Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

boldogság (8) egyház (48) európa (8) ferencpápa (9) gondolat (9) gondolatébresztő (16) hit (20) ima (15) isten (19) jezsuita (10) jézus (10) katolikus (8) lelkiség (10) orbán (9) pápa (18) politika (25) szabadság (9) szeretet (10) társadalom (9) tudomány (11) vallás (13) vallások (10) Címkefelhő

Friss topikok

Mit tanulhatunk az első keresztényektől a jövőre nézve?

2017.04.10. 11:39 Satori

christian-martyrs-in-the-roman-colosseum.pngA kereszténység mozgalma jelentéktelen zsidó szektából alig két évszázad leforgása alatt államvallás, a 16. századra pedig a legnagyobb világvallás lett. Vajon mi volt sikerének titka? És milyen tanulsággal szolgál ez a mára nézve? Persze egyesek szerint az akkori körülményeknek semmi köze a maiakhoz: a világ azóta gyökeresen megváltozott. És valóban: az egyház ma stabil intézményként ismert, amely egy mindinkább globalizálódó világban fogalmazza újra önazonosságát. Vagy mégis vannak hasonlóságok?

 

Az első keresztény közösségek elterjedése

A görög-római törvénykezés nem üldözte azonnal a frissen megszülető kereszténységet. Ez nagyrészt annak volt köszönhető, hogy a korabeli törvénykezés megengedte és a maga jogi eszközeivel szabályozta is az úgynevezett önkéntes társulások működését. Az első keresztény közösségek – melyeket sorra alapítottak a Római Birodalom nagyobb városaiban (Korintosz, Thesszaloniki, Róma stb.) – beilleszthetők voltak ebbe a kategóriába. Hiszen az egyház meghatározott struktúrával rendelkező szervezetet alkotott és valamely meghatározott eljárásrend, ordo (rituálé) szerint végezte közösségi istentiszteleit; ez a forma könnyen értelmehetővé tette a római jogászok számára. Ezek a gyülekezetek (ekklesía) voltak az első kikristályosodási pontjai annak a futótűzként terjedő mozgalomnak, amely évszázadokkal később a „konstantini fordulat” révén államvallássá lett az egész Birodalomban.

A közösségek hamar kialakították sajátos szókészletüket, gondolkodásmódjukat és teológiájukat is. Ezekben a struktúrált közösségekben terjedtek és találtak első visszhangra Pál írásai. A Tesszalonikiben élő híveknek írt levélben az apostol kifejezetten arra buzdít, hogy a “levelet olvassák fel az összes testvérnek” (1Tessz 5,27). A biblikusok ebből arra következtetnek, hogy alighanem már létezett egy kisebb csoport, amely előzetesen elolvasta a levelet, és ők adhattak felhatalmazást, hogy annak tartalmát tegyék közkinccsé mindenki számára.

 

Létszám és befolyás

A korai egyház létszámára és befolyására vonatkozóan könnyű illúziókat táplálnunk. Ha Pál apostol leveleit olvassuk, könnyen az a benyomásunk támadhat, hogy az első keresztény közösségeket hívő emberek olyan csoportjai alkották, amelyek jelentős társadalmi befolyással rendelkeztnek. Csakhogy a történeti-szociológiai kutatások fényében ez tévedésnek tűnik: a közösségek valójában kicsiny, az összlakossághoz képest csaknem jelentéktelen méretűek voltak. Az arányok érzékeltetésére elegendő megemlíteni, hogy egy olyan város, mint Korintosz akkoriban mintegy 600.000 lakost számlált. Az ott élők közül (akiknek kétharmada rabszolga volt!) a keresztények létszáma legfeljebb ha kétszáz főre (!) tehető. Mindent összevéve tehát Krisztus követői a lakosságnak szinte elenyészően csekély százalékát alkották.

