Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Öt perc misztika: a „tökéletes boldogság”

2013.04.05. 11:35 pacsy

images-2.jpegMost a misztikáról szeretnénk beszélni Nektek – de csak egészen röviden. A misztikáról, ami minden keresztény élet célja. „Minden keresztény életé”, mondom, ami azt jelenti, hogy a misztikának egy „demokratikus” felfogása következik. Misztikán nem azt értem tehát, hogy olyan természetfölötti ajándék, amit csak nagyon kevesen, a kiválasztottak kaphatnak meg (ez volna az „arisztokratikus” felfogás), hanem olyan (természetfölötti kegyelem) amelynek elnyerésére mindannyian meg vagyunk hívva. Amely nélkül – a teológus Karl Rahner szerint – talán nem is lehet ma kereszténynek lenni.

Vegyünk egy példát. Ha az egész napot arra szántam, hogy a szobámban üljek, és dolgozzak, és estére elégedetten azt tudom mondani: „Micsoda öröm, sikerült teljesítenem azt, amit elterveztem mára!”, és elégedetten hátradőlök, kiegyensúlyozottnak, boldognak érzem magam – na, ez nem a misztika!  Ez a teljesítmény ugyanis a saját erőfeszítéseim eredménye volt. A misztika ehelyett az, amit ingyen kapok, amiért nem tehetek semmit, amit legfeljebb ajándékként elfogadhatok. Olyan öröm, ami mint a sült galamb, egyszer csak berepül a szájamba. :) Például amikor hirtelen belső vigasz, öröm és valami olyan megmagyarázhatatlan belső boldogság kerít a hatalmába, amelynek nincs közvetlen oka. Consolatio sine causa – mondta róla Loyolai Szent Ignác – „ok nélküli vigasz”. Persze más meghatározás is lehetséges: „Isten belső egyesülése a lélekkel” (Angelus Silesius); „Isten szeretetének üzenete” (Keresztes Szent János); vagy cognitio Dei experimentalis  (Aquinói Szent Tamás), azaz Isten tapasztalati alapon való elgondolása. Szóval, az Ő közvetlen megtapasztalásáról van szó, amelynek nem mondanak ellent az élet szenvedései és próbatételei sem…

Talán ismeritek Assisi Szent Ferenc gyönyörű példáját a tökéletes boldogságról. A saját szavaimmal mesélem el, kicsit kifacsarva, de talán a lényegéhez hűségesen. Amikor télvíz idején, egy hosszú és fáradtságos útról megérkezve, jeges esőben és hóban, mezítláb csengetünk a városkapunál – valahogy így magyarázza Ferenc a testvéreinek –, és a portás végre beenged minket és helyet ad egy meleg szobába, mire ott aztán teljes szívünkből dicsérni kezdjük Istent és az Ő irántunk való jóságát – hát, az NEM a tökéletes boldogság. Hogyha azonban télvíz idején, egy hosszú és fáradtságos útról megérkezve, jeges esőben és hóban, mezítláb csengetünk a városkapunál, és a portás kinéz és kiabálni kezd: „Takarodjatok innen ti semmirekellők, nincs hely itt a számotokra!”, és még botot is ragad, hogy ütlegeléssel nyomatékosítsa a szavait, és akkor mi teljes szívünkből dicsérni kezdjük Istent és az ő irántunk való irgalmát és jóságát… – na, EZ a tökéletes boldogság!

Még hosszan mondhatnám… (Mert mondani könnyű…! :) Talán csak még egy történetet. Sok évvel ezelőtt egyszer együtt tartottam lelkigyakorlatot egy nagy lelki mesterrel (egy idős jezsuitával) egy csoportnak. A résztvevők közül aztán egy nap eljött hozzám beszélgetni egy asszony. Általános iskolai tanárnő, a negyvenes évei elején, férj nélkül, a szokásos krízisben… viszont nagyon lelkes lett attól, amire rátalált! Ezzel a lelkesedéssel a hangjában kérdezte: „Hogyan lehet megtanulni ezt a misztikus utat? Milyen gyakorlati tanácsot tudsz adni a lelkigyakorlat utánra?” Én meg csak álltam ott…, impotens, tanácstalan lelkigyakorlat-vezetőként…, csak álltam… és nem tudtam a választ. Ennyi telt tőlem: „Menj, kérdezd meg az idős atyát!” Másnap aztán újra találkoztunk; ragyogott az arca. Ez persze engem is kíváncsivá tett: „Na, mit mondott?” Csillogó szemmel mesélte – a krízisének már nyoma sem volt –: „Képzeld, azt mondta, hogy ha egy diák jön hozzám, akinek korrepetálásra van szüksége, akkor üljek le mellé, és segítsek neki! Hogy keressem azokat a helyzeteket, amikor olyannal tehetek jót, aki nem tudja meghálálni. Ilyen egyszerű…!” – és sugárzott a felszabadult mosolya. Én meg csak álltam ott…, néztem a lelkesültségét…, s tudtam, hogy ezt a Mesternek kellett mondania, hogy így hasson, utolérhetetlen személyességgel…

De a tanítást megjegyeztem azért – asszem egy életre! Hogy a különbség abban áll, hogy ki van a középpontban: én vagy Isten (avagy „másik”, ami itt ugyanaz). Önközpontúság (self-centeredness), vagy Isten- (másik-) központúság (God-/other-centeredness) – ez a lényeg! A misztika legtalálóbb – és legrövidebb – definíciója, amit eddig találtam, tehát így szól: „a misztika az EGO/Én halála”. Ilyen egyszerű! (Csak három szó…) De azt sokáig nem hittem el, hogy – legalábbis így, az út kezdetén – ez milyen fájdalmas is tud lenni…

63 komment

Címkék: boldogság misztika önközpontúság

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr375199268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Urfang 2013.04.05. 13:37:03

Azért megnézném én a télvíz idején mezítláb csatangoló ázott-fázott vándorokat, amint éppen bottal verik ki őket vissza a hóba, mire ők nagy lelkesen teljes szívünkből dicsérni kezdik Istent és az ő irántunk való irgalmát és jóságát.

Inkább tűnne úgy, hogy egy kissé megzakkantak, minthogy épp megtalálták a tökéletes boldogságot, már ha egyáltalán egy picit is életszerű lenne a sztori.

Persze meleg szobában könnyű kitalálni ilyen sztorikat a misztikus eufóriáról, de amikor csattan a koponyán a bot és arccal esik az ember a hóba, akkor lehet hogy a meleg szobában elképzelt misztikus eufória lehet hogy valahogy mégsem akarna jönni.

2013.04.05. 13:41:29

"..."
Hé, ez nem ér!
Mi van a három pont után?
Milyen út? Mi fájdalmas?
Na jó, ha rá kell jönni legyen.
:-)

2013.04.05. 13:43:14

@Urfang:
Ejj, hát a "sztorik" már csak ilyenek. :-)

2013.04.05. 13:45:07

@Pandit:
Amúgy meg az illuszráción látható pirosló arcok alapján a csuha alatt lehet egy flaska is volt náluk.
:-))
(Ez tényleg csak vicc. Jó a kép is!)

Urfang 2013.04.05. 13:50:12

Plusz az sem érthető teljesen, hogy a jól végzett munka utáni örömnél miért lenne jobb a szánkba repülő sült galamb, nevezzék akár Consolatio sine causa-nak, vagy Angelus Silesius-nak, vagy akár cognitio Dei experimentalis-nak azt a sült galambot.

