Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

A vallásosság Magyarországon: hitelesség és romastratégia

2011.06.26. 19:14 pacsy

Ez a 2,41 perces nyúlfarknyi videó nem Magyarországon, nem is Magyarországról készült, mégis van köze a témához. Ha elsőre kicsit talán szentimentálisnak tűnik is néhányaknak, azt hiszem, mégis valami lényegeset ragad meg abból, amit hiteles vallásosságnak mondunk. Nekem minden esetre tetszik. :)

 

Felütésképpen, mielőtt folytatnám, talán nézzetek bele…

És most a témáról! Még emlékszem, a rendszerváltás idején – én akkoriban érettségiztem – a hozzánk látogató külföldi barátaimnak úgy magyaráztuk: Magyarországon a népesség úgy két harmada katolikus; kb. negyede protestáns; ezen kívül, úgymond „szórványban”, vannak még ortodox és zsidó vallásúak is. Nos, a helyzetkép azóta lényegesen megváltozott. Tudtátok? A jelenlegi arányok (az akkoriakkal összehasonlítva) táblázatszerűen:

 

Vallások   1990 2004
római és görög katolikus 71,00% 48%
református 19,40% 13%
evangélikus 4,50% 2%
izraelita 0,40% ?
sehova nincs bejegyezve 2,40% 33%

 

Az adatok önmagában is érdekesek (vö. Tomka Miklós: Vallás és társadalom Magyarországon, Pázmány Társadalomtudomány 4., Budapest-Piliscsaba, 2006, 16.). De ezen kívül van itt még egy nem elhanyagolható mozzanat (amit persze politikailag inkorrekt emlegetni). A rasszhoz való tartozás is számít.


Magyarországon ma mértékadó források 700 ezer és egymillió közé teszik a roma népesség lélekszámát. Ráadásul – mint köztudott – a korfa, a demográfiai mutatók alapján igencsak az ő növekvő jelentőségüket prognosztizálhatjuk. Remélem, nem vagyok egyedül azzal, ha ebben elsősorban nem problémát, hanem lehetőséget látok. Ők fognak megmenteni minket! Ez népesedéspolitikailag éppúgy igaz, mint genetikailag. (Ebből már kitalálhattátok, hogy nem vagyok jobbikos… :)


Hogy ezt hogy értem? Nos, egy kis vérfrissítés mindig jól jön egy kifáradt, dekadenciába hajló nyugati társadalomnak és kultúrának (ahová mi is tartozunk). Úgy képzelem, 100 év múlva annyi kulturális különbség lesz Sopron és Nyíregyháza között, mint mondjuk ma Észak- és Dél-Olaszország között van. Aki ismeri, annak nem kell bizonygatnom: Szicíliában ma Milánóhoz képest kicsit sötétebb a bőrszín, színesebb a folklór, nagyobbak a családok. A közgondolkodást tekintve is szembeötlő a különbség: délen hangsúlyosabbak, melegebbek a személyes kapcsolatok, vidámabbak az emberek. Más egy kicsit a nyelvjárás is, de azért értik egymást (ha nagyon odafigyelnek… :) Továbbá vendégszeretőbbek, jobban tisztelik a hagyományokat és – mi tagadás – vallásosabbak is.


Vallásilag is a romák fogják Magyarországot megmenteni! Minden cigány csecsemőt előbb-utóbb megkeresztelnek, „mert különben sír.” (Tehát legkésőbb másfél éves korára, amikor jönni kezd a foga…) Nehéz elképzelni körükben a polgári temetést, eleven a közösségben és egyénileg is nagyon spirituálisan megélt gyász (gyönyörű, valóban megrendítő cigány temetéseken voltam!). Az álmokon és megérzéseken keresztül közvetlen kapcsolatban állnak a túlvilággal; és persze lámpással kell keresni köztük olyat, aki nem hisz Istenben. Hol van még egy olyan népesség a magyar társadalmon belül, ahol ilyen alapokra lehetne építeni a hitoktatás, az egyházi katekézis terén? Csak sikerüljön integrálni őket… A társadalomba is… (az aktualitások közül, a teljesség igénye nélkül: a Cosma-gyilkosság napokban lezárult büntetőpere; az új EU romastratégia elfogadása a soros magyar elnökség alatt stb.). És persze az egyházba is… (a jezsuiták által indított roma szakkollégium; kitűnő és elkötelezett lelkipásztorok, lelkipásztornők, szerzetesnők, laikusok stb.). Nincs menekvés: közös jövőnk van. Itt is, odaát is. Na, szerbusztok!
 

227 komment

Címkék: politika vallás európa cigányok

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr353016696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.07.14. 23:42:53

@thotferi:
már fentebb megírtam, hogy az ötmillió katolikusból mindössze 365 ezer ajánlotta fel adója 1%-át az egyháza javára az APEH által nyilvántartott nyolcmillió adóbevallóból!
hova lett a többi, és miféle vallásos az az ember, aki egy mozdulatra sem képes egyházáért, pedig ez neki pénzbe sem kerül?!
egyébként hosszú évekig egyházi adószedő voltam egy lakótelepen, ahol a bejegyzett emberek 10%-a volt csupán hajlandó legalább jelképes összeggel támogatni egyházát...

2011.07.15. 08:12:21

95%-ban kodifikációs remekmű...
A szavazás előtt néhány órával a Fidesz alapvetően átírta a KDNP javaslatát és a kapkodásnak meg is lett az eredménye.
A jobboldal a jelek szerint félmunkát végzett. Az egyik paragrafusból (amely az egyház nyilvántartásba vételére vonatkozó szabályokat taglalja) valóban kikerült az ezer tagról szóló rendelkezés, az utána következő paragrafusban viszont (amely azzal foglalkozik, mit kell csatolni a nyilvántartási kérelemhez) benne maradt. Pillanatnyilag tehát úgy néz ki, hogy a törvény egyik pontja szerint nem kell ezer főt igazolni az egyházi státus megszerzéséhez, másik pontja szerint mégis kell.
nol.hu/belfold/20110715-kinos_baki_az_egyhazi_torvenyben

szemet 2011.07.15. 08:43:38

@thotferi: "semmi sem teszi indokolttá és védhetővé a világnézetileg semleges iskolák ilyen nagyságrendű létezését"

Dehogynem. Mégpedig a következő:

- Az önkormányzati iskolákba járók kiegészíthetik a tanulmányaikat hittannal, járhatnak misére stb... ahol semmi olyan nem fog elhangzani ami ellentétben lenne az iskolai életükkel. Így viszonylag könnyen integrálhatják az életükbe ezt.

- A szimmetrikus helyzet azonban nem ilyen: az egyházi iskolába járó gyerekek, hiába egészítik ki a tanulmányaikat mondjuk szekuláris filozófiával ez egyfajta ellentmondást fog okozni az iskolában és az iskolán kívül tanult ismereteik között. Persze jobb esetben tanulhat is a gyerek egy ilyen szembeállításból, de talán valószínűbb hogy jól összezavarodik. Annál is inkább mert esetleg ez végül nem egy szimpla és semleges "kétoldalú tájékoztatás" lenne, hanem egyfajta "harc" a gyerek szavazatáért ("DE nekem higgy, ne nekik...").

thotferi 2011.07.15. 13:01:31

@szemet:

"- Az önkormányzati iskolákba járók kiegészíthetik a tanulmányaikat hittannal, járhatnak misére stb... ahol semmi olyan nem fog elhangzani ami ellentétben lenne az iskolai életükkel. Így viszonylag könnyen integrálhatják az életükbe ezt."
Ez édeskevés, egyrészt mert ez plusz időt igényelne az amúgy is leterhelt kisiskolásoknak, akik hullafáradtan, ha hazamennek, nem fognak utána jó szívvel misére, hittanra szaladni.
Másrészt az is kevés egy hívő gyermeknek, hogy járhat hittanra, ha hitetlen, ateista, netán Istenellenes tanárok tanítják nekik a tantárgyakat.
Más az, ha minden tantárgyat hívő tanárok hívő szellemben tanítanak.

"ez egyfajta ellentmondást fog okozni az iskolában és az iskolán kívül tanult ismereteik között. "
Ez ugyanúgy igaz a semleges iskolákban tanulni kényszerülő hívő gyermekekre is.Nekik is összezavarodik a világképük.
A megoldás az, ha minden településen létrejön az egyházi iskola, ha kell ez önkormányzati iskola átadásával, ezután lehet majd látni mekkora az igény a semleges iskolákra.Ha , 80-20 az arány, akkor, semmi esetre sem lehet a kisebbség kedvéért a többségre kényszeríteni a semleges iskolát.Ha 20%-nak nem kell az egyházi suli, akkor hozzanak létre maguknak ők iskolát és nem fordítva. Különben is azt gondolom, hogy a kérdés eldöntését mindig a helybeli emberekre kell bízni és nem föntről filozofálgatni, akadályozni,előírni.

szemet 2011.07.15. 13:17:45

@thotferi: "és nem föntről filozofálgatni, akadályozni,előírni"

Ebben egyetértünk. Pontosan ezért kéne azonos állami támogatást kapnia az önkormányzati, egyházi vagy alapítványi fenntartású iskoláknak:
most ugye nem ez a helyzet és ez baj, de legalább örülök ezt te is látod, és ellenzed

thotferi 2011.07.15. 13:19:47

@Izrael misztériuma:
Azért nem adják oda az egy százalékot, mert bizalmatlanok az egyház csúcsvezetőivel szemben, akik zöme magyartalanítással foglalkozik a legszívesebben.Helyben azonban, a gyülekezetekben valóságos csodáknak vagyunk tanúi, mert az emberek egy kézzelfogható cél , ügy érdekében összefognak és pénzzel, munkával támogatják a gyülekezetüket.Hiába, az emberek szeretik látni, hogy hová, mikor , mire, mennyiért megy el a pénzük .
A lakótelep az természetesen külön kategória, hiszen ezeket módszeresen emberellenesre, családellenesre és Istenellenesre tervezték. Ezeket apránként le kellene bontani és megbízni mondjuk Makoveczet, hogy tervezzen helyettük szakrális élettereket.

thotferi 2011.07.15. 13:26:28

@szemet: Ezt is lehetne, de akkor meg vissza kellene adni az egyházaktól erőszakkal, kártalanítás nélkül elvett vagyonukat, iskoláikat, épületeiket.

szemet 2011.07.15. 14:08:50

@thotferi: Pontosan így van:

Ezeket az ügyeket (anyagi kártérítés), mindenképp az oktatás - igazságtalanul - aránytalan finanszírozását mellőzve, ettől függetlenül kell megoldani!

thotferi 2011.07.15. 15:06:45

@szemet:
Örüljenek csak a semleges iskolákat akarók, hogy az egyházak nem kapták vissza a "rendszerváltás" során iskoláikat, anyagi potenciáljukat, mert akkor mára már egyetlen semleges iskola sem létezne!
Tudták ezt nagyon jól a szabadkőműves maffia semleges emberei, ezért akadályozták, húzták-halasztották az egyházak és iskoláik problémáinak végleges megoldását!

