Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Fantomas tüntet, ejnye-bejnye.

2012.03.15. 12:38 scapinelli

Néha sajnálom, hogy ebben a félévben nem tanítok médiaetikát, mert hemzsegnek a jobbnál jobb esettanulmányok, melyeket a média “ezüsttálcán” kínál. Itt vannak például a mára bejelentett “francia” tüntetők, akik a demokráciáért aggódnak. A bevált eljárás szerint nagy média csinnadrattával. A nemzeti ünnep díszvendégei a Milla vendégei.

A szervezet, úgymond ismert francia értelmiségiek, a március 15-i Milla-tüntetésen való részvételre szólított fel hétfőn a Libération című francia baloldali lapban. Budapestre jön Daniel Cohn-Bendit európai parlamenti képviselő is, aki korábban már többször riasztónak nevezte a magyarországi eseményeket. Ő közben állítólag visszalépett, de jön Hunyadi Márk, aki a leuveni egyetem tanáraként lett beharangozva.

S mi kit küldünk július 14-én?

Érzékeny a közvélemény, és máris felzúdul a nép.  Nem kérünk az importból – harsogja egy portál. Igaz, ez csak a franciákra vonatkozik, a lengyeleket szívesen látjuk.  A franciák,  a Libérationban megjelent közlemény aláírói pedig: Patrice Chéreau rendező, Daniel Cohn-Bendit európai képviselő, Caroline Fourest esszéista, Stéphane Hessel diplomata, Mark Hunyadi, a Leuveni Katolikus Egyetem filozófiatanára, Jean-François Julliard, a Riporterek Határok Nélkül korábbi főtitkára, Axel Kahn genetikus, Léo Kaneman a Genfi Emberi Jogi Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója, Serge Klarsfeld a franciaországi deportáltak ügyével foglalkozó történész, Ivan Levai újságíró, Sandrine Mazetier párizsi képviselő, Edgar Morin szociológus-filozófus, Rajk László, az SZDSZ egyik alapítója, Jean-Louis Servan-Schreiber, a Human Rights Watch Franciaország elnöke, valamint Michel Wievorka szociológus.

Pech? Pont tizenhárman vannak, és ebből is három magyar, Rajk László, aki ugye re-import, Lévai és Hunyady, aki úgy írta alá a kiáltványt, mint a leuveni katolikus egyetem filozófiatanára.

Kaptunk is mindjárt egy felháborodott levelet egy idősebb mérnökembertől, dr. B.J.-től, hogy miféle katolikus egyetem az ilyen. Idézem: “Kérdezlek benneteket, milyen katolikus egyetem ez, hogy magyar eredetű katolikus professzorok akarnak tüntetni a magyar Kormány ellen? Tudtok-e valamit tenni?”

Az indulat és harag nem kedvez az éleslátásnak. Mert lám, az egy szem filozófusból mindjárt több lesz, és ráadásul még katolikus is. A levélíró nyilván feltételezi, hogy katolikus egyetemen minden tanár katolikus, ami a Pázmányon sem igaz, miért lenne úgy Leuvenben? Hunyady felekezetéről nem sokat tudni, sőt semmit sem lehet tudni, mivel ilyen nevű tanára nincs az univerzitásnak. Az interneten, ahol egy filozófiatanár valami nyomot is hagyna, csak egy gimnazistára bukkantam, és a név először a Libération tiltakozóinak listáján fordul elő. Írói álnév lenne?

S én még azt tanultam és tanítottam a kommunikációs szakon, hogy az újságíró ellenőrzi forrásainak hitelességét!

149 komment · 1 trackback

Címkék: ünnep tüntetés európa magyarok zsidók lengyelek dcb

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr144318338

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A diktátor beszéde 2012.03.16. 08:31:59

Kedves Naplóm!Ezt nem bírom tovább. Félek. Hazámban fasiszta diktatúra van. Hiába próbálnak minket felszabadítani Európa demokratái, mert a Vezér és az ő agymosott hívei ezt nem hagyják. Rajtunk már Dani sem segíthet. Úgy érzem, eljött az idő, hogy nap...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2012.03.22. 16:04:33

@uszo: Nem emlékszem bármi olyanra, hogy Schiffer bármikor is megtagadta volna a vörös pribékeket az ősei között, és a tőlük örökölt javakat felkínálta volna a proletár gyermekeknek - a családi hazai és inter-nacionalista kapcsolati hálójával egyetemben...
VI. Pál bocsánatot kért a konstantinápolyi pátriárkától az egyházszakadás és kiátkozás miatt - tehát volt bátorsága megtagadni szellemi ősei, hivatali elődei tettét. Ugyanúgy II. János Pál pápa kezéről sem esett le a pápai gyűrű, amikor Debrecenben bocsánatot kért a protestáns prédikátorok ellen elkövetettek miatt, és még meg is koszorúzta a gályarabok emlékművét.
Ilyen szimbolikus és egyben történelmi elhatárolódásokat viszont nem igazán tapasztalhatunk sem az antikrisztiánusoktól, sem a megélhetési üldözöttektől.

egyérintő 2012.03.23. 11:17:07

@zzsuzsici:

Nekem ez a hazug szemlehunyás, félrenézés, sunyítás nem tetszik, amivel a társadalom a legkeményebb problémáját, a demográfiai kérdéssel együtt kezelendő roma kérdést elhallgatja.

A filmben szereplő roma asszony is kimondta, hogy azért csak két gyereke van, mert annyit tud tisztességgel eltartani. Tele a lelencház olyan romagyerekkel, akiket a családi pótlék, szociális segély miatt hoztak a világra. Erre mondaná a Kuncze, hogy megélhetési gyerekvállalás. A gyereket megszülik és innen kezdve a szülő feladata majdnem be is fejeződik.

Talán nem véletlenül festett egy drámai képet elénk a zalai cigány értelmiségi, hogy a magyarság Titanicja már találkozott a cigányság jéghegyével! Csak még nem vettük észre.

zzsuzsici 2012.03.23. 11:32:54

@egyérintő: Részben igazad van,viszont a cigány embereknek a gyerek nem csak a megélhetés miatt fontos. Ezt kellene nekünk magyaroknak jobban megérteni. Ők a "kis Jézuskának" tartják a gyerekeket. Mindent megengednek nekik. (elismerem benne van az is, hogy ezért pénzt is akarnak kapni, de itt nem csak ez a fő motívum, és ezt meg kell érteni) Ez a film azért is jött szerintem létre, hogy végre kimondjanak maguk a cigányok olyan dolgokat, amiket még nekik sem ildomos. Pl: Két gyerek is elég. Nem jó az, hogy az a roma csávó a menő, aki börtönben van. (ilyenkor egy ünnep náluk az, hogy mennek felöltözve látogatni....) Egyszóval: A cigányságnak integrálódnia kallene, de ez csak úgy megy, ha ők is változnak. Ehhez kellenek az értelmes és okos cigány vajdák és értelmiségiek. A komcsi hülyeség, hogy nem létezik cigány kérdés, csak olaj a tűzre. Elmérgesítő és ostoba hozzáállás. igenis van cigány ügy, kérdés, probléma, és ezt a cigányságnak BELÜLRŐL kell megoldania. Legalább is elindulni egy úton....

egyérintő 2012.03.23. 12:03:07

@zzsuzsici:

Igen, egyfajta tekintélyt is jelent a gyerek egy roma embernek, ez kétségtelen. Gyarapítja a roma közösséget, a saját közösségét. Másrészt viszont megkerülhetetlenül ott van a megélhetési gyerekvállalás. Az olyan dolog, amikor összeverekszenek a férfiak, hogy kié a megszületett gyerek. Mert azért családi pótlékot és szociális segélyt kapnak. Az asszonyok meg teljességgel ki vannak szolgáltatva a családi pótlékot elkártyázó, elivó férfiaknak.

A demográfiai, a roma kérdést nem a Pesty találta fel. Fekete Gyula ebbe pusztult bele, hogy hiába írta a tanulmányait, azokat a gúnyos - "fogyik a magyar" - felkiáltással, hasonló szellemmel lehetetlenítették el. Aki azt mondja, hogy ő nem is tudott arról, hogy itt valami véresen komoly demográfiai-roma kérdés fenyeget, az vagy hazudik, vagy nagyon, de nagyon tájékozatlan volt ezidáig. Na azoknak igazán meg kell nézni ezt a filmet!

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.03.23. 16:28:08

@zzsuzsici: @egyérintő: Érdeklődéssel olvasom a párbeszédeteket. Nagyon ritkán szoktam ebben a témában megszólalni mert ebben az országban a focihoz és a cigánykérdéshez úgyis mindenki ért :-) és mindkettőn meg is látszik, hogy milyen eredménnyel :-) De látom itt normális hangnemben folyik a diskurzus.

2003-ban született (cigány) barátaim gyereke. Bár rendezett körülmények között éltek, a gyámhivatal erőszakkal állami gondozásba akarta venni. Ha nem járok be én is rendszeresen a gyámügyre, és nem hivatkozok valamikori gyerekvédelmis múltamra és kapcsolataimra, akkor meg is teszik. Szerencsére ez nem következett be, a gyerek harmonikus családi környezetben él. Összehasonlításképpen: azok a 9-10 évesek, akik állami gondozásban élnek, lógnak a suliból, dohányoznak és időnként higítóval vagy öngyújtó-gázzal kábítják magukat.

Szerencsére mi ezt megúsztuk, de tudtuk, nincsen vége a történetnek. A dolog a beiskolázásnál folytatódott, amikor a nevelési tanácsadó mindenáron speciális iskolába (kisegítőbe) akarta íratni a gyereket. Odáig nem mertek elmenni, hogy hamis szakvélemény állítanak ki, de mindenáron azt akarták elérni a mocsadékok, hogy a dolog olyan formán legyen lepapírozva, mintha a szülők kérték volna kisegítőbe a gyereket. Néhány anyázás mellett természetesen nem írták alá a szülők. Ekkor a nevelési tanácsadó még próbálkozott azzal is, hogy lekéseti a biratkozást, mert csak az iskolai beirtakozás után postázták a szakvéleményt. De végül ezt is sikerült lerendezni. A kisegítőbe irányított cigánygyerek azóta rendes iskolába jár, jól tanul, német nyelvből ő az osztályelső.

Hát ez az egyik sztorim a gyerekvédelemről, de van még néhány a tarsolyomban. De ha a börtön-téma izgibb, arról is tudok mesélni... :-)

2012.03.23. 17:51:46

kedves scapinelli,
ha nem te vagy az ulrich atya, akkor légyszíves szóljál már neki, adjon ki egy közleményt, hogy a posztja okafogyott lett, mivel megvan a hunyady a filozófus, de nem ipszilonnal írja...
köszi!

egyérintő 2012.03.23. 18:09:21

@m-athos:

Én valamikor régen ismertem meg a romákat elég közelről. Mint kisgyerek elég kis mulya kinézettel rendelkeztem, nem nagyon nézték ki belőlem az értelmet, így amikor velük hagytak egy pár percre, vagy valamivel hosszabb időre, rájöhettem, hogy kétféle beszédmódjuk van. Az egyiket a magyar embernek tartogatják. A másikkal meg egymás között beszélik meg a dolgot. Mint nemigazán értelmes, mulya gyermek előtt nem titkolták el a saját maguk között használt beszédet. Hogy finoman fogalmazzak elég kritikusan álltak a magyarokhoz akkoriban a romák. Szerintem ez a romák egyes közösségeiben jelenleg is dívik.

Sok dolgot megtanultam róluk, amit azóta már részben elfelejtettem. Például, hogy nem tudnak csendben maradni, ha társaságban vannak. Kényelmetlen számukra a csend, ilyenkor akár hőbörögni is elkezdenek, csak a csend ne zavarja őket. Nem élsz meg közöttük, ha nem mutatsz bátorságot, valamiféle vagányságot. Ez alap dolog. Hihetetlen zenei készségük van, ezzel nagyon jól ki tudják fejezni az érzelmeiket. Képesek büszkén odadobni a családjuk egész havi fizetését a férfiak, mondjuk kártyán, vagy fogadáson, így éhezik a család. Amíg van pénz addig dőzsölés-habzsolás megy, utána jönnek a szűk napok, hetek.