Nem mintha baj lenne ha a szánkba repül, ha már belerepült akkor nyeljük is le, de ha magunk vadásztuk akkor van bennünk némi kellemes fáradság ami remek étvágygerjesztő, és ha magunk sütöttük akkor úgy fűszerezhetjük ahogyan szeretjük.

De ha arra alapozunk, hogy majd a misztikus ködből csak úgy belerepül a szánkba, akkor egy elég valószerűtlen eseményre hagyatkozunk, és másnak kell majd helyettünk levadásznia, megsütnie, sőt talán megetetnie is velünk, a sült galambra váró misztikus fantasztával.

2013.04.05. 13:59:29

@Urfang:
Ki mondta, hogy erre alapozunk?
Lásd a példabeszédet a sziklára(!) épített házról: aki "tettekre(!) is váltja!

csaba carmarthen 2013.04.05. 15:20:29

"Inkább tűnne úgy, hogy egy kissé megzakkantak"

@Urfang:

Ez mar Ferenc baratainak is inkabb ugy tunt...

www.youtube.com/watch?v=OKFbB_kqpDI

YganA 2013.04.06. 19:48:39

Kedves pacsy! "A misztika legtalálóbb – és legrövidebb – definíciója, amit eddig találtam, tehát így szól: „a misztika az EGO/Én halála”. Ilyen egyszerű! (Csak három szó…) "

Csak három szó...

Mégis!

Jaj, de bonyolult ez az egész!

Legtöbbször talán azt gondolom, hogy a boldogság megélése elsősorban saját testünk, anatomiánk speciális működésétől függ. Annyira egyformák, mint amennyire különbözőek vagyunk. (Ugyan a boncmester mindenkit azonos szabásminta szerint elkészítve lát – állítólag.) Más ütemben ver a szívünk, más az átlagos hőmérsékletünk, a vérképünk értékei, egyediek az ujjlenyomataink, az ereink kacskaringói, a hormonjaink múködése… A boldogság? Nem lehet, hogy egy hormonhullám? Hiszen a depi pedig valaminek a kiegyensúlyozatlan működése bennünk, amit úgy-ahogy lehet szerekkel módosítani. És akkor még nem beszéltünk az idegrendszerünk stabilitásának, a vérmérsékletünk, neveltetésünk, önnevelésünk, stb. különbözőségeiről.

Amikor elolvastam az írásodat, arra gondoltam, igen, értem, átéltem már ilyesmit. Aztán elbizonytalanodtam. Honnan tudom, hogy a Kegyelem suhant át rajtam és nem egy furcsa – materiális okokkal talán megmagyarázható – hangulat? Hiszen ilyenkor nem is gondolkozom, eszembe sem jut semmi, Isten sem, talán…

Az Ego halála? Ez nem olyasmi, mint a buddhista meditáció? És ha éppen meghalt egy kicsi időre az egom, hogy veszem észre, hiszen, az én észrevevésemhez én kellek?

És ez nem olyasmi, mint a feltétel nélküli szeretet? Amikor valakit, valamit teljesen elfogadok, akkor is, ha „bottal ütlegel”?

Ezt a kivételes állapotot hivják Kegyelemnek?

Ez a „Legyen meg a Te akaratod” –féle? (akkor is, ha a legsúlyosabb csapás elébe nézek…)

Dr. szpahi 2013.04.07. 10:03:00

pacsy@

Jó írás, köszi!

@Urfang:

Hála Istennek, minden keresztény egy kicsit "zakkant" :-)

jabbok 2013.04.07. 15:32:01

@Urfang: "Persze meleg szobában könnyű kitalálni ilyen sztorikat a misztikus eufóriáról, de amikor csattan a koponyán a bot és arccal esik az ember a hóba, akkor lehet hogy a meleg szobában elképzelt misztikus eufória lehet hogy valahogy mégsem akarna jönni."

Ebben igazad van - ha nem a misztikáról, hanem az erényekről beszélünk.

Itt viszont (SZVSZ) nem arról van szó, hogy aki igazán misztikus, az jó pofát tud vágni ahhoz is, ami borzasztó.

Hanem arról, hogy AMIKOR "még botot is ragad, hogy ütlegeléssel nyomatékosítsa a szavait, és akkor mi teljes szívünkből dicsérni kezdjük Istent és az ő irántunk való irgalmát és jóságát" - no akkor biztos nem hősök vagyunk, hanem BOLDOGOK.

Ezt még a földi szerelemben élő ember is tudja: abban a bizonyos "rózsaszín ködben" járva az embert alig lehet kihozni a sodrából, nem igaz?

A misztika nem olyan misztikus, mint azt gondolnánk. Egyszerűen arról van szó, hogy a boldogság nem a gondjaink, tragédiáink MEGSZŰNÉSÉVEL érkezik el, hanem egyszerűen azzal, hogy A GONDJAINK, TRAGÉDIÁINK ELLENÉRE egyszerűen MÉGIS boldogok vagyunk.

Exupérynek van erről egy gyönyörű néhány sora a Citadellában:
"Mert megadatott nékem megértenem, hogy minden emberi haladás annak a fokozatos felfedezése, hogy kérdéseinknek nincsen értelmük; megkérdeztem ugyan tudósaimat, és nem mintha egynémely választ nem találtak volna az elmúlt esztendő kérdéseire, Uram, de ma már mégis mosolyognak önmagukon, mert az igazság a kérdés megszűnésével jött el hozzájuk.

Uram, azt, hogy a bölcsesség nem válasz, hanem a folyton változó szavakból való kigyógyulás, azoktól tudom, akik szeretik egymást, akik lábukat lógatva, szorosan egymáshoz simulva üldögélnek a narancsültetvény alacsony kőkerítésén, és jól tudják, hogy nem kaptak választ tegnap feltett kérdéseikre. Én azonban ismerem a szerelmet, és ezért tudom, hogy azt jelenti: megszűnik a kérdezés.

És megoldott ellentmondásról megoldott ellentmondásra haladva megyek a kérdések csendje és egyúttal a boldogság felé.

Ó szószátyárok! Kérdéseitek teljesen tönkretették az embereket!

Esztelen, aki Istentől remél választ. Ha magához fogad, ha meggyógyít, azt azzal cselekszi, hogy kérdéseidet, mint a lázat, a kezével szünteti meg. Ez így van.

Uram, egy napon csűrödbe begyűjtvén Teremtett világodat, nyisd fel előttünk szárnyas ajtódat, és vezess be bennünket oda, ahol nem válaszolnak többé, mert nem lesz többé válasz, csak boldogság: a kérdések záróköve és lényege, arc, amely boldoggá tesz. "

jabbok 2013.04.07. 16:27:26

@Urfang: Talán - éppen a misztika terén - ez a "sült galamb" kép tényleg szerencsétlen. De legalább ennyire szerencsétlen a "jól végzett munka öröme" is.

Mindig sokat töprengtem és imádkoztam azon, hogy az összes vallásalapító közül miért éppen Jézus volt az, aki nem tanított egyetlen imamódot sem.

Személy szerint nagyon hálás vagyok Jálics Ferinek - nekem a 30 napos lelkigyakorlat UTÁN az egyik legfontosabb imádságos iskolát ő adta. Mégis úgy gondolom, hogy Ignác nélkül elveszhettem volna Jálics Feri "módszerében".

