Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Öt perc imaélet, kizárólag szerzeteseknek: az extatikus misztikáról

2016.10.04. 10:24 pacsy

pacsy_extatikus.jpgMi papok ritkán prédikálunk, és még ritkábban írunk az imáról. Néha az a rosszindulatú feltételezésem, hogy ez azért van, mert nem foglalkoztat minket, mert nem is gyakoroljuk… Vagy csak nem eleget. Most mégis az imáról szeretnék valamit megosztani veletek, elsősorban talán a szerzetesekkel. Két részből áll, és a végén még talán egy javaslatot is hozzáfűznék. Az első rész arról szól, hogy bármilyen nehéz legyen is rá időt találni, imádkozni szükséges (a második pedig, hogy mi történik az imaidő alatt).

  1. Aki vágyakozik arra, hogy szentté váljon, annak szüksége van az imára. Már a vágyat sem mi keltjük fel; hát még a szentté válás mennyire nem a mi dolgunk! De ha a vonzás eleven, az nagy ajándék – meghívás a vele való együttműködésre. Ha ugyanis valaki csak kicsit is ivott már a lelki élet forrásából, rendszerint egyre szomjasabb és szomjasabb lesz tőle. Isten működik – s minél jobban megismerjük, annál inkább felkelti bennünk a vágyat önmaga iránt. A harc legfeljebb csak abban áll, hogy akkor is állhatatosan kitartsunk, ha éppen elrejtezik: ha visszavonja magát, ha sötétséget ad, ha nem csalogat többet lelki édességekkel. A fő feladat a keresztény életben, hogy igyekezzünk őt nem akadályozni abban, hogy megszólíthasson, és vezethessen. Hogy esélyt adjunk neki az együttműködésre. Idővel pedig talán arra is, hogy az életünkben átvegye az irányító szerepet. Hogy Ő lehessen a protagonista. Ezt hívjuk imádságnak.

Eddig a lelkipásztorkodás-tani (teológiai) megalapozás. :) Ha azonban akadna olyan szerzetes vagy szerzetesnő, akinek ez nem elég, jogilag is érvelhetek. A legtöbb kongregáció alapító irataiban ugyanis előírásként ott szerepel, hogy a rendtagoknak naponta egy órát kell imádkozni az eukarisztia előtt. Szóval: egyházjogilag is kötelezve vagyunk a szentségimádásra. (Vajon a Ti konstitúciótok is tartalmazza-e ezt a passzust, kedves Olvasó! :)

Egy bizonyos: a mai szerzetesi élet körülményei között gyakran nagyon nehéz erre időt találni. Ezernyi körülmény dolgozik ellene! Azt szokták mondani, az ördögnek az a legfontosabb gondja és elfoglaltsága, hogy az imáról lebeszéljen és attól eltérítsen minket. Akkor ugyanis már nyert ügye van… Leülni imádkozni ezért rettenetesen nehéz – ennél már csak egy dolog nehezebb: ülve is maradni. De tegyük fel, hogy sikerült: ott ülünk a kápolnában. Mi is történik ilyenkor? Erről szól a második pontom.

  1. Az, hogy mi zajlik az imaidőben, számomra a legfontosabb kérdések egyike. Ez papként és lelki kísérőként is nagyon érdekel. Innen tudom, hogy sokan ilyenkor a breviáriumot imádkozzák. Ez dicséretes – hiszen igazán mélységes értelmű és szépséges kötött imaformáról van szó (amelyre egyébként papként kötelezve is vagyunk). Ámde talán mégsem ez az ideális kitöltése a szentségimádásra szánt imaidőnek. Arról nem is beszélve, hogy – ami engem illet (több mint két évtized papság után) – némi gyakorlattal az összes imaórát el tudom mondani 35-40 perc alatt. Ha egy kicsit belehúzok... Mit kezdjek tehát utána a maradék 20-25 perccel? Unatkozom végig? Esetleg még olvashatnék valami mást is… Vagy átadjam magam a szabad fantáziálásnak?