2011.07.16. 12:47:52

A rendszerváltás után a Holokauszt által megtizedelt, nagyrészt asszimilálódott magyar zsidóságnak a Szim Salomban nyílt először lehetősége arra, hogy hagyományaival olyan zsidó vallási közösségben ismerkedjen meg, ahol teljes női egyenjogúság érvényesül, és ahol nyitottan fogadják azokat is, akik csak apai ágon zsidók.
A döntés következményeként hitközségünknek egy – várhatóan hosszadalmas és bonyolult – regisztrációs folyamat során meg kell majd újítania egyház-státuszát, hogy tovább élvezhesse az azzal járó előnyöket, melyek nélkülözhetetlenek közösségünk stabil működéséhez.
Élni fogunk az új törvény adta lehetőségünkkel, és kezdeményezni fogjuk az egyházi bejegyzést az illetékes minisztériumnál a törvény kihirdetése után, a bejegyzés jóváhagyása azonban az Országgyűlés kétharmados többségi döntésén múlik majd. Az egyházügyi törvény záró vitája során olyan antiszemita megnyilvánulást hallottunk a Jobbik képviselőinek részéről, amely mellett nem tudunk szó nélkül elmenni. Az Országgyűléshez méltatlan támadásban nem csak dr. Fónagy János államtitkár urat és a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség tagjait, hanem a teljes magyar zsidóságot sértették meg magyar parlamenti képviselők. Elvárjuk, hogy a jövőben az Országgyűlés képviselői – kormánypártiak és ellenzékiek a legteljesebb egységben – következetesen és határozottan lépjenek fel minden ilyen és hasonló megnyilvánulással szemben, akár jogi eszközökkel is, hogy Magyarországon is létrejöhessen végre egy szilárd társadalmi konszenzus, amely száműzi a közbeszédből a napjainkban sajnos mindennapos és elfogadott rasszizmust, antiszemitizmus, kirekesztést.
A Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség Elnöksége és Kelemen Katalin rabbi Kiadó: Szim Salom Hitközség. (OS)

thotferi 2011.07.16. 12:53:03

@Izrael misztériuma:
Senki nem sértett meg semmilyen zsidót az országgyűlésben.

2011.07.16. 12:53:11

Palma de Mallorca lakói, a chuetak (xueta) zsidó felmenőkkel rendelkeznek, 600 évvel ezelőtt kényszerítették őket a katolikus vallásra való áttérésre. Sokukat megöltek, míg mások titokban továbbra is gyakorolták vallásukat.
A rabbit abból a célból küldték a szigetre, hogy megvizsgálja a közösség családfáit. A misszió során kiderült, hogy mintegy 20 ezer ember szoros kapcsolatban áll egymással, s a tizenöt chueta vezetéknév egyikét viseli. „Mivel nyilvánvalóvá vált, hogy generációkon keresztül az egymás közötti házasodás elfogadottá vált körükben, a chueták zsidóknak számítanak” – írja Nissim Karelitz.
A chuetak – akiknek neve katalánul disznót jelent – komoly elnyomás alatt éltek a középkorban. 1435-re egyetlen chueta sem maradt, vagy áttértek a katolikus vallásra, vagy megölték őket. Mindezek ellenére az életben maradtaknak éveken keresztül megtiltották, hogy katolikusokkal házasodjanak, illetve bizonyos szakmák űzéséről is kénytelenek voltak lemondani.
Zsidónak ismerték el az egyik mallorcai közösséget
www.mult-kor.hu/cikk.php?id=33589
u.i.: milyen jó nekik, hogy nem magyarországon laknak...

thotferi 2011.07.16. 13:33:09

A baszkok a magyarok leszármazottai, mert a baszkok Attila Hispániában rekedt és ott letelepedett seregének utódai.
"Az egyetlen hely, ahol egy magyar nem érzi magát idegennek, ez Baszkföld. Városokban és a falvakban, az embereket, asszonyokat nézve az az érzés, hogy otthon jár a magyar. Ezek úgy néznek ki, mintha az Alföld közepén jöttek volna világra."
maghreb.blog.hu/2011/02/14/a_baszkok#more2660502

thotferi 2011.07.16. 13:37:07

u.i: Milyen jó a baszkoknak, hogy a spanyolok alattvalói !

északi szél 2011.07.16. 13:48:05

Én inkább a határon túli magyarokban látom a megmentőinket, mintsem a cigányokban...
Álmodozni persze lehet.
Szép napot,
é.sz.

thotferi 2011.07.16. 16:07:31

@északi szél:
Teljesen igazad van! Ez az örökös megfelelni akarás az idegeneknek, külföldieknek abból az állandóan sulykolt hazugságból fakad, amely szerint Szent István állítólag azt mondta, hogy az egy szokású ország esendő és védtelen. Ez egy mocskos hamisítás, mert ő az egy szokású királyi udvarról beszélt! Ezt félrefordították és a mai napig így idézik.
.A királyi udvarban legyenek jelen a különböző népek, országok követei, hogy a magyar uralkodó megismerhesse jellemüket, szokásaikat és fel tudjon készülni, ha harcba keverednék velük.Ennek ez az értelme, vagyis a diplomáciai képviseletek megteremtője István volt a korabeli Európában.

2011.07.16. 18:33:40

@Izrael misztériuma:
így élnek Palma de Mallorca zsidó lakói:
The Chuetas of Palma de Mallorca
www.youtube.com/watch?v=yquS2XDsfVY&list=PL1792625C2FFF3E70

egyérintő 2011.07.16. 18:55:04

@északi szél: @Izrael misztériuma: @thotferi:

Tényleg sokat lehet beszélni a baszkokról, zsidókról, hettitákról, hottentottákról és más nációkról, csakhogy a téma a roma kérdés.

Magyarország egyik legégetőbb kérdése, hogy sikerül-e mobilizálni szellemileg, erkölcsileg, tevékenységében a romákat. Ha nem sikerül a szemléletét megváltoztatni a roma lakosságnak, nem sikerül munkás, tanult réteggé formálódni a romáknak, akkor 20 év múlva 2 millió ember fog 8 milliót eltartani. (a példa becslés)

aracs 2011.07.17. 18:59:00

@Izrael misztériuma:
Az örök érvényű Cioran írja, hogy akik sokat szenvedtek, néhány kivételtől eltekintve arrogánsak lesznek: „Minden szerencsétlenségüket a képedbe vágják, s nem nyugszanak, míg nem szenvedsz annyit, mint ők.” A megalázott végül azt hiszi, mindenhez joga van, másokat megalázni is. Ám magáról nem gondolja, hogy embertelen: „Mert nem tudja elképzelni, hogy neked is lehet méltóságod. Üldözték: üldözött lett. Azt hiszi, sajnos, hogy most is áldozat. És ettől még kérlelhetetlenebb

egyérintő 2011.07.17. 19:31:10

Mai cikk a roma kérdésről MNO oldalán:

"Ébred a cigány nacionalizmus?
Póczik: A romaintegráció élet-halál kérdése

- Nagyot léptünk abban előre, hogy egyáltalán lehetséges egy, a korábbinál őszintébb beszéd a cigánysággal kapcsolatos helyzetről. Legalábbis úgy tűnik, most nem csak a bajok szőnyeg alá seprése folyik. Ön hogy látja ezt?

– Annyira kiéleződtek a társadalmi problémák, és a szociális dimenzió is annyira átszíneződött etnikai elemekkel, hogy az egyenes beszéd megkerülhetetlenné vált. Egyszerre szociális és cigányproblémáról van szó. A szociális gondok egy része – kisebb, de nem jelentéktelen része – a cigánysághoz kapcsolódik, míg a cigányság problémakörének szinte az egésze szociális jellegű. Többé nem lehet a problémákat a szőnyeg alá söpörni, de a helyzet igen bonyolult, minden állítás és nézőpont kétélű.

– Ezek szerint a közbeszédben megjelennek a valósághoz közelítő megnyilatkozások?

– Lassan tisztul a kép. Persze, idehaza a politikai viszonyoknak megfelelően éles kultúrharc folyik, amelyik arány- és értéktévesztő, mára pedig teljesen kiüresedett. Még a szakemberek jelentős része is – tudatosan vagy tudat alatt – úgy hiszi, hogy végső soron minden társadalompolitikai állásfoglalásában ideológiai értékkészletének vagy politikai elkötelezettségének kell kifejezésre jutnia. Helyesebb lenne, ha – független attól, éppen ki és milyen értékvilág mentén kormányoz – a szakemberek a valós eredményekről, hiányosságokról és negatívumokról szólnának, politikai háttértartalmak nélkül. Bármennyire is a politika által átitatott világban élünk, a szakember feladata nem az igazodás vagy szembenállás, hanem árnyékbokszolás helyett a megfelelő és korrekt megfogalmazási módok keretében a valóság feltárása és a feladatok megfogalmazása. Ettől persze még nem lesz teljes az egyetértés. Mindenkinek vannak természetesen politikai preferenciái, de a valóságfeltárás és feladatmeghatározás szempontjából például nagyon is fontos, hogy hogyan és mit gondol az a többségi és kisebbségi társadalom, amely nem elméletekben gondolkodik, hanem hétköznapi tapasztalatai alapján. Amit lát és átél, számára az a valóság, abból vezeti le a következtetéseit.

– Ez mennyiben vagy hogyan tér el a „kívánatosnak” tartott gondolkodásmódtól?

