- Apó! Igaz az, hogy Szent Ignác azt írta: „a betegség nem kisebb kegyelmi ajándék, mint az egészség”?
- Igen, benne van a jezsuita Rendalkotmányban (272). Sőt még az is benne van a Rendalkotmányban, hogy „a testi betegségből igyekezzen mindenki hasznot húzni, nemcsak a maga javára, hanem mások épülésére is.” (272)
- Hát én ezt nem értem. Hogy lehet a betegséget kegyelmi ajándéknak tekinteni, és hogy lehet abból hasznot húzni.
- Szent Ignác sokat volt súlyos beteg, gondolom saját tapasztalatát írta le. Én is elég sokszor voltam súlyos beteg, az orvos még azt is mondta, hogy soha nem fogok meggyógyulni. Ezt 17 éves koromban hallottam. Már akkor rájöttem, látva velem együtt szenvedőket a kórházban, hogy a szenvedés az embert tönkreteheti, de ugyanaz a szenvedés fel is emelheti, érettebbé, nyitottabbá teheti. Én erre törekedtem, azért tudtam a szenvedést ajándéknak tekinteni.
- Én nem tudom, hogy valaha is el fogok-e jutni oda, hogy a betegséget ajándéknak tekintsem, és azt tapasztaljam, hogy az hasznomra válik.
- Japánban, amikor valamilyen fontos témáról van szó, mindig a tapasztalatból indulnak ki. Nem próbálnak bizonygatni, egymást meggyőzni. Ha nem is mondják ki, a japánok azt tartják, hogy, amit bizonyítani kell, az gyanús. Ők úgy gondolják, hogy az, ami egy emberi élethez valóban szükséges és igaz, annak evidensnek kell lenni, nincs szükség bizonygatásra. Ilyen hátérrel, próbáljunk meg beszélgetni a betegségről. Mi a te első reakciód, amikor megtudod, hogy komoly betegséged van?
- Félelem, megdöbbenés, néha kétségbeesés.
- Nekem is hasonlóak, de hosszú évek alatt megtanultam, hogy ne vegyem komolyan első reakcióimat, mert azok csak ösztönös, „állati” és át nem gondolt reakciók. Ahhoz hogy egy súlyos betegséggel kapcsolatban igazi emberi és krisztusi hozzáállásomat megtaláljam, időre van szükségem.
- Mennyi időre?
- Három – négy nap alatt találtam valami értéket a betegségemben. Ez történt az operáció előtt, amikor megtudtam, hogy rákom van. Az első érték az volt, hogy ebbe nem lehet rögtön meghalni, lesz időm előkészülni a hosszú útra.
- Hogy jutottál el erre?
- Az operáció előtt napok nagyobb részében sokat írtam arról, hogy mi történik bennem. Ez segített.
- Milyen értékeket találtál még?
- Világosan megláttam, hogy a rákkal szemben szabad is tudok lenni. Hogy van-e rákom, vagy nincs, meggyógyulok, vagy sem, azzal szemben nem vagyok szabad, de hogy, hogyan viszonyulok a betegséghez az az én szabad döntésemtől függ. Elég hamar rájöttem, hogy betegségemet nem problémának, hanem misztériumnak tekintsem.
- Mit jelent ez?
- Azt, hogy sem én, sem az orvos nem lát tisztán, nem tudja mi lesz a betegség lefolyása. A jelen is, a jövő is kiszámíthatatlan. Ehhez kellett megtalálnom a helyes hozzáállást.
- Mit tudtál tenni?
- Teljes kiszolgáltatottságban Isten kezébe helyeztem magamat. Ezt már megtettem akkor is amikor hullottak a bombák és házunk egy része leomlott és amikor átvágtam a határ szögesdrótját és kétszer is elévettem. Mivel Isten kezébe tettem betegségemet és egész életemet, nem akartam mindenképpen megérteni miért lettem beteg, meg fogok-e gyógyulni, mennyit fogok szenvedni, és mikor, mi fog történni. Megbarátkoztam azzal, hogy betegségem számomra érthetetlen misztérium. Gyógyulásért én is, mások is imádkoztam, de hozzátettem „legyen meg a Te akaratod.” Az, hogy betegségemet misztériumnak tekintettem, nem azt jelentette, hogy az orvosok segítségét semmibe vettem. Mindent megtettem, amit kívántak tőlem, de nem tekintettem betegségemet egy megoldandó problémának, egy minél előbb kiküszöbölendő rossznak.
- Akkor a betegséget jónak tekintetted?
- Ezt nem mondanám, hanem igyekeztem hasznot húzni belőle a magam és mások javára. Úgy szolgált a magam javára, hogy segített számot vetni életemmel: jobban látni mi fontos számomra, életem folyamán miben hibáztam, miért vagyok hálás. Annak örültem a legjobban, hogy közelebb kerültem az értem szeretetből szenvedő Jézushoz. Igyekeztem kegyelmi ajándékával úgy szenvedni, ahogy Jézus szenvedett. Ez igazi öröm volt számomra, mert tapasztaltam, hogy szenvedésem mások számára is üdvhozó lehet, ha egyesítem szenvedésemet Jézus szenvedésével.
- Azt jelenti-e ez a hozzáállás, hogy a betegséget úgy szeressem, mint önmagamat?
- Igen, abból a szempontból, hogy ha valóban kedveled magad, jóban vagy magaddal, akkor jóban kell lenned a betegségeddel is. Ennek az az útja, hogy értéket találsz a betegségben és még át is tudod ölelni, mert gazdagít, sok kincset hoz életedbe. Megtapasztalod, hogy „A betegség nem kisebb kegyelmi ajándék, mint az egészség”.
Utolsó kommentek