Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Rorate reform

2013.12.06. 22:07 borazslo

Roráte az avas-déli Isteni Ige plébánia templombanAz adventi roráték megpróbálják az embert. A diákjainkat még inkább: kötelező szentmise hideg hajnalon egy fagyos templomban. Hol ebben az Isten? Gondoltuk, bevonjuk őket, amennyire csak lehet: felajánlási körmenet, sok-sok hívek könyörgése, csengetés, ministrálás, mindenféle. Legyenek hangos énekek, hogy felébredjenek, de olyan könnyed félék, amiket szeretnek és amibe be tudnak kapcsolódni. Legyen kiváló prédikáció, amiben a pap a mikrofonnal a diákok közé megy és valami furcsa tárgyat is előhúz a zsebéből. Meg kommentáljuk a nehezebben érthető részeit a misének. Lényeg, hogy tartsuk fenn a figyelmet minden pillanatban, hogy jelen tudjanak lenni.

Aztán rájöttünk: nem mehetünk a természet ellen. Az álmos embert nem szabad határozott kézzel felrázni. Finom érintésnek van csak helye.

Váltottunk. Lekapcsoltuk a lámpákat. Az oltárt és az ikonokat fáklyákkal világítottuk meg. Pihenhessen a szem és ámulhasson. Ministránsból is kevés volt: kevés a mozgás, kevés az elterelődés. Volt viszont füstölés, hogy a tömjén magasba szálló illatát élvezhesse az orr. A pap alig pár mondattal prédikált és vezette őket a Szent felé, hogy az értelemnek ne kelljen sok szóval megküzdenie. Egy diák kamarakórus pedig gregorián énekekkel töltötte be a templomot. Most nem baj, ha senki nem kapcsolódik bele, csak élvezze a fül a gyönyörűséget.

A roráté végére felkelt a Nap. A kivonulás után csak lassan jött meg a gyereksereg hangja. „Hű, nem tudtam elaludni egyetlen pillanatra sem.” „Én úgy megkönnyeztem.” „Na ez, milyen durva volt.”

Megtörtént hát a csoda: az ember felemelkedett és összetalálkozott az érte jövő Istennel.

56 komment

Címkék: advent iskola ima szentmise

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr195678392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2013.12.06. 22:14:58

:-) Jó az írás, gyönyörű a bejátszás.

tomasszo 2013.12.07. 00:35:19

hmmm télleg szép.
a gregorian ének nagyon hangulatos.

Zsbura 2013.12.07. 03:34:38

Igen, ilyen az én - , illetve bocsi, a mi -,illetve bocsi, ilyen Jézus Krisztus egyháza.
Nem elhordozhatatlan terheket rak ránk, hanem
segíts a terhek elhordozásában, át lényegítésében.
Csak azt a tömjént tudnám feledni. Sajnos rám szinte úgy hat, mint a parlagfű, lehet, az ördögöt elűzi, de sajnos engem is. ... :) :)

türkiz 2013.12.07. 08:23:51

"Aztán rájöttünk: nem mehetünk a természet ellen." - ez milyen nagy dolog! De milyen nagy!!!

Egy ilyen gyönyörű liturgia, egész napra elkíséri ám az embert, kicsit olyan ez, mint amikor egy kapcsolatban ráérzünk/rátalálunk a Másikra, pontosan olyan fészket kínálva fel magunkból számára, ami mértanian testreszabott, amibe nem is lehet mást, csak belesimulni... bárkiről legyen is szó! Isten sem tesz mást, boldogan veti bele magát új fészkébe, s attól a nagy derűtől, amivel bekuckolódik új szálláshelyére, csak átmelegedni tudnak a fagyos reggelek... mi ez, ha nem a valódi megtestesülés...

Kedves Borázsló, pontosítsunk! Hogy ez a "csoda" megtörténhessék, a Te "szemedre" is szükség volt; köszönet érte!
Azon a reggelen az embert ti (is) segítettétek felemelkedni, hogy végre összetalálkozhasson az érte jövő Istennel. A Föld az Éggel! Jó azt tudni, el nem felejteni, milyen lehetőségeket hordoztok a Szépre! :)

2013.12.07. 09:47:41

Hát ez tök jó!

2013.12.07. 10:14:06

Ani Maamin - Pantasaph
www.youtube.com/watch?v=qsgQiWvBj0M

Hiszek, teljes hitemmel hiszek a Messiás eljövetelében…
(Maimonides)

telihold83 2013.12.07. 11:38:22

Nagyon tetszik! :))) A Krisztinavárosi templomban is mindig sötétben kezdődik, a ministránsok fáklyákkal világítanak, nagyon szép, majd az Úrangyala ima után kapcsolják fel a liturgiához a lámpákat.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2013.12.07. 12:16:04

@Izrael misztériuma:

'Hiszek, teljes hitemmel hiszek a Messiás eljövetelében'

Már eljött, második eljövetelét várjuk.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2013.12.07. 13:19:09

A messiás nem jött el és nagyon remélem soha nem is fog eljönni, mert az emberiség Egyetemes Üdvözítője jött el és nem a zsidók nemzeti , politikai felszabadítója.

