Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

boldogság (8) egyház (48) európa (8) ferencpápa (9) gondolat (9) gondolatébresztő (16) hit (20) ima (15) isten (19) jezsuita (10) jézus (10) katolikus (8) lelkiség (10) orbán (9) pápa (18) politika (25) szabadság (9) szeretet (10) társadalom (9) tudomány (11) vallás (13) vallások (10) Címkefelhő

Friss topikok

Ferenc pápa kreatív hűsége a II. Vatikáni zsinathoz (2. rész)

2017.06.01. 12:06 Satori

„...kincseiből régit és újat hoz elő.” (Mt 13,51)

kep_satori_papa.jpgEzen írás előző részében – Gerald O’Collins nyomán – három szempontot soroltunk fel annak bizonyítására, hogy Ferenc pápa tanítása összhangban áll az egyházi hagyományokkal és kreatív módon továbbfejleszti a II. Vatikáni zsinat tanítását. Az eddig felsorolt szempontokat (1. Krisztus a középpontban; 2. Felhívás a bűnbánattartásra; 3. Kollegialitás) az alábbiakban öt további témával egészítem ki (4. Béke és igazságosság; 5. Családi élet; 6. Tanulni a „velünk zarándoklóktól”; 7. A zsidóság nem „idegen vallás”; 8. A szépség útja).

 

4. Béke és igazságosság

A II. Vatikáni zsinat Gaudium et Spes kezdetű dokumentumában, amely mind közül a leghosszabb terjedelmű, egy szolgáló egyház képét rajzolja meg. Ez az egyház valamennyi, számára rendelkezésére álló eszközzel elő kívánja mozdítani az igazságosságot, a békét és a mindenkivel való párbeszédet. A dialógust az egyház azért sem hanyagolhatja el, mert a globális kultúra korában ez a legfőbb eszköze annak, hogy megnyerhessen másokat is Krisztus ügyének. A zsinati atyák teljes mértékben tudatában voltak „a jelenleg meglévő és gyakran csak tovább mélyülő, egyéni és társadalmi megkülönböztetéssel is együttjáró gazdasági egyenlőtlenségek[nek]”, és sürgették azok megszüntetését (GS nr. 66). Már a Gaudium et Spes is éles szavakkal világított rá arra a kiáltó ellentétre, amely világunkban a luxus és a nyomor között fennáll: „Míg kevesek kezében rendkívül nagy hatalom összpontosul, addig sokaknak úgyszólván semmi lehetőségük sincs arra, hogy a saját kezdeményezésükből és a saját felelősségükre cselekedjenek, hiszen gyakran emberi személyhez méltatlan élet- és munkakörülmények között vergődnek.” (GS nr. 63). Számos társadalomban „[e]gymás mellett él a fényűzés és a nyomor” (Ibidem). Ötven évvel később ezek a különbségek, úgy tűnik, nem hogy csökkentek volna, de egyenesen tovább növekedtek.

Ferenc pápa nem csak magáévá tette, de tovább is fejlesztette a II. Vaticanum fenti tanítását. S nem is csupán azzal, hogy folyamatosan szót emel a „közömbösség globalizációja” ellen (EG nr. 54), melynek kirekesztő logikája révén „gyökerében sérül az életterünkül szolgáló társadalomhoz való tartozás [...]” (Ibidem). A pápa nem szűnik meg pellengérre állítani azt a politikát, melynek eredményeképpen „[a] kirekesztettek [immár] nem [csupán] „kizsákmányoltak”, hanem [egyenesen] elutasítottak, „maradékok”” (EG nr. 53). „Nemet mondunk a kirekesztésen és az egyenlőtlenségen alapuló gazdaságra” (Ibidem). Ennek egyik módja, hogy Ferenc pápa újra sürgeti a „szegények melletti döntést”, s ezen olyan hozzáállást ért, amely egyúttal tanulni is képes a szegényektől. „A szegények sok mindenre képesek megtanítani minket” – írja. Mire, például? „Hivatásunk, hogy felfedezzük bennük Krisztust, ügyeikkal kapcsolatban a szolgálatukba állítsuk a hangunkat, de az is, hogy barátaik legyünk, meghallgassuk, megértsük őket és fogadjuk be azt a titokzatos bölcsességet, amelyet Isten általuk akar közölni velünk.” (EG nr. 198). Röviden szólva: míg már a Gaudium et Spes is határozottan felszólít, hogy tegyünk valamit a szegényekért, Ferenc pápa nem csupán csatlakozik ehhez a felhíváshoz, de egyúttal szabad elhatározásunkat is kéri ehhez a programhoz: „Mindannyiunknak hagynunk kell, hogy evangelizáljanak minket” (EG nr. 198).

