Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Jegyesek szeretete (1)

2010.08.05. 20:50 Szakaszu

Péter: Apó, azért jöttünk, mert tudjuk, hogy Apó sok jegyespárnak segített előkészülni a házasságra. Mi is teszünk fel majd kérdéseket és kérjük, hogy Apó, te is mondd el a tapasztalatodat.

Bea: Mi a legfontosabb most nekünk?

Apó: Az, hogy szeressétek egymást. Mindjárt hozzáteszem: ne korlátlan szeretettel, mert a szeretetnek is van korlátja: ne tegyél semmi olyat, ami nem válik a másik javára!

Péter: Honnan tudhatom, hogy én igazán szeretem Beát?

Apó: Biztos érzel valami erős, lobogó szerelmet a szívedben. Ez nagyon fontos, de csak a kezdet. A házassághoz több kell, mint szerelem.

Bea: Mi az a több?

Apó: Az Istentől kapott ingyenes szeretetajándék, amit egymással megosztotok. Ezen alapul a házasság. Talán már ti is tapasztaltátok, hogy az igazi szeretetkapcsoltban emberi erőt és képességet felmúló erő is dolgozik, segíti kapcsolatotok elmélyülését, előre menetelét, megerősödését. Az, hogy eddig eljutottatok kapcsolatotok kiépítésében, és az hogy el akarjátok kötelezni magatokat egymás iránt is és Isten iránt is, Isten gondviselő szeretetének tudható be, Akivel ti együttműködtetek. Isten az ő szeretetajándékával többet fektet be a ti házasságtokba, mint ti magatok. Azt is mondhatnám, hogy az a legfontosabb, hogy Isten ajándékára alapozzátok házaséleteteket. Saját erőtökből lehetetlen egy becsületes életet leélni. Emberi erőket és képességeket felülmúló isteni erőre van szükségetek, hogy szerető házaspár lehessetek.

Péter: Mit jelent ez gyakorlatilag?

Apó: Azt, hogy nem a ti erőfeszítésetek áll a központban, hanem az Isten ingyenes szeretetajándéka. Természetesen nektek is együtt kell működni az ő ajándékozó szeretetével, de soha ne felejtsétek el, hogy ti csak alvállalkozók vagytok, Isten a fővállalkozó.

Bea: Mi javasolsz még Apó nekünk?

Apó: Segítsétek egymást abban, hogy egyre szabadabban tudjatok élni. Ebben rászorultok egymás segítségére. Még egy nagyon fontos dolog, hogy ápoljátok és mélyítsétek a meghittséget egymás között. Ez az igazi éltető ereje a házastársi kapcsolatnak. Mondok egy-két szót arról, hogy mit értek meghittségen:

  • Egymás igazi meghallgatása, olyan mértékig, hogy mindketten egészen meg tudtok nyílni egymás előtt, mindent el tudtok mondani egymásnak.
  • Olyan békés és kiegyensúlyozott légkörben éltek, hogy el tudjátok mondani egymásnak gyengeségeiteket, kudarcaitokat, aggodalmaitokat.
  • A szeretet, amit megtapasztaltok egymás között, nem azon alapszik, mert ezt, vagy azt megtettétek, hanem érzitek, és nap mint nap tapasztaljátok a feltétel nélküli, ingyenes szeretet örömét.
  • Általában mindketten ugyanolyan értékeket tartotok fontosnak. Ez nem azért van, mert valamelyikőtök követelné ezt, vagy szavak nélkül is elvárná, hanem azért, mert a szeretet eggyé tett benneteket.
  • Soha nem kell egyikteknek sem színészkednie.


Péter: Milyen nehézségekre kell felkészülnünk?

