Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Nincs legnagyobb hatalmú vezető a világban

2013.05.12. 19:34 Satori

leaders wanted.gifHogy ki a világ legnagyobb hatalmú vezetője? A Foreign Policy nevű befolyásos amerikai nemzetközi politikai folyóirat válasza sommásan hangzik: „Senki”. Ugyanis az ezév elején közzé tett 2012-as ranglistán az első helyet üresen hagyták a top ten-ből. Mintha ezzel azt is kimondták volna, hogy mindörökre megszűnt az a korszak, amikor egy egyedüli, magányos szuperhatalom állhatott a többi ország fölött.

Globális szinten mára a világos és megkérdőjelezhetetlen hierarchia hiánya szembetűnő. A folyóirat szakértői azonban meglepő módon a második helyre (tehát az első olyanra, ahol nevet és arcot is találunk) az orosz elnököt, Vladimir Putyint tették. Valószínűleg nem azért, mintha Moszkva planetáris szintre is kiterjesztette volna a hatalmát. Inkább arról van szó, hogy a G8 közül ő, a Kreml vezetője az, akinek sikerült majdnem abszolút hatalmat összpontosítania a kezébe. Ugyanebből az okból Obama, az amerikai elnök csak a szerény ötödik helyet foglalja el: hiszen egy engedetlen és kötözködésre hajlamos, republikánus többségű Kongresszusban állandó nehézségekbe ütközik, hogy lehetséges hatalmát érvényesítse. Olyannyira, hogy Ben Bernanke, a Federal Reserve amerikai központi bank vezetője kiütötte a nyeregből, ő következik közvetlenül Putyin után. Nyilvánvalóan nagyobbnak ítélték a dollárban fekvő pénzmennyiség irányítására vonatkozó hatalmát, még annak hatalmánál is, aki a hard power, a kemény katonai hatalom irányítására képes. Még mindig Obama előtt érkezik továbbá Angela Merkel, negyedik befutóként. A tekintély, amelyet a német kancellárnak tulajdonítanak, nyilvánvalóan abból fakad, hogy ő az, aki politikai szinten egész Európa sorsára hatást gyakorol. A Foreign Policy rangsorában közvetlenül Obama után, a hízelgő hatodik helyen áll Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke, akinek a befolyása túlszárnyalja bármely politikai vezetőét a kontinensen (a kancellár asszonyétól eltekintve). Csak hetedik a Kínai Központi Bizottság új elnöke Xi Jinping, ami annak tudható be, hogy ő csak primus inter pares-nak számít a Kommunista Párt Politikai Bizottságában. A nemzetközi közösség nukleáris zsarolásának köszönhetően az iráni ajatollah, Ali Khamenei áll a nyolcadik helyen. A listát Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezetője és Abdullah bin Abd al-Aziz szaudi király zárja, annak jeléül, hogy a mentőcsomagok még számítanak a világban, sőt az olaj is fontos tényező…

31 komment

Címkék: világ putyin vezetés globális

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr265297034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csaba carmarthen 2013.05.12. 20:20:03

www.youtube.com/watch?v=Gs-77f4Sqh8

Az első jelek egyikének tekintheted azokat a változásokat, amelyek az Én Egyházamban történnek. Ez nem más, mint apostolaim félrevezetése a csaló által.

A második jel arra fog rámutatni, hogy hányan lesznek közületek azok, akik már nem akarnak saját országaik ellenőrzései alatt állni. Ez magába foglalja az összes anyagi javak ellenőrzését és a hadseregek ellenőrzését is.

(...)

Azt fogjátok hinni, hogy csak egy nehéz időszakban éltek, pedig ezt a látszatot előre kitervelték, éppen azért, hogy így gondolkodjatok. Most tartsatok ki, gyermekeim.

Az állat jele

Ne fogadjátok el a jelet. Ha közületek ezt többen is megtagadják, akkor számszerűen erősebbek lesztek. A jel – az állat jele – a ti pusztulásotok lesz. Ez nem olyan lesz, mint amilyennek látszani fog.
www.youtube.com/watch?v=n-IPsufQfEw

Ha beleegyeztek, akkor egyre jobban és jobban fognak benneteket félre állítani.