Az ausztrál jezsuita, Grald O’Collins felidézi, hogy egy ausztáliai rádiós műsorvezető és média-sztár, Clive James egy adott interjújában (Australia Bradcasting Corporation 2013. szeptember 3.) nemrégiben arról beszélt, hogy „Isten kinyilatkoztatásaként” éli meg, ha „egy gyodaszép és intelligens nő arcát” látja. Ferenc pápa más utat javasol az Istennel való találkozásra. Ő arra hív, hogy „megtanuljuk felfedezni Jézust mások arcában, hangjában, igényeiben”, és arra, hogy „hogy egy ölelésben együtt szenvedjünk a megfeszített Krisztussal, amikor igazságtalan támadás vagy hálátlanság ér, anélkül hogy belefáradnánk a testvériség melletti döntésbe” (EG nr. 91).

Ferenc pápa tehát folytatja a II. Vatikáni zsinat tanítását, ám ezt oly módon teszi, hogy – például az egyetemes emberi jogokat, a felelősséget (GS 29; 31), valamint a közjót illető kérdésekben (vö. GS 30) – tovább gondolja azt. Arra hívja fel a figyelmet, hogy „[e]mberként nem pusztán haszonélvezői, hanem őrei is vagyunk a többi teremtménynek. ” (EG 215). „Mi, keresztények valamennyien arra vagyunk hivatottak, hogy vegyük gondjainkba a nép és a környező világ törékenységét.” (EG 216)

Laudato si’ kezdetű enciklikájában Ferenc pápa még kifejezettebben témává teszi és hosszabb fejetegetésekben elemzi a közös otthonunkról való gondoskodás fontosságát. Ezzel is a II. Vaticanum által megnyitott témákat bontja ki, elmélyítve a zsinat szemléletét az igazságosságról és a békéről, éspedig oly módon, hogy az immár a bolygónkkal szembeni igazságosságot és békét is magában foglalja.

 

5. Családi élet

Annak idején a Gaudium et Spes is számos tekintetben új fejezetet nyitott, egyebek között, amikor a házasság és a család célját és méltóságát tárgyalta (vö. GS nr. 47-52). A válásról csupán futólag történik említás: azt a zsinati atyák „járványként” bélyegzik meg (vö. GS nr. 47). A konstitúció azonban semmit sem mondott olyan témákról, mint a házasságkötés előtt együtt élő párok kérdése, vagy a szentáldozás lehetősége elvált és polgári házasságban együtt élő katolikusok számára. A zsinati dokumentumban ugyanígy nem történik említés az egyneműek élettársi kapcsolatáról sem.

Ötven évvel a zsinat bezárása után a nyugati világban még azoknak a pároknak a többsége is együtt él, akik egyébként „templomban” akarnak megházasodni. Az egyesült államokban a katolikus házasságok 40 százaléka végződik válással. Ferenc pápa kétségtelenül jelentős realizmusról és lelkipásztori érzékről tett tanúbizonyságot, amikor szembenézett ezzel a problémával, és 2014. szeptember 14-én húsz jegyespár esketési szertartását végezte el a Szent Péter téren. Közülük sokan együtt éltek a házasságkötésük előtt; sőt egyikük gyermeket várt; az egyik vőlegény pedig hozott magával egy nyolc éves kisfiút, aki egy korábbi kapcsolatából született. Mind a húsz pár mélyen meg volt indulva és az esküvő után lelkesen beszéltek arról, mennyire megérintette őket az az atyai, szeretető gondoskodás, amivel a pápa feléjük fordult.