Évekbe telt, mire kezdtem megérteni (és még ma is tart a megértési folyamat), hogy miért volt IGAZÁN zseniális Szt. Ignác a Lelkigyakorlatokban. Hiszen ő is azzal kezdi (látszólag), hogy imamódokat tanít... A "három lelki képességgel való elmélkedés", az "öt érzék alkalmazása" - ami már a szemlélődés felé nyit a puszta elmélkedés helyett; az "imabeszélgetések"; a szemlélődések; végül az imádkozás három módja... És szinte észre sem vettem, hogy ami mindig, változatlanul marad, az az ELŐKÉSZÍTŐ IMA ("Kérjek kegyelmet"), aztán a konkrét gyakorlat első előgyakorlata után újra visszatérés ugyanide: A MÁSODIK ELŐGYAKORLAT ("Kérjem Istentől, amit kívánok...")

Lehet, hogy ez az én belemagyarázásom, de számomra ez éppen azt jelzi, hogy maga az imamód tulajdonképpen már tök mindegy: próbáljuk így, próbáljuk úgy, a lényeg az, hogy TŐLE kérünk kegyelmet, az Ő jelenlétét keressük, és tudjuk, hogy ezt csak KÉRNI lehet, ELÉRNI semmiféle technikával nem...

Tudom, hogy Feri imamódja mennyit tud segíteni a lecsendesedésben, az imára való ELŐKÉSZÜLETBEN. És ezért vagyok végtelenül hálás neki.

De azt is tudom, magamon is, másokon is tapasztaltam, hogy a meditáció, mint gyakorlat és rutin, milyen hatalmas veszély is. Mert az a lecsendesedés, az a "béke", amit többé-kevésbé meg lehet vele tanulni - az az imára való előkészület helyett borzasztó könnyen válik az imádság HELYETTESÍTŐJÉVÉ. És az ember elkezd az imádság HELYETT meditálni.

Pedig az igazi imát a legkevésbé sem mi csináljuk - ha valamit, hát ezt nagyon tudta Szt. Ignác.

Mert az Istennek nem kell, hogy mi lecsendesedjünk. Ha ő akar valamit, hát lever a lóról is, vagy torkon ragad a legváratlanabb pillanatban.

"A teremtés bármilyen széles,
ólnál is szűkösebb.
Innét odáig. Kő, fa, ház.
Teszek, veszek. Korán jövök, megkésem.

És mégis olykor belép valaki
és ami van, hirtelenűl kitárúl.
Elég egy arc látványa, egy jelenlét,
s a tapéták vérezni kezdenek.

Elég, igen, egy kéz elég amint
megkeveri a kávét, vagy ahogy
"visszavonúl a bemutatkozásból",
elég, hogy elfeledjük a helyet,
a levegőtlen ablaksort, igen,
hogy visszatérve éjszaka szobánkba
elfogadjuk az elfogadhatatlant." (Pilinszky: Elég)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2013.04.07. 18:50:32

@jabbok: "És az ember elkezd az imádság HELYETT meditálni."
Volt egy lelkigyakorlatos beszélgetésem, amelyben Jálics F. maga figyelmeztetett engem erre. Egész pontosan azt mondta, hogy "amit a meditálásban _érzel_, akármilyen szép, az nem imádság, és ha a meditálást _azonosítod_ ezzel a békével, csenddel, akkor az már nem az imádság. Ezt abból lehet észrevenni, amikor a csend utáni vágyad visz meditálni, és nem az Isten utáni vágyad. És ha most azt hiszed, hogy kiokosítottalak, és akkor ezt már mindig világosan fogod látni, hogy mikor melyik, akkor nagyon tévedsz."
:)

jabbok 2013.04.07. 19:37:25

@Felicitasz: Na. Hát nekem ezt nem mondta így kifejezetten Feri - bár eddig is biztos voltam benne, hogy ő maga és akik igazán megértik, azok IMÁDKOZNI tanulnak, és nem csak meditálni, de azért jó ezt így tételesen is visszahallani ;o)

Viszont az évek során jópár esetben láttam (már a noviciátusban is), hogy még a folyamatos kísérés mellett is milyen veszély a meditálásban (legalábbis a jobbak által - nekem azért többnyire a meditációban sem sikerül olyan tökéletesen) ELÉRHETŐ békébe és csendbe menekülni az imádság helyett.

Én azt hiszem, Weissmahr atyáéknak, Jálics Feriéknek és az ő generációjuknak (legalábbis többnyire) egy nagyon masszív, tudással, a Szentírás ismeretével, aszkézissel, racionális képzéssel, hűséges zsolozsmázással, és ráadásul a történelmi helyzetből adódóan igazi megpróbáltatásokkal is megalapozott lelki életük volt. Ahogy én látom (legalábbis néhány atya esetében biztosan), náluk a hűség, a saját élmények helyett az Isten akaratának a keresése már eleve adott és zsigerekig begyakorolt életforma volt. És EHHEZ jött pluszban a meditáció - ami valóban forradalmi pluszt adott nekik EHHEZ AZ ALAPHOZ. Érzelmi töltést, az addig bizalmatlanul figyelt vigasztalásokra való nyitottságot kaptak tőle.

Viszont (megint csak SZVSZ) a ma meditációt tanulók ALAPJAI és a legtöbbször a motivációi is annyira mások, hogy Feri atya minden figyelmeztetése ellenére is sokan nagyon könnyen túlteszik magukat ezeken az aggodalmakon. Én legalábbis egyre növekvő aggodalommal látom azokat a "nagy élményeket", amelyeket se meg nem előz, se nem követ az aszkézis, a hagyományos értelemben vett "megtérés" vagy hűség, az Isten KINYILATKOZTATOTT igazságainak hűséges kutatása, vagy a többi ember szolgálatában való fejlődés.

Márpedig ezekből az élmény-vadászó meditációkból szerintem egyenesen következnek a "nagy figyelmeztetés" és a hasonló badarságok álmisztikusai. Jobb esetben meg csak egyszerűen tovább gyarapszik a "maguk módján hívők" tábora.

"Igazi" megtérés a meditálók között is ritka adomány...

YganA 2013.04.10. 18:31:19

Reményik Sándor:
Kegyelem
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

-----------

Napok óta ezen töprengek. És ma valakivel beszélgetve kaptam ezt a verset.

Azt gondolom, hogy ez a fajta Ajándék bárkinek: takarítónőnek portörlés közben, pénztárosnak az ideges sor elején, sírásónak a sáros gödör szélén, ateistának akadémiai székfoglalója kezdetén - szívébe pottyanhat.

Nem tőlünk függ. Csak meg kell "hallanunk", amint koccan a hangja.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2013.04.10. 20:44:15

Üdvözlök mindenkit! Örülök pacsy témafelvetésének! Ez olyan terület, amiről feltétlenül érdemes beszélni, mégha nem is olyan egyszerű megfogalmazni a megfogalmazhatatlant :)

Néhány dolog @jabbok: és @Felicitasz: hozzászólása kapcsán.

Az a sajátos nyelvi helyzet áll fenn, hogy a köznyelvben teljesen más értelmet kapott a 'meditáció' - bizonyos szempontból pont ellentétes értelmet - mint amit eredetileg jelent a kifejezés.

A 'meditáció', magyarul 'elmélkedés', vagy 'elmélkedő imádság' egy alapvetően a racionalitásra építő lelki gyakorlat:
lexikon.katolikus.hu/E/elm%C3%A9lked%C3%A9s.html

Itt pedig most nyilván nem a 'meditációról', hanem a 'kontemplációról' volna szó, magyarul a 'szemlélődésről', a 'szemlélődő imádságról', vagy ahogy még nevezik, a 'belső imáról' - amely viszont kizár mindenféle racionalitást.