Még iskolás voltam, hogy elköltöztünk a környékről, így csak hírből tudom a történteket. Annyi féle sztorit hallottam, hogy jóformán semmire sem emlékszem már belőle, csak az ütősebbre, vagy a személyesre.

Az ismerős roma családnak volt egy nálam idősebb, szép lánya, aki akkoriban leérettségizett. Miután visszajött a faluba visszatért szegény a megszokott életmódra. Munka nélkül élt élettárssal, gyerekeket szült, no meg ivott és aztán már volt ott minden. Talán meg is halt azóta.

A másik asszonynak 360 leszármazottja volt az unokákkal, dédunokákkal együtt.

Egy roma családról bizonyosan tudtam, hogy tisztelettel kezeli a község. A családfőnek valamiféle beosztása volt az akkori tanácsnál. De a gyermekeit is úgy nevelte, ahogy kell. Továbbtanultak, hasonló gondolkozásúak voltak, mint ő.

A durvább dolgokról inkább nem írok.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.03.23. 18:48:44

@egyérintő: Igen... sok minden ismerős amit írsz. :-)
Most eszembe jutott az a sztori, amikor egyszer kérdezőbiztosként részt vettem egy roma közvélemény kutatásban. El kellett menni az ország túlsó végébe is, ahol természetesen nem ismertek. Minden flottul ment, behívtak, válaszoltak, mindenhol kávé (na az kicsit sok volt már a végén), kézről kézere adtak, hogy még hova menjek, mert ott biztosan válaszolni fognak.

Aztán betértem egy családhoz, ahol minden jelenlévő fekete-fehér színösszeállítású susogós szabadidőruhában volt. A kötélen ugyanilyen színű ruhák száradtak. A lakás fehérre meszelt, a bútorok fehér-barna színűek, a kárpit, a függöny, a terítő, de még a képek is a falon világosbarnás árnyalatúak. Puritánabb volt a lakásbelső, mint egy református templom. Én a kopott farmerommal rikítottam mint egy kakadu. Sok bugyuta kérdés volt a kérdőívben, néhány a szokásos sztereotípiákra vonatkozott. volt egy ilyen is: "Szereti ön a tarka színeket?" A család kórusban harsogta: Igen!
Nem az érdekelte őket, hogy mi az igazság, hanem csak a kedvemben akartak járni. Minden kérdésre pozitív választ adtak. :-)))

Jiszajah 2012.03.23. 19:01:14

@m-athos:
Olvasd el, és visszatérünk a kérdéseidre. Tényleg megéri.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.03.23. 19:19:29

@Jiszajah: Köszi az ajánlást, megpróbálom beszerezni és betáblázni. Úgy tűnik nincs olyan szerencsém, hogy fönt legyen a neten, és ha jó, akkor pedig tuti, hogy várólistás a könyvtárban :-)

De tényleg nem értem: biztos, hogy ehhez a vitához passzol, nem egy másik topikhoz?

Őszintén szólva azon túlmenően, hogy kapásból lereagáltam ezt a Hunyadi ügyet, nem akarok ezen lovagolni. Az ő demokrácia-felfogása kicsit távol áll az enyémtől, de az is lehet, hogy csak most ébredt fel - mindegy, az ő dolga, nem különösebben érdekel. Sok ilyen figurát ismerek.

Polányiról persze beszélhetünk majd. :-)

zzsuzsici 2012.03.23. 21:12:07

@m-athos: @egyérintő: Az én pesti szomszédom (az egyik) cigány, sőt romungro, ami magyar cigányt jelent. Egyszer lementem hozzájuk, ők nagyon gazdagok, márvány padló piros luxus konyha, dzsakuzzi tusoló...stb. Az asszony nagyon kedvesen fogadott, elővett egy kb öt kilós száraztésztát a segély csomagból és a kezembe nyomta. Nem lehetett szabadkozni.....Aztán máskor (csak kétszer voltam náluk ;-)) több zacskó levesport, hiába.,...nem lehetett nem elfogadni. De akit ők megszeretnek, azt igazán a szívükbe zárják. Minden jóval elhalmozzák, jókat kívánnak neki. Áldást kívánnak a házára.

egyérintő 2012.03.23. 23:18:22

@zzsuzsici: @m-athos:

A kisegítőbe nagy valószínűséggel azért akarták betenni a roma gyereket, mert automatikusan feltételezték róla, hogy problémás. Nem vagyok pedagógus, de azt hiszem, hogy a tapasztalatok szerint csak pár százaléknyi problémás gyereket bír el egy tanuló közösség. Egy határon felül szétzilálják az osztály működését.

Ha jól értem az új oktatási törvény arra építene, hogy a gyerekeket kis korukban óvodába kell vinni, ahol a normális szocializációt megtanítják a roma gyerekeknek. Így az oktatásba már nem úgy esnek be, hogy képtelenek a sok változást elsajátítani. Nem lesznek remélhetőleg problémásak, vagy nem olyan nagy százalékban.

zzsuzsici 2012.03.23. 23:29:15

@egyérintő: No az oktatás: végül is a felzárkóztató csoportokat elindítják? Mert szerintem ez lenne az igazi hülyeség. Itt aztán bővelkedne a létszám roma gyerekekkel. Ugyanolyan indokok miatt, mint régen a kisegítőkben. Szerintem végül leszavazták ezt a bizarr ötletet.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.03.23. 23:43:56

@egyérintő: Ismerve a konkrét esetet, van egy nagyon erős, de természetesen nem bizonyítható gyanúm. A körzetileg illetékes speciális iskola az illetékes nevelési tanácsadón keresztül "toborozza" a gyerekeket, hogy meglegyen az osztályindításhoz szükséges létszám és a vele járó fejkvóta. A nevelési tanácsadó meg nyilván azokat a szülőket próbálja meg bepalizni, akiknek ahogy mondani szokás "alacsonyabb az érdekérvényesítő képessége".

Ez az óvoda-dolog szerintem is fontos, de mifelénk eddig is jártak óvodába, nagyon kevés, aki nem. Ettől függetlenül igazából nem nagyon látszik az összefüggés az óvodába járás és az iskolai teljesítmény között. Nagyon sok múlik a pedagógus hozzáállásán hogy feladatnak, vagy büntetésnek fogja fel, hogy neki cigánygyerekeket is kell tanítania.

De ahogy az általad fentebb említett példából is látszik, nem csak az óvoda, de még az érettségi sem csodaszer. Pár éve én is kubikoltam együtt érettségizett roma srácokkal, sajnos van köztük, aki azóta is ezt csinálja.

türkiz 2012.03.24. 06:32:33

@m-athos: "Pár éve én is kubikoltam együtt érettségizett roma srácokkal" - mint? mint nem-roma érettségizett?

egyérintő 2012.03.24. 10:19:39

@zzsuzsici:

Ezek szerint nem jó, ha a roma gyerekek rendszeresen óvodába járnak? Jól értelek?

Ez a kor a legfogékonyabb a gyerek számára. Ha ekkor nem tanulják meg az alapvető normákat, akkor mikor?

egyérintő 2012.03.24. 10:30:48

@m-athos:

Nekem is van érettségizett rokonom, akinek hórukk munka jutott évekig az érettségi után. Aztán fentebb lépett, de most neki sincs munkája. Pedig nem falun lakik és nem roma.

Amíg a már említett kettős beszéd járja a romák között, addig tényleg nehéz dolga lesz az óvónőknek.

Amíg a romák be nem látják, hogy tanulás, munka adhat nekik függetlenséget a segélyektől, megélhetési gyermekvállalástól, addig nehezen lépünk előre. Csak egy csodafegyverünk van, Ő pedig a Krisztus. Lásd Uszka.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.03.24. 13:54:26

@türkiz: Mint eredetileg nem roma (de azóta már félig-meddig befogadott roma :-)) érettségizett és egy kicsit még több is...

@egyérintő: Hát ez a munkanélküliség ez katasztrofális. Nem csak érettségizett, de kétdiplomás ismerősöm is van, egyik szakmájában önköltségen éppen doktorizik hobbiból, de esélye sincs, hogy a kettő közül bármelyik szakmájában el tudjon helyezkedni. Eddig egyetemen tanított, de leépítették. Az ilyenek szoktak külföldre menni, de ő családi okok miatt ezt sem teheti meg. Egy másik egyetemről leépített másik ismerősöm most megy állásinterjúra egy benzinkúti shopba egy eladói állásra...

Ez a "kettős beszéd" ez szerintem nem probléma. (Pontosabban nem ez a probléma.) Valamilyen formában minden más kisebbségnél is tapasztalható, beleértve a határon túli magyarokat is. Rendes ember nem úgy beszél otthon, mint a munkahelyén vagy a piacon. Most ezeket tágabb értelemben is értem, nem csak szó szerint.

A többivel maximálisan egyetértek. Uszka mellett szerencsére van több másik példa is. Egyik Hodász, ahol már 1943 óta van cigánypasztoráció. Most már saját templomuk is van, ahol cigány nyelven folyik a liturgia. Van tanodájuk, óvodájuk, szociális otthonuk. Őrzik a saját kultúrájukat, és csak annyira nyomorognak, mint ahogy mások is ebben az országban.
romatemplom.t-online.hu/belepes1.html

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.03.24. 22:16:37

OFF: Szonda Ipsos, március
(zárójelben a változás februárhoz képest)

nem tudja: 30% (-3)
nem menne el: 23% (+2)

fidesz: 19% (+1)
mszp: 14% (+1)
jobbik: 7% (-1)
lmp: 5% (+1)

küszöb alatt:
dk: 2% (0)
egyéb párt: 1% (-1)

zzsuzsici 2012.03.25. 18:14:37

@egyérintő: Nem, nem értesz jól. Óvoda igen, de a felzárkóztató osztályok NEM!!!!!!! Ez egy ötlete volt Rózsa asszonynak, remélem módosították. Nem tudom tudod e miről van szó? Arról, hogy az "iskolaéretlen" gyerekeket nem szabadna többet az oviban tartani, hanem egy iskola előtti "felzárkóztató év" lenne. Ez alapvetően megbélyegzi, stigmatizálja szerintem a gyerekeket, akár romák, akár nem. Sok gyerek megy egy évvel később iskolába, és ez nagyon jó lehetőség, ha nincsen direkt kimondva: Fiam te mész a felzárkóztatóba. Szerintem ezt az ötletet elvetették, Pokorni is nagyon sokat beszélt erről és kifejezetten károsnak tartotta.

egyérintő 2012.03.26. 13:09:40

@zzsuzsici:

Szerintem semmi gonoszság nem vezérli az államtitkár asszonyt. Csupán azt akarják elérni, hogy azoknak a gyermekeknek, akik az óvoda nagycsoportjában sem sikerült elérnie azt a szintet, ami elvárható lenne, adunk még egy lehetőséget. Gondolom egy olyan felzárkóztató osztályt, ahol viszonylag alacsony a létszám, emiatt remélhetőleg a gyermekek többségnél eredményeket érnek el a tanítók. És innen már tovább mehetnek a normál osztályokba ezek a gyerekek.

Úgy hallottam, hogy az amerikai Harlem és egyéb iskoláinak tapasztalatait is felhasználják, amely kétségtelenül sokkal komolyabb ismeretet jelent, mint a honi iskolában keletkezett, működő módszerek összessége.

Ha ezek az éretlen, duplabeszédben megragadt gyerekek maradnának az óvodában, akkor ugyanaz lenne a probléma, amiről az iskoláknál beszélgettünk. Növelné a problémás gyerekek számát a nagycsoportosok között, így a megnövekedett szám miatt kezelhetetlen lenne az óvodás gyerekközösség.

Kíváncsi vagyok, hogy a Pokorny milyen választ adott erre a problémára?

