Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

A pápa és a szegény egyház, amely fokozatosan távolodik a Nyugattól

2014.05.05. 00:26 Satori

277-0-52209_Papa Hood.JPGFurcsa helyzet! A gazdag országok polgárai ünneplik Ferenc pápát – aki önzéssel vádolja őket. Két paulinus szerzetesek által kiadott olasz sajtóorgánum, a Credere és a nagy példányszámú katolikus hetilap, a Famiglia Cristiana online felmérést végzett Bergoglio pápáról. 10 olvasó közül 7 azt vallotta, hogy a pápa szavai „hatással voltak az életére”; 58 százalékuk „újra felfedezte a hit örömét, és azt nem követelménynek tekinti”; 27 százalékban „józanabb életstílust” vezettek be; és 22 százalékuk állítja magáról, hogy Ferenc pápa hatására „jobban szeret más embereket, mint korábban”. Az olvasók 21,2 százaléka, ha a pápát irodalmi személyiséghez kellene hasonlítania, Robin Hoodot választaná, és ha más foglalkozást kellene elképzelni neki, tanárként tekintetnének rá.

Bő egy évvel a megválasztása után sokan éljenzik Ferenc pápát és szívből kívánják, hogy sikerüljenek az általa meghirdetett reformok. Nem hiányoznak persze az ellenzékiek sem. Az ő érveik közül talán az a legsúlyosabb, miszerint az egyház, amelyet Bergoglio pápa létrehoz – amennyiben egyáltalán sikerül megvalósítania – csak a világ déli féltekének lesz jó. Ferenc ugyanis a „szegények egyházát” akarja, az északi féltekének pedig az első eltelt esztendő alatt többször is „szégyent” kiáltott, és önzéssel vádolta azt.

Most először történik meg a történelemben, hogy a szükségben élő emberek képviseletében az emberiség egyik csúcsvezetője és legfelsőbb szintű reprezentánsa emel szót és azt javasolja, hogy az egész katolikus egyházban egy „a szegények melletti elsődleges döntés”-re kerüljön sor. Valahogy úgy, hogyan 1968-ban a Medellinben ülésező latin-amerikai püspökök fogalmaztak (ami azóta az úgynevezett felszabadítás teológiája egyik fontos hivatkozási pontja). Mindezek ellenére a jólétben élő emberiség tapsol Ferenc pápának, aki könnyíti a kommunikációt és enyhíti a az ideológiai konfliktust a szekuláris társadalom és az egyház között. Csak kevesen veszik észre, hogy a pápa felhívása nem a modernizációt sürgeti. Sokkal inkább a misszió került előtérbe és ez a misszió eltávolodást jelent a Nyugattól – vagy legalábbis Európától.

A jelenlegi pápa által kijelölt irány világosan megfogalmazódott a júliusi Lampedusában tett látogatásakor, amikor a nyomorúság elől Európába menekülők előtt mondott megrendítő beszédet és ugyanez volt az üzenete a Rio de Janeiro-ban mondott beszédének, ahol úgy mutatta be az egyházat, mint ami „az igazságosság szószólója és a szegények védelmezője az elfogadhatatlan társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségekkel szemben, amelyek égbekiáltóak”. De a tervezett további lelkipásztori látogatások célpontjai talán még világosabban fejezik ki a pápa prioritásait: ő, aki a világ végéről érkezett, utazást tervez a Közel-Keletre, Ázsiába és Afrikába is, ami várhatóan még inkább feltárja azon kihívás dimenzióit, amit az emberiség jólétben élő felének az evangéliumi üzenet szociális tartalma jelent. S a kihívás – valljuk be őszintén – ahhoz az intézményhez is szól, amelyet képvisel és kormányoz…

Egyetlen jelenkori pápa sem tett ennyi gesztust és adta ennyi jelét az újdonságnak ilyen rövid idő alatt. Még Roncalli pápa sem (XXIII. János), aki kinyitotta az egyház ablakait, anélkül, hogy félt volna a huzattól, vagy Wojtyla (II. János Pál), aki elsőként jött „egy távoli országból”. Ferenc levetette a pápai udvar jellegzetes kellékeit, „kivetkőzött” a reneszánsz bíborból („Vége a karneválnak!” – mondta állítólag, mielőtt a Szent Péter Bazilika balkonjára kilépett volna, először köszönteni a tömeget) és a misszionáriusok egyszerű fehér reverendját hordja. Nem használja a Castel Gandolfói villát, hasznossági szempontból válogatja meg a közlekedési eszközöket (félretéve a reprezentációs szempontot). A világsajtót bejárta a hír, hogy saját kezében vitte a táskáját, miközben felszáll Brazíliában a repülőgépre vagy busszal utazott Aricciába. Ezzel olyan pápai image-t teremt, amely nincs zavartalan folytonosságban nem csak a XVI. Benedek által képviselt stílussal, de az utóbbi négy „zsinat utáni” pápa eljárásmódjával sem. Nem véletlen, hogy konzervatív körökben ekkora ellenállást vált ki!

Hasonlóképpen új a megújulást célzó programja. Olyan apostoli levelet írt (Evangelii Gaudium), amely egy „misszióba küldött egyház reformja”, és arra hívja a katolikusokat, hogy haladják meg a hagyományos európai formában „alapított” egyház modelljét: inkább „megtérésre” és misszióra hív. Szemlélete szerint a figyelemnek a „végekre”, a perifériára is ki kell terjednie és kevésbé van szükség arra, hogy a régi kereszténység eddig kiharcolt előjogainak megőrzéséért aggodalmaskodjunk. Arról beszélt, hogy misszionáriusi megtérésre van szükség a pápaság részéről is, s hogy ez a külső támadások elleni védekezés leghatékonyabb módja és kerete. Vajon igaza van?

Elég egyetlen pillantást vetni az európai történelemre ahhoz, hogy észrevegyük: a felvilágosodás óta az egyház (és nem csak a katolikus!) jobbára utóvédharcot folytat a szokások és törvények fejlődésével szemben. A modernitás ostroma ellen barrikádokat építettünk és a falakon belül maradtunk legalább az elmúlt két évszázad óta, miközben a missziók más kontinenseken folytatódtak. Ha jól megnézzük, arról a „kétszáz éves késésről” van szó, amelyről élete vége felé a jezsuita bíboros és egykori milánói érsek, Carlo Maria Marini beszélt. És íme, egy „jezsuita pápa”, aki a déli féltekéről érkezett, látott hozzá, hogy megszüntesse ezt az anomáliát, anakronizmust, a történelem iránti érzéketlenséget. Talán ebben áll megválasztásának valódi jelentősége: egy bíboros, aki – első alkalommal a világtörténelemben – nem az európai kereszténység sáncai mögött és annak lövészárkaiban szocializálódott.

Az, hogy elhagyjuk a kényelmességet, az, hogy a szegények közé megyünk – ahogy Bergoglio szereti mondani – tiszta evangélium. Csakhogy olyan evangélium, amely egyedül, vagy legalábbis elsősorban a szegényeknek szóló jó hír. Előre látható tehát, hogy további konfliktusokat okoz, hiszen provokálja a világ északi felét. Mára olyan Nyugat jött létre, amely eltávolodott az egyházaktól. Ferenc pápával látóterünkbe kerültek azok az egyházak is, amelyek eltávolodnak a Nyugattól. (Luigi Accattoli cikke alapján: Corriere della Sera, 2014. március 12, 23. o.)

149 komment

Címkék: egyház európa gazdagok szeg ferencpápa

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr96118762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.05.08. 23:10:17

@csaba carmarthen:

Ne haragudj, de nem tudnád esetleg csak egy bejegyzéshez (mondjuk a vitatott Mária- jelenésekkel foglalkozóhoz) hozzászólásokat írni?

Medjugorje mindenhol felbukkan, mint valami univerzális rák-gyógyszer.

A Gondviselés igazi lelki táplálékot ad nekünk, nem spirituális rágógumit.

csaba carmarthen 2014.05.08. 23:17:39

Pope John Paul II : “Medjugorje – The Spiritual Heart of the World”

www.medjugorje.org/wordpress/archives/33

@khamul: persze igy is helyes:
"univerzális rák-gyógyszer"

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.05.09. 08:46:57

@jabbok:

‘A tridenti rítus PONTOSAN UGYANOLYAN ÚJÍTÁS volt a XVI. században, mint a népnyelv bevezetése a XX-ban.’

Nem tudom, honnan erednek a nagyfigyelmeztetések. Az a gyanúm, hogy a fő forrás az internet egyházzal foglalkozó része, innem merítődnek a témák. Úgy gondolom, hogy a tridenti rítus témája is viszonylag új téma lehet itt. A medjugorje-i jelenéseket Ruini bíboros elnökletével felállított bizottság vizsgálja. Ismeretes, hogy a “konzervativizmussal” egyáltalán nem vádolható bécsi érsek, Schönbronn bíboros erős támogatója a medjugorjei-i jelenéseknek és ezt nem is titkolja. Ugyanakkor az Egyesült Államok püspöki kara kifejezetten ellene volt annak, hogy az egyik látnok előadásokat tartson.

A tridenti rítus bevezetése a 16. században azonban más volt, mint a 20. századi liturgikus “forradalom”. Ez utóbbinál még a “hardverhez” is hozzá nyúltak (bár ez máig sem kötelező): előállt a két oltár (néha épitészetileg is) furcsa helyzete. Mi változott meg, hogy magát a liturgikus teret kellett újraépíteni? A tridenti rítus bevezetése egységesítés volt: a különböző területeken használatos, eltérő misekönyveket egységesítették. A 200 évesnél régebbi hagyományokat azonban megtartották, így az ambrozián, mozarab, domonkos stb. rítusok csak az új liturgiával szüntek meg. A népnyelv használata sem volt teljesen idegen a tridenti rítusban: több dalmát egyházmegyében az egyházi szlávot használták. Tehát lett volna egy másik út is: ez a XII. Piusz, Szent XXIII. János alatt bevezetett változtatásoknak a szélesebb körben való kibontása, a népnyelv intenzívebb használata stb. lett volna. Ehelyett viszont más történt.

XVI. Benedek (akinek liturgia szelleméről írt könyvét érdemes olvasni) érezvén ezt, bizonyos értelemben véve visszaállította a (soha el nem törölt) tridenti rítust, mint a római rítus rendkívüli formáját. Úgy tűnik, hogy Ferenc pápa szempontjai ezen a téren nem teljesen azonosak Benedek (emeritus) pápa szempontjaival. Szerintem, ha egy pap le akar mondani az egyházi karrierről, mutassa annak jelét, hogy valamilyen értelemben támogatja a tridenti rítust. De lehet, hogy ebben tévedek. Az egyházi karrierizmus fő ellensége azonban éppen Ferenc pápa.

jabbok 2014.05.09. 10:57:24

@matthaios: Már írtam korábban: nekem személy szerint semmi kifogásom a tridenti rítussal szemben. 4 éves koromtól Dobszay László keze alatt nőttem, a Schola Hungarica a hőskorában majdnem a második otthonom volt. Évtizedek (gyakorlatilag az első gyerekem születése) óta borzasztóan hiányzik egy rendes nagyheti liturgia...

Nekem nem nevetséges és nem érthetetlen bohóckodás a tömjénezés, a pap és a ministránsok "csillag-tánca" az oltár mint nap és középpont körül (Pilinszky). És gyönyörű a szimbolikája az ún. "háttal misézésnek" is: miért lenne ez HÁTTAL misézés? Nincs a pap háttal nekünk: VELÜNK EGYÜTT fordul UGYANABBA az irányba, Afelé, Aki nem a közösségből születik, hanem éppen hogy kívülről érkezik a közösségbe. Nem a közösség körébe lép be - hanem felé fordulva jön egyáltalán létre a közösség, amibe aztán belép Ő is. Sőt, a latin nyelv sem csak akadály, bár nem mindent értek meg belőle: az mindenképpen fantasztikus dolog, amikor a világ bármely részén egy katolikus templomba betérve HAZA érek, a szó legcsaládiasabb értelmében otthon érzem magam, azonnal tudom, hol tartunk, RÉSZT TUDOK VENNI minden mozdulatban, válaszban és hallgatásban...

Gyönyörű ez teológiailag is, érzelmileg is. Aki leszólja, ócsárolja, az megint csak nem elsősorban eretnek vagy tévtanító - hanem tájékozatlan. Hogy ne legyek igazságtalanul finomkodóbb, mint a másik oldallal: sötét, mint az éjszaka. Gőze nincs róla, mit szól le.

De az is sötét, aki a liturgiában nem él, nem ki-be jár belőle, mint Jákob létráján az angyalok, hanem azt hiszi, hogy az Isten CSAK ITT, és CSAK ÍGY érhető el. Itt és így viszont GARANTÁLTAN.

Ilyenkor fakad sírva Jézus: "Nem marad itt kő kövön..."

Aki nem érti, hogy az is gyönyörű, amikor a pap "szembe" misézik, az is pont olyan, mint a zsidó főpapok és farizeusok. Kivel van szemben a pap? Miért lenne szemben? Nem VELÜNK van szemben, egyáltalán nem számít, hogy VELÜNK kapcsolatban milyen testhelyzetet vagy irányt vesz fel. Csak az számít, hogy itt is mind közösen fordulunk a Középpont felé, Aki körül közösséggé formálódhatunk.

És miért lenne baj a népnyelvű mise? Hiszen az is gyönyörű: például azért, mert a 82 éves Manci néni és a 6 éves Józsika is megérti minden szavát. Annak az Istennek a szavát, aki nem csak a a teológusoknak, hanem Manci néninek és Józsikának is akar és tud szólni, a SAJÁT EMBERI NYELVÉN.

Az Úr Jézus soha nem beszélt latinul a tanítványaihoz, még az arámin belül is egy, a jeruzsálemiek számára is idegesítő, "bunkó" galileai népnyelvet beszélhetett (Péterre mondják is majd, hogy a beszéded is elárul, hogy hozzá tartozol...)... Az utolsó vacsorán nem viselt birétumot, és nem füstölte meg 3x3 mozdulattal a felmutatott Testét és Vérét, nem voltak akolitusok és még az én személyes szívem csücske: az öt tömjénszem a húsvéti gyertyából sem létezett. (Pedig csak ezen az öt tömjénszemen szinte bármikor órákat tudok csendben gyönyörködni...)

Ilyen az emberi természet - és ilyen az élet. Sőt, még a FÖLDI (!!!) liturgia is ilyen. EGYIK SEM TÖKÉLETES. Minden NORMÁLIS liturgia felmutat VALAMIT a felmutathatatlan Istenből. Az egyik ezt jobban, azt kevésbé - a másik azt jobban, ezt kevésbé.

jabbok 2014.05.09. 11:10:06

@jabbok: @matthaios:
A gondom tehát nem a tridenti rítussal van.

Azzal viszont van bajom, ha ennek, vagy BÁRMELYIK liturgiának a foglyává tesszük, vagy annak képzeljük azt az Úristent, Aki

- egy ócska sivatagi csipkebokorból is tudott teljes liturgiát tartani,

- évszázadokig templom nélkül vezette a népét

- a templom és a papság kialakulása után sem látta a nép 99 százalékát a templomban évente egynél többször, mégsem szűnt meg élő kapcsolatban maradni velük

- az Új Szövetségben Jézus 3 évet, heti hét napban, napi 24 órában egy közösség felépítésével és tanításával töltött, és EGYETLEN EGY misét mutatott be

- az egész újszövetségben sehol nem írt elő Jézus semmilyen liturgiát, imamódot / imamennyiséget / imatechnikát a Miatyánkon kívül

- az eucharisztiát évszázadokig olyan természetes egyszerűséggel ünnepelték, hogy éppen arra kellett néha figyelmeztetni, nehogy véletlenül összekeveredjen a normál étkezéssel

_______________

Nem a tridenti rítussal - hanem annak a megmerevedésével van a gondom. Hogy lehet nem észrevenni, hogy a tridenti liturgia jelentős része (SOSEM MONDTAM, HOGY AZ EGÉSZ!!! DE MINDENKÉPPEN JELENTŐS RÉSZE) - éppen az ilyen csaba által is propagált ál-szűzmáriák és véresszájú liturgiacsőszök, jósok, jövendölők vezetésével pontosan olyanná, mint a főpapok és farizeusok az ószövetségben???

"Ha ezt a rítust tartod, akkor jelen lesz az Isten az életedben, akkor igaz hívő vagy - de ha nem így ünnepled az Eucharisztiát, akkor jön ám a pokol."

Az a gondom, hogy/ha a (BÁRMELYIK) liturgia az Istenhez fordulás ünnepe helyett az Isten birtokosává, osztogatójává, mértékévé akar válni.

A probléma a liturgia szerepe, jelentősége, és FŐLEG a kizárólagossága körül van.