Apó: Az egymás iránti elköteleződést újból és újból meg kell újítani. Ez így van minden ember életében. Az elköteleződéshez elengedhetetlen a bizalom, ami megint isteni ajándék, de benne van a ti szabad döntésetek és együttműködésetek is. Mind az elköteleződés, mind a bizalom nem növekszik magától. Ápolni, gondozni kell, mint a bonszájt. Időt, energiát kell szentelni arra, hogy tudjatok őszintén beszélgetni. Az egymással töltött időt tartsátok mindennél fontosabbnak, még a gyerekekkel töltött időnél is! Különben belép életetekbe az elnyomás, eltitkolás. Ha elnyomjátok érzelmeiteket, kimagyarázzátok, eltusoljátok a valóságot, tűrhetetlenné válik a házasélet.

Bea: Ha nehézségekkel találkozunk, mit kell tennünk?

Apó:

  • Ismerjétek be azt a nehézséget, mint valóságot, igyekezzetek azt még pontosabban megnevezni a vele járó érzésekkel együtt.
  • Nézzetek szembe vele, segítsétek egymást úgy, hogy ne csak a nehézséget lássátok benne, hanem a kincseket is fedezzétek fel.
  • Ne engedjétek, hogy a nehézség eluralkodjon rajtatok.
  • Gyakori megbeszélés segít rögzíteni és „ízlelni” a felfedezett kincseket.
  • Nehézségek eltávolíthatnak egymástól, de sokkal közelebb is hozhatnak, ha együtt néztek szembe velük.


A többit majd egy következő blogban.
 

20 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr32196831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.08.05. 23:29:08

"Biztos érzel valami erős, lobogó szerelmet a szívedben. Ez nagyon fontos, de csak a kezdet. A házassághoz több kell, mint szerelem."
Ez különösen tetszett. Annyiszor beállítjuk a szerelmet meg a szeretetet ELLENPÓLUSKÉNT, és aztán körbe-körbe forgunk a vitában arról, hogy a "szerelmi" házasság jó-e vagy nem, vagy hogy kell-e a szerelem, vagy hogy fontos-e, vagy mittudomén. Nekem nagyon tetszik, hogy Apó nem lát kettősséget, hanem kezdetet lát és abból kinövő, azzal szervesen átszőtt folytatást.

álomfejtő 2010.08.06. 11:00:12

Kedves Szakaszu!
Sok élettapasztalatom alapján is mindenben egyetértek. Az értékrend megegyezését alapvetőnek tartom, a házasság minden konfliktusán átívelő alap, ugyanis, hogy a család léte, egyetlensége, felcserélhetetlensége a legfontosabb életünkben. Ugyanez azonban eleve sok gátat is szab, lehet egyéni fejlődésünk is háttérbe szorul, s valami csoda folytán épp ettől a háttérbe szorulástól mégis fejlődik, mivel az ego feladása ezzel párhuzamos, vagyis - talán jó úton vagyunk az üdvösség felé. Jó úton vagyunk?:)

replay 2010.08.06. 20:50:02

Nagy, értékes tapasztalat-anyag. Köszönjük a post-ot!

a5008637 2010.08.07. 20:57:18

az öregapót végre magához szólíthatná az úr, mert baromira unom az értelmetlen és ömlengős marhaságait.

"Azt, hogy nem a ti erőfeszítésetek áll a központban, hanem az Isten ingyenes szeretetajándéka. Természetesen nektek is együtt kell működni az ő ajándékozó szeretetével, de soha ne felejtsétek el, hogy ti csak alvállalkozók vagytok, Isten a fővállalkozó."
apónak ez a gyakorlat. bravó.

"Saját erőtökből lehetetlen egy becsületes életet leélni."
igenis lehet az ember önerőből becsületes, egy egész életen át is. a katolikusok ehhez gyengéd, és az eredendő bűnre fogják a saját gyengyeségüket.

iovianus 2010.08.07. 22:56:32

@a5008637: Amikor nem lesz saját erőd megtenni dolgokat, akkor majd megköszönöd Istennek, vagy Te Isten tudja kinek, hogy valamikor, régen volt erőd, lehetőséged megtenni valamit, elérni valamit.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.08.07. 23:00:53

@a5008637: Mondhatnám, hogy nem kötelező olvasni, ha unod, de mivel olvasod, mégse unod annyira.
Legfeljebb nem értesz egyet, ami oké, még ha van is a dolognak elvárható silisztikája (igen, többet várnánk, én legalábbis feltétlenül).