– Mára világossá vált, hogy a többségi társadalom beszéd- és gondolkodásmódja nem idomul semmilyen mesterséges értékképzethez, hanem éppen fordítva, előbb-utóbb térdre kényszeríti a doktrinereket, kikényszeríti a tényorientált gondolkodásmódot. Ez törte át a tévesen értelmezett politikai korrektség ideológiájának azt a falát, amely két évtizeden keresztül meghatározta a társadalomról folytatott beszédmódot. Egyszerűbben szólva kiderült: nem a menetszázad lép fordítva…"

mno.hu/portal/797679

2011.07.18. 08:57:03

vad nacionalizmus, amely az ultramontán katolicizmussal kapcsolódik össze...
„Önelégülten erőszakolják meg az emberi lelkeket”
Ludassy Mária filozófiatörténésszel Rádai Eszter készített interjút
„Ha az egyik - ráadásul kormányra kerülő - politikai erő kidefiniálja a nemzetből a vele egyet nem értőket, akkor vége a jogállamnak, vége a parlamentáris rendszernek" - állítja Ludassy Mária, az ELTE tanára, a filozófiatudomány doktora, az angol és francia felvilágosodás morálfilozófiájának, a liberalizmus klasszikusainak és a francia politikai katolicizmus történetének kutatója. Szerinte „az emberi jogok minden kormányzattól és minden alkotmánytól számon kérhetők, és ha valamit jelent az Európai Unió, akkor az nem az uborka hajlásszöge, hanem a nemzeti alkotmányokat is felülíró emberi jogok deklarációja".
- Mire emlékezteti az a rendszer, amelynek a körvonalai mára kialakulni látszanak, amelynek egymással is összefüggő elemei mára sajátságos mintázatot mutatnak? Mit mondanak erről saját személyes vagy történelmi tapasztalatai, és mit mond erről a filozófiatörténet?
- Erre a kérdésre Magyarországon a hozzám közel állók azonnal a Horthy-korszakot emlegetik. Engem ezzel szemben az ország végletes megosztása egy korábbi, francia korszakra emlékeztet: a Dreyfus-per korának Franciaországára. Amikor a jól ismert ügy kapcsán egymással végletes formában álltak szemben az úgynevezett fehér jakobinizmus hívei, a sovinizmusnak - tőlük vettük a szót - nevezett vad nacionalizmus, amely az ultramontán katolicizmussal kapcsolódott össze, a másik oldalon pedig a mi előfutáraink, Zola és Jean Jaurès, tehát a polgári radikálisok és a szociáldemokraták szövetsége
es.hu/;8222;onelegulten_eroszakoljak_meg_az_emberi_lelkeket8221;;2011-07-16.html

egyérintő 2011.07.18. 09:19:54

@Izrael misztériuma:

A Ludassy Mária is abból főz, amit a spájzban talál. Felvilágosodással, forradalmakkal.

Tele van az ország önelégült bal-liberális politizáló filozófussal, politológussal, akik most kökeményen kiállnak a szépen bejáratott, egykor jól megfizetett hazug lózungok mellett. Akik fátyolos szemmel emlékszenek vissza azokra a szép időkre, amikor a központi forrásokból csak úgy dőlt a lé. Nem csoda, hogy mindent megtesznek azért, hogy új forrásokból újból dőljön a lé....

2011.07.18. 09:46:37

@egyérintő:
De ha ma Magyarországon az a felosztás, hogy aki az emberi jogok nevében a kormányt kritizálja, az baloldalinak, egyúttal nem magyarnak számít, akkor - jobb, ha bevallom - én azok közé tartozom, akiket az Action Française francia protofasisztái is hazaárulónak neveznének...

- Mit képviseltek a fehér jakobinizmus hívei?
- Ezek a saját terminológiájuk szerint ultranacionalisták és ultramontán katolikusok - ami külön érdekesség, mert a katolikus univerzálist jelent -, ugyanannyi terrort akartak, mint egykor a vörös jakobinusok, csak most már - hogy is mondta Maurras? - a francia nemzetre támadó zsidó-szabadkőműves összeesküvők ellenében. Charles Maurras-tól ered az a nálunk épp nagyon időszerűnek számító mondat, hogy „az emberi jogok védelme hazaárulás", ezért aki a Dreyfus-ügyben, a nyilvánvalóan ártatlan Dreyfus kapitány védelmében a nemzet vagy Európa közvéleményéhez fölszólal, az elárulja Franciaországot.
- Vagyis nem számít, kémkedett-e valójában Dreyfus kapitány, vagy ártatlanul hurcolták meg, akik ezzel kapcsolatban holmi emberi jogokra és hasonlókra hivatkoznak, hazaárulók?
- Igen, Charles Maurras-t, a francia szélsőjobb folyóirata, a tekintélyelvű, antirepublikánus, antiparlamentáris, klerikális erőszakkultuszt hirdető Action Française főszerkesztőjét nem érdekelte, és ezért nem is volt hajlandó arról vitatkozni, ártatlan-e Dreyfus vagy sem. Mert szerinte akár ártatlan, akár bűnös, akik mellette - egyúttal az emberi jogok mellett - kiállnak, vagyis kimondják a tényt, hogy szegény zsidó kapitány ártatlan, azok ezzel magára a francia nemzetre támadnak - rontanak - rá. Ez a „deux Frances", a „két Franciaország" elmélete, amely - nemzeti és nemzetellenes, történeti tradíciókon alapuló és a liberális demokráciát elfogadó - két ellenséges pólusra osztja az országot, ahol csak az első képviselheti a jó oldalt, a másik, még ha többsége van is, csak a gonosz megtestesítője lehet. Tőle ered a „Franciaország a franciáké", tehát mindazok a jelszavak, amelyek reménytelenné teszik a normális, parlamentáris váltógazdálkodást. Mert mindenki idegen, aki nem feltétlen híve az általa egyedül üdvösnek és nemzetinek kikiáltott klerikális, nacionalista uralomnak...
(u.o.)

2011.07.18. 10:12:17

"vad nacionalizmus, ultramontán, Önelégülten erőszakolják, vége a jogállamnak, sajátos mintázat"
és különösen:
"Tele van az ország, önelégült, kökeményen , szépen bejáratott, jól megfizetett, hazug lózung, fátyolos szemmel, dőlt/dőljön a lé"
Így nem fogtok normálisan beszélgetni.
Érdekel egyátalán titeket, hogy miért érzi rosszul/jól magát a másik fél a bőrében jelen szituációban?
és
Valóban ultramontán lenne a jelenlegi politikai vezetés?
A jogállamot féltő kritizálókat valóban csak a pénz érdekli?

Nem hinném. :-)

2011.07.18. 10:33:46

@Pandit:
én már nem akarok senkit sem meggyőzni, csak megfogalmaztam rossz közérzetemet e kultúrában...
a francia hasonlat különben tetszik, mert megvilágítja a rejtett összefüggéseket, eddig én is síma "gegenseegross" utánérzésnek láttam az itteni nemzeti-keresztény kurzus történéseket...
sajnos a francia viszonyokat eléggé ismerem, soha nem ülnek a lovon...

egyérintő 2011.07.18. 11:51:08

@Pandit:

Nézd Pandit, a neoliberális gondolkodóink hathatós támogatásával az országunkon majdnem minden elképzelhető disznóságot elkövettek. Számos olyan politikailag korrektnek mondott lózungot erőltettek ezek a fizetett szolgák évtizedeken keresztül, amelyekről kiderült, hogy annak semmi köze az igazsághoz, a valósághoz. Most, amikor nyilvánvaló a politikailag korrekt hazugságok buktája, itt még mindig azt hiszik, hogy a régi süketelés továbbra is folytatható.

Ha a balliberálisok pc hülyeségét hajlandó vagy továbbra is elfogadni, és ahhoz, mint parancsra alkalmazkodni, hát ez egy komoly probléma. Számodra is és a közösségünk, az ország számára is. Ez azt mutatja, hogy az értelmes emberek sem látják, hogy a balliberálisok pc hülyeségei mennyire károsak, merthogy nem igazak.

Különben a balliberálisok egyáltalán nem akarnak itt párbeszédet. Ők továbbra is tematizálni akarnak és továbbra is pc korrekt irányítást akarnak, merthogy azt hiszik, hogy az nekik baromira kifizetődő lesz a jövőben is. Szerintem meg egyáltalán nem lesz kifizetődő...

2011.07.18. 14:30:08

én ismerek és tisztelek egy bizonyos liberális zsidó rabbit, aki felforgatta a világot, egymaga megdöntötte a római birodalmat, Jesua ben David vagy másképpen Jesua HaMassiah névre hallgat:
Isten is zsidó volt, zsidó rabbi, neve Jézus...

uszo 2011.07.18. 14:57:16

@Izrael misztériuma: "én már nem akarok senkit sem meggyőzni, csak megfogalmaztam rossz közérzetemet e kultúrában..."

Tisztelet az igazság utáni vágyadért ami Téged hajt.

Fogalmazz csak. Jó olvasni!

egyérintő 2011.07.18. 15:45:45

@Izrael misztériuma:

Milyen jó is, hogy Jézus nem szól vissza. Nem tiltakozik a kommunistáknál, hogy ő nem kommunista. Sem a liberálisoknál, hogy ő nem liberális.

2011.07.18. 19:51:33

@egyérintő:
„A leggyakorlottabb művész se tudja, végül is mire bukkan, s ha él is benne bizonyos sejtelem, igazában nem ismeri előre a célhoz vezető utat.”
(Pilinszky János)
„Most érzem igazán a fáradtságot, amit a film okozott: olyannyira, hogy még gondolni sem tudok arra, hogy újra forgatni kezdjek. Az Evangéliummal nyilvánvalóan kimondtam valamit, s most kínzón érzem a hiányát mindannak, amitől az Evangélium megszabadított. De miért is kell megszabadulnunk a dolgoktól? Ha a műalkotás valamely mély és titokzatos vonatkozásában nem más, mint önterápia, vajon mi egyébből gyógyíthatna ki, mint magából az életből – ami a tökéletlenség, a beteljesületlenség, a befejezetlenség érzete?”
(Pasolini nyilatkozata a Cineforumnak a film befejezése után)
Pasolini -Vangelo secondo Matteo - Farisei
www.youtube.com/watch?v=_5ZQXJNH8q4
Az ő Máté Evangéliuma napjainkig a leghitelesebb, lázadó Krisztus, a Biblia hiteles megjelenítője és a szegények élén álló népvezér.

egyérintő 2011.07.19. 15:39:22

@Izrael misztériuma:

"Az ő Máté Evangéliuma napjainkig a leghitelesebb, lázadó Krisztus, a Biblia hiteles megjelenítője és a szegények élén álló népvezér."

Nem láttam a filmet. Jézus ezek szerint mint forradalmár szerepelt a filmben?

A Pasolini nagy művész volt, de ez még nem jelenti, hogy mindenben igaza volt. Sőt, biztos, hogy nem volt mindenben igaza!

2011.07.19. 15:58:22

@egyérintő:
Pasolini teljes filmje itt látható, érdemes megnézni mindenkinek! A kopár sziciliai táj, a végtelenül szegény sziciliai emberek, a dallamos olasz nyelv, a komor fekete-fehér képek, és a zene egyaránt lenyűgöz mindig, az egész világ Megváltó utáni vágyakozásáról szól...
[1/15]IL VANGELO SECONDO MATTEO(PIER PAOLO PASOLINI)
www.youtube.com/watch?v=-y8fQeVGEF0&feature=related

zzzsuzsa 2011.07.19. 18:00:33

@Izrael misztériuma: Uhhh....Máté evangéliuma Pasolini "értelmezésében".... Szerintem ez egy gonosz szemű Krisztust ábrázol, és szerencsétlen gondolatokat hordozó film, egy szerencsétlen életű rendellenesen gondolkodó filmrendezőtől.

Kajla 2011.07.19. 20:13:49

@zzzsuzsa: Én 35 éve a piarista atyák tanácsára piarista osztálytársaimmal néztem meg a filmet. Nem nagyon lehetett akkoriban látni, a Filmmuzeumban vetitették, nagyon rikán. Számomra megrázó élmény volt.