Óvakodjatok a csaló tervétől, amely arra irányul, hogy eltüntessen az Örök Atyára vonatkozó minden jelet és hogy kitörölje életetekből a Szentírás tanításait.

Ezt meg fogjátok tapasztalni az iskolákban, az egyetemeken, a kórházakban és országaitok alkotmányában.

(...)

Gyermekeim, ne aggódjatok önmagatokért.

Inkább azokért a szegény félrevezetett lelkekért aggódjatok, akiket a csaló úgy megfertőzött, hogy most nehezükre esik megszabadulniuk tőle, mert ilyen erős az ő fogása.

(...)

Szorításuk olyan nagy lesz, mint a csavarhúzóé, mert ők majd mindent uralni akarnak.

Azt fogjátok megállapítani, hogy őket nagyon nehéz lesz leküzdeni, mert a túlélésetekhez szükséges dolgokat fogják uralni,

mint a bank, az ingatlan, az adó és az élelmiszer.

De mindez nem fog sokáig tartani, mert napjaik meg vannak számlálva.

(...)
Keljetek fel, gyermekeim, és győzzétek le a gonosz hatalmát még mielőtt ő győz le benneteket.

Legyetek óvatosak a globális szabályok minden formájával, nagyságával vagy törvényével szemben.
www.youtube.com/watch?v=aIJSrNh4MlU

Elővigyázatossággal szemléljétek vezetőiteket és mindazokat, akik naponta pénzeitek hozzáférhetőségét kontrollálják, mert pénz nélkül nem tudjátok magatokat táplálni és életben tartani.

Már most vegyetek élelmiszert tartalékba magatoknak.

Ez az üzenet, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy most Rám hallgassatok, nem olyan, mint az eddigi üzenetek, amelyek tanító jellegűek voltak. A próféciák előre megadattak.

(...)

Az Irgalmasság Rózsafüzérét minden egyes gyermekemnek naponta kell imádkoznia, mert ezáltal a lélek megerősödik és a halál pillanatában jóindulatra talál.

Gyermekeim, ez az üzenet ne ijesszen meg benneteket. Híveimnek Velem szemben van egy kötelességük. Hadd beszéljek erről. Ne feledjétek, hogy amint szavaimat elfogadjátok, a Szentlélek kiárad rátok.

Ne féljetek, ti a kiválasztottak közé tartoztok. Ti, híveim hadserege a gonoszra vereséget fogtok mérni.

Ezért imádkoznotok kell.

A tiszta szeretet üzenetével jöttem hozzátok. (...)

Azt tegyétek, amit mondok nektek. Imádkozzatok, beszéljetek Hozzám, szeressetek Engem és bízzatok Bennem. Én pedig erőt adok nektek.

A szent Rózsafüzér imádkozása által, amelyen szeretett Anyám áldása nyugszik, védelemért imádkozzatok.

(...)

Imádkozzatok látnokaim és prófétáim védelméért is.

Imádkozzatok az én szent, alázatos szolgálóimért, akiket azért küldtem, hogy vezessenek benneteket.

(..) Ő (az ördög) mindig abban fog tevékenykedni, hogy az Igazság előtt vakká tegyen benneteket és felhasznál minden kanyargós taktikát, hogy meggyőzzön arról benneteket, hogy a ti hitetek hamis.

Ő, a csaló, minden érvet és logikát be fog vetni, kellemes, gyengéd módon megfogalmazva arról akar benneteket meggyőzni, hogy ő a reményt hozza életetekbe.

Az Antikrisztus által arra fog törekedni, hogy mindenkivel elhitesse azt, hogy ő az egyedüli kiválasztott....

www.nagyfigyelmeztetes.com/a-vilaghatalom-az-antikrisztus-es-az-allat-jele/

nagyfigyelmeztetes.hu/rozsafuzerek/uj-imahadjarat-jezustol/

ezanev 2013.05.13. 23:47:54

Jaj, kérem szépen a Kedves Moderátorokat, hogy pöccintsék ki Csabikát, mert nagyon bosszant ez a sok handabanda.

csaba carmarthen 2013.05.14. 19:55:48

...jöhet akkor a "végső menedék"...(?)