Már az ószövetségi próféták tele vannak a figyelmeztetésekkel, hogy mit ér a liturgia, mit ér a böjt, minek "tapodjátok az udvaraimat", miközben a kezetek csupa vér, ököllel ütitek le a szegényt, és ujjal mutogattok az elesettekre.

"ne fordulj el ember(EMBER!!!)társad elől! Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan beheged. Előtted halad majd igazságod, és az Úr dicsősége lesz a hátvéded. Akkor, ha szólítod, az Úr válaszol..."

Tehát egyrészt az intézmény - kontra karizma és BELSŐ hűség örök feszültsége ez.

Másrészt az a szintén örök harc, ami már a Pacsy-féle meditációs topikok kapcsán is előjött, és tart már a prófétáktól szt. Pálon és Jakabon át máig is.

"Aki szeretetben él, Istenben él..."
"Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is."

Az a bajom, ha kijátsszuk egymás ellen a liturgiát - és a ránk szorulók, vagy még egyszerűbben a TÉNYLEGESEN KÖRÜLÖTTÜNK ÉLŐK iránti szeretetet.

BÁRMELYIK javára.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.05.09. 14:08:26

@jabbok:

‘Nem a tridenti rítussal - hanem annak a megmerevedésével van a gondom. Hogy lehet nem észrevenni, hogy a tridenti liturgia jelentős része (SOSEM MONDTAM, HOGY AZ EGÉSZ!!! DE MINDENKÉPPEN JELENTŐS RÉSZE) - éppen az ilyen csaba által is propagált ál-szűzmáriák és véresszájú liturgiacsőszök, jósok, jövendölők vezetésével pontosan olyanná, mint a főpapok és farizeusok az ószövetségben???’

Különböző temperamentumúak vagyunk. Van akit jobban elragad az indulat, van akit kevésbé. Bevallom, túlzásnak tartom némelyik jelződet. A helyzet az, hogy a trienti liturgia Szent V. Piusz óta nagy változáson nem ment át és az a latin józanság, amely a zsinat előtti egyházat különösen jellemezte, nem igen engedte ehhez közel a jósokat, jövendelőket (legfeljebb a “véresszájú liturgiacsöszöket”).

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.05.09. 15:05:07

@jabbok:

‘Azzal viszont van bajom, ha ennek, vagy BÁRMELYIK liturgiának a foglyává tesszük, vagy annak képzeljük azt az Úristent,’

A liturgia nem az Úristen miatt van, hanem miattunk. Isten nem szorul rá a mi liturgiánkra. Mi viszont (együtt az egész teremtéssel, kozmosszal) rászorulunk a liturgiára. Joggal mondja Pio atya, hogy “könnyebben lenne meg a föld nap nélkül, mint szentmise nélkül”. A liturgia Isten imádásának a legnagyobb földi tette. Jézus igérete, hogy velünk marad ebben valósul meg elsődlegesen. A liturgiának tehát középpontnak kellene lennie.

'Ha ezt a rítust tartod, akkor jelen lesz az Isten az életedben, akkor igaz hívő vagy - de ha nem így ünnepled az Eucharisztiát, akkor jön ám a pokol.'

A trienti liturgiával “szimpatizálókra” jellemző a tisztelet és érdeklődés, amelyet például a bizánci és más keleti liturgiák iránt tanusítanak. Ez mostanában némi irígységgel is párosul. Tehát nincs trienti “sovinizmus”. Ami viszont van, az a hiányérzet.

‘Az a bajom, ha kijátsszuk egymás ellen a liturgiát - és a ránk szorulók, vagy még egyszerűbben a TÉNYLEGESEN KÖRÜLÖTTÜNK ÉLŐK iránti szeretetet.’

A liturgiát és a “ránk szorulók” iránti szeretet tényleg nem szabad egymás ellen kijátszani, hiszen ezeknek egymásra kell épülniök. Nem is tudom, ki teszi ezt.

‘És miért lenne baj a népnyelvű mise? Hiszen az is gyönyörű: például azért, mert a 82 éves Manci néni és a 6 éves Józsika is megérti minden szavát. Annak az Istennek a szavát, aki nem csak a a teológusoknak, hanem Manci néninek és Józsikának is akar és tud szólni, a SAJÁT EMBERI NYELVÉN.’

Magamat idézem: “A népnyelv használata sem volt teljesen idegen a tridenti rítusban: több dalmát egyházmegyében az egyházi szlávot használták. Tehát lett volna egy másik út is”. A trienti rítussal kapcsolatban nem a nyelv kérdése a legfontosabb.

csaba carmarthen 2014.05.09. 15:13:27

@jabbok: @matthaios:

"Ha ezt a rítust tartod, akkor jelen lesz az Isten az életedben, akkor igaz hívő vagy - de ha nem így ünnepled az Eucharisztiát, akkor jön ám a pokol."

sokkal inkabb egy olyan hasonlatot erdemes venni, mint amikor fokozatosan megvaltoztatjak az ember etrendjet, pl kivonva, vagy lecsokkentve azon vitaminok mennyiseget, amelyek fontosak a szervezet ellenallokepessegenek fenntartasahoz. Ezek kivonasaval ... szervezet megbetegszik...

ha ezt tudatosan idezik elo, akkor az tovabbi kerdeseket vet fol

(Csak jabbok nehany sorral feljebb levo -optimistanak eppen nem mondhato- szavaibol:
"A katolicizmus abban a formában, ahogy mi ismerjük, nyilvánvalóan össze fog omlani. Már most is csak látszólag működik."
2014.05.06. 14:25:12 )

A kerdes az, hogy lehet-e mondjuk az okokra ralatasa olyan jelentektelen szemelyeknek, mint XII Piusz Papa:
(15:33..)

"Aggodalommal toltenek el a Szent Szuz Lucianak adott Fatimai uzenetei.

Marianak ezen kitartasa a veszellyel kapcsolatban, amely az Egyhazat fenyegeti, egy Isteni figyelmeztetes az ellen az ongyilkossag ellen, amely megvaltoztatja a hitet -az Egyhaz liturgiajaban, teologiajaban, es lelkeben.

Magam korul mindenutt ujitok szavait hallom,

akik fel akarjak szamolni a Szentelyt,

ki akarjak oltani az egyetemes Egyhaz langjat,

elutasitjak diszeit,

es azt akarjak, hogy tortenelmi multja miatt lelkiismeretfurdalast erezzen.

...Eljon a nap, amikor a civilizalt vilag megtagadja Istenet,

amikor az Egyhaz ketelkedni fog, ahogy Peter ketelkedett, es kisertesbe esik, hogy elhiggye: az ember valt Istenne.

Templomainkban az emberek hiaba fogjak keresni az Orokmecsest, ahol Isten var rajuk.

Mint Maria Magdolna az ures sir elott, azt fogjak kerdezgetni:

Hova tettek Ot ?"

15':33'' -16':33''

www.youtube.com/watch?v=agr9s3uGn1Q

jabbok 2014.05.09. 16:20:44

@csaba carmarthen: @matthaios:
Csak jabbok nehany sorral feljebb levo -optimistanak eppen nem mondhato- szavaibol:
"A katolicizmus abban a formában, ahogy mi ismerjük, nyilvánvalóan össze fog omlani. Már most is csak látszólag működik."
2014.05.06. 14:25:12

Megint nagyon szelektíven olvastál. Mert nagyon világosan folytattam is:
"egy cseppet sem érzem magam pesszimistának, de még "nem túlzottan optimistának" sem. Az biztos, hogy optimista se meg pesszimista se szeretnék lenni: reálisan szeretem látni a dolgokat, és a VALÓS helyzet alapján is reménykedő, sőt, kifejezetten bizakodó vagyok. Az egyház jövőjét illetően sokkal inkább, mint a "fejlett" (meglehetősen aránytalanul, féloldalasan fejlett) nyugati világ jövőjével kapcsolatban..."

Ál-szűzmáriák helyett én inkább magánál az Úrnál maradnék, eredetiben: szerintem ma sem
szorul rá jobban édesanyja tolmácsolására, mint korábban.

Sem a manapság a korábbi hosszú hallgatás után szájmenést kapó álszűzanya, sem XII. Pius, sem X. Pius, sem XVI. Benedek, sem a mai Ferenc pápa nem-exchatedra kijelentései NEM kinyilatkoztatás.

Ezzel szemben a KINYILATKOZTATÁSNAK, ISTEN IGÉJÉNEK immanens része, hogy Jézus soha nem írt elő rítust, liturgiát, és az ősegyház sem rendelkezett egységes liturgiával, és nem is tanított ilyesmit.

Ezzel NEM a liturgia ellen beszélek, lásd az előző kommentemet. !!! !!! !!!

De a liturgia csaba-féle (és bármiféle) túlmisztifikálása és túlhangsúlyozása nálam pontosan úgy kiveri a biztosítékot, mint Izajásnál (1. vagy még inkább az 58), Jeremiásnál, vagy magánál Jézusnál.

A liturgiában, a rítusban bizakodni nem új dolog. A legprimitívebb mágikus hit is elég hozzá - és örök emberi igény van rá.

És ha valamivel fel lehetett dühíteni Jézust, akkor éppen ez volt az:

Mi Ábrahám fiai vagyunk! Mi meg megtartjuk a törvényt és a liturgikus előírásokat! Mi tiszteljük a templomot! Mi még többet és szigorúbban is böjtölünk, és még abból is tizedet adunk, amiből Mózes sem parancsolta! Mi meg tűzzel-vassal vigyázunk rá, hogy az Úr testéből egy morzsa se hulljon a földre - ja, hogy ő az igazi, még nem bárhol bármikor újra bemutatható vérét, verejtékét sem érezte istenkáromlásnak, ha a földre hullott, a keresztfára kenődött, vagy éppen méltatlan ember rángatta-lökdöste a tömegben, vagy éppen az áruló Júdás ette? - nem számít, mi ezt is túlteljesítjük. Mi jobbak vagyunk nála is. Mi vagyunk az Úr testőrei, sőt, smasszerei. Stb, stb, stb.

"Nem marad itt kő kövön."

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.05.09. 17:41:58

@jabbok:

‘De a liturgia csaba-féle (és bármiféle) túlmisztifikálása és túlhangsúlyozása nálam pontosan úgy kiveri a biztosítékot, mint Izajásnál (1. vagy még inkább az 58), Jeremiásnál, vagy magánál Jézusnál.’

Szerintem a probléma az, hogy ami egységet alkot, az szét lett választva. Életnek és liturgiának össze kell fonódnia. Így nem lehet az egyiket a másik rovására túlhangsúlyozni vagy éppen “misztifikálni”. Nincs ezek között ellentét, illetve feladat az, hogy ne legyen köztük ellentét.

Amit az Úr Oltáriszentségben lévő testének és vérének tiszteletével kapcsolatban szemrehányásként emlegetsz, szerintem erősen félreérthető. (Azt hiszem, enyhén fogalmaztam, de úgy látom, hogy amit írsz, néha kissé át kell “transzponálni”.) Mert mi valóban jobbak akarunk lenni mint Judás és a keresztrefeszítést végzők. Ezért van az a tisztelet, amellyel a trienti és egyéb liturgiák körülveszik az Oltáriszentségben a színek alatt jelenlévő szent testet és vért. Egyébként eszembe jutnak XVI. Benedek pápa Róma papsága, szeminaristái előtt mondott (utolsó) beszédének a szavai:

És tudjuk, volt egy olyan tendencia, nem nélkülözve bizonyos történelmi alapot, amely szerint a szakralitás (sacrality) pogány dolog, ez egyúttal az Ószövetséghez is tartozik. Az Újszövetségben csak az számit, hogy Krisztus kint, a falakon kívül halt meg, a profán világban. Ezért el kell törölni a szakralitást és a profanitás most már az imádásig terjed: az imádás már nem imádás, hanem egy közösségi tett, közösségi részesedés, olyan részesedés, amely alatt aktivitást kell érteni. A zsinatnak ez a “forditása”, trivializálása élő volt (viruent) a liturgikus reform gyakorlati megvalósításában…

jabbok 2014.05.09. 21:55:16

@matthaios: hidd el, kérlek, hogy köztünk abszolute nincs vita a kérdésben - még ha kicsit drasztikusabban is fogalmazok, mint te. Nem írhatom minden második mondatomban azt, hogy a liturgiát elbagatellizálók, a szakralitást tagadók is ugyanolyan ostobák és rövidlátók, mint a másik szélsőség, amit ez az ál-mária képvisel. Elég világosan, elég bőven és jónéhányszor leírtam itt és most is, az előző néhány hozzászólásomban - de ITT ÉS MOST az a vita tárgya, hogy létezik-e üdvösség a tridenti rítus nélkül, eretnek és egyházromboló-e a II. Vatikáni zsinat óta minden pápa, stb.

Mert lehet hangsúlyozgatni, hogy XVI. Benedek (akiről szintén írtam, hogy rengeteget kaptam tőle, és nagyon hiteles, szent és imádságos életű embernek, a XX. század egyik legnagyobb teológusának tartom) újra nyitott a római rítus felé, és hangsúlyozta a liturgia banálissá vagy demokratikussá tételének veszélyeit.

De közben nem lehet azt sem elfelejteni, hogy a miséinek túlnyomó többségét a zsinat utáni, népnyelvű, szembefordított oltárú, új liturgia és az új misekánonok szerint mutatta be... Ő ugyanúgy, mint II. János Pál.

Kénytelen leszel állást foglalni.

Mondhat-e az Úr édesanyja, a Szentírásból megismert Szűz Mária ilyeneket:

"Mikor a II. Vatikáni zsinat új szabályokat jelentett be, azokat a folyosóitokon belül lévő Szabadkőműves erők vezették be.

Ők ügyesen és ravaszul mutatták be Szent Eucharisztiám kiszolgáltatásának új módjait, melyek sértenek Engem."

A válasz igen - vagy nem.
Lehet Mária - vagy nem.

Szabadkőműves bérenc-e (esetleg jóhiszemű ostobaságból) a szentté avatott II. János Pál (érdekes, amikor Medjugorét védi, akkor szent és csodálatos ember - de egyébként szabadkőműves ;o))), vagy XVI. Benedek, stb?

Igen - vagy nem.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.05.09. 22:32:01

@jabbok:

Állásfogalalásom a Nagy Figyelmeztetésssel kapcsolatban teljesen egyértelmű: ezeknek semmi köze Jézushoz, Máriához. A témák szerintem az internet tanulmányozása során merülnek fel, ezek kapnak valamilyen magánkinyilatkoztatásszerű formát. Erről már sokszor írtam, de hiába, így besoroltam ezeket a számomra "spam" kategóriába. Ez a kategória több hozzászólástípust is tartalmaz.

Ugyanakkor viszont számos dolog, például liturgiával kapcsolatban aggodalommal tölt el, függetlenül attól, hogy ezek a Nagy Figyelmeztetések témájává is válnak. Nem tudom egyébként milyen szándék áll ezek mögött a figyelmeztetések mögött, de rosszat sejtek. Régi közmondás: corruptio optimae pessima. A legjobb romlása a legrosszabb.

csaba carmarthen 2014.05.09. 22:35:57

(Sok Pápa élt rabként a Szentszékben, körülvéve Szabadkőműves csoportokkal, akik nem Istent képviselik.

Ők gyűlölik Istent, és 50 évet töltöttek hazugságok terjesztésével Isten Irgalmasságát illetően.

Az ő munkálkodásuk a Katolikus Egyház összeomlásához vezetett.)

nagyfigyelmeztetes.hu/2012/05/sok-papa-elt-rabkent-a-szentszekben-szabadkomuves-csoportokkal-korulveve/

"jabbok 2014.05.06. 14:25:12

@Blogin: @maxval a gondolkodó birca:
Nagyobb bajt nem nagyon csinálhatna, mint ami eleve van. Teháta a kockázat a jelenlegi helyzethez képest elev nem túl nagy...

Mire gondolok?

A katolicizmus abban a formában, ahogy mi ismerjük, nyilvánvalóan össze fog omlani. Már most is csak látszólag működik.........."

"Ál-szűzmáriák"

JPII Jozo atyanak-
"Veled vagyok, vedelmezd Medjugorjet, vedelmezd a Miasszonyunk uzeneteit"
www.medjugorje.org/frjozoletter.htm

XII Piusz Papa:
(15:33..)

"Aggodalommal toltenek el a Szent Szuz Lucianak adott Fatimai uzenetei.

Marianak ezen kitartasa a veszellyel kapcsolatban, amely az Egyhazat fenyegeti, egy Isteni figyelmeztetes az ellen az ongyilkossag ellen, amely megvaltoztatja a hitet -az Egyhaz liturgiajaban, teologiajaban, es lelkeben.

Magam korul mindenutt ujitok szavait hallom,

akik fel akarjak szamolni a Szentelyt,

ki akarjak oltani az egyetemes Egyhaz langjat,

elutasitjak diszeit,

es azt akarjak, hogy tortenelmi multja miatt lelkiismeretfurdalast erezzen.