Sőt egyértelműen az evangéliumot sugározta, sugározza. De nem vagyunk egyformák, természetes, hogy nem mindenkinek tetszik.

áterpáter 2011.07.19. 20:28:50

@zzzsuzsa:

update-olnod kell magad Jézus-filmekből. Minél előbb annál jobb.

csaba carmarthen 2011.07.19. 20:45:27

John Paul, who rose to eminence in Communist Poland, made clear his urgent desire to eliminate priestly activism based upon Marxist dogma. The Pope emphatically rejected liberation theology, without ever using that phrase. Repeatedly emphasizing the value of each person before God, and the need for spiritual freedom, he used the term liberation in a Christianized context. To the Pope, "atheistic humanism" holds out to mankind only a half liberation, because it bases everything on economic determinism ignores spiritual dynamics. The result, he said, is that man's very being is "reduced in the worst way." Today, he said, "human val ues are trampled on as never before." Implicit in his statements was a basic judgment: the tactics of Marxist revolution, based as they are on class conflict, violate the most profound Christian teaching.

In one passage heavy with theological significance, he rejected efforts by modern radicals to view Jesus Christ as a political Messiah. "People claim to show Jesus as politically committed, as one who fought against Roman oppression and the authorities and also as one involved in the class struggle," said the Pope. "This idea of Christ as a political figure, a revolutionary, as the subversive man from Nazareth, does not tally with the church's catechesis." The Gospel and the church, he preached, must transcend all political ideologies. But while the church's mission is "not social or political," the church "cannot fail to consider man in the entirety of his being." In particular, Christians must seek a "more just and equitable distribution of goods, not only within each nation but also in the world in general."

www.time.com/time/magazine/article/0,9171,920117-2,00.html

zzzsuzsa 2011.07.19. 21:16:26

@Kajla: Ja értem, olvastam az ajánlott kritikát, ami írja azt, hogy nem egyértelmű a film fogadtatása, látom kivertem a biztosítékot és az Egyház szent filmnek kiáltotta ki. Örvendek. Én is kb olyan régen láttam a filmmuziban, mint te, főiskolásként, és aztán nemrég pár éve de mindig hátborzongató volt számomra. Szerintem ez egy frusztrált dühödt és mérges Jézus. Nekem hátborzongató. Nem tehetek róla.@áterpáter: Azért mert te ezt mondod, még nem érzem azt, hogy "update-telnem"kellene. És engedjed már meg, hogy azt érezzem egy filmről, ami nekem fontos, amit nekem mond!! Hogy a bánatban lehet egy komcsi ateista az evangélium hiteles hirdetője? Szerintem ez groteszk. Én inkább úgy fogalmaznék: Oké, jó, elfogadom, hogy ilyen is van, de nem értek vele egyet. A karakterformálásában sem.... áterpáter: én NEM NÉZEK Jézus filmeket. nem írtam listát arról, mi lenne ezzel kapcsolatban a kötelező. Oké??

zzzsuzsa 2011.07.19. 21:22:20

@áterpáter: Sajnos nem tudok azonosulni a Szív kritikával (úgy érzem amúgy is van egy egyházilag elfogadott álláspont a filmmel kapcsolatban, amit nem szabad másképpen látni, hát örvendek)

csaba carmarthen 2011.07.19. 21:47:33

@zzzsuzsa:
A karacsony uzenetenek masodik fele igy hangzik:

Bekesseg a foldon a joakaratu embereknek...

ettol kezdve a kulso keveset szamit...marmint hogy ki minek vallja magat...

Ugyanakkor Jezus forradalma, ha forradalom, akkor a szeretet forradalma. Csak a szeretete..

Nem pedig a betartase (pl az allando betartase) es a rosszindulate....

A lazadas ebben az ertelemben a bun elleni lazadas.

Ha Jezus lazad akkor a bun ellen lazad: evilag fejedelmenek foldi uralma ellen..

Nekem ez mindenekelott a sajat bunom ellen valo lazadast teszi szuksegesse, ami persze a legnehezebb, utana lazadhatok masok bune ellen, de azt is a szeretet utjan...

mint ahogy Jezus forradalma, ha forradalom, akkor a szeretet forradalma. Csak a szeretete..

zzzsuzsa 2011.07.19. 21:51:25

@csaba carmarthen: A művészet nem okoskodás (jó esetben)

thotferi 2011.07.19. 22:02:11

@zzzsuzsa:
Szeretnék ajánlani egy tényleg hiteles és valóban jó Jézus filmet:
Vizuális Biblia Máté Evangéliuma:
www.youtube.com/watch?v=CiEwu-0D04E

vagy itt:
keresztenyfilmek.com/szinkronizalt-filmek/148-mate-evangeliuma-vizualis-biblia.html

áterpáter 2011.07.20. 00:46:26

@zzzsuzsa:

"amúgy is van egy egyházilag elfogadott álláspont a filmmel kapcsolatban, amit nem szabad másképpen látni, hát örvendek"

kiváncsivá tettél: hol olvasható ez a bizonyos álláspont?

zzzsuzsa 2011.07.20. 01:19:51

@áterpáter: A II. vatikáni zsinatra összegyűlt püspökök (800-an) a film után tapsviharban törtek ki. (általad belinkelt Szív újság cikkében olvasd!) Nekem mindig is az volt az érzésem ezzel a filmmel kapcsolatban, hogy tévútra viszi a nézőt a legszebb Bach zenékkel. És mint muzsikus kiakadtam azon, hogy így visszaél Bachhal és a zenéjével, ami szerintem valahol szent. És ha más nem is, de Bach esetében felmerül az, hogy vajon most fogja e a Fennvaló kisujját vagy akár az egész karját, ahonnan az erőt merítette az őrült zenéjének a megírásához. Pasolini csúnyán visszaél ezzel a hihetetlen zenével és ezen keresztül, ennek a tartóoszlopán igyekszik magasra mászni. Ott viszont nem villámokat szór, csak az elektromos feszültséggel játszik, ami inkább ijesztő, mint lenyűgöző nekem.

Kajla 2011.07.20. 06:17:07

@zzzsuzsa: Kedves Zsuzsa,
én azt hiszem, hogy mindenkinek alapvető joga, hogy egy művészeti alkotás tessen neki, vagy ne. Az ízlések – szerencsére – különbözőek. Nem minősít senkit sem, amikor egy alkotást szeret vagy utál. A legkiválóbbnak tartott költők is egyes esztétáknak nem tetszenek. Szerintem ez természetes. Így azzal, hogy neked a film nem tetszett, nekem pedig igen, nincs mit vitatkozni, legfeljebb megoszthatjuk egymással a miérteket. Ennek még ahhoz sincs köze (esetemben biztos nem), hogy mit gondol az Egyház a műről.

A művész embersége/világnézete viszont a tapasztalat szerint független a művész tehetségétől. Pl. Petri verseket olvasva lehet azt gondolni, hogy blaszfémia amit ír, mégis pl. számomra átüt a keresése, és a zsenije is, és nyugodt szívvel a gyerekeim kezébe adtam. És egyes vallásos költők műveiről – bár nagyon derék emberek írták őket – lebeszéltem őket.

zzzsuzsa 2011.07.20. 09:50:00

@Kajla: Köszönöm, hogy így reagáltál, teljesen egyetértek a szavaiddal, nem is akartam az Egyházat idehozni. Azt nagyon érdekesnek tartom, hogy azt írod: "A művész embersége/világnézete viszont a tapasztalat szerint független a művész tehetségétől." Ez egyértelmű a számomra, viszont itt egy olyan filmmel állunk szemben, ami hit/világnézet kérdéskörre alapul. Jézus megformálása nekem ezért nem tetszik (de attól másnak még tetszhet, természetesen) csak mérges vagyok/voltam nagyon nagyon erre a rendezőre. Olyan ez a film számomra, mintha Nietzsche kiáltana fel: isten halott, mintha az emberi pokolból nőtt volna ki ez a Jézus figura. Ha egyszer megteheted és a Bach zenét kiveszed a film hátteréből, szerintem rá fogsz jönni, egészen más filmről van szó, mint amit gondoltál. Pasolini számomra nem művész, vagyis művész, de nem tiszta művész. Nem tudom lehet e ezt érteni. Én lehet, hogy szélsőségesen fogalmazok, de ennél a filmnél nincsenek gátlásaim e téren....bocs...

Kajla 2011.07.20. 13:20:39

@zzzsuzsa: Kedves Zsuzsa, többé kevésbé egetértek veled, de én megengedőbb vagyok abban, hogy egy ateista is közvetítheti, akár a Bibliát is. Egy vasárnapi misén pl. Nietzsche-t idézte a pap: „Mondom néktek: kell, hogy még káosz légyen az emberben, hogy táncoló csillagot tudjon szülni”

áterpáter 2011.07.20. 15:00:57

@zzzsuzsa:
nem sikerült meggyőznöd :(
Amiket a zene mellett felhozol, az a személyes véleményed, élményed. Azaz your business.

No, de kiváncsian várom a hivatalos állásfoglalást, amire hivatkoztál.
A hivatalos alatt kit/mit (pártunk és kormányunk) kell érteni és mi az állásfoglalása?

csaba carmarthen 2011.07.20. 19:21:26

@zzzsuzsa:
A muveszet, a valosagot mutatja be, jobba teszi az embert es katarzist ad...

Ha valami muveszet akkor a Mate Evangeliuma az, mert sajat szemunkkel lathatjuk hogy hatott..Paolo Pasolini-ra, aki lathatoan filmjevel mutatja be, osztja meg es adja tovabb ezt az oraja kifejtett katarzist...

