Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Majomkoalíciók - a felsővezetés etológiája

2014.08.03. 23:50 Ky-Lí

GroupActivity_12_NGI.JPGA liberális demokráciáról szóló beszédje volt az utolsó csepp. Orbán annyira diktátor, hogy már az amerikai sajtónak is fáj?  A Washington PostThe New York Times, és most már a Wall Street Journal is Putyinhoz hasonlítja, és teljes autoriter kormányzásról beszél. Az emberfia elgondolkodik ilyenkor: hogyan van az, hogy egyesek esetében ilyen könnyű ezt megállapítani, más hatalmi pozíciókban lévőknél olyan bonyolult ez? Lehet-e egyáltalán jól gondolkodni ezekről a dolgokról?

 

 

A ma oly divatos társadalmi diskurzus kutatásának kiemelt témája a hatalom és a vele járó egyenlőtlenségek. A jelenség nem új, természetesen, csak bonyolult társadalmunkban egyre nehezebb tetten érni, rámutatni, identifikálni. Nem személyhez, nem intézményhez, hanem diskurzusokban létrehozott tudásrendszerek által meghatározott viszonyok összetett hálózatához kapcsolódik. 

Michael Foucault, amikor a hatalom általános jelenlétére reflektál, így ír: “A hatalom mindenütt jelen van, nem azért, mert mindent átfog, hanem mert mindenünnen előbukkanhat. (…) Semmi kétség, nominalistának kell lennünk: a hatalom nem intézmény, nem struktúra, nem valamiféle erő, amellyel egyesek meg vannak áldva: a hatalom az a név, amellyel egy adott társadalomban egy bonyolult stratégiai helyzetet megjelölnek.”  

Társadalomtudósok és bölcsészek szeretnek ilyen bonyolult mondatokat írni, mert nem értik az embert mint evolúciós-biológiai lényt - jegyzik meg néhányan, pl. Csányi Vilmos humánetológus. Hozzáteszik: bezzeg rokonaink, akiktől évmilliók óta elváltunk, változatlan csoportszerkezetben élnek, melynek méretét és struktúráját az erőforrások megszerzése és a nőstényekhez való hozzáférés dönt el. 

Az ember számára a legérdekesebb a hozzá legközelebb álló rokona, a csimpánz, akitől kb. 6 millió évvel ezelőtt vált el, és melynek DNS-e 98%-ban megegyezik az emberével (csak azt nem lehet tudni, hogy ez a 2%  sok-e vagy kevés). Hímkoalíciók alkotják az egyes (kb. 40 fős) csoportokat. Rokon hímek csoportja véd egy-egy területet. A hímek gyakran láthatók hármas-négyes csoportokban és ezek a szövetségek elég stabilak.

Az alfa hím szerepe a terület védelme az összes hím segítségével (mintegy „kutyakötelesség”), és a rendcsinálás - más szóval a rangsor (status quo) fenntartása, amihez neki is társakra, néhány hím szövetségére van szüksége. Az alfát ezért csak egy másik szövetség segítségével lehet leváltani. Ezek a majomszövetségek mindig versengenek egymással. Ezért az alfa hím és pribékjei időnként jól elpáholják a felnövekvő fiatal hímeket minden különösebb ok nélkül, hogy eszükbe ne jusson pozícióra törni, uram bocsá’ erőforrásokhoz és nőstényekhez engedély nélkül férkőzni.

Vadon és fogságban élő csimpánzoknál egyaránt megfigyelték, hogy a hímek kisebb-nagyobb koalíciókat formálnak dominanciájuk érvényesítésére. A domináns egyed vagy koalíció nem kizárólag agresszióval éri el célját, hanem erőforrások átengedésével, békítéssel, azaz a koalíció összetartását növelő eszközökkel. A csimpánzok számára fontos a csoporton belüli rangsor, ezért a minél kedvezőbb pozíció elnyerésére intelligens taktikát alkalmaznak, szövetségeket keresnek, szolgálatokat tesznek, előjogokat élveznek, „viselt dolgaik” fölött szemet hunynak.

Egypártrendszerek vagy totalitárius intézmények (mint amilyen volt itt a keleti blokkban is) jó példái az etológiai szerveződésnek, amelyek adminisztrációs, politikai és központi bizottságai kis létszámúk és zárt szerkezetük miatt lényegében etológiai alapon szerveződő hierarchikus csoportok, azaz majomkoalíciók. Tevékenységüket saját ideológiájuk csak részben szabályozza, sokkal döntőbb a vezető csoportok tagjai között működő etológiai tényezők szerepe.

Amikor a vezető bizonytalan és bizalmatlan, ilyenkor sokkal inkább szüksége van koalíciós társakra, hogy azok segítségével kontrollálja a folyamatokat, centralizációba kezdjen, szokatlan eljárásmódot vezessen be (amit csak ők értenek), miközben a többiek tehetetlenül szemlélik vagy elszenvedik. Új beszédmód és eljárásrend alakul(hat) ki. 

Ha ez az új szerkezet egyszer kialakul és létrejön a vezetői “réteg” (ugyanis egy alfahím se tudja megtartani pozícióját egy életen át, időben kell átjátszani a hatalmat), akkor jön létre a vezetők és vezetettek közti szakadék, melynek legfőbb csoportszerkezeti tulajdonsága az alávetettségi készség (mely rendkívül magas az embernél) és a parancsmegtagadásé (mely nagyon gyenge - engedelmesség).

Az ember esetében fajspecifikus, hogy egy-egy szabály felülírja a rangsort, és így egy személytelen dominanciának is képes alávetni magát. 

Ezeket a szabályokat és a köréje kialakult gyakran óriási méretű intézményeket, szervezeteket egy-egy ideakonstruckió határoz meg, melyek szervező erőként lépnek fel és működnek.

Az ideák és szabályrendszerek köré csoportosult egyénekben (legyen az politikai vagy vallási) azonban tovább működik a biológiai adottság, és gyorsan beindul a vezetők etológiai szerveződése is, a majomkoalíció. 

A modern társadalmak számtalan hatalmi pozíciót hoztak létre, amelyek lényegében adminisztrációs, szervező, szakértői munka alapján működő döntési központok. Elvileg a pozíciók betöltőinek a szó etológiai értelmében vett hatalma minimális, csak a kultúra olyan sallangokkal vette körül ezeket a pozíciókat, amelyek valódi hatalomnak tűntetik fel őket.

Csakhogy a hatalomvágynak nincsen biológiailag is érzékelhető felső határa, mint például az éhségnek a jóllakás. Ezért a hatalom valódi vagy látszólagos növelésének kevesen tudnak ellenállni. 

Korábban a kis csoportok terjedelme magától korlátozta az elnyerhető hatalom mértékét, ám a mai társadalomban azt a látszatot kelthetik, hogy a hatalom korlátlan. Pedig tisztán etológiai okokból azt funkcionálisan amúgy sem lehet érvényesíteni. 

Szent Ignác a jezsuita rend alapítója például, aki haláláig írta, javította és befejezetlenül hagyta a jezsuita rendalkotmányt, megsejtette, hogy a hatalom gyakorlása, ha nem vagyunk elegendően óvatosak és felkészültek visszavet a bennünk mélyen jelenlevő etológiai rutinokba, a majomkoalícióba. Talán ezért is akarta, hogy a jezsuita vezetés “lelki” indíttatású és hatókörű legyen vagy más szavakkal és a szubszidiaritás gondolatát szemünk előtt tartva: engedjünk mindent azon a legalacsonyabb szinten megoldódni (és magunk bármilyen pozícióban is vagyunk, tevékenységünkkel ezt segítsük), amelyen ennek a feltételei megvannak. Nyilván vannak fokozatok: a biológiai (etológiai) determináltság felett a pszichés, a pszichés felett a társas (társadalmi) és végül a spirituális. Vannak helyzetek, amelyekben a hatalomgyakorlás pszichés eszközökkel oldható meg és szükségtelen a hatalomgyakorlás társas eszközeit használni; vannak olyanok, amelyekben sikertelenek a társas hatalomgyakorlási eszközök, mert valójában a pszichikus eszköztár szükséges. És nyilván vannak olyanok is, amelyekben hiába is használunk spirituális nyelvet, valójában a biológiai (etológiai) ezközök érvényesülnek. És vannak olyanok is, amelyekben csak a spirituálitás hatékony és mi magunk csak a transzcendencia médiumai vagyunk.

Hírforrások: 

http://444.hu/2014/08/02/a-konzervativ-wall-street-journal-is-nagyon-kiakadt-orban-szavain/

http://444.hu/2014/08/01/a-new-york-times-azt-koveteli-hogy-az-eu-fuggessze-fel-magyarorszag-szavazati-jogat-es-ne-fizessek-ki-a-nekunk-szant-tamogatasok-egy-reszet/

http://444.hu/2014/08/01/orban-viktor-megvalositotta-a-putyinizmust/

http://online.wsj.com/articles/hungarys-illiberal-turn-1406829873

http://magyarhirlap.hu/cikk/2007/Amerikai_lapokat_is_foglalkoztat_az_Orbanbeszed

510 komment

Címkék: társadalom rend hatalom diktatúra majomkolíciók

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr656571495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.09.09. 14:57:36

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
Schmidt Mária: Az ellenzék drámai módon fog megsemmisülni ősszel
valasz.hu/itthon/schmidt-maria-103976

mi jut erről eszembe...
a nagy Karinthy 19-ben ül a kedvenc kávéházában és hallja a felvonuló menetelők énekét:
- Ez a harc lesz a végső...
erre az író maga elé dörmögve mondja:
- vagy igen, vagy nem...

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.09. 17:35:47

@Izrael misztériuma: "Schmidt Mária: Az ellenzék drámai módon fog megsemmisülni ősszel"

És hálásan köszönik a baloldali szavazók, hogy a kormányváltó erőtlenséget lesz szíves a Fidesz-KDNP eltakarítani végre az útból. :) Talán létrejöhet a romjain egy új baloldal, amelyik nem megy be biodíszletnek a Parlamentbe, és meg tudja védeni a demokratákat ebben az országban.

"erre az író maga elé dörmögve mondja:
- vagy igen, vagy nem..."
:)

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.09. 18:00:54

@vigyüktúlzásbaadolgokat: Bocsánat, "kormányt nem váltó erőtlenséget" akartam írni.

2014.09.09. 18:57:07

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
ők fogják majd megdönteni a kormányt:
Krétakör Alapítvány
K-Monitor Közhasznú Egyesület
Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület
Demokratikus Ifjúságért Alapítvány
Transparency International Magyarországért Alapítvány
Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség
Társaság a Szabadságjogokért
Asimov Alapítvány
Roma Sajtóközpont
Labrisz Leszbikus Egyesület
Patriarchátust Ellenzők Társasága
Liberális Fiatalok Egyesülete
Szivárvány Misszió Alapítvány

A Piszkos Tizenháromra vadászott a rendőrség az Ökotársnál és a Demnetnél
atlatszo.hu/2014/09/08/a-piszkos-tizenharomra-vadaszott-a-rendorseg-az-okotarsnal-es-a-demnetnel/

kissé heterogén a csapat, de így mindenki találhat benne magának valót...

2014.09.09. 19:03:45

@uszo:
„Nekünk, mai magyaroknak nem életáldozatot, hanem munkaáldozatot kell hoznunk azért, hogy a magyar állam a XXI. században betölthesse feladatát, segítse a magyar nemzetet a szülőföldjén boldogulni, erősítse keresztény értékeiben, nemzeti összetartozásában és gyarapítsa anyagi erejében."

gyarapítja...
Feltérképeztük az Andy Vajna magyar vállalkozásai mögött burjánzó offshore cégbirodalmat
atlatszo.hu/2014/09/08/felterkepeztuk-az-andy-vajna-magyar-vallalkozasai-mogott-burjanzo-offshore-cegbirodalmat/

LE AZ OFFSHORE LOVAGOKKAL!
(ki is mondta és mikor?)