(" erőszak a gyengék végső menedéke " Isaac Asimov )

Más szavakkal.....folytatódhat (?) a...

"IT'S DISSENTERS ARE SILENCED NOT PRAISED" (JFK)

www.youtube.com/watch?v=3KeR3yMZi0g&feature=player_embedded#at=156

(=a..... "az ellenzőket elhallgattatják, nem pedig dícsérik" -JFK)

Ti. a "főáram" ellenzőit, az igazságot keresőket....

Vagy.... ŐT...AKI TANÚSÁGOT TESZ AZ IGAZSÁGRÓL...

John F Kennedy is egy ilyen "ellenző" volt...egy "dissenter"......

Őt elhallgattatták,

nem dícsérték....

Ő persze nem első...., és nem is utolsó ebben a sorban........

@ezanev:

üdv szeretettel:

Csaba

stlouisdefrance 2013.05.15. 00:24:21

az a poén, hogy nem mond meredekebbet a kanonikus handabandánál. ahol fatimai titkokon izgulnak és örök kárhozattól rettegnek, ott Csaba testvérnek helye kell hogy legyen!

manlakos 2013.05.15. 07:04:39

@stlouisdefrance: @ezanev:
Bevallom,én is ritkán olvasom végig a beidézett szövegét és szívesebben olvasnám ha saját gondolatait írná le.
De!
Nem gondolom,hogy ha valaki bosszant, nem a Ti nótátokat fújja,vagy akivel bármi módon nem értetek/értek egyet,azt a Kedves Moderátoroknak ki kéne "pöccinteni"!

csaba carmarthen 2013.05.15. 14:35:25

@stlouisdefrance: az életszentségre való meghívás természetesen terád is áll.

(s gondolom te sem melléfogásból választottad a SZENT (saint) nevet sajátmagadnak)

Így számodra is érdemes végiggondolni az alábbiakat:

Listen to My instructions and all will be well.

Ignore My warnings and try to fight the injustices,
which will be widespread when the world is run by the hand of the beast,
on your own and you will not be strong enough.

Accept My Gifts and you will remain standing, safe in the knowledge that I Am protecting you and your family and friends....

My protection must be sought out and the Seal of the Living God must be given to as many souls as possible....
www.thewarningsecondcoming.com/seal-of-the-living-god/

www.thewarningsecondcoming.com/the-miracles-i-promised-the-world-through-my-crusade-prayers-will-increase/

üdv szeretettel:
Csaba

Satori 2013.05.15. 17:56:52

@ezanev: A kedves Moderátorok figyelmeztettek, hogy intsem meg a szeretetlen hozzászólókat - íme: Ejnye-bejnye!

Mint régebben írta valaki, hozzászólni röviden, egyértelműen és direkben, azaz önközlés formájában érdemes. (Értsd, arról beszélve, ahogy rám hat az, amit valaki írt, és semmi esetre sem a "háta mögött" célozgatva, hogy hátha ő is olvassa és megérti, amit másnak írok...)

Még jó, hogy a blogon működik egy nagyobb (csoportdinamikai) önmoderáló erő is. Köszönet azoknak, aki ahhoz járultak/járulnak hozzá!

ezanev 2013.05.15. 23:01:04

@Satori: Kedves Satori, vettem az adást.
Direktben, önközlő formában írom: mindennap olvasom a blogot és gyakran várom a szellemes, provokatív bejegyzéseket. Jó helynek tartom, de sokszor olyan fáradás egyesek kopipésztelt szövegeit görgetni. Gondolok itt konkrétan egy bizonyos csaba carmarthen nevű hozzászólóra, aki kihasználja ezt a felületet, és mindenféle millenarisztikus, ezoterikus, okostojás szöveget ömleszt ide. Szóval a blog rendben van, de a moderátorok ne legyenek ilyen lágyszívűek azért.