Igy (-ha az enyemek bar lehet-) a kovetkezo szavak semmikeppen nem bizonyulnak okoskodasnak:

Eg es Fold elmulnak
De az en Igeim nem mulnak el

Dicsoseg az Urnak!

zzzsuzsa 2011.07.20. 23:08:17

@Kajla: "Mondom néktek:kell, hogy még káosz légyen az emberben, hogy táncoló csillagot tudjon szülni" Jajjjjj de édes! Ezt Nietzsche mondta? Oké, igen igazad van, ateista is közvetítheti a bibliát, sőt teljesen züllött aberált ember is, és bármilyen szellemi fogyatékos is, efelől nyugodt lehetsz nekem semmi kétségem nincsen. nem gondolom azt, hogy a Biblia csak a püspököké. Inkább másként közelíteném meg a kérdést: Én nem tartom Pasolinit egetverő zseninek sem. Számomra nem ad pozitívumot ez a film de ettől még lehet, hogy más filmje adna, bár erősen kétlem, mivel belenéztem régebben más filmjébe is, és ugyan ilyen gyomorforgató volt számomra. És annak idején, a Máté....nézésekor bosszantott nagyon, hogy Bach farvizén próbál az égbe menni. Szóval lehet, hogy nem az ateizmusa zavar, hanem az emberi nívó, amit képvisel. @áterpáter: Ejsze nem olvastad a cikket, amit nekem linkőté be?

zzzsuzsa 2011.07.20. 23:55:29

@áterpáter: Ja és még egy paradoxon amit írsz, aztállítod, hogy a zene és a film kapcsolatáról alkotott véleményem az "your business". Nem is értem: Egy film élmény, zene, katarzis, stb..az NEM VALAKINEK A SZEMÉLYES ÉLMÉNYE? és itt jön be, hogy neked viszont lehet, hogy télleg nem? Mert ezért is gondoltam "pártunkra és kormányunkra" Vagy én tévedek? Elmesélnéd, hogy Neked személyesen mit jelent ez a film? De légyszi a Szív Újságot most ne idézd áterpáter. Tudom, honnan van a neved, a kis fiammal ismerjük Szabó Magda : Tündér Lala meséjét, és tudjuk, hogy áterpáter gonosz varázsló, akiről később kiderül, hogy nem is létezik, hanem valakinek az irányítása alatt áll.... (most jön nemsokára a folytatás, amit még nem ismerünk) véletlen az asszociációm? Ha igen akkor bocs, de a neved egyértelműen ezt sugallja!

áterpáter 2011.07.21. 00:02:40

@zzzsuzsa:

vagy válaszolsz a kérdésemre (hol olvasható ez a bizonyos álláspont) vagy sem?
Anélkül fölöslegesnek tartom a diskurzusunkat folytatni ilyen szinten ...

Karakó 2011.07.23. 03:22:23

„Ezekben az üzenetekben Krisztus sürgető kérést intéz az egyházak felé: legyenek egyek, különösen nagy hangsúlyt fektetve a Húsvét időpontjának egyesítésére.” (tlig.org)

Ha megtudhatnák (az egyházak) a helyes időpontot, talán lenne mód az egyesítésre. Így a remélt egység is elérhetőbb közelségbe kerülne -talán.

„Sok utalás van az üzenetekben a nagy aposztáziára, amelyet Szent Pál ( 2Thessz 2 ) megjósolt, és a lázadás szellemére, amely oly hatalmasan jelen van korunkban. Ez a szellem mint füst terjed a katolikus egyházban megmérgezve püspököket, papokat, hogy pásztoruk (a pápa ) ellen forduljanak.” (tlig.org)

Ma már olyannyira hatalmasan jelen van, hogy az egyházban terjedő füstje van, aki szerint immár magát az alapítót is elérte:

„Az ő Máté Evangéliuma napjainkig a leghitelesebb, lázadó Krisztus, a Biblia hiteles megjelenítője és a szegények élén álló népvezér.” (ld. fentebb)

csaba carmarthen 2011.07.23. 04:48:54

Azoknak, akik Jézus Vassula Ryden számára adott üzeneteit követik, fontos megerõsítést és biztatást jelent annak a párhuzamnak a felfedezése, amely az üzenetek és a legfõbb földi pásztor, II. János Pál pápa tanításai között húzódik
www.tlig.org/hu/paparhv.html

Vassula:

"Mondd meg azoknak, akik az egységért dolgoznak, hogy nézzenek fel az égre! Látják-e milyen messze esik a Földtõl? Szívük is ilyen messze van testvérük szívétõl! Ilyen messzire kerültek egymástól! Mikor bocsátanak ki végre egyhangú határozatot arról, hogy mindnyájan ugyanazon a napon ünneplik a Húsvétot? " (1992. december 21.)

"Szívem szüntelenül fáj, mert látom házamban azokat, akikben nincs õszinteség és akik nem az én Lelkemben dolgoznak Húsvét dátumának egyesítéséért. Kérlek, imádkozz értük, hogy Atyám megadja nekik a lehetõséget, és meggondolhassák magukat. " (1996. november 27.)

II. János Pál:

"Az új esztendõ, amely most kezdõdött el egy olyan biztató idõszak számunkra, amelyben együtt tehetünk tanúságot arról, hogy Krisztus "az út, az igazság és az élet". Erre megvan a lehetõségünk és már reménykeltõ jelek vannak a láthatáron is. 2001-ben például, minden keresztény ugyanazon a napon fogja ünnepelni Krisztus feltámadását. Ez arra kell, hogy bátorítson minket, hogy megállapodjunk végre Húsvét közös dátumában." (2001. január 25. - a Szent Pál Bazilikában (Falakon Túl) elmondott szentbeszédbõl).

2.

Vassula:

"És te, Nyugat háza, Szentlelkem világosságánál felismerted, hogy a testnek szüksége van mindkét tüdejére, hogy szabadon lélegezhessen, és hogy csupán féltüdõvel Testem tökéletlen.
Imádkozz, hogy életadó Lelkem egyesítsen benneteket! De mennyit kell még addig szenvednem!"

"Kérlek ezért, Nyugat háza, haladj tovább és leplezd le a a Gonoszt azáltal, hogy egyesíted Húsvét dátumait, ahogy az Õsegyházban volt. " (1996. november 27.)

II. János Pál:

"Annak az idõnek az emléke, amikor az Egyház még "mindkét tüdejével" lélegzett ösztönözze Kelet és Nyugat keresztényeit arra, hogy a hit egységében járjanak együtt és hivatalosan is tartsák tiszteletben egymás másságát, fogadják el, és viseljék el egymást, mint Krisztus ugyanazon és egyetlen Testének tagjait." (Novo Millenio Ineunte címû apostoli levél, Róma, 2001. január 6.).

3.

Vassula:

"Hallgasd és írd: dicsõség ragyog fel a Kelet partjairól. Ezért mondom Nyugat Házának: fordítsd tekintetedet Kelet felé! Ne sírj keserûen folyton az egyházszakadás és Házad romjai fölött! Ne ess kétségbe, mert holnap együtt eszel és iszol Kelet partjáról származó sarjadékaimmal." (1994. október 24.).

"Ez lesz a híd Nyugat és Kelet között. Az én Szent Nevem fogja összekötni a hidat úgy, hogy ezen a hídon át tudjátok kicserélni értékeiteket. A továbbiakban már nem fognak egyedül munkálkodni, hanem együtt, és én fogok felettük uralkodni. " (1994. október 24.).

II. János Pál:

"Az elmúlt megújító jubileumi zarándoklatunk szemszögébõl nézve, nagy reménnyel tekintek a Keleti Egyházak felé, és imádkozom azért, hogy azoknak az adományoknak a cseréje, amely az elsõ millenium alkalmával is gazdagította az Egyházat, újra teljességgel térjen vissza hozzánk."(Róma, 2001. január 6., Novo Millennio Inuente - Apostoli Levél).
...........

egyérintő 2011.07.23. 13:05:49

Mindenről szó esik, csak a romastratégiáról nem, amiről beszélnünk kellene.

Balog Zoltán a felzárkóztatásért felelős államtitkár tegnap a tusnáfürdői előadásán kiemelte az egyházak szerepét a romastratégia megvalósításában.

"- Minden olyan forint, amit cigányügyre költünkúgy, hogy nincs mgötte egy ember, aki ezt közvetíti, kidobott pénz. Nem segít, hanem rombol, mert parazitizmusra nevel. Ráadásul aki kapja, az megsértődik, mert neki mindig kevés, nekünk meg, akik adjuk, mindig túlságosan sok. Ez a segély politikának a tragédiája "- fűzte hozzá.

Balog Zoltán szerint a romapolitika egyik legnagyobb veszélye, ha úgy ébresztjük öntüdatra a cigány kisebbséget, hogy a többséggel szemben fogalmazza meg identitását.

csaba carmarthen 2011.07.23. 13:50:37

@egyérintő:viszont azzal hogy beszelunk rola...meg nem biztos hogy segitettunk

2011.07.23. 14:02:58

@csaba carmarthen:
főleg ilyen rasszista duma...

egyérintő 2011.07.23. 15:55:11

@csaba carmarthen:

Mindenképpen beszélni kell róla. De ha már itt nem, akkor hol?!

A rasszizmusról idézek egy interjúból:

"– Ha már az előbbiekben a rasszizmust, az etnikai hovatartozást és identitást feszegettük, hadd kérdezzem meg, hogyan viszonyul egymáshoz a magyar és a cigány identitás?

– Ambivalensen. Kutatók tanulmányokat írtak arról, hogy ki a cigány, de a kérdést nem sikerült megoldaniuk. Pedig egyszerű, sokszor el is mondtam, csak valahogy nem ragadt meg a köztudatban. Egy etnikai hovatartozás három premissza alapján határozható meg. Az önazonosítás, a saját csoport véleménye és a külcsoport véleménye alapján. Vegyük például – ha már róluk beszélünk – a cigány identitást. Ha X magát cigánynak mondja, ha ezt a cigányok róla elhiszik és a magyarok is cigánynak gondolják, akkor X biztosan cigány, de már akkor elfogadható annak, ha a fenti három állításból legalább kettő egybeesik.

Nos, akiket cigányként ismerünk, azok elsősorban magyar emberek. Nagyrészt nem tudnak más nyelvet, itt élnek magyar körülmények között, magyar állampolgárként. Cigánynak lenni csak részidentitás, amely nem állítható szembe a magyar identitással, annak mellé- vagy alárendelt eleme lehet csupán. Attól azonban, hogy a cigányok kívül rekednek – és olykor ki is rekesztik őket –, a cigány azonosságtudat ellenidentitássá válhat. Olyan etnikai szubkultúrává, amely részidentitását főidentitássá emeli, és aköré szervez ellenkultúrát, hovatovább nacionalizmust, vagy éppen kvázi rasszizmust. Egyes cigány értelmiségiek azt állítják: „mi azért vagyunk szegények, mert a többségiek – az ő szóhasználatuk szerint a magyarok, a parasztok, a fehérek – kirekesztettek, kirekesztenek bennünket”. Az ilyenfajta ideológiaképződés nemcsak politikai fegyver lehet, hanem alkalmas a bűnözés igazolására is, hiszen azzal érvel, hogy a többségiek nem hagytak más kiutat, tehát a bűnözés a kirekesztés következménye. Mint minden hatásos demagógiában, ebben is összekapcsolódnak igaz és hamis tartalmak. Szimptomatikus, hogy a cigányok körében is megjelentek a kimondottan etnikailag motivált erőszakos bűncselekmények. "

mno.hu/portal/797679

csaba carmarthen 2011.07.23. 22:16:46

@egyérintő: @Izrael misztériuma:
ok....

A kovetkezo kihivasokkal allunk szemben:

1, Boldogok a bekessegszerzok, versus oszd meg es uralkodj.