Mikrobi 2013.12.07. 13:39:40

A jezsuiták is változnak. 15 éve még nem találkoztam olyan jezsuitával, aki ne nyilatkozott volna mély megvetéssel a tömjénezésről és a gregoriánról:-)

Mikrobi 2013.12.07. 13:40:21

@bélaybéla: őt hívják Messiásnak.

Mikrobi 2013.12.07. 13:42:08

@telihold83: mondjuk, itt két liturgikus bukfenc is van. Bár régen minden roráte Úrangyalával kezdődött, ez nem véletlenül veszett ki legtöbb helyen. A misébe nem szabad az Úrangyalát intergrálni! A másik bukfenc meg a lucernárium, ami tipikusan húsvéti. Én biztos nem oltanám el a villanyokat a hangulat kedvéért.

2013.12.07. 15:19:15

- Honnan tudjuk, hogy eljött-e a Messiás? – kérdi a kisfiú a nagymamájától valahol Brooklyn kellős közepén.
- Ha eljő a Messiás, és azt mondja, hogy újból itt vagyok, akkor a keresztényeknek volt igazuk. Ha pedig eljön, és azt mondja, itt vagyok, akkor a keresztényeknek bocsánatot kell kérniük a zsidóktól!

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2013.12.07. 15:50:58

@Mikrobi: Aki csak egyetlen nép felszabadítója, mint a Messiás, az nem lehet Jézus, aki a világ valamennyi népének Egyetemes Üdvözítője! Nem kell hozzá túl sok ész !

2013.12.07. 17:37:00

Yeshua ben David miért nem lehetne egyben Yeshua HaMashiah is?

medjugorje - Yeshouah Hamashiah
www.youtube.com/watch?v=52qdUplg7pM

Ferdinandus 2013.12.07. 19:42:00

Ritkán írok hozzászólást, de ezen bejegyzést most mégis erre késztetett.

Nem azon a törekvés nyilvánul itt meg, amely során ember önkényesen a saját ízlésvilágához, praktikai és esztétikai igényeihez alakítja a liturgiát?

Élvezhesse a fül a gyönyörűen csengő éneket, a tömjén illatát pedig az orr, a szem pihenhessen a gyertyafényes, hangulatos, meghitt sötétségben, a korán kelt ember relaxálhasson egy még jót a nap elején, esztétikai igénye, szellemi kalandvágya kielégülhessen, mint akár a múzeumban, vagy a színházban.

Mi a célja a liturgiának, az ember szórakoztatása, vagy az Isten imádása?

_Neville 2013.12.07. 20:48:38

"Aztán rájöttünk: nem mehetünk a természet ellen." Nem csak hajnalban, drága atyák! :) Azért örömteli ezt látni, csak kár, hogy mikor más írja le itt azt, hogy az igazán lelket Istennel összehozó liturgia nem feltétlenül a '70-es évek óta divatos showműsorba hajlás, rendre csak lehurrogást kap itt...

csaba carmarthen 2013.12.07. 20:48:58

Megelni a liturgiat...
www.youtube.com/watch?v=0Rii92S_5Og

www.youtube.com/watch?list=PL76985EBAADB24606&v=IlxZesDTaPg

@Ferdinandus: a liurgia kulonbozo aspektusai (...tovabbi infokent...)

Ezek a videok nem feliratozottak es keves magyar szoveg van bennuk, megis -akar kepileg is - viszaadnak valamit
abbol ami -kulonosen ha mindez hetkoznapi eletunkben is megjelenik - a liturgia jelentese, celja:

Isten dicsoitese

"A szent liturgia tehát nem más, mint az a nyilvános istentisztelet, amelyet a mi Üdvözítőnk, mint az Egyház feje, bemutat a mennyei Atyának, és amelyet a hívek közössége bemutat Alapítójának és rajta keresztül az örök Atyának. Tehát, röviden összefoglalva, a szent Liturgia Jézus Krisztus egész titokzatos testének, a Fejnek és a tagoknak nyilvános istentisztelete." (XII. Piusz pápa: Mediator Dei, 20.)

telihold83 2013.12.07. 21:18:08

@Mikrobi: Liturgikus szakemberek pörgessenek az egérrel, köszönöm!

Nincsen misébe integrálás, mert a mise előtt van az Úrangyala, a mise meg mise marad sértetlen, egész.
A húsvéti liturgiában is nagyon szép az, hogyha kinn sötét van, benn a templomban is sötét van és ebbe a sötétbe világít bele a húsvéti gyertya fénye ami Krisztust jelképezi. A gregorián is hangulatot alakító zene szerintem, de nem feszültségnövelő, mint mondjuk egy giccses zenemű (Hitgyüli zenekar) lenne.
Giccses a hajnali mise esetében a félhomály? Szerintem nem, a liturgia végére meg pont világos is lesz, amikor kilépünk a templomból, már egy másik világ tárul elénk, mint mikor bementünk. Szerintem a hangulatkeltés nem bűn a liturgiában, csak ha giccs.