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.03.26. 14:04:08

@egyérintő: A gonoszságot én sem feltételezem, de több szempontból sem állja meg a helyét amit képvisel.

1. Sem kisegítőbe, sem felzárkóztatóba nem a valós paraméterek alapján teszik a (cigány) gyerekeket. Ezt nem csak az én korábban ismertetett sztorim példázza (van belőle több is) de konkrét felmérések is. A speciáls osztályba iratott cigánygyerekek TÖBBSÉGE teljesen normális, életkorának megfelelő készségekkel és képességekkel rendelkezik. Van olyan speciális osztály, ahol a normálisak aránya több volt mint 90%!!! Akkor tehát miről is beszélünk?

Ez egyébként nem feltétlenül romaspecifikus dolog. A 30-as, 50-es években (amikor a cigányság még nemigen került az iskolák közelébe) az akkori legkiszolgáltatottab társadalmi réteget, a nincstelen zselléreket, cselédeket és a falusi szegény réteget szivatták a kisegítő iskolával és az állami gondozásba vétellel.

2. Valamilyen formában mindig is létezett valamiféle felzárkóztatás az oktatásban, pontosan látjuk, hogy semmilyen eredménnyel. A felzárkóztató osztályba büntiből helyezték a tanárokat, vagy ha nem, mégis úgy érezték, ezért bosszúból a legkisebb ellenás irányába, a diákokba rúgtak bele, néha szó szerint is. (Az eredménye annyi lett, hogy azóta a gyerekek megtanultak visszaütni.) A Hoffmann-féle rendszerbe semmiféle garancia nincs beépítve, amitől ez a bizonyos "felzárkóztatás" a továbbiakban ne így működne. Azon túl, hogy valóban a kerseszténységhez méltatlan, alapból megalázó helyzetet teremt. Ráadásul még a retorikája is az eddigi üres retorikára hajaz.

3. Az afroamerikaiak példája nem analóg az európai cigányságéval. Kétségtelen, hogy a liberálisok is ezt erőltetik, mert minden frazeológiájuk ellenére ők sem képesek emberszámba venni a cigányokat, és önálló "nemzetként" elismerni őket. Óriási szégyen, ha a hazai kereszténydemokrácia a liberálisokkal fúj egy követ ezen a téren!

Az afroamerikaiknak nincs saját kultúrájuk, csak szubkulturális csoportokat alkotnak. Ezen túlmenően az összamerikai "nemzet" részét képezik, csak a bőrük színe üt el az átlagtól. Ezzel szemben az európai cigányság nem csak szubulturális csoportokat alkot, de van saját "nemzeti" kultúrája is. És most szándékosan nem a zene és a folklór világából hozok fel példákat:
hu.wikipedia.org/wiki/Roma_k%C3%A9pz%C5%91m%C5%B1v%C3%A9szet
hu.wikipedia.org/wiki/Cig%C3%A1ny_irodalom

Mellesleg az USÁ-ban vannak nagyon jól működő romaintegrációs oktatási programok is, melyek nem az olvasztótégely-elvet erőltetik, hanem hangsúly fektetnek a saját kulturális értékek megőrzésére. Talán inkább ezekből kéne adaptálni azt, ami nálunk is megállja a helyét, nem pedig az afroamerikai modellt erőszakolni. (Mert ez olyan, mint a szovjet borotválóautómaita a viccben.)

Bocsi, nem akartam ilyen hosszú lenni, de még így is sokminden bennem maradt. Igaza van @zzsuzsici: -nak, ez a program iszonyatosan gázos ebben a formában!

zzsuzsici 2012.03.26. 14:37:52

@egyérintő: Pokorninak nagyon jó elképzelései vannak. Olvass utána miket mond pl arról, hogy az óvodában nem "felkészíteni" kell a gyerekeket az iskolára. hanem hagyni őket játszani. Mindezek mellett utolsó évben már vannak bizonyos foglalkozások az ovis csoportokban amik hasznosak. A cigány gyerekek sok helyen tényleg elképesztő körülmények között nőnek fel pl Borsodban (majd Türkiz elmondja) Láthattuk a Pesty filmjében is, hogy 8-10 gyerek a putriban, az apa anya nem dolgozik. Forgács István elmondja, hogy a megoldás szerinte egy bentlakásos iskola lenne. Ott kapnának megfelelő ellátást, tanulhatnának.Fantasztikus ez az ember és a Lakatos Attila a vajda, akinek egy szavára hazamegy az összeverődött tömeg...Lakatos azt mondja: A cigány gyerekeket nem szabad elkülöníteni a többiektől, mert akkor ugyan ott vagyunk ahol eddig. nem integrálódnak és megmaradnak a régi gondok. Egy ilyen bentlakásos iskola jó lehetne a leszakadó térségekben pl Borsodban, ahová cigány és nem cigány gyerekek járhatnának. És szükség van ilyen vajdákra, akik azt mondják a cigány asszonyoknak: A gyerekeiteket járassátok iskolába. Otthon pedig tanítsátok meg nekik, hogyan viselkedjenek a többiekkel és a tanárral.
A felzárkóztató osztályok nem jelentenek semmilyen megoldást. Visszahoznák a lehetetlen helyzeteket. Ma sok gyerek (roma, nem roma) kezdi később az iskolát. Jól teszik, 8 évesen is elég akár elkezdeni. van akinek 6 éves korában is beválik, de sok gyereknél nem és nem azért mert problémás, hanem mert az érésben, növekedésben stb....nem tart még ott. Sokszor az ilyen gyerekek, ha békén hagyják őket és nem akarják mindenáron felzárkóztatni, hirtelen beindulnak, sokszor a legjobb képességű gyerekek vannak közöttük. Ezért tök káros és romboló, már a kezdet kezdetén stigmatizálni őket. Nem véletlen, hogy majdnem két évig vajúdott az oktatási törvény, de asszem ezt a passzust kivették. megpróbálok utánanézni.

egyérintő 2012.03.26. 17:17:22

@zzsuzsici: Egyetértek veled abban, hogy kívülről itt csak próbálkozunk segíteni olykor nagy pénzekért, a romáknak belülről kellene megváltozniuk. Amíg a gyerekek számára a lótolvaj, vagy autótolvaj a példakép, meg aki át tudja vágni a "parasztot" és otthon ezt hallja (ez az a bizonyos második beszéd), addig bajban vagyunk. Mert hiába veszekszenek a legokosabb szakértőink, ha a roma fejekben nem sikerül a példaképet megváltoztatni.

Amerikában vagy 20 éve nem látni olyan filmet, ahol az okos, intelligens, kulturált, megnyerő főhős ne afroamerikai lenne. Az informatikus zseni, a távközlési szakértő, a történész, sőt maga az amerikai elnök is fekete bőrű. Jobb esetben fekete bőrű nő. A mi romáinknak meg majd 10 évig a Győzike jutott.

Szóval lehet kritizálni a szakértőket, hogy miként segítsük a romákat. De valójában a romáknak kellene észhez térni. Az ő ellenállásukkal szemben esélyünk sincs a segítségre.

türkiz 2012.03.26. 18:02:09

@zzsuzsici: Sajnos, nem láttam a filmet, ahogyan már régen nem követem a politikát sem... folyamatosan igyekszem nem kommentelni a kommentjeiteket ebben a témában; inkább figyelek. Hogy miért? Tartok tőle -szomorúan-, hogy a megoldásokhoz ebben az országban nem az visz közelebb, mit találnak/találunk ki, hanem létezik-e valahol garancia a hogyanra??? A fezárkóztató osztályok éppen annyira jelenthetnek megoldást, mint a meghosszabbított ovis évek vagy a bentlakásos iskolák... nem ez a kérdés... Őszintén? Szinte mindegy milyen projektet ültetnek az oktatás-nevelés színtereire, ha belső változás ezzel egyidőben nem történik... ó, persze, lehet kötelezni a pedagógusokat tréningekre, lehet pályáztatni iskolákat... de mi fogja mérni az eredményességet????? Az összehazudott papírhalmok? A kirakatórák? Az olyan százalékos eredményt mutató kompetenciamérések, melyeket éppen akarunk? Ma már attól sem hatódom meg, amikor egyes intézmények munkájuk eredményességét azzal plakátolják, hogy hozzájuk a gyerekek szeretnek járni, hogy a pedagógusaik kooperatív technikák számos tárházát építették be tanóráikba... :itt a legtöbb esetben legitimizált túlélésről van szó csupán; és ez az igazi dráma a roma gyerekekre nézve! A pedagógus-team is megtanulta a romákkal együtt, hogyan lehet önmagát jól eladnia. (Kit érdekel ma már ténylegesen mit csinálsz, az a fontos, mit hisznek el rólad!) Ahogy a romák tudják, mik a kulcsszavak ahhoz, hogy a jogaikat mindenek felett érvényesíteni tudják, úgy a pedagógusok is megtanulták azokat a bizonyos kulcsszavakat. Ahogy az előbbi nem törődik a kötelezettségeivel, úgy az utóbbi sem. Bár az utóbbiak mentségére legyen mondva, amíg a mindig aktuális kormány hülyére veszi őket, joggal is védekeznek. (...)

zzsuzsici 2012.03.26. 18:59:21

@türkiz: hmm. Küldök egy linket: Pesty betiltott filmje:
www.youtube.com/watch?v=E4AneHL-g3I remélem jó a link, ha nem megpróbálom másképp, egyébként te biztos tudod, hoiszen köztük élsz. Nehéz a dolog. Látod itt Budapesten is az elmúlt 20 év alatt nagyon nagyot változtak a romák. Ma már nem raknak tüzet a parkettás bérlakások közepén. Sőt sokszor ők a leggondosabbak és a legtisztábbak. A magyar cigányok nagyon adnak arra, hogy a gyerekeiket taníttassák. Ami a pedagógusokat illeti: MEG KELL ŐKET FIZETNI. Kirakat pedagógia helyett alkotó munkát kellene csinálni, ahol a tanár eldöntheti, hogy milyen úton halad a gyerekekkel. És a cigányok között egyre több lesz az olyan értelmiségi, mint Forgács István. és a Lakatos Attila pedig meghatározó személyiség legyen a cigányok körében.

zzsuzsici 2012.03.26. 19:02:56

@egyérintő: Egyetértek bizonyos kitétellel. Erről beszélnek a filmben is. Nekem a legmedöbbentőbb az uszkei közösség, ahol az egész falu megtért és abbahagyták a bűnözést. Látjátok, a cigányoknak ez sokkal jobban megy, mint nekünk!!!! Mutassatok nekem egy ilyen magyar falut!

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.03.26. 19:13:16

@türkiz: Igazad van ezekkel a kirakatórákkal meg minden.

Sok évvel ezelőtt, ha jól emlékszem egy zalai iskolában az igazgató azt merte kitalálni, hogy a megpályázott roma felzárkóztatási pénzekből (figyelem: nem normatíva, hanem pályázati pénz, amit önszorgalomból pályázott meg!) nem foglalkoztat sem romaszakértőt, sem gyorstalpalón képzett felzárkóztató pedagógust, sem szupervízort sem egyéb zenebohócot. Egész egyszerűen kifizette a hátrányos helyzetű gyerekek (cigány és nem cigány vegyesen) napközijét. Ott és akkor nem támogatott ilyesmit szociális alapon az önkormányzat, a szülőknek meg nem tellett rá. Ettől kezdve naponta rendesen ebédhez és uzsonnához jutottak a gyerekek. Sokszor hétvégén már a hétfőt várta a család, mert a suliban biztos volt a kaja a gyereknek. És természetesen a napköziben megírták a leckét, készültek a másnapi órára, amit azelőtt otthon sose tettek. Részben a szülők hozzáállása, részben a tárgyi feltételek teljes hiánya miatt.

Ez természetesen hamar megmutatkozott a tanulók javuló eredményein is, a dolog nagyon jól működött.

