A kampányban tapasztalt hangzavar és szóförgeteg között, ezekben a napokban a keresztény szívben a szavak mintha kissé halkulnának, és lassú csönd ülne rá a Nagyhét eseményeire. Kivül tombol a vihar, a templomban azonban most a csend suttog ‘Isten hozott’-at. Ismeritek, van az az igazán jó csend, amikor nem kell mondj semmit, mert nincs szükség rá: örültök mindketten, hogy együtt vagytok, és ez a jelenlét mindent kitölt, nincs szükség szavakra. Ez a fajta csend feltölti az embert, és hosszú-hosszú napokig kitart. Ismerjük azonban a veszekedés utáni fájdalomnak a csöndjét is, vagy azt a csöndet, amelyet a tehetetlen szenvedés és halál közelségének félelmében élünk át.

Ezekben a napokban mintha ezt a másodikat, a fájdalmas csönd jelenlétét érezném közel. Ha tudnám messze elkerülném. De nem nagyon megy. Mintha nem tudnám megspórolni a fájdalmas csönd tapasztalatát, és a hosszú távú elkerülés nem lenne lehetséges megoldás. Érzem, hogy ezzel a csönddel talalkozni fogok még, legkésőbb halálom előtt.

François Varillon ir ezekkel a szavakkal: „Nehéz Istenben hinni, amikor Isten sivatag. Az Istennel való magány megnyugtat. De a magányos Istennel való magány kiéget. Az emberek között megtapasztalt magány pedig gyakran annyira elviselhetetlen, hogy az ember kész mindenre, hogy elmeneküljön tőle. Ilyenkor Isten maga is lehet menedék számunkra, akit mint „eszközt” alkalmazunk. De nem Istent magát, hanem hamis képét. Isten ezért, visszautasítja ezt a lefokozást, és eltűnik ilyenkor. Amikor az „eszköz” hiányzik, akkor lesz Isten valóban Isten számunkra. Sohasem annyira, mint mikor hiányzik. De ez nagyon fájdalmas. Neki is fájdalmas. Ez az egység ára. Ha szenved attól, hogy fájdalmat okoz nekem szeretetből, még jobban szenved attól a rossztól, amit én okozok magamnak a szeretethiány miatt. „Istent semmi sem sebezheti meg; sohasem szenvedett, és lelkem mégis szíven sebezheti.” Ez a transzcendencia paradoxona, amelyet folyton állítanom kell.” (FRANCOIS VARILLON: Isten alázata és szenvedése, Róma, 1982, 203-204.)

Ha lesz pár percetek, mondanátok pár szót arról, hogy titeket mi segit átmenni a fájdalmas csöndnek, a magányosságnak tapasztalatán? Azt hiszem segitenénk egymásnak.