...Eljon a nap, amikor a civilizalt vilag megtagadja Istenet,

amikor az Egyhaz ketelkedni fog, ahogy Peter ketelkedett, es kisertesbe esik, hogy elhiggye: az ember valt Istenne.

Templomainkban az emberek hiaba fogjak keresni az Orokmecsest, ahol Isten var rajuk.

Mint Maria Magdolna az ures sir elott, azt fogjak kerdezgetni:

Hova tettek Ot ?"

15':33'' -16':33''

www.youtube.com/watch?v=agr9s3uGn1Q

jabbok 2014.05.09. 23:37:01

@csaba carmarthen: na jó, én is visszasorollak spam-be.

2014.05.10. 08:48:54

@csaba carmarthen:

A medjugorjei 'jelenéseket' több szinten is vizsgálták, elutasításuk egyértelmű. A látnokok tevékenységével kapcsolatban többször elhangzott a 'hazugság' szó is.

Mégis, egyesek rákaptak erre az egészre, mint tyúk a takonyra, és hiteltelenítik Isten kinyilatkoztatását ezzel a bullshit-generátorral.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.05.10. 09:22:52

@khamul:

A medjugorje-i jelenések hivatalos egyházi vizsgálata nem zárult le, legalábbis hivatalos nyilatkozat nem történt. Már többször felröppent a hír, hogy ez a közeljövőben meg fog történni, de aztán még sem történt meg. Állítólag sok megtérés történt Medjugorje hatására. Ugyanakkor a havi rendszerességű üzenetek gyanút keltenek, mert a kinyilatkoztatás az apostoli kor végével lezárult és a magánkinyilatkoztatásokból nem alalkulhat ki "párhuzamos csatorna".

jabbok 2014.05.10. 10:15:45

@khamul: @matthaios:
"Állítólag sok megtérés történt Medjugorje hatására."
Biztos történt normális megtérés is - na meg olyan is jónéhány, mint csaba testvérünké. Ez aztán az igazi megtérés... Gyümölcseiről...

Az egyik baráti házaspár például egy súlyosan veszélyeztetett ikerterhességgel ment oda, mert az otthonszülési tervüket azzal a terhességgel még geréb Ágnes sem vállalta - és Medjugoréból boldogan, megnyugodva tértek haza, hogy bátran szüljenek csak otthon, a Szűzanyának sem kellett orvos.
De van normális hívő ismerősöm is, akinek szép élményei vannak Medjugoréról. Szóval nyilván van ilyen is, olyan is. Az Istent nem lehet kitiltani onnan sem.

Medjugorét a népszerűsége miatt nyilván nagyon óvatosan kezelik. Mondhatjuk, hogy ez ügyben megint házhoz megyünk a pofonért... Egyre nehezebb és "népszerűtlenebb" lesz világossá tenni, hogy a babona, meg a népi ájtatosság vadhajtásai, meg a bucsujáró biznisz ugyan tényleg ugyanúgy nem választható el TELJESEN az egyháztól sem, mint a konkoly a búzától - de azért mégis VAN, AMI NEM FÉR BELE a katolicizmus nagy köpönyege alá sem.

jabbok 2014.05.10. 10:21:27

@khamul: @matthaios:
Egy személyes élmény:
Tavaly nyáron éppen augusztus 15-én, Nagyboldogasszonykor indultunk haza Horvátországból, a tengertől. Bajban voltunk, hogy mikor menjünk misére: Trpanj-ban reggel 7:30-kor vagy este 6-kor lett volna mise, de a szállást 1/2 10-re el kellett hagyni, így a reggeli misére nem tudtunk menni. Az esti után meg hogy érünk haza...

Úgyhogy arra gondoltunk, itt a nagy alkalom, hogy hazafelé bemenjünk Medjugoréba. Ha valahol, hát ott biztos lesz több mise nap közben is.

A lepusztult, háborús nyomokat viselő országban ahogy közeledtünk Medjugoréhoz, úgy lett egyre gazdagabb és gazdaságilag virágzóbb a környezet. És ahogy távolodtunk utána, úgy hanyatlott vissza minden a nyomorba. Szóval az egyértelmű volt, hogy a GAZDASÁGI prosperitás középpontja és forrása az egész országrészben tényleg kizárólag Medjugore...

No, és mikor volt mise: reggel 7-kor, és este 6-kor. Közben meg semmi.

Leültünk egy fél órát imádkozni - többet képtelenség volt, tömeg ki-be. De még vagy egy órát ott tébláboltunk, hátha valamelyik zarándok csoport mégis tart gy előre be nem jelentett misét - hiszen 5 percenként érkeztek a csoportok, a többségük pappal az élen. Hát semmi.

Közben mégegy valami sokkolt, övön alul ért.

A templom a szokásos elrendezésű: a főhajóban szemben a tabernákulum, szemből nézve jobb oldalt a mellékhajóban a Gospa oltára.

Hát a belépő emberek MINIMUM 90 százaléka térdhajtás vagy főhajtás nélkül tülekedett át a főhajón a Gospa oltárához - bezzeg ott aztán volt térdeplés, térden csúszás és minden más népi áhítat.

Komolyan mondom, a gyerekeim még számolni is kezdték, hogy hány ember veszi észre egyáltalán, hogy a Gospa oltárán kívül az Úr Jézus is ott van azért - a Gospa alázatos szolgálólegénye... Valahol 20 és 30 között volt a sokszázból azok száma, akiknek egyáltalán eszébe jutott térdet hajtani a tabernákulum felé. de olyan rajtunk kívül alig 4-5 ember volt, aki a tabernákulum elé ült volna imádkozni.

No more comment.

jabbok 2014.05.10. 10:24:34

@jabbok: Még soha nem értettem meg annyira protestáns testvéreink fenntartásait a Mária-tisztelettel szemben...

jabbok 2014.05.10. 10:44:28

@matthaios: @khamul:
Nagyon hálás lennék, ha valakinek lenne ideje kicsit utána nézni, hogy a csaba által is (de máshol is) fő védő-érvként felhozott pápai állásfoglalások Medjugorje meg Fatima és társaik mellett mennyire hitelesek egyáltalán? Mert az idézetek (legalábbis csaba linkjei) szinte mind a lehető legelfogultabb forrásokra mutatnak, medjugore illetve a nagyfigyelmeztetések saját, belső előállítású böszmeséggyűjteményeiből valók.

Hangzottak el egyáltalán ilyen mondatok pl. II János Páltól, vagy csak tényként kezelt/közölt, máriás jólértesültektől származó urban legend-ek ezek?

És ha esetleg valóban elhangzottak, akkor milyen kontextusban?

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.05.10. 12:46:51

@jabbok:

Szerintem különbségt kell tenni Medjugorje és a Nagy Figyelmeztetések között. Medjugorje-val kapcsolatban tulajdonképpen nincs hivatalos egyházi álláspont. A Nagy Figyelmeztetések bizonytalan eredetű, internet anonimitása mögött megbújó dolog, amelyet személyesen senki sem vállal. Szerintem az internetes híranyagot összeszedve szerkesztik ezeket.

csaba carmarthen 2014.05.10. 15:45:22

Every authentic modern apparition of Mary, from La Salette to Lourdes to Fatima to Beauraing, has been a source of controversy and polemic while the phenomenon itself was in progress. Such is today the case with Medjugorje, which has been buffeted by waves of rumors and fabrications and malicious attacks. Lost in the din is the perspective of the universal Church. In Denis Nolan's book you will find shocking new revelations about the Catholic Church's true position on Medjugorje. Did you know that for the first time in Church history the Vatican removed the jurisdiction over an apparition from the local Ordinary when the investigation into Medjugorje was taken away from the then-bishop of Mostar, Bishop Zanic? Did you know that the Vatican's current Secretary of State Cardinal Tarcisio Bertone wrote an official letter confirming that pilgrimages to Medjugorje are permitted and that the opinions on Medjugorje of Bishop Ratko Peric, the current Bishop of Mostar, are to be treated strictly "as his personal opinion" with no authority? Did you know that the Vatican responded with an implicit rebuke of Bishop Peric's widely publicized June 15, 2006, condemnation of Medjugorje when Cardinal Vinko Puljic, president of the Bosnia and Hercegovina Bishops Conference and Archbishop of Sarajevo, announced on July 15, 2006, that "The Catholic Church is starting a new commission that will look into the Medjugorje events" thus reiterating the Vatican's position that the apparition does not fall under Bishop Peric's jurisdiction? Did you know that in his own hand Pope John Paul II wrote, "I thank Sophia for everything concerning Medjugorje. I, too, go there everyday as a pilgrim in my prayers"? Did you know that Blessed Mother Teresa, again in her own hand, wrote: "We are all praying one Hail Mary before Holy Mass to Our Lady of Medjugorje!"? Did you know that the world's foremost exorcist, Fr. Gabriele Amorth, official exorcist of the Diocese of Rome who has performed more than 30,000 exorcisms, wrote, "Medjugorje is a fortress against Satan. Satan hates Medjugorje because it is a place of conversion, of prayer, of transformation of life"? Did you know that hundreds of cardinals and bishops, and tens of thousands of priests, have either personally visited Medjugorje as pilgrims or expressed their appreciation for this fountain of grace, and that the vast majority explicitly proclaim that the Blessed Mother is appearing in Medjugorje? Did you know that bishops and cardinals of the universal Church from Africa to Asia to the Americas have built and consecrated Medjugorje shrines, recognized new religious orders inspired by Our Lady of Medjugorje and officially sanctioned new congregations whose mission is to live and spread Our Lady's messages? In Medjugorje and the Church you will find the truths that have been suppressed by the traditionalists and the liberals. Numerous bishops and cardinals have expressed appreciation for this book. For example, Cardinal Francis Arinze has written from the Vatican: "May God Bless you for the great diligence put into producing this well documented work which I shall read with great interest."

Medjugorje and the Church
www.queenship.org/productdetails.cfm?PC=6548

@matthaios: ugyanez a helyzet azzal, hogy Isten az elmult evtizedekben szamos helyen es szamos modon elore fel probalja hivni a figyelmet arra, hogy lesz egy misztikus beavatkozasa a tortenelembe, amelynek soran minden ember szamara fel fogja tarni lelke allapotat az O szeretetenek fenyeben.

Termeszetesen mindig felkeszultnek kell lennunk, hogy eleje alljunk, de ugy tunik megis van oka annak, hogy ilyen modon is felkeszulesre kapunk eselyt.

Sokam pl, egyaltalan nem vennek komolyan azt, hogy erdemes felkeszulve elni arra, hogy barmikor Isten ele allhatunk.

Az alabbi dokumentumokra, amelyek a 70-es, 80-as evekben keszultek fokepp, nehez azt mondani, hogy internetes "research" eredmenyei, hisz meg nem is volt internet
www.youtube.com/watch?v=2-lqE2fTdrU

@jabbok: @khamul:

Ninive szamara a legfajdalmasabb elmenyt az okozta volna, ha gunyos es pokhendi modon all Jonashoz. Persze ezzel Jonasnak is tudtak volna nehez pillanatokat okozni, de vegso soron nem Jonast utasitottak volna vissza, hanem azt Aki kuldte.

Ninive azonban -szerencsere- maskepp allt Isten figyelmezteteseihez.

Ninive lakói hittek az Istennek. Böjtöt hirdettek, nagyok és kicsik egyaránt zsákruhát öltöttek.
Jón 3.6
Amikor a szózat eljutott Ninive királyához, ő is leszállt trónjáról, levetette palástját, és zsákruhába öltözve hamuba ült.
Jón 3.7
Aztán a király és a főemberek parancsára kihirdették és elrendelték Ninivében: "Ember és állat, ökör és juh semmit se egyék, ne legeljen, és vizet se igyék.
Jón 3.8
Öltsön zsákruhát ember és állat, és harsány hangon könyörögjön az Istenhez. Mindenki hagyja el gonosz útjait és a rosszat, amit a keze végbevitt.
mek.oszk.hu/00100/00176/html/

2014.05.10. 15:54:53

@jabbok: @matthaios:

Az állítólagos jelenések vizsgálata még csakugyan nem zárult le. Medjugorje sokáig a tűrt kategóriában volt, mostanában érezhető elmozdulás a tiltás felé.

II János Pál sokat idézett megnyilatkozása szerintem elég semleges, és nincs benne szó Medjugorje elismeréséről:

"I grant from the heart a particular blessing to Father Jozo Zovko, o.f.m. and I invoke a new outpouring of graces and heavenly favors, and the continuous protection of the Blessed Virgin Mary".

Forrás www.medjugorje.org/frjozoletter.htm

On 21 October 2013, the Apostolic Nunciature to the United States communicated, on behalf of the Congregation for the Doctrine of the Faith, that, in the light of the 1991 Zadar declaration about the Medjugorje events, Catholics, whether clergy or laypeople, "are not permitted to participate in meetings, conferences or public celebrations during which the credibility of such 'apparitions' would be taken for granted"

' Catholics, whether clergy or laypeople' - Szerintem ezzel az elítélés de facto megtörtént.

Azt én is sejtem, hogy Medjugorje dollármilliárdos üzlet. Egy elítélő nyilatkozat a környékbelieknek olyan lenne, mint a Balaton-parti vendéglátósóknak az, ha valaki kihúzná a tóból a dugót.

Nyilván tekintettel kell lenni a helyiek öntudatára, a ferencesek érzékenységére, meg egy csomó dologra, amelyekről fogalmunk sincs.

csaba carmarthen 2014.05.14. 11:29:20

( Balaton is egy dollarmilliardos uzlet. A tavat uzleti celbol hoztak letre dorzsolt uzletemberek )

jabbok 2014.05.14. 13:24:21

@csaba carmarthen: nem is mondja rá senki, hogy isteni kinyilatkoztatás. ;o))))

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.14. 13:31:41

@jabbok: "pl. az Úr által, és aztán az apostolok és az ősegyház által évszázadokig magánházaknál bemutatott Eucharisztia liturgiája a mai népnyelvűnél is népnyelvűbb és "formátlanabb" volt. Nem volt tömjén, nem voltak miseruhák, még kevésbé manipulus és birétum."

Nem gondolom, hogy ez tényleg így lett volna.

Az Egyház első háromszáz évében illegalitásban működött, nagyon kevés az írott vagy egyéb forrásunk, sok dologra csak következtetni tudunk. Nem tudjuk pontosan megmondani, hogy milyenek voltak az akkori liturgikus öltözékek, de azt sem jelenthetjük ki hogy nem voltak liturgikus öltözékek, csak azért mert nem ismerjük őket. Egész biztos, hogy nem munkaruhában gyűltek össze az Eucharisztiát ünnepelni, és főleg az áldozópap és a szerpap (diakónus) nem civilben volt.

Aztán azt is figyelembe kell venni, hogy a keresztényüldözés korában mi volt az, ami csak ideiglenes kényszermegoldás volt. Valóban házaknál is összegyűltek misézni, de csak azért, mert templomok nem épülhettek. Azonban ahol ez lehetséges volt, ott a vértanúk sírjait is látogatták, és ott miséztek. Kitüntetett szakrális terek és konkrétan az oltárok tehát már akkor is voltak.

Szerintem tömjénezés is volt. Mi görögkatolikusok (de az orthodoxok méginkább) még otthon is tömjénezünk, mert az őseink is ezt tették. És meggyőződésünk, hogy az őseinkre pedig az apostolok hagyományozták ezt a szokást - ebben egyszerűen "nem illik" kételkednünk. A tömjén nagyon fontos kettős jelkép a liturgiában, ezért a bizánci liturgiában mindig kötelező a tömjénezés. Egyfelől mint illatáldozat az Istenhez felszálló imáinkat szimbolizálja. Másfelől pedig ahogyan az ikonok képi eszközzel ábrázolnak, úgy a tömjén illatával "ábrázolja" az Egyházban jelen lévő Szentlelket.

Az összes mai és valamikori liturgia Szent Jakab apostol jeruzsálemi liturgiájának a variációja. Ez a liturgia is idővel kiegészült a későbbiekben, de lényegében változatlan formában végezzük a mai napig évente két alkalommal. Semmilyen történelmi forrás nem utal arra, hogy a Jakab-liturgia az apostolok korában ne lett volna, vagy teljesen más lett volna.

Természetesen változtak is bizonyos dolgok, de inkább csak csiszolódtak, nem alapjukban változtak meg. Példának okáért a liturgikus színeket tekintve, valószínűleg két színt, a 'világosat' és a 'sötétet' különböztették meg. A kopt egyházban ez konkrétan a fehéret és a feketét jelenti. A bizánci rítusban ez kiszélesedett, és a különböző színeket csoportosítja világos és sötét színekre, mindegyiket más-más ünnepre alkalmazva, de a liturgikus utasítás továbbra is csak a világosat és a sötétet írja elő. A bővebb színskála gyakorlati alkalmazása is elég korai fejlemény kell hogy legyen, mert a kalkedóni zsinaton kiváló szír egyház is a bizáncival egyező módon alkalmazza.