Refuse/Resist! 2013.12.07. 22:14:04

nagyon jó!
/a címnél gyanakodtam, de nagyon kellemesen csalódtam/

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2013.12.07. 22:24:52

"Aztán rájöttünk: nem mehetünk a természet ellen"
Nem bizony, nem mehetünk őseink természetközeli világlátása és ősvallása ellenében, ahol a négy+1 őselem meghatározó jelentőséggel bírt:
tűz, föld, víz, levegő és az élő fa (életfa)
Visszatér végre a magyar katolikus egyház az ősi hagyományokhoz.
Szervesen integrálódik az élő fa a templombelsőhöz és ezt veszik körbe a miséző papok is.
kepfeltoltes.hu/131207/szent-laszlo-novenytemplom-debrod24_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

www.kitervezte.hu/epuletek/vallas/szent-laszlo-novenytemplom-debrod

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2013.12.08. 02:01:43

@Ferdinandus: "Mi a célja a liturgiának, az ember szórakoztatása, vagy az Isten imádása?"

Valahol jogos a kérdés, de attól tartok a válasz nem egészen az, amit hajlamos lenne kapásból rávágni az ember.

A Jóisten olyannak teremtette az embert amilyen, és azt várja tőle, hogy teljes lényével imádja Őt és az Ő szolgálatára álljon. Beleértve az érzékszerveit is.

A bizánci liturgikus rend - akárcsak a latin - tudatosan épít erre. A térszervezés és a freskók, ikonok a szemre hatnak. Az énekek a fülre hatnak, elvileg minden szertartást végig énekelni kell. A tömjénnek illata van, az Eucharisztiának pedig, különösen két szín alatt, édes íze ("Ízleljétek és lássátok mily édes az Úr").

Ezek az alapvetően testi, fiziológiás hatások egyáltalán nem gátolják, hanem elősegítik a spirituális elmélyedést, egészen addig amíg nem borul fel a liturgia "rendszere". (Márpedig nem borul fel.)

Ugyanakkor az egyik szerzetes úgy fogalmazott, hogy templomba csak azért járunk, hogy "Isten füle számára kellemes zajt csapjunk", de Istenhez imádkozni a cellánkban kell egyedül.

Ez alatt nem a puszta magányos elvonulást értette, hanem konkrétan a szemlélődő imádságot, a kontemplációt. Hozzáteszem, ezt nem egy "megátalkodott" szélsőségesen hészükhaszta remete mondta, hanem egy nagyonis világias szerzetes, aki egész nap kápolnákat, épületeket újít fel, vállalkozókkal tárgyal és mestereknek segédmunkázik.

Nyilvánvalóan nem az volt a tanítása lényege, hogy a magányos szemlélődés az értékesebb a templomi szertartásnál, hanem sokkal inkább az, hogy a kettő kiegészíti egymást. Szükséges az érzékszervekre intenzíven ható templomi szertartás, ugyanúgy, mint az érzékszerveket teljesen kizáró magányos kontempláció.

Csak az emberek többsége könnyebben ráveszi magát arra, hogy elmenjen a templomba, mint hogy otthon félrevonuljon, ezért próbálta inkább ez utóbbi fontosságát kihangsúlyozni.

türkiz 2013.12.08. 09:01:57

@Ferdinandus: Egyetértek @m-athos: -szal: jogosak a kérdéseid!!! Szerintem @matthaios: rövidesen teológiailag is ad majd egy korrekt választ... :)

"Nem azon a törekvés nyilvánul itt meg, amely során az ember önkényesen a saját ízlésvilágához, praktikai és esztétikai igényeihez alakítja a liturgiát?"

- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... Szükség van bizonyos szertartásokra is.
- Mi az, hogy szertartás? - kérdezte a kis herceg.
- Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek - mondta a róka. - Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól..."

Tudod, egy ismerősöm mesélte valamikor régen. Egy idős, jezsuita szerzetestől megkérdezte, hogyan is kell jól imádkozni, aki a következőt válaszolta neki: "Hát, kedveském, úgy ahogy tud, semmiképp sem úgy, ahogy nem tud!"

(...)

bonzoltan 2013.12.08. 11:46:36

Hol van ebben az Isten? - kérdezem én is. Azt hiszem. pont abban lehetne, amit éppen minimalizáltak: a szóban (=Igében). A félhomály, a bódító illat és a gregorián zene gyönyörűségével önmagában - persze ízlés dolga - semmi baj sincs. Nem hiszem azonban, hogy az értelem megismerése helyett az érzékszervekre ható „hajnali hangulat” élménye közelebb fogja vezetni a fiatalokat a Biblia Istenéhez!

