Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Ifjúsági világtalálkozó egy jezsuita szemével I.

2011.09.07. 13:51 korizoli

A madridi ifjúsági világtalálkozónak volt egy jezsuita szervezésű előkészítő programja, a magis. Ennek keretében a világ minden részéről érkező 3000 fiatal találkozott Loyolában augusztus elején. A loyolai lelkigyakorlatos ház hatalmas parkja, ami egyébként a csend szigete, most megtelt lüktető élettel. Három napig zászlókat lobogtató, beszélgető, éneklő, imádkozó, vagy csoportokban játszó fiataloktól volt hangos.  Mindegyik nemzet valamilyen sajátos szint hozott. A mi csoportunk egyik jellegzetessége a tánc volt. Néhány hangszerrel kis táncházat sikerült rögtönözni. Egyesek azt is mondhatták, hogy a magyarok után a fű se nő, mert a táncházunk után a gyep erős hiányokat szenvedett, mert bizony elég sokan lettünk. 


Először kíváncsiskodók álltak meg mellettünk, akik szimpatikusan mosolyogtak, majd egyre többen álltak be mellénk a körbe táncolni. Az egyik tánc után egy lengyel lány lelkesedésében így fogalmazott: „magyar akarok lenni”.  Egy másik „programunk” a szamuráj játék is nagy sikert aratott, hamarosan más csoportok is átvették tőlünk, és járványszerűen terjedt.
A lelki és kulturális töltekezés napjai után Szent Ignác szülőhelyéről rajzottunk ki Spanyolország és Portugália különböző településeire az ún. experimentumokra. Mi is ez? Az experimentum, vagy tapasztalat, a Szent Ignác által javasolt lelki formáció sajátos eleme. Nem elméleti fejtágítás Istenről, hanem valamilyen élő megtapasztalása Isten jelenlétének és működésének a világban. Különböző típusú experimentumaink voltak. Volt aki egy hétig gyalog zarándokolt, mások valamilyen szociális jellegű munkát végeztek pl. idősekkel, vagy bevándorlókkal foglalkoztak. Egyik csoportunk például spanyolul tanított afrikaiakat. Mások kreatív művészi alkotások formájában fejezték ki a hitüket pl. énekelve vagy színdarabot bemutatva. Voltak, akik fizikai munkát végeztek pl. egy lepukkant közösségi ház, vagy templomocska felújjitásában segédkeztek. Az experimentumok egyik legfontosabb lelki programja az ún. magis kör volt, ami nem más mint, hogy esténként megosztottuk egymással, hogy hogyan éltük meg a napot, hol fedeztük fel Isten jelenlétét és hol tapasztaltunk nehézséget. Na
gyon gazdagító volt, hogy az experimentumokat a 8 fős magyar csoportjaink, 2 másik nemzetbeli csoporttal együtt élhették meg. A gyakran más kontinensről érkező fiatalok inspirálóan hatottak ránk, sokat tanulhattunk tőlük és egyben saját kultúránk értékeire és korlátaira is jobban reflektálhattunk. A mi zarándokcsoportunkban indonéz, lengyel és a magyar fiatalok között igazi barátságok születtek.



Augusztus 15-től kezdődött a második szakasz, az madridi ifjúsági világtalálkozó. Madridban egy jezsuita iskolában találkoztunk ismét a magisos társainkkal, de innentől már nem csak 3 ezer, hanem egy millió fiatal között találhattuk magunkat a Spanyol fővárosban. Lelki és kulturális programok hihetetlen választéka tárult elénk. Számomra a paraguayi jezsuita missziókról szóló kiállítás volt a legmegragadóbb élmény. Újra lenyűgözött az a kreativitás, emberség és bátorság, ahogy a jezsuiták a guarani indiánokkal foglalkoztak. Még személyesebbé tette az élményt, hogy egyik ebéd közben egy paraguayi rendtársam mellett kaptam helyet, aki maga is a guarani származású. Bár az XVIII. század végén elpusztították a missziókat, de az általuk meggyökereztetett hit fennmaradt és ma is él. Az indiánok nyelve sem tűnt el, a jezsuiták révén a guarani irott nyelv lett, és ma Paraguayban nem csak a spanyol, hanem a guarani is hivatalos nyelv. A legjobbam egy jezsuita misszionárius sorai ütöttek szíven, aki nem sokkal halála előtt, azt írta Európába, hogy „nem vágyom semmi másra, nem kívánok semmi egyebet, mint hogy itt éljek. Az a nagy remény fűt, hogy az Úr megadja nekem, amire vágyom, amit már évekkel ezelőtt elhelyezett a szívembe, még a Jézus Társaságába való belépésem előtt, hogy az indiánokkal élhessek. Legyen mindenben a mi Urunk akarata szerint, hogy szolgálhassam az Ő nagyobb dicsőségét.” Ez az atya később olyannyira eggyé vált az indiánokkal, hogy egy éhínség idején is köztük maradt és osztozott sokuk sorsában, éhen halt.