(ez lathato ma nagyon sok szituacioban, szerte a vilagon, beleertve azt hiszem a fenti kerdest)

2,"Mondom nektek: az emberek az ítélet napján minden fölösleges szóról számot adnak, amit kiejtenek a szájukon. Szavaid alapján igazulsz meg, és szavaid alapján vonsz magadra ítéletet." Mt 12,36

Ez igaz erre a blogra is...

Ezert mindannyiunknak legeleszor a sajat megalkuvasainkkal kell szembe neznunk. Ez lehet hogy komoly kihivas lesz, ti. Isten ismer mindannyiunkat. Ismeri szivunk (rejtett) szandekait....

3, Blogolas versus Elet.

vagyis nem eleg beszelni...
de mit tehetunk?

...fuggetlenul attol, hogy ki hol van es milyen elethelyzetben egyet akar rogton:

imabojt.blog.hu/

4, Hogyan lehet itt valosagosan neven nevezni dolgokat, ugy hogy ne vadoljak, ne itelkezzek, ne sertegessek ugyanakkor megis elosegitsem a rossz eliminalasat es a jo novekedeset...mas szoval a kiengesztelodest/beket...

thotferi 2011.07.23. 23:52:24

@egyérintő: @csaba carmarthen:
Ezt a roma kérdést nem lehet elválasztani a társadalmi- gazdasági berendezkedésünk alapvető bajától. Hiába kezelek én, ha orvos vagyok, egy kifekélyesedő, (rohadó, romló(!) ) emberi lábat, ha nem veszem észre, hogy ezt a betegséget az illető cukorbetegsége okozza.Vagyis az egész ember beteg, nem csak a fekélyes láb. Nyilván a betegség tünetei ott jelentkeznek először, illetve ott a legsúlyosabb a helyzet, amely szerv a leggyengébb láncszem a szervezetben. A végtagok, a szem (tisztán látás képessége?) ilyenek lehetnek; a társadalom perifériáján élők kapnak a legkevesebb oxigén és tápanyagdús vért. Ha pedig intelligens kórokozó lennék, akkor még igyekeznék is elhitetni az orvosokkal, hogy elég csak a fekélyekkel foglalkozni, önteni beléjük a drága orvosságokat ,aztán a láb megmenthető marad. Ez történik ma !
A jelenlegi gazdasági és politikai rendszerünk a magánbankok monopóliuma, és a fedezetlen hitelpénz magánbankok által történő előállítása miatt beteg. A temérdek hitelpénz a kamatok és kamatos- kamat révén folyamatosan szívja el a reálgazdaságtól, az emberektől és a Föld bolygótól az erőforrásokat (tápanyagokat) a kevesek, a kiválasztottak irányába. Akik aztán az anyagi erőforrásokat,- nem tudván jobb célokra felhasználni -,a folyamatos háborúskodásokban pocsékolják el.(héber-háború) Vagy a felesleges termékek hatalmas szeméthegyeket alkotnak.(szemét- szemita) Hiába van rengeteg pénz a bankokban, ha azt a gazdaság nem képes felszívni, hasznosítani, mivel a kamat révén átalakították azt egy parazitává, aki csak oda megy, ahol a legmagasabb kamatot fizetik neki. Akik pedig kifizetik ezt a kamatot azért, akik meg nem képesek, azok meg azért sorvadnak el, mennek tönkre, mígnem minden és mindenki a bankok adósrabszolgájává, (kvázi tulajdonává ) nem válik.
A periférián lévők hullanak ki a leghamarabb. Az egész emberi társadalom a Római Birodalomhoz hasonlóan (ahol már akkor is ilyen rendszer működött, mint a mai) tönkremegy és darabokra hullik, elpusztul és csak a romok emlékeztetnek majd a szebb napokra. Ez az a rém(!) ,sátáni rendszer, amely az isteni , szakrális rend ellen támad , hogy mindenestül felfalja. A cigányok, újabban már romák ,a rém legelső áldozatai.
Az áldozatokat azonban a kórokozók egy darabig a szervezet pillanatnyilag még egészségesebb része ellen használják fel.Folyamatosan rémisztik, terrorizálják velük a társadalom többi részét, hogy az elfáradjon , kimerüljön a betegség elleni harcában. Ráadásul ezzel még azt a téves képzetet is keltik a kórokozók a még egészségesebb szervekben, hogy bajaik, betegségeik fő okozói a romló, fekélyesedő végtagok, a szegények-cigányok.

csaba carmarthen 2011.07.24. 01:02:02

@thotferi:
most mindjart ismet ala tudnam tamasztani a scientologia-erzesemet veled kapcsolatban...

De inkabb rad bizom, hogy olvasd at amit irtal, es talalj ra magad...

(habar lehet, hogy ezt mas iroktol szivtad magadba, mint az olyan ember aki mergezett tortat eszik.. es ezt nem tudja, persze ezek a mergezett tortak mas kontosben mashol is megjelennek, mas beallitottsagot kepviselo iroknal..masfajta mergekkel..)

Az irasoddal, pedig nem mentel elegge a problema gyokerere...

mint ahogy a cukorbetegsegnek is van oka, pl autoimmun folyamatok es azoknak is van oka... es igy tovabb...

Van aki a gyokerre melyebben ramutat:

<<sátán eléggé hatalmas, ezért kérem imáitokat azokért, akik az ő befolyása alatt állnak>>

Ez reszletesebben igy hangzik:

1988. február 25.
„Drága gyermekek! Ma ismét az imádságra és az Istenre való teljes ráhagyatkozásra akarlak hívni benneteket. Tudnotok kell, hogy szeretlek benneteket, és szeretettel jövök ide, hogy megmutassam a béke és lelketek üdvösségének útját. Szeretném, ha rám hallgatnátok, és nem engednétek meg a sátánnak, hogy, elcsábítson benneteket. Drága gyermekek, a sátán eléggé hatalmas, ezért kérem imáitokat azokért, akik az ő befolyása alatt állnak, hogy megmenekülhessenek. Tegyetek tanúságot életetekkel. Szenteljétek életeteket a világ üdvösségéért! Veletek vagyok, és köszönetet mondok nektek, s a mennyben megkapjátok megígért jutalmatokat az Atyától. Tehát, gyermekeim, ne féljetek! Ha imádkoztok, a sátán egyáltalán nem tud nektek ártani, mert ti Isten gyermekei vagytok, s én vigyázok rátok. Imádkozzatok! A rózsafüzér legyen mindig a kezetekben, ez jelezze a sátánnak, hogy hozzám tartoztok. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”
www.medjugorjeportal.hu/uzenetek/1988

tehat a gyoker iranyaba haladva:

'akik az ő befolyása alatt állnak'

-on tul

ott van

'evilag fejedelme'

ha tehat folyamatosan azok ellen harcolunk/vagy legalabbis emelunk szot

'akik az ő befolyása alatt állnak'

akkor tobbszorosen is elteveszitjuk az iranyt, ui. azok ellen iranyul ez az erofeszites akiket maga Krisztus is meg akar menteni, mi pedig Ot ebben a munkajaban akadalyozzuk...

Masreszt a ne itelkezz, hogy ne iteltess miatt sajat magunk alatt is vagjuk a fat...(es Krisztust abban is akadalyozzuk, hogy minket is megmentsen)

ahogy a gyoker melyebben van, a gyogyszernek is melyebbre kell hatolnia:

azaz:

<<kényszeríthetem a sátánt, hogy ...elmenjen erről a helyről.>>

bovebben:

1986 szeptember 4.

„Drága gyermekek! Ma is imára és böjtre hívlak benneteket. Tudjátok, drága gyermekek, hogy segítségetekkel mindent megtehetek, kényszeríthetem a sátánt, hogy ne vezessen titeket a rosszra,

és elmenjen erről a helyről...."

www.medjugorjeportal.hu/uzenetek/1986

ugyhogy ha a problema gyokeret akarjuk orvosolni, komoly kihivas elott allunk...de van gyogyszer!!

Es ennek tudatositasa a legfontosabb elso lepes...

udv:)
cs

uszo 2011.07.24. 09:20:26

@thotferi: "Akik aztán az anyagi erőforrásokat,- nem tudván jobb célokra felhasználni....... Vagy a felesleges termékek hatalmas szeméthegyeket alkotnak.(szemét- szemita)"

: "Ha az emberek hisznek a szeretetben és azt következetesen gyakorolják is, akkor Istenünk ezt egyenlőnek veszi az Őbenne való hittel."

Mind a két véleményt te fogalmaztad meg. Próbáld feloldani köztük az ellentmondást, mert így állításaid valamelyike tőled hiteltelen.

2011.07.24. 09:26:53

@uszo:
kognitív disszonancia...

thotferi 2011.07.24. 13:12:59

@csaba carmarthen:
Nem értem ezt a scientologiás érzésedet. Én egyszer olvastam Hubbardtól , de soha többet nem foglalkoztam velük.

"Az irasoddal, pedig nem mentel elegge a problema gyokerere..".
"<<sátán eléggé hatalmas, ezért kérem imáitokat azokért, akik az ő befolyása alatt állnak>>"
Tudom, hogy nem mentem, túl mélyre, de szándékosan nem is akartam a túlzottan megfoghatatlan Sátánnal példálózni. A Sátán szó helyett egyébként Jézus is használta szinonimaként a Mammont. A Sátán e világi megjelenési formája a "pénz szerelme".
Most pedig kényszeríteni fogom a Mammont, hogy elmenjen innen, a Szűzanya erejében bízva!

thotferi 2011.07.24. 13:22:37

@uszo:
Sajnos nem tehetek róla, ha a nevek jelentéseket "rejtenek" magukban. Nem én találtam ki a héber és szemita neveket elhiheted.
Talán valamelyik kirekesztő, "nácifasiszta" szkíta ősöm tette e galádságot velük, hogy így nevezte el szegényeket. Isten is felháborodott ezen elnevezésen és jóvá akarván tenni eme skandalumot kiválasztotta a mindenki által elvetetteket , mondván , hogy ne ítélkezzünk felettük máris ilyen csúnyán! Adjunk még egy esélyt nekik, hátha megtérnek! Szerencsére, még egy kis ideig tart a kegyelmi idő, Istenünk türelmes és szeretetét nem vonja meg tőlük sem. Rajta, ragadják csak meg az utolsó szalmaszálat és térjenek meg !

szemet 2011.07.24. 15:30:03

@thotferi: Ha emlékszel, Pumuklinak volt egy olyan ismeretelmélet elve, hogy:
"Ami rímel, az igaz"

Azt hiszem ennek a beemelésével és alkalmazásával az itteni vitakultúrát egy új, máshol alig tapasztal színvonalra emelted, gratulálok.

uszo 2011.07.24. 15:40:44

@thotferi: "Ha az emberek hisznek a szeretetben és azt következetesen gyakorolják is, akkor Istenünk ezt egyenlőnek veszi az Őbenne való hittel."