YganA 2013.05.16. 09:44:07

Kedves @Satori: "Még jó, hogy a blogon működik egy nagyobb (csoportdinamikai) önmoderáló erő is. Köszönet azoknak, aki ahhoz járultak/járulnak hozzá! "

Ezzel teljesen egyetértve azért eszembe jutott egy hasonlat.

A csoport olyan, mint egy botanikus kert: valamilyen eszme (?) alapján összekerülnek élőlények. Ha minden rendben, gyönyörű, változatos, harmonikus, üdítő, stb. szimbiózis jöhet létre. Ha viszont valamilyen okból a kertben túl sok fényt, táplálékot, ... szív el egy-két növény, "hervad már ligetünk". Jó ha van egy figyelő kertgazda!

A csoportokban is remek élmények érhetik az egyes embereket, és nagyszerű közös "eredmények" születhetnek a szinergiából. Viszont nem egyszer tapasztaltam már, hogy előfordulnak kevesebb önkontrollal rendelkező csoporttagok, akik nem veszik észre maguktól, hogy lassan mindenki elfárad... Ilyenkor jól jöhet egy kis "mesterséges" friss ötlet, amit tudom, hogy nem könnyű kitalálni. Nem megbántva az illetőt, de valahogyan új fuvallatot behozva.

Elnézést az okoskodásért.

csaba carmarthen 2013.05.16. 15:07:24

@ezanev:
Ha erre a filmre gondolsz
www.youtube.com/watch?v=miR1ylnwsGc
akkor sajnos valoban van benne nehany okkult (vagy ha ugy tetszik nehany "eu-konform"-) elem is.

A film allegorikus ertelmezeseben viszont ezek az elemek konnyen eltorpulnek a fo uzenet mogott, amelyet pl. J.S.Bach zeneje is kifejez, es amely konnyen Bach ars poeticajat ereztetheti meg velunk vagy juttathatja eszunkbe, ti. azt a harom v. negy szot, amelyet minden muve margojara rairt...

(a filmbe bekerult ezoterikus stb elemekert ...illetve kiszuresuk hianyaert bocsanatot kerek...)

Ha viszont a tobbi dolgokat nevezed ezoterikusnak, vagy okostojasnak...
www.youtube.com/watch?v=nf4eQhrHbKA
akkor (jobb esetben) valamit nagyon felreertesz...
A (jobb eset eseten) ismet bocsanatot kerek... (ti. a felreerthetoseg miatt)

@YganA:

..es toled is..

ezanev 2013.05.16. 17:06:29

@csaba carmarthen:
Ohohhóóó, végre sikerült kicsalogatni valami emberszagú mondatokat belőled, kedves Csaba:)
Én csak ennyit akartam. Kiugrasztani a nyulat a bokorból...
Ezentúl jöhet az önközlés özöne (nem mások beteges gondoltainak továbbítása)

csaba carmarthen 2013.05.16. 21:19:44

@ezanev: Megértem...

az elmúlt 5 év során
(legalábbis ezanév alatt...)
történt pár hozzászólásod után blog.hu/user/192919

...érthető hogy vágyódol kiugratni az "önközlés özöné"-t.

Köszönet az engedélyért az önközlések folytatására....;-)

A mi Urunk is folytatja Önközlését:

Nem szükséges megvédeni Legszentebb Szavamat. Szavam végleges, és senkinek sincs joga megkérdőjelezni azt. Vagy elfogadtok Engem, vagy nem....

nagyfigyelmeztetes.hu/2013/04/csak-az-elo-isten-pecsetjevel-rendelkezok-fognak-megmenekulni-a-lelkek-tomegirtasanak-eme-formajatol/

Fogadjátok el Isteni Beavatkozásomat, mert Én csak meg szeretnélek menteni benneteket. A lelkekért vívott csata olyan méreteket öltött, hogy ha Én nem avatkoznék be a próféták által, akkor sokan közületek a fenevad és annak összes követője mellé állnátok, akik báránybőrbe bújt farkasokként tűnnek fel előttetek.

ezanev 2013.05.16. 21:40:12

Roppant köszönöm, hogy figyelmeztetsz nap mint nap:)