2014.09.09. 19:10:58

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
A kormányzat taktikája nem ostoba, hanem gonosz.
Ha nem lázadtok ellene, meg fogtok dögölni.”
Hát nem lázadtunk ellene, s megdöglünk.
(TGM)

TGM: Rohadt fasiszták
A magyar szabadság elveszett.
S hogy miért adtam ezt a címet az írásomnak? Magam sem tudom.
Jól hangzik.
hvg.hu/velemeny/20140909_TGM_okotars

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.09. 21:03:12

@Izrael misztériuma: Majd ha lesz szabad félórám végigolvasom TGM-et :), de most két félmondata megragadta a figyelmemet, amiben Wilsont és lejjebb az európai uniós tagságunkat említi. (Amúgy a kiválasztott idézeted nagyon ütős és igaz is.)

Éppen azon gondolkodtam, hogy írok uszonak, hogy miért idegesít Gati Wilson-védelmezgetése. És tessék, az indexen megjelent a cikk: USA-ban karikatúrát csinálnak Orbánról, és a politológus kéri, hogy az EU fagyassza be a támogatásokat.
Mintha megismétlődne a történelem!

1. Wilson a saját ország jogát hangoztatta a Monarchia (szláv és román) népeinek, miközben magát az Osztrák-Magyar Monarchiát első perctől megkerülni igyekezett.
2. A németeken nevetett a világsajtó akkoriban, hogy milyen a csúcssisakos, militáns, porosz junker. Az senkinek nem csípte a szemét, mikor Cecil Rhodes azt mondta, hogy az angolszász az első faj a világon, és minden talpalatnyi földet, amit csak lehet a koronához kell csatolni.

Index-cikk:
1. USA kéri az Uniót, hogy vonja meg a támogatásokat. Mintha bármi köze lenne az USA-nak az Unióhoz, szervezetileg ....
2. Orbánt pártfunkci, szürke öltönyben ábrázolják a karikatúrán vezetékek és radarok közt, mintha az lenne vele a legnagyobb baj, hogy kommunista ....

Erre mondtam én, hogy az igazi, szívből jövő segítséget bármikor szívesen elfogadjuk. De van az a mondás is, hogy az ellenségeimmel magam is elbánok, a barátaimtól óvjon meg Isten.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.09. 21:18:23

@Izrael misztériuma: "ők fogják majd megdönteni a kormányt:"

Jobb lenne ha a civilek miatt törne ki a népharag, és nem a kenyér árán.
Móra Vera nyilatkozta az egyik riportban, hogy a ballib kormányok finanszírozási gyakorlata is vezetett ahhoz, hogy a civilek nem tudtak megerősödni 20 év alatt. Mondhatni: a komcsik utat nyitottak a fasisztáknak. Az adófizetők pénzén ...
Menjen le az októberi cirkusz, addigra elválik a sz.r a víztől, mert mind tudjuk, mindig a kaka úszik felül. :)

Dr. szpahi 2014.09.10. 08:20:13

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

Gyönyörű metaforák! Büszke lehetsz magadra, sokat tanultál már a gyűlölködő, mosdatlan szájú felebarátaidtól....

2014.09.10. 08:43:51

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
Azt viszont igazán különösnek találom, hogy van nekünk itt egy kormányunk, amelyik még a rendőrségét is ráuszítja egy Ökotárs nevű honi civil szervezetre, azt gyanítván, hogy a hozzá kerülő norvég pénzek (amelyeknek az auditálására csak a donor jogosult) „magyar politikai erőkhöz” kerülnek, közelebbről – talán – az ellenzéki LMP-hez. Ez a pofátlanság teteje. Akinek rövidebb az emlékezete mint az enyém, azt szeretném felvilágosítani, hogy Orbán Viktor – akkor már a magyar politikai élet közszereplője – a Soros-alapítvány pénzén jutott el Oxfordba, ami még hagyján. De a Fidesz évekig, ha nem egy teljes évtizeden át „fejte” a Friedrich Naumann nevét viselő német alapítványt, amely az ottani liberálisok, azaz a Szabad Demokrata Párt (FDP) kezén volt és van. Sőt! Amikor Orbán eldöntötte, hogy a liberálisoktól az álkereszténydemokraták (KDNP) társaságában átevez a konzervatív jobboldalra (Néppárt), akkor dupla fejés folyt: igénybe vétetett a CDU-s Adenauer alapítvány pénze is.

Money, money, de nem ABBA
www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/406468_money_money_de_nem_abba

az sem baj, ha liberálisok, csak adják nekem a pénzt, MINDET!!!

2014.09.10. 08:53:50

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
A mulatságos, ám méregdrága ruhákban parádézó érpataki polgármester idén ért közszereplői pályája csúcsára: két hónapon belül háromszor sikerült kivívnia az országos média érdeklődését. Kétszer akasztott, nem sokkal előtte pedig kis híján ellopta a show-t a Budapest Pride-on. Orosz Mihály Zoltán (ex-dr) azonban csak távolról tűnik vicces figurának: Érpatakon élni egyre többek számára súlyos, véget érni nem akaró rémálom.

Ahol csődött mondott a jogrendszer: az Érpatak-szindróma
atlatszo.hu/2014/09/10/ahol-csodott-mondott-a-jogrendszer-az-erpatak-szindroma/

érdekes, miközben a civileket b@sztatják, az elmebeteg ámokfutóval semmi baja nincs a magyar államigazgatásnak, rendőrségnek, ügyészségnek, sőt még mintha elnéző mosollyal falaznának is neki...

miért is kellett a lipótot bezárni?

2014.09.10. 09:10:22

@uszo:
A Fidesz-kormány intézkedéseinek támogatható és elfogadható részéhez semmi szükség az illiberalizmus intézményrendszerére vagy az émelygésig történő centralizációra, autonómiaelvonásra, a társadalom gyarmatosítására és a politikai állóháborúra. Stadiont is lehet építeni tucatszámra ezek nélkül. Miért van hát szükség rájuk?
Egyetlen okból. Az illiberális állam nem más, mint amely gyakorlatilag kizárja a társadalmi és politikai ellenzéket a szellemi, a törvényhozó, a végrehajtó és az önkormányzati hatalomból. Az illiberalizmus a hatalommegosztás ellen van, ez a lényege. Ez a célja is. Ennek az árnyéka aztán rávetül minden másra is. A mai Magyarországon pl. a liberalizmus "fenyegetésének" semlegesítését szolgálják már a devizaadósság leépítésének különféle -- önmagukban helyes -- praktikái is, ami másból sem látszik, minthogy szívesen adósodunk el az autokráciák felé, tehát nem általában a függetlenségünket, hanem a Nyugattól való függetlenségünket féltjük. A liberális hatalommegosztás felszámolása indokolja a választási rendszer meghekkelését, a hatalmi ágak formális és informális eszközökkel végrehajtott összecsúsztatását, az alaptörvény szellemiségét, az önkormányzatok "kimenekítését az adósságcsapdából", un so weiter. Az illiberalizmus ugyanakkor nem indokolható a liberális demokráciák kudarcával és a Nyugat alkonyával, hiszen ezek -- bár tagadhatatlan gondjaik vannak -- nagyon is életképesek, és akkor még nem is érvelek olyasmivel, hogy honnan hova migrálnak az emberek, milyen jellegű célkitűzéseik vannak az életben (a minél melegebb nacionalista akol vagy egy BMW -- ami nem értékítélet, egyszerűen tény) stb. Az illiberalizmus mindent összevetve egyetlen dologgal igazolható: a hatalom akarásával. Ami az erodálódó Fidesz-bázis ismeretében egyre görcsösebbnek ígérkezik a jövőben.
Az illiberalizmus újabb lépés előre a hazugságok zsákutcájában. A kérdés, meddig vagyunk hajlandók még elmenni ebben?

Mire kell az illiberális állam?
hafr.blog.hu/2014/08/18/mire_kell_az_illiberalis_allam

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.10. 11:40:16

@Dr. szpahi: "Gyönyörű metaforák! Büszke lehetsz magadra, sokat tanultál már a gyűlölködő, mosdatlan szájú felebarátaidtól...."

Gerenda, gerenda!!
Egyszerre de fontos lett neked a ballib oldal védelme :) (ugyanis róluk írtam tudtommal), ahhoz képest, hogy őket föntebb keresztényi módon (?) GÚNYOLTAD, KINEVETTED. Én meg leírtam róluk egy ismert magyar közmondást, szállóigét, és rögtön a torkomnak ugrasz.
Különben meg már akartam írni neked, hogy hihetetlen vagy ezzel a Jaj, nem szabad csúnya szót kiejtenünk-nyelvtanrendőrségeddel.
Az nem zavar, hogy a királyságot imádod, de a kaka szó olvastán rögtön billentyűzetet ragadtál. A lottó ötösöm legyen ilyen biztos, mint az, hogy te milyen témákra ugrasz ...

Dr. szpahi 2014.09.10. 11:50:30

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

Lányom, lányom, a szép beszéd és a művelt nyelvhasználat nem szégyen :-)

"A nyelvi igénytelenség a lélek romlásához vezet." (Anton Kubinjetszky)

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.10. 11:58:50

@Izrael misztériuma: "A Fidesz-kormány intézkedéseinek támogatható és elfogadható részéhez semmi szükség az illiberalizmus intézményrendszerére vagy az émelygésig történő centralizációra,"

Tulajdonképpen most már nem érdekes, hogy Orbán melyik intézkedése elfogadható vagy elfogadhatatlan. Az elején még elfogadható volt, és senki nem hitt a Kasszandráknak (vagy csak kevesen), hogy csomagban kéne elutasítani a rendszert (a NENYI miatt). Amióta Kishantost ledózerolták az "új nyertesek", azóta világos: bárkivel megtörténhet ugyanez.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.10. 12:06:20

@Dr. szpahi: "Lányom, lányom, a szép beszéd és a művelt nyelvhasználat nem szégyen :-)
"A nyelvi igénytelenség a lélek romlásához vezet." (Anton Kubinjetszky)"

Akkor konkrétan: Te, aki KIGÚNYOLSZ és MEGVETSZ másokat, mint keresztény, semmilyen erkölcsi alappal nem rendelkezel, hogy kioktass másokat a lélek romlásáról.
Áruld már el ugyan, hogy ebből a sorból miért csípi a szemedet a magyar közmondás vagy a kaka szó? A saját sötét lelkedet látod bennük?
"Menjen le az októberi cirkusz, addigra elválik a sz.r a víztől, mert mind tudjuk, mindig a kaka úszik felül. :)"
Szpáhi te mostantól annyi empátiára számíthatsz, amilyen befogadó voltál az üldözöttekkel szemben. Attól még zenghetsz tovább, mint a vasüllő ...

2014.09.10. 12:20:45

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
a jövő lényege, hogy bármi megtörténhet...
(posványosi beszéd)

azóta világos: bárkivel, bármikor, bármi megtörténhet, a miniszterelnök úr nem beszél csak úgy, a levegőbe, eljött a nagy tettek ideje, mindenki fusson, amerre lát!

2014.09.10. 12:27:06

@Dr. szpahi:
mit szólsz ezekhez a tényekhez?