Dr. szpahi 2013.12.08. 12:07:39

@bonzoltan:

Te nem hiszed, én viszont igen :-)

Ez az "értelem megismerése" valami XVI-XVII. századi puritanista remineszcencia?!

türkiz 2013.12.08. 14:20:16

@bonzoltan: Egy számunkra fontos emberrel való találkozás akkor válhat valóságos ünneppé, ha mindketten(!) ott vagyunk egymás jelenlétében, nem?...
Úgy tapasztalom, nagyon is kell a segítség a fiataloknak ahhoz, hogy meg tudjanak érkezni: felismerjék önmaguk legbelső hangját s azt a körülölelő teret, melyben mindez az egyedi dallam valódi visszhangra talál...
Valaki úgy fogalmazott: ízek kellenek, minél több ízzel kell megkóstoltatni gyerekeinket ahhoz, hogy gazdagodjék az ízviláguk, hogy egy idő után már maguk tudják, mit is keresnek...
Ez a rorate éppen a túldíszített ruhadaraboktól vált meg, mintsem bármi újat aggatott volna magára pusztán figyelemfelkeltés gyanánt... Visszafordult. És visszafordított. Ha szűkebbé lesz a külsőségek adta tér, az értelem is beláthatja :-), könnyebb közelebb jutnunk önmagunkhoz...

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2013.12.08. 15:21:22

"Nem hiszem azonban, hogy az érzékszervekre ható „hajnali hangulat” élménye közelebb fogja vezetni a fiatalokat a Biblia Istenéhez!"
A hármas tagozódású világ és emberképben az értelemre hatás mit sem ér, ha azt már eleve nem az érzelmekre hatás előzi meg. Ez a kettő azonban ugyanúgy nem ér semmit, ha a cselekedeteinkre nincsenek hatással, nem mutatkoznak meg bennük az értelmünkben és az érzelmeinkben okozott változások.

drlazi 2013.12.09. 17:36:36

@Izrael misztériuma:
Meddig rontod még itt a levegőt a judaista propagandáddal?

drlazi 2013.12.09. 17:40:00

@bélaybéla:
Ez mennyire igaz...
Ráadásul a jelenlegi talmuditsa-farizeus zsidóságnak semmi köze az ószövetségi zsidósághoz.
A magam részéről a zsidóság és a judaizmus kapcsán a Prohászka Ottokár és a Bangha Béla SJ által megfogalmazott hozzáállást tartom követendőnek.

drlazi 2013.12.09. 17:47:28

"Az ószövetség alapján mi keresztények állunk, akik az ószövetségre alapítjuk az újat, mert egyedül mi vesszük komolyan az ószövetség messiási kijelentéseit. A zsidóság elfordult az ószövetségtől, elpártolt pátriárkáitól és prófétáitól; névleg ugyan ragaszkodik hozzájuk, de a valóságban nem akarja elfogadni kétségtelenül Jézusra utaló s benne beteljesedett tanításaikat. A mai zsidó vallás csak lényegtelen külsőségekben utóda az ószövetségi zsidó vallásnak; a mai zsidók az egykori zsidóságnak csak egyik töredékére: a farizeus-pártra s a későbbi talmudistákra támaszkodhatnak. Az ószövetségi választott néphez voltaképp semmi közük már; azt megtagadták, mert ez épp azért volt kiválasztva, hogy a messiás: Jézus eljövetelére elkészítse a világot s így az ószövetségi hívő zsidóság törvényes leszármazottjának voltaképp a zsidóknak csak az a töredéke tekinthető, amely felvette a kereszténységet, és a jövendöléseknek nemcsak szövegét, hanem teljesedését is elfogadta." - Bangha páter

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2013.12.09. 18:44:00

@drlazi: Nekünk magyaroknak az "Ószövetségünk" a mi saját történelmünk, eredetünk és kultúránk, mint minden más népnek. Felesleges a zsidók történetét vagyis Ószövetségét kizárólagos érvénnyel a kereszténységünk alapjának tekinteni. Mellérendelő magyar szemléletünkből adódóan a mi történelmünk is ugyanolyan "ószövetség" a számunkra, mint a zsidók Ószövetsége. A zsidók valóban megtagadták Ószövetségüket, de mi is ezt tettük és tesszük, ha a magyar őstörténetünket elhazudjuk és felcseréljük.

tomasszo 2013.12.11. 17:08:46

@bélaybéla: akkor mi is valasztott nep vagyunk?

matthaios · http://www.matthaios.hu 2013.12.11. 18:08:20

@tomasszo:

Hát nem látod, hogy a két "választott nép" (a zsidó és a szittya) csatatere a blog? A zsidó nép tényleg az Ószövetség választott népe. De már az Újszövetségben élünk. Vannak, akik szerint mi magyarok vagyunk a szittyák utódai. Szerintem genetikailag ez nem nagyon bizonyítható és különben sem annyira releváns. Ezért még megkaphatom a fajgyalázás vádját.

tomasszo 2013.12.11. 19:05:47

@matthaios: teccik tunni mitjelentsön a szittyó, mikoron főnévi igenévként tetszeleg?