A zárójeles nyelvészeti megjegyzésem után rátérek arra, amire tulajdonképpen reagálni szeretnék: erre a bizonyos "csapdára".

Ha valahol szóba jön a belső ima, akkor mindig szokott lenni a társaságban valaki, aki mutatóujját magasba emelve figyelmezteti a jelenlévőket, hogy "vigyázat, akár csapda is lehet!" Erre én azt mondom, hogy van egy jó és egy rossz hírem.

A rosszal kezdem: nem csak a belső ima lehet "csapda", hanem MINDEN ima, MINDEN lelkigyakorlat és MINDEN aszketikus gyakorlat. Ha nem megfelelően végez

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2013.04.10. 21:06:25

@m-athos: folyt köv:
Ha nem megfelelően végezzük, vagy ha hamis illúzióink, elvárásaink tapadnak hozzá. Nem részletezem, mert köteteket lehetne írni róla.

A jó hírem pedig a következő (részben saját tapasztalatból, részben a Filokália után szabadon):

Ez a csapda-jelleg az idővel elmúlik. Kissé sántító hasonlattal ez a kezdő- és álkezdő szint sajátossága. De még több rutint szerezve, a középhaladó szinten ez a probléma már nem jelentkezik. Ha az ember kitartóan gyakorolja a belső imát, akkor már nem fog késztetést érezni arra, hogy belehelyezkedjen a nyugalom kellemes érzésébe, hanem hagyni fogja, hogy az imádkozás folyamata menjen magától - ügyet sem vetve még rendre fölmerülő a pozitív gondolat-foszlányokra, érzetekre, érzelmekre sem.

Persze ez nem olyan mint a hegymászás, hogy töretlenül haladunk felfele, időnként vissza-visszaesünk valamelyik korábban már meghaladott szintünkre. Ez természetes velejárója az ember spirituális életének. Nem kell ezen sem pánikolni, ezen is egyszerűen tovább kell lépni.

Ha valaki tehát belső ima közben éppen "nem jut egyről a kettőre" - semmi gond. A legrosszabb esetben is legalább relaxált egy jót. A Jóisten nem fog ezen megharagudni. Mint ahogy akkor sem haragszik meg, ha valaki rózsafüzér közben elszunyókál a harmadik tizednél. :) Mindkét eset csak egy figyelmeztetés arra, hogy túlfárasztottuk magunkat.

Szóval ne a csapdákkal törődjünk hanem az Úttal (Jn 14,6). Péter is akkor süllyedt a tó vizébe, amikor a "csapda", azaz az elsüllyedés lehetősége elvonta a figyelmét Krisztusról.

2013.04.11. 08:01:29

@m-athos:
Ha megengeded egy "álkezdő" kérdését:
Ha nem "kellemes érzés"; "pozitív gondolat-foszlány"; "érzet", "érzelem", akkor micsoda?
Valamiféle "Flow-élmény"?
Szóval mit jelent a "kettő", amire jutni kellene?
Jó nyilván ki kellene próbálni (ezt én is tudom), de egyrészt Te olyan jól le tudod írni (respect), másrészt a "csapda" elkerülésében is segít, hogy egyátalán sejtsük, hogy mi, (vagy mi nem) is itt a "csapda".

lálo 2013.04.12. 23:10:41

engem jól elgondolkodtatott ez az írás.
ismét egy jó izgalmas téma :)
köszönet érte!

utoljára ezen a rövid definíción gondolkodtam. valahogy nem sikerült megbékélnem vele. arra jutottam azért nem, mert még mindig 'rólunk' szól. holott szerintem a misztika pont ott kezdődik, amikor végre az Isten Magára vonja a figyelmünket. én úgy képzelem, hogy a misztika inkább az ’Istenbe való belemerülés’. amikor (önmagunkról elfeledkezve) ’belefeledkezünk az Istenbe’.

manlakos 2013.04.18. 09:38:56

@lálo:"jól elgondolkodtatott ez az írás."

Lehetséges, hogy a többiek is ezen "meditálnak" ?!:)))

pacsy 2013.05.05. 10:41:13

szerbusztok, itt vagyok, itt vagyok, csak technikai akadályai voltak eddig a kommentelésemnek. (gondviselésszerű? :)

kedves @YganA: nehéz kérdéseket írsz: "Honnan tudom, hogy a Kegyelem suhant át rajtam és nem egy furcsa – materiális okokkal talán megmagyarázható – hangulat?" - sztem az a kérdések kérdése. és sohasem lehet tudni... a megoldás ("megoldás") talán abban áll, ha nem választjuk el élesen a "kegyelmit" és a "természetest"; merthogy folyton folyvást át- meg átjárják egymást. na, erre varrj gombot... :)

aztán: "Az Ego halála? Ez nem olyasmi, mint a buddhista meditáció? És ha éppen meghalt egy kicsi időre az egom, hogy veszem észre, hiszen, az én észrevevésemhez én kellek?" - hát persze! :) de szerintem ezen a "szinten" (de utálom ezt!) már nincs valami jellegzetes különbség a nagy világvallások között. ezért van az, hogy a misztikusok olyan jól megértik egymást.

abban hasonlítanak, hogy olyan sok bennük a szeretet.

YganA 2013.05.05. 13:49:13

@pacsy: Nagyon örülök, hogy írtál, és annak is amit...

Tele vagyok állandóan kérdésekkel, és próbálom keresgélni a választ.

"-Hogy fogom megtapasztalni a teremtéssel való egységemet?
- Hallgatással - mondta a Mester.
- És hogyan kell hallgatnom?
- Légy fül, ami a világ minden egyes dolgára figyel. Abban a pillanatban, amikor azt hallod, hogy te magad mondtál valamit, állj meg." (de Mello, akit tudom, hogy nem illik nagyon szeretni, én mégis...)

Lehet, ha hallgattam volna, bölcs maradtam volna?

Mégis : a Pillanataimban, melyek ritkák, én hatalmas Hálát érzek. A világért, az emberekért, a sugárzó kék szemű koldusért, a zörgésért és döcögésért, villámokért, életemért, szorongásaimért, halálomért...

nyúlakalapban 2013.05.07. 16:49:01

@pacsy: a megoldás ("megoldás") talán abban áll, ha nem választjuk el élesen a "kegyelmit" és a "természetest"; merthogy folyton folyvást át- meg átjárják egymást. na, erre varrj gombot... :)"

különben nem lenne mindenható de teljesen azonosítani sem helyes.

nyúlakalapban 2013.05.07. 18:29:27

@pacsy: @pacsy: pacsy: még olvasgattam..:) egyrészt persze, hiszen:

Gal 2,20 Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus;

demokratikus a helyzet nyilván de csak a szenteknek:
Mt 22,14 Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak.