Azt hiszem, ezeknek az alternatíváknak egyike sem ideális; bár – hacsak nem tanítottak meg bennünket valami ennél jobbra – nagyon gyakran ténylegesen ez történik. Persze, ha részesültem valamilyen lelkiségi képzésben, meríthetek az egyház kifogyhatatlan lelki kincsestárából (például elmélkedhetek jezsuita módszerrel is… :). Ám nagyon sokan (ha nem hagyják abba az imádságot és kitartanak) ösztönösen is egy egyszerű imaforma felé tájékozódnak. Ezen keresztül egészen mély imaéletre lehet jutni. Valahogy ráéreznek, milyen az, egyszerűen ott maradni az Úr jelenlétében. Minőségi időt adni neki. Esetleg akkor is, ha a gondolataim folyamatosan csaponganak. Amit így tanulunk, az egy minden teljesíteni akarást nélkülöző imaforma: ha elkalandozom, szépen visszatérek a jelenbe. Minden görcs nélkül, ellazultan. Észreveszem az érzelmeimet (a türelmetlenséget, az unalmat, a szomorúságot, a feszültséget, az örömteli várakozást is – bármit, ami jön!). És próbálok újra és újra a jelenlétbe jönni… Megújuló érdeklődéssel. Ezt jelenti a szemlélődő (kontemplatív) ima. (Ami egyébként – bár nem ez a célja – az aktív élethez is a leghatékonyabb segítség!)

Mindez nem koncentrálást jelent. Aki koncentrálni igyekszeik, abban még mindig van valamennyi teljesítménykényszer – nomeg egy kis erőszakosság is önmagával szemben. Amikor koncentrálunk, összeráncoljuk a homlokunkat és erőfeszítéseket teszünk. Ez a módszer arra, hogy a kitűzött célunkat elérhessük. Csakhogy ilyenkor még az én erőfeszítéseimről, az én céljaimról van szó – tehát még nem Isten áll a középpontban. Ha ilyen módon figyelek oda bármire is, a gyakorlat végére többnyire alaposan elfáradok. A szemlélődésben (vagy kontemplatív imában) azonban sohasem fáradunk el, hanem megpihenünk! Ezért érdemes minden elkalandozás után gyengéd figyelemmel egyszerűen visszatérni a jelenbe.

Lisieau-i Kis Szent Teréz a Miatyánk szavaival próbált imádkozni, de valahogy nem volt képes továbbhaladni. Egyszerűen nem jutott túl az első szavakon: „mi Atyánk”. Ezeknél maradt az egész imaidő alatt… Valahogy megkapta a kegyelmet, hogy már egészen Isten kösse le a figyelmét.

Pedig neki sem ment magától. Ezen a ponton szeretném, ha megengednétek nekem egy tanácsot… Azt javaslom, hogy próbáld meg előkészíteni az imádságodat. Remek módszer erre például a misztikusok olvasása. A kápolnába menet felidézheted, kivel is szeretnél találkozni. Avilai Nagy Szent Teréznek – akiről egyébként úgy hírlik, hogy lebegő szent korában sem mulasztotta el soha előző este a másnap reggeli elmélkedését előkészíteni – van egy csodálatos ábrázolása, amint extatikus imába merül. Bernini zseniális szobra. Ha talán nem válunk is mindannyian extatikus misztikussá, az ő írásait például hihetetlenül termékeny lelki olvasmányul választani. Használ az imaéletünknek…

Sok kegyelmet, szép őszi napokat!

16 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr7111762935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pacsy 2016.10.05. 09:41:59

most akkor "kizarolag" vagy "elsosorban"?
(nyitott hermeneutikai kerdes... :)

jabbok 2016.10.05. 10:17:26

@pacsy: De mire is irányul a kérdés? MIT "kizarolag" vagy "elsosorban"?

türkiz 2016.10.05. 10:47:17

@jabbok: Kizárólag szerzeteseknek vagy elsősorban?
Amennyiben az előbbi, úgy nem vagyunk megszólítva :-D

jabbok 2016.10.05. 11:25:50

@türkiz: erre megboldogult novícius-koromban is sokat emlegetett mondásom jut eszembe: van, aki fogadalommal kötelezi magát a szegénységre, a tisztaságra meg az engedelmességre. És van, akinek egyszerűen ez jut.

jabbok 2016.10.05. 15:46:10

@pacsy: ha valóban arra gondoltál, hogy a misztika, vagy azon belül az "extatikus misztika" (bár a posztban erre csak említést teszel), vagy az ezekről való reflexió "kizárólag" vagy "elsősorban" szerzeteseknek való, akkor ez legfeljebb hermeneutikai kérdésnek lehet nyitott - de az élet meg a tapasztalat szerint aligha.