Ennek ellenére amikor kiderült, dícséret helyett kapott az igazgató hideget-meleget, hogy szakértők nélkül nem lehet roma programot csinálni, és ejnye-ejnye. A kritika persze nem azoktól jött, ahonnan a pénzt nyerték, hanem az önkormányzattól mint fenntartótól és az oktatási minisztériumból, akik viszont semmit nem tettek az ügy érdekében.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.03.26. 19:25:39

@zzsuzsici: Nekem Forgács annyira azért nem szimpi, a Pesty-filmet pont nem láttam, de olvastam már több írását.

Viszont pozitív példának tudom említeni Járóka Líviát, aki családanyaként dolgozik is és tanul is. Nem kisebb dolgot tett le az asztalra, mint az EU-s roma stratégiát, amit végülis sikerült a magyar elnökség alatt az egész EU-ban kötelezővé tétetni. Most már csak az kéne, hogy mi is nekilássunk a megvalósításához. :-) Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy a roma-stratégia előkészítése nála csak egy mellékes dolog volt, mert különben nem ez a fő tevékenységi területe az EP-ben.

Igaza van @egyérintő: -nek, Győzike helyett az ilyen kaliberű embereket kéne a képernyőre tenni.

zzsuzsici 2012.03.26. 20:27:11

@m-athos: Forgács a Medgyessy-nek volt a roma stratégiával foglalkozó embere. Épp ezért nem lehet azt mondani, hogy azorbánviktor rendelte meg a Pesty filmjét. Pesty évtizedek óta foglalkozik a roma üggyel. Nagyon sok cigány barátja ismerőse van, akik hívják őt fesztiválokra, meg hasonlókra. Én nem tudom Forgács milyen személyiség, de szerintem jó stratégiát választ, (Réz András szerint is) ami elég provokatív, de ezzel az a célja, hogy nyílttá tegye az elhallgatott dolgokat. Én nem tudom, hogy van e végleges megoldás a cigányság súlyos problémáira. Vannak irányok az biztos. Ezek mentén kellene haladni, és hosszútávon biztosan lesz eredmény.

uszo 2012.03.26. 21:12:42

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

Induljunk ki ebből.
Senkit nem diszkriminálunk a faja neme származása stb. alapján. Mert nem tehet róla.
Ez alapvető etikai, emberjogi tétel.

Így valójában érdektelen amit alább hozzáfűzök, de talán érthetőbb.

A legtöbb ember nem hogy az ősök bűnét nem tagadja meg, de még a sajátját sem.

Ez esetben pedig a pápákra mint analóg példákra hivatkozni teljesen hamis beállítás, hiszen Te szellemi ősökről hivatali elődökről beszélsz.
Schiffer soha nem állította, hogy egy szervezethez tartozna őseivel, mint ahogy azt sem, hogy bármely kollektivista ideológia szellemi követője lenne, amelyhez valamely őse tartozott.

:) Ja és légy irgalmas szegény csávóhoz, olyan emberekhez méred, akik közül az egyiket már oltárra emelték.

2012.03.26. 21:18:58

A Pesty Fekete Doboz az MTV1-en március 7-én leadott filmjét röviden úgy jellemezte: rasszizmus a közszolgálatin. Meg tudná ezt tudományosan magyarázni?

– Attól rasszista egy film vagy bármi más, hogy a társadalomban élő sztereotípiákra játszik rá. Szándéka szerint a célja ugyan pont a „rendteremtés” és a maga által demokráciaként felfogott út megtalálása lenne, de ugyanakkor a legveszélyesebb anticiganizmussal mobilizál. A film címe ugyan arra utal, hogy a cigány–magyar együttélés lenne a téma, de a néző az izgalmas krimikből ismert bevezető zene segítségével már akkor tudja, hogy itt holmi Kékfény-szerű bűnözési sztorit fog látni, (amivel a „cigánybűnözésre” utal), még mielőtt egyetlen filmkockát látott volna. Az egész filmet végigkíséri a motívum: a „fehér, felsőbbrendű férfi” kérdezi, vagyis inkább vizsgáztatja a „barna bőrű, tehát alacsonyabb rendű” interjúpartnereit. Ezek között nem kevés az alibiroma, akiket természetesen meg kell szólítani, hogy a „fehér férfi” elháríthassa magától a rasszizmus vádját. Tipikus, hogy roma nők csak kisbabával a kezükben és a tűzhely mellett szerepelhetnek, csak ott mondhatnak okosakat. A katedrán csak a rendkívül buta alibiroma férfi oktathat, ráadásul „fehér felsőbbrendű” rendőrdiákot. Az ember haja égnek áll, amikor rasszizmusra biztatja őket.

(„A Romastratégiát inkább Integrációs Stratégiának nevezném!” – Beszélgetés Marsovszky Magdolnával")

uszo 2012.03.26. 21:19:02

@Izrael misztériuma:
Pedig ez is a médiaetika része, hogy azt mondja akinek mondani kell, hogy ezt elnéztem.... bocsi.

2012.03.26. 21:21:37

"A fehér-felsőbbrendű riporter ezenkívül megkérdez a témáról egy alibi liberális értelmiségit is Réz András személyében, aki egy fokkal kevésbé buta, de nem kevésbé veszélyes kijelentést tesz, miszerint a „provokáció halálosan fontos”. Azért az alibi jelző, mert ez, a liberális értelmiségi megszólaltatása az antiszemita sztereotípia kapcsán, azt a vádat lenne hivatott elhárítani, hogy a filmkészítő antiszemita lenne. A „fehér felsőbbrendű riporter” nem szégyell mikrofonvégre kapni egy olyan tisztes roma férfit, aki ijedtében majdnem becsinál, amikor bevallja, hogy kettőnél több gyereke van, és a lánya tizennégy évesen lett terhes. Persze hogy korán esett teherbe, de könyörgöm: hol vagyunk? Azt hittem, keresztény országban, ahol mindenkit arra biztatnak, hogy legyen minél több gyereke, és el ne vetesse, ha már egyszer terhes lett. Vagy jól érzékelem, hogy ez nem vonatkozik barna bőrűekre? Ha róluk van szó, akkor mindjárt a „túlzott cigányszaporulat” jut a kedves felsőbbrendű riporter eszébe? És netán le akarja beszélni a barna bőrűeket a több gyerek szüléséről? Hiszen az is elhangzik, hogy tele van a lelencház cigány gyerekekkel. Nem átallnak ebben az összefüggésben „lelencházról” beszélni! A kedves, jó szándékú, de kétségkívül alibiként szolgáló roma férfiak pedig egyetértenek azzal a véleménnyel, hogy bentlakásos iskolába, vagyis internátusba kell adni a roma gyerekeket? Ezt, ha jól emlékszem, a Jobbik választási programjában olvashattuk. Az a roma férfi, aki ráadásul bugyuta módon megköveti a többségi társadalmat, már csak hab a tortán."
(i.m.f.)

2012.03.26. 21:29:37

@uszo:
egy pozitív példa a német-zsidó valódi megbékélésről:
Porcelain Revised Score
www.youtube.com/watch?v=dCAs_CyopMQ&feature=player_embedded

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.03.26. 21:33:37

@zzsuzsici: Szerintem hagyjuk Forgácsot, nem ér meg annyit. Azt tudom, hogy én milyen kijelentésein akadtam ki anno, de olyan nagyon, hogy még a nevét is elsőre megjegyeztem! Aki ismer, az tudja, hogy ez nálam mit jelent :-)

Aztán utána azt tapasztaltam, hogy mások is ugyanúgy kiakadtak rajta ahogy én... A provokatív témafelvetés nem mindig célravezető, sokszor pont az ellenkező hatást éri el.

A cigányság soha nem fog Forgácsra odafigyelni, még az értelmiség sem. Teljesen lejáratta magát, és nem most, hanem már korábban.

zzsuzsici 2012.03.26. 21:51:09

@m-athos: Nem tudom, ehhez sajnos nem tudok hozzászólni. @Izrael misztériuma: Próbáljuk meg a lényeget meglátni. Itt nem arról van szó, hogy a szegény roma férfi megijedt. nem kötelezte őt senki fia, hogy szerepeljen a filmben. A roma lányok 14 évesen az oláh cigány családokban mennek férjhez. mert a szüzesség az szent. Az oláh cigány férfiak csak szűz lányokkal házasodhatnak. A szűziesség a nőiesség kritériuma. A másik kritériuma a nőiességnek az, hogy gyereket hoz a világra (milyen érdekes..:-)..) Ezért van az, hogy korán mennek férjhez, és gyakorlatilag a család neveli fel a gyerekeket. Az oláh cigányok nagyon zárt közösséget alkotnak. Itt nem volt semmilyen felsőbbrendű fehér riporter, viszont putri és 10 gyerek volt. Ez itt a probléma. 10 gyerekből 2,5 (a statisztika szerint) nem éri meg a 6 éves kort, és még kevesebb a 10-et! Ez itt a probléma! Lakatos Attila pedig jöjjön, lásson és győzzön!

zzsuzsici 2012.03.26. 21:55:14

@m-athos: @Izrael misztériuma: Hol van ez az Uszke? mert ilyen falvakat kell példának állítani. Miért is háborodtak fel azon, hogy a cigány ember bocsánatot kért a magyaroktól a sok elkövetett bűn miatt? A felháborodás helyett meg kellene előttük hajolni és megtanulni tőlük, hogy LEHET ilyet csinálni! És a zsidóság is kérhetne bocsánatot azért a sok rágalmazásért amit elkövettek ellenünk az utóbbi évtizedekben.

2012.03.26. 22:03:07

"Az egyik az etnikai nacionalizmus, amely az ország lakosságát népi-nemzeti értelemben etnikai közösségként fogalmazza meg: például magyarság vagy németség. Ez ellentétben áll a politikai értelemben vett állam és társadalom kifejezésekkel. A Fidesz–KDNP kormány koncepciója népi-nemzeti. Ennek a felfogásnak az automatizmusára jellemző, hogy identitását csak egy másikkal szemben tudja erősíteni, tehát a kirekesztés eleve alapja a működésének. Még az olyan ártatlannak tűnő mondatokban is, mint „a magyarság védelme”, implicit benne rejlik az ellenség felvázolása. Mindez azt jelenti, hogy a koncepció automatikusan kirekeszti azokat, akik a többség által elképzelt homogén magyarságfogalomba nem férnek bele. Ez az oka annak, hogy hazaáruló antimagyarrá vagy élősködővé válnak a népi-nemzetiek szemében azok az ellenségképek, amelyeket ők zsidóknak, cigányoknak, homoszexuálisoknak, komcsiknak, kozmopolitáknak vagy kritikus liberális értelmiségnek tartanak, vagyis mindenki, aki nem felel meg a népnemzeti ideálképnek. Mivel a magyarság etnikailag nem homogén, ez a felfogás mítosz, nincs semmi realitása. Emberek és individuumok vannak. Tehát az a nacionalista elképzelés, amelyben ennyire propagálják a népi-nemzeti magyarság fogalmát, automatikusan néhány csoport kizárását eredményezi, ez a kirekesztéses struktúrák legfőbb mozgatórugója."
(i.m.f.)

zzsuzsici 2012.03.26. 22:26:36

@Izrael misztériuma: Ez bármelyik nemzetre érvényes, nem csak a magyarra. A zsidókra leginkább. Ők a világon a legerőszakosabb követelői a saját jogaiknak. Ők igazán nacionalisták. A nacionalizmus az jó dolog, de nem abban az értelemben, amiben egy másik nációt, nemzetet gyalázni kell, hanem abban ami szerint mi MI vagyunk és ismerjük az értékeinket, kultúránkat hagyományainkat stb....Ezt mondjuk 20 éve és 20 éve értelmezik szándékosan félre. nem csodálom, hogy dühöng a Jobbik, bár szerintem nem ez az út az ami járható. Inkább tanuljunk az uszkei cigányoktól (tudom te nem tudod miről beszélek)

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.03.26. 22:44:04

@zzsuzsici: Uszka pont az ország legcsücskében van az Ukrán határ mellett, párszáz fős falu. Valamelyik karizmatikus egyházhoz tartoznak, de az is lehet hogy önálló egyháznak tartják magukat. Nem mai a történet, már a 70-es évek közepén megszerveződött a közösség.