 

A keresztény közösségek sajátos élete

A keresztény kommunitás tehát voltaképpen kicsiny sejtként funkcionált, amely alapjában véve egyáltalán nem hívta fel magára a figyelmet, és amely – szerencsésen kihasználva a római törvénykezés által az „önkéntes társulások” számára biztosított jogokat – bizonyos tekintetben nem sokban különbözött más csoportosulásoktól. Krisztus követői meghatározott időközönként éppen úgy összegyűltek, mint bármely más gyülekezet vagy közösség tagjai, s ilyenek szép számmal virágoztak a korabeli görög-római városállamokban. Persze léteztek bizonyos sajátos elemek, amelyek hamarosan magukra vonták a kortársak figyelmét. Ezeknek az új társulásoknak a tagjai ugyanis nem vettek részt környezetük szinkretikus vallási rituáléin, nem ünnepelték az ünnepeiket, nem áldoztak más isteneknek, és nem vettek részt a császárnak bemutatott hivatalos kultuszokban sem. Emellett sok tekintetben megkérdőjelezték és kritikával illették a környezetük megszokott szexuális erkölcseit, és azzokkal szemben alternatív életformát ajánlottak. Idővel mindez bizonyos ellenérzést, negatív megkülönböztetést és indulatokat váltott ki a polgártársakból; ahhoz hasonlóan, ahogy a zsidó vallással szemben is megszokottnak számított a környezet ellenséges magatartása.

 

Új identitás és új nyelvezet

Az Apostolok Cselekedeteiből arról is értesülünk, hogy az első keresztény összejöveteleket magánházaknál tartották (vö. ApCsel 5,42; 20,20 stb.). Az egybegyűlteket erős közösségtudat, testvéries magatartás és az egymáshoz tartozás érzése jellemezte, ami nagyon erős közösségi identitást hozott létre közöttük. Hamarosan megszületett az is, amit egyes kutatók az “együvé tartozás nyelvezetének” neveznek: a közösség tagjai egymást “szenteknek”, “kiválasztottaknak” vagy “megszentelteknek” nevezték; egymás között a “testvér” vagy “nővér” családias megszólítás dívott (vö. ApCsel 9,41; Zsid 6,10; 13,24; Fil 1,7; Jud 1,3; Mt 23,8; 1Kor 1,28; 16,20; Jak 2,15 stb.). Továbbá – ha jól értjük Pál apostol buzdító beszédeit és prédikációit (amelyek a neve alatt fennmaradt levelekből rekonstruálhatunk) – minden jel arra mutat, hogy a keresztény közösségek tagjai világosan elkülönültek a város többi lakójától. Megkülönbötették a közösségen “kívül állók”, illetve az ahhoz – a “közénk-” – tartozók csoportját: “azokat, akik hisznek” és “azokat, akik nem hisznek” Istenben, illetve Jézus Krisztusban (vö. Lk 8,13; Jn 17,20; 1Pt 4,17; Zsid 10,39 stb.). A “ti” és “ők” egyáltalán nem, vagy csak igen kevéssé keveredett egymással; ez nyert később teológiai kifejeződést is olyan megjelölésekkel, mint “a világosság fiai” és “a sötétség fiai” (vö. Jn 12,36; Lk 16,8; Ef 5,8; 1Tessz 5,5 stb.).

 

Nyitott kérdések

Vajon ezek a látszólag ártatlan történelmi adatok milyen következményekkel járhatnak a egyház mai egyháztanára és missziológiájára nézve? A nyugati világban szerzetesi és papi hivatások vonzása szempontjából inkább a neokonzervatív egyházi formációk látszanak sikeresnek – erről volt már szó ezen a blogon. Ám valóban az elkülönülés volna a megoldás? (À la „young pope”... ) Nem lehetséges valamiféle inkluzivitás, amely azonban nem tagadja le a különbségeket sem?

Ma már az sem egészen világos, hogy kik képviselik az ellentétes nézeteket. Nekem úgy tűnik, hogy a nemrégiben még divatos konzervatív-liberális szembeállítás – bármilyen magától értetődően hangozzék is egyesek számára – valójában hamis alternatíva ma már. Érdekesnek találom a kortárs kanadai politikafilozófus, Charles Taylor javaslatát, aki szívesebben különbözteti meg a mai egyházban az úgynevezett „keresőket” (seekers) (más magyar fordítási javaslat szerint: „zarándokokat”), és a „letelepedetteket” (dwellers). Az első csoport hívei az „idők jeleire” figyelnek és a társadalom aktuális átalakulási folyamataira való tekintettel igyekeznek új formákat kidolgozni, amelyekben hitüket megélhetik; a „letelepedettek” ezzel szemben inkább a meglévő modellt védelmezik, s ennyiben az intézményes „establishment” támogatói. A világ kétségkívül változik, amit az egyháznak sem szabad figyelmen kívül hagynia – ebben a keresőknek van igazuk. Csakhogy stabil identitás nélkül a kereszténység feloldódik a szüntelen mai áramlás és változás folyamataiban – ez a letelepedettek aggodalmait látszik igazolni. Nem jogosulatlan az észrevétel, miszerint az ókori metropoliszok – amelyekben az első egyházi közösségek kibontakoztak – mikroméretekben nagyon is hasonlítottak korunk planetáris pluralizmusához. Sőt talán, az egyházüldözés akkori és mai formái sem állnak olyan távol egymástól... Mi tehát a helyes politika? S milyen irányba vezet a jövő útja?