A magyar gazdaság elvesztette versenyképességét
index.hu/index2/#bloghu/tenytar/2014/09/09/a_magyar_gazdasag_elvesztette_versenykepesseget

és a miniszterelnök urat hazugságon kapták...
Orbán Viktor legnagyobb buktái a Ténytáron
tenytar.blog.hu/2014/03/13/orban_viktor_legnagyobb_buktai_a_tenytaron

2014.09.10. 12:39:11

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
„A közrend és a közbiztonság alapja: senki sem állhat a törvények fölött. A magyar emberek elveszítették bizalmukat saját államukban, saját kormányukban, mert úgy érzik, vannak, akik következmények nélkül, a törvényeken felül vagy a törvényeken kívül helyezhetik magukat. Az új kormány legfontosabb feladata lesz a társadalmi bizalom helyreállítása” – írta (ugyancsak) a jelenlegi „kormányfőminiszter” az idézett programban.
A Norvég Alap és a civilek folyamatos zaklatásának fényében a legkevesebb, amit elmondhatunk: Lázár úr, ez sem sikerült.

Rendőr, állam
nol.hu/velemeny/rendor-allam-1485329

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.10. 13:23:03

@Izrael misztériuma: "a jövő lényege, hogy bármi megtörténhet...
(posványosi beszéd)"

Ez se rossz idézet, de van ennél jobb is. :)
Persze nem baj, ha onnan idézel, csak szólok, hogy azért van más is, mint pont azok a szavak.
Érdekes kisfilmet csináltak a paragrafus táblákon taposó traktorokról a lelkes netezők, vagy említheném a piros bársonyos-hermelinpalástos, aranykoronás Orbán-karikatúrákat is.

Dr. szpahi 2014.09.10. 15:32:03

@Izrael misztériuma:

Már korábban láttam ezt a versenyképesség-rangsort, szerintem (most Magyarország eredményétől függetlenül) nagyon nevetséges. Románia legjobban teljesítő ágazata az oktatás. Ha-ha-ha...

Ennél nagyobb marhaságot nem is írhatnának. Nem tudom, hogy ki készítette a jelentést, de szerintem nagyon pancser lehet (legalábbis Romániát illetően).

Különben tudtad, hogy Románia GDP-je ugyanakkora, mint a feleannyi területű és népességű Magyarországé? Az élelmiszerárak, a rezsiköltség és az üzemanyag ára nagyobb, a fizetések meg kb. felét-háromnegyedét teszik ki a Magyarországi fizetéseknek?

Szóval, ha nem tetszik a rendszer, jöhettek Romániába, itt szocialista kormány van, s a gáz, meg a villanyáram árát csak évente kétszer emelik meg, EU-s kérésre, persze :-)

2014.09.10. 15:41:28

@Dr. szpahi:

'Különben tudtad, hogy Románia GDP-je ugyanakkora, mint a feleannyi területű és népességű Magyarországé?'

A wikipédia szerint ez nem igaz, bárhogy számítsuk is.
Lehet, hogy torzít az IM által linkelt táblázat, de a tendencia azért ettől függetlenül világos. Csúszunk hátra, sajnos.

Dr. szpahi 2014.09.10. 15:57:58

@khamul:

Szóval:

Romániában az elhazudott 4,4 százalékos növekedéssel, a 2013-as GDP:189,682$; az egy főre jutó GDP: 9,501$

Magyarországon a 2013-as GDP: 130,248$, az EGY FŐRE JUTÓ GDP: 13,160$

2014.09.10. 16:11:15

Magyarország-Románia
(cia.factbook)

GDP (purchasing power parity):
$196.6 billion (2013 est.) $288.5 billion (2013 est.)

GDP - real growth rate:
0.2% (2013 est.) 3.5% (2013 est.)

GDP - per capita (PPP):
$19,800 (2013 est.) $14,400 (2013 est.)

2014.09.10. 16:33:39

megint ránk rontottak szép hazánk ellenségei
avagy NGO reflexiók külföldről...

Reuters: Norvégia elítélte az Ökotárs elleni rendőri akciót – Kovács szóvivő visszautasít
www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/406466_reuters_norvegia_elitelte_az_okotars_elleni_akciot

A Standard beszámolója az Ökotárs elleni razziáról
www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/406465_a_standard_beszamoloja_az_okotars_elleni_razziarol

Dr. szpahi 2014.09.10. 16:58:24

@Izrael misztériuma:
A wikipédián úgy látom régebbi adatok szerepelnek. Én a köv. honlapról informálódtam: countryeconomy.com/gdp/romania illetve: countryeconomy.com/gdp/hungary

Dr. szpahi 2014.09.10. 17:06:01

@Izrael misztériuma:

Az egy évre jutó GDP-t tekintve Románia most kb. Magyarország 2003-as, 2004-es szintjén áll.

uszo 2014.09.10. 17:16:37

@Izrael misztériuma: "Az illiberalizmus újabb lépés előre a hazugságok zsákutcájában. A kérdés, meddig vagyunk hajlandók még elmenni ebben?"

Úgy tűnik még igen messzire. Mert amíg még ennek tudatában is arról elmélkednek az emberek...

"A liberális hatalommegosztás felszámolása indokolja a választási rendszer meghekkelését, a hatalmi ágak formális és informális eszközökkel végrehajtott összecsúsztatását, az alaptörvény szellemiségét,"

....hogy ugyan, csak a gazdasági liberalizmust akarja fölszámolni a koalíció vezető mert aszonta, hogy szereti a demokráciát a politikait nem is. Vagy mit tudom én az a lényeg hogy csökken a rezsi... addig nem valószínű hogy éri a "nemzet" mi a túró is történik vele.

Dr. szpahi 2014.09.10. 17:18:07

És vannak még itt érdekes adatok. Pl. míg Magyarországon az oktatásra a magyar kormány személyenként 635 dollárt, az egészségügyre pedig 629 dollárt költ, Romániában oktatásra 280 dollárt (tehát még a magyarországi felét sem!), egészségügyre pedig 324 dollárt.

countryeconomy.com/countries/compare/hungary/romania

uszo 2014.09.10. 17:40:40

@Izrael misztériuma: "A strasbourgi bírák azt mondták ki az első fokú ítéletben, hogy a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága tekintetében sérült a magyar államot beperlő vallási közösségek gyülekezési és egyesülési szabadsága azáltal, hogy az új egyházjogi törvény megfosztotta őket egyházi státusuktól."
vs.hu/strasbourgban-elutasitottak-kormany-fellebbezeset-0909?utm_source=hrkrs&utm_medium=rss

A zembereket meg kell kérni, gondolkodjanak már el azon is ha nem túl fárasztó, hogy ezek a szabadságjogok melyik liberalizmusnak lehetnek a részei?

uszo 2014.09.10. 18:00:27

Kövér László házelnök egy múlt szerdai rendezvényen többek között azt mondta: tévedés, hogy Ukrajnában valódi demokrácia készülne, és nyilvánvalóan nem valós lehetőség, hogy "a nem létező ukrán állam hadserege" legyőzi az orosz hadsereget. Azt is mondta: Ukrajnában egy manipulált folyamat zajlik, amiben a legkisebb szerep épp az ukránoknak jutott, "ennek a cirkusznak" pedig az a célja, hogy Európát egyszer és mindenkorra leválassza Oroszországról.

A Gazeta Wyborcza szerint a mondatok után a magyar házelnök munkatársai arról győzködték a lengyel stábot, ne közöljék a felvételt, sőt: azzal kezdték vádolni őket, hogy manipulálni fogják a magyar házelnök szavait – írja a Cink.
hvg.hu/itthon/20140910_Kover_kirohant_az_ukranok_ellen_majd_leti#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2014_9_10

De beszólt neki neki egy román meg egy ukrán gyerek is. Lehet hogy türkmén iráni üzbég orosz török kölkeket kellett volna hívni....

uszo 2014.09.10. 18:05:53

"Ma postázott levélben, mai határidővel kért be a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal újabb iratokat az Ökotárs Alapítványtól. Most azonban nem a norvég civil pénzekre kíváncsiak, hanem a Svájci Alapban kezelt pályázatokat kérték be. Ezt az Ökotárs egykori igazgatójától, Foltányi Zsuzsától tudtuk meg. A Svájci Alap hasonlóan működik, mint a norvég: Svájc az EU-val kötött szerződés keretében támogatást biztosít magyar civil szervezeteknek, ezek sorsát pedig az Ökotárs felügyeli."444.hu/2014/09/10/a-norveg-utani-svajci-penzekre-is-kivancsi-lett-a-kehi/

A bálban most egy másik legénynek könyökölünk az oldalába.

2014.09.10. 19:08:04

@Dr. szpahi:
nagyon érdekes az adatsor amit megadtál, de azt nem tudom, hogy ők honnan vették az adataikat, illetve milyen módszertannal számoltak...

uszo 2014.09.10. 19:20:37

@Izrael misztériuma: Az illiberalizmus újabb lépés előre a hazugságok zsákutcájában. A kérdés, meddig vagyunk hajlandók még elmenni ebben?

"Klik-főnök szeretőjét nevezték ki az iskolába igazgatónak, holott nem támogatta a pályázatát senki, sőt még a képviselő-testület sem szavazta meg. Ettől függetlenül a Klik-főnök kinevezte, amihez joga van, cserébe viszont nekünk is jogunk van ahhoz, hogy innentől kezdve beleszarjunk az egészbe, mert hát hiszen mi a fészkes fenéért vesszük mi a nyomtatóba a papírt a saját pénzünkön, ha még azt is meg lehet velünk csinálni, hogy egy dilettáns luvnyát ültetnek a nyakunkba? Az a nő nem ért az oktatáshoz, nincsen vezetői gyakorlata, viszont helyes kis pofija van, és a Klik-főnök ezért nagyon szereti. A Klik-főnök amúgy nagy keresztény ember ám, minden vasárnap ott feszít a templomban a feleségével és a két fiával. Szegény asszony, őt sajnálom. De azért a férje egy disznó! Egy Klik-főnök nem nevezhetné ki a saját szeretőjét igazgatónak. De megteheti, mert mi csak tűrünk, egyre tűrünk. Ha ez így megy tovább, nem a nemzet napszámosai leszünk, hanem a nemzet birkái. De aztán ne panaszkodjunk miatta! Aki csak béget, s nem harcol, az birka, sajnálom, kollégák. Ez van.”nol.hu/velemeny/beget-a-nemzet-birkaja-1485067