2012.03.26. 22:45:02

@zzsuzsici:
a cigányok nagyon szeretik az Istent és az Isten is nagyon szereti őket:
Megtért cigány közösség Szabolcsban
www.dalit.hu/megtert-cigany-kozosseg-szabolcsban/

uszo 2012.03.26. 22:58:46

@Izrael misztériuma: "Ennek a felfogásnak az automatizmusára jellemző, hogy identitását csak egy másikkal szemben tudja erősíteni, tehát a kirekesztés eleve alapja a működésének. Még az olyan ártatlannak tűnő mondatokban is, mint „a magyarság védelme”, implicit benne rejlik az ellenség felvázolása."

Henry Bergson is azt mondta, a nemzeteszmével az a baj, hogy mindig valaki ellen irányul.

uszo 2012.03.26. 23:09:55

@Izrael misztériuma: Egyéb iránt a szóban forgó cigány szakértők annyira tudják egészében láttatni és látni a problémát mint Orbán szegénység megoldó udvari szociológusa kecskés Hegedűs Zsuzsa saját szakterülete problémáit, akinek kecske tenyésztési és hasonló projektjét előbb beveszi a jobbos értelmiség mint az érintettek mivel az előbbieknek szól :))

zzsuzsici 2012.03.26. 23:12:32

@uszo: Azzal van a baj, aki ezt így gondja. Mi ma sokan nem így gondoljuk. 500000 - en nem így gondoljuk. Mi úgy gondoljuk, hogy MI mi vagyunk egy nemzet, akinek élő saját magunk által megélt hagyományai, gyökerei vannak. A föld amit megművelünk és amit megtermelünk a miénk, a víz ami a földünk alatt van a miénk. Mi szeretnénk a saját asztalunkra tenni és nem akarjuk, hogy elvegyék tőlünk fillérekért . Pl. A hitünk is a miénk. De ez a hit nem olyan mint az uszkeieké ezért szeretnénk tanulni tőlük. Mi ismerjük a más kultúrákat is, megbecsüljük azokat, de elvárjuk ezt más kultúráktól is, ha idejönnek úgy legyenek itt, mintha otthon....ne lépjenek sáros cipővel az asztalunkra. Azt írod, hogy: "még az olyan mondatokban is, mint a "magyarság védelme" implicit benne rejlik az ellenség felvázolása. Hát figyelj uszo! Ezzel csak az a baj, hogy a magyarságra vetíted ki, de bármire és bárkire érvényes lehet. ha egy ilyen mondat számodra ellenségeskedő, akkor TE VAGY az aki kirekesztő, mert ezzel az előítéleteddel stigmatizálsz és a védekezőt további védekezésre készteted. vagyis sarokba szorítod, ahonnan már nincsen hová hátrálni. Na EZ AZ erőszak és a kirekesztés, és a rasszizmus, fasizmus eszköze is. Amit ezzel a következtetésnek tűnő előítélettel csinálsz.

zzsuzsici 2012.03.26. 23:16:29

@uszo: Hegedűs Zsuzsát hagyd békén! Szerintem itt nem vele és a tevékenységével van a hiba. Tudom, te ennek a hátterét is szakérted. Te is szakértő vagy látom. Kecskékben nagyon otthon vagy!

uszo 2012.03.26. 23:42:21

@zzsuzsici: Attól nem lesz egy álláspont, vagy ítélet igazzá, igazságossá, hogy sokan úgy gondolják, hogy az. ÉRTED? :)

Ezt a gondolatot ajánlom a figyelmedbe a Nagyhéthez közeledve. :)

Na. Ez a földes szöveg hogy vág egybe a nemzetről szólóval? Meg a mi vagyunk egy nemzet ez ki? Az aki azt hiszi amit Te? A jobboldal a nemzet?

uszo 2012.03.26. 23:44:47

@zzsuzsici: "Kecskékben nagyon otthon vagy!"

Most ehhez is csak a Hegedűs, Te meg a jobboldal érthet?

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.03.26. 23:56:01

Nem kell azt a Hegedűst piszkálni, legalább próbálkozik. Ferge Zsuzsa hasonló pozícióban Gyurcsány tanácsadójaként semmit nem csinált.

zzsuzsici 2012.03.27. 08:04:11

@m-athos: Miért próbálkozik? Szerintem nagyon fontos dolgokat tesz, de hát úgy látom vannak akik ezt kisebbíteni akarják. Nem tudom Ferge Zsuzsa mit tett. Azt viszont igen, hogy Hegedüs Zsuzsa rengeteg embernek adott induláshoz szükséges alapanyagot, kisállatokat abból az alapítványból, amit ő hozott létre. "Minden gyerek lakjon jól" Ez nagyon jellemző, hogyha valaki valami jót csinál, akkor azt hallgassuk el, vagy fogjuk rá, hogy semmi értelme. Ez ismerős. Itthon vagyok.....@uszo: Nem, én nem mondtam, hogy a kecskékhez csak én meg a jobb oldal érthet, ezt TE MONDOD ;-) a NEMZET ÉS A NACIONALIZMUS AZ ÉN ÉRTELMEZÉSEMBEN így POZITÍV. Nem azt mondtam, hogy mindenki így gondolja, hanem hogy ehhez hasonló gondolataik vannak azoknak, akiket a ballibek lefasisztáznak, antiszemitáznak....Ja igen, és az, hogy a pozitív dolgok előbb utóbb meghozzák gyümölcsöket. Ugyanígy a cigány kérdésben. és jöhet akárhány rágalmazás, menthetetlenül jó, jobb irányba fognak fordulni a dolgok. Én ezt tudom. .

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.03.27. 08:17:45

@zzsuzsici: Arra értettem, hogy próbálkozik, hogy a program igazi eredményei csak hosszabb távon fognak megmutatkozni, na meg hogy tényleg próbálkozik: igyekszik megvalósítani az elképzeléseit.

Ferge Zsuzsa kormánytanácsadóként nem csinált semmi, de szó szerint. Persze az is igaz, hogy Gyurcsány mellett lehetetlen volt bárkinek is a szakmai elképzeléseit érvényre juttatnia, különösen nem szociális téren. De hát akkor nem kellett volna ott lenni tanácsadóként. Ferge nagy csalódás volt ebből a szempontból. Annyiból viszont korrekt, hogy ha már abban az érában végig hallgatott, most sem állt be a vadul orbánozók táborába és nem ezeken kéri számon az előzőek hibáit. Emiatt továbbra is tisztelem. (Bár ugye ez lenne a normális, de valahogy mégsem ez az általános.)

uszo 2012.03.27. 10:09:53

@m-athos: "Ferge Zsuzsa kormánytanácsadóként nem csinált semmi, de szó szerint."

Ez szó szerint nem igaz.
Fergéék nagyon komoly munkát végeztek nem ők tehetnek róla, hogy semmi nem lett belőle.
Az Ő szakmai elismertsége egyébként igen magas.
Bírálta a Gyurcsány kormányt mint ahogy bírálja most a jobboldali kormányt is. Egyiket ezért a másikat azért.
Különben nem volt hivatalos kormánytanácsadó.

Egy időben sokat kellett olvasnom Ferge Zsuzsa és mások munkáit. A klasszikus görög ontológia szerint igaz ami a valóságnak megfelel. Nekem erről a szociális valóságról empirikus tapasztalataim voltak és vannak és ebből következik számomra Ferge hitelessége mert amit ír a probléma természetéről és magoldásként javasol azok szerintem megfelelnek a valóságnak.

Hegedűs próbálkozása véleményem szerint gyermeteg szalon szociológusi próbálkozás.

uszo 2012.03.27. 10:13:28

Tartsunk össze nemzettestvérek egységben az erő! :)

Ferge Zsuzsa szerint ma a legszegényebb 1millió magyar egyéves jövedelme annyi, mint a két leggazdagabb magyar ember vagyona.

zzsuzsici 2012.03.27. 10:18:16

@uszo: Nálad konkrétan mit jelent a szalon szociológus? Én nem tudom Ferge Zsuzsa mit csinált, de számomra egy olyan ember, aki nevét adja egy szemkilövető, fittelinás, duplán bérbeadó/bérkaszáló, Apró villás, hazudozó valakinek, az számomra akkor sem hiteles, ha eredményes lenne a munkája, ami nem így van. Hegedűs Zsuzsa saját alapítványt hozott létre és elindult "a halászathoz halászhálót" osztogatni. Ezzel is az volt a célja, hogy az elmaradott térségekben ne munka nélkül és segélylből tengődjenek az emberek, hanem fogják meg a dolog végét és termeljék meg maguknak az élelmük jó részét, amihez egyébként is adottak a körülményeik. Ez egy nagy munka volt és nagy eredmény született. Kiáltozhatsz fűt fát, ez így van.

2012.03.27. 10:44:37

@zzsuzsici:
újabb trikó készül:

szemkilövető,
fittelinás,
duplán bérbeadó/bérkaszáló,
Apró villás,
hazudozó

de ezen még van egy kis szabad hely, folytatnád?

2012.03.27. 10:55:40

@zzsuzsici:
"A magyar ember hátán szántani is lehet, ha nemzetiszínű az eke."
Az alábbiakban Debreczeni Józsefnek a Mozgó Világban megjelent tanulmányának egy részét közlöm, amely arról szól, hogy az Orbán-család hogyan állította a közhatalmat a magánvagyon növelésének szolgálatába.
granadinho1.nolblog.hu/archives/2011/11/24/Az_Orban-csalad_es_a_kozhatalom_viszonya/

ebből megtudhatod azt is, hogy működött a simicska-varga tengely és hogyan lett többek közt a pártszékházból apucinak kőbányája...

uszo 2012.03.27. 11:04:55

@zzsuzsici: Nálad konkrétan mit jelent a szalon szociológus?

:) Mondjuk aki össze vissza beszél.

"Nem igaz, hogy csak a szegényektől vesznek el! Nem igaz, hogy a legszegényebbeket sújtja a 16 százalékos adó, mert ők már nagyon régen nem fizetnek adót. Az alsó közepet, illetve a szegényedő középrétegeket viszont igen. De azt is ki kéne számolni, mennyivel sújtja. Ön azt kérdezi tőlem, mit gondolok a kormány tevékenységéről. Hát én teszek a kormányra! Húsz év alatt sikerült odáig eljutnunk, hogy hatnyolcszázezer gyerek éhes. A gyereknek nem lehet azt mondani, hogy a jövő héten adok neked enni."

nol.hu/belfold/20110802-_azt_nezem__hany_ehes_gyerek_van_

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.03.27. 11:13:59

@uszo: Ferge munkásságát én is ismerem, éppen ezért kísértem figyelemmel a tanácsadói tevékenységét is. Valóban nem "kormánytanácsadó" volt, hanem a miniszterelnök tanácsadója.

Lehet, hogy valamit akart csinálni - nem vonom kétségbe - de nem hogy eredménye, még látszatja sem volt. Interjút nem adott - hiába kértek tőle - és udvariasan visszautasította, ha szakmai fórumokra meghívták.

Mondom, ennek ellenére tisztelem, mert sok mindent letett az asztalra a megelőző évtizedekben, és azóta is korrektek a megnyilvánulásai, nem szállt be a politikai sárdobálásba.