2013.12.11. 21:42:07

„Nekünk, keresztényeknek ideje lenne elismernünk, hogy félreismertük Jézust minden dologban, ami számít.”
(Thomas Cahill)

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2013.12.11. 22:52:19

@tomasszo:
Így van, mi vagyunk a választott nép, mert a zsidók elutasították az Isten Fiát Jézust, tehát ezért mondotta ő ekkor : "Elvétetik tőletek az Isten országa (uralma) és oly népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét"

@matthaios: Mi vagyunk a szkíta kultúra továbbvivői, hordozói, amely népművészetünkben, nyelvünkben, népmeséinkben jól látható módon ,hangsúlyosan jelen van. A genetika legújabb kutatásai pedig megerősítik azt, hogy elődeink lehettek:
"Bakay Kornél feltevése
megerősítést nyert, mert az elmúlt években a közép-ázsiai bronz- és vaskori kultúrák
csontleletein elvégzett genetikai vizsgálatok eredményei valóban azt támasztják alá, hogy
ősmagyarok és az ázsiai szkíták közös ősöktől származtak."
"Bartucz Lajos szerint a turanid típus „a mai magyarság legnagyobb gyakoriságú, legelterjedtebb s legjellegzetesebb rasszeleme"
"A magyarság másik gyakori embertani típusa a pamíri vagy közép-ázsiai"
"Lipták Pál szerint a turanid Közép-Ázsiában a bronzkor óta őshonos, az europid jellegű
andronovói típus és mongoloidok összeolvadásából keletkezett. Henkey Gyula szerint a turanid típusnál az andronovói volt az alapréteg és a mongoloid a másodlagos.""Ginzburg úgy látta, hogy a mongoloid keveredés már az Kr.e. 1. évezred közepén a szkítáknál kezdődött, és fokozatos átalakulása turanid típussá az 1. évezred végéig tartott."
A ma élő magyar férfiak Y-kromoszóma mintájában két vizsgálat is az R1a1 haplotípus magas gyakoriságát mutatta ki (Semino: 60% 9, Battaglia: 56,6% 10), de más vizsgálatok esetében is ez volt a legnagyobb előfordulású típus (Bogácsi-Szabó: 30% 11,
Völgyi: 24,2% 12 – 1. ábra). Honalapító őseink génállományában is megtalálták az R1a1
típust. Erről az archeogenetikai kutatás egyik vezetőjétől, Bálint Csanádtól értesülhettünk:
„Raskó István és munkatársai a 10-11. századi minták között is kimutatták a fentebb már
említett, egész Kelet-Európában megfigyelt „szteppei” haplocsoportot (EU19, illetve
R1a1).”
2009-ben francia genetikusok vizsgálták az andronovói, tagár és
tashtyk kultúrához tartozó több ezer éves csontvázakat. A Jenyiszej völgyében, a
Krasznojarszk-régióban feltárt kurgánok férfi csontvázainak genetikai vizsgálata során
kilencben az R1a1 haplotípust mutatták ki, csupán egyetlen csontvázban volt jelen a
mongolokra jellemző C típus. Az R1a1 típusú csontminták közül kettő az andronovói, hat a
tagár és egy a tashtyk kultúrához tartozott."
kutatások során vizsgált 18 csontvázból 17 tartozott az afanaszjevói, andronovói ősszkíta
és a tagári szkíta népességhez köthető R1a1 haplotípusba és csupán egy a mongolokra
jellemző C haplotípusba. A genetikai vizsgálatok eredményei alapján megállapítható, hogy az
antropológusok által andronovóinak nevezett embertani típusra az R1a1 Y-kromoszóma
haplotípus jellemző. Közép-Ázsia ókori és mai népessége, valamint a magyarok között az
R1a1 haplotípus azonossága révén egyértelmű genetikai kapcsolat ismerhető fel."
webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:n1Iv2dth3Q0J:budahazijudit.hu/letoeltesek/category/1-dokumentumok%3Fdownload%3D138%253Akristf-zoltn-rokonaink-az-zsiai-szktk+&cd=6&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&client=firefox-a

tomasszo 2013.12.11. 23:03:23

@tomasszo: nem tom, mee mit jelent??

szittyózik - iddogál (asszem úgy, hogy valamelyest túlzásba is viszi)

@bélaybéla: kedves bélám! Hogy egyem a tököd babbal! Az, hogy turáni népek vagyunk, mondavilágunkkal, ősi mítoszainkkal, régi fegyvereinkkel, életmódunkkal az nem vitás. Az sem ha már itt tartunk, hogy azért ez egy kicsit megváltozott az utóbbi egynehány évben, de hát ki vagy mi nem változik? De hogy ebből azt tessed levonni, hogy mi vagyunk a választott nép, az nekem kicsit nehezebben jön össze, de hát, ahogya művelt spanyol mondaná, több is veszett Mohácsnál!

