikálatlanság mögé bújó elvtelenség veszélyeit? Ráadásul vallásos köntösbe öltöztetve.
Kérlek, ne vedd bántásnak.
Szeretettel üdvözöllek és
Életedre, Munkádra
Istenünk áldását kívánom.
Tanítvány érdekes, hogy kezdetben tisztelettudóan szólítottad meg Szakaszu mestert, most pedig érezhetően elragadtak az indulataid. Kezdettől látom, hogy Szakaszu rugalmasabb látása neked túl tág. Azért lehet, hogy ha mások máshogy látják, mégsem kell őket 'kitagadni' az egyházból. Minden eset más, s pont a konkrétumokon múlik, hogy mit hogyan ítélünk meg. Az ilyen mélységű dolgok megtárgyalása meg tényleg nem a blog elé való - ez most nem rólam szól, félre ne érts.
Apó, én tudom rólad, hogy több világrészen és sok országban dolgoztál. Engem nagyon érdekelne, hogy milyen emberekkel dolgoztál, vagy éltél együtt szívesen?
Az utolsó 100 komment: