Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Hová mégy...?

2010.02.05. 20:57 "fityisz"

Hová mégy – kérdezem
feleled – nem tudom.

Siettetném lépteim
De te jobban sietsz.

Előtted én
te én előttem.

Egy kapu előtt mégis megállunk.

Megcsókollak
Te nekem adsz csókot
Aztán elindulsz szótlanul
És magaddal viszed életem.”

(Kassák Lajos: Veled vagyok)

Késő ősszel együtt indultunk, hogy a telken lezárjuk a vízcsapot és víztelenítsük a rendszert. Útközben szeretted volna megnézni a kisváros új piacterét.
Te is szereted a piacot.
Jó csámborogni a kofák között. Alkudozni és néha megkóstolni egy ízletes gyümölcsöt.
De sürgettelek, hogy este hatig vissza kell érnem a városba.
Csak elrobogtunk az új csarnok épülete előtt.

Ma jött a hír, hogy átmentél a kapun, … és magaddal vitted életem.
Legalább is egy jelentős darabját.
Nincs tovább.
Már nem járunk piacra,
nem kirándulunk,
nem vitatkozunk,
nem ugratjuk egymást.

Már megköszönni sem tudom …
Most döbbenek rá, - micsoda érték voltál.

Otthon fölteszek egy Dés dalt: Ez a hely
Kulka János énekel:

„Megyek el,
nem tudom, miért?
Most mért megyek el?!
Nekem kell ez a hely!
Megyek el,
Nem tudom, miért? …”

Ma ismét lemondok egy találkozást, mert jövő héten végig vidéken leszek és még sok mindent elő kell készítenem az út előtt.
„Megyek el,
nem tudom miért?”

Vagy talán mégis? Fontosnak érzem amit csinálok?! Szükség van rám?!

„Most mért megyek el?
Most mért megyek el?!
Nekem kell ez a hely!
Megyek el, nem tudom, miért …”

 

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr871732689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Énekhang 2010.02.06. 13:46:31

"Most mért megyek el?!
Nekem kell ez a hely!
Megyek el, nem tudom, miért..."

Nekem eről az jut eszembe, mennyire sóvárog a lelkem Istenhez.
Indulok a szívem mélye felé, nem tudom miért, csak annyit, hogy mennem kell, kell ez a hely. El kell hagynom vágyakat, álmokat, barátokat, tevékenységeket. Fel kell adnom az irányítási, uralkodási vágyaimat és indulnom kell.
Folyamatos elszakadás.
Egyben szakadatlan találkozás az ismeretlen Ismerőssel: a Szentháromság Istennel.
Gyönyörű! Megér minden fáradozást, lemondást. Így megint csak azt tudom ondani: mennem kell...

álomfejtő 2010.02.07. 08:30:52

@Énekhang: Ez gyönyörű, én is ezt szeretném, hogy idáig eljussak.......

Kajla 2010.02.07. 12:45:29

@fityisz: Szívbemarkoló amit írsz. Kivel mentél vízteleníteni?

(Milyen érdekes, a Dés dal stílusa nagyon távol van tőlem. És mégis a fenti környezetben nagyon megérintett.) És milyen érdekes az is, hogyan válik fontossá egy lényegtelennek tűnő, apró részlet is. Erről (is) szól a Weöres Bolero. Még az alábbi sorok jutottak eszembe: „Sehol se vagy. Mily üres a világ./Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy./Éles kövek közt árnyékom csörömpöl.”

Shine) 2010.02.07. 14:54:41

Szia Fityisz! Így nagyjából ismeretlenül is fogadd együttérzésem. Azon gondolkozom, hogy ő - aki átment a kapun és magával vitte életed egy darabját-, mi mindent jelenthetett számodra és te az ő számára...

álomfejtő 2010.02.07. 15:42:52

Fityisz,ez annyira bensőséges, hogy eddig nem mertem szólni..., együttérzek veled.

"fityisz" 2010.02.07. 20:47:56

Gyerekkori barátság.
A legértékesebb.
Most már tudom, hogy ezek a kapcsolatok a legtisztábbak és legártatlanabbak.
Még bűnökkel is.
Érdekmentes és örök.
Életünk legfontosabb darabjai.

A régi otthon, ahová hazamész.
De hirtelen rádöbbensz, legközelebb már üres lesz a ház.
Majd kiülök egy lócára, mint annak idején nagyapáink és nagyanyáink.
Megkopott tekintetük szintén a régi barátokat kereste.
Akkor még nem tudtam.
Most már érzem is, amit ők érezhettek.

Két férfi másként járja a piacot, mint az asszonyok.
A nő tudja, hol lehet a legolcsóbb és legszebb árut kapni.
A férfi ínyenc.
Nem törődik az árral, csak a verseny kedvéért alkuszik.
Mint egy pingpong csata.
Egyszer csak rádöbbensz mégis átvágott a „gazfickó”!
De nem baj, az alku a lényeg.
Röhögünk.
Soha többet ugyan így.

A recept a régi, de az ízek megváltoznak.
A vacsora végén a sajt íze is más.
Föltennék néhány régi számot, de inkább sétálok egyet.
Hullik a hó.
Szia Ferikém!

Énekhang 2010.02.08. 14:08:45

@"fityisz": Tőlem is fogadd részvétemet! Áldjon meg Isten, enhítse a fájdalmad! Tiszta szívemből kívánom Neked!!

Múlt karácsonykor én is "elvesztettem" egy barátot, aki Istenhez költözött mindörökre. Nagyon tud hiányozni...
Még az életében kicsit viccelődve, de komolyan megbeszéltük, hogy ha odaát lesz, akkor közbenjár értem. (Már elég idős volt.) Ő mosolyogva igent mondott a kérésre.
Miután felocsúdtam az elveszítés fájdalmából, eszembe jutott a szövetségkötésünk, és úgy gondoltam szaván fogom! :-)
Imádkoztam, beszélgettem vele, kértem a segítségét, és maximálisan biztos vagyok benne, hogy neki köszönhetek dolgokat. Több jelzés is jött tőle. Imáimban sokszor csak azt kérem, hogy legyen velem. Megnyugtató a szerető jelenléte. Ezért csak "idézőjelben" írom, hogy elveszítettem. Valójában velem van és szeretjük egymást. Továbbra is a barátom. Persze megváltozott néhány dolog, de az igazi barátoknak ez nem áthatolhatatlan akadály. Újból alkalmazkodnunk kell egymáshoz a megváltozott körülmények között. Őszintén szólva szerintem most tisztább a kapcsolatunk. Sokkal mélyebbről, teljes valómból ismer engem, és én is az egész valómmal, egész szívemmel be tudom fogadni őt. Nagyon szeretem, és ezen a halál nem változtatott.

Kívánom, hogy Te is átélhesd ezt! Adja meg Isten, hogy a baráti szeretet-kapcsolatotok Istenben örök és fényes legyen!

álomfejtő 2010.02.08. 14:54:27

Meglepő,és szívmelengető iménti élményem. Édesanyám most hívott. Elmesélte, hogy egy szanatóriumban egy neves orvost keresett, s csak megemlítette nagypapám nevét -(aki un. osztályidegenként végezte ott egyszerű munkáját)
- emlékeztek rá. Csodálkozva kérdezték "Az Ön édesapja? -A szeretet embere volt!"- mondták.
Nagyapám 30 éve halott,s már előtte 10 évig ágyhoz kötött beteg volt - 40 év távlatából látják őt így számomra vadidegen emberek.
Ez a földi perspektívában is gyönyörű, s milyen jó, hogy nekünk ezen túlmutató perspektíváink vannak.

rianás 2010.02.20. 11:52:05

Drága fityisz, nem akarok "okos lenni" - meg nem is lehet. Negyven évesen, szüleimet valóságosan, barátaimat még életükben elvesztvén döbbentem rá: milyen jó (lenne) kapcsolatban lenni. Akkoriban azt imádkoztam: "Add, Uram, hogy fájjon a halál." Halkan merem mondani: ajándék...

Shine) 2010.02.21. 14:15:29

@rianás: múltkor olvastam a bejegyzésed, azóta többször is eszembe jutott. Valamennyi barátodat elveszítetted?
süti beállítások módosítása