Ferenc pápa Amoris Laetitia kezdetű, a családban megélt szeretetről szóló szinódus utáni apostoli buzdítása 2016 márciusában jelent meg. Ez az írás, amely 325 pontot tartalmaz (a műfajon belül született eddigi leghosszabb szöveg, amely terjedelmét tekintve túltesz valamennyi korábbi pápai enciklikán is), a realitásból kíván kiindulni. A dokumentum olyan teológiai szemléletben fogant, amely a meglévő nehézségek ellenére is bizakodó, azokhoz beszél, akikhez az eredeti evangéliumi üzenet is szólt (hús-vér hétköznapi emberek a maguk társadalmi-kulturális környezetében), és számukra igyekszik felmutatni a házas és a családi életet szépségét. A pápa számos mélyértelmű, gyakorlati ihletettségű tanáccsal is szolgál, hogy megerősítse a párokat és családjaikat a kapcsolatuk kibontakozásának és fejlődésének útján. Emellett az apostoli buzdítás együtt érző és reális módon igyekszik kezelni azok helyzetét is, akik úgynevezett „rendkívüli” (irregolare) házassági helyzetben élnek.

 

6. Tanulni a „velünk zarándoklóktól”

A II. Vatikáni zsinat új utat mutatott azzal is, amit más keresztényekről és egyházi közösségeikről tanított. Fontos lépést tett a felekezetek közötti békés párbeszéd útján azzal, hogy elismerte: valamennyi hívő ember között egység áll fenn azon az egyszerű alapon, hogy mindannyian meg vannak keresztelve. A keresztség ezt az egységet egyszerre létrehozza és kifejezi. A zsinat ezen állásfoglalásával a felekezetközi kapcsolattartás új módja vált lehetővé és valósult meg; ennek gyümölcse az ökumenikus mozgalom és az, hogy – annak ellenére, hogy korábban már az is halálos bűnnek számított, ha valaki belépett egy más keresztény felekezet templomába – megszokottá vált az „ökumenikus imahét” intézménye. Rómában felállították az intézményes kapcsolattartás csúcsszervét, amely a Pápai Tanács a Keresztények Egységének Előmozdítására (Pontificio Consiglio per la Promozione dell'Unità dei Cristiani) nevet kapta. Ezzel hivatalosan is új utak nyíltak a más keresztényekkel való dialógusnak irányába (ennek a folyamatnak drámai fejleményeiről bővebben lásd még: Gerald O’Collins, Living Vatican II: The 21st Council for the 21st Century, Mahwah, NJ: Paulist Press, 2006, 29-33, valamint 109-124). A II. Vatikáni zsinat a többieket jelentőségteljes egyszerűséggel „elvált testvéreinknek” (fratelli separati/separated brethren) nevezte (vö. UR nr. 1).

Ferenc pápa ezzel szemben, úgy tűnik, előnyben részesíti a „velünk zarándoklók” kifejezést. Ezzel arra utal, hogy nyitottá kell válnunk arra, hogy tanuljunk is egymástól. Azon nyilatkozat kapcsán például, amelyet a Canterbury érsek, Justin Welby és a pápa közösen bocsátott ki 2016. október 5-én (amellyel megemlékeztek az Anglikán-Római Katolikus Nemzetközi Bizottság, valamint az Anglikán Központ Rómában történt felállítása óta eltelt ötven érvől), a pápa arról beszélt, hogy „partnerek és társak” (partners and compaions) vagyok közös „zarándokutunkon” (pilgrimage). Így tehát, amíg a II. Vatikáni zsinat a „más keresztényekkel” folytatott párbeszédet sürgeti (vö. UR nr. 9; GS nr. 92), Ferenc pápa egy lépéssel tovább megy: őszintén beszél arról, hogy katolikusként tanulhatunk is tőlük valamit: „Oly sok dolog van, amely egyesít minket!” – írja az Evangelii Gaudium kezdetű enciklikájában – „És ha valóban hiszünk a Lélek szabad és nagylelkű tevékenységében, mennyi mindent tanulhatunk egymástól! És ebben az esetben nemcsak információszerzésre gondolok, hogy jobban megismerjük egymást, hanem annak összegyűjtéséről is, amit a Lélek vetett el bennük olyan ajándékként, amely nekünk is szól. Hogy csak egy példát mondjak: az ortodox testvérekkel folytatott párbeszédben mi, katolikusok, megkaptuk a lehetőséget, hogy többet megtudjunk a püspöki kollegialitás tartalmáról és szinodális tapasztalataikról.” (EG nr. 246). Hogy maga a pápa mennyire komolyan gondolja ezt a tanulni akarást, annak jele az a kollegiális mód, amellyel a két legutóbbi (2014, 2015) püspöki szinodust vezette.