Madrid nagyon színes volt ezekben a napokban.  Egyedülálló hangulat. Mindenütt zászlót lobogtató, éneklő, fiatalok ezrei. A főleg latin népek folytonosan ünnepeltek. A franciákat és olaszokat már messziről lehetett hallani. Ebben a környezetben azt vettem észre, hogy mi magyarok kicsit félénken mozgunk. Nem volt jellemző éneklő magyar csoportokat látni, pedig vagy 1700an mi is voltunk. Sőt általában mondható, hogy a kelet-európai csoportokra egy visszafogottság, kisebbségi érzés jellemző. Úgy látszik mélyen bennünk van egy, „bocs hogy élek” hozzáállás, talán a viszontagságos történelmünknek köszönhetően.

De így kell ennek mindig lennie? Nem feltétlen. Egyik este, amikor éjfél körül, a Pradó –a leghíresebb madridi múzeum- mellett tartottuk a magis körünket, többen közülünk megosztották, hogy milyen jó lenne, ha mi is énekelnénk. Ugyanakkor az volt a tapasztalatuk, hogy olykor elkezdtek valamit énekelni, de aztán egyedül maradtak, nem csatlakozott hozzájuk senki a magyarok közül. Így aztán gyorsan elhalt az ének. Ez után elhatároztuk, hogy változtunk ezen, összefogunk és éneklünk mi is. Így indultunk haza és kis csapatunk egy olyan metrókocsiba szállt, ahol egy nagyobb csoport francia fiatal már vígan énekelt. Hű most mit tegyünk? Mi csak hatan vagyunk… Sebaj. Zendítsünk rá! A franciák hirtelen meglepődtek, hogy más is van rajtuk kívül. Mert ha együtt énekel hat ember, akkor ennek van azért ereje. Ez után a franciákkal felváltva énekeltünk. Egyszer csak odajött hozzánk egy 40 körüli férfi és tört magyarsággal beszélni kezdett. Kiderült, hogy a Tablet újságírója, akinek magyar felmenői vannak. A metrón utazva felismerte a magyar éneket és boldogan köszöntött minket.  Kicsi, szinte jelentéktelen epizód volt ez, mégis számomra nagyon tanulságos, hogy panaszkodás, vagy mások temperamentumára való irigykedés helyett, összefogva, a saját kultúránkat felvállalva, ha kevesen is, de adhatunk valami értékeset másoknak.
 

4 komment

Címkék: madrid magyarok ifjúsági világtalálkozó korizoli

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr293208884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csaba carmarthen 2011.09.08. 01:45:24

Köszi Korizoli:)
Pacsy már Kenyából megüzente, hogy kint voltál:)
Rajta vagy a képen?
:)
especiales.lainformacion.com/panoramicas/jmj/

Egyetértek a mondandóddal..
Úgyhogy hajrá a következőre!
És főképp a következő Európaira... Rio egy kicsit lehet messze van... de hátha oda is kijutnak itthonról többen...
youtu.be/ygX13Df6SRE
Viszont azon csodálkoztam egy kicsit, hogy Madridba mind Csehországból, mind Szlovákiából külön-külön nagyjából 2x annyian mentek mint Mo-ról, -ennek csak anyagi okai lennének?
Vagy sokan nem tudtak a lehetőségről?
Vagy az az oka amit te is boncolgatsz?
Úgyhogy hajrá majd a következőkre..:)
Üdv:
cs

flora 2011.09.09. 18:12:59

Nagyon jó, kedves Korizoli, hogy megszületett ez az írás! Valami nagyon fontosról szól: arról, hogy merjünk látszani! Mert valahogy nálunk a katolikusok, a keresztények általában nem látszanak. Inkább háttérben maradnak. Pedig szerintem nem vagyunk ennyire csendes nép. Csak túl vagyunk egy alattomos diktatúrán, ami meglátszik rajtunk. És ráadásul, ha ez nem is lett volna, kereszténynek, főleg katolikusnak lenni nem "trendi" a fiatalok között, inkább elhallgatják. Tanárként is ezt láttam.
És csak akkor jön létre kapcsolat, ha jeleket adunk! Jó, hogy Ti is adtatok:) Akár egy ember, egyetlen emberi gesztus is számít:)

csaba carmarthen 2011.09.09. 18:20:49

@flora:

ez egy gyógyulási folyamat...

egy út amelyen már elindultunk...

csak minden esendőségünk ellenére végig kell rajta mennünk, hogy a gyógyulás kiteljesedjen:)

liliom.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=442170

Üdv:
csaba

Illangó2011 2011.09.11. 19:41:51

Megint itt vagyok.
Parancsolj "Tündérkirálynőm"!
Arra gondolok, hogy soha ne higgyük azt, hogy már mindent tudunk és megérkeztünk!
Ebben az esetben még el sem indultunk... és máris fejlődésképtelenné váltunk, mert bezárkóztunk.
süti beállítások módosítása