A keresztényüldözések után a Kr. u. 4. században hirtelen annyi minden kikiristályosodik a hitélettel kapcsolatban, hogy nem lehet azt képzelni, hogy ezeknek ne lettek volna meg a konkrét előzményei az apostolok koráig visszamenőleg.

csaba carmarthen 2014.05.14. 13:42:35

"meg egy csomó dologra, amelyekről fogalmunk sincs..."

Fr Jozo Zovko:
" If one clings to one's naturally limited judgement...events will continue to occur without us...
and Our Lady's invitation to peace is still valid...

The position of the Church is not the point.
The point is that this is a mystery in which signs are given..."

www.youtube.com/watch?v=v-qzwiUEvzo

Pope John Paul II to father Jozo Zovko:

"I am with you, protect Medjugorje, protect Our Lady's messages."
www.medjugorje.org/frjozoletter.htm

Grignion Monfort Szt Lajos:

"Az ördögnek különösen ezekre az utolsó, borzalmas, az Antikrisztus országának eljöveteléig napról napra sokasodó üldözéseire kell vonatkoztatnunk azt az első híres jövendölést és azt az átkot, amit Isten a földi paradicsomban a kígyóra mondott.

Itt a megfelelő pillanat, hogy ezt feltárjuk

a Szent Szűz dicsőségére,
gyermekeinek üdvére
és az ördög megszégyenítésére.

Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő
széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba.40"
51.
(...)
"Isten már a földi paradicsomban is, bár akkor még csak isteni eszmeként létezett, olyan gyűlöletet ültetett belé átkozott ellensége iránt, annyi ügyességgel látta el az ősi kígyó gonoszságának leleplezésére, akkora erőt adott neki ennek a gőgös istentelennek a legyőzéséhez, letiprásához és elpusztításához, hogy jobban fél Máriától, mint az
angyaloktól és az emberektől együttvéve,

sőt bizonyos értelemben jobban, mint magától
az Istentől.

Ez nem azt jelenti, hogy Isten haragja, gyűlölete és hatalma nem mérhetetlenül nagyobb a Szent Szűzénél, minthogy Mária tökéletessége korlátozott,
hanem azt, hogy először is a sátán, aki gőgös, sokkalta többet szenved amiatt, hogy Istennek egy kicsiny, alázatos szolgálólánya győzi le vagy bünteti meg, így az ő alázatossága jobban megalázza, mint Isten hatalma."
52.
(...)

"Mária hatalma az ördögök felett azonban különösen az utolsó időkben lesz nyilvánvalóvá, amikor a sátán a sarkát veszi célba, azaz alázatos szolgáit és szegény gyermekeit, akiket Mária a sátán elleni harcra buzdít. A világ szemében kicsik és szegények lesznek, mindenki előtt megalázottak, mint a sarok, letaposottak, elnyomottak mint amilyen a sarok a többi testrész között. Viszont gazdagok lesznek isteni kegyelemben, miből Mária bőségesen ad nekik, nagyok és magasztosak Isten előtt szentségben, és minden teremtményt felülmúlnak lelkes buzgóságukkal. Az isteni
segítség akkora támaszuk lesz, hogy Máriával egyesülve a sarkukkal – alázatosságukkal –
tiporják szét a sátán fejét, Jézus Krisztusnak pedig fényes győzelmet szereznek...."
54.

(...)
"Végül is tudjuk, hogy Jézus Krisztus igazi tanítványai lesznek, akik az Ő szegénységének, alázatosságának, világmegvetésének nyomdokain haladva az Istenhez vezető keskeny utat az igazsághoz híven, a szent Evangélium, nem pedig a világ elvei szerint tanítják. Eközben nem nyugtalankodnak, nem lesznek tekintettel senki
személyére, nem kímélnek senkit, nem hallgatnak egyetlen halandóra sem, nem félnek tőle, bármily hatalmas is legyen. Isten igéjének kétélű kardja lesz szájukban, vállukon a kereszt véres zászlaja, jobbjukban a feszület, bal kezükben a rózsafüzér, Jézus és Mária neve a szívükön, egész viselkedésüket pedig Jézus Krisztus szerénysége és
önmegtagadása hatja át.

Íme, ilyenek lesznek azok a nagy emberek, akik eljönnek, akiket Mária a Magasságbeli parancsára létrehoz, hogy terjesszék országát az istentelenek, a bálványimádók és a mohamedánok között.

De mikor és hogyan történik ez?
… Egyedül Isten tudja.

A mi dolgunk, hogy imádkozzunk, sóhajtozzunk és várjunk: Bíztam, az Úrban bizakodtam..."
59.

louisgrignion.pl/download/ertekezes.pdf

www.youtube.com/watch?v=GES07YyYnao

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.14. 14:43:36

@matthaios: "A népnyelv használata sem volt teljesen idegen a tridenti rítusban: több dalmát egyházmegyében az egyházi szlávot használták."

Igen ez így volt. Érdemes azt is megjegyezni, hogy nem a szokásos cirill betűs írást használták, hanem a glagolita ábécét.
hu.wikipedia.org/wiki/Glagolita_%C3%A1b%C3%A9c%C3%A9
Ez volt az az írás, amit Cirill és Metód alkotott meg, Manapság a horvátoknál reneszánszát éli, hasonlóan mint nálunk a rovásírás.

A cirill ábécét Cirill és Metód tanítványa, Ohridi Szent Kelemen (szlávul: Kliment) állította össze, és tiszteletből nevezte el a mesteréről.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.14. 15:51:19

@jabbok: Még néhány gondolat a fentiekhez, más megközelítésből.

"Egy, szent, egyetemes és apostoli" Egyházban hiszünk. Sokszor nehéznek tűnhet meghatározni, hogy mi az apostoli hagyomány, de az nyilvánvaló, hogy nem csak az a néhány szentírási levél, hanem annál sokkal több.

Két példa: A Szentírás három arkangyal nevét adja meg, de a bizánci lelkiségben hetet is ismerünk név szerint. Az Evangélium csak annyit jegyez meg, hogy Krisztus elküldte hetvenkettő tanítványát, de a bizánci lelkiségben név szerint ismerjük őket.

Ezek nem csak pusztán érdekes információi a bizánci lelkiségnek, hanem szerves részei a hitéletünknek. A paraliturgikus gyakorlatban kialakult, hogy a hét melyik napján melyik arkangyalhoz szokás imádkozni. A hetvenkét tanítvány ünnepnapjai pedig egyenesen a liturgikus élet részét képezik.

A trident előtti talán kicsit kaotikus sokszínűség, a tridenti egységesítés, majd a 2VZS liturgikus reformja után egy római katolikusnak talán valóban nem könnyű elképzelni, hogy bármi is maradhatott változatlanul az apostoli korból.

De görögkatolikusként 1600 éve lényegileg változatlanul végezzük a legfiatalabb liturgiánkat is. Ezért számunkra egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a Jakab-liturgia valóban Szent Jakab apostol liturgiája.

A folytonosság időnként még materiális síkon is megnyilvánul. A mürót (krizmaolajat) tíz évente főzi olajból és illatos gyógyfüvekből lehetőleg a teljes püspöki kar. A tüzet elhasználódott liturgikus öltözetekkel és könyvekkel táplálják. Minden egyházközségből összegyűjtik az előző főzet maradékát, és hozzáadják az újhoz. Így a müró anyagában is visszavezethető a legelső főzethez.

Az orthodox egyház szentül meg van arról győződve, hogy ez a hagyomány az apostoloktól ered. Mások ezt kétségbe vonják, szerintük "csak" a második századig vezethető vissza ez a szokás. :)

A másik ilyen folytonossággal a nesztoriánus keleti-szír (asszír, káld) egyház bír. Tamás apostol az utolsó vacsorán a kenyerének csak a felét fogyasztotta el, a másikat eltette. Kovászt csinált belőle és azzal sütötte az eucharisztikus kenyeret, aminek egy részéből ismét kovászt csinált a következő sütéshez. És ez így megy a mai napig, az eucharisztikus kenyér "Szent Kovász" néven önmagában is szentség az asszír egyházban. A keleti-szír liturgiában eredetileg nem is szerepeltek a szerzési igék, föltehetőleg azért, mert a kenyér a Krisztus által átváltoztatott kenyér konkrét, materiális "utóda".

csaba carmarthen 2014.05.15. 13:32:11

@jabbok: 2014.05.14. 13:24:21

Eloszor is nem gondolom, hogy akar te is azt gondolnad, hogy a Balaton uzletemberek altal letrehozott "dollarmilliardos uzlet".

A Balaton Isten ajandeka, a Teremtes resze.

A kinyilatkoztatas Isten felenk iranyulo szereteterol es ajandekairol szol, amely tettekben es szavakban nyilvanul meg.

>A kinyilatkoztatás isteni terve egymást megvilágító és "egymással szorosan kapcsolódó tettekben és szavakban" valósul meg. KEK 53

Isten mintegy elso tette a teremtes (benne a Balaton potenciajaval is)

A leirt kinyilatkoztatas a Szentirasban pedig igy kezdodik>

"Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet" (Ter 1,1).

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a teremtes, benne a Balaton,

Isten ajandeka,

Isten szeretetenek /tetteinek/ egyik kezzel foghato megnyilvanulasa, igy nem valaszthato el Isten (tettekben is megnyilvanulo) kinyilatkoztatasatol...

Mindenesetre ajandek.

Viszont Isten ajandekait /bukott termeszetunk miatt/ nem mindig a Szeretet torvenyei szerint hasznaljuk fel.

Felhasznalhatjuk onzo modon, pl. a "mammon torvenyei" szerint is, vissza is elhetunk veluk, sot el is utasithatjuk oket...

(gondolom ezzel nem mondok ujat)

Medjugorje is egy ajandek.

Mint ahogy ezt Slavko atya is kifejezi>

"Mi nem feltalaltuk, hanem elfogadtuk Medjugorjet"

www.youtube.com/watch?v=LlU8I_2UObY

@khamul:
Mindezt ugy is megkozelithetjuk, hogy ahova emberek tomegei kezdenek aramlani, vagy zarandokolni, ott elobb utobb felutheti fejet a kisertes, quasi, hogy a sok emberbol hasznot is lehet huzni,

vagy,

hogy egy zarandokhelyen folosleges modon is lehet koltekezni,

igy szem elol lehet teveszteni az eredeti meghivast> amely a bekere, bojtre, imara, megteresre stb szol.

Az ember mindenutt gyenge, llegyen akar helyi lakos,akar zarandok, kulso szemlelo stb.... www.youtube.com/watch?v=v-qzwiUEvzo

Konnyen abba a hibaba eshetunk ugyanakkor,
hogy szem elol tevesztjuk
magat az ajandekot.

1995. október 25.
„Drága gyermekek!
Ma arra hívlak benneteket, hogy menjetek ki a természetbe, mert ott találkoztok a Teremtő Istennel.

Hívlak ma benneteket gyermekeim, hogy adjatok hálát Istennek mindazért, amit ad nektek.

Hálát adva felismeritek a Magasságbelit és mindazokat a javakat, ami körülvesz benneteket.

Gyermekeim, Isten nagy, és hatalmas a szeretete minden teremtmény iránt. Imádkozzatok tehát, hogy megértsétek Isten szeretetét és jóságát.

A Teremtő Isten jóságából és szeretetéből,

mint ajándék vagyok én is veletek.

Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

www.medjugorjeportal.hu/uzenetek/1995

Ferdinandus 2014.05.15. 19:23:04

Számomra elképzelhetetlen, hogy ez a botrányos figura a Katolikus Egyház valódi pápája lenne. Mindig is volt bennem bizonyos kételkedés és vívódás a "zsinatos" pápák valódiságával kapcsolatban, de valahogy mindig meg-meggyőztem magam arról, hogy mindez abszurd feltételezés. Bergoglio fellépése azonban segített a kérdés eldöntésében, mára már szemernyi kételyem sincs afelől, hogy jelenleg olyan időket él a világ, melyben a valódi és legitim egyházat bizony a látható egyházon kívül kell keresni. Bergoglio és a zsinat után fellépett elődei közönséges ellenpápák, céljuk a katolikus egyház, a tanítás, a hagyomány lerombolása, káosz és romlás okozása a világban és az egyházban.

Bizonyos értelemben hálásak is lehetünk Bergoglio-nak, valószínűleg sok bizonytalan katolikus világosodott meg ugyanígy munkássága által.

2014.05.15. 19:44:55

@Ferdinandus:
mi is a bajod tulajdonképpen szegény Ferenc pápával?

csaba carmarthen 2014.05.15. 21:50:07

"Imádkozzatok pásztoraitokért, hogy böjtötök és imátok által szeretetben vezessenek benneteket. Köszönöm nektek."

"Drága gyermekek! A szeretet – az igaz szeretet – vezet hozzátok, amelyre szeretnélek megtanítani benneteket is. A szeretetre, amelyet Fiam mutatott meg nektek, amikor irántatok való szeretetből meghalt a kereszten. A szeretetre, amely mindig kész megbocsátani és bocsánatot kérni. Mekkora a ti szeretetetek? Anyai szívem szomorú, amikor szeretetet keres a szívetekben. Nem vagytok készek szeretetből alávetni akaratotokat Isten akaratának. Nem tudtok nekem segíteni abban, hogy azok is megismerjék Isten szeretetét, akik még nem ismerték meg, mert nincs igaz szeretet bennetek. Ajánljátok fel nekem szíveteket és vezetni foglak benneteket. Megtanítalak titeket megbocsátani, szeretni ellenségeiteket és Fiam szerint élni. Ne féltsétek magatokat. Fiam nem felejti el bajaikban azokat, akik szeretnek. Mellettetek leszek. Kérni fogom a Mennyei Atyát, hogy ragyogtassa rátok az örök igazság és szeretet fényét. Imádkozzatok pásztoraitokért, hogy böjtötök és imátok által szeretetben vezessenek benneteket. Köszönöm nektek." 2013. február 2.

www.medjugorjeportal.hu/uzenetek/2013mirjana

"Drága gyermekek, ma különös módon szeretnélek hívni benneteket arra, hogy ezekben a percekben imádkozzatok szándékaimért, terveimért, azért, amit el szeretnék érni ezzel a világgal, ezzel a plébániával, az Egyházzal. Drága gyermekek, imádkozzatok és legyetek állhatatosak az imában! Köszönöm, hogy ma is válaszoltatok hívásomra."

www.medjugorjeportal.hu/Home/2014majus5

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.05.15. 22:59:11

@Ferdinandus:

Ferenc pápa Péter törvényesen megválasztott utódja. Ugyanez a helyzet az összes zsinat utáni pápával. Az első vatikáni zsinat szerint a pápa tévedhetetlen, amikor "ex cathedra" nyilatkozik. Ugyanígy joghatósága van az egyetemes egyház fölött. Ez nem jelenti azt, hogy egyházpolitkájuk minden vonatkozásban helyes. Erről majd a történelem és a történelem úra, Jézus Krisztus fog itéletet mondani. Imádkozzunk Ferenc pápánkért! Azon az Egyházon kívül, amelynek a pápa áll az élén, nincs másik egyház. Ubi Petrus ibi ecclesia.

jabbok 2014.05.15. 23:58:46

@Ferdinandus: "jelenleg olyan időket él a világ, melyben a valódi és legitim egyházat bizony a látható egyházon kívül kell keresni"

Lennél kicsit konkrétabb?

1. Milyen időket él a világ? Mi a speciális a korábbiakhoz (és melyik korábbi korszakhoz) képest?

2. Rendkívül magabiztos vagy az egyház "valódiságának és legitimitásának" megítélésében. Minek alapján, milyen konkrét érvek alapján jutottál erre a kopernikuszi felismerésre?

Ezek nélkül kicsit olyan magyar futballszakértős maradna a megjegyzésed... ;o)

Domikk 2014.05.16. 11:46:17

kereszteny.mandiner.hu/cikk/20140514_christopher_a_ferrera_mit_jelent_pontosan_az_hogy_tradicionalista

Érintőlegesen kapcsolódik a témához. Elég amerikai megmondomafrankót stílusa van, de helyenként elgondolkodtató.

jabbok 2014.05.16. 14:02:47

@m-athos: Ahogy írtam már párszor, nekem személy szerint nyitott kapukat döngetsz, amikor egy normális, saját szakrális tempójában és ritmusában felépített, egységes (és nem a helyi pap kényének-kedvének kiszolgáltatott) liturgiát szorgalmazol. Lehet, hogy a gyerekeimmel most nem tudnék egy Barsi-féle 4 órás húsvéti vigíliát végig figyelni, de még ebben sem vagyok biztos.