2014.09.10. 19:20:55

@uszo:
ÁLLÁSFOGLALÁSOK
Bohócsapkában
Mostantól különösen kényelmetlenül érezheti magát mindenki. Ami történik, legalább annyira nevetséges, mint amennyire félelmetes. A magyar állam nem először lépett bele a szürrealitásba, de vicsorgó bohóc eddig nem volt.
Gyorsabban, fejvesztettebben cselekszik az állam annál, ami logikus lenne. Nem vagyunk kremlinológusok, bennünket nem érdekel, hogy a Magyarország-Észak Írország 1:2 (vezette: Aytekin Deniz kisebb hibákkal) vagy S. Lajos, esetleg valami ennél is frusztrálóbb újdonat lelki trauma, illetve egyéni szocprobléma áll-e a háttérben.
Mindenesetre kizárt, hogy valamelyik okos rendőr döntött volna. A készenléti karhatalmi rendőrség alegységei többek között Pál Anikó r. alezredes, Viszkocsil László r. hdgy., Dr. Ari Adrienn r. őrnagy, Deme Natália r. alezredes, Móricz Tamás r. alezredes, Varga Péter r. szds., Szigeti György r. fhdgy., Poór Péter r. őrnagy, Jankó Zoltán r. alezredes vezényletével három házkutatást is tartottak. Amikor behatoltak a Szerb utcába, miközben az ijedt asszonykák talán már a telefonhoz szaladtak, gyorsan világossá vált, hogy nem az utcabeli előkelő lakosok, a Habony és a Szentgyörgyvölgyi családok hótiszta ingatlanügyei váltották ki a rendőri demonstrációt és nem is a Nemzeti Bankot keresték rossz helyen. Nem Habony, hanem Ökotárs. Elvittek onnan, majd elengedtek egy nőt, szereztek pár laptopot, és láttuk borzalmas nejlonszatyrokkal totyogva a Hülye Járások Készenléti Rendőrségét rengeteg papírost cipelni.
Már a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak sem volt joga a Norvég Civil Alapot vizsgálni. A rendőrség saját állítása szerint a nagy hűtlen kezelési és pénzintézeti semmit keresi, amit aztán vagy megtalál, vagy semmit sem talál, miközben „a nyomozóhatóság az eljárás keretében házkutatást hajt végre.”
Pesten, jó kétszáz éve, mindenki tudja, hogy a vérengzés, bebörtönzés nélküli önkény nevetséges. Mint ez itt most.
Értelmezhetjük is a történteket: Mindig elegendő, ha a mérsékelt polgári sajtó megcsattintja karikás ostorát. Mesélhet erről az Oligarcha, a Püspök, a Bírói Szervezet, a Tudomány, az Egyetem, a Kamara, a Demokratikus Pártok, a Média, a Vérfarkas és a Búrkalap.
De mi történt most?
Pár jogvédő, fiúk, lányok és idősödők, zsebre dugott kézzel a port rugdosva ballagnak az utcán. Akkor szembejön velük egy aranyszájú, Szabad Nép-szókincsű kormányszóvivő, de ők meg se hallják, vagy úgy csinálnak, legfeljebb egymás között osztják az észt. Jön akkor velük szembe egy kutyakorbácsát suhogtató főminiszter. Ők meg csak rugdossák tovább a vadgesztenyét, talán észre sem veszik. Na, ha ez sem elég, jöjjön a rettentő tusványos szavak mondója. De mint a falra hányt borsó. Rá se néznek. Végül aztán, mintegy kétségbeesve, berazziáz nínósautóval a Készenléti. Akkor most mi történt? Mondanánk, menjenek haza szépen mind, a szóvivő, a vadász, a tusványos szónok és a Hülye Járások Rendőrsége is. De talán már késő. Mindenki őket nézi, annyi győztes csaták hőseit: nézi őket az Oligarcha, a Püspök, a Bírói Szervezet, a Tudomány, az Egyetem, a Kamara, a Demokratikus Pártok, a Média, a Vérfarkas, a Búrkalap és a pesti nép. Kérdően néznek egymásra is. Ez volna az az erő, amelyet tisztelni, félni muszáj?

Budapest, 2014. szeptember 10.
Eötvös Károly Intézet

2014.09.10. 19:25:52

@uszo:
"Ha ez így megy tovább, nem a nemzet napszámosai leszünk, hanem a nemzet birkái. De aztán ne panaszkodjunk miatta! Aki csak béget, s nem harcol, az birka, sajnálom, kollégák. Ez van.”

BIRKALAND

Dr. szpahi 2014.09.10. 21:13:34

@Izrael misztériuma:

A feldolgozott adatok forrásai: countryeconomy.com/sources

Sok érdekes összehasonlítás van még ezen az oldalon a pl. népesűrűség, demográfia, banki alapkamatok, minimálbér, a hitelminősítők osztályzata stb. stb.

2014.09.10. 21:40:55

@Dr. szpahi:
köszönöm, ezt még nem ismertem!

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.11. 01:30:36

@uszo: "hogy ugyan, csak a gazdasági liberalizmust akarja fölszámolni a koalíció vezető mert aszonta, hogy szereti a demokráciát a politikait nem is."

Hazugság ellen nem lehet hazugsággal harcolni. Az ördögöt nem lehet Belzebubbal elzavarni.
Aki az igazságot akarja hirdetni a háztetőkről, az beszéljen értelmesen, világosan arról, ami ellen harcol.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.11. 01:40:12

@Izrael misztériuma: "Mindig elegendő, ha a mérsékelt polgári sajtó megcsattintja karikás ostorát. Mesélhet erről az Oligarcha, a Püspök, a Bírói Szervezet, a Tudomány, az Egyetem, a Kamara, a Demokratikus Pártok, a Média, a Vérfarkas és a Búrkalap."

Ez jó. Mondjuk a fentebb felsoroltak zsírosabb állásokat buknának, ha egyszer bátran akarnának viselkedni, mint a csóró civilek. Talán minden ember életében eljön az idő, mikor ki kellene vonulni a húsosfazekak mellől ...

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.11. 02:25:41

@Izrael misztériuma: BIRKALAND

Birka1. Orbán halálra idegesített azzal a szokásával, hogy miért van egy csomó fényképen a nyelve kidugva a szája sarkába? Ma aztán találtam egy videót, ahol valami díjátadáson Orbán kidugja a nyelvét, és spontán harangozik vele párat! Megmutattam a férjemnek, és ő is teljesen ledöbbent. Azt írják, hogy valami gyógyszer mellékhatása is lehet ez (skizofrénia-gyógyszer).
Birka2. Elfelejtettem mondani, hogy nézd ma este a Házon kívült, de hátha láttad az előzetest, ahol a juhászok terelik a birkákat az úton! Egyszerű, dolgos parasztember, aki múltkor is azt kérdezte a bizottság ülésén , hogy Hova vigyem a birkákat?:
"-Hívtam én többször is a minisztert telefonon, de mindig csak annyit mondott, erre neki nincs kompenciája .... na, kimondani sem tudom, oylan szavakat használ."
Karácsony tollára való történet lenne: a nadrágos ember hogyan használta ki a naiv vidékieket, és lökte el őket, mint a kifacsart citromot, miután beszavazták a hatalomba. Mindezt a "munkaalapú társadalom" küszöbén ...
Külön várom, hogy az állatvédők mikor figyelnek már fel végre, hogy több ezer juh élete múlhat azon, ha most nem sikerül nekik új legelőt találni!
Föl kéne jelenti a minisztériumot állatkínzásért!: ugyanis ezt mondták a juhászoknak, miután az "új nyerteseknek" adták a bérleti jogot: Vigyék vágóhídra a jószágokat! :(

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.11. 03:03:18

@uszo: "Azt is mondta: Ukrajnában egy manipulált folyamat zajlik, amiben a legkisebb szerep épp az ukránoknak jutott, "ennek a cirkusznak" pedig az a célja, hogy Európát egyszer és mindenkorra leválassza Oroszországról."

Ha Kövér figyelmesebben olvasná a konteókat, akkor tudhatná, hogy kissé le van maradva :), mert az igazi cél a kétpólusú világrend további fenntartása, amiből mi csak rosszul jöhetünk ki. Nagy Péter cár végrendelete néven fut ez az állítólagos összeesküvés, aminek ez a hetedik pontja:
"7) Angliával szoros szövetségre kell lépni, és közvetlen kapcsolatokat kell vele fönntartani egy kereskedelmi szerződés segítségével. Lehetővé kell tenni, hogy egyfajta monopóliumot gyakoroljon az ország belsejében, ami észrevétlenül kapcsolatokat fog teremteni nemzetünk és az angol kereskedők és matrózok között, akik mindent meg fognak tenni az orosz flotta tökéletesítéséért és növeléséért; a flottával pedig elképzelhető a hatalom megszerzése a Balti- és a Fekete tengeren. Ez lényeges pont, amitől alapvetően függ az egész terv sikere."
Azaz Oroszország üzleteljen az angolszász világgal kőkeményen, és ebben Washington a partnere kell, hogy legyen.

Amúgy ütős, amit az ukrán résztvevő és a lengyel újságírók mondanak, csak kár, hogy a magyar olvasónak nem mond semmit a nevük, de talán nem a lengyel Hír TV-ről van szó.

csaba carmarthen 2014.09.11. 07:34:52

"Ukrajnában egy manipulált folyamat zajlik"

"Egy elismert főorvos olyan bizonyítékokkal is szolgált, mely alátámasztotta azt a felvetést, miszerint a rendőröket és a tüntetőket ugyanolyan fegyverekkel lőtték le, ebből következően az elkövetők is nagy valószínűséggel ugyanahoz a csoporthoz tartoztak"

- See more at: archivum.magyarhirlap.hu/a-majdan-orvloveszei-gyilkoltak-video-0#sthash.RBYndLVA.dpuf

A háborúk, amelyekről Beszélek, hamarosan megkezdődnek, és a terv az lesz, hogy eltöröljék a népességet a föld színéről. Lehet, hogy azt gondoljátok, hogy ezek a háborúk két nemzet között zajlanak, de hiba lenne ezt gondolnotok. A fegyverek egyetlen egy forrásból fognak származni.

nagyfigyelmeztetes.hu/2013/04/csak-az-elo-isten-pecsetjevel-rendelkezok-fognak-megmenekulni-a-lelkek-tomegirtasanak-eme-formajatol/

csaba carmarthen 2014.09.11. 07:35:27

"Ukrajnában egy manipulált folyamat zajlik"

"Egy elismert főorvos olyan bizonyítékokkal is szolgált, mely alátámasztotta azt a felvetést, miszerint a rendőröket és a tüntetőket ugyanolyan fegyverekkel lőtték le, ebből következően az elkövetők is nagy valószínűséggel ugyanahoz a csoporthoz tartoztak"

- See more at: archivum.magyarhirlap.hu/a-majdan-orvloveszei-gyilkoltak-video-0#sthash.RBYndLVA.dpuf

A háborúk, amelyekről Beszélek, hamarosan megkezdődnek, és a terv az lesz, hogy eltöröljék a népességet a föld színéről. Lehet, hogy azt gondoljátok, hogy ezek a háborúk két nemzet között zajlanak, de hiba lenne ezt gondolnotok. A fegyverek egyetlen egy forrásból fognak származni.

nagyfigyelmeztetes.hu/2013/04/csak-az-elo-isten-pecsetjevel-rendelkezok-fognak-megmenekulni-a-lelkek-tomegirtasanak-eme-formajatol/

2014.09.11. 09:05:14

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
a birkalelkület lélektanáról...
(sajnos már egyik szerző sincs közöttünk)

“A demokrácia jó. Az összes bajával, ezzel az undorító korrupcióval, ezekkel a szarházi politikusokkal együtt is. Úgy képzelem én ezt az egészet, hogy van egy rettenetesen nagy pocsolya, amit valaki egy bottal felkavar, és hihetetlen mennyiségű szemét jön föl a felszínre.” Az ország tán legnevesebb pszichológusa mondja ezt. És azt is: 2014-ben nem lesz szabad választás. Keserű és mosolyog.

2014-ben nem lesz szabad választás: Ranschburg Jenő a szarházi politikusokról és Orbán Viktorról – Kötelező olvasmány!
hungarianvirus.wordpress.com/2012/10/30/ranschburg-jeno-a-szarhazi-politikusokrol-es-orban-viktorrol/

bónusz
Popper Péter: Orbán Viktor
dudasj.ath.cx/home/free/Popper_Peter_Orban.pdf

2014.09.11. 09:24:24

Ismeri a redőnysztorimat?
1944 márciusában felemelt karral kellett végigvonulnom a városon. Bámészkodós, magamnak való kölök voltam, lemaradtam a sorból, az öregek, a nők, a gyerekek közül, néztem föl a házakra, próbáltam elkapni az emberek tekintetét, színtiszta kíváncsiságból, nem volt a szememben semmi vád, és az emberek szinte kivétel nélkül elkapták a tekintetüket, és leengedték a redőnyt. Az a hang, a redőnyök hangja rendkívül felzaklatott.
Azóta mondogatom magamnak és másoknak is: azt kéne elérni, hogy az emberek ne eresszék le a redőnyt. Amihez gondolkodni kell, agykérget használni. Nem igaz, hogy a demokrata nem fél – én demokratának vallom magam, mégis félek. A demokratát az különbözteti meg a nem demokratától, hogy mérges arra, ami miatt félnie kell, és megpróbálja leküzdeni a félelmét.
(u.o.)