Az elméleti munkái jók, nem vitatom, de látjuk, hogy semmi sem valósult meg belőle. 2002 és 2010 között 2 millióról 3,6 millióra nőtt a létminimum alatt élők száma, akkor is ez volt a tendencia amikor Ferge tanácsadó volt.

zzsuzsici 2012.03.27. 11:39:42

@Izrael misztériuma: Nem eszem debrecenit, húst meg egyáltalán...! Folytathatom: nárcisztikus pszichpoátiás, kóros hazudozó, súlyosan deformálódott személyiség, láthatóan nem telik el nap úgy, hogy ne orbánviktorozzon (apja szerintem súlyosan bántalmazta lelkileg és fizikálisan is, ezért sérült) látszik, hogy nem egészséges. Szerintem a Göncz Kinga és a Ferge Zsuzsa segítője (is) volt. mehetsz a pólógyárba!
@uszo: Köszi a cikket, jól látható, milyen elfogult, és előítéletes, és teljességgel tájékozatlan a riporter. nagyon jól látható Hegedüs Zsuzsa koncepciója: Alulról építkezni, elmenni helybe segíteni. Nagyszerű valaki, jól csinálja, sikerülni fog neki. Nem tanulmányokat kell készíteni, kiforgatni emberek szavait. Ez az idő elmúlt. A tetteké a főszerep szerintem. A ballib értelmiség pedig mondja a magáét. meghallgatjuk. megköszönjük. Ha valamit akarnak tenni, szóljanak.

2012.03.27. 13:44:02

mit szól ehhez a médiaetikus, aki sajnálja, de ebben a félévben nem tanít médiaetikát, mert hemzsegnek a jobbnál jobb esettanulmányok, melyeket a média “ezüsttálcán” kínál:

"Schmitt 215 oldalas dolgozatából mindösszesen hozzávetőleg 12 oldal maradt. A 10 számozatlan oldalt is a disszertációhoz számítva úgy tűnik, hogy 225 oldalból 213 oldal, vagyis a szöveg 94,6 százaléka más munkák átvétele."

csalással, lopással, behízelgéssel, gerinctelenséggel előbbre, egyre magasabbra, határ a csillagos ég!

2012.03.27. 15:11:40

Az Országgyűlés jó döntést hozott, amikor Schmitt Pált elnökké választotta - mondta a miniszterelnök.
A legsikeresebb magyar politikusnak nevezte pohárköszöntőjében Orbán Viktor miniszterelnök az új államfőt, a Sándor-palota udvarán tartott hivatalba lépési ünnepség utáni fogadáson pénteken - olvasható a kormányfő honlapján, a www.orbanviktor.hu oldalon.
A honlapra felkerült tudósítás szerint a kormányfő arról beszélt: a teljes tisztelet azért is kijár Schmitt Pálnak, mert ő valójában minden magyar embert képvisel, "ő az „első polgár", aki megtestesít mindent, ami jó bennünk és azt is, ami esendő".
Köszöntőjében Orbán Viktor azt kívánta Schmitt Pálnak, hogy kellő méltósággal képviselje a magyarok erősségeit és esendőségét. Mint mondta, az Országgyűlés jó döntést hozott, amikor Schmitt Pált köztársasági elnökké választotta, hiszen az új elnököt hazaszeretet, mások tisztelete, egyenes beszéd, józan ész és csapatszellem jellemzi.

no comment...

2012.03.27. 15:12:32

Az Országgyűlés jó döntést hozott, amikor Schmitt Pált elnökké választotta - mondta a miniszterelnök.
A legsikeresebb magyar politikusnak nevezte pohárköszöntőjében Orbán Viktor miniszterelnök az új államfőt, a Sándor-palota udvarán tartott hivatalba lépési ünnepség utáni fogadáson pénteken - olvasható a kormányfő honlapján, a www.orbanviktor.hu oldalon.
A honlapra felkerült tudósítás szerint a kormányfő arról beszélt: a teljes tisztelet azért is kijár Schmitt Pálnak, mert ő valójában minden magyar embert képvisel, "ő az „első polgár", aki megtestesít mindent, ami jó bennünk és azt is, ami esendő".
Köszöntőjében Orbán Viktor azt kívánta Schmitt Pálnak, hogy kellő méltósággal képviselje a magyarok erősségeit és esendőségét. Mint mondta, az Országgyűlés jó döntést hozott, amikor Schmitt Pált köztársasági elnökké választotta, hiszen az új elnököt hazaszeretet, mások tisztelete, egyenes beszéd, józan ész és csapatszellem jellemzi.

no comment...

egyérintő 2012.03.27. 15:41:32

@Izrael misztériuma:

A napokban nyilvánosságra hozza jelentését a Schmitt Pál köztársasági elnök kisdoktori disszertációjának keletkezési körülményeit vizsgáló bizottság, mely lezárta vizsgálatát – értesült a Magyar Nemzet.

A lap információi szerint az öt tagból álló testület megállapította, hogy az akkori, tehát az 1992-ben hatályos jogszabályoknak és az egyetemi szabályzatnak megfelelt Schmitt Pál dolgozata, ezért nem indokolt a doktori cím elvétele. A Magyar Nemzet úgy értesült, a tényfeltáró bizottság a disszertációban felhasznált források megjelölését szakszerűtlennek minősítette, ugyanakkor rámutatott arra, hogy ezekre a hiányosságokra már az előopponensi véleményben fel kellett volna hívni Schmitt Pál figyelmét, ez azonban nem történt meg.

Tóth Miklós, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának dékánja január végén jelentette be, hogy megalakult a bizottság, amely március végén zárja majd le Schmitt Pál disszertációjának vizsgálatát.

Schmitt az elmúlt időszakban többször visszautasította a plágiumvádat. Elmondta, hogy legjobb tudása szerint készítette kisdoktori disszertációját, és nem tulajdonította el senki szellemi tulajdonát – írja a Magyar Nemzet.

egyérintő 2012.03.27. 16:12:56

@Izrael misztériuma:

Ez a kőbánya dolog tényleg brutális tud lenni. A 450 alvállalkozó között ott volt egy cég, amely az Orbán papáé volt korábban. Amely különben végezte a dolgát.

Fene az igazmondást hazugságra váltó természetét a Debreceninek, meg neked is. Ezek a kőbányás beszédek legalább olyan betegesek, mint a 23 millió románozás volt!

2012.03.27. 16:21:16

@egyérintő:
remélem, pali bá' is olvassa odakünn a magyarnemzetet, mert különben nem merne leszállni a lisztferihegyi reptéren, attól tartván, hogy már a VIP-váróban letartóztatják a kommandósok és bilincsben viszik el, világ szégyenére lopás vádja miatt, ennél még az is jobb, ha kanadában kérne politikai menedéket követvén elődjeit a száműzetésben...

alig várom már a püspökurak bátor kiállást elnökünk mellett vagy legalább egy újabb békamenetet kellene összehozni import lengyelekkel/litvánokkal mindegykivel, mert palibácsi idegeit nagyon megviselte ez az aljas lejárató hercehurca, de legalább egy esti szolidarítási fáklyásmenetet szervezhetne neki valaki a sándor-palotához, mert a gaz elempé már ma estére flesmót szervezett ellene, hogy fogjuk ezt kivédeni, uramisten!

egyérintő 2012.03.27. 16:43:55

@Izrael misztériuma:

Pali bátyánk rögtön letisztázta, hogy nem tudományos, vagyis kandidátusi, hanem kisdoktori dolgozatot írt. A csomó hiénázó ezt természetesen figyelmen kívül hagyta és támadta az öreget, akiben mindent utáltak. A kádár korszakban saját erejéből lett valaki, előbb olimpiai bajnok, majd diplomata. Hívő katolikusságát sosem tagadta, három gyermek apja, boldog családi életet él a szintén bajnok nejével, mára unokáival is. A liberálbolsi szemlélettel eleve szemben áll és bevallottan nem fékezni akarja a fidesz kormányzását, hanem segíteni. Hát kell ezeknél nagyobb bűn az internácik szemében?!

Így aztán attól kezdve mindenben keresték, kutatták a hibákat, ha nem volt ilyen akkor gyártották valami olyasmit. El tudom képzelni, hogy egészen odáig visszakutattak, hogy csecsemő korában hogyan büfizett. Ezek az újévi beszéd fanyalgások, meg a helyesírás fanyalgások, meg ez a kisdoktori fanyalgás annak a bizonyítéka, hogy egyszerűen nem találtak fogást, a köztársasági elnökünkön. Ennyi!

uszo 2012.03.27. 17:16:27

@Izrael misztériuma:

Kedves Barátom!
Tudod e hogy mi a baj a tekintélyelvű fanatikusokkal?
Na ne időz a kérdésen megmondom neked.

Az kérlek, hogy alázatos tiszteletben részesítenek egy
golyóstollat is ha egy másik tekintély azt mondja nekik az nem golyóstoll hanem köztársasági elnök vagy éppen Dr.
Miért csodálkozunk hogy a szentkoronát személyként tisztelik?

2012.03.27. 17:23:51

@egyérintő:
"Hívő katolikusságát sosem tagadta, három gyermek apja, boldog családi életet él a szintén bajnok nejével, mára unokáival is. A liberálbolsi szemlélettel eleve szemben áll és bevallottan nem fékezni akarja a fidesz kormányzását, hanem segíteni. Hát kell ezeknél nagyobb bűn az internácik szemében?!"

hívő katolikus nem lop (lásd tízparancs!)...
ez nem egyszerű kisdoktori lopás volt, nem lehet hasonlítani államtitkárasszony csakúgy elmajszoltegy kiflit az Ósanban és a gonosz biztonsági őr elvitte, vagy aceleb elcsentegy rúdszalámit, mert mindegy hogy mit, de rólam írjanak asajtóban, hanem az ország legfőbb méltóságáról, a köztársasági elnökről van szó, aki tűzparancsot adhat a katonaságnak, ha úri kedve szottyan belelövetni a tüntető tömegbe teszem azt, és nem kellőképpen higgadt, mint árpibácsi vala a taxisblokád alatt...
azonkívül palibátyó és a sleppje nemcsak őnmagát járatja le, hanem a köztársasági elnöki posztot is, amelynek ázsiója jelenleg a bányabéka ülepe alatt van kicsivel, és ugyanígy állunk széphazánk külhoni megítélésével szerte a nagyvilágban természetesen kivéve a lengyeleket/litvánokat...
(egy fanyalgó internáci)
Ennyi!

uszo 2012.03.27. 17:44:11

"Hívő katolikusságát sosem tagadta,"

És most mondja valaki, hogy a Kádár rendszer üldözte a vallásos embereket, mikor a zemberek embere oly magas állami hivatalra vergődhetett tehetségével.

egyérintő 2012.03.27. 18:04:16

@Izrael misztériuma:

Az internácit nem érdekli a valóság. Nem érdekli az igazság. Az internácinak a saját maga és brancsának a érdekei a fontosak. No és az, hogy ezen érdekeket miként lehet a legegyszerűbben kielégíteni.

A legegyszerűbben úgy tehetik meg, hogy a szabályokat, a szokásokat, az igazságot felülírják és politikailag korrekt beszédet gyártanak az igazság elfedésére. Ilyen egyszerű dologgal azt hinnénk, hogy semmire sem mennek. Holott ennél nagyobb fegyver nem is létezik.

Az igazság átírása olyan, mint az eredendő bűn. Az Isten tagadása. Az igazság helyett a hazug politikailag korrekt beszéd istenítése nem más, mint a Sátán istenítése. A pc korrekt beszéd nem az a kovász, amely Isten Országához vezet. Ez a rossz kovász, amely jelen esetben a Mammon uralmához vezet.

Ezért fontos rátalálni az igazságra, de legalábbis megkísérelni megközelíteni azt.

uszo 2012.03.27. 18:18:58

@egyérintő: "Az internácit nem érdekli a valóság. Nem érdekli az igazság."

:)) Ezek szerint...Internáci= tekintélyelvű fanatikus

2012.03.27. 18:26:21

@egyérintő:
"Ez a kőbánya dolog tényleg brutális tud lenni. A 450 alvállalkozó között ott volt egy cég, amely az Orbán papáé volt korábban. Amely különben végezte a dolgát."
ez a kőbánya valóban brutális tud lenni, hiszen ez(ek) már nem is közönséges kőbánya(k), hanem egy valóságos aranybánya...