Van róla személyes élményem, amikor az esztergomi bazilikában az 1 óra 10 perces vigíliát, amit kispapként kénytelen voltam végig kibírni (az ország első templomában, a liturgikából első órákon tanultakkal szöges ellentétben délután 1/2 5-től, tök világosban) rettenetesen hosszúnak éreztük - és aztán este 1/2 10-től lementünk a ferencesekhez. És (nem nekem, de sokaknak) meglepő módon a 4 órás liturgia cseppet sem tűnt hosszúnak, érthetetlennek, vontatottnak, unalmasnak.

És hogy nem egyéni érzékcsalódás volt ez a részemről, arra a legjobb bizonyíték az volt, hogy az előttem lévő padban 5-15 év közötti gyerekek ültek, vagy tizen - és egy sem aludt, nem dumált, nem fészkelődött. Pedig hajnali 1/2 2 (!!!) volt, amikor vége lett... Nem magyarázták a liturgiát, és nem is gazdagították modern show-elemekkel. Csak egész egyszerűen VALÓBAN BELE-KERÜLTÜNK, körülvett, magával rántott minket a liturgia.

jabbok 2014.05.16. 14:06:29

@jabbok: erre @m-athos: válaszoltam, nem tudom, miért nem hivatkozásként jelent meg...

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.16. 16:29:22

@jabbok: A 2014.05.16. 14:02:47-i kommentedet értem és elfogadom. Azonban úgy tűnik félreértés történt, mert én teljesen másról írtam.

Mondandóm lényege tömören az lett volna, hogy ha nem tudunk valamit a múltról, az nem jelenti azt, hogy az a valami az nem is létezett.

Például a liturgikus öltözetek vagy a tömjénezés már az apostolok korában. Korábbi állításoddal ellentétben sokkal valószínűbb, hogy ezek léteztek, mintsem hogy nem léteztek, bár tudományosan (jelen ismereteink alapján) egyik hipotézis sem bizonyítható.

Viszont az egyház hagyománya egyértelműen azt tartja, hogy ezek bizony már az apostolok korában is léteztek - és amíg a történelemtudomány ezt nem tudja hitelt érdemlően cáfolni, addig sem okunk, sem jogunk nincs ebben kételkedni.

Továbbá a liturgia sem volt - a szavaiddal élve - "formátlanabb". Például valamelyik levelében Szent Pál is előírja, hogy férfiak fedetlen fővel a nők viszont fedett fővel jelenjenek meg az Eucharisztia ünneplésén. Azt is tudjuk, hogy a katekumenek csak az igeliturgián vehettek részt, utána távozniuk kellett, az áldozási liturgián csak a hívek maradhattak.

Az első keresztények erős hitűek és nagyon fegyelmezettek voltak, ezért nehéz azt hinni hogy pont az Eucharisztiát ünnepelték volna valamiféle spontán vagy "formátlan" módon. (Ez modern korunk pünkösdista gyülekezeteinek jellemző tévképzete, ahogyan saját belső közösségi viszonyaikat vetítik vissza a keresztény ókorra.)

De az mindegy is, hogy mit képzelünk, hiszen Szent Jakab apostol liturgiáját konkrétan ismerjük, és egyáltalán nem "formátlanabb" mint bármelyik másik későbbi liturgia. (Sőt...)

Ez lett volna a 2014.05.14. 13:31:41-i és a
2014.05.14. 15:51:19-i kommentem lényege, sajnálom, ha esetleg félreérthetőre sikeredett.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.16. 16:31:31

@jabbok: (Hm... Technikai próba. Nálam is feketével jött elő a komment címzettje, megnézem hogy most mi lesz?)

plexus · http://brendel-figyelo.blog.hu/ 2014.05.16. 20:22:29

@jabbok:
"A katolicizmus abban a formában, ahogy mi ismerjük, nyilvánvalóan össze fog omlani. Már most is csak látszólag működik. konkrétan: - plébániai rendszer, 20 éve még 1-2 káplán per plébánia, ma 5-10 plébánia per pap; holnap? 10 év múlva?"
Erre szeretnék reagálni, pontosabban kérdezni, nem másolom be ide az egész kommentet. Szóval.. azt is írtad, hogy ezt a helyzetképet (vagy víziót - ami a jövőre vonatkozik) nem tekinted pesszimistának, hanem realistának...
Akkor milyennek képzeled el a jövő rk. egyházát - ebben a szekuláris világban? Mi az ami szerinted megújulást hozhat (mondjuk a Szenléleken kívül) konkrét lépésekben? Kisközösségek, mozgalmak? Egyáltalán kell-e, s ha igen, milyen megújulás? Más szóval: reform? Változás? S ez meghozhatja-e a várt eredményt? Egyáltalán: mire számítasz, mit remélsz? Jó sok kérdőjel :)

csaba carmarthen 2014.05.17. 21:50:24

Ahogy Fiam harmadnapon feltámadt a halálból, ugyanúgy fog harmadnapon megmutatkozni, a háromnapos sötétség végén, Második Eljövetelekor.

Azt szeretném, ha tisztában lennétek ezzel a háromnapos sötétséggel, hogy ne féljetek tőle.

A szentelt gyertyák fogják biztosítani az egyetlen, Általam megengedett világosságot, hogy lehetővé tegye azok számára, akik szeretnek Engem, hogy lássanak, és örömmel várják Fiam Érkezését.
metropolita.hu/nyomtatobarat-verzio/?cikk_id=18806

Ne tartsatok irántatok való Szeretetemtől, vagy az Általam gyakorolt Hatalomtól,

mert a ti javatokat szolgálja az,

hogy Én megengedem,

hogy mindezek az események megtörténjenek a Nagy Napig tartó időszakban.

Megengedem ellenségeimnek, hogy körüljárjanak a Földön. Én megengedem a pusztítóknak, hogy megtévesszék az embert, mert így fogom próbára tenni azok hitét, akik meg lettek áldva az Igazsággal.

De tudnotok kell a következőt. Azok, akik elárulják Isten Igéjét, száműzve lesznek a pusztába. Azok, akik lesújtanak, és megbüntetik felszentelt Szolgáimat, akik szeretik Fiamat, keményen meg lesznek büntetve. Meg fogom engedni a gyengéknek, és azoknak, akiket könnyű megvezetni, hogy meg legyenek tévesztve, hogy amikor, leányom, a neked adott Próféciáim bekövetkeznek, akkor majd bánják meg bűneiket, és keressenek Engem.

Gyermekek, azért készítelek fel benneteket, hogy Akaratom beteljesedjék, és hogy Országomban éljetek majd, hiszen erre születettek. A világ, amelyben éltek, beszennyeződött a gonosz és annak hatása következtében. A Földet bűn sújtja, most jobban, mint valaha, és a bűn fokozódni fog, melynek mindegyikőtök, akik igazhitűek vagytok, tanúi lesztek. Emlékeztetni kell benneteket az Igazságra, mától, azaz húsvét vasárnaptól fogva minden egyes nap, mert enélkül tévelyegni fogtok, és el fogtok veszni.

Csak nagyon kevesen fogjátok elutasítani az új egy-világegyházat, ezért Beavatkozásom gyors lesz. Magamhoz foglak vonzani benneteket, felemellek titeket, amikor a hitehagyás gyötrelme elviselhetetlenné válik, és megmentem lelketeket bármilyen Általam választott eszközzel, inkább, minthogy elveszejtselek benneteket ellenségeim javára. Azt szeretném, hogy kedvesen, szeretetteljesen tekintsetek azokra, akik Fiam ellen harcolnak eme Küldetése miatt, hogy felkészítse a világot az Ő Második Eljövetelére. Azt kérem, hogy ezzel a különleges Imahadjárati Imával kérjetek Engem, Örök Atyátokat, hogy gyakoroljak Irgalmat mindazok iránt, akik megpróbálják meggátolni Kezemet, Nagylelkűségemet, Hatalmamat és Istenségemet:

Imahadjárat (147) Atyaisten, gyakorolj Irgalmat azokon, akik megtagadják Fiadat

Ó, Istenem, Örök Atyám, kérlek Téged, gyakorolj Irgalmat azokon, akik megtagadják Fiadat. Esedezem azokért a lelkekért, akik megpróbálják elpusztítani Prófétáidat. Könyörgök azon lelkek megtéréséért, akik Számodra elvesztek, és kérlek, hogy Te segíts gyermekeidnek felkészíteni a lelküket, és a Te Isteni Akaratod szerint alakítani az életüket, szeretett Fiad, Jézus Krisztus Második Eljövetelét várván. Ámen.”

Menjetek Gyermekeim, és készítsétek fel mindazokat, akiket ismertek, különleges imákat ajánlván fel Nekem, Örök Atyátoknak, Nagy Irgalmamért.

nagyfigyelmeztetes.hu/rozsafuzerek/uj-imahadjarat-jezustol/

nagyfigyelmeztetes.hu/2014/05/isten-az-atya-csak-nagyon-kevesen-fogjatok-elutasitani-az-uj-egy-vilagegyhazat-ezert-beavatkozasom-gyors-lesz/

jabbok 2014.05.20. 23:38:50

@plexus: "Akkor milyennek képzeled el a jövő rk. egyházát - ebben a szekuláris világban? Mi az ami szerinted megújulást hozhat (mondjuk a Szenléleken kívül) konkrét lépésekben? Kisközösségek, mozgalmak? Egyáltalán kell-e, s ha igen, milyen megújulás? Más szóval: reform? Változás? S ez meghozhatja-e a várt eredményt? Egyáltalán: mire számítasz, mit remélsz? "

Tulajdonképpen nem gyártok víziókat magamnak sem, célokat meg főképpen nem.

De abban nagyon hiszek, hogy a VALÓSÁGOT már nem sokáig lehet takargatni.

Sőt, abban is, hogy a jelenlegi helyzet - ahogy írtam is korábban - sokkal jobb, mint mondjuk a 100 évvel ezelőtti magyar egyházi helyzet.
__________

Egyszerűen azt gondolom, hogy a plébánia rendszer már most is csak látszat, legalábbis vidéken, de még a nagyobb vidéki városokban is: az egy-egy 60-80 éves pappal és a hozzá tartozó 5-15 fíliával...

Lelkipásztori tevékenység alig van: mifelénk konkrétan (megyeszékhely és püspöki székhely léte ellenére) nincs egyetlen gyerek-, alsós-, felsős-, ifjúsági- vagy felnőtt közösség, kivéve az akut szakrális eseményekhez kapcsolódó ad hoc "képzéseket" (pl. bérmálkozási felkészítő illetve ZÁRT, intézményhez kötött hittancsoportok, pl. az egyházi kollégiumokban). Még konkrétabban: a kamasz gyerekeimnek sem mi, sem ők maguk nem találtak közösséget, pedig több papnál, és még több ilyen ad hoc csoportnál próbálkoztak, próbálkozunk.

Egyetlen Bibliaóra vagy felnőtt katekézis sincs. Néhány tematikus előadás különféle aktuális, hithez vagy egyházhoz kapcsolódó kérdésról még előfordul - de szisztematikus katekumenátus, vagy hittan, vagy biblikus sorozat egyszerűen nincs.

Fórum jellegű, közösségi, interaktív, nem csak befogadást, hanem aktív együttgondolkodást is kialakító, képzést is szolgáló alkalom még kevésbé van.
___________

És hogy a kérdés elől ne térjek ki - hogy mi lesz?

Közösség már most is csak ott van, ahol a hívek csinálnak maguknak, vagy a gyerekeiknek. Ott viszont megindul az élet.

Én azt hiszem, hogy szépen, szervesen ki fog ez alakulni. Ma még némelyik pap - ki féltékenységből, ki bizalmatlanságból - direkt keresztbe tesz az aktívabb közösségeknek (annak a kevésnek, ami van mifelénk). De a papok kihalnak: voltunk pár éve egy rekollekción a püspök atya meghívására, hát nem kell prófétának lenni, elég a legelemibb matematika. Sokkoló, de egyben relevációval felérő élmény volt együtt látni az egyházmegye papságát...

Márpedig a papság számának, és még inkább hatásának drasztikus csökkenésével a vasárnapi kereszténység is masszívan vissza fog szorulni.

És szépen lassan teljesen az alapoktól kell - de végre LEHET IS - majd újra indulni. Az evangélium alapjaival.

De mint mondtam, nem céljaim ezek, még csak nem is vízióim vagy reményeim, csak egyszerűen ha így lenne, azon lepődnék meg legkevésbé.

Ahol a pap(ság) továbbra sem lesz testvéri, őszinte, kölcsönös kapcsolatban a hívekkel, ott egyszerűen befalazódik, és kiszorul. Ma már a falusi emberek többségének is kevés az, hogy "de én fel vagyok szentelve", meg hogy (ahogy pl. a mi papunk havonta minimum kétszer elmondja) "aki a papot kritizálja, az Krisztust taszítja el magától" - miközben alapvető szüksége lenne az ÉPÍTŐ kritikára, hiszen a munkájának (egyszerűen a MUNKÁJÁNAK, a KÖTELESSÉGEINEK) a nagyrészét is úgy és annyiban végzi el, ahogy kedve és rettenetes fáradtságai adják... (Egyszerűen nem megy be hittanórára, stb....)

Én nagyon bízom abban, hogy egy őszinte, egyszerűen csak NORMÁLIS (nem "mintaszerű", meg "példaértékű", csak egyszerűen VALÓDI) közösség körül megindul a szembesülés MINDANNYIUNKBAN (bennem is) azzal, ami van, ami az igazság - ami elválaszthatatlan attól, AKI Van. Az intézmény gyengülni fog - de a karizmák (nem elsősorban a látványosak, nem a felkapottak) már most is jelen vannak, és egy ŐSZINTE egyházban robbanásszerűen meg fognak erősödni.

De hogy hogyan? Kíváncsian várom.

Mi a magunk pici szeleteit (közösségi, több házaspár által végzett házassági felkészítések; gyerekneveléssel, párkapcsolattal foglalkozó előadások és fórumok szervezése nyílt alkalmakon, ahol a hallgatóságnak közel fele-kétharmada nem templomba járó ember; az egyházmegyei rendezvények - pl. a mostani majális - kicsit rendhagyóbb, vonzóbb programmá tétele; és főleg a saját családjaink, a velünk élő sérült gyerekek, fiatalok (most éppen tíz), illetve a családközösségünk becsületes vállalása... Mondjuk ez utóbbiak egyáltalán nem látványos dolgok, nem élünk kirakat-életet - de azért nem is titkolható egy néhány ezres faluban.

De egyáltalán nem gondolom, hogy ez egy követendő minta lenne. Sőt. Éppen arra számítok, hogy hihetetlenül gazdag, sokféle lesz az új egyház... Messze több féle még a "lelkiségi mozgalmak"-nál is. Minden aktív család és közösség körül más lesz - most úgy gondolom.

IMHO. SZVSZ.
NEM vagyok próféta.

;o)

plexus · http://brendel-figyelo.blog.hu/ 2014.05.21. 20:38:10

@jabbok:
köszönöm szépen, elgondolkodtató, amit írtál.
és szomorú is, főleg, ami a közösségek hiányát illeti.
Az meg különösen, ha a pap akadályozza meg, fojtja el egy ilyen kezdeményezés léttrejöttét.

Egyet nem tudok vagy értek: a püspökök nem látják ezt? Elolvastam sorban a SZIT Pászotorok sorozat köteteit, igaz, hogy életútinterjúk, és inkább a hivatásra, a múltra reflektálnak, de egyikben sem találkoztam mélyebb elemzéssel, problémafelvetéssel, megoldáskereséssel. Bár ez így egysikú, mert voltak pozitív példák, pl. Biró püspök és a Csücsop, illetve Beer M. kezdeményezései, de főleg általánosságban beszéltek az elvallástalanodás jelenségéről. Egy püspöktől többet várnék.
Vagy vegyük a YOUCAT-ot évekig vártam rá, még levelet is írtam a nemzetközi honlapnak; hamarabb jelent meg románul, aztán végül a Kairosz tavaly kiadta. Az ifjúsági honlapok kihaltak, valamiféle YOUCAT kezdményezésnek nyoma sincs. (bár a jezsik most indítottak hittant ez alapján)

Azzal egyetértek, hogy mi magunknak kell megtenni a tőlünk telhetőt, és az alulról jövő kezdeményezéseknek van jövője. De ennek is szüksége van (lenne) támogató közegre.
És a hivatások kérdését (elöregedés, "paphiány") csak akkor oldja meg, ha újakat is hoz.
Sokféle egyház: pl. otthoni misék, házaknál.
Frans Horsthuis - egy holland zarándok pap - erről ír a Királyi út. c könyvében.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.22. 19:17:56

@plexus: "otthoni misék, házaknál"

Érdekes ötlet, de a magam részéről nem tudom támogatni.