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2013.12.11. 23:17:59

@tomasszo: "De hogy ebből azt tessed levonni, hogy mi vagyunk a választott nép, az nekem kicsit nehezebben jön össze, de hát, ahogya művelt spanyol mondaná, több is veszett Mohácsnál!"
Elhiszem, hogy ebből ez nehezen jön össze, mert nem is ebből jön össze, hanem abból, hogy a Megváltó is szkíta származású volt. Valamint abból, hogy Szent István először ajánlotta fel országunkat végső kétségbeesésében a Szűzanyának, Aki ezt el is fogadta és országunk Királynéja lett. Nekünk van egyedül Szent Koronánk, amely koronával egyedül hitelesen szabad csak a Szűzanyát ábrázolni.
Valamint a Pápa is elismerte, hogy a magyar uralkodó rangban és tiszteletben, méltóságban megelőzi a pápai méltóságot.
Lehetne még tovább is sorolni az érveket, de kezdetnek legyen ennyi is elég.
"Aki nem hiszi járjon utána !"

csaba carmarthen 2013.12.12. 01:30:57

@bélaybéla:

"A többi tíz ennek hallatára megneheztelt a két testvérre.

25 Jézus azonban odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: "Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok meg a hatalmukat éreztetik velük.

26 A ti körötökben ne így legyen.

Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok,

27 s aki első akar lenni, legyen a cselédetek.

28 Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja az életét, váltságul sokakért."

apostol.blog.hu/2009/05/09/aki_elso_akar_lenni_legyen_szolga_ige

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.12.12. 05:57:52

Ádvent első vasárnapján hallottam egy prédikációt, amely annyira megfogott a maga egyszerű, ugyanakkor nagyon is lényegre törő mondandójával, hogy le is írtam egy posztba: kaleidoscope.blog.hu/2013/12/02/rorate_coeli_desuper
Ugyanakkor hangzott el az is, hogy az ádventben nem az a lényeg, hogy ki hogyan készül a Megváltó eljövetelére, hanem az, hogy készüljön rá. "Akinek ebben segítséget jelent, hogy rorátéra jön, az jöjjön, akinek nem jelent segítséget, az ne jöjjön" - mondta a pap. A liturgia sem cél, hanem eszköz. Akinek az adott liturgia segíti lelke felemelését az Istenhez (ld a szentmise szövegében az eucharisztikus imát: "Emeljük föl szívünket! - Fölemeltük az Úrhoz."), az vegyen részt abban a liturgiában, akinek nem segíti, az vegyen részt másikban. A zsidó hagyományokkal és előzményekkel együtt sok évezred tapasztalatát és bölcsességét felhasználva döntött úgy a II. Vatikáni Zsinat, hogy változtat, lazít a liturgikus előírásokon. Hiszem, hogy ez Isten akarata szerint való döntés volt.

telihold83 2013.12.12. 11:02:32

@Mikrobi: Utánajártam kicsit most a napokban, van templom ahol valóban összemosás van és van ahol szigorúan mise előtt van az Úrangyala. Én eddig ezt nem figyeltem meg így és biztos, hogy Neked van igazad abban, hogy nem származik világosság abból, ha általános törekvéssé válik, hogy a misébe belepakolunk oda nem illő elemeket. Köszi, hogy felhívtad rá a figyelmemet, szép Adventet!

2013.12.12. 12:02:11

@kaleidoscope:
ZSIDÓ TEMETÉSI SZOKÁSOK
A halottak kezébe fa-villát (gepéla) adnak, mankóul a feltámadáskor, vagy hogy kiássa magát a messiási gilgul után.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2013.12.12. 12:14:08

@csaba carmarthen:
Népek Krisztusa Magyarország!

"Ha a magyarság szabad, akkor a világ is szabad. De ha a magyarság szolga, akkor a világ biztosan nem szabad! A magyarság a világot már számtalan alkalommal megmentette, de a világ még egyetlen egyszer sem mentette meg a magyarságot. Történelmünk mintegy keresztútjárás. Pap Gábor az, aki úttörő volt abban, hogy a jézusi keresztút 14 stációját rávetítette a magyar történelem egy - egy fontos fordulópontjára. Nincsen a világon másik nép, amelyiknek a történelmére maradéktalanul rá lehet vetíteni a szenvedéstörténetet. Érdemes ezen elgondolkozni, mert a végén megdöbbentő következtetésre lehet jutni! "
www.naptemplom.eoldal.hu/cikkek/igazsag--a-torveny-_.html
Íme egy igazi magyar látnok és zseni táltos festő:
Csontváry önéletrajz :
"Titkos társulatok bérletbe vették az Isten imádását s csengős perselyekbe gyűjtötték a magját.
Titkos társulatok alakultak az Isten tagadására, a tekintély lerombolására.
Titkos társulatok alakultak a fajok elhomályosítására, az egyéni képesség megakadályozására.
Titkos társulatok alakultak az anyag felhalmozására, a hatalom megbénítására.
Titkos társulatok alakultak a történelem meghamisítására, a fajbeli erény elpusztítására.
Titkos társulatok alakultak a nemes fajok kiirtására, a fajtulajdonságok megbénítására.
Titkos társulatok alakultak a tehetetlenek fenntartására, az anyagi jónak megosztására.
Titkos társulatok alakultak a szeszes italok pártolására, az ember egészségének megrontására.
Titkos társulatok alakultak a dohányzás meghonosítására, a nagymérvű húsevés fogyasztására.
Titkos társulatok alakultak a tea, kávé, ópium, cocain és morphium forgalmára, a telhetetlen kalmárok gazdagítására.
De alakultak titkos társulatok az arany, gyémánt s minden érték lefoglalására és a kőszén elpusztítására. De alakultak társulatok emberhús vásárlására, az Isteni teremtmény meggyalázására.
Társulatok alakultak a fajtalanságra, a testi élvezet kihasználására.
Társulatok alakultak a kenyér, zsiradék, a tej hamisítására s a liszt értéktelen osztályozására.
De kialakultak társulatok mindennek a hamisítására, csak nem az Isten imádatára.
Miért kötötte határokhoz az Isteni bölcselet ezen a világon mindent, ami fajtulajdonságot jelent?
Fajtalan nemzetközösséget, fajtalan közös szerelmet nem ismer el a természet."
mek.oszk.hu/05800/05889/html/gmcsontvary0002.html