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.11. 11:08:10

@Izrael misztériuma: "a birkalelkület lélektanáról...
(sajnos már egyik szerző sincs közöttünk)"

Reméljük nekünk is van egy Ábrahámunk, aki alkudozik Istennel, hogy Ha legalább öt igaz embert találok abban a Kárpát-medencében ...
Ettől függetlenül senki nincs fölmentve a lelki munka alól, ez feladata minden magyarnak. Szerintem Rowling jól fogta meg a mai kor egyes jellegzetességeit, pl. hogy a Dumledore professzorok előzékenyen meghalnak, hogy mindenki maga harcolhassa meg a saját harcát.
Viszont! Állítom, a magyar nép gondolkodó része (nemcsak az értelmiség) -álljon bármelyik oldalon- nem teljesen ura magának, a tetteinek és a gondolatainak. Egyre inkább kiviláglik, hogy manipulálva vannak a hírek, amik szinte gúzsba kötik a hallgatóikat, szinte már egy igézetként. Nagyon nehéz ebből fölszabadulni, de muszáj lenne.

2014.09.11. 12:22:31

@Dr. szpahi:

Az azért nem igaz, hogy az egy főre jutó magyar GDP duplája lenne a románénak. Se a nominális, se a vásárlóerővel korrigált (PPP).

Hogy mit csináltak mindeközben a sokáig stabilan mögöttünk levő szlovákok és lengyelek:

index.hu/chart/2014/04/30/erre_jutottunk_a_sok_eu-s_penzzel/

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.11. 13:24:48

@khamul: "a háztartások mekkora részében találkoztak az adatfelvevők rohadással: szivárgó vízzel, dohos falakkal, penészes ablakkeretekkel. "

Ezzel nagyon beletaláltak. Ez egy nagyon nagy baj szerintem is, hogy sokaknak nincs pénzük felújításra, de talán még a mész ára sem jön ki a segélyből.
Az az egyetlen szerencséjük a mélyszegénységben élő vidékieknek, hogy a tsz időkben rengeteg építkezés volt az országban, sőt az emberek a kis házuk csinosítgatására, bővítgetésére költötték a pénzüket (mi másra is tudták volna?). A mai megnyomorított generációnak ezért van még a feje fölött tető (amíg rájuk nem omlik), mégha az áramot lopni is kell bele. De mi lesz a gyerekeikkel? Sátortábor, bádogváros?

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.11. 13:42:23

@Izrael misztériuma: "Ők meg csak rugdossák tovább a vadgesztenyét, talán észre sem veszik."

Még ehhez írnék valamit. Anélkül, hogy elvitatnám a civilek bátorságát, szerintem ebben van egy adag értetlenség is. Tegnapelőtt kapcsolgattam a tévét, és az ATV-n éppen az Ökotársos razziáról vitáztak. Révész Sándor civil-párti megszólaló szerint "Orbán diktatúrát építene, de nem tud, mert a NATO és az UNIÓ úgysem hagyja."
Ezek a pesti, liberális szellemben nevelkedett, angolul kitűnően beszélő értelmiségiek - ilyen szerintem Móra Vera is-, nem hiszik el, hogy itt nagy bajok is lehetnek. 1944-ben sem hitte el senki, hogy Európa közepén kitörhet Ázsia, és tessék, meglett az eredménye. :(
Az MSZP régebbi generációjának talán még volt kapcsolata a vidéki valósággal, ezek a mai, nyikhaj szoci gyerekek nem jók semmire, de tényleg semmire. A vidéki nép magára van hagyatva, ki van szolgáltatva olyan erőknek, amiknek a természetével nincs tisztában egyáltalán. Nem magyarázza el nekik senki, hogy az EU-ban bár vannak komoly bajok, de még mindig sokkal jobb, mint a távoli, kies Himalájában a birkapásztorkodás. Mit csodálkoznak még a pestiek ezek után?! Ha mondjuk a basinak holnap azt mondanák a hangok, hogy menjen ki az unióból, állítom sokan tapsolnának.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.11. 14:24:02

@khamul: "aztán a 2007-2013-as uniós költségvetési időszakban indult be igazán a pénzeső. Különösen jeleskedett Magyarország az EU-s pénzek lehívásában,"

Gratulálok az EU "kiváló" stratégáinak ... Az Angela állítólag azt mondta az elmúltnégyévbe, hogy "Azért ne zárjuk ki Magyarországot, mert akkor ott elszabadul a pokol, és katasztrófa lesz." Valóban "briliáns" ötlet, hogy ehelyett fizessük ki azt a politikai erőt, amelyik meggyőzi a magyar népet, hogy Az EU-ból kilépnetek nem kell félnetek jó lesz. Méltó párja Hindenburgnak, aki az Adolfot képes volt kinevezni kancellárnak.
Ha az elmúltnégyévben elzárták volna a pénzcsapot - amiből gátlástalan kalandorok a belvárosi elitpiacok kifestését fizették, meg még ki tudja mit-, állítom a banda már rég úgy lett volna kergetve a feldühödött nép által, hogy meg nem áll a Kizil-kum környékéig, ha ugyan ott befogadják őket.

2014.09.11. 14:40:33

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
szerintem is az EU bürokrácia a fő bűnös, hogy idáig fajultak a dolgok, de még most sem késő, hogy észhez térjenek, különben hamarosan új követői lesznek az illiberális demokráciának...

2014.09.11. 14:49:28

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
minekutána a melegebb hónapokat vidéken töltöm, van szerencsém látni a nép magárahagyatottságát, reményvesztettségét és teljes apátiáját, orbán jól számolt, ezek nem fognak sohasem fellázadni, ahhoz előbb öntudatra kellene ébredniük, de most éppen 92 éves öregasszonyok a viktor kezét csókolgatják, hogy kaptak végre egy kis száraz kenyeret...

a pesti értelmiség teljesen el van varázsolva, öntudatos polgárság pediglen nem létezik, ettől sem kell félnie a regnáló hatalomnak...

az azért némi optimizmusra adhat okot, hogy az ilyesféle irracionális rezsimek maguktól összedőlnek, csak nehéz kivárnunk a végét...

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.11. 14:57:06

@Izrael misztériuma: "de még most sem késő, hogy észhez térjenek, különben hamarosan új követői lesznek az illiberális demokráciának..."

Két eset lehetséges: vagy teljesen h.lyék ülnek az európai csúcshelyeken, vagy Belzebub nem akarja önmagát elzavarni. Mert akkor összeomlana a házuk, de ne legyen igazam.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.11. 15:13:23

@Izrael misztériuma: "a pesti értelmiség teljesen el van varázsolva, öntudatos polgárság pediglen nem létezik, ettől sem kell félnie a regnáló hatalomnak..."

Amikor tegnap a "birkatüntetésen" (ez most szó szerint értendő:) a gazdák felhajtották az állatokat az útra, Gőgös Zoltán ott tüsténkedett mögöttük, mint egy jóságos nyárimikulás, miközben a rendőrök meg ott magyarázkodtak össze-vissza. Hol volt a többi szoci, és a tömeg, akit odahívtak volna, hogy megbénítsák Kelet-Magyarország közlekedését fél napra?
Emlékszem Orbán felpattant, mint a gumilabda, és szaladt kifelé, mint akinek a szemét kivették, akárhányszor Gyurcsány szólásra emelkedett. A többi akciójukról nem is beszélve. Ha egy normális ország működését így meg tudták bénítani, akkor egy abnormális rendszerrel méginkább úgy kellene bánni, ha jól sejtem.
A nagydarab, teljesen kétségbeesett juhászember ott fakadt sírva a kamerák előtt, mert tényleg annyira kilátástalan a helyzete! Ez már nem vicc, nem egy-két parlamenti helyről van szó, amiről esetleg le kell mondani, itt már emberéletek forognak kockán.

2014.09.11. 15:55:28

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
"teljesen h.lyék ülnek az európai csúcshelyeken..."
IGEN!

Navracsics nem alkalmas európai biztosnak... Sokszor furcsállom Szanyi nyilatkozatait, ezúttal azonban maradéktalanul egyetértettem vele. A DK már egy hónappal korábban, augusztus 1-jén közleményben mondta ugyanezt, alapos érveléssel alátámasztva. Navracsics, aki évek óta a „jó rendőr” szerepét játssza Orbán mellett Kövérrel, Lázárral és másokkal összehasonlítva, valójában közvetlenül felelős a jogállam magyarországi szétveréséért: igazságügyi miniszterként asszisztált mindahhoz, ami az igazságszolgáltatás függetlenségének megkérdőjelezésére, a sajtószabadság korlátozására, a kormánynak nem tetsző egyházak státuszának visszavonására az elmúlt öt évben történt. Ő perlekedett nyilvánosan az illetékes EU-biztosokkal. Az Európai Parlament a Tavares-jelentés megszavazásával már véleményt mondott Orbán rendszeréről, és ezzel Navracsics tevékenységéről is. Tudom, Navracsics végül az egyik legkevésbé jelentős tárcát kapta Junckertől, de ezzel a probléma nincs megoldva – mégis csak az Unió biztosa lenne. Ha az Európai Parlament olyan bizottságot választ, amelynek Orbán korábbi igazságügyminisztere is tagja, önmagát köpi szembe.
(galamus.hu)

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.11. 17:02:45

@Izrael misztériuma: "IGEN!
Navracsics nem alkalmas európai biztosnak..."

Tegnap tágra nyílt szemekkel néztem, mikor ötödszörre mutatták valamelyik Híradóban, hogy mi van?! Értem én, hogy muszáj minden országból egy biztost választani, de pont a Hoffmann Rózsika pártjából, pont oktatásinak, pont a Juncker? :)

Olvasom a Zoltai lány önvallomását, és az egyik kommentelő írja: "A Fidesz összekacsint a Jobbikkal, de azért még nem náci. Talán Zoltai a garancia, hogy nem is lesz az, ezt még nem tudjuk. Nem kell Zoltait szeretni, nem kell a Fideszt ezért jobban szeretni, de felesleges az árulózás.”
Komolyan, ismétli magát a történelem. Ez majdnem szóról szóra a Horthy Miklós majd megvéd minket a nyilasoktól-gondolat modernkori kiadása.

2014.09.11. 18:39:11

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
A NER irányítóiról szokás azt mondani, hogy nincsenek gátlásaik, gond nélkül túlmennek minden határon. Nos, a Mazsihisz – saját kis birodalmában – tényleg minden, de minden határon túlmehetett bármilyen következmény nélkül Zoltai 23 éve alatt. Ha valakinek nem tetszett a rendszer, megvádolták, hogy a zsidóságot támadja, az antiszemiták malmára hajtja a vizet. Ez lényegében Orbánék retorikája azokkal szemben, akik külföldön „gyalázzák” a nemzetet.

Két összeillő ember
nol.hu/velemeny/ket-osszeillo-ember-1485577

egybeér, ami összetartozik...

2014.09.11. 18:56:49

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
akik külföldön „gyalázzák” a nemzetet.

Nagyot bukott a kormány
nol.hu/belfold/nagyot-bukott-a-kormany-1485545

és ki az, aki nem kellett a kormánynak és a MAZSIHISZ sem fogadta be őket, miközben a nemzetközi reform zsidó közösség teljes jogú tagjai Kelemen Kata rabbi(nő) Szim Salom Közösségével együtt...