2013.05.25. 13:29:33

@csaba carmarthen:
Egyházi nyilatkozatok és értékelés a „nagy figyelmeztetésről” szóló üzenetekről

www.magyarkurir.hu/hirek/egyhazi-nyilatkozatok-es-ertekeles-nagy-figyelmeztetesrol-szolo-uzenetekrol

csaba carmarthen 2013.05.25. 13:57:19

Bárcsak hallgattunk volna Rá.............

en.gloria.tv/?media=297658

www.youtube.com/watch?v=qTjv3y81Gj4

www.youtube.com/watch?v=3YP3cgj7DGc

"Jeruzsálem, Jeruzsálem!

Megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket Isten hozzád küld!

Hányszor akartam összegyűjteni a gyermekeidet, ahogyan a tyúk szárnyai alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! ...."

Lukács 13:34-sk

2013.05.25. 19:04:05

@csaba carmarthen:
Kedves Testvérek!
Tudomásomra jutott, hogy egyes plébániákon nagyon elterjedtek a „nagy figyelmeztetésről” szóló üzenetek, amelyek egy ír látnoknő állítólagos magánkinyilatkoztatásából származnak. Ezek az üzenetek az interneten terjednek. Úgy ítélem meg, hogy ez eretnek tan, amely nincs összhangban a Katolikus Egyház tanításával, és szektás jelleget mutat. Imádságra és gyónásra buzdít, ahogy a Katolikus Egyház tanítja, azonban a szentírási idézeteket önkényesen és a Katolikus Egyház tanításaival ellentétes módon magyarázza. Hasonló irányzatok már a korai Egyházban is voltak, ezért írta Szent Péter apostol: „Először is azt értsétek meg, hogy az Írásnak egyetlenegy jövendölése sem származik önkényes értelmezésből” (2Péter 1,20).
A weboldalon azt is láttam, hogy a hívőket arra biztatják, töltsék le és egy pappal áldassák meg az „Élő Isten Pecsétjét”. Emlékeztetek arra, hogy Krisztushoz és Egyházához hűséges pap ebben nem működhet közre, mert azzal hite és hivatása elleni bűnt követne el. Bárki, aki ezeket az üzeneteket terjeszti, olyannyira elvakult, hogy a Szentírás kemény szavai vonatkoznak rá:
„Csodálkozom, hogy attól, aki meghívott titeket Krisztus kegyelmére, ilyen hamar átpártoltatok egy más evangéliumhoz, jóllehet nincs más, legföljebb néhány ember akad, aki megzavar titeket, és igyekszik elferdíteni Krisztus evangéliumát. De ha akár mi, akár egy mennyei angyal más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit mi hirdettünk: átkozott legyen! Amint már kijelentettük, most újra megismételjük: Ha valaki más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit tőlünk hallottatok, átkozott legyen! Az emberek kedvét keresem ezzel vagy az Istenét? Talán embereknek akarok tetszeni? Ha még emberek tetszését keresném, nem volnék Krisztus szolgája.” (Gal 1, 6-10).
Kérek és sürgetek minden hívőt, aki – talán tájékozatlanságból – hinni kezdett az említett üzenetekben, hogy hagyja el ezeket az eretnek tanításokat és ne terjessze őket.
Minderre kötelességem volt rámutatni a katolikus hit tisztaságának védelmében, a Szentatya iránti engedelmességben és vele egységben, lelketek üdvössége érdekében.
Štefan Sečka, a Szepesi Egyházmegye megyéspüspöke

www.tkkbs.sk/view.php?cisloclanku=20121121036

Dr. szpahi 2013.05.25. 20:00:33

Jézus Nagy Figyelmeztetése:

„Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen benneteket. […] ha valaki azt mondja: Íme, itt a Krisztus vagy amott! ne higgyétek. Álpróféták és álkrisztusok fognak fellépni, és nagy jeleket és csodákat visznek végbe, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is. Lám, előre megmondtam nektek. Ha tehát azt mondják nektek, hogy kinn van a pusztában –, ne menjetek ki, hogy a házban rejtőzködik –, ne higgyétek el! Amint a villám napkeleten támad és napnyugatig látszik, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is. (Máté 24: 4-28).