Nekünk, gyenge katolikusoknak az az intelem van a könyvünkbe írva, hogy aki pedig szilárdan áll, vigyázzon, hogy el ne essék. Semmi bajom az erőddel és becsületességeddel, de egy hosszú élet alatt sok minden történhet, és hogy mennyire sikerült erősnek és becsületesnek maradni, ez mindig csak utólag látszik. Isten nélkül sem véletlen, hogy szerencsét, jó egészséget, sok örömöt és más efféléket szoktunk kívánni születésnapkor; tragédiák, betegségek és bántások hiányában sokkal könnyebb erősnek és becsületesnek maradni. Sok szerencsét hozzá neked is.

Virágoskert 2010.08.08. 00:47:11

@a5008637:

A helyzet inkább az, hogy nem a gyengékből lesznek a katolikusok, hanem a saját gyengeségét és gyarlóságát felismerő emberekből. Hogy közönségesen fogalmazzak, a tét bizony nem kicsi. Minden ember bűnös, gyenge és gyarló, ezt akár axiómaként is elfogadhatod. Még az is, aki úgymond "tisztességesen és becsületesen" él. Ugyan, kinek az értékrendje szerint? Leginkább a sajátja szerint, a saját maga mércéjével mérve. Vagy, jobb híján, összekapargat magának valamilyen zavaros etikai rendszert mindenféle szedett-vedett filozófia, meg a temészet törvényei, ill. a "józan ész", az általa agyon magasztalt racionalitás alapján. Emellett ha még igyekszik betartani a polgári élet törvényeit is, így már minden adott számára ahhoz, hogy abban a felfuvalkodott, gőgös meggyőződésbe ringassa magát, hogy ő bizony aztán maga a tündöklő erkölcs, ill. a "karakánság", a "gerincesség" netovábbja.

Nem arról van szó, hogy a keresztények jobbak volnának, hanem pusztán arról, hogy ők hajlandóak felismerni esendőségüket.

Egyébként, élhet valaki valóban nemes és erényes életet, sok-sok jócselekedettel (még a keresztények törvényeivel mérve is), fújhatja az egészet, ha nincsen hite Jézus Krisztusban, ha nem keresztelik meg a Szentháromság nevére, illetve nem igyekszik az evangéliumi és az egyházi parancsoknak megfelelően rendezni az életét. Az első ember fellázadt Teremtője ellen, és ha valaki nem fogadja el Krisztusban a felkínált kiengesztelődést, akkor a pokol martalékává válik a jótéteményeivel együtt. Igaz, kisebb lesz a büntetése mint azon keresztényeké, akik ugyan ismerik az isteni törvényt, de nem tartják hozzá magukat.

Dióhéjban, ez a helyzet.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.08.08. 02:56:13

@Virágoskert: "ha valaki nem fogadja el Krisztusban a felkínált kiengesztelődést, akkor a pokol martalékává válik a jótéteményeivel együtt."

Ez azért egy elég erős kijelentés (hogy finoman fogalmazzak ;-)).

Kiteszek egy idézőjelet, de most nincs itt a forrás - Adrian Plass: Miért követem Jézust? - úgyhogy ha valahol nem vagyok írásjelekig bezárólag pontos, akkor elnézést, de nagyjából fejből tudom a szöveget:

"Nyilván egyet kell értenünk azzal az állítással, hogy Jézus az egyetlen út az Atyához. Ezt Jézus maga mondta, tehát így van. De Jézus azt is mondta, hogy aki csak egy pohár vizet ad a szomjazónak, az elnyeri a jutalmát. Mi lesz ez a jutalom? Egy hetibérlet a pokolból a mennybe? Vagy külön engedményként légkondi a pokoli régiók valamely forró szálláshelyén? Vagy üdvözülnek? Ki mondja meg - mert én tényleg nem tudom?