A reform befogadó, kitartó és párbeszédre kész – ezzel a három kifejezéssel lehetne a legrövidebben jellemezni. Utóbbi természetesen nem csupán a zsidó valláson belüli, hanem a zsidó-keresztény, vagy a zsidó-nem zsidó párbeszéd fontosságára is utal. De a legfontosabb talán mégis az, hogy a szokásosnál jóval elfogadóbb, nyitottabb. Ebből következik, hogy olyanokat is magába olvaszt, akiket máshol legtöbbször elutasítanak, vagy azért, mert ők maguk a többségtől eltérő szemléletűek, vagy épp a származásuk okán. Mi nem küldjük el a melegeket, vagy azokat, akik a Háláchá törvényei szerint nem számítanak teljes jogú zsidónak. A nemek egyenjogúsága a vallás minden kérdésében, valamint a prófétai eszméknek ezen a földön történő megvalósítása is mind lényeges alapkövei a reform zsidóságnak. Szorgalmazzuk a zsidó tradíció megismerését, ugyanakkor azt tartjuk, hogy a törvények betartásában mindenkinek a saját belső útját kell járnia. Mindez a zsidóság megélése szempontjából egyfelől sokkal szabadabb, demokratikusabb gyakorlatot, másfelől viszont jóval nagyobb egyéni felelősséget eredményez.

„MINÉL INKÁBB NYITNI AKARUNK A KÜLVILÁG FELÉ"
akibic.hu/kozosseg/item/996-minel-inkabb-nyitni-akarunk-a-kulvilag-fele

2014.09.11. 19:04:39

Ahogyan 40 évvel ezelőtt is már voltak nehéz idők
de a Kondratyev-féle ciklusokkal sohasem törődtek ők
Mer’ az erősek mindig úgy érzik, hogy csalhatatlanok
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Mikor az entrópia emelkedik és mindent felkavar
A szolgálatok beindulnak, hogy ne legyen túl nagy a zaj
S kitüntetett szerephez jutnak megint a seggnyalók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Itt szép lehetsz, de okos nem, mert kötelező a hit
És ellenség lesz mindenki, aki kételkedik
És erkölcsről papolnak álszent köpönyegforgatók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Lassan kihull a memóriákból az egyéni tapasztalat
És átírja a központból kiküldött új adat
S jönnek a minden rendszerhez alkalmazkodók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Ahogy mindig újra kezdődik a bálvány körül a tánc
Megint befonja életünk egy láthatatlan lánc
És jönnek a lelkes ostobák s a gyáván megalkuvók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

S ha végül rájuk dől a ház és nincs már több hitel
Majd mást vádolnak azzal, amit ők követtek el
És engedelmes szolgáló a törvény és a jog
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Hát kedves fiam, édes lányom, véssétek be jól
E szép országban pusztít más is, nemcsak az alkohol
Jönnek majd és hirdetik, hogy milyen nagy magyarok
De tudjátok, hogy ezek bizony mindig ugyanazok
Édesapám, te megmondtad: ezek ugyanazok

Óh, valahol így van ez, ahogy volt, úgy lesz
Édesapám, te megmondtad
Van, ahol így van ez, ahogy volt, úgy lesz
Édesapám, te megmondtad

Bródy János - Ezek ugyanazok - Aréna - Koncz Zsuzsa koncert
www.youtube.com/watch?v=Z4RHuYmO93s&feature=youtu.be

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.11. 20:03:03

@Izrael misztériuma: "Ha valakinek nem tetszett a rendszer, megvádolták, hogy a zsidóságot támadja, az antiszemiták malmára hajtja a vizet."

Csodálkozunk, hogy itt tart ez az ország, ha mindenki így viselkedik, óberkodik másokkal?

"Ez lényegében Orbánék retorikája azokkal szemben, akik külföldön „gyalázzák” a nemzetet."
Az a baj, hogy a magyar embereknek nincs egy egészséges identitása. Ha lenne miért büszkének lenni saját magukra, és nem "csak" az elüldözött, majd külföldön nagyot alkotó Nobel-díjasokra, akkor nem lehetne idegesíteni őket ezzel a Lenézik a magyarokat.-dumával. Mindig csak azt halljuk, hogy a magyar az Pató Pál, szalmaláng, marják egymást stb. Igaza van Karácsony Sándornak, hogy ezeknek a tulajdonságoknak mindnek meg lehet találni a jó oldalát:
szalmaláng, huszárvágás - rövid, de nagy horderejű cselekvések,
turáni árok, egyet nem értés - hihetetlen érdeklődés a világ nagy és esetleg tökéletesen ellentétesnek látszó igazságai iránt,
Pató Pálkodás - passzív ellenállás, kivárása a jobb időknek, mikor a nyílt ellenállás öngyilkos dolog lenne.
Itt van pl. az úri muri Magyarország témája. Nem az a baj, hogy Semjén lovon feszít, hanem ahogyan komolyan veszi magát. Elég megnézni egy Karády-filmet, és látszik, hogy Jávor tud nevetni önmagán, és ott az ember amögött is mikor pózol és a dzsentrit játssza, megjegyzem kitűnően.

2014.09.11. 20:51:49

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
a Zoltai lánya nem olyan mint az apja!
(senki nem lehet felelős az apja tetteiért!)

az apa portréja:
Lázár és Zoltai politikájának közös vonása: a cinizmus. Apró változás, hogy ügyvezetőként Zoltai sakkozott a környezetében lévő emberekkel, míg most már ő a sakkfigura egy nála jóval nagyobb hatalom kezében.

NEM ÁRULÓ – „TANÁCSADÓ”
www.szombat.org/politika/nem-arulo-tanacsado

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.11. 22:08:04

@Izrael misztériuma: "Zoltai karizmájának ugyanis nagyon fontos része volt az antiszemitizmus elleni fellépés és az antifasizmus is. Az antiszemitizmus elleni harc és az antifasizmus olyan volt a Síp utcában, mint az oxigén: a vallás és Izrael állam mellett ez volt identitásuk alapja."

Magyarország kicsiben, ahogy mathos mondaná. Nem kérdőjelezve meg az elkötelezettséget, csak a gyakorlati érzéket, halkan kérdezem: biztos annyira eredményes volt ez a nagy antifasiszta ellenállás? Kétszáz ember a Szabadság téren, mikor mondjuk lehetett volna kétezer is nap, mint nap, hónapokon át ... Bocsánat, ha belekontárkodom, nem ismerem őket közelebbről.

2014.09.11. 22:37:17

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
nem a mennyiség, a minőség számít és a hitelesség, ott van pl. mécsimre és a többiek, ők mindnyájan komolyan gondolják, meg az emlékezet csoport, a mement70 és a sok internetes fórum, ami a semmiből lett és egységbe kovácsolta az embereket fajra, nemre és felekezetre való tekintet nélkül...

itt jegyezném meg, hogy Izraelben nagyon nagy pozitív változások történtek most az utolsó háború során, a világ keresztényei szolidaritásukról biztosították Izrael népét és Izrael tevékenyen kiállt a közel-kelet keresztényei mellett, az ott élő magyarok is sokat fejlődtek...

csak egy mai példa a sok közül:
Mit ér a zsidó, ha keresztény?
izraeli-hirlevel.blogspot.hu/2014/09/mit-er-zsido-ha-kereszteny.html

2014.09.12. 08:49:01

A kormánypropagandista szerint nem az ijesztő, hogy a kormány rendőröket küld a bírálóira, hanem az, ha valaki megkérdezi, ki küldte.

„A TASZ egyenesen beperelte a Kehit, amiért nem hajlandó megválaszolni azt a kérdést, hogy ki utasította az intézményt a vizsgálódásra… Ugyan minek a TASZ-nak a név? Ugyan minek az egész felhajtás, a tiltakozás, az erőfitogtatás? Az egész cirkuszról pontosan tudható, hogy arra való, amire a többi nagy, kormányellenes hűhó: megfélemlíteni a rendőrséget, elbizonytalanítani a választópolgárt, sőt rád ijeszteni, hogy te is így járnál, ha megnyikkannál.”
(fidesznyik agit. prop.)

Bohócsipkában 2.
www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/406993_bohocsipkaban_2.

2014.09.12. 08:56:59

TE SÖTÉTBEN BUJKÁLÓ NORVÉG ALAP RESZKESSS!
(orbánviktor tudatalattija)
Ezek ugyanis külföldről fizetett politikai aktivisták – mondta. És fel kell tételezni, hogy ilyen módon „bizonyos külföldi érdekcsoportok” „adott időpontban és bizonyos kérdésekben befolyást akarnak gyakorolni a magyar állami életre”, más szóval „Magyarországon külföldi érdekeket akarnak érvényesíteni” – mondta. Mint kifejtette, ezért fontos és méltányos megfigyelni, dokumentálni és a nyilvánosság elé tárni ezt a külföldi befolyásgyakorlást, „hogy mi mindannyian, Önök is, pontosan tudhassuk, kik a valós szereplők a maszkok mögött”.

FAZ: Orbán rendőrséget vet be civil szervezetek ellen
www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/406991_faz_orban_rendorseget_vet_be_civil_szervezetek

A kormánnyal szemben kritikus Political Capital intézet politológusa, Hunyadi Bulcsú számára a civil szervezetek elleni fellépés a kormányzó Fidesz azon stratégiájának a része, hogy állandó konfliktusban kell lenni. Az Orbán-rendszer Hunyadi szerint csak akkor működik, amíg Orbánnak van hatalma és ellensége, amelyről azt állíthatja, hogy megvédi tőle az országot. A kormánynak folyamatosan szüksége van egy szereplőre a „mi vagy ők”-harcban. A baloldali liberális ellenzék gyenge szerpelésével a parlamenti választáson, majd az ellenzéki szövetség szétesésével ez az ellenség gyakorlatilag megszűnt. A civil szervezetek viszont végül nagyon is tudtak volna ártani a kormánynak – például a korrupciós ügyek leleplezésével.