Sokféle nézet lehetséges, egyvalami azonban bizonyos: a feltámadott Krisztus hite, és az abból fakadó társadalmi gyakorlat – amely a tanítványokat az ókorban mindenki mástól megkülönböztette – ma is élő. Lehet, hogy ennek felragyogtatásában áll a kereszténység mindenkori „sikerének” „titka”? Áldott húsvéti ünnepet!

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr6112414305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2017.04.10. 18:31:26

Ha tovább is van, akkor mondjad még. Túl hirtelen lett vége, és nekem az a benyomásom, hogy ez egy hosszabb szövegből lett kivágva gondolatébresztőnek. Érdekelne belőle több.

csakpozitivan 2017.04.10. 20:30:53

@satori: "...jelentéktelen zsidó szekta..." Biztos meg lehet magyarázni (szeretném is, ha vki megtenné; bár ha a magyarázat vége ugyanez lenne, akkor sem hinném el :-)), de ezt az én keresztény öntudatom (és akár ismeretem) nem igazán így fejezné ki.

"A görög-római törvénykezés nem üldözte azonnal a frissen megszülető kereszténységet." Azért Jakab csak elvesztette a fejét 44-ben, 10 évvel Krisztus feltámadása után (mondjuk Jeruzsálemben, de az meg ugye római provincia volt).

jabbok 2017.04.11. 12:42:25

@Felicitasz: @Pandit: én is csatlakozom...

Teljesen SZVSZ és IMHO, a szándékaink és a belső elhatározásaink is fontosak - de az Isten elsősorban nem abban nyilvánul meg, amit én belátok vagy szeretnék, hanem abban, AMI VAN. AMI TÖRTÉNIK.

Ez az egyház változásai, "reformjai" terén is így van - SZERINTEM...

Az igazi, lényegi fordulat nem a mi nekibuzdulásainkból lesz - se kisközösségi, "mikro"-szinten, se az Egyház egésze szintjén.

Hanem abból, AMI TÖRTÉNIK.

Hogy éppen a költészet napján - kivételesen - még József Attila szavait is kiforgassam: "az én vezérem KÍVÜLRŐL vezérel..." ;o)))

khamul 2017.04.11. 14:01:45

@csakpozitivan:

'Azért Jakab csak elvesztette a fejét 44-ben, 10 évvel Krisztus feltámadása után (mondjuk Jeruzsálemben, de az meg ugye római provincia volt).'

Jakab kivégzése Heródes partizánakciója volt. A zsidó hatóságok nem ítélhettek senkit halálra, ezt a jogot a megszállók magukhoz vonták.
Ezért volt csapda a házasságtörő asszony esete (vagy a zsidó törvénnyel kerül szembe Jézus vagy a rómaival), és ezért volt szükség Jézus esetében Pilátus jóváhagyására.

jabbok 2017.04.11. 23:34:45

@khamul: a másik (CEU, "koldusok, bevándorlók...") topikban válaszoltam ám - csak hamar elsüllyedt a többi alatt...

Áldott Nagyhetet.

khamul 2017.04.17. 10:44:52

@jabbok:

Köszönöm a választ.
Nem értek egyet Soros György céljaival, de nem hiszem, hogy a CEU-nak így neki lehetne menni.
Kérlek, most ugorjuk át azt a lépést, hogy 'nem is akarták bántani a CEU-t'. Bántani akarták, és ezt becsomagolták valami ostoba adminisztratív, jogi takaróba.

Amit művelnek, arról Chesterton szavai jutnak eszembe: az őrült mindenét elvesztette, csak az eszét nem.

jabbok 2017.04.17. 18:15:52

@khamul: miből gondolod, hogy egy pillanatig ("lépésig") is azt gondolnám vagy mondanám, hogy 'nem is akarták bántani a CEU-t'?

