Közhely, hogy a posztmodern ember identitás-zavarban szenved. Szülők és nevelők amiatt aggódnak, hogy korán kezdik. A gyerek, aki nem tudja ki ő, jó eséllyel soha nem tudja meg. Amúgy némely közvélemény-alkotó szerint jól van ez így, maradjunk nyitottak. Ki tudja, akár Conchita Wurst is lehet belőlünk? A tehetségkutatók úton vannak, talán belénk botlanak. Ma már nem az a kérdés, hogy „Ki mit tud?”, hanem, “Ki is vagyok”? Szeretnénk magunk a „Big Brother”-ré válni valamelyik valóság showban. Istenem, ha belegondolok, hogy apáink még a Big Brother mindenhova behatoló tekintetétől féltek!
Lányod a szörny?
A marketingnek kimondottan jól jön az állandósított azonosság-válság. Új és új mezeket, új és új szerepeket kínálnak, és így a világ egyetlen színpaddá vált. A barokk is erről álmodott, de ma már az álom egyetemes, globális és „valós”. A szereplőknek nem kell valósnak lenni. Itt van például a Barbie. Öltöztető babaként kezdte. Mivel a modern Pinocchio „lány”, nem az orra nőtt meg, hanem a lába, és hamarosan filmszár is lett. Időközben megöregedett. A Mattel cég, mely „piacra dobta” velem egyidős, 45-ös születésű. Így várható volt, hogy egy szép napon kistestvére születik. Igaz, 2010-ig kellet várni, amikor az örök szőke, őszülni nem akaró Barbie már 59 éves volt. A Monster High viszont mindjárt csapatostul rontott be az ajtón, és előkelő fantáziarokonsággal kérkedhetett, amit nevük is mutatott: Draculaura, Frankie Stein és a többiek. S persze, hamarosan belőlük is filmsztár lesz, és számítógépes játékok szereplői. S mit gondoltok, kik a szülők? A Mattel cég alapítói.
A babák, mint minden játék, a gyerekeket felnőtt szerepükre tanítja. A fiúk katonásdit játszanak, a lányok babákat ringatnak, leendő anyaságukra készülve. Fürdetik, fésülik, etetik a „kicsit”. Maradi, konzervatív elképzelés! Barbie nem anyának készült, hanem manökennek. Nem kell neki gyerekkonyha, hanem a kifutón illegeti magát. Nem állíthatom, hogy Barbie bűne lenne a népességcsökkenés szerte az egész Nyugaton, de talán mégis van valami összefüggés. Ha igen, akkor a szörnyek piacra vetése aggasztó. Aki még kételkedik, az kattintson rá valamelyik játékra. A reality showból irreality show lett. A mesevilág immár nem az álmoké, hanem társbérlőnk a „valós” világban.
Egy barátom mesélte: kislánya – mivel a szülők nem hajlandók az új őrületre átállni – bevitte az óvodába Barbieját. Este sírva mesélte szüleinek, hogy a többi gyerek kinevette őt, hogy ilyen maradi! Másnap azonban egyik játszópajtása is elhozta magával az addig szégyellt Barbieját, és bevallotta, hogy otthon csak azzal játszik. Nem fogjátok elhinni, de egy héten belül minden gyerek Barbieval játszott. Ahhoz, hogy ez a Barbie-ellenforradalom működhessen, kellett egy pár biztató szó a szülőktől. Én pedig azon tűnődöm, hogy ugyan ki hitte volna el ezt nekem 1959-ben, Barbie születésének évében. Épp akkor kezdtem el a gimnáziumot.
Utolsó kommentek