"Ha a tágabb famíliát is idevesszük, akkor konstatálhatjuk, hogy a miniszterelnök apjának többségi tulajdonában lévő bányacég, a Dolomit Kft. saját vagyona meghétszereződött (98-ról 666 millióra nőtt); a másik vállalkozás, a kizárólagosan birtokolt Gánt-Kő Kft. nyeresége ugyanekkor a tízszeresére emelkedett (16 millióról 167-re).
Már a családi vagyonszerzés kezdetén, a bányaprivatizációban is szerepet kapott közpénzből származó tőke. Simicska Lajos, Varga Tamás és Kövér Szilárd ugyanis azzal a Quality Invest Rt.-vel szálltak be Orbán Győző üzletébe, amelynek vagyonát a fideszes székházeladásból befolyt százmilliók adták. Simicskáék 4,75 millióért vettek részvényt a pártelnök apjától, amit aztán 1,2 millióért – tehát 3,55 milliót „ajándékként” hátrahagyva – adtak el újra neki."
(Simicska: „Mindenkinek alkotmányos joga, hogy hülye legyen.”)

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.03.27. 18:36:53

A kőbányákról jut eszembe: a lágymányosi hidat kifizették már az építőknek? Vagy mindenki csak úgy használgatja kénye-kedve szerint, mint egyszerű doktorandusz a mások dolgozatát?

uszo 2012.03.27. 18:37:55

@Izrael misztériuma: "mit szól ehhez a médiaetikus, aki sajnálja, de ebben a félévben nem tanít médiaetikát, mert hemzsegnek a jobbnál jobb esettanulmányok, melyeket a média “ezüsttálcán” kínál:"

Mit -e? Lapul a gazba....
Mer azokban az iskolákban ahol a médiaetikus tanít vagy taníthat, ennek töredékéért repülnek az érintettek.
És ott nem az opponens mondja el akkor mikor palizálás történt hogy ehen- behem másként kéne, hanem ez efféle munkák előtt már tájékoztatják a zembereket a miheztartás végett. Akár a rektor úr személyesen. Oszt aki emígyen visekedik, annak lebukás esetén be sem kell adni a dolgozatát.

egyérintő 2012.03.27. 18:41:49

@uszo:

":)) Ezek szerint...Internáci= tekintélyelvű fanatikus"

Láttál már tekintélyelvűbb fanatikust, mint mondjuk a Bauer Tamás?

egyérintő 2012.03.27. 18:44:21

@Izrael misztériuma:

Ha a Debreceni írta ezt, akkor az egy tekintélyelvű fanatikusnak (internácinak) maga az Igazság.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2012.03.27. 18:48:49

Mindig dilemma az, hogy mikor kell valamire reagálni és mikor nem. Ha az ember mindent szó nélkül hagy, akkor a blog hozzászólásainak nagy része baloldali politikai propagandáról szól. Ugyanakkor szerintem ez a propaganda "kontraproduktív", mert annyira elfogult, annyira érzelmek hajtják, annyira a megszokott baloldali toposzokat ismétlik, hogy az szinte már unalmas. Schmitt Pál írt valamikor egy kisdoktorit. Úgy tűnik, hogy ez nem volt valami remekmű (sokból csinálunk egyet, nem fedezheti fel mindenki a relativitáselméletet), de még elfogadható a vizsgálatot végző szakemberek szerint. Majdnem azt mondanám, hogy az szinte már dicséret, hogy az ádáz és "jóindulatú" kutatás csak ennyit talált. Az sem biztos, hogy én Schmitt Pált választottam volna elnöknek, de hát nem kértek fel sem a jelölésre, sem a választásra. A felhajtás a doktori körül már unalmas, de azért csak tessék folytatni. Az is lehet, hogy végül megunja és lemond. Így legalább egyedüli lesz az újabbkori magyar történelemben: kisdoktori miatt mond le és nem azért mert karhatalmista vagy D207 volt.

2012.03.27. 19:01:11

@matthaios:
"Schmitt 215 oldalas dolgozatából mindösszesen hozzávetőleg 12 oldal maradt. A 10 számozatlan oldalt is a disszertációhoz számítva úgy tűnik, hogy 225 oldalból 213 oldal, vagyis a szöveg 94,6 százaléka más munkák átvétele."

ezek a tények és nem baloldali politikai propoganda!
az országnak különben pont olyan köztársasági elnök dukál, amilyet megérdemel!
egyébként tegnap a pokorni is aszonta, hogyha az elnök plagizált akkor monnyonle, akkor szerinted ugye ő is egy balos politikai agitátor nemde???

2012.03.27. 19:21:13

Schmitt Pál Caligula lova - Incitatus for President!
www.youtube.com/watch?v=pYfaj3ZfLiw

no comment...

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.03.27. 19:30:39

@Izrael misztériuma:
Kapásból nyolc ismerősöm hasonlóan szakdolgozott, annyi különbséggel, hogy közülük többen is oktatják azt, amiből nem sikerült egy szakdolgozatnyi tudást összegondolniuk.

Másik ismerőseim meg mások helyett írnak szakdolgozatot ki pénzért, ki haveri alapon.

Erre én is azt mondom, hogy nemteccikarencer, de a rencer nagy ívben tojik rá, mert mégis ilyen.

Schmidt doktorijánál tényleg sokkal jobban izgat, hogy a lágymányosi híd alvállalkozóit kifizették-e már, vagy pedig azt várják, hogy megöngyilkolják magukat, mint a tönkretett hajdúbétes beszállítók???

2012.03.27. 19:30:52

egy nehéz nap után ránkfér egy kis lazítás!
Bagi-Nacsa: Schmitt Pál beszéde a helyesírásról
www.youtube.com/watch?v=V2OpOG9SfJg&feature=related

2012.03.27. 19:36:18

@m-athos:
miért, te is alvállalkozó vagy?
vagy netán öngyilkos hajdúbétes beszállító?
és miért pont tőlem kérded, nem vagyok én bukfencmindenttud!
keress rá a góglin, mindenesetre annyit elárulhatok, hogy a híd még áll, bár egy fidesz nacsalnyik a dunakanyarban azzal fenyegetőzött, hogy lebontatja, mivel ők nem kaptak kishidat 7-8 milliárd forintosat, pedig beígérték...

matthaios · http://www.matthaios.hu 2012.03.27. 19:40:55

@Izrael misztériuma:

Még hasznosabb lenne, ha ezt a százalékot nemcsak lapokra számolnák ki, hanem betükre is. A lapokra vonatkozó statisztikából ugyan lehetne becslést adni a betükre vonatkozóan is, de a pontos betükre vonatkozó statisztika következtében mégis csak nagyobb lenne a nyomás az elnökön. Hogy ez a statisztika a tartalom szempontjából mit jelent, nem tudom, mert nem olvastam el a 215 oldalas dolgozatot. Apropos, te elolvastad? Szerintem nem érdemes. De aki összeollózta a kisdoktoriját 20 évvel ezelőtt, annak lehet, hogy le kell mondania. Tisztuljon a közélet! Ha már egyszer a lusztrációs törvények hiánya nem tudta megakadályozni karhatalmisták és D207 miniszterelnökségét, akkor legalább itt teremtsünk rendet. Csak előre!

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.03.27. 20:07:15

@Izrael misztériuma:
A kérdés költői volt: azóta sem fizették ki.

Csak kíváncsi voltam, érdekel-e ez még valakit ebben a "kurva országban". Úgy látom nem.

(idézet: Gyurcsány Ferenc)

egyérintő 2012.03.27. 22:34:45

@uszo:

Még egy kiváló példa az internácira, vagyis a tekintélyelvű fanatikusra. Az Alföldi úr azzal a kényes modorával körülbelül háromszor ismételte meg a társulati ülésen, hogy a magyaroknak magyar dámát, magyar tollból magyar színpadon fognak játszani. Mindezt nyávogva, a magyar szót valami pejoratív hangzásba csomagolta (fanatikus), valami megfellebezhetetlen (tekintélyelvű) modorban tette, szinte beleköpte a kamerába. Engem a Kertészek írásának stílusára emlékeztetett. A jelenség a nemzetiben valami dermesztő volt.

Valami homoszexuális témája lesz a darabnak, vagy egy másiknak, nemigazán tudtam követni.

A Sthol buci négy szerepet kap, ha jól emlékszem.

A kérdésre, hogy miért megy mindenhová taxin és ez mibe került, a jellegzetes kioktató stílusában közölte, hogy ez a legolcsóbb megoldás, de összeget nem mondott.

Jövőre pályázik a Nemzeti igazgatójának posztjára, tette még hozzá magától értetődően és kihívóan.

Olyan gyomorkavaró volt az egész jelenség, ahogy az internáci maghatározása itt testet öltött, a megfellebezhetetlen tekintélyelvűség és fanatizmus a politikailag korrektség őrületének erőszakos fenntartására, hogy nem lehet efölött elmenni.

Miközben a társulat körben kukán hallgatta az ukászt, arra gondol az ember, hogy ez lenne ország nemzetije. Holott jelenlegi formájában nyilván nem az. Ahol a már fentebb említett pc korrekt diktatúra van az minden csak nem az ország színháza. Ez egy az egyben lejött a képernyőn.

Szerintem a tv csatornáknak minden ilyen alkalmon ott kellene lenni és szimplán le kellene adni ezeket a híradókban kommentár nélkül. Én nem tudtam, hogy ilyen a nemzetink, szerintem más sem. Döbbenetes!

zzsuzsici 2012.03.27. 22:39:42

@m-athos: Elküldöm neked a Forgáccsal készült interjút. Szerintem korrekt. www.mno.hu/interju/forgacs-isvan-hat-milyen-cigany-vagyok-en-egyaltalan-1063697
izraelnek és uszonak üzenem, kiabáltak volna a D209-es lemondásáért, meg a szerencsétlen pszichopátiás gyurcsányi szemkilövető akciójánál. lehet, hogy most Schmitt le fog mondani, szerintem nem szerencsés az, ha valaki a kis vagy a nagydoktorijában nagyrészt nem a saját gondolatait írja. Oké. Szerintem ma Magyarországnak nem Schmitt Pál a problémája. hanem valami egészen más. Most azok, akik D209-es időkben kormányoztak azok kiabálnak a leghangosabban. Ez a baj ma Magyarországon. Ezért kellene egy jó ügynöktörvény, ami nem a kis rákényszerítetteknek árt, hanem elsöpri az MSZP nomenklaturát a közéletből. Menjenek Dubai-ba nyaralni, vagy Hawaii-ra, vagy (Madagaszkárt nem adom oda én szeretnék....:-))

2012.03.27. 22:41:45

szárnyára kapott minket a világhír, köszönjük néked pali bá'nk!
Piece of ScHmITt
Any kind of plagiarized writing by persons of power. Term coined after the doctoral thesis of Hungarian President Pal Schmitt. A Piece of ScHmITt can be distinguished from other forms of plagiarism by the author’s reliance on political or other means of control to circumvent standards and avoid being held accountable once their fraud is exposed.

Dude 1: Have recently found out that our head of department plagiarized my father’s writing.
Dude 2: Sure, but it’s a Piece of ScHmITt, so there’s nothing you can do about it.www.urbandictionary.com/define.php?term=Piece+of+ScHmITt

2012.03.27. 22:47:00

ezt csak humorérzékkel rendelkező egyedeknek ajánlott!