2013.05.25. 21:26:56

Denis J. Hart melbourne-i érsek körlevele a főegyházmegye papságához

„Az 'Isteni Irgalom(ról nevezett) Mária' Írországban élő asszony, aki prófétának mondja magát, és azt állítja, üzeneteket kap és látomásokban részesül Jézustól és Máriától, elsősorban a végidőkkel és a világvégével kapcsolatban. Állítása szerint megjövendölte, hogy Benedek pápát lemondásra fogják kényszeríteni, és hogy Ferenc pápa csaló.
Értesüléseink szerint egyesek szentképek kíséretében terjesztik ezeket az állítólagos üzeneteket. Kérem, tájékoztassák a híveket, hogy ezek az anyagok nem kaptak egyházi jóváhagyást, terjesztésüket be kell szüntetni és az üzeneteket és szórólapokat el kell tüntetni. Az érseknek meggyőződése, hogy hivatalos iránymutatást kell adnia ezzel kapcsolatban. [aláírás] – Alina Tsakonas személyi titkár, általános helynöki hivatal.”

www.spiritdaily.com/Ourladycape.htm

csaba carmarthen 2013.05.26. 03:00:17

Amikor Én újra eljövök, Ítélni jövök majd. Én sosem fogok – másodízben – járni-kelni a Földön.

@Dr. szpahi: akarcsak a (Máté 24: 4-28).- ben

(Annyira különlegesnek és rendkívülinek tűnik majd az Antikrisztus, hogy a nemzetek egymást túlkiabálva próbálják majd rávenni őt, hogy látogasson el országukba. Szeretet fogja övezni őt, és ő – a Földön jártamkor való – Küldetésem minden egyes momentumát, a legapróbb részletekig, le fogja utánozni. A szeretet, a béke és a nemzetek közötti egység fontosságát hirdetvén, láthatóan nagy csodákat fog tenni, bármerre is jár. Ő teljesen más, mint a többi ember. Ő teljesen más, mint a többi karizmatikus névleges vezető. Az ő csillaga úgy fog ragyogni és tündökölni, mint még soha senkié. Őt az emberbaráti egy világvallás névleges vezetőjének fogják tekinteni. Eme utálatosság úgynevezett sikerét neki fogják tulajdonítani. Mindenki a lába elé fog borulni. Arcképe mindenütt ott lesz. Ő látható lesz majd sok vallási felekezet vezetőjével együtt. Nem sokkal ezután azt fogják állítani, hogy jelenlétében spontán gyógyulnak az emberek. A sátán hatalma által ő képes lesz olyan tetteket véghez vinni, melyek sokakat sokkolni fognak, és ezeket természetfelettinek fogják tekinteni.
nagyfigyelmeztetes.hu/2013/05/01/ )

"...fekély támadt azokon az embereken, akik a fenevad bélyegét viselték és képe előtt leborultak..."
Jel 16,2

csaba carmarthen 2013.05.26. 04:47:57

archive.org/stream/worksseraphicfa00frangoog#page/n268/mode/2up

Works of St Francis of Assisi

XXIII

The Saint Prophesies Great Schism and Tribulations in the Church..

A short time before the holy Father's death he called together his children and warned them of the coming troubles, saying:

'Act bravely, my Brethren, take courage and trust in the Lord.
The time fast approaching in which there will be great trials and afflictions;

perplexities and dissensions, both spiritual and temporal will abound;

the charity of many will grow cold, and the malice of the wicked will increase.

The devils will have unusual power and the immaculate purity of our Order, and of others, will be so much obscured that there will be very few Christians who will obey the true Sovereign Pontiff and the Roman Church with loyal heart and perfect charity.

At the time of this tribulation
a man
not canonically elected
will be raised to the Pontificate
who
by his cunning
will endeavour to draw many
into error and death.

Then scandals will be multiplied,
our Order will be divided,
and many others will be entirely destroyed,
because they will consent to error, instead of opposing it.