NZZ: Orbánnak új ellenségre van szüksége
www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/406990_nzz_orbannak_uj_ellensegre_van_szuksege

2014.09.12. 09:08:57

A miniszterelnök a Kossuth rádióban elmondta: az elszámolási törvényjavaslat pénteken kerül nyilvánosságra, ami után „egy ország fog osztani, szorozni, számolni”, hiszen egyenként kell minden hitelszerződést újraszámolni. Orbán Viktor szerint ha jól kezelik őket, akkor bankok áldást jelentenek a gazdaságnak.
(mti)

új módi van most mifelénk
az a rang
mind egy helyre gyűjtik a pénzt
az a hely a bank

pénzt fölvenni
purimi vigalom
de fizetni
fizetni siralom
(erdélyi jiddis népköltészet)

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.12. 12:42:58

@Izrael misztériuma: Félelmetes, hogy a németek mennyivel jobban látják a helyzetet, mint Mihancsik és a galamus.

idézet az NZZ-ből: "Orbán azonban – bár szándékosan félreérthetően – mindenekelőtt a gazdasági liberalizmusról beszélt, amelynek kudarcát szerinte megmutatta a pénzügyi válság."
És akkor Mihancsik üzenget, hogy hogyan is kell(ene) a Tusványosbüdöskei beszédet értelmezni ... Remélem egyszer elmagyarázza neki valaki, hogy Szálljon le űrhajóval a Neander-völgyben, és próbálja meggyőzni az állatbőrös, torzonborz szülőket, hogy ne adjanak 10 kagylót a varázslónak, mikor beteg a gyermekük. Akkor majd meglátná, hogy most ugyanezt csinálja.
Nem a beszédből kéne levezetnie Mihancsiknak az Orbán-rendszer kudarcát, hanem bebizonyítania, hogy maga a rendszer a hibás. Akármilyen szép beszédeket is mondanak róla.

ugyanitt idéznek a P. Capital politológusától: "A civil szervezetek viszont végül nagyon is tudtak volna ártani a kormánynak – például a korrupciós ügyek leleplezésével."
Még le kell leplezni a politológus szerint bármilyen korrupciós ügyet ebben az országban? :) Tán nincsenek elég jól leleplezve? Ha nem adta volna ki Móra Veronika a laptopját, ugye bilincsbe verve vitték volna el? Kishantosnál azért nyílt ki az emberek szeme, mert nem adták meg magukat, bevetették a földeket, és arra mentek rá a mammutnyi traktorokkal, hogy kitárcsázzák.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.12. 14:06:06

@Izrael misztériuma: "nem a mennyiség, a minőség számít és a hitelesség, ott van pl. mécsimre és a többiek, ők mindnyájan komolyan gondolják,"

Ezt írja Bartus: "húszan vannak a Szabadság téren a kétmilliós Budapestről, amikor a hetvenéves Mécs Imrét elcipelik a rendőrök." (Szkinhedek és jólfésültek)
Ha a Greenpeace meg akar menteni egy nagyon öreg, értékes fát a kivágástól, akkor a tagjai hozzáláncolják magukat, és akkora ricsajt csapnak, hogy kivonul az összes kereskedelmi televízió, és élő, egyenes adásban közvetítik, ahogy a rendőrök tehetetlenkednek, mert a karját mégsem vághatják le az illetőnek, ha már drótvágó nincs náluk.

"a mement70 és a sok internetes fórum, ami a semmiből lett és egységbe kovácsolta az embereket fajra, nemre és felekezetre való tekintet nélkül..."
Olyan fórumokra gondolsz, ahol nyugtatgatták egymást az emberek, hogy Ilyet nem lehet tenni jogállamban.?
Nem tudom, csak kérdezem, hogy nem volt túl sok a csitítgatás, hogy Ne ingereljük a náci bandákat azzal, ha túl sokan megyünk a térre.?
Nekem egyetlen honlap vésődött nagyon mélyen az emlékezetembe: amelyik a vasúti menetrendet közölte napról-napra, ahogy a gabonavagonokat elindították Észak-Erdélyből és az ország többi részéből, mindet persze nagyon szabályosan és törvényesen. A régi képeslapok a tiszántúli zsinagógákról és a haszid zsidókról különösen mellbevágóak voltak.

2014.09.14. 11:42:40

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
a valódi harc a gazdasági fronton dúl avagy alajos besokallt a spindoktor és a pókhasú nagyhatalma miatt...

Vezércsel
nol.hu/belfold/vezercsel-1486021

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.09.15. 11:26:20

@vigyüktúlzásbaadolgokat: @Izrael misztériuma:
"nem a mennyiség, a minőség számít és a hitelesség, ott van pl. mécsimre és a többiek, ők mindnyájan komolyan gondolják,"

Mécs Imre emberi nagyságához nem férhet kétség. Politikai tevékenységével pedig vagy egyetértünk, vagy nem, a politika már csak ilyen. Azt azonban érdemes szem előtt tartani, merthogy ez is hozzátartozik a Mécs Imre-jelenséghez, hogy Mécs Imrét nem a politikai ellenfelei csinálták ki, hanem a liberális elv-társai.

Ennyit a hitelességről, és arról, hogy ki mit gondol komolyan.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.16. 17:54:07

@m-athos: "Mécs Imrét nem a politikai ellenfelei csinálták ki, hanem a liberális elv-társai. "

Mathos, én erre azt mondom, hogy azért mert a kommunisták sz.rok, még nem mennék át a fasisztákhoz.
Most legutóbb biztos, hogy jobboldali kommentelők húzták elő a Mécs Imre-kártyát (besúgó, '56-os áruló stb.), a szoborügy kapcsán.
Én a Mazsihisz antifasiszta elszántságát nem azért bíráltam, mert ne lennének elkötelezve az ügy iránt. Inkább a gyengécske kivitelezésen fogom a fejem, ami erősen hajaz a II. vh. előtti zsidó stratégiára: meghúzódni, nem ingerelni a fasisztákat, bízni Horthyban stb. Tudhatjuk sajnos, hogy milyen eredménnyel .... :(

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2014.09.17. 11:48:27

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

"Mathos, én erre azt mondom, hogy azért mert a kommunisták sz.rok, még nem mennék át a fasisztákhoz."

Mécs Imre a liberális pártból ment át a másik liberális pártba, abba, amely magát szocialistának nevezi. De arra céloztam, hogy Mécsnek ez nem személyes döntése volt, hanem egész egyszerűen kiutálták az szdsz-ből, mert kritizálni merte saját pártját.

A szoborügyet nem követtem, arról nem tudok nyilatkozni.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.17. 13:19:43

@m-athos: "Mécsnek ez nem személyes döntése volt, hanem egész egyszerűen kiutálták az szdsz-ből, mert kritizálni merte saját pártját."

Ezen nem lepődnék meg egy kicsit se, ha így lenne, hogy ezért ment át. A '90-es évekbeli magyar liberálisok olyanok voltak, hogy egyáltalán nem voltak liberálisok, ha az eszmék sokféleségéről volt szó.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.17. 13:28:17

@vigyüktúlzásbaadolgokat: Idézetek a(z alaptörvényből) tákolmányból.

"Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette."
Hát ezt én nem értem. Tudom, hogy a Horthy-korban kötelezővé tették az Új kenyér ünnepén az államalapítás ünneplését is, de hát az a Horthy-kor.
Viszont: magyar államiság volt a pogány korban is: törzsszövetség, és az Árpád-ház pajzsra emelése.

"'Elismerjük a kereszténységnek a magyar történelemben betöltött nemzetmegtartó szerepét. "
Nekem ez blaszfémiagyanús. Talán nem Isten tartotta meg a magyar népet?! A magyar nép megtartotta a kereszténységet (Isten parancsait, a Bibliát), és ezért "cserébe" Isten megtartotta a magyar népet, szerintem így lenne helyes.
Aki meg nem vallásos, annak a kedvéért bele kellene írni ezt úgy az alkotmányba, hogy a nép hitt egy közös eszmerendszerben, értékrendben, és ez tartotta meg a nemzetet az évszázadok során.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.17. 13:33:02

@Izrael misztériuma: Tegnap olvasgattam a törikönyvet. "Mindent szabad, ami másnak nem árt.", na honnan van? :) A nagy Francia forradalom vívmányából, az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatából.
Ezt lef.kázni ... a KISZ-titkár bosszúja.

2014.09.17. 15:20:33

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
ne tégy olyat másokkal, amit magadnak nem kívánsz!
(Talmud)

Constantinvus Literator 2014.09.17. 17:16:07

@vigyüktúlzásbaadolgokat:

"Olvasgatom a (z alaptörvényt)..." "Tegnap olvasgattam a törikönyvet..."

Rád is fér még egy kis magolás, mert annak alapján, amiket eddig írtál, szövegértésben egy elemi iskolás szintjét is alig teljesíted.

Ne haragudj, de csak úgy dől a nyakra-főre odavetett kommentjeidből a sok butaság. Kis visszafogottság talán ebben az értelemben még előnyödre is válhatna :-)

2014.09.17. 20:53:43

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
"Tegnap olvasgattam a törikönyvet..."
én meg a kritikákat...

A zsidóság helye a magyar tankönyvekben 1920 és 1945 között
www.tte.hu/media/pdf/zsidok_tankonyvekben_vegl.pdf

2014.09.17. 20:59:24

@vigyüktúlzásbaadolgokat:
"Olvasgatom a (z alaptörvényt)..."

kőbevésett, gránitszilárdságú, melyik verziót?
1, 2, 3, 4, 5???

Alaptörvénybe írt leválthatatlanság
nol.hu/belfold/tolgyessy__alaptorvenybe_irt_levalthatatlansag-1431933

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.18. 00:37:31

@Izrael misztériuma: "kőbevésett, gránitszilárdságú, melyik verziót?
1, 2, 3, 4, 5???"

Szemétre való. Van Magyarországnak polgári hagyománya, de ez nem abból nőtt ki, az biztos.

Tankönyvek: gondolom a leghazugabb van államilag előírva.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.18. 00:40:16

@Constantinvus Literator: "Rád is fér még egy kis magolás, mert annak alapján, amiket eddig írtál, szövegértésben egy elemi iskolás szintjét is alig teljesíted.
Ne haragudj, de csak úgy dől a nyakra-főre odavetett kommentjeidből a sok butaság. Kis visszafogottság talán ebben az értelemben még előnyödre is válhatna :-)"

Jót nevettem a kis támadásodon. Akinek nincsenek érvei, az csak személyeskedik. :) Cáfold meg, amit írtam, miért imádod annyira a tákolmányt, mi oylan csodálatos benne szerinted?

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.18. 23:28:57

@Izrael misztériuma: Mondok egy példát a saját hangjában gyönyörködő baloldali ellenzékire.

Ungvári T. a Népszavának interjút ad. Visszaemlékszik sanyarú gyerekkorára, és hogy milyen szörnyű volt a létbizonytalanság. Mostanában köszöni szépen, jól van, többfelé hívják tanítani, és az irodalomtankönyvek miatt ne izguljunk, mindenki tájékozódhat az igazi irodalomról a neten. Mit mondjak, nem feszíti szét a jóembert a szolidaritás az éhező cigánygyerekekért.
Vajon hányan vettek volna át díjat Hitlertől -utána?

csaba carmarthen 2014.09.19. 22:28:07

..az emberiség ellen tervezett gonosz cselekedetek garmada, amelyekre követőimet figyelmeztettem, készen állnak arra, hogy titkos szekták az emberiségre szabadítsák.

(www.youtube.com/watch?v=4FvMdZpAL54
..az amerikai álom szertefoszlik... )

Nektek mindenkor ébernek kell maradnotok, és mindent meg kell kérdőjeleznetek, ami szokatlannak tűnik. Emlékezzetek arra, amit mondtam nektek, és szemeteket tartsátok mindig Rajtam.

Naponta legalább egy órát töltsetek imádságban, hogy az ilyen megpróbáltatások hatása csökkenjen, egyes esetekben pedig teljesen megszűnjön.

Hamarosan jönni fogok, hogy véget vessek minden szenvedésnek.

Szeretett követőim, vegyétek figyelembe Figyelmeztetéseimet. Ne hagyjátok figyelmen kívül azokat. Ha fel vagytok készülve az ilyen eseményekre, és ha Irgalmamba helyezitek minden bizalmatokat, Én vigasztalást fogok nektek hozni, és meg foglak szabadítani benneteket gyötrelmeitektől.

www.masodikeljovetel.hu/ne-feljetek-ezektol-az-esemenyektol-mert-gyorsan-el-fognak-mulni/

uszo 2014.09.23. 06:51:41

mi bizony a liberális demokrácia hívei maradtunk.

Mit jelent ez számunkra?

Azt a mély erkölcsi meggyőződést, hogy az emberi élet szabadság nélkül értéktelen. Hogy mindenki magában hordja a boldogulásának titkát, és a legnemesebb emberi feladat, hogy ezt megtaláljuk. Ezért az életünkre akkor lehetünk büszkék, ha ennek a kihívásnak megfelelünk. Az éremnek a másik oldala, hogy minél kevesebb a szabadságunk, minél kevésbé a mi választásunk az életünk, az annál kevésbé a sajátunk. Szabadság nélkül nincs erkölcs, nincs büszkeség, nincs érdem, és persze nincsen fejlődés sem. Mi abban hiszünk, hogy ember és ember között nincsen olyan erkölcsileg igazolható különbség, amely valamiféle rang alapján indokolna eltérő bánásmódot. Ezért mindenki élete és sorsa egyenlő tiszteletet és figyelmet érdemel, mindenkit megillet az emberi méltóság.