A Fidesz Hit Gyülekezetének 21 pontja
1. Amikor Orbán Viktor megszületett, egy vörös csillag hullt alá a felcsúti tanácsházáról.
2. Orbán Viktor 4 másodperc alatt rakja ki a Rubik kockát a szemhéjával, úgy, hogy közben nem is pislog.
3. Orbán Viktort nem a gravitáció tartja a földön, csak szeret néha gyalog járni.
4. Chuck Norris nem fél Orbán Viktortól, de azért a biztonság kedvéért ő is rá szavazott.
5. Orbán Viktornak nincs szüksége szövetségesekre. Ő maga a szövetség!
6. Orbán Viktor csak a magasságához képest alacsony.
7. 5 gyerekéből 3-at maga Orbán Viktor szült.
8. Orbán Viktor a felcsúti pályán egyszer leszúrt egy szögletzászlót, és amikor kihúzták, nagy sugárban tört fel a tej, a méz és a kánaán.
9. Orbán Viktor egyszer mosolyt fakasztott Áder Jánosból.
10. Orbán Viktor képes járni a tejbegrízen.
11. Orbán Viktor soha nem néz kérdőn, csak felkiáltón.
12. Orbán Viktor 2 000 000 magyar szót ismer fejből, de ennél jóval többet használ.
13. Orbán Viktor egyszer szembe találta magát egy vérengző kárpáti hegyi-jetivel, Állítólag két napig folyamatosan küzdöttek, mire Viktornak sikerült betörnie a fenevadat. A jeti később Kövér László néven vált ismertté.
14. Ha valami nem sikerül elsőre 2/3-dal, akkor Te nem vagy Viktor.
15. OV-nek nincs órája, mert Ő mondja meg mennyi az idő!
16. Orbán Viktor nem épít hidat. Orbán Viktor egyesíti a két oldalt!
17. OV nem kap napszúrást. viszont a nap rosszul lesz, ha sokáig nézi.
18. Az emberek csak agyuk 10%-át használják. A maradék 90%-ot Orbán Viktor használja helyettünk!
19. Orbán Viktor nem csupán vallásos. Ő maga a vallás!
20. Orbán Viktor nem tanulni járt iskolába. Felmérte a terepet, hogy hol fognak róla tanítani!
21. Isten magára hagyta a földet. Tudta, hogy Orbán Viktor mellett nem lenne dolga!

:-)

2012.03.27. 22:52:30

„Másolt, de nem plagizált" – ezzel a címmel közölt cikket Adam LeBor, a brit gazdasági hetilap magyarországi tudósítója kedden a Schmitt Pál kisdoktori értekezése körül kialakult helyzetről, és az öttagú bíráló bizottság kedden nyilvánosságra hozott beszámolójáról.
„A legtöbb országban Schmitt már a lemondó levelét fogalmazná – írja a szerző, és emlékeztet rá, hogy egy éve hasonló botrányba bukott bele Karl-Theodor zu Guttenberg német hadügyminiszter. „De Magyarországon nem így mennek a dolgok" – írja LeBor, aki szerint a disszertáció hitelességét vizsgáló bizottság úgy találta, hogy "bár Schmitt hosszú szövegrészeket másolt ki mások munkájából és azt sajátjaként tálalta, ezért nem kell hibáztatni".
Az Economist szerzője megjegyzi, hogy a bizottság döntése Magyarországon sokaknak nem tetszett, és hogy mind a négy ellenzéki parlamenti párt lemondásra szólította fel a köztéársasági elnököt.
LeBor idézi Orbán Viktor miniszterelnököt, aki a Fidesz kétharmados választási győzelme után nem sokkal azt mondta, hogy Magyarország nem lesz többé következmények nélküli ország. A jelek szerint ez nem vonatkozik a köztársasági elnökre, írja az Economist.

index.hu/belfold/2012/03/27/economist_schmitt_mas_orszagban_mar_a_lemondasat_irna/

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.03.27. 23:52:30

@zzsuzsici: Egy mondat a cikkből: "...Ezzel nem tesz mást, csak ráerősít azokra az előítéletekre, amelyek élnek vele szemben." Ez oké, abban a szövegkörnyezetben.

De ő is pontosan az előítéletekre erősít rá, amikor olyat mond, hogy "ha ti vagytok a cigányok, nem tartozom közétek". (Ezzel verte ki ugyanis a biztosítékot először, aztán utána még mással is.)

Képzeld el, ha Tőkés László azt mondaná a moldvai csángóknak, hogy "ha ti vagytok a magyarok, én nem tartozom közétek."

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.03.28. 00:00:55

@Izrael misztériuma:
"A legtöbb országban Schmitt már a lemondó levelét fogalmazná"

A legtöbb országban kifizetik a hídépítőket.
Mi nem vagyunk legtöbb ország.

zzsuzsici 2012.03.28. 00:04:34

@m-athos: Nem értetted szerintem mit akar mondani. A példád nagyon rossz. Nem hasonlítható a moldvai csángók kérdése a cigányokéhoz. Olvasd el az eredeti cikket, amit Forgács írt!

www.hirszerzo.hu/velemeny//2011/10/10/20111010_forgacs_istvan_ciganysag

tavaly októberi a cikk. Szerintem nagyon jó. Ez is egy szempont. lehet, hogy minden szempont előítéletes. A tiéd is az, az enyém is az. Előítéletek vannak. A Guruk, a Pálferi, a Szent emberek is előítéletesek. Nincsen ember, aki nem az. Ember nincsen.....

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.03.28. 16:44:13

@zzsuzsici: Nézd, kicsit unom már forgácspistit, de annyira elbeszélünk egymás mellett, hogy teszek egy UTOLSÓ kísérletet arra, hogy megértessem az álláspontomat. Ami lényegében ugyanaz, mint a romák túlnyomó többségének álláspontja.

(Zárójelben azért megjegyzem, hogy a moldvai csángók helyzete több hasonlóságot mutat a magyarországi cigányságéval, mint különbözőséget, különösen a többségi társadalomhoz való viszonyukban; de erről inkább máskor.)

Pont az általad belinkelt cikk volt az egyik, amivel igencsak kiverte a biztosítékot, nálam is. Egy cigány olyat SOHA nem mondhat, hogy "nem tartozom közétek", még akkor sem, ha esetleg érthetőek az érvei. A "nem tartozom közétek" = kb. anyázás. Tiltja a roma etikett. Ezt egy magyarnak nem kell feltétlenül tudni, de Forgács tudja.

Mellesleg a felsorolt "érvei" sértően általánosítóak. Kertész Ákos tanulhatna tőle. Én azon csodálkozom, hogy még senki nem verte meg.

Azon túlmenően marha szerencsétlen volt a cikk időzítése, de szerintem ez sem volt véletlen F.I. részéről. Ugyanis a "nem tartozom közétek" üzenete az "ide tartozunk" népszámlálási kampány idejére esett. Forgács ezzel azt mondta, hogy "mindegy mit csináltok, én akkor is beleszarok a lecsótokba."

Ez a cikk volt a cigányság öszödi beszéde. Sőt, mégolyanabb, mert Gyurcsánynak azért maradtak fanatikus hívei, Forgácsnak nem.

Előbb fogja Kertész Ákos visszakapni az elkobzott díjait, mint hogy Forgácsot még egyszer emberszámba vegyék a romák.

Szerintem beszélgessünk inkább Snétbergerről vagy Varga Gusztiról, akik roma létükre ketten összesen négy iskolát is alapítottak roma gyerekeknek, de hagyjuk már ezt a szerencsétlen majdnemmondtammit.

2012.03.28. 17:07:54

@m-athos:
a forgács ügyében teljesen egyetértek Veled,
teljesen asszimilált létére hiába tagadja meg a fajtáját a nagyfehéremberek számára ő továbbra is csak egy cigány marad a sok közül, olyan mint a két cintányér közt a levegő: püfölik alulról és fölülről egyszerre...

Snétberger nagy csodálója vagyok, egészen fantasztikus amit művel a zenében és az oktatásban egyaránt, le a kalappal előtte!

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.03.28. 17:34:25

@Izrael misztériuma:
A cintányéros hasonlat tetszik. Engedelmeddel használni fogom :-)))

Múltkor voltam Markus Stockhausen - Snétberger Ferenc - Pannon Filharmónikusok közös koncertjén. Fantasztikus volt, három ráadást is kellett adniuk...!!!

2012.03.28. 18:15:16

@m-athos:
a cintányér hasonlatot eredetileg a gyógyszergyárban dolgozó vegyészmérnökök mondogatták magukról némiképp öníronikusan utalván arra, hogy felsőfokú végzettségük ellenére művezetőként együtt húzták az igát a melósokkal vagy pontosabban szólva, ha azt akarták, hogy meglegyen a munka, akkor helyettük is kellett még egy kicsikét rádolgozniok...
(creative common licence)

2012.04.02. 10:20:53

@Izrael misztériuma:
"A legtöbb országban Schmitt már a lemondó levelét fogalmazná"

Vasárnap délután a Fidesz sajtóosztálya és a KDNP is azt közölte, hogy a kormánypártok hétfő délelőtti frakcióülésén nem lesz napirenden a Schmitt-ügy. Késő este a fideszes képviselők viszont smst kaptak Lázár János aláírásával, melyben közölték, hogy reggel 9-kor rendkívüli frakcióülés lesz, melyen kötelező a megjelenés mindenki számára. A rendkívüli frakcióülésen a Schmitt-ügy lesz a téma.

Orbán Viktor a frakcióülésre érkezőben annyit közölt az újságírókkal, hogy véleménye nem változott: a köztársasági elnök szent és sérthetetlen. Az LMP és az MSZP Schmitt Pál elmozdítására vonatkozó kezdeményezéseire azt mondta, hogy azok alkotmányosan rosszak, erkölcsileg pedig aggályosak.

Schmitt-ügy: rendkívüli frakcióülést tart a Fidesz
mandiner.hu/cikk/20120402_schmitt_ugy_rendkivuli_frakcioulest_tart_a_fidesz

viktor szókincse már csak két szó folytonos ismételgetésében merül ki: szent és sérthetetlen, vajon mi ihlette meg: az alkotmány vagy a szentkorona, csak nehogy végül a snittpalit szentté avassák, mint a hit mártírját...

2012.04.02. 10:48:54

a kigyóként tekerődző sztorit remélem ulrichatya is beiktatja majd a tanrendbe, amikor ismét médiaetikát fog oktatni katolikus újsáírók részére...

2012.05.10. 16:41:35

"mit szól ehhez a médiaetikus, aki sajnálja, de ebben a félévben nem tanít médiaetikát, mert hemzsegnek a jobbnál jobb esettanulmányok, melyeket a média “ezüsttálcán” kínál:"

Távozott posztjáról a szegedi hittudományi főiskola dékánja, Györgyiné Koncz Judit, aki érintettje volt a galferences blog által kirobbantott botránynak. Skamla Gábriel, aki a blog szerzői szerint 130 ezer forintért vásárolta a szakdolgozatát, továbbra is az intézmény tanulmányiosztály-vezetőjeként dolgozik, nem függesztik fel állásából a belső vizsgálat végéig.

Zavarok a szegedi hittudományi főiskolánál
index.hu/belfold/2012/05/10/zavarok_a_szegedi_hittudomanyi_foiskolanal/

mit mondjak erről?
olcsón mérik a szellemi munkát, 130 rongy a szakdóga ára, én ennyiért nem vállalnám a sok macera miatt...

2012.05.10. 16:47:27

„Györgyiné Koncz Judit kiemelkedő szerepet vállalt a főiskola humántudományi karának megalapításában, és ennek érdekében rengeteg munkát végzett, háttérbe szorítva tudományos tevékenységét is. Most visszatért a tudományos munkához, amely miatt a vezetői feladat ellátására létesült munkaviszonya közös megegyezéssel került megszüntetésre” – válaszolta a dékán távozását firtató kérdésre Kozma Gábor.
Kozma Gábor szerint sajnálatos, hogy egyesek „nem is akarnak különbséget tenni a véleménynyilvánítás szabadságjoga és a jó hírnevet, becsületet sértő tényállítások között”. A rektor elmondta, hogy „munkajogi vagy más természetű jogkövetkezményt csak akkor és annyiban alkalmaz, ha az erre hatáskörrel rendelkező hatóság olyan tartalmú jogerős határozatot hozott, amely a felelősség kérdésében elmarasztaló rendelkezést tartalmaz”, ezért nem történtek további elbocsátások az ügyben."

a tényállás az, hogy a domine rector magnificus nagyon jól csűri-csavarja a dolgot, őt is fel kellene kérni katolikus újságírók részére történő média-etika oktatásra...
süti beállítások módosítása