Mi lesz vajon azokkal, akik Jézust a keresztre szögezték? Jézus imádkozott azért, hogy Atyja bocsásson meg nekik azért emit ővele tesznek. Mi következik ebből az imából azokra az emberekre nézve? Lázár sírjánál Jézus megköszönte az Atyának, hogy mindig meghallgatja és megválaszolja az imáit - de ha az azokért mondott ima, akik beütötték a szöget, választ nyert, akkor azok a férfiak a mennybe kerülnek? Elhihetjük ezt? De hát nem is voltak megkeresztelve, megölték Isten Fiát.

Elképzelhető az, hogy Jézus bárki számára akit Ő maga kiválaszt, az Út lehessen? Neeeeem, nyilván nem.

Ki üdvözül?"

Engem a fentiek fényében, mindig meglepnek a "dióhéjban" közzétett egyértelmű összefoglalók a hitről.

iovianus 2010.08.08. 09:29:06

@Felicitasz: Azért ez is tartalmaz néhány ferdítést. Azt tartjuk, hogy Jézus eljövetele előtti ember is üdvözülhetett, ha érdemes volt rá. Ugyanúgy, ahogy ma is bárki, aki nem katolikus. A katolikus hit egy "segédlet" az üdvözüléshez, melynek a keresztség az első lépése. Segít a helyes úton tartani, de enélkül is lehet, csak nehezebb.

Isten fiának megölése pedig írva volt és van. Ergo ha előre "látott", tudott dolog volt, mert a próféták -Isten kegyelméből- megjósolták, akkor nem Isten bábjai, "munkásai" voltak-e azok az emberek akik Jézust megölték? Hogy teljesedett volna be a prófécia, ha ők nem teszik meg azt, amire rendeltettek? Vagy csak a lehetőségük volt adott, mint egy válaszút, és ők ezt választották?
Érdekes ez.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.08.08. 16:47:09

@iovianus: Ferdítést? Milyen ferdítést? Egyáltalán: hogyan lehet kérdéseket feltéve ferdíteni?

(Én nem hiszek abban, hogy bárki is lehetne Isten "bábja". Vagy ha igen, akkor szerintem még egyszer újragondolom ezt az egészet Istenről, és mondjuk keresek másik vallást.)

jabbok 2010.08.09. 01:28:45

@iovianus: A Bibliában "előre" megírt dolgok soha nem jóslatok - beteljesülésük mindig függ a bennük szereplő emberek szabadságától, hitétől, szándékától, megtérésétől, stb. A Biblia mindig is harcolt a jóslás lehetősége és elképzelése ellen. Az egész hitünk azon áll, hogy szabadok vagyunk - igenis itt és most, én döntöm el, mit fogok tenni, nem pedig az Isten által előre elrendelt utat járom.

Én - és most teljesen szubjektív leszek - valahogy úgy képzelem/értem, hogy Isten előre tudása nem is igazán "előre" tudás. Nem itt és most tudja "előre", hogy mit fogok tenni - hiszen az tényleg rajtam múlik, és igenis választhatok.

Csakhogy Isten úgy áll felül az időn, mint egy repülőn ülő ember a kétdimenziós út fölött. Nem a kanyar ELŐTT látja előre, hogy merre "fog" kanyarodni az út - hanem FELÜLRŐL, egyben látja az egész utat.

Szerintem valahogy az Isten is így látja "felülről" az időt. Nem belülről, az idő síkján belül, most látja, hogy mi "lesz" - hanem ami NEKÜNK, ITT és MOST még csak "lesz", neki az "el is múlt" már. Ahogy a múlt meg most is jelen van. (Ezért lehet az Istenben folyamatosan, ma is történő keresztáldozatot MEGJELENÍTENI az eucharisztiában: az Isten számára ugyanis ez sem csak "múlt"...)

Jelen, múlt, jövő - ezek emberi korlátok.