Kajla 2013.09.23. 05:49:30

ursuslibris.hu/most-richard-rohr-ajanlasa/

Új könyvem címe (a mezítelen) MOST, Tanuljunk meg látni a misztikusok szemével. Ez egy olyan könyv - legalábbis azt mondtam a kiadásában közreműködőknek – amelyből talán nem várok és igénylek nagy eladott mennyiséget, viszont olyan könyv, amelyről tudom, hogy meg kellett írnom. Hadd mondjam el, hogy miért. Amint a politikai vitáink természetét figyelem, a párbeszéd színvonalát - még az egyházon belül is, vagy a liberálisok és a konzervatívok között, sőt szinte mindenhol - úgy tűnik, hogy az a gondolkodási minta és a beszédstílus uralkodik, amit dualisztikusnak nevezek. Ez a vagy-vagy. Kijelentenek valamit a másik oldalon és azt gondolod, hogy a teljes igazság ott van, de akkor dühös válasz érkezik a te oldaladról és azt gondolod, hogy a teljes igazság itt van.
A misztikusok és a szentek megtanulták, hogy ez nem a gondolkodás helyes útja. És valóban: ez nem helyes ösvény a tudáshoz és a világban való léthez, mert így szinte mindenből problémát csinálunk. Tehát a könyv címe lehetne A nem kettős gondolkodás könyve is. Ez az, amire a jelen történelmi szituációban szinte mindnyájunkat képezni kellene. Tanulnunk kell, mert nem jön természetes módon. Sőt tény – nem örülök, hogy ezt kell mondanom –, hogy minél iskolázottabb vagy, annál rosszabb a helyzet, mert a magas iskolázottsági szint bizonyosabbá tesz dualista véleményedben.
Ezért van az, hogy a szentek és a misztikusok teljesen más lencsén át tekintenek a valóságra. Befogadják a teljes pillanatot, olyannak amilyen, minden jót és rosszat, és nem próbálták meg rögtön osztályozni és elhelyezni. Nincs fent és lent, kint és bent – az van, ami. Meg kell tanítani nekünk, hogyan mi is ilyen módon lássunk. Viszont megígérem: amikor el tudod kezdeni a valóságot ilyen szemmel olvasni, akkor rögtön sokkal boldogabb leszel, sokkal békésebb leszel, mert nem kell bizonygatnod, hogy neked igazad van, a másik pedig téved. Egyfajta elégedettséggel fogadsz be minden pillanatot, azzal együtt, hogy felismered, hogy megvannak a korlátai, megvan a sötét oldala… De hát mindennek van, tehát ez nem valami nagy felfedezés. Felismertem a dolog sötét oldalát - hát persze, hisz ez adott!
Így a nem kettős gondolkodás lehetővé teszi, hogy elfogadd a valóság adott állapotát. És a valóság adott állapota az, hogy mindennek van egy jó oldala és van egy rossz oldala. És ha mindenekelőtt ezen a módon tudod befogadni a pillanatot, akkor az történik, hogy pozitív értelemben jelen lehetsz, nem kell ellenállónak, szemben állónak, negatívnak lenned, vagy éppen félned. Azt mondanám, nem kell széthasítanod vagy szétosztanod a pillanatot. Lehetővé válik, hogy egyfajta mentális és érzelmi békében élj és szívből átérezd ezt. Őszintén szólva, szerintem ez jelenti azt, hogy emberi lények vagyunk. Vagy legalábbis egy olyan emberi lények, akikkel kellemes együtt lenni. Élet és szeretet alakul a helyzetekből ahelyett, hogy csak nehézségek és problémák lennének.
Tehát remélem, hogy ez a könyv, (a mezítelen) Most, az én szerény próbálkozásom a párbeszéd megnyitására. Természetesen nem a legjobb mű a témáról és nem is a végső szó. De olyan szó, amelyről tudom, hogy igaz. És különösen a keresztény közösség számára, akik valamiért azt gondolják, hogy a nem kettősség valamiféle keleti gondolat. Megvan ez a nyugati keresztény-katolikus misztikánkban, csak ott sosem így hívták. És mindössze azt teszem, hogy ezt a szót használom. Tehát felismerheted: ó, ez a különbség! […] Ez az ember befogadja és visszaadja a pillanatot. Ez a nem kettős gondolkodás, ez a misztikus látás… Remélem, hogy segítettem.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2013.09.23. 16:31:50

@Kajla:

A „dualisztikus” gondolkodás gyökerei nagyon régi időkre nyúlnak vissza. Ilyen alapelveken nyugszanak, hogy „egyszerre ugyanabban a vonatkozásban valami nem lehet igaz vagy téves, létező is meg nem létező is” stb. Valójában enélkül élni sem lehet, mert ezt alkalmazzuk, ez valamilyen értelmességet fejez ki. Enélkül, a liturgia himnusza szerint „a rút káosz szakad le ránk”. Valamilyen módon az Ige, Logosz név is az értelmességre utal. Az igazi bölcselet (filozófia), bölcsesség éppen arra irányul, hogy az olyan kijelentések, hogy a „világban egység és sokaság, állandóság és változás van”, hogyan nem lesznek ellentmondóak, melyek azok a különböző vonatkozások, amelyek szerint ezek állíthatóak.

A keresztény misztika gyökere a természetfeletti élet, amely Isten ajándéka. Ebből fejlődik ki, az igazi boldogság pedig Isten birtoklása. Tehát a Rohr gondolatai legfeljebb valamilyen életvezetési tanácsok lehetnek: ne keresed mindjárt a konfliktust, legyél empatikus, próbáld meg megérteni a másikat is stb. Nem hiszem azonban, hogy erre alapozódna a keresztény misztika. Inkább Isten mindenek fölötti szeretetére, ennek viszont nincsenek sötét oldalai, mint Rohr szerint a pillanatnak. A sötétség bennünk van, amíg idáig eljutunk (a földi életben teljesen sohasem).

Szerintem a misztika nem azonos az ellentmondás elvének feladásával. Még a párbeszédnek sincs értelme a "dualisztikus" gondolkodás nélkül. Minek ez, ha bármi, meg az ellenkezője is igaz lehet?

telihold83 2013.09.23. 17:10:37

@Kajla: "mert nem kell bizonygatnod, hogy neked igazad van, a másik pedig téved. Egyfajta elégedettséggel fogadsz be minden pillanatot, azzal együtt, hogy felismered, hogy megvannak a korlátai, megvan a sötét oldala…"

Kedves Kajla!
Ezerszer meggondoltam már ma, hogy nem írok semmi véleményt. Olyan szép, magasztos és nagyszerű ez az idézet, amit hoztál és a szerző is biztosan kiváló. Ráadásul tudom, hogy kettőnk közül Te vagy az ezerszer okosabb és sokkal jobb lenne inkább hallgatni. De mégis, legalább csak annyit hagy mondjak: én nem ilyennek képzelem el, mondjuk Morus Tamás gondolkodásmódját. Tényleg nem! Ilyen lett volna? Ő határozott döntést hozott és aztán szembement. Ne haragudj, kérlek és hidd el tisztában vagyok sok fogyatékosságommal és azt is, hogy csak a véleményünk az ami nagyon különböző.