Hacsak nem arra gondolsz, hogy van, aki nem sokat beszél róla, nem sokat tanul hozzá - csak éli... Ilyen viszont nem csk egyszerű emberek, hanem tanult szerzetesek között is akad. (Ugye? ;o))

Az a történet jut eszembe, amikor a pap megkérdezi a vasárnapi mise után Józsi bácsitól, miért áll meg minden reggel és este 5 percre a templomajtóban, álldogál ott hátul 5 percet, aztán megy tovább. Miért nem jön inkább hétköznap is néha misére, vagy valamelyik hosszabb szertartásra. Mit tud ott 5 perc alatt imádkozni vagy csinálni.

Erre az öreg azt mondja:
- Tudja, atya, én csak egy buta öreg parasztember vagyok. Ráadásul a köszvény miatt már a rózsafűzért sem tudom kitapintani. Meg nagy gondolatok sem jutnak az eszembe. Csak megállok reggel, a mezőre menet, meg este, hazaúton, és beköszönök Neki: Szervusz, Jézus. Én vagyok az, a Jóska...

Aztán az öregnél egyszercsak csontrákot diagnosztizálnak. Nagy fájdalmai vannak, bekerül a kórházba, kemó, hányás, tapaszok. És az atya hallja, hogy az öreg odabent egész nap a szomszédokkal "beszélget", pontosabban mindenkit meghallgat, ő maga csak bólogat meg mosolyog - aztán mégis valami fura módon minden betegtárs békével, derűsebben, megkönnyebbülve viseli a benntöltött időt.

Bemegy hát hozzá a kórházba, meglátogatni, szentségekkel ellátni. Bent az öreg szomszédai mind nagy szeretettel beszélnek az öreg Józsi bácsiról - de mondják az atyának, hogy már nem tud kijönni a szobájából a fájdalomtól, járni sem tud, összeroppannának a csontjai. Viszont a szobájában van három szék, kettő az ágy mellett, egy az ágy fejénél, és mindig üldögél nála 1-2 betegtárs. De akár vannak nála, akár nincsenek, az ágy fejénél lévő székre nem ülhet senki.

A pap bemegy az öreghez, látja, hogy mindkét szék foglalt, a fejénél lévő üres. A pap érkeztére persze a betegek hamar elmennek, az atya leül az ágy lábánál, és megkérdezi:
- Józsi bácsi, hogyhogy még maga tud vigasztalni mindenkit? Hogy bírja ilyen derűsen a fájdalmak között, egyedül, hiszen a családjából már senki sem él, az egész osztályon egyedül magát nem tudja senki látogatni...

Mire az öreg csendesen csak annyit mond:
- Atya, hát hogy lennék én egyedül... Minden reggel és este bejön ide Jézus, és leül csendben ide a fejem mellé a székre.

- És mond is magának valamit?

- Hát persze. Bejön, és mielőtt leülne, mindig annyit mond: Szervusz, Jóska. Én vagyok az: a Jézus.

pacsy 2016.10.05. 15:51:08

átjött, köszönöm.

csab carmarthen 2016.10.05. 18:13:02

"Azt kérem, hogy hívjatok minden papot a rózsafüzér imádkozására. Ezáltal legyőzhettek minden bajt, amivel a sátán a katolikus egyházat akarja sújtani. Papok, imádkozzátok a rózsafüzért! Szenteljetek időt a rózsafűzérre! "

(1985. június 25.
Marija ezen a napon a következő kérdést intézi a Szűzanyához:
,,Drága Gospa, mit akarsz tanácsolni a papoknak?'')

www.ppek.hu/text/mennyh01.txt

fasírt 2016.10.05. 21:01:02

"A szemlélődő imaban sohasem fáradunk el" Ez erősen megkérdőjelezhető szerintem.

türkiz 2016.10.05. 23:13:48

@fasírt: ...pedig ebben bizonyosan igaza van... :)

fasírt 2016.10.06. 09:31:42

@türkiz: ó értem már, de én akár vitatkozhatok is, mert nem köt az engedelmesség(:

Szerintem Jézus a Getszemáné kertben kontemplatív imában szólhatott az Atyjához (én valahogy úgy képzelem). Ez bizony kemény, fárasztó munka lehetett, nem afféle "megpihengetés".
Ha nem így van elfogadom, én kezdő vagyok, nekem még nagy küzdelem ez az ima.

türkiz 2016.10.06. 10:08:23

@fasírt: Mi az hogy "kezdő"?
Az imádságban végsősoron mindenki az és az is marad. :-)

fasírt 2016.10.06. 10:47:57

Köszönöm! Ez az örök fiatalság titka(:

Callis 2016.10.08. 14:51:53

Én komolyan azt hittem, a címben azért van ott, hogy "kizárólag szerzeteseknek", mert akkor tuti, hogy minden világi elolvassa ;)

kefas 2016.11.11. 17:15:34

Hűvös, átlagos januári nap, kellően szürke és unalmas, amikor ebédidőmet nem ebédre, hanem valami másra szántam.
A belváros kis kápolnájában, ahová nagyjából 20-30 ember fér be, egész napos ún. szentségimádást tartottak. A szentségimádás azt jelenti, amikor az Oltáriszentséget (nem hívőknek, egy darab kovásztalan fehér kenyér, liszt és víz) egy erre rendszeresített általában arany úrmutatóban kihelyezik az oltárra és előtte tartózkodnak.
Ennek több formája létezik, van énekes, kötött imádsággal vezetett és van csendes szentségimádás. Itt ez utóbbi zajlott. Ezért is mentem el, mert csendben szeretek ezen kenyér előtt lenni.
A kápolnában 4-5 ember tartózkodott, csend volt, az utca zaja sem igazán szűrődött be, csak amikor egy-egy ember éppen kiment vagy bejött.
Nagyjából 15- 20 percet lehettem ott, bár az időt az események miatt nem igazán érzékeltem.
Amikor beléptem térdet hajtottam, keresztet vetettem és beültem a padba, ahol letérdeltem. Kényelmes hátratámaszkodó pozícióban térdeltem és csendben voltam. Magamban nem imádkoztam semmit, nem kezdtem mondókába, talán csak annyit közöltem a "kenyérrel", hogy itt vagyok. Nem mintha nem látta volna, gondoltam :). Talán négy-öt perc telt el minden esemény nélkül, csak a fejemben cikáztak a napi események, de próbáltam ezeket távol tartani vagy nem erre figyelni, ámbár ez nem egy egyszerű tett és nekem nem is szokott sikerülni.
Egyszer csak egy szokatlan, eddig soha nem ismert érzés vagy érzékelés kerített hatalmába. A szívtájék, ahol a szívem dobogott, valami elmondhatatlan és nehezen leírható édes érzéssel lett tele ami lassan, de fokozatosan erősödött. Nehéz szavakkal leírni milyen volt, talán csak hasonlatokkal lehet. Úgymint erős belső fény, soha nem tapasztalt nyugalom, a szeretettségnek és a békének oly mértékű érzése, amit soha nem éreztem. A szív kitágulása, belső ragyogás, tűz mely édesen éget, de nem emészt. Mintha valaki forrón csókolta volna a szívem.
A külvilág és a saját világom nem szűnt meg, mindent és mindenkit láttam, de az addig zavaró, figyelemelvonó hatása megszűnt. Jelen voltam egész lényemmel és tudtam, hogy beléptem a jelenlétbe. Csak halkan nagyokat sóhajtottam és azt éreztem, hogy a közelség egyre fokozódik, én pedig elolvadok. Hosszasan ki és belélegeztem a levegőt miközben csak értelmetlen szavakat, és szótagokat sustorogtam ki és be. Örökké így maradtam volna a belső gyönyörtől, de a tűz egyre jobban "égetett" és azt éreztem ne tovább, mert talán élve nem fogom kibírni.
Felálltam és lassan elhagytam a kápolnát. A szívem a hideg utcán is "égett", lenéztem a lábamra, mert alig éreztem a súlyomat, de a földön voltam. Azon sem csodálkoztam volna, ha nem.
A szív lassan nyerte vissza normál állapotát. Azóta és ennek már vagy 10 éve nem tapasztaltam hasonlót, hiába mentem többször szentségimádásra. Mégsem felejtem el soha azt az érintést és közelséget, tudom ki volt ott, s bár nem láttam, egészen személyesen megnyilatkozott.
""Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni." Jn. 14.23

pacsy 2016.11.18. 10:45:37

@kefas: nagy ajándék volt, amit írtál, köszönöm szépen.
elnézést kérek, hogy nem reagálok a többi hozzászólásra.
ha valakit megbotránkoztattam vagy megbántottam, attól őszintén bocsánatot kérek. Isten áldjon Benneteket!

IILiliII 2016.11.18. 22:24:38

@kefas: nem akartam válaszolni, amíg valaki más nem ír, nehogy eltűnjön a neved oldalról - hogy minél többen lássák és elolvassák... Őrzöm a szívemben a mondataidat...

@pacsy: kicsit elszorult a szívem... remélem, ez nem búcsúzás... Isten áldjon, őrizzen Téged is!
süti beállítások módosítása