Virágoskert 2010.08.09. 11:56:58

@Felicitasz:

Erős kijelentés, elismerem. Amikor leírtam, akkor valamelyik 13. századi (talán a IV. lateráni) zsinat tanítása volt a fejemben, amely kimondja, hogy aki nem válik az Egyház tagjává, illetve abban később meg nem marad, az jócselekedeteitől, akár imádságaitól és böjtölésétől függetlenül elkárhozik. Most hirtelen nem találom a forrást, de majd előkeresem. Az Úr is azt tanította, hogy aki hisz és megkeresztelkedik az üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik.

Ugyanakkor elgondolkodtató az a probléma, amelyet a leírt idézetben felhoztál. Ezen én is szoktam töprengeni. Az Úr (többször is) jutalmat ígér az irgalmasoknak, ugyanakkor nem mondja hozzá, hogy "de csak akkor, ha ... ". Persze, erre az a hivatalos válasz, hogy ilyen esetben csak látszólagosan beszélhetünk jócselekedetekről, mert, ha a tett nem Krisztusban és a megszentelő kegyelemben gyökerezik, akkor szükségszerűen érdemtelen, értéktelen.

Ami pedig azt illeti, ne keress új vallást, az emberi szabad akarat teljes megkerülésével együtt értendő eleve elrendelés ("Isten bábja") nem létezik. A predesztináció ténye ugyan katolikus dogma (!), de úgy kell értelmezni, hogy Isten úgy irányíthatja az ember akaratát, hogy az szabad marad, de mégis Isten tervét hajtja végre. Az pedig teljességgel elvetendő, hogy Isten bárkit eleve gonoszságra, ill. érdemeinek figyelembe vétele nélkül kárhozatra szánt volna.

bölcsésztanár 2010.08.10. 23:44:21

Maximálisan egyet tudok érteni azzal, hogy a szeretetteli házasélethez (máshoz is) emberi erőket és képességeket felülmúló erőre van szükség. Ezt 7 év házasság után bátran mondhatom, nem is kell nagyon sok idő, hogy megtapasztalja az ember. Kétszer-háromszor voltunk benne a ronda nagy mélyben, és sose a saját erőnkből másztunk ki, ez teljesen biztos.
Részemről akkor erősödött meg a vágy arra, hogy megtartsam, amit az esküvőnkön ígértem, mikor rájöttem, hogy szeretni AKARNI nagyon kell. És szerintem ha még van valami kis morzsája a kezdeti szeretetnek, akkor ez megy is.

Látom magam körül, hogy aki saját erőből szeretne boldog házasságban élni, nem megy, minden második baráti házasság tart a válás felé, sőt, 5-6 év után el is válnak, ha van gyerek, ha nincs.

Van egyébként olyan is, mint a nagyszüleim házassága: egyik sem hívő, mégis 52 éve együtt vannak. De ezt boldog, szeretetteli házasságnak nem nevezném, hasonlít inkább arra, mikor két ember együtt húzza a szekeret, és közben mindkettő beszél maga elé, de nem egymásnak. Lehet, persze, önerőből, de hogy szeretet meg boldogság nincs benne, az is biztos.

zzzsuzsa 2010.08.11. 22:02:56

@bölcsésztanár: Szia! Jó, hogy itt vagy! Az nagyon nagyon jó dolog, hogy nálatok vannak még "morzsák" . Én csak arra lennék kíváncsi, hogy azokban a "baráti házasságokban" vannak e még! Gyanítom nincsenek. És, ha így van akkor erre mi a válasz? Maradni, vagy menni? Vagyis pusztulni egy megromlott, és helyrehozhatatlan, vagy kiüresedett és fel nem támasztható kapcsolatban, vagy kimenni belőle, és egyházi szemmel "árulóvá" válni? Szóval meghalni, vagy árulóvá válni? Ez esetben nagy kérdés, hogy a maradás nem jelent e hazugságot, mint ahogy írod: "mikor két ember együtt húzza a szekeret, és közben mindkettő beszél maga elé, de nem egymásnak. Lehet persze önerőből, de hogy szeretet meg boldogság nincs benne, az is biztos." Én meg még hozzátenném: És őszinteség és hitelesség és Isten felé fordulás sincsen benne.