Rendben elfogadom nem te találtad ki.... De ha ez a fenti állításod igaz....Akkor ennek fényében valamely "nácifasiszta szkíta ősöd" véleménye nem igaz.

Ha nem érted elmagyarázom...

thotferi 2011.07.24. 16:17:36

@uszo: "..Akkor ennek fényében valamely "nácifasiszta szkíta ősöd" véleménye nem igaz"
Nem vonnám azért kétségbe ilyen gyorsan őseink ítélőképességének helyességét! Hiszen a kiválasztottakat Isten is a sötétségük, elvetettségük miatt választotta ki, tehát szerinted akkor az Isten véleménye sem igaz ! Az is lehet , hogy amikor ez az elnevezés megtörtént még igaz volt , de az azóta eltelt cirka 3000 év alatt bebizonyosodott , hogy nem igaz , és Isten,- és a szkíta ősöm jóvoltából,- én is , mivel megértettem szavukat, már "nácifasisztává" lettünk volt.

thotferi 2011.07.24. 16:21:38

@szemet:
Ami magyarul érthető, az érthető
: nem tudom befogni a fülemet ,a szememet és különösen nem a számat!
Ha pedig még rímel is ,annál nagyobb az öröm!
Hogy igaz-e?: Mindenki el tudja dönteni ennek és más ismeretek alapján, ha eltudja.

csokipaci 2011.08.05. 16:09:47

egyetértek. a szokásból eredő vallásososság és a hit különböző dolgok.

ezt meg ajánlom mindenkinek olvasásra:

www.evangeliumiprotestans.hu/index.php/romai-katolikus-tanitasokrol

csokipaci

csaba carmarthen 2011.08.05. 17:32:47

@csokipaci:
ezt mar egy masik tstverunkkel vegigzongoraztuk...
es vele sikerult kozelebb kerulni
...

Ahhoz ugyanis, hogy Jezus szeplotelen maradjon egy olyan edenyen keresztol kellett eljonnie az emberekhez, amely maga is teljesen szeplotelen:

Mit is maond az Enekek Eneke?
De szep vagy kedvesem, milyen szep vagy, nincsen rajtad semmi folt...

Mit mond az angyal Marianak?
Lk 1,28
Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.”

A kegyelem kizarja a bunt,a bun a kegyelmet, a bun kegyelemvesztessel jar. A kegyelem teljessege pedig nem lehetseges akar 1 bun mellett sem.

Miket is mond a Szentiras a kegyelemrol?

Róm 5,17.20-21
Mert ha egynek bűnbeesése következtében egy miatt uralomra jutott a halál, mennyivel inkább uralkodnak az egy Jézus Krisztus által az életben azok, akik a kegyelem és megigazulás bőséges ajándékát kapják... Közben azonban belépett a törvény, hogy vele szaporodjék a bukás. Ahol azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, hogy amint a halálban uralkodott a bűn, úgy uralkodjék az örök életre szóló megigazulás által a kegyelem is, Urunk, Jézus Krisztus által.

Róm 6,14
A bűn ugyanis többé nem uralkodik rajtatok, mert nem a törvény alá vetve éltek, hanem a kegyelemben.

2Kor 1,12
Csak azzal dicsekedhetünk, amiről lelkiismeretünk tanúskodik: hogy Istennek tetsző módon, szentül és őszintén, nem evilági értelemben bölcsen, hanem Isten kegyelmében éltünk a világban, kiváltképpen tiköztetek.

2Tim 1,9
aki megváltott és a szent hivatásra meghívott minket, nem tetteink alapján, hanem saját elhatározásából és kegyelméből, amelyet Krisztus Jézusban örök idők óta nekünk ajándékozott,

Ef 2,8-10
Mert kegyelemből üdvözültetek a hit által. Ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka: nem tettek által, hogy senki se dicsekedjék. Hiszen az ő műve vagyunk, Krisztus Jézusban jótettekre teremtve, amelyeket Isten előre elkészített, hogy bennük éljünk. (KNV)

Róm 11,5
Így most is akad valamennyi a kegyelmi kiválasztás alapján.

1Jn 3,6.9
Az, aki benne marad, nem vétkezik. Az, aki vétkezik, nem látta, nem ismerte meg... Azok, akik az Istentől születtek, nem követnek el bűnt, mert az ő magja bennük marad, és nem vétkezhetnek, mert az Istentől születtek.

most egyelore ennyit
szep hetveget
cs

ministeriel 2011.08.11. 10:01:31

Bár nem olvastam végig a kommenteket. Mi a véleményetek erről a cikkről?

www.magyarhirlap.hu/belfold/falukutatok.html

macikuckó 2011.09.07. 00:01:58

Sziasztok!Sajnos nem találom a jezsuita honlapon a cigány pasztorációról szóló anyagot! Létezik még a heti összejövetel Józsi atyával? És ha igen akkor mikor? Előre is kösz a választ: mkk

pacsy 2011.09.07. 13:59:19

szia @macikuckó: (ez egy bájos név! :) de a választ nemtom - hátha valaki jobban tájékozott...

csaba carmarthen 2011.09.07. 14:14:21

@ministeriel:
e cikket az elején már megvitattuk
(olvasd végig)
:)

csaba carmarthen 2011.09.07. 14:23:54

Nagyon szívesen @macikuckó!
:)

2011.12.30. 17:51:51

A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat egyik kezdeményezője, Hofher József 10 éve foglalkozik cigány pasztorációval. A jezsuita atyával Gócza Anita beszélgetett.
A jezsuita atya bírálja a romapolitikát
mindennapi.hu/cikk/egyhaz/a-jezsuita-atya-biralja-a-romapolitikat/2011-12-29/11292

2012.01.02. 15:39:38

@Izrael misztériuma:
Az új magyar tekintélyuralmi hagyomány a vidék szellemében fogant, törzsi és nemzetségi jellegű, s ennek megfelelően nem érdekli a respublika, gyenge az emberjogi affinitása, erős a klerikális kapcsolatrendszere, a régebbi, a háború előtti, a feudális tekintélyuralom színházi előadását játssza a saját szereplőivel. A klerikalizmus szintén a patriarchális vidék szellemének ápolására szolgál. Krisztus követése és szolgálata nem áll benne ellentétben a keresztény univerzalizmus megvetésével. A klerikalizmus mindkét nyelvet egyszerre beszéli, a nemzeti egyházat ápolja az univerzális ellenében, hogy az egyházi hierarchiával szolgálhassa ki a vidék törzsi szellemét, de a dolog természetéből adódón mindkettő színházi nyelv. Kettős nyelvhasználatával az idegen utálatát, megvetését, kihasználását, kigúnyolását, de első sorban a hagyományos vagyoni hierarchiát szolgálja. A nagygazdát a kisgazdával, a kisgazdát a napszámossal szemben. Nem az eucharisztiát, még csak nem is a modern értelemben vett nemzetet, hanem a nemzetséget, a törzset, egy olyan közösséget, amit születésével kap az ember, s amiből akkor is tiltott kilógnia, ha nagyparaszt, és akkor is, ha nincstelen napszámos. Ilyen értelemben persze ez a kereszténység (sem katolikus, sem protestáns változatában) nem hitvallást és nem konfirmációt jelent, hanem egy nemzetségi vagy törzsi tartalmú összetartozásra vonatkozó negatív deklarációt. Mi pediglen nem vagyunk zsidók, így szól a kedélyes deklaráció. A mai magyar nyelvhasználatban a kereszténység ennek a kijelentésnek a szinonimájává, a fajelmélet vagy legalábbis az antijudaizmus fedőnevévé változott. A rejtjelezett deklarációra nem azért van szükség, mintha a teljes magyar népesség mintegy 1,5 százalékát kitevő zsidók olyan nagy szerepet játszanának a mai magyar társadalom életében, hanem azért, hogy az agonizáló törzsi vagy nemzetségi szellem a felebaráti szeretet nevében őrizhesse a másmilyenség gyűlöletének tiszta forrásait.
Nádas Péter: A dolgok állása
es.hu/nadas_peter;a_dolgok_allasa;2011-12-27.html

thothferi · http://odamondogato.blog.hu 2012.01.02. 16:41:11

@Izrael misztériuma:
Nem jól emlékszem, hogy a Kurcsány pribékjei verték véresre a demokráciáért tüntetőket ?

2012.01.04. 08:30:23

"Az egyház szót emelhet a szegények, a jogfosztottak érdekében, a szabadság és az emberi méltóság védelmében, és kötelessége tiltakozni, ha létét vagy Jézus Krisztus tanításainak hírdetését veszély fenyegeti.

Akkor a római katolikus egyház miért nem tiltakozott az új egyházi törvény ellen? Hiszen az jogfosztottá tette az eddig szabadon működő egyházak tucatjait."

nol.hu/belfold/20120104-nem_tokeletes_az_egyhazi_torveny

2012.01.04. 09:51:32

@Izrael misztériuma:
a dolgok állásáról...
nem egészen értem, hogy a máskor oly bőbeszédű római katolikus egyház és benne a MKPK miért oly hallgatag, a nemzeti-keresztény kormány országlásával számukra már elérkezett az Isten Országa?
itt alsó szinten csak annyi látható, hogy a család éve alkalmából a plébi hevesen kikelt a buzik ellen, mivelhogy nem szaporodnak, majd a népszámlálás alkalmából egy kisebbség aknamunkájára hívta fel a figyelmet, akik meg akarják akadályozni, hogy megvalljuk római katolikus hitünket, és így kevesebb zsozsó jut majd az egyháznak és legutóbb évvégi mérleget vonva megállapította a tényállást: nem szaporodik a magyar és ennek következtében hamarosan ellepik a parlamentet a sötétbőrű kisebbség képviselői...
hát itt tartunk kérem szépen Jézus Urunk második eljövetelére várakozván...

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.01.04. 10:10:53

@Izrael misztériuma:
Hát igen. Ezt a kommentedet nyugodtan átirányíthatnád egy másik bejegyzéshez is akár, amelyiknek olyan bonyolult címe van a kontextualitásról meg miegymás, de tulajdonképpen a (katolikus) intoleranciáról szól.

eichikarl 2012.01.04. 10:22:29

@Izrael misztériuma:
Igen, sajnos csak tk. az evangélikusok tiltakoztak:
www.magyarhirlap.hu/belfold/fabiny_meg_kell_dolgoznunk_a_szovetsegert_.html
Úgy néz ki, itt a "méret a lényeg", a kisebbek jobban ismerik egymást és egymás problémáit. Egyébként ez az országok között is így van és nem okvetlenül szánt szándék van mögötte. Nagyon nehéz egy nagy számára egy kicsinek partnere lenni úgy, hogy nem vatkozik bele az életébe, de még is segít neki - ld. USA, Oroszország stb. Kérdés, hogy a megértésnek mekkora fokára képes egyáltalán. A kicsiknek kell inkább összefogniuk és hallatniuk a hangjukat. Ahogyan meg is tették...