Kajla 2013.09.23. 17:44:20

@telihold83: Így ír Morus:
„Mindjárt eleintén tudniillik Utopus király hallotta, hogy jötte előtt a lakosság állandóan vallási civódásokba merült. …. Midőn tehát diadalt nyert, mindenekelőtt elrendelte, hogy ki-ki azt a vallást követheti, melyet akar. Fellépnie is szabad, hogy másokat a maga hitére nyerjen, de sajátjának javát csak szeliden, szerényen indokolja, a többit éles hangon ne szidja. … A kihívóan vitázót száműzetéssel vagy szolgasággal sújtják. Utopus ezt nemcsak a béke érdekében rendelte el, melyet a folytonos vetélkedés és engesztelhetetlen gyűlölség fenekestül felforgat, de úgy vélte, hogy ez magának a vallásnak is javára való. Bizonytalanságban volt és nem merte eldönteni, vajjon nem Isten kívánja-e sokféle, sokfajta tiszteletét és nem súgalmaz-e mindenkinek mást. Úgy ítélte, valóban vakmerőség és ostobaság erőszakkal és fenyegetésekkel követelni, hogy mindenki azt lássa igaznak, amit te hiszel. Könnyű volt előre látnia, hogyha egy az igazi s a többi hit mind hamis, a jövőben okszerű és szerény térítéssel is, csupán az igazság ereje által, az igaz hit amúgy is felülkerekedik és diadalmaskodik. De a legjobb és legszentebb vallás is elvész ostoba vélekedések között, mint dudvában és tüskében a kalászok, ha fegyveresen és kavarodásban folyik a küzdelem: a legrosszabb emberek bírják ezt ugyanis a legmakacsabbul. ….
Szívesen kívánnám mindenkinek az olyanforma államot, mint amilyen - örömemre - legalább Utopia lakóinak kijutott, kiknek életberendezése nemcsak boldoggá tette államukat, de emberi számítás szerint, fennállását örökétig biztosította is."

matthaios · http://www.matthaios.hu 2013.09.23. 18:31:15

@Kajla:

Csak egy kiemelés az idézetből:

"Könnyű volt előre látnia, hogyha egy az igazi s a többi hit mind hamis, a jövőben okszerű és szerény térítéssel is, csupán az igazság ereje által, az igaz hit amúgy is felülkerekedik és diadalmaskodik."

Kajla 2013.09.23. 18:54:17

@matthaios: :) Nagyon érdekes, a kiemelésedből következik, hogy ezt is másként értjük.

Azt hiszem, hogy a mély gondolkodóknak nem adatik meg a könnyű válasz lehetősége. A határozott kiállások mögött is sokszor kételyek, nehéz bizonyosságok vannak.
Rohr üzenete – szerintem – nemcsak az Egyházban fontos, hanem az életvezetésben. a házasságban, a gyereknevelésben, a tanításban, a politikában is.

Isten mentsen attól a pedagógustól (és apától), akiben nincs kétely a saját igazával kapcsolatban.

telihold83 2013.09.23. 18:58:28

@Kajla: Kedves Kajla, ismernem kellene az Utópiát egészében és akkor érteném jobban a mondanivalóját. Ez a szövegrész nem tartalmaz olyasmit amin fennakadnék, a király gyakorlati tanácsokat ad a népének a békés együttélésre, rendben. Lehet, hogy Rohr is király :) és ő is valami ilyesfélét akarna mondani? Ha igen, akkor én tévedtem, mert én valami többet gondoltam kiolvasni a szövegéből. És pont az a többlet hat nekem idegennek, zavarónak. Morust amúgy a cselekedetei legalább annyira meghatározzák mint az írásai, szerintem.

Kajla 2013.09.23. 19:12:41

@telihold83: Ezt is? "Bizonytalanságban volt és nem merte eldönteni, vajjon nem Isten kívánja-e sokféle, sokfajta tiszteletét és nem súgalmaz-e mindenkinek mást." Persze kár túlhajtani az idézetet, nem Morusz gondolja, hanem Utopius.

Igen, Rohr radikálisabban fogalmaz, a teljes könyv ilyen. Mint ahogy a többi könyve is.

telihold83 2013.09.23. 20:32:32

@Kajla: Ez csak annyit jelent, hogy nem vagyok/leszek valószínűleg a R. Rohr feltétlen és kritika nélküli híve. Ettől még írhatott sok olyan dolgot ami számomra is hasznos lehet. Talán olvasok egyszer valamit tőle majd, Te mit ajánlanál?

Kajla 2013.09.24. 05:21:43

@telihold83: "nem vagyok/leszek valószínűleg a R. Rohr feltétlen és kritika nélküli híve"

Szerintem ezr Rohr nagy örömmel olvasná, ....

Két könyvet ajánlanék:

A férfi útja

Rejtett dolgok

ursuslibris.hu/rejtett-dolgok/

Kajla 2013.09.24. 07:20:41

@matthaios: @telihold83: Csak egy apró példa. Volt egy nagyon szigorú és következetes tanárom, az akkori piaristák egyik nagyon erős egyénisége (Fekete Antal), akiben (legalábbis látszólag) nem voltak kételyek. „Tudta”, hogy hogyan kell németet tanítani, mennyit ér Ady és Sík Sándor. Én szerettem őt, de sokan nehezen viselték vaskövetkezetességét és bizony merevségét. Osztályfőnököm, Meggyes János vele kapcsolatban mondta nekünk nagyon bölcsen: ’örülök, hogy van egy olyan tanáruk, mint Fekete tanár úr; és örülök, hogy csak egy olyan tanáruk van.’

telihold83 2013.09.24. 08:52:46

@Kajla: Köszönöm szépen, így elsőre talán a másodikkal fogok próbálkozni.

:))

matthaios · http://www.matthaios.hu 2013.09.24. 09:47:03

@Kajla:

'Azt hiszem, hogy a mély gondolkodóknak nem adatik meg a könnyű válasz lehetősége. A határozott kiállások mögött is sokszor kételyek, nehéz bizonyosságok vannak.
Rohr üzenete – szerintem – nemcsak az Egyházban fontos, hanem az életvezetésben. a házasságban, a gyereknevelésben, a tanításban, a politikában is.'

Az igazi mély gondolkodást éppen az a feszültség jellemzi, amely abból fakad, hogy valami lehet igaz vagy téves, jó vagy rossz. Ilyen feszültség nélkül csak nirvána van. Nyilván Rohr sem teljesen így gondolja. Rohr tanácsai életvezetés szempontjából lehetnek hasznosak, de a keresztény misztika azért talán még sem ezeken alapul.

telihold83 2013.09.24. 13:28:15

@matthaios: "Ilyen feszültség nélkül csak nirvána van."

Köszi ezt a mondatot, nekem éppen ez okozta a problémát.

Kajla 2013.09.24. 18:07:01

@telihold83: Igen, talán az a jobb választás. A Rejtett dolgokat egy baráti társasággal egy éven keresztül végigvettük, mindig más készült a fejezetekből. Néhol erős vitát kavart. Az én gondolkodásomat biztosan formálta.

Kajla 2013.09.24. 18:09:23

@matthaios: Lehet, igazad van. Rohr azért többet tesz, mint életvezetési tanácsot ad, alapvető gondolkodásmód, életszemlélet, a világhoz (és Istenhez) való hozzáállás az, amiről szól.

telihold83 2013.09.25. 23:38:29

@Kajla: Jól hangzik a kiértékelés a "baráti társaság"-gal, kedves kiegészítés, köszi. Látom, hogy Jób-ot is feldolgozta ez is érdekes lehet. Prohászkát ill. róla olvasok most és ez pillanatnyilag nagyon leköt.