bölcsésztanár 2010.08.11. 23:36:01

@zzzsuzsa:
Szia!
Fogalmam sincs, mi a válasz a kérdésedre. Amit én látok, az az, hogy az én generációm (az utánunk következők meg pláne) teljesen zűrös családokból jön. Nem volt honnan megtanulni, hogyan lehet együtt maradni a nehézségek ellenére. (tisztelet a kivételnek).
Minden kapcsolat más. Van, ahol az a nehézség, hogy az önismeretre való vágy 30 után indul be, addigra meg már van család. És ha akkor jön rá az ember olyan alapvető dolgokra, amik változtatnak az életén, nagyon nehéz a másikat vinni. De látom, hogy van, ahol sikerül.

Meg van olyan is, ahol egy-két év különélés kellett ahhoz, hogy megint egymásra találjanak.

Látok ugyanakkor olyat is, hogy fiatalon elkövetett, 3 évig tartó, nagyon kemény próbák elé állító rossz házasság megy szét, és lesz helyette egy igazi család - csak más férjjel. Az első egyházi volt, a második nem tud az lenni, mert ugye nem érvényteleníttették még az elsőt, a második férj viszont nem nagyon hívő. Csak épp így boldogok és így kerek, születnek is szépen a gyerekek. Ilyenkor örülök, hogy az elvileg szentségi házasság szétment, és lett helyette egy valóban szentségi utakon járó család.

Szerintem olyan nem nagyon van, hogy helyrehozhatatlan, hanem talán már annyira sok boldogtalanság és seb van benne, és olyan vacaknak látszik az egész, hogy nem is akarom helyrehozni. Ha meg ő se akarja, akkor inkább legyen vége. Ha az ember ilyen állapotba kerül, kezdi előszedegetni a bizalmát abban, amiről a poszt is szól: Isten képes arra is, amire mi ketten nem. És ehhez elég az is, ha csak az egyik teszi ezt. Egy ideig.
Hát ennyi, de ez csak az én tapasztalatom.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.08.12. 01:17:21

@bölcsésztanár: @zzzsuzsa: Fel szabad tenni naiv (buta?) kérdéseket?
Hogyan lesz a dolog "vacak"? Nekem mindig ezt volt nehéz felfogni, hogy hogyan kezdődik ez el úgy igazából, hogy boldogtalanság meg sebek gyűlnek, pedig olyan szépen indult az egész, és nyilván szerelemmel meg őszinte szándékkal. Hogyan indítanak el kis napi bántások-sérülések "szétfelé"? Egyszercsak több lesz belőlük, mint amennyi még megbeszélhető, rendezhető?

zzzsuzsa 2010.08.12. 11:18:32

@Felicitasz: Én igazán nem vagyok kompetens ebben a dologban (már amennyi az emlékeimből futja) de valószínű hogy ez személyiség, és neveltetés függő. (családi minta) A "szépen indulás" szerintem egy optimális helyzet. Van miből építkezni, és a "ronda nagy mélyből" van esély a pozitív tapasztalatokon keresztül helyrehozni egy kapcsolatot. Szerintem az a legnehezebb, ha nincsenek pozitív tapasztalatok, még a kezdetekből sem. Ha az egész eleve egy tévedésből indult. (vagy hazugságból) És ilyen indulást ma nagyon sokat látok. Ülök a trolin, megyek az utcán, vagy bárhol, látok fiatal szép párokat kézen fogva. És látom a szemükből, hogy ez nem valódi igazi kapcsolat, csak valami látszat. Rengeteg ilyen van. Nagy baj szerintem, ha nincsenek közös célok, közös irányok, és a szerepek sem tisztázottak. Szerintem 100 évvel ezelőtt sokkal könnyebb volt.