A közösség természetesen elvárhatja a mások szabadságának biztosításához szükséges törvények tiszteletben tartását, a méltányos közteherviselésben való részvételt és végső esetben az állam megvédését. Ezen túlmenően az ember élete a sajátja. Ezen elvek alapján szerintünk minden ember alapvetően szabadon döntheti el, hogy például:

a) családban boldog, vagy azon kívül,

b) melyik nemű emberbe szerelmes vagy kivel él át szexuális örömöket,

c) milyen munkát végez,

d) milyen politikai eszméket oszt,

e) ateista vagy vallásos, és milyen hitelveket vall,

f) mit csinál a saját testével és így tovább.

A liberális demokrácia ezzel az emberképpel áll összefüggésben, és a következőket jelenti. Egyrészt senki nem jogosult az emberek fölött hatalmat gyakorolni anélkül, hogy arra maguk az emberek tisztességes választási eljárás során felhatalmazták volna. A szabadságot korlátozó politikai hatalom forrása csak maga a nép, az egyenlő méltóságú állampolgárok közössége lehet – ezt jelenti a demokrácia. A demokratikus felhatalmazást nélkülöző hatalomgyakorlás nem legitim, nem más csupán, mint puszta kényszer.

Akármire azonban nem lehet felhatalmazást nyerni még demokratikus választáson sem. Ennek oka egyszerűen belátható: a kisebbségnek teljesen mindegy, hogy egyetlen diktátor, az oligarchiák egyik csoportja vagy a többség veszi semmibe szabadságát és egyenlőségét. Ezért a többség hatalmát is korlátozni kell. A szabadság biztonságát szolgálja három liberális alkotmányos megoldás: joguralom, hatalommegosztás és emberi jogok.
magyarinfo.blog.hu/2014/09/22/maradunk_tisztelettel_a_liberalis_demokracia_hivei

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.09.23. 18:33:59

@uszo: "A szabadság biztonságát szolgálja három liberális alkotmányos megoldás: joguralom, hatalommegosztás és emberi jogok."

Azt az alkotmányt hogyan nevezik, amiben nincs meg egyik sem vagy a háromból hiányzik valamelyik?

2014.10.24. 10:27:36

Az biztos, hogy szimbolikus és politikai üzenete is van a történetnek, de nem hinném, hogy az amerikaiak blöffölnének ezügyben. Ezeket az embereket nem véletlenül tiltották ki. Két egymástól független, általam megbízhatónak tartott forrás is állítja, hogy a magyar kormányhoz közel álló szereplők két amerikai cégtől követeltek kenőpénzt adókedvezményért és áfakulcsváltoztatásért cserébe. A kenőpénzt egy kormányközeli alapítványon (khm) keresztül kellett volna kutatási és elemzési megrendelések formájában kifizetni, állítólag 2 milliárd! forint közeli értékben.
A felajánlásban állítólag az is benne volt, hogy a NAV a cégek üzleti ellenfeleire szintén milliárdos nagyágrendű bírságokat szabna ki, ezzel jelentősen gyengítené a konkurenciát és komoly piaci előnyhöz juttatná az amcsikat. Mivel a megzsarolt vállalatok nem adták be a derekukat, a NAV elkezdte szorongatni őket, ezért azok végül felnyomták az egész társaságot a kormányuknál. Az, hogy nagy valószínűséggel NAV-os csúcsvezetők is az amerikai tiltólistán vannak, egybecseng ezzel a verzióval.
Ha ez tényleg így történt, akkor a legaggasztóbb része a történetnek számomra nem is a kormányközeli ragadozók, hanem a NAV szerepe a korrupcióban. Azt, hogy az adóhatóság körül valami nagyon nincs rendben, már a Horváth András ügy óta sejteni lehetett. A mostani történet azonban még annál is hajmeresztőbb, hiszen azt sugallja, a kormányzati intézményrendszer csúcsán szerveződő korrupt hálózatok zsarolásra, megfélemlítésre és a konkurenciával való leszámolásra egyaránt előszeretettel használják az adóhivatalt.
Belegondolni is hátborzongató, hogy informális klikkek közvetlenül irányíthatnak egy ilyen hatalommal rendelkező szervezetet, hiszen ez azt jelenti, a kisvállalkozótól az amerikai nagyvállalatig bárki levadászható prédának számít.

A rejtélyes 7750: diszkrét és drasztikus
blog.atlatszo.hu/2014/10/a-rejtelyes-7750-diszkret-es-drasztikus/

bővebben:
www.academia.edu/8850943/korrupci%C3%B3_az_%C3%A1llam_csapd%C3%A1j%C3%A1ban_http_www.akademiai.com_content_kx7x322p36600204_fulltext.pdf

uszo 2014.10.24. 13:26:47

@Izrael misztériuma:

„Barátok és szövetségesek között nem a csendőrpertu járja, hanem az egyenlő felek őszinte párbeszéde". nol.hu/belfold/lazar-uzent-washingtonnak-1494189

Janika úgy csinál mintha nem tudná, hogy az illiberális demokráciának alapnormája a csendőrpertu. Az amcsik pedig úgy gondolják aki ilyen rendszert csinált az ennek a nyelvét érti. Ugyan is így tárgyal ő és a koalíciója a közmunkásokkal meg a négymillió szegénnyel, a nyugaton munkát vállalókkal a rokkantakkal hajléktalanokkal, másként gondolkodókkal stb.

Persze szeretik ők a csendőrpertut addig amíg ők tegezhetnek. Most viszont letegezték a koalíciót és amikor visszategeztek, rájuk förmedtek, hogy nem tegeződünk! Megértetted?

2014.10.24. 16:23:16

@uszo:
Orbán Viktor megszólalt a kitiltási botrányól

Válaszolt lapunk néhány kérdésére. Szavaiból úgy tűnik, pontosan tudja, kiket tiltott ki az Egyesült Államok. De az amerikai állítások nyomán semmilyen eljárás nem lesz nálunk.

index.hu/kulfold/eurologus/2014/10/24/orban_kitiltas_kitiltasi_botrany_interju/

2014.10.24. 16:38:06

@uszo:
Aki pedig azzal jön, hogy Orbánék azért jelentették be az internátadót, mert el akarták terelni a figyelmet a USA keltette korrupciós ügyről, annak üzenem: nem ismeri eléggé a Fideszt. Először is: nincs szükségük figyelem elterelésre. Szarnak ugyanis arra, hogy az USA a legmagasabb szinten figyelmeztette őket. Nem törődnek vele. Pontosan tudják, hogy Washington semmit sem tehet ellenük. Csakis a hazai 2 millió fanatikus hívő számít, hiszen ők azok, akik biorobotokként 4 évente menetrendszerűen újraválasztják őket. Másodszor. Híveik szemében az USA kormánya, és népe valahol félúton van a magyarellenes mocskos liberálisok és a vérszívó, gerinctelen zsidó összeesküvők besorolása közt. Vagyis pontosan tudják: BÁRMI amit az USA ellenük tesz, az nem hogy gyengítené őket a nép szemében, hanem egyenesen erősíti őket. Fordítva működnek. Harmadszor: Orbánék teljesen biztosak abban, hogy híveik nem fognak felháborodni azon (amin egyébként minden normális országban óriási cirkuszt csinálna a lakosság), hogy az adóhatóság úgy ahogy van korrupt. Az ADÓHATÓSÁG emberek!!! Hogy a p....csába lehet maga az adóhatóság korrupt??? Ők azok, akiknek őrködniük kellene az ilyesmi felett. És ők a legkorruptabbak. Ez ma Magyarország. Nem az a legnagyobb baj, hogy a magyar adószervek korruptak, és hogy a világ vezető nagyhatalma felhívja erre a figyelmet, hanem az, hogy a népnek ez nem elég arra, hogy megbuktassa kormányát.

Miért csinálta a Fidesz? Egyszerű
index.hu/index2/#bloghu/kritikusok/2014/10/23/miert_csinalta_a_fidesz_egyszeru

csaba carmarthen 2014.10.24. 19:11:15

Álljatok fel gyermekeim, és emeljétek fel szíveteket reménnyel és bizalommal.

Én többféleképpen be fogok avatkozni,

megakadályozván,

hogy a gonosz cselekedetek,

álnok árulások és

az eretnekség elpusztítson benneteket.

Az Én Időm felvirradt, és ellenségeimre le fogok sújtani, miközben igyekszem mindent a helyes sorrendben tenni, hogy minden készen legyen.

A föld meg lesz tisztítva, ahogyan Isten gyermekei is meg lesznek tisztítva minden gonoszságtól, és Én fel fogom emelni a szelídeket, az alázatosakat és a gyöngéd szívűeket, hogy elfoglalják helyüket az Új Égen és Új Földön.

Soha ne veszítsétek el a reményt,

mert minden Hatalom az Enyém.

Jöjjetek Hozzám, kicsinyeim, és merítsetek vigaszt az irántatok való feltétel nélküli Szeretetemből.

Bízzatok Bennem, és minden dicsőség a tietek lesz.

www.masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-a-fold-meg-lesz-tisztitva-ahogyan-isten-gyermekei-is-meg-lesznek-tisztitva-minden-gonoszsagtol/

nagyfigyelmeztetes.hu/rozsafuzerek/uj-imahadjarat-jezustol/

2014.10.24. 19:30:31

@uszo:
minden, amit tudni akartál a magyar polipról és eddig nem merted megkérdezni sem...

Magyar Bálint
A magyar polip – a posztkommunista maffiaállam1
penzugykutato.hu/sites/default/files/Magyar%20B%C3%A1lint%20-%20Magyar%20polip.pdf

2014.10.24. 19:35:54

könyvbemutató

Magyar Bálint a Magyar polipról - vagy.hu
www.youtube.com/watch?v=FHmWyzQ1otA

csaba carmarthen 2014.10.24. 21:50:47

a Magyar Madárról...

"Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!"

www.rtlklub.hu/cikk/175501

2014.10.25. 10:50:25

bár már ötödször idézed az álpróféciát, de a karizmatikus honlapra még mindig nem érkezett meg a Magyar Madár, bár nagy igény lenne rá bizonyos körökben...

A szerkesztő kiegészítése Pió atya Magyarországról szóló próféciájához (alul)

Blanár Mihály (ő az irója a Szent Pió Atya a titokzatos karizmatikus című könyvnek, amelyet a Testvéri Szolgálat Alapítvány adott ki 2002-ben), azt mondta, hogy ő nem tud erről a próféciáról semmit, és nincs semmiféle hiteles olasz forrás ami ezt a próféciát megerősítené.

„Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!"

Utolsó idők
www.karizmatikus.hu/noha/olvasnivalo/181-utolso-idk

csaba carmarthen 2014.10.25. 11:19:49

RTL Klub -a Magyar Madárról...
www.rtlklub.hu/cikk/175501

"Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!"

@Izrael misztériuma:

Az RTL klubbot ideztem.
Nem emlekszem hogy barmikor is ketelkedtel volna a hitelessegukben.

2014.10.25. 11:40:43

@csaba carmarthen:
"Nem emlekszem hogy barmikor is ketelkedtel volna a hitelessegukben."

ez azért van, mert sohasem olvasod el a válaszaimat!
süti beállítások módosítása