www.youtube.com/watch?v=Y_nmp-psUAY

csaba carmarthen 2013.12.12. 15:54:11

"De kialakultak társulatok mindennek a hamisítására, csak nem az Isten imádatára."

>>

Lássátok, elközelgett hozzátok az idő, amikor megigazítom ezt a világot, hogy mindazok, akik eltaszítanak Engem, szembesüljenek igazságosságommal. Határtalanul kegyelmes leszek azokhoz, akik a kereszten elszenvedett fájdalmaimat átérezve követnek Engem. Örvendhetnek azok, akik követnek Engem, s ellen tudnak állni a mindennapi kísértésnek.

www.masodikeljovetel.hu/jezus-krisztustol-kapott-elso-uzenet/

Emlékezzetek rá, hogy mennyire fontos, hogy lélekben elforduljatok a világi dolgoktól. Ehelyett keressétek az egyszerű alázatot, ami mentes az egoizmustól és a bálványimádattól.

A második visszajövetelemről szóló Igazságot az egyszerű embereknek kell terjeszteniük. Az ateizmus és a sátáni kultuszok rohamos megnövekedése gyorsan terjedő szellemi sötétséghez vezetett ebben a szomorú és hálátlan mai világban. Ezért az egyszerű lelkeknek, az igazi hívőknek kell ezt a feladatot magukra vállalniuk.

Most, amikor a világ a nagy szorongattatás felé halad, amelyről a Szentírás beszél, imádkozzatok az emberiség megmeneküléséért. Az emberek szabad akaratán múlik majd, hogy készek lesznek-e arra, vagy sem, hogy valamit tegyenek bűneik megbocsátásáért. Sohasem szabad félniük....

Dr. szpahi 2013.12.12. 16:36:16

Ma telihold lesz, vagy mi?

borazslo · http://www.eleklaszlo.hu 2013.12.12. 18:07:51

Kedves @bélaybéla és @csaba carmenthen , azt hiszem a kicsike bejegyzésecském valami egészen másról szól...

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2013.12.12. 18:19:53

@borazslo:
Másról bizony !
"Finom érintésnek van csak helye."
"A roráté végére felkelt a Nap"
A Napút festője talán tudna segíteni az Egyháznak.
Érdemes ezért Csontváry finom ecsetkezelésű műveiből tanulságokat levonni.

Dr. szpahi 2013.12.12. 19:53:48

@borazslo:

Isten áldjon Titeket munkátokért, figyelmességetekért jezsuita Testvérek, hogy a továbbiakban is ugyanilyen nyitott szívvel, szeretettel forduljatok a fiatalok (és a kevésbé fiatalok) felé!

csaba carmarthen 2013.12.12. 21:32:11

@borazslo:
Kedves atya!

Az adventi temanak (lehet, hogy) mar masoknal is elofordultak itt tagabb ertelmu ertelezesei is...

pl.... by IM:

ZSIDÓ TEMETÉSI SZOKÁSOK
A halottak kezébe fa-villát (gepéla) adnak, mankóul a feltámadáskor, vagy hogy kiássa magát a messiási gilgul után.

....ez persze ertheto az alabbi kontextusba helyezve:

by IM:
„Nekünk, keresztényeknek ideje lenne elismernünk, hogy félreismertük Jézust minden dologban, ami számít.”
(Thomas Cahill)

Mikor, ha nem Adventkor kell ez utobbi gondolaton is elgondolkodnunk, amikor Jezust varjuk.....(?)

Advent:

-Jezus eljovetelere varakozas-

Jelenti:

.. a Masodik Eljovetelre valo varakozast is...

"A második visszajövetelemről szóló Igazságot az egyszerű embereknek kell terjeszteniük..."

RORATE COELI DE SUPER.....

uk.news.yahoo.com/lightbox/year-in-review-spectacular-picture-1385484793-slideshow/just-hours-after-pope-benedict-xvi-became-the-first-pope-to-resign-since-1415-not-one-but-two-bolts-photo-1385484735640.html

imaval es szeretettel:
csaba

türkiz 2013.12.13. 11:32:26

Szia @borazslo: Mennyire örülök, hogy itt vagy!

"...Megtörtént hát a csoda: az ember felemelkedett és összetalálkozott az érte jövő Istennel...."

Mit gondolsz, Te arról, ha azt mondom, hogy ennek a lehetősége azért minden szentmisében ott lenne? S mit szólsz ahhoz a diákmisékre jellemző sorfalhoz, ami épp ettől a Csodától minden Átváltoztatáskor, Úrfelmutatáskor megfoszt jónéhány embert, pusztán azért, mert mondjuk a hittanórákon azt hallják a sorfalat képező fiatalok, tőlük a szüleik, hogy a tiszteletadás tekintetében teljesen mindegy, hogy térdet hajtunk vagy felállunk... S mennyire igaz! Csak nem mindegy, hogy én a szentélyből szemlélődöm, a sorfalban állok vagy szó szerint azt élem meg a padban térdelve, hogy épp mikor Rá(!)tekinthetnék - "Íme, az Isten báránya..." égig emelkedő hátak nagy kajla betűkkel azt vigyorogják: csak nem neked, Aranyom! :-D Szóval nagy dolog ám, ha megtanítjuk arra a fiataljainkat, hogyan is tiszteljék Istent, de csakugyan lehetséges volna ez egymás ellenében???
Valljuk be, liturgikus reformjaitok csak(?) visszafordulások az eredetihez... S milyen nagyon örömteli visszafordulások!!! Magam részéről erősen bíztatnálak arra az egy-két lépésre még, ami ehhez hasonlóan talán megléphető volna...

borazslo · http://www.eleklaszlo.hu 2013.12.13. 23:43:07

@türkiz: bizony tényleg ott a lehetősége ennek minden szentmisében. A szentmise lényege nem a zenében, fényekben, beszédben van. "Reform" roráténkkal csak rásegítettünk arra, ami mindig is ott van.

Ami a hátak sorfalat illeti, bizony személy szerint engemet is zavar, ha egyéni gondolataink nem-közösséget teremtenek, sőt egymás ellenében próbálunk olykor az Úrhoz igyekezni.

Magam részéről "reformocskáinkkal" próbálok segíteni lassan-lassan mindenkit egyetlen közösségben az Úr felé.

türkiz 2013.12.14. 10:13:43

Ps.: @borazslo: A hátak sorfala! Nem vagyok biztos benne, hogy "egyéni gondolatok" állították volna ékként a fiatalokat (és szüleiket) az oltár és a hívek közé. Azt gyanítom, hogy kifejezetten a jószándék! (Valami hasonló jószándék, amivel ti is elképzeltétek egy-két éve a "hiperaktív-rorátékat"...)
Az ok egy szép gesztus felajánlása lehetett, hogy a katolikus szertartásban más felekezetűek is megtalálhassák a maguk "nyelvét", ami ha működik a gyakorlatban, nagyon is helyénvaló! CSAK, ugye, kiderült, hogy ez bizony, épp a meglévő közösséget "zavarja" ám és nem kicsit, méghozzá az ő saját liturgiájában...

"engemet is zavar, ha egyéni gondolataink nem-közösséget teremtenek"
Az egyéni gondolatok -azt gondolom- egy valódi közösségnek sohasem ellenségei! Az egyén, ha csakugyan tagja egy közösségnek, akkor teszi a dolgát: adja önmagát (jól vagy rosszul, az egy más kérdés!)... A közösség ismeri fel és dönt arról, hogy beemel-e vagy mellőz, és még tévedhet is... Szerintem ez utóbbi a legnagyobb kincse, mert csak az keresi a helyes utat, aki tudja magáról, hogy nem tévedhetetlen... ... talán éppen ez nyit utat számára olyannak is, mint korrekció, jóvátétel... vagy akár egy-egy kisebb "reformocska" :D

disloc 2013.12.20. 21:02:26

@Mikrobi:
Szerintem a mai liturgia kialakulásakor nem igazán volt villanyfényár a templomainkban, tehát egy rorate nagyjából sötétben zajlott. (Gondolom attól függően, hogy hol mennyi gyertyára volt pénz...)

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2013.12.20. 22:39:54

"Szerintem a mai liturgia kialakulásakor nem igazán volt villanyfényár a templomainkban, tehát egy rorate nagyjából sötétben zajlott. "
Magyarországon a középkorban egyedülálló fényjátékot alakítottak ki a templomainkban, ahol az északi falra festett képeket az ablaknyíláson beérkező Fénylényjézus olvasta le a hajnali első sugaraktól kezdve az alkonyi fényig bezárólag:
www.youtube.com/watch?v=7d5Lz1ZuDYw
süti beállítások módosítása