bölcsésztanár 2010.08.12. 12:08:25

@Felicitasz:
Tudok írni ezer példát is, sajátot is, meg közeli barátaimét is:
1. Elhatározza a fiatal pár, hogy sokgyerekes, szép, halálig tartó házasságban fog élni. Mindkettő szülei elváltak, a család ezer darabban van, de persze tartják mindenkivel a kapcsolatot, és nem értik, hogy romolhatott el a szüleik házassága, a rokonaik viszonya stb. És mikor olyan helyzetek jönnek elő, hogy számítani kéne anyósra-apósra (lakásügyek, gyerekvigyázás, bármilyen együttműködés), látja, hogy nem lehet, mert mindenki csak a saját érdekét nézi. És ez alól olykor a párja se kivétel. Nem érzi, hogy egy biztonságos fészekben van, amit érdemes tovább építeni, hanem azt tapasztalja, hogy bármikor összedőlhet az egész. Próbálja ő megbeszélni, de a párjából folyton előjön a sebzettsége, ami képtelenné teszi a biztonság fenntartására. Ez nagyon vacaknak tűnik.

2. A fiatal pár elhatározza, hogy szentségi házasság a sírig, hiszen már tizenéves koruk óta kinézték egymást. Kis falu, mindenki tudja, hogy ők együtt. És mikor felnőnek a házasságban (huszonévesen kerültek össze), nagyon mást akarnak. Az egyik családi házat, gyerekeket, a másik meg inkább nagy szerelmet, munkát, baráti beszélgetéseket, világmegváltó kocsmázásokat. A pénzt nem tudják félretenni, albérleteznek, gyerek nem fogan. Vacaknak tűnik, mert nem nagyon van már közös nevező.

Ez csak kettő, de minden család más, és mindenhol lehet olyan kifutása, hogy nem lehet már helyrehozni.
Nekünk pl. 7 évünkbe került, mire odáig eljutottunk, hogy normálisan tudjunk beszélni a problémáinkról, és hogy előre vigyenek a viták, ne a kétségbeesésbe. Iszonyú munka van benne, amiről nem mindenki tudja, hogy érdemes befektetni.

fasírt 2010.08.12. 15:59:35

Sziasztok! Szia Felicitasz!

Ugyan nem nekem címezted a kérdést, de kicsit belekotyogok. Nagyon fontos szempont, amit a többiek is írtak, az őszinteség. Én azt látom a legfontosabbnak, hogy először magammal legyek őszinte. A saját viszonyulásom mögött megbújó rejtett szándékaimmal. Mi az, amin kiborulok a másikkal kapcsolatban, és miért.

Egy példa egy jól alakult fájdalmas gócról egy kapcsolatban: a férj harmincas évei közepe - vége felé házasodott, megszokta, hogy a saját szempontjai szerint dönt, a feleség fiatalabb 9 évvel és önbizalom hiányos, olyan kapaszkodós típus. A férj vezető beosztású és szereti, ha csinos fiatal titkárnő veszi körül. A titkárnő felvétel szempontjait a feleség nehezen érti, a férj pedig váltig bizonygatja, hogy csak esztétikai szempontok motiválják. Nem tudnak dűlőre jutni. Később egy válság után megerősödve, ugyanez a beszélgetés megismétlődik, a férfi ismét titkárnő felvétel előtt áll. A feleség meglepődve tapasztalja magán, hogy megérti férje szempontjait: miért ne lehetne a megjelenés is egy szempont a titkárnő választásnál, megkönnyebbül, hogy elmúlt a buta féltékenysége. Másnap a férje megosztja vele választását: egy nagyon kedves, de egyáltalán nem az ízlésének megfelelő titkárnőt vett fel, mert rájött, hogy a személyiség egésze sokkal többet számít, mint az esztétikum önmagában.
Itt szerencsére mindketten változtak, fejlődtek, de az ilyen fájdalmas gócok el is mérgesedhetnek. A másik birtoklásának vágya nagyon erős kísértése minden kapcsolatnak. ("úgy szeretlek majd megeszlek")
süti beállítások módosítása