 

7. A zsidóság nem „idegen vallás”

A II. vatikáni zsinat valódi változást hozott a zsidókkal való viszony tekintetében is. Sok évszázados hallgatás, illetve a velük kapcsolatos ellenséges nyelvhasználat után (ami olykor azt is jelentette, hogy kollektív értelemben „istengyilkosoknak” nevezték őket, amivel az egyház tolerált, rosszabb esetben pedig bátorított egyfajta antiszemitizmus), jelentős lépés történt Szent Pálnak az első szövetség népéről szóló tanításának felidézésével. A II. Vaticanum kifejezetten hivatkozik a Római levél ide kapcsolódó fejezeteire (Róm 9,4-5, valamint 11,28-29), s ezzel az egyház első egyetemes zsinatává vált, amely idézi ezeket a szövegekre. A VI. Pál pápa és a zsinati atyák nagyon is tisztában voltak vele, hogy erős bibliai alapok állnak rendelkezésünkre, hogy a zsidókról szóló teológiai tanítást (és a hozzájuk fűződő viszonyt) megújítsuk (vö. LG nr. 16; NAe nr. 4). (Vö. Gerald O’Collins, G.: The Second Vatican Council: Message and Meaning, Collegeville, Minn.: Liturgical Press, 2014, 109-110, 198-199.).

Ferenc pápa épített erre a drámai változásra, sőt tovább is ment annál. Evangelii Gaudium (2013) kezdetű enciklikájában ezt olvassuk: „Keresztényként nem tekinthetjük a zsidóságot idegen vallásnak, és a zsidókat nem is soroljuk azok közé, akik arra hivatottak, hogy hagyják el a bálványokat és térjenek meg az igaz Istenhez (vö. 1Tessz 1,9). Velük együtt hiszünk az egy Istenben, aki a történelemben tevékenykedik, és velük együtt fogadjuk be a közös, kinyilatkoztatott szót” (EG nr. 247), és tovább: „Az Izrael fiaival való párbeszéd és barátság része Jézus tanítványai életének” (EG nr. 248).

 

8. A szépség útja

A II. Vatikáni zsinatnak sok mondanivalója volt az igazságról és a jóságról (avagy az igazságosságról) is. Általános jellemzője mind a 16 dokumentumnak, hogy számos oldalt szentel a „bonus” (jó), a „ius” (jog), a „iustitia” (igazságosság), a „iustus” (igazságos), a „veritas” (igazság), és a „verus” (igaz) fogalmak pontosító körülírására (vö. Ochoa, X: Index Verborum cum documentis Concili Vaticani Secundi, Roma: Commentarium pro Religiosis, 1967). Ezzel szemben a „pulchritudo” (szépség) és a „pulcher” (szép) szavak együttesen mindössze 7 alkalommal fordulnak elő a szövegben. (Index Verborum cum documentis Concili Vaticani Secundi 412.).

Ferenc pápa a „szépség útját” javasolja. Ez azt jelenti, hogy nem szűnik meg hangsúlyozni: „a szépség megbecsülésének visszaszerzése [...] [fontos annak érdekében], hogy elérjük az emberi szíveket, és felragyogtathassuk bennük a Feltámadott igazságát és jóságát