2013.09.26. 19:29:00

@Kajla:
Kiválasztottság
Istennek képmásokra van szüksége, olyan emberekre, akik használható eszközök. Ezeknek az eszközöknek azonban először is meg kell tudniuk, hogy nincsenek egyedül, hogy nem a saját munkájukat végzik, hanem sokkal inkább Istenét. Ekképpen a megszokott „Ne félj!” felütés után szinte mindig valami ehhez hasonló következik: „Veled leszek” (lásd például Kiv 3,12).
A kiválasztottság nem azt jelenti, hogy Isten jobban szereti az egyik embert a másiknál, vagy hogy az egyikük különb lenne, mint a másik. Ezek a kiválasztottak általában nagyon is gyarló, de legalábbis hétköznapi emberek, amiből nyilvánvaló, hogy az erejük nem a sajátjuk. Amiként Pál megfogalmazta: „Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék” (1Kor 1,31).
Nem arról van tehát szó, hogy Isten bárkit jobban szeret, vagy, hogy bárki értékesebb a többieknél. Az isteni kiválasztásnak az a célja, hogy hírül adja mindenki más kiválasztottságát! Gyakran hosszú időbe telik, míg ezt a paradoxont megtanuljuk (lásd például Jónás történetét). Azokba a mélységekbe vezethetjük el az embereket, amelyekbe bennünket elvezettek.
A rómaiakhoz írott levelében Pál az egész 11. fejezetet annak szenteli, hogy rámutasson: a zsidó nép egyszer s mindenkorra kiválasztott. Ezt a választást Isten sohasem vonja vissza, mondja Pál, ám csak a pogányok és az egész világ kedvéért hozta meg: „ha szent a gyökér, szentek az ágak is. […] nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged” (Róm 11,16;18). Más szóval, ami első látásra kizárólagosságnak tűnik, arról végül kiderül, hogy az egyetemes befogadást szolgálja.
Olyan paradoxon tehát ez, amelyet lassan tanulunk meg, s amelyről még Pálnak is meg kellett győznie Pétert (lásd Gal 2,11–14). Magának Istennek kell támogatnia Pál álláspontját Péter előtt, mielőtt az beadná a derekát (lásd ApCsel 10,9–43). Olykor még a „pápák” is lassan tanulnak – mintha ezt sugallná a szöveg. Az éretlenség szintjén jobban szeretjük a „kizárólagos kiválasztást”, azaz saját magunkat mindenki más kirekesztésével.
Az elv a következő: csak olyan mértékben tudunk átalakítani másokat, amennyire mi magunk átalakultunk. Csak olyan messzire tudunk vezetni másokat, ameddig mi magunk eljutottunk. Csak akkor vagyunk képesek a másik ember tudtára adni vagy megerősíteni benne, hogy jó és különleges, ha mi magunk megingathatatlanul tudjuk ezt. Ha egyszer szert teszünk saját „narcisztikus fixációnkra” – én így hívom –, akkor abbahagyhatjuk az amiatti aggódást, hogy mi legyünk rivaldafényben, és elég időnk és energiánk marad arra, hogy mások megerősítését és különlegességét előmozdítsuk. Csak azok képesek átadni a szeretettség tudatát, akiket valóban szeretnek.
Ha a választottságot nem „mindenki mást magában foglaló kiválasztottságként” értjük (vagyis olyan kiválasztottságként, melynek célja az, hogy ugyanezt a kiválasztottságot másokkal is tudassa), akkor a vallás szinte mindig olyan kirekesztő rendszer lesz, amely szemben áll a „nem kiválasztottakkal”, az „érdemtelenekkel” vagy a „tisztátalanokkal”. Vajon kell-e ezt bizonygatnunk?
Azzá a rendszerré válik, „amelyikhez én tartozom”, ahelyett hogy örömhírt jelentene a világnak. Jézus semmiképpen sem eszerint cselekedett. A „kiválasztottak” a „kizárólagos kiválasztás” semelyik formájában sem úgy látják saját tapasztalatukat, mint a többiek érdekében kapott ajándékot, hanem azt hiszik, ez az ajándék csak az övék. Így pedig vallásuk módfelett önelégültté és felfuvalkodottá válik.

ursuslibris.hu/rejtett-dolgok-reszletek/

köszönöm az ajánlást!

Kajla 2013.09.28. 07:15:18

Kedves @matthaios: ,

tegnap olvasva Rohr könyvét (néhány éve már olvastam, de nem emlékeztem rá) találtam egy részt, ami mintha pont a te felvetésedre válaszolna. Ide másolom:

Mi NEM a „nem kettős gondolkodás”:

A nem kettős gondolkodás nem „relativizmus”!
Nem szkepticizmus.
Nem pusztán annak kijelentése, hogy „mindennek két ioldala van”.

@Izrael misztériuma:

Örülök, hogy értékesnek találtad.
Nem csupán annak elfogadása, hogy minden helyzetben lehetnek különböző nézőpontok.
Nem zavaros gondolkodás.
Nem annak visszautasítása, hogy valami mellett letegyük a voksunkat.
Nem valamiféle ezoterikus filozófia.
Nem posztmodern nihilizmus.
Nem a megfelelő ítéletalkotás elkerülése.

Kajla 2013.09.28. 07:16:50

Bocsánaat, az előző összekeveredett, küldöm újra:

@Izrael misztériuma:
Örülök, hogy értékesnek találtad.

Kajla 2013.09.28. 07:17:39

@matthaios:

Kedves Matthaios,

tegnap olvasva Rohr könyvét (néhány éve már olvastam, de nem emlékeztem rá) találtam egy részt, ami mintha pont a te felvetésedre válaszolna. Ide másolom:

Mi NEM a „nem kettős gondolkodás”:

A nem kettős gondolkodás nem „relativizmus”!
Nem szkepticizmus.
Nem pusztán annak kijelentése, hogy „mindennek két oldala van”.
Nem csupán annak elfogadása, hogy minden helyzetben lehetnek különböző nézőpontok.
Nem zavaros gondolkodás.
Nem annak visszautasítása, hogy valami mellett letegyük a voksunkat.
Nem valamiféle ezoterikus filozófia.
Nem posztmodern nihilizmus.
Nem a megfelelő ítéletalkotás elkerülése.

manlakos 2013.09.28. 09:03:28

@Kajla: "Mi NEM a „nem kettős gondolkodás”:
Biztos,hogy így akartad írni?

Kajla 2013.09.28. 09:49:42

@manlakos: Igen, de nekem is kétszer kellett olvasni az eredetit, hogy megértsem, és az idézőjel nem szerepel a Most című könyvben, csak azért raktam, be, hogy könnyebb legyen megérteni. Az egész könyv a "nem kettős" vagy "nem dualista" gondolkodásról szól.

YganA 2013.09.28. 11:16:35

@Kajla: Most esett le a tantusz: tehát ha nem csak fekete-fehérben látom a világot, hanem az árnyalatokat is figyelembe veszem, attól még nem vagyok relativista, szkepticista, stb. Jól értem?

Kíváncsivá tettél Rohra! (Annál is inkább, mert éppen egykorúak vagyunk.:-)))

Kösz!

matthaios · http://www.matthaios.hu 2013.09.28. 11:39:23

@Kajla:

Ha az ember megnézi a keresztény filozófiát, ami nem is keresztény abban az értelemben, hogy a kereszténységhez csináltak egy filozófiát, a kettősség fontos szerepet játszik benne. Az alapvető fogalmai kettősségre utalnak: lehetőség-ténylegesség (potentia-actus), lényeg-létezés (essentia, existentia), szubsztancia-tulajdonság, anyag-forma. Ez a kettősség azonban nem jelenti az ellentmondás elvének a feladását, hanem utal arra a két összetevőre, amelyek fizikailag egymástól el nem választhatóak, de mégis megkülönböztethetőek a tapasztalható létezőben. Így például létünket a lehetőség-ténylegesség kettőssége jellemzi. Ami vagyok az ténylegesség, de ugyanakkor lehetőség is arra, ami a jövőben leszek és így tovább. A tapasztalható létezésben lévő kettősség viszont utal arra a valóságos, de nem tapasztalható létre, amelyben már nincs meg ez a kettősség. Így például Ő csak ténylegesség, megvalósultság, végtelen létéhez már nem adható semmi, amire nézve lehetőségben lenne. A szeretet sem egy tulajdonsága (mint esetünkben), mert ő maga a Szeretet, de ezzel együtt a Bölcsesség is és így tovább. A misztika valójában Ő felé irányul. De ugyanakkor ez a misztika még mindig nem az igazi misztika, mert ebben még mindig csak a teremtmény Isten felé törekvése van meg. Az igazi misztika azon alapszik, hogy Isten szólt az emberekhez. A misztikának tehát krisztológiainak kell lennie, mert Jézus Krisztus a kinyilatkoztatás teljessége.

manlakos 2013.09.28. 12:45:27

@Kajla: Ne haragudj,nem nyelvészkedni akarok, de szerintem,így félreérthető,sőt ellenkező értelmű, a mondat.
Mert, hát, nem ezt akartad írni?:
-Mi NEM, "a kettős (duális) gondolkodás?