De ebben a topikban ez off - úgyhogy menjünk vissza vele a "koldusok, bevándorlók..." topikba. Ha már éjjel úgyis megint dolgoznom kell...

lényeglátó 2017.04.18. 07:19:25

A keresztény kultúra:

A tőkefelhalmozás érdekében kirabolhatjuk az új világot, s a bennszülöttek megállapíthatják, hogy nem is Krisztust, hanem az aranyat imádjuk. Máglyán
elégethetjük azokat, akik nem úgy tanítanak Istenről és Jézusról, mint egyházunk felettes
hatóságai. S amikor az eretnekek ráébrednek, hogy felettes hatóságot kell nekik is találniok
tévedhetetlen igazuk védelmére, jöhet a harminc éves háború, jöhetnek a vallások véres
küzdelmei egymással. Nincs az emberi történelemnek kultúrája, mely felvehetné a versenyt a
fegyveres rablásban, és tömegmészárlásban velünk. Kikkel? Az úgynevezett keresztény kultúra hordozóival. Alighanem e történelmi sikerünk magyarázza mesés öntudatunkat. Napjainkban is, amikor a fordulat óta végre idehaza is büszkén emlegetjük e “keresztény” kultúrát és annak értékeit.
A Jézus-mozgalom pedig a páli alapvetés s a normál emberi esendőség erejében
Megírhatja, a maga haldoklásának kétezer esztendős történetét. Címet is adhat neki: Jézus, a
Majd ha kifárad az éj s hazug álmok papjai szűnnek
S a kitörő napfény nem terem áltudományt;
Majd ha kihull a kard az erőszak durva kezéből
S a szent béke korát nem cudarítja gyilok;
Majd ha baromból s ördögből a népzsaroló dús
S a nyomorú pórnép emberiségre javúl
Madách Imre

A kereszténység vadhajtásai?

A keresztény gyarmati rendszerről egy ember, akinek a kereszténység a specialitása, W. Howitt, a következőket mondja
A holland gyarmati gazdálkodás története — és Hollandia a XVI. Század tőkés mintanemzete volt— „az árulás, megvesztegetés, orgyilkosság és aljasság felülmúlhatatlan képét tárja elénk” Mi sem jellemzőbb, mint a celebeszi emberrabló rendszerük, amellyel Jáva számára rabszolgákat szereztek. Az emberrablókat e célra külön kiképezték. A rabló, a tolmács és az eladó voltak a főszereplők ebben az üzletben, és a bennszülött hercegek a főelőadók. Az elrabolt ifjakat a celebeszi titkos börtönökbe rejtették, míg megértek arra, hogy a rabszolgahajókra küldjék őket” Makasszar város például tele van titkos börtönökkel, egyik szörnyűbb, mint a másik, zsúfolva nyomorultakkal, a kapzsiság és zsarnokság áldozataival, akiket erőszakkal elszakítottak családjuktól, és láncra vertek.
Amerika arany- és ezüsttelepeinek felfedezése, a bennszülött lakosság kiirtása, rabszolgaságba döntése és a bányákba való eleven eltemetése, Kelet-India kezdődő meghódítása és kifosztása, Afrika átváltoztatás kereskedelmi vadaskertté, ahol fekete bőrűekre vadásztak, jelzik a tőkés termelés korszakának hajnalát. Ezek az idilli folyamatok az eredeti tőkefelhalmozás fő mozzanatai!

És hazánk dús keresztényei? Ez az ordas irigységek, az egymást harapás, a külön flótások szerencsétlen országa. A zsidó faj összes karjával emeli minden kis talentumát, nálunk minden igazi szellemi erő kétségbeejtően izolált és legtöbbször kiátkozott és sírig hajszolt. A zsidó sajtó mint egyetlen nagyszerű zongora, csodálatos összejátszással védi a faj érdekeit. Nálunk nemcsak a keresztény sajtóban nincs egység, de egy-egy orgánumán belül is mindenki külön járja a maga szellemi macsicsáját[2], vagy kékvókját[3] a keresztény kurzus vad kalamajkájában. Szabó Dezső 1907

lényeglátó 2017.04.18. 07:28:25

Napi útravaló baromságait író, vegye elő Petőfi 19. század költői versér!