There will be such diversity of opinions and schism among the people,
the religious and the clergy,
that,

except those days were shortened,
according to the words of the Gospel,

even the elect would be led into error,

WERE THEY NOT SPECIALLY GUIDED, AMID SUCH GREAT CONFUSION,
BY THE IMMENSE MERCY OF GOD....

Dr. szpahi 2013.05.26. 10:48:09

@csaba carmarthen:

Úgy tűnik, most már tényleg beálltál spam-szervernek. Talán jól jönne valami (lelki) vírusölő programot is futtatnod néha :-((

vaccinium 2013.05.26. 15:24:03

Assisi Szent Ferenc, Végrendelet 6-10.

"…egyházi rendjükre való tekintettel olyan határtalan bizalmat adott nekem az Úr és ad szüntelenül papjai iránt, kik a római Szentegyház szabályai szerint élnek, hogy még ha üldöznének, akkor is csak hozzájuk menekülnék. És ha akkora bölcsességgel rendelkeznék is, mint Salamon, és szegényes papokkal találkoznék a világban, akaratuk ellenére semmiképpen sem akarnék plébániájuk területén prédikálni. És úgy akarom tisztelni, szeretni és becsülni őket és a többieket, mint uraimat. És nem akarom észrevenni rajtuk a bűnt, mivel Isten Fiát szemlélem bennük, s ezért uraim ők. És ezt azért teszem, mert Isten magasságbeli Fiából testi szemeimmel itt e földön semmi mást nem látok, mint szentséges testét és szentséges vérét; ezt pedig ők érintik kezükkel és másoknak is ők szolgáltatják ki. ”

2013.05.26. 21:30:07

"Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel." (Bertrand Russell)

YganA 2013.05.27. 09:00:52

@lantal: "Milyen gyümölcsöt teremtenek a szavaim mások lelkében? "

-ezen szoktam töprengeni. Mert hogy embere válogatja. Az egyik áhítattal ízleli a füge zamatát, a másik émelyeg az édességétől.

Apámnak 5 gyereke volt. Ugyanazokat a szavakat, gondolatokat közvetítette mindannyiunkhoz. Mégis mást-mást tanultunk tőle...

:-)

YganA 2013.05.27. 09:03:07

@ozorai pippo: Ez nagyon frappáns. Mégis én pl. kételkedem abban is, hogy okos vagyok, pedg tele vagyok kételyekkel. :-)

csaba carmarthen 2013.05.27. 12:30:50

@vaccinium:

Szent Ferenc egyik mondása még nem teszi igaztalanná automatikusan Szent Ferenc másik mondását...vica verza...

mint ahogy Isten Igéje sem teszi igaztalanná Isten Igéjét.

(legalábbis a hülyék szerint..)

;-)

vaccinium 2013.05.27. 13:49:39

@lantal:
"Milyen gyümölcsöt teremtenek a szavaim mások lelkében? "
Teljesen igazad van, nem véletlenül írok ritkán és keveset - most nem bírtam megállni. És emiatt nem használtam a saját szavaimat sem. Talán kellett volna, ha már nem bírtam kivárni, míg valaki arra alkalmasabb reagál.
Egyházszakadás és a ferences renden belüli megosztottság előfordult az alapító halála óta, jöhet is még, de azt én nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy ő maga valaha elszakadt volna a római katolikus egyháztól a pápával szembeni elégedetlensége vagy bármi más miatt. Ezért reagáltam a tekintélyére való hivatkozásra.

vaccinium 2013.05.27. 13:57:06

@csaba carmarthen: Még csak ellentmondás sincs a két idézet között, ha jól belegondolunk.

A többieknek köszönöm a lekerekítést, én mostantól újra csöndben maradok.

csaba carmarthen 2013.05.27. 14:03:44

@vaccinium: a kulcs ugynis ebben a mondatban van:

"ezt azért teszem, mert Isten magasságbeli Fiából testi szemeimmel itt e földön semmi mást nem látok, mint szentséges testét és szentséges vérét"
süti beállítások módosítása