Persze volt rá példa a történelemben, de nem szabad elfelejteni, hogy csak kényszerből, amolyan pótmegoldásként történt így a dolog, a keresztényüldözések idején, amikor templomok nem épülhettek. De ahol tehették, ott nem is magánházaknál gyűltek össze, hanem a vértanúk sírjánál.

Az igaz, hogy a keresztény ember életcélja, hogy profán, világi életét minél inkább úgymond szakralizálja. De ugyanakkor szükség van teljesen szakrális terekre és teljesen szakrális időkre is. Számomra egyértelműnek tűnik, hogy az Eucharisztia ünneplésének - a rendkívüli eseteket leszámítva - a teljesen szakrális térben és időben kell történnie. Hiszen ilyenkor a Mennyei Liturgiába kapcsolódunk be, és a kerubok karával együtt énekeljük az Úrnak, hogy "Szent, Szent, Szent..."

Magánvéleményként írtam ezt, de tulajdonképpen ugyanez a görögkatolikus egyház hivatalos állásfoglalása is: a liturgiának a templomban a helye. Még a szabadtéri liturgiák is meglehetősen problematikusak, lehetőleg tartózkodni kell tőlük, csak a legvégső esetben lehet élni velük - ahogyan püspök atyánk erre több ízben is felhívta a figyelmet.

Persze össze lehet gyűlni házaknál. Minden napszaknak megvan a maga liturgikus szertartása, el lehet végezni ezeket is, akár pap nélkül is.

Dr. szpahi 2014.05.22. 19:58:39

@m-athos:

Valahol említetted, hogy bizonyos hagyomány szerint az utolsó vacsora elkészítéséhez használt kovászból Tamás félretett, ezt használták a köv. kenyérhez, és így tovább mind a mai napig. Ilyenformán (ha jól értem) a Eucharisztikus vacsora mind a mai napig egyfajta metonimikus kapcsolatban van az utolsó vacsorával...

Node: Jézus idejében nem kovásztalan kenyeret használtak?! Én így tudtam...

Dr. szpahi 2014.05.22. 20:00:34

@jabbok:

Nagyon jó, amit a megújulás szükségességéről (és lehetséges formáiról) írtál. Nagyrészt ezt én is így látom :-)

vaccinium 2014.05.22. 23:18:57

@m-athos: "otthoni misék, házaknál"

Ez nekem is furcsa volt, bár nem elsősorban a liturgia és a megszentelt hely miatt, hanem mert első megközelítésre úgy érzem, elvész a közösségi jelleg (persze nem tudom, Hollandiában egy-egy hétköznapi misén hány hivő vesz részt...). Az elolvasott részlet (Frans Horsthuis: Európa megújult egyházának látomása) alapján viszont nagyon köszönöm @plexus:-nak, hogy felhívta rá a figyelmemet.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.23. 00:17:10

@Dr. szpahi: Igen, a "Szent Kovász" nevezetű eucharisztikus kenyér a nesztoriánus asszír egyház hagyománya és egyben szentsége is.

A keleti egyházak többségének hagyománya szerint nem kovásztalan kenyeret használtak, mert az utolsó vacsora az még nem a Pészách volt, hanem csak az előkészület az ünnepre.

A keletiek közül egyedül az örmény egyház használ kovásztalan kenyeret, de nem ostyát, hanem egy palacsinta-vékonyságú nagy átmérőjű lepényt, Ezt apró darabkákra törik, és a borba bemártva két szín alatt áldoznak a hívek.

Még egy érdekesség a kovásszal kapcsolatban. Athosz hegyen azokban a kolostorokban, ahol őrzik az eredeti Szent Kereszt egy darabját, kovász nélkül készítik el a tésztát, megáldják az ereklyével és ettől kel meg a tészta.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.23. 00:19:08

@Dr. szpahi: Még annyit, hogy a bizánci szimbolika úgy értelmezi, hogy a kenyér Krisztus teste, a kenyérben a kovász pedig az életadó Szentlélek.

2014.05.23. 01:32:31

@Dr. szpahi:
"Node: Jézus idejében nem kovásztalan kenyeret használtak?! Én így tudtam..."

csak a rend kedvéért mondom, Jézus is így tudta, mivelhogy zsidó volt és eképpen ülte meg az ünnepet...

A peszach-áldozat és annak társaságban való ünnepélyes elköltése szoros kapcsolatban van Jézus utolsó vacsorájával, a keresztény Egyház Úrvacsorájával. A szinoptikus evengéliumok szerint az Úrvacsora nem volt más, mint a peszachi ünnepi vacsora, vagyis az, amit ma széder-estnek nevezünk.
Az utolsó vacsorán Jézus tizenkét tanítványával valóságban a Törvény által előírt „chavurá”-t alkotott, azt az ünnepi társaságot, amelyhez Mózes törvényei szerint egy-egy áldozati bárány elfogyasztása végett társulni kellett. Láthatjuk, hogy már akkor előírás volt a terített asztal, a bor, a borra való áldás és a hallél imák. Mindez a mai széder-esténk vallásgyakorlatában is benne van. A hallél imát Márk külön is kiemeli:
„És dícséretet énekelvén kimenének az Olajfák hegyére.” (XIV.26)
Így lett Jézus peszach áldozati vacsorája, a mai széder elődje, az Úrvacsora, a kereszténység legszentebb szertartása: az Eucharisztia. Ez az összefüggés nem vonható kétségbe. Ezért a széder-estnek, a peszach-ünnepnek szentsége a kereszténység által az egész világ vallási és erkölcsi életére mély hatást gyakorolt. A zsidó peszach-esti ünnepi szertartás, a széder és a keresztény Úrvacsora között tényleg számos külső és belső hasonlatosság van. Mindkettő szimbolikus, misztikus. Itt is, ott is a résztvevők egy szakrális társaságot alkotnak. Minkettő előre vetíti az emberek reményét a jobb, a messiási időkre. Amiként az a tanítás, hogy az Úrvacsora ostyája ténylegesen Jézus teste, bora pedig Jézus vére, - ugyanaaz a személyes jelenlét nyilvánul meg a Misna bölcsének, Rabban Gamliélnek abban a tanításában, amit most is, ma is a haggada szövegében elmondunk:
„Minden korban köteles az ember magát úgy tekinteni, mintha önmaga ment volna ki Egyiptomból.” (Misna, Pesachim X,5)
S talán nem véletlen, hogy Gamliél rabbi volt Pál apostolnak mestere.
A két szertartás között egyéb összefüggés is van. Az átlényegülésnél, közvetlenül az áldozás előtt, a katolikus liturgia szerint a 118. zsoltár 26. versét mondják:
Áldott, aki jön az Úr nevében…
Tehát ugyanazt a hallél imát mondják, amit mi is énekelünkezen a szent estén.
A szentostya előírás szerint búzalisztből készül, mint a pászka. Az ostyának kerek formája van, mint a régebbi pászkának is, amit a VI. századi képeken, így a ravennai S. Vitale katedrális mozaikján láthatunk. Az ostyatartó széder-tálhoz hasonlít. Az ostyának három részre való törése megfelel annak az ősrégi zsidó szokásnak, hogy a széder-tálon három macca van. Amiként a peszach-estét az böjt előzi meg, ugyanúgy az Úrvacsorát is. Azon körülmetéletlenek nem vehettek részt, ezen pedig a meg nem kereszteltek. Egészen az V. századig az egyházi év első hónapja az volt, amelyre a húsvét esett.
(OMZSA HAGGÁDA)

kaufmann.mtak.hu/hu/study10.htm

(Izrael misztériuma 2011.04.23. 13:17:22)

manlakos 2014.05.23. 06:02:27

@Dr. szpahi: Nem ismerem igazán a keleti egyházak gyakorlatát,de kovász, készíthető, ha lisztet és vizet ,(tehát a kovásztalan kenyér alkotóelemeit) összekeversz és néhány napig (letakarva)állni hagyod.
Először csak kis mennyiséget kell összekeverni,néhány nap múlva lehet megduplázni.
Ilyenformán elképzelhető,hogy a kovásztalan kenyér anyagából kovász készüljön.

jabbok 2014.05.23. 08:53:00

@plexus: "Egyet nem tudok vagy értek: a püspökök nem látják ezt?"
Vannak püspökök, akik nagyon is látják, sőt, értik is. Sőt, még tesznek is ellene. Sőt, még valamennyi sikerül is nekik belőle. Pl. Beer Miklós...

De a püspökök egy jelentős része nagyon nehéz helyzetben van.

A mi püspökünk amikor megérkezett az egyházmegyébe, az olyasmi élmény volt nekünk, mint a világegyházban Ferenc pápa: volt alkalom pl. amikor az ifjúsági keresztúton a székhelye melletti falunkban egyszercsak beállított rövidnadrágban, biciklivel egy "fickó", és beállt közénk a keresztutat járni - és csak második odanézésre jöttünk rá, hogy jé, hát ez a püspök... És amikor családi majális vagy lelki nap volt, reggel jött, este ment; és hiába hívták ki a papok a sorból az étkezőben a saját asztalukhoz, ő tök normálisan azt válaszolta, hogy most a családok közt akar lenni, velünk akar beszélgetni.

Aztán nekilátott nagy lelkesedéssel az egyházmegye átszervezéséhez. És nyilván sok papi érdeket sértett, sokaknak a tyúkszemére lépett - meg nyilván biztos tényleg követett el hibákat is, ezt nem tudom, de nem is érdekel. Az egyértelmű volt, hogy jót akar, és legalább tesz is érte. Voltak pl. olyan húzásai, hogy a papi rekollekciókra, ahova havonta egyszer ugye minden papnak (elvileg) kötelező elmenni, minden hónapban egy-egy lelkiségi mozgalomból hívott el "civileket" (pl. minket), hogy a papoknak beszéljünk. Na ezt konkrétan tudom, hogy ez is sokaknál kiverte a biztosítékot: mi az, hogy a birka tanítja a pásztort??? Mindenesetre mára a saját papjainak a jórésze ott tesz neki keresztbe, ahol tud. Nagyon hatásosan lehet ám szívatni egy püspököt: pl. neki kedves nagy rendezvények idejére "véletlenül" pont arra az időpontra ellenprogramokat szervezni a célcsoportok plébániáin. Nem is feltűnő, tényleg könnyű arra hivatkozni, hogy ugyan mikor máskor lenne elsőáldozás meg egy névnapos szenthez zarándoklat, ha nem a húsvéti időben. Ja, hogy pont akkorra hirdette a püspök az egyházmegyei családi majálist? Hú, nem is jutott eszünkbe... És a majálison 5-600 helyett 300-an vagyunk, és a püspöki misén félig üres a templom...

Ő meg ahelyett, hogy közöttünk keresett volna munkatársakat, szövetségeseket, szépen lassan magányos farkas lett. Formailag ugyan van körülötte néhány pap, ő mondogatja is, hogy ő aztán nem magányos - és ez annyiban igaz is, hogy három-négy pap mindig van körülötte. De "világiak" közé már csak misézni meg reprezentálni jön, majális vagy adventi családi nap: jön, lemisézik, aztán elmegy... És a papok között természetesen mindig neki van igaza, vagy legalábbis az utolsó szó joga mindig az övé. Nem tudom, ki lenne így képes emberközeli meg párbeszédre képes maradni - én biztos nem. És szerintem ő sem.

Sokan imádkozunk még érte, beszélni is próbáltam vele, mondtam neki, hogy hiányzik nekünk és hogy köztünk sok segítséget is találna - de csak hümmögött, bólogatott, mondta, hogy ő mindenhova elmegy, ahova hívják - változni nem változott semmi. Persze hogy eljött a családi majálisra - de sokat nem láttunk belőle a misén kívül. De konkrétan tudom, hogy közösségekbe is próbáltuk hívni, pl. az egyik közösségbe hívták disznóölésre is, hogy ne mindig csak szakrális közegben legyen köztünk - már nem megy el... Egy darabig még próbálkozunk, azt hiszem, én is bemegyek még egyszer hozzá - de aztán lassan mindenki lemond róla, és lesz belőle egy olyan megkeseredett, kudarcaiba zárkózó öregember, mint a mostani nyugdíjas püspökünk. És mi is megleszünk nélküle. Ami talán még nagyobb baj.

Szakrális szolgáltatóvá válik ő is.

De nem volt ez nagyon másként régen sem: mondjuk Borromeo Szt. Károly kitartott abban, amit (SZERINTEM) a mi püspökünk is akart és elkezdett - cserébe vagy tucatszor próbálták a saját papjai meggyilkoltatni, és negyvenegykét évesen végelgyengülésben halt meg... Hát én megértem, hogy ezt nem sok mai püspök csinálja végig.

Szóval megértem. De attól még borzasztó.

Szerintem az a püspök, aki nem veszi körül magát rögtön az elején ÉS TARTÓSAN olyan emberekkel, akik nyíltan, őszintén tudnak és mernek beszélni vele is, szemébe merik és tudják mondani azt is, ha SZERINTÜK valami hülyeséget csinál - az elveszett ember.

Mondjuk ez nem püspöki privilégium: mindig is azt gondoltam, hogy akármilyen pimaszok is a kamasz gyerekeim, nekem legalább akkora szükségem van az ő visszajelzéseikre, mint nekik az enyémre... Akkor is, ha néha formailag "tiszteletlenül" adják elő, vagy tartalmilag sem MINDIG vagy nem TELJESEN van igazuk.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.23. 09:41:08

@Izrael misztériuma: "A szinoptikus evangéliumok szerint az Úrvacsora nem volt más, mint a peszachi ünnepi vacsora, vagyis az, amit ma széder-estnek nevezünk."

A szinoptikus evangéliumokban van némi ellentmondás, vagy inkább talán számunkra nem kellően precíz megfogalmazás.

Igaz, hogy egyfelől arról írnak, hogy az utolsó vacsora a kovásztalan kenyerek ünnepén történt (Mt 26, 17; Mk 14,12; Lk 22,7).

De azt is írják, hogy a temetés az 'előkészület' napján történt (Mt 27,62; Mk, 15,12; Lk 24,54). Ez az előkészület nem a szokásos pénteki előkészület, hanem a Pészáchra való előkészület, hiszen "az a szombat ugyanis nagy ünnep volt" (Jn 19,31).

János úgyis adja meg az utolsó vacsora időpontját, hogy az a 'Pászka ünnepe előtt' (Jn 13,1) volt. Niszán hó 14. (a Pászka első napja) Nagyszombat volt, az utolsó vacsora tehát niszán 12-én történt.

Ez nem csak egy történelmi hipotézis a sok közül, hanem a keleti egyházakban ez a hivatalos teológiai tanítás is.

2014.05.23. 10:10:26

A pészah az Újszövetségben
Az utolsó vacsora néven ismert esemény egy szédereste volt, amit Jézus Krisztus a tanítványaival töltött. Jézus töltötte be a családfő szerepét. Ő mondta el a Kiddúst (Mt 26,27). Az evangéliumi beszámolókban a mosakodás eseménye is megjelenik, Jézus mosta meg a tanítványok lábát, ezzel arra utalva, hogy meg fogja tisztítani őket a bűneiktől. Jézus jobbján János ült, ez összecseng azzal a hagyománnyal, miszerint János volt a legfiatalabb apostol. A szédereste folyamán a legifjabb gyermek gyakran a családfőre támaszkodik. Így tett János is (Jn 13,23). A falat bemártása szintén fontos szerepet kap az utolsó vacsorán: ezzel leplezte le Jézus elárulóját (Jn 13,21-27). Jézus bemártotta és odaadta Iskarióti Júdásnak. Ha tartották magukat a szokáshoz, Júdás után a többiek is kaptak egy-egy bemártott falatot. Lehet, hogy ezért nem volt világos a tanítványok előtt, hogy ki árulja el Jézust. Júdás elment a szertartásról, így az úrvacsora bevezetésénél már nem volt jelen. Abban az időben még sült bárányból, keserű zöldségekből és pászkából állt az étkezés, a bárányt a Templom lerombolása után (Kr. u. 70) kivették az étrendből. A harmadik pohárnál (megváltás pohara) vezette be a Messiás az úrvacsorát. A negyedik pohárra (elfogadás/dicséret pohara) mondta Jézus, hogy nem issza mindaddig, míg a tanítványaival a messiási királyságban nem ihatja együtt (Mt 26,29). Az evangéliumi beszámolókban a záróhimnusz is megjelenik: „És dicséretet énekelvén, kimenének az olajfák hegyére.” (Mt 26,30).
wiki

2014.05.23. 10:13:29

Az utolsó vacsora egy Széder est keretében zajlott. Az eseményei követik a zsidók által ma is megtartott Széder menetét.