YganA 2013.09.28. 12:46:48

@YganA: @Kajla: Ja, és irigykedem a baráti beszélgetéseitek miatt!

telihold83 2013.09.28. 23:00:18

@manlakos: Nem azt akarta írni, hanem a másik halmazt a "nem kettős gondolkodás" -t "védelmezi" a szerző, hogy Mi NEM az. Nem duális, de nem is nihilista, ezoterikus, stb.

telihold83 2013.09.28. 23:19:11

@YganA: "Azért minden jó barátod közül egyedül Jézus legyen kiváló, édes barátod. Szeress mindenkit Jézusért, Jézust pedig önmagáért." /Kempis/

Kajla 2013.09.29. 04:06:44

@telihold83: Köszönöm, válaszoltál helyettem @manlakos: -nak.

Kajla 2013.09.29. 04:10:26

@matthaios: Nem látok ellentmondást abban amit írsz, és amit Rohr mond. Ő azt is írja egyébként, hogy ő csak az Egyház hagyományához nyúl vissza, ami sokáig természetes része volt a gondolkodásnak.

Kajla 2013.09.29. 04:16:28

@YganA: Én is realizáltam korábban, hogy egykorúak vagyunk, és azt is, hogy hasonlóan gondolkodunk. A beszélgetések hasznosak és jók voltak, de nem zökkenőmentesek. A többségnek sokat jelentett Rohr gondolkodása, de volt, akit idegesített, volt aki elutasította.

Egyéként a kiadó szerint (az Ursus létrehozója általános iskolai osztálytársam volt, szintén egykorú :) ) a legkelendőbb Rohr könyv a Férfi útja.

Kajla 2013.09.29. 05:43:29

@telihold83: „Úgy tudjuk nagyon kifinomultan elérni, hogy ne kelljen követni valakit, hogy piedesztálra emeljük, magunk fölé, tőlünk távolra. Amennyiben elfogadjuk, hogy Jézus nem pusztán isteni volt, hanem emberi is, akkor látni kezdjük, nem vagyunk Jézustól különállók. Nyíljunk meg arra, hogy felismerjük a Jézusban rejlő nagy paradoxont! Ekkor mi magunk is elkezdhetjük egyben tartani ugyanazokat az ellentéteket – saját magunkban.” Rohr: Most.

Kajla 2013.09.29. 07:15:58

@pacsy: „a különbség abban áll, hogy ki van a középpontban.”

A legegyszerűbben fogalmazva: az ima sokkal inkább olyan, ami megtörténik velünk (Rom 8,26-27), mintsem valami, amit mi személyese végzünk. Lehetővé tesszük a Nagy Én működését, ahelyett, hogy a kis ént erősítgetnénk. Végül úgy találjuk majd, hogy nem azt mondjuk: „ma imádkoztam”, hanem: „az ima megtörtént, és én ott voltam” …. talán ez a legfontosabb, amit ebben a könyvben mondok.

Rohr: Most.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2013.09.29. 12:09:09

@Kajla: Ez utóbbi idézetet bármely buddhista tanító is mondhatta volna :). Pontosítok: pontosan ezt szokták mondani :)))

telihold83 2013.09.29. 13:58:38

@Kajla: Ha ez alatt azt kell érteni, hogy ő valóságosan(!) mindkettő lényegileg,akkor értem. Kevés latin szót tudtam csak megjegyezni, de ezt első hallásra sikerült, mert olyan szép: " et homo factus est". (miértünk!) Meg,hogy én ezt nem érthetem meg sohasem egészen,mert én meg ember vagyok és ezért nekem a megtestesülése titok és az is marad, de elfogadhatom és szemlélhetem ezt a tényt a hitben. Ha nézem ezt a képet, akkor ő fölöttem van, de abszolút megbízhatok benne és rábízhatom magam a belső ellentéteimmel együtt. Az elmélet alkalmazása közben persze, padlót foghatok, de akkor meg éppen mellettem van és van mód, hogy fölkeljek és továbbmenjek. Erről van szó a szövegben? mert akkor egyetértek.

Kajla 2013.09.29. 14:08:21

Igen, azt gondolom erről. Így ír Rohr: „Ne felejtsék, nem azért írom ezt a könyvet, hogy bárki hitét tanait, dogmáit vagy erkölcsét megváltoztassam. Abban reménykedem, hogy a gondolkodásmódját változtatom meg, amellyel mindezeket megérti.”

telihold83 2013.09.29. 19:50:27

@Kajla: Ez érdekes :-o, én nyitott vagyok és egyben óvatos is, hogy mit tenne az én gondolkodásmódommal? Talán ha majd elolvasok tőle legalább egy könyvet, akkor már tudni fogom, hogy mire akarja rávenni embertársait ez az igen céltudatos kisebb testvérkém :) A csoportodban mindenesetre úgy látom mindenkire nagyon hatott, így vagy úgy. A magyar férfiak egy részét nagyon megérinthette, ha ennyire fogy a "Férfi útja", vagy lehet, hogy a nők is tanulmányozzák ezt a témát, nem tudom.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2013.09.30. 12:21:30

Most találtam rá Nüsszai Szent Gergely "Negatív himnuszára", pont illik ebbe a topikba:

Óh, Mindenható! Hogyan is nevezhetnénk Téged másképpen;
Hogyan dicsőíthetnénk Téged szóval: hiszen nincsen olyan szó, amely Téged kimondhatna.
Hogyan tekintsen Rád az ész: hiszen nincsen olyan ész, amely Téged felfoghatna.
Te vagy az egyetlen, Akinek neve nincs: hiszen csakis Teáltalad lesz neve mindennek.
Te vagy az egyetlen, Akit nem ismerhet meg a gondolat: mert csakis
Teáltalad lesz maga a gondolat, és minden más, ami csak elgondolható.
Téged dicsőít mind, ami csak képes dadogni, és az is, ami nem képes rá.
Minden vágy, mint fájdalom, Tefeléd irányul.
Tehozzád könyörög a Mindenség. Téged szólít dadogva minden,
A Te Képmásoddal a szívében, annak hallgatag himnuszával.
Minden csak Tehozzád ragaszkodik, Tefeléd törekszik.
Mindennek Te vagy a célja: Te vagy az Egyetlen, a Minden és a Senki,
Te nem is vagyként vagy, és nem is mindenként vagy. Hogyan nevezzelek meg Téged,
Egyetlen név nélkülit, Téged, Aki benne van minden névben?
A sötétségbe, a felhők fölé, nem hatol be mennyei értelem.
Kegyelmezz, Óh, Mindenható: hogyan is nevezhetnénk téged másképpen!
süti beállítások módosítása