Hogy különbözö plébánosok mit mondanak, az más kérdés. Itt elöször Mt szellemében egy ember menjen oda aztán kettö három, aztán ha az sem használ - Mt-val ellentétben - válts plébánost vagy plébániát, ha városban laksz. :-(

2012.01.04. 10:35:35

@m-athos:
ez nem katolikus intolarencia, hanem a fenn idézett Nádas cikkre rímel elsősorban
"Ilyen értelemben persze ez a kereszténység (sem katolikus, sem protestáns változatában) nem hitvallást és nem konfirmációt jelent, hanem egy nemzetségi vagy törzsi tartalmú összetartozásra vonatkozó negatív deklarációt."
véleményem szerint a katolikus vallás nemzetek feletti, és ez a törzsi-nemzetségi ősvallás a zsidó-keresztény kultúra előtti őspogányság továbbélése napjainkban...

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.01.04. 10:51:33

@Izrael misztériuma: Abból a szempontból mindegy, hogy mire reagáltál, merthogy oda is tökéletesen passzolna :)

Persze az intolerancia egyetemes és nem katolikus jelenség, csakhát az embert a saját testvérei ballépései jobban zavarják, mint a szomszéd gyerekeinek a botlásai.

"a katolikus vallás nemzetek feletti" - ezért külön köszönet! Ahányszor ezt én ki mertem ejteni a számon, mindig akadt a társaságban valaki, aki ledorongolt, hogy "hagyjam már ezeket a brüsszelita baromságokat". Természetesen a keresztény szeretet jegyében. :)

2012.01.04. 10:52:03

@eichikarl:
a második világháború előtt, a zsidótörvényekkel egyidőben a belügyminiszternek arra is volt gondja, hogy úgymond a nemzetbiztonságra káros szektákat betiltsa, lehet, hogy már a következő háborúra készülünk?
a kommunizmus évei alatt a nagy egyházak ideálisak voltak a kontroll szempontjából a gyalogpapokat a püspökök ellenőrízték, őket pedig a bajuszos püspökök rendszere, a zsidó hítközséget is ennek mintájára szervezték meg...
a jelenleg betiltott kisegyházak nagy része valódi, élő, keresztény közösség, de a hatalom által nehezen megfigyelhető, kontrollálható és befolyásolható ezért jutottak a betiltás sorsára...
jelenleg több helyen is életvitelszerűen tartózkodom, a katolikus papok viselkedése számomra több, mint lehangoló, pedig nagyon keveset várok tőlük, csupán annyit, hogy a szentmise után elhagyva a templomot ne rosszabb állapotba kerüljek, mint előtte voltam...

eichikarl 2012.01.04. 11:29:08

@Izrael misztériuma:
"a katolikus papok viselkedése számomra több, mint lehangoló, pedig nagyon keveset várok tőlük, csupán annyit, hogy a szentmise után elhagyva a templomot ne rosszabb állapotba kerüljek, mint előtte voltam..."

Ez lehet valószínüleg a probléma - olyat vársz el töle, ami zömmel rajtad múlik ...

2012.01.04. 11:35:26

@eichikarl:
sajnos, még még mindig idealista vagyok...

eichikarl 2012.01.04. 13:32:45

@Izrael misztériuma:
Az ilyen idealizmus kiszolgáltatottá tesz, hiszen a legszuperebb pap sem képes teljesen kielégíteni az igényeidet, söt még a Jóisten sem - legalább is ebben az életben.
Az elváráson alapuló mentalitás - én is szenvedek töle - rengeteg frusztrációt okoz, hiányorientált nak is hívják, mert valamit, ami nincs meg benned, mással akarod betöltetni. A növekedés-orientáció viszont fáradságos és gyakran fájdalmas is, de pozitív meglepetés, igazi öröm leginkább csak ebben érhet, hiszen az elözö esetben valaki még a legjobb esetben is csak megfelelt az elvárásaidnak, tehát örömöd nincs. Annál több a bosszúságod viszont, hiszen zömében ez nem következik be. Így aztán bosszankodó idealista lehetsz :-(

2012.01.04. 14:07:11

@eichikarl:
alapvetően el voltam kényztetve a sorstól, mivel három különféle rendbe tartozó szerzetessel is összehozott a Szentlélek, akik apám helyett apám voltak és méltán érdemelték ki az ABBA nevet, hát ez lett számomra a mérce, ennél lejjebb már a jövőben sem adom...
a Jóistennel egyébként nagyon jóba vagyok, a legtitkosabb ki nem mondott vágyaimat is teljesíti, nem úgy, ahogy én képzeltem, de azért rendkívül hálás vagyok Neki...

2012.01.18. 23:41:23

"Tornanádaskán csak havi egyszer van mise
négy magyarnak, mert a falu ötszáz cigány lakosa nem jár templomba, mert úgy érzik valahogy, hogy az a magyaroké."
(részlet a rendező leveléből)
és megtörtént a csoda: a cigányok a templomba mntek...
Ite missa est
www.youtube.com/watch?v=1bcipDcogMw

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.01.19. 09:43:52

@Izrael misztériuma: A katolikus cigánypasztoráció az utóbbi években nagy lendületet vett. Nem kis részben a cigánypasztorációért felelős püspöknek, Székely Jánosnak köszönhetően. (Aki más ügyben éppen össztűz alatt van egy másik topikon. Méltányos tehát az egyszeri nyilatkozata mellett az eredményesen ellátott állandó fő feladatáról is szót ejteni.) A wikipédiás szócikket még jónéhány példával ki lehet egészíteni:
hu.wikipedia.org/wiki/Cig%C3%A1nypasztor%C3%A1ci%C3%B3

2012.03.07. 23:17:26

@m-athos:
Először adták át idehaza a Raoul Wallenberg-díjat. Az elismerés azoknak jár, akik a legtöbbet tették a társadalmi megbékélésért, a kirekesztés és a rasszizmus ellen. Kitüntették Dúl Géza katolikus lelkipásztort is, a hazai cigánypasztoráció egyik vezetőjét. Romákból és nem romákból olyan evangéliumi segítőhálózatot hozott létre, amely egyedülálló a világon.
Dúl Géza egyházi küldetése
A kirekesztés ellen
www.168ora.hu/itthon/dul-geza-wallenberg-dij-maria-radio-ceferino-lelkipasztor-ciganyok-magyar-garda-50561.html

2012.03.07. 23:21:46

Szóval a cigányság ugyanolyan sokrétű, mint mondjuk a magyarság, sőt az egész világra kiterjedt kultúrájuknál fogva talán még sokrétűbb. Ez nem erény, hanem állapot. Nincs tehát ilyen, hogy késelnek, táncolnak, isznak. Ezek csak a mi ábrázolásunknak a közhelyei...
Mindenkiben van xenofób tendencia: egyesek azt a megoldást választják, hogy önfeláldozó módon egész életüket a romák között töltik, és megpróbálnak segíteni nekik: Bódis Kriszta, Derdák Tibor, Iványi Gábor nagyon sokat tesznek az ügyért. Mások úgy reagálnak erre, hogy odamennek és lelövik a cigányokat, akik nem tetszenek nekik. Megint mások gyűlölettől vezérelt ostobaságokat írnak névtelenül az interneten. Az én megoldásom ez a film. Nagyon hálás vagyok, hogy elkészíthettem.
Van aki úgy reagál, hogy odamegy és lelövi a cigányokat
index.hu/kultur/cinematrix/kritika/2012/03/07/fliegauf/

2012.04.23. 19:31:37

"Közéleti képzési programot hirdettek diplomás roma fiataloknak. A programba felvett húsz fiatal közül kettőt már ki is rúgtak, miután szóvá tették, hogy a kommunikációs tréninget a szélsőjobbhoz kötődő, a romákról gyakran uszító hangon beszélő Echo TV munkatársai vezetik.
Nótár Ilona azt mondja, nem azért emel szót, mert őket előzetes megbeszélés nélkül elbocsátották, hanem mert a valódi kérdés az, hagyják-e, hogy ilyen megalkuvó, a jobboldal által sugallt cigányképet kritikátlanul elfogadó értelmiséget neveljen a kormány és a hozzá közeli civil szervezetek és egyházak.
A kirúgásokról a program egyik fő támogatójaként megjelölt Jezsuita Roma Szakkollégium döntött. Nótár Ilona – régi ismeretségükre való tekintettel – személyes hangú levélben fordult Hofher József jezsuita paphoz, aki a képzést az egyház oldaláról felügyeli. – A tanárok személyének kifogásolásakor az elveinkhez ragaszkodtunk, a legjobb lelkiismeretünk szerint cselekedtünk, mert nem csupán magunkért felelünk, hiszen egy roma közéleti képzésre jártunk, hanem azokért is, akiknek a munkánk során segíteni szeretnénk – mondja."

nol.hu/belfold/20120402-nem_hallgattak__kirugtak_oket

2012.04.23. 19:32:42

Szerettük volna a jezsuiták véleményét megtudni, miért nem volt lehetőségük a fiataloknak álláspontjuk kifejtésére. Hofher József atya azt mondta, kérdéseinkre választ találhatunk abban a válaszlevélben, amelyet Nótár Ilonának írt. Az atya kérésére ezt teljes terjedelmében közöljük:

„Őszintén sajnálom, hogy a képzés nem felel meg elvárásainak. Nyilván egyetemi évei után, számos képesítéssel a zsebében, más igényekkel érkezett hozzánk. Egyébként volt hallgató, aki doktori dolgozatára készülve úgy döntött, hogy ez a képzés most nem ad annyit számára, hogy a doktori munkáját elhalassza. Ilona! A szervezők szerint az elmúlt egy-két alkalommal számos alkalommal kifejezte, hogy csalódott a képzésben. A hallgatók körében destruktív, ha valaki szisztematikusan ilyen hangokat hallat. Ami az Echo TV-t illeti: a társaság felé semmilyen elkötelezettségem nincs. Egyébként most szüntették meg az egyik általunk szerkesztett vallási műsorunkat. Ennek ellenére eszem ágába nem jutott, hogy az RKK vezetői felé protestálva kértem volna a képzési terv átalakítását. Elképzelhetetlennek tartom, hogy ebbe beleszóljak. Ez is a demokrácia része! Kedves Ilona! Őszintén tisztelem, szeretem! Higgye el, mindenben állandó politikai sandaságot sejtve, évtizedek óta protestálva, vélt vagy hamis sebekre hivatkozva, ez a tiltakozó stílus nem vezet sehova. Csak a megosztást szolgálja. Ettől a stílustól szenved a társadalom jó néhány év óta. Ilona! A képzés nyugodt folytatása végett és az ön lelki békéje miatt, fogadja el a döntést. Barátsággal, tisztelettel: Hofher József”
(i.m.f.)
süti beállítások módosítása