Jesua (Jézus) az akkori peszáhon a világtörténelem legnagyobb eseménye előtt állt, a megváltás előtt. Ez az ünnep lezárta a korábbi peszáhok sorát, és új korszakot indított el. A vacsora jelentősége ezért nem mérhető össze bármelyik korábbi peszáh ünnepével. Mégis azt látjuk, ha megvizsgáljuk a vacsora lefolyását, hogy Jesua (Jézus) tökéletesen eleget tett a zsidó peszáh előírásainak és a hagyománynak. Nem lépett ki az Isten által megszabott rendből. Ezt megtartva adta az Úrvacsorát, és ezt a rendet tiszteletben tartva tölti meg új tartalommal az Örökkévaló peszáhját. Jesuának (Jézusnak) nagyon fontos volt ez a peszáh, hiszen így vezeti fel: „Nagy volt bennem a vágy arra, hogy mielőtt szenvednék, ezt a pászkát elköltsem veletek.”
(Luk. 22, 15 – Csia)

Széder est – az utolsó vacsora
www.izrael-immanuel.net/?p=841

plexus · http://brendel-figyelo.blog.hu/ 2014.05.23. 15:26:50

@m-athos: @vaccinium:

Az otthoni misékhez:
Ezt csupán ötletként írtam jabbok ama felvetésére, hogy "sokféle lesz az új egyház... Messze több féle még a 'lelkiségi mozgalmak'-nál is." tehát, hogy akár ez is beleférne.
Tényleg, jabbok, szerinted?
Mert mi van akkor, ha egyes vidékeken már nincs működő plébánia, templom, kápolna -de van 2-3-4 hívő család és jár arra pap? Tehát én így tudnám elképzelni...
Ugyanakkor teljesen igazatok van, a szakrális tér is fontos. De biztos mindenki hallott már olyan miséről, pl. cserkésztáborban, ahol nem templomi körülmények között miséznek. S mért ne lehete épp akkor szakrális (=megszentelt tér) arra az időre a rét közepe?
Horstuis atya példája más. Ő egy vándorló pap (püspökének engedélyével), időnként valahol hosszabb időt eltölt. Aztán útnak indul megint. Előfordul, hogy meghívják magánházakhoz, és a könyvben említett példájában, eképp mutatott be szentmisét. (S ha azt olvassuk, hogy Hollandia 1500 templomából tíz éven belül 500 marad meg, akkor ez elgondolkodtató.)
De pl a Jézus Kistestvérei vagy más foucauldi közösségek, akik nem kolostorban, hanem akár lakótelepi lakásban laknak, ott is miséznek, igaz, az egyik szoba ilyenkor általában kápolnává van alakítva.

plexus · http://brendel-figyelo.blog.hu/ 2014.05.23. 15:34:02

@jabbok: igen, Beer Miklós nevét én is említettem, tőle sok szimpatikus megnyilatkozást, kezdeményezést olvastam.

Amit a püspökről és papjairól írtál az mélyen elszomorított. Mert tulajdonképpen a kezdeményezései kisiklottak. Egyedül nem megy? De hát a püspök fogjon össze a világiakkal-hívőkkel a papjai ellenében? Azért ez nem 'normális' állapot. Nem tudom ki és hol rontotta el, ki mennyit hibázott, és az egész jelenség amit leírtál, mennyire a hierarchia/tekintély és klerikiális-laikus probléma/ellentét, és mennyire emberi kicsinyesség és gyarlóság.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.23. 15:46:15

@Izrael misztériuma:
"Az utolsó vacsora egy Széder est keretében zajlott."

Ez félig-meddig igaz, de pontosítani kell. Egy Széder-est keretében zajlott, amely Széder-estet NEM A NAPTÁRI NAPJÁN, HANEM ELŐBB TARTOTTAK MEG: "Pászka ünnepe előtt történt" - írja János, és rögtön magyarázatot is ad, hogy miért hozták előbbre az ünnepet - "Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához..." (Jn 13,1)

Az azévi naptár így volt:
niszán 12. - Nagycsütörtök, az utolsó vacsora.
niszán 13. - Nagypéntek, Krisztus kereszthalála és eltemetése. Innen eredeztethetőek a 'péntek 13-át' övező babonás hiedelmek is.
niszán 14. - Nagyszombat, a Pászka első napja, Krisztus sírban nyugvása, diadalmas pokolra szállása és a holtak kiszabadítása, a feltámadás vigíliája.

A bizánci szertartásrendben a feltámadási szertartás refrénszerűen ismétlődő ódája így hangzik:

"Föltámadás napja a Pászka,
az Úrnak Pászkája,
világosodjunk fel, népek,
mert a halálból az életre
és a földről az égbe
átvitt minket Krisztus Istenünk,
kik az Ő győzelmét énekeljük!"

Bármit is állapítson meg a történelemtudomány és bármit is tanítsanak más felekezetek, mi görögkatolikusok (és persze az orthodoxok is) azt kell hogy higgyük, hogy az utolsó vacsora még a Pászka előtt megtörtént.

Egyszerűen azért, mert így őrizte meg a hagyomány (mert megőrizte!) éppen ezért erre épül a szertartásrendünk is. Pontosan ezért használunk kovászos kenyeret és ezért énekeljük a feltámadási szertartáson, hogy "föltámadás napja a Pászka".

Érdemes a liturgikus szövegekre ebből a szempontból is komolyabban odafigyelni. Sokáig a hitoktatás egyetlen fóruma és eszköze maga a templomi szertartás volt. Ezért a bizánci liturgikus szövegeket szándékosan úgy fogalmazták meg, hogy egyéb funkciói mellett a teológiai ismeretek közvetítésére is alkalmasak legyenek.

Tehát amikor azt énekeljük, hogy "föltámadás napja a Pászka", akkor az nem csak egy költői kép, hanem konkrétan azt is jelenti, hogy egyházunk tanítása szerint Pászka ünnepén már a föltámadás történt, az utolsó vacsora dátumilag előbb volt.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.23. 16:16:55

@plexus:
A görögkatolicizmus egyetlen lelkiségre, a bizáncira épül. Ennek a lelkiségnek ellent mond a templomon kívül végzett liturgia, ilyen csak kényszermegoldásként lehetséges. Az antimenzion használata viszont ez esetben is kötelező.
www.parochia.hu/1oldalelemek/Liturgikus_lexikon/Antimenzion.htm

Bizánci templomban a szentély a Mennyek Országa, a hajó a földi világ, az ikonosztáz pedig egyszerre elválasztja és összeköti a kettőt. Nagyon fontos konkrét tanítása van annak, hogy a liturgián mi az, ami az ikonosztáz előtt történik, és mi az, ami mögötte történik. Ideiglenes helyszíneken ez a tanítás elvész.

A római katolicizmus más, ott számos eltérő lelkiségi irányzat él párhuzamosan egymás mellett. Nyilván több olyan is van, amelyikkel összeegyeztethető a szabadtéri vagy a lakásban végzett mise.

A hollandiai példával azért vannak fenntartásaim. Hollandia egy Dunántúl nagyságú ország, csak sokkal jobb közlekedési infrastruktúrával. Gyakran látogatok szórvány-gyülekezeteket, sőt, a sajátom is az. Azt veszem észre, hogy az igazán hívő embereknek nem okoz problémát, ha esetleg a szomszéd megyébe kell átjárnia templomba. Sz.v.sz. Hollandiában sem lehetnek annyira megközelíthetetlen helyeken a még megmaradó templomok, hogy emiatt házakban keljen misézni.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2014.05.23. 19:44:53

@m-athos:

'A római katolicizmus más, ott számos eltérő lelkiségi irányzat él párhuzamosan egymás mellett. Nyilván több olyan is van, amelyikkel összeegyeztethető a szabadtéri vagy a lakásban végzett mise.'

A mise a római katolikusoknál is fölötte van a lelkiségi irányzatoknak. Vagy legalább is így kellene lennie.

Dr. szpahi 2014.05.23. 19:51:34

@m-athos: @Izrael misztériuma: köszönöm a részletes magyarázatokat. Egy kicsit sajnálom, hogy még ez a kérdés sem dönthető el egyértelműen :-)

@manlakos: én úgy tudom, hogy a kovászban élesztő is van. Ezért tesznek félre az előző kenyér kelt tésztájából egy kicsit, amit aztán belekevernek az új tésztába, ebből szakítják ki kelés után az új kovászt stb.

manlakos 2014.05.23. 22:34:37

@Dr. szpahi: "én úgy tudom, hogy a kovászban élesztő is van."
Akkor jól sejtettem,hogy ezért kérdezted(arra gondoltál),hogy hogyan lehet, a kovásztalan kenyérből kovászos kenyér?
Nekem sem szakmám,de én úgy tudom,hogy létezik az un.("bolti")élesztős kenyér, aztán a (" házilag készült kovásszal kelesztett")kovászolt kenyér,
És a kettő kombinációja,amit Te is leírtál.
A házilag készült kovászhoz összekevernek egy kis lisztet térfogatra kb.azonos mennyiségű vízzel és lefedve langyos helyen tartják.Egy két nap múlva,mikor már láthatóan gázosodni kezd,hozzáadnak kb. ugyanannyi vizes masszát,és mikor ez is megkelt,kiegészítik annyi vizes masszával amennyi szükséges a kenyértészta kelesztéshez.

Dr. szpahi 2014.05.24. 07:45:31

@manlakos:

Ebben igazad van. A bolti kenyérhez általában natúr élesztőt kevernek. De a kovászban is van élesztőgomba (ami az előző kenyértésztából kerül bele). A wikipédia szerint: "A kovász előtészta, amely liszt és víz alapanyagok felhasználásával természetes élesztőgombák és tejsav-, ecetsavbaktériumok felszaporításával készül."

A kovásztalan kenyér viszont nem tartalmaz ilyen természetesen felszaporított élsztőgombákat. Én inkább azzal értek egyet, amit @Izrael misztériuma: leírt, hogy Jézus idejében, és az utolsó vacsorán kovásztalan kenyeret ettek, mint pl. mai napig ia az indiaiak vagy az arabok (és én is, amikor csak tehetem). Bár kétségtelen, hogy ismerték a kovászt, mert Szent Pál példabeszédbe is foglalta: "Dicsekvésetek nem helyes. Nem tudjátok, hogy egy kevés kovász az egész tésztát megerjeszti? El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, aminthogy kovásztalanok is vagytok! " (Kor 5/6-7)

A kérdés részemről itt valóban az volt, hogy lehet-e valóságalapja az @m-athos: által említett (amúgy nagyon érdekes és szép) nesztoriánus hagyománynak (mármint hogy Tamás az utolsó vacsora tésztájából félretett, és ebből készültek a későbbi Eucharisztikus vacsorák), mert ha igen, ez az apostolokkal és a Krisztus által felemelt kenyérrel egy olyan közvetlen (tárgyi, metonimikus) kapcsolatot tesz lehetővé számunkra, XXI. századi emberek keresztények számára, amihez érdemes lenne ragaszkodni akár nekünk katolikusoknak is.

Dr. szpahi 2014.05.24. 07:48:03

@Dr. szpahi: Elnézést a vesszőhibákért, nem figyeltem eléggé :-)

manlakos 2014.05.24. 12:35:11

@Dr. szpahi: Igen,értelek.
Én csak azért írtam, mert az én ismereteim szerint,az utolsó vacsora kovásztalan kenyér- tésztájából (amit Tamás félretett,) megfelelő körülmények között- amit akkoriban valószínűleg minden háziasszony ismert-, készülhet(tett) kovász.

Dr. szpahi 2014.05.25. 10:48:21

@manlakos:

Rendben. Csak azt nem értem, hogy akkor mi értelme van félretenni a kovásztalan kenyér tésztájából, ha a sima liszt és víz keveréke is megteszi, ha több napig állni hagyjuk :-)

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.05.25. 14:12:49

@Dr. szpahi: @manlakos:
Az utolsó vacsora dátuma, illetve a kovászos vs. kovásztalan kérdés kapcsán egyet nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Egyfelől van egy immár kétezer éves ÉLŐ HAGYOMÁNY arról, hogy az utolsó vacsora még a Pészách előtt történt, és kovászos kenyérrel alapította meg Krisztus az Eucharisztiát. A dolog súlya ennél is nagyobb, hiszen mivel ez a hagyomány Krisztusra és az apostolokra vezetődik vissza, ezért ezt KÖTELEZŐ HINNI és megvallani az adott felekezetek tagjainak.

Emellett csak hipotézisek, találgatások és spekulációk vannak a témával kapcsolatban. Ezek egy része megerősíti az előbbi állítást, másik része viszont éppen cáfolja. De ez tulajdonképpen mindegy is, mert akár 'pro', akár 'kontra', de akkor is csak bizonytalan hipotézisek állnak a hitbizonyosság mellett, illetve azzal szemben.

Kenyér alatt alapból a kovászos kenyér értendő, hacsak nincs kihangsúlyozva, hogy kovásztalan kenyérféléről van szó.

Az Ószövetségben mind a kovászos, mind a kovásztalan kenyeret használták áldozati célra. (Lev 7, 11-13)

Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy ha Krisztus az apostolokkal a naptári napja előtt ugyan, de mégiscsak a Pészáchot ünnepelte, akkor miért nem kovásztalan kenyeret fogyasztottak, hanem kovászosat. A kérdésre többféle válasz is adható:

»Mihez hasonlítsam Isten országát? Hasonló a kovászhoz, amelyet fogott az asszony, belekeverte három mérő lisztbe, amíg az egész meg nem kelt.« (Lk 13, 20-21)

Továbbá nem árt tágabb összefüggésében látni a kovásztalan kenyerek ünnepét. Nem csak egyszerűen arról van szó, hogy hét napig nem szabad kovászosat fogyasztani. Hanem az a lényeg, hogy a régi kovászt ki kell dobni, és hét nap kovásztalan étrend után új kovászt kell készíteni. Sávuót (a zsidó Pünkösd) idején pedig kötelező az új kovásszal készült kenyéráldozatot bemutatni. (Lev 23,17)

A keresztény Húsvét és Pünkösd összefüggését nem kell magyarázni. Ebből az aspektusból teljesen érthető, hogy Krisztus miért tért el látszólag önkényesen a zsidó liturgikus előírásoktól. (Mint az köztudott nem ez volt az első eset, hogy eltért a szabályoktól.)

Ennek fényében az is könnyen megérthető, hogy a kenyérben, mint Krisztus testében a kovász maga a Szentlélek.

Az Ó-szövetségi előkép (a Pészách) mellett azonban van még egy másik, nagyon fontos előképe is az utolsó vacsorának. Jézus Krisztus természetesen zsidó ember volt, és beteljesíteni jött a mózesi törvényt.

Krisztus azonban nem csak zsidó férfiú, hanem "Melkizedek rendje szerinti pap" is. Szent Pál ezt részletesen is taglalja, nem véletlen, hogy pont a zsidóknak írt levelében.

Melkizedek ugyanis nem volt zsidó és nem volt a kiválasztott nép tagja. Igazából ekkor még zsidóság sem volt, Ábrahámnak ekkor még nem volt utóda. És még a szövetséget sem kötötte meg vele az Úr. Melkizedek az, aki az Úr nevében megáldja Ábrahámot, a majdani kiválasztott nép majdani ősatyját - és áldozatot mutat be az Úrnak kenyérrel és borral.

Melkizedek áldozata legalább ugyanannyira előképe az utolsó vacsorának és az Eucharisztia megalapításának, mint a zsidó Pészách. Melkizedek áldozatának ikonja gyakori eleme az ikonosztázoknak, ott, ahol a hely ezt lehetővé teszi.

2014.05.25. 19:07:06

Szédervacsora volt-e az Utolsó Vacsora?

Mind a négy Evangélium részletesen szól a Szenvedés Hetéről, vagyis a Nagy Hétről, ezért a fő események idejével kapcsolatban nincsenek kétségeink. A Titkos Vacsora, az Utolsó Vacsora csütörtök este volt, a Keresztrefeszítés pénteken, a Feltámadás pedig szombatról vasárnapra virradó éjjel történt. Azonban a Nagyhét eseményeinek evangéliumi leírásával kapcsolatban felvetődik egy bonyolult kérdés is: melyik napra esett a zsidó Húsvét, a Pészah? Mind a négy Evangélium Krisztus Keresztrefeszítését és a Titkos Vacsora eseményét félreérthetetlenül ezzel az ószövetségi ünneppel hozza összefüggésbe. Bár a kérdés első pillantásra egyszerűnek tűnik, a válasz mégsem olyan egyszerű…

ORTHODOX SZEMLE
Egyházi sajtószemle
A Titkos Vacsora és a zsidó Pészah
ortodoxszemle.wordpress.com/2014/04/16/a-titkos-vacsora-es-a-zsido-peszah/

manlakos 2014.05.26. 07:42:32

@Dr. szpahi: "Rendben. Csak azt nem értem, hogy akkor mi értelme van félretenni a kovásztalan kenyér tésztájából, ha a sima liszt és víz keveréke is megteszi, ha több napig állni hagyjuk :-)"
Hm. Tényleg!:)
Gyerekkoromban, mifelénk is,bolti élesztővel készült a kenyér,de tettek hozzá,az előző kenyér tésztájából „kiszakított” kovászt is. Ezt a kovászt-mint később megtudtam-, az új-házasok a szülőktől kapták, ŐK meg az Ő szüleiktől…
Aztán jött az újkenyér, a bolti kenyér ideje, és eltűnt, elveszett az a kovász.
Manapság, kezd újra elterjedni az otthoni kenyérsütés.
Én is elkövettem, már ilyent…! (Nem érte meg az estét…)
Sem a nagyszüleim, sem a szüleim nem élnek már, hogy kovászt kérhettem volna tőlük. És már haláluk előtt Nekik sem volt abból a kovászból, amit Ők kaptak annakidején, mert elsöpörte a bolti kenyér. Pedig milyen jó lenne…
Tényleg kérdés, hogy mi értelme van?:)

Domikk 2014.05.27. 09:39:11

"Én is elkövettem, már ilyent…! (Nem érte meg az estét…)"

De megéri :) Nálunk vagy egy hónap kísérletezésbe telt, de már szép, finom kenyerek születnek, sokkal tartósabb, mint a bolti, és van benne anyag, nem esik szét szeletelésnél stb. Érdemes próbálkozni vele.

Domikk 2014.05.27. 09:40:06

@manlakos: az előző kommentem Neked ment, csak valamit elbénáztam.

csaba carmarthen 2014.05.31. 22:47:58

A rossz jónak fog tűnni, a jó pedig rossznak.
...
A lelkek, akik részt vesznek az ő cselszövéseiben, egy mélyen felkavaró lelkifurdalástól fognak szenvedni, a bűn elkövetése alatt és után...
nagyfigyelmeztetes.hu/2014/05/a-rossz-jonak-fog-tunni-a-jo-pedig-rossznak/

Antal József 2014.06.09. 16:28:42

Semmit nem venni észre, hogy a Pápa szavai elértek volna Magyarországra.
A magyar katolikus egyház ugyanolyan csendes, ha nem csendesebb, mint előtte.
Iskariotes Júdás jut az eszembe.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.10. 13:54:26

@Antal József: "A magyar katolikus egyház ugyanolyan csendes, ha nem csendesebb, mint előtte."

Ha Satori képes volt leírni ezt a mondatot: "elsősorban a szegényeknek szóló jó hír. Előre látható tehát, hogy további konfliktusokat okoz, hiszen provokálja a világ északi felét." Nem világos, hogy kinek a nevében beszél: a sajátjában vagy az északi világ gazdagabbik részének nevében (remélem az utóbbi), de nagy tévedésben van. Jézus sem csak a szegényeknek hirdette az igét, más kérdés, hogy ők nagyobb tömegben voltak rá fogékonyabbak. Elég baj, ha egy jólétben élő középosztálybeli nem talál kapcsolódási pontot Ferenc pápa missziói munkásságával. Ez nemcsak az éhező, napról napra élő szegényekről szól, hanem a fenntartható világról, gyermekeink jövőjéről is, ahol a gazdagoknak újra kell(ene) értelmezniük a szerepüket.
A Szabadság, egyenlőség, testvériség!-ből még szinte senki nem próbálta ilyen komolyan, nagy hatású pozícióból megvalósítani a harmadikat.

csaba carmarthen 2014.06.10. 17:37:36

www.youtube.com/watch?v=mebv_0bpytg
"Iskariotes Júdás jut az eszembe."
>
...nehéz szívvel kell tudatnom veletek, hogy sokan, akik azt mondjátok most, hogy szeretettek Engem, Júdáshoz hasonlóan el fogtok árulni Engem.

Mert, amikor Szent Igémet megváltoztatják, azért,

hogy az egy üres és sivár edénnyé váljon,

sokan el fogjátok fogadni ezt a tévtant.

Sokan vissza fogjátok utasítani ezt a Küldetést, és hátat fogtok fordítani Kelyhemnek, az Üdvösség Kehelynek.

Ezt az Imahadjárati Imát kell imádkoznotok, hogy segítsen nektek hűnek maradni Igémhez.

Imahadjárat (136) Ima, hogy megtartsam Igédet

Drága Jézus, segíts, hogy meghalljam Szavadat.

Hogy éljem Igédet.

Hogy hirdessem Igédet.

Hogy közvetítsem Igédet. Add meg nekem az erőt, hogy megőrizzem az Igazságot, még ha üldöznek is engem ezért.

Segíts, hogy életben tartsam Igédet, amikor ellenségeid elfojtják Azt.

Hadd érezzem Bátorságodat, amikor csüggedt vagyok.

Tölts el engem a Te Erőddel, amikor gyenge vagyok. Add meg nekem a Kegyelmet, hogy méltóságteljes maradjak, amikor a Pokol kapui vesznek erőt rajtam, amiért hűséges maradok a Te Legszentebb Akaratodhoz. Ámen.”

nagyfigyelmeztetes.hu/rozsafuzerek/uj-imahadjarat-jezustol/

A Pokolban lévő összes démon átkozza ezt a Küldetés, ami az Én utolsó földi Küldetésem.

Nagyfokú állhatatosságra,

óriási bátorságra és Irántam,

a ti Jézusotok iránti mély szeretetre van szükség ahhoz, hogy hűségesek maradjatok Hozzám. A leggyengébbek fognak elsőként elbukni. Közvetlenül utánuk jönnek majd a lanyha hitűek, és végül csak a bátrak és tiszta szívűek fognak talpon maradni.

"Semmikepen el ne ámítsanak titeket, hiszen elõbb be kell következnie az elpártolásnak es nyilvánvalóvá kell lennie

4. a bûn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek,

aki Isten fölé emelkedik es mind a fölé, ami szent.

Sõt Isten templomában foglal helyet s azt állítja magáról, hogy Isten."

mazsola.iit.uni-miskolc.hu/biblia/bd/2Tessz/chap002.html

2014.06.10. 19:25:31

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
" Jézus sem csak a szegényeknek hirdette az igét, más kérdés, hogy ők nagyobb tömegben voltak rá fogékonyabbak."

Jézus üzenetének a társadalom kitaszítottjai voltak elsősorban a címzettjei, őket akarta elsősorban visszavezetni és beemelni a társadalomba, Szent Pál is így szólítja meg a gyülekezeteket: ebjonim, ami persze nemcsak szegényeket, hanem lélekben szegényeket is jelenthet, azaz azokat, akik éhezik és szomjazzák az igazságot...

vaccinium 2014.06.10. 19:51:05

@Izrael misztériuma: "Jézus üzenetének a társadalom kitaszítottjai voltak elsősorban a címzettjei, őket akarta elsősorban visszavezetni és beemelni a társadalomba"
Biztosan nem vagyok elég tájékozott (minden irónia nélkül írom) és esetleg elkerülte a figyelmemet nem kevés dolog, de én eddig határozottan azt hittem, hogy nem személyválogató, nincs elsődleges címzett, hanem "akinek füle van, hallja meg". Természetesen az "üzenet" életre váltásának egyenes következménye a többiekkel, így a kitaszítottakkal is a testvéri közösség vállalása, .Mt 25, 35 szerint is (éheztem és ennem adtatok...)
A "kitaszítottakat a társadalomba beemelni" nekem inkább politikai programnak tűnik, mint az Üdvözítő fő célkitűzésének, nem vitatva, hogy fontos feladat.

Antal József 2014.06.10. 21:51:40

A helyes cím: A nyugat ami fokozatosan eltávolodik a pápaságtól.

Ma a világ kereszténységének legkisebb közössége Európában él. Legtöbb Afrikában, majd Ázsiában, Dél Amerikában.

Európában leáldozóban van a kereszténység,
Nem kicsit!

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.06.11. 01:10:54

@Izrael misztériuma: Lélekben szegény = "akinek füle van"= a világosság fiai, nem?
Amúgy van egy olyan tippem, hogy Jézus lehet, a harmadik év végére, a kitaszítottak közt érezte magát a legjobban, mert hogy köztük lehetett igazán önmaga. Ők voltak vajon a kovász, akik "megerjesztették" a társadalmat?

Antal József 2014.06.11. 10:28:34

A lélekben szegény az aki nem dicsekszik, kevélykedik, hanem magában megtartja jó cselekedeteit. Jézus arra kért mindenkit ne mondják el, hogy csodákat művel.

2014.06.11. 17:07:19

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
az egyszerű, tanulatlan népet akkoriban lenézték, am haaretz (paraszt) volt a nevük, a farizeusok amolyan öntudatos, hazafias kispolgárok-polgárok voltak, élénk szellemi életet éltek, az írástudók voltak a korabeli tradik, akik fundamentalista módon értelmezték az Írást, a szadduceusok pedig a rómát kiszolgáló felső tízezer, akik már itt a földön olyan jól éltek, hogy nem volt szükségük a Mennyországra (bár a zsidók Isten Országát a földön képzelték el), így hát Jézus Örömhíre elsősorban a betegek, özvegyek, árvák, szegények, vámosok és utcalányok irányában volt felszabadító erejű, akik ezáltal visszanyerhették megsebzett önbecsülésüket...

2014.07.07. 18:16:00

Ferenc pápa elődeihez képest sokkal erősebben fogalmazva bocsánatot kért azért, hogy az egyház vezetői hallgattak, amikor az eseteket jelentették az áldozatok. Ezzel a hallgatással megfogalmazása szerint az egyház „további szenvedést okozott”. Ferenc pápa a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában a papok által elkövetett szexuális visszaélések áldozatai előtt mutatott be szentmisét. Homíliájában „Isten népe előtt, az egyház nevében” bocsánatot kért az áldozatoktól és családjaiktól a papok által elkövetett „bűnökért és súlyos bűncselekményekért, amelyek gyógyíthatatlan fájdalmat és sebeket okoztak”.

Bocsánatot kért a papi pedofília miatt Ferenc pápa
kereszteny.mandiner.hu/cikk/20140707_bocsanatot_kert_a_papi_pedofilia_miatt_ferenc_papa

Isten népe...

csaba carmarthen 2014.07.07. 23:22:40

Majd biztosítandó, hogy ő, a gonosz, még többet árthasson,

megfertőzte felszentelt szolgáimat,

elküldvén az ő saját szolgáit,

hogy vegyüljenek el szolgáim között.

Ekkor történt, hogy a förtelmes gonosz(ság) behatolt Egyházamba.

Amikor bűnt követtek el azok, akik a lelkek táplálására lettek kijelölve,

Én, Jézus Krisztus voltam az, Akit vádoltak, és Akit a vádlottak padjára ültettek.

A legnagyobb megtévesztés az volt, amikor a gonosz meggyőzte az embereket,

hogy Én, Jézus, a földi Egyház Feje voltam az, Aki elárultam az emberiséget.

Az emberiség bűnnel született. Az ember vétkezni fog, egészen Második Eljövetelem időpontjáig.

Az lesz a ti bukásotok, hogy elvettek Engem, mint a Világ Megváltóját,

az emberek, köztük azok bűnei miatt is, akik felelősek voltak abban, hogy a lelkek félre lettek vezetve.

nagyfigyelmeztetes.hu/2013/02/ez-a-vegso-csata-helytartom-elbukott-egyhazam-el-fog-bukni-de-hamarosan-ujra-felemelkedik/

2014.07.13. 12:10:14

@Izrael misztériuma:
„a pedofília leprája megfertőzi az egyházat is... Mint Krisztus, bottal lépek fel a pedofil papokkal szemben.”
(Ferenc pápa)

nem tudom képzavar vagy az mti nem tudta lefordítani rendesen, mindenesetre Jézus nem ragadott botot és támadt pedifil papokra...

Ferenc pápa bottal lépne fel a pedofil papokkal szemben
kereszteny.mandiner.hu/cikk/20140713_ferenc_papa_bottal_lepne_fel_a_pedofil_papokkal_szemben

2014.10.25. 13:16:44

"Nem csak a halálbüntetést kellene eltörölni Ferenc pápa szerint, hanem az életfogytiglani börtönbüntetést is."

Ferenc pápa kikelt az életfogytiglani börtönbüntetés ellen
444.hu/2014/10/23/ferenc-papa-kikelt-az-eletfogytiglani-bortonbuntetes-ellen/

2014.10.25. 13:19:03

Ferenc pápa:
A nagy halakat kéne elfogni

Az igazságszolgáltatás különböző témáit érintve Ferenc pápa súlyos bűncselekménynek nevezte a korrupciót, hangsúlyozva, hogy nem csak a "kis halakat" kell büntetni, hanem elsősorban a "nagy halakat" kell elfogni. Az egyházfő kijelentette, a politikai vezetők bűnrészesek abban, hogy milliók élnek a szegénység csapdájában.

index.hu/kulfold/2014/10/23/ferenc_papa_a_nagy_halakat_kene_elfogni/

2014.12.01. 15:03:24

Számomra mégis azok volt a pápa legrokonszenvesebb mondatai, amelyekben arról beszélt, hogy új életet kell lehelni az európai demokráciába. Vagyis nem azon kell siránkozni, hogy elavult, hogy nem működik, hogy valami „illiberális” sunyiság kell helyette. „A politikai pártok sokfélesége nagy érték”, amelyet meg kell védeni, mondta szó szerint. Ez a gondolata olyan távol áll a Magyarországon pusztító politikai kereszténységtől, annak gyűlölködő, a nem jobboldali hívőket kirekesztő, antidemokratikus szellemétől, hogy érdemes lenne a demokrácia képzeletbeli falára felvésni. Keresztény ember nem hiheti, valóban keresztény pap nem hirdetheti, hogy csak egyetlen párt, egyetlen kormány, egyetlen miniszterelnök testesíti meg a közjót. A közjó csak a demokrácián keresztül érvényesülhet, amelyet az egymással versengő, de egymást tisztelni is tudó pártok csak együtt, a maguk sokféleségében tudnak megjeleníteni.
Nagyon üdvös lenne, ha a tiszta és világos pápai útmutatás nyomán a magyar katolikus egyház is egyforma tisztelettel fordulna minden demokratikus erő felé.

A pápa és a pártok
nepszava.hu/cikk/1041086-a-papa-es-a-partok/

csaba carmarthen 2014.12.01. 15:32:58

Kérlek, akadályozd meg azirányú terveiket, hogy emberek millióinak ártsanak a védőoltások révén, hogy élelmiszerhiány, hogy ártatlan gyermekek kényszerű örökbefogadása és családok szétszakadása következzen be.

nagyfigyelmeztetes.hu/2012/11/imahadjarat-84-ima-a-vilagot-iranyito-elit-lelkenek-megvilagositasara/

www.youtube.com/watch?v=LRQFJ0SE_qA

www.youtube.com/watch?v=mcV8eivedAE

www.youtube.com/watch?v=LI6ZcdLq5tc

2014.12.01. 16:42:13

@csaba carmarthen:
kolera,
pestis,
fekete himlő,
gyermekparalízis,
melyik járványt szeretnéd feltámasztani?

2014.12.01. 17:00:09

@csaba carmarthen:
Te a barátom vagy, választhatsz!
csak bátran!

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.12.02. 21:26:43

Háborúk, fegyverek, terrorizmus, népirtás.
Iszlám, vallásközi párbeszéd.
Ökumenizmus, katolikus-ortodox párbeszéd, pápai primátus.
Szinódus, homoszexualitás.
Néhány téma, amiről a Szentatya beszélt, és amelyekről a RV meglehetősen szűkszavúan számol be:
hu.radiovaticana.va/news/2014/12/01/a_kor%C3%A1n_a_b%C3%A9ke_k%C3%B6nyve,_de_a_muzulm%C3%A1n_vezet%C5%91k_%C3%ADt%C3%A9lj%C3%A9k_el_a_terrorizmust/ung-838839

Aisha Alaenun 2015.10.21. 23:34:57

Sem a katolikus egyház ezen belül sem a jezsuiták sem a reformátusok sem a zsidó egyház sem a buddhisták sem krisna tudatú hìvők egyháza de még a magyarorszagi iszlám vallásúak egyháza sem tett le semmit az asztalra.

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2015.10.24. 18:43:50

@Aisha Alaenun:
A mi önkéntes csoportunkban majdnem minden helyi vallási közösségből vannak. Már kérdés, hogy egyikünk sem azért van ott, hogy a saját felekezetét reklámozza. A Máltaiak pedig szervezetten is foglalkoznak a migránsokkal.

Ennek ellenére határozottan azt gondolom, hogy bármely egyházat, felekezetet számon kérni csak a saját híveinek van joga. Na meg a Jóistennek persze, de aki nem nyüzsög valamelyik egyházban, az ne akarjon Jóistent játszani :) Aki meg nyüzsög, az remélhetőleg nem is akar Jóisten lenni, még játszásiból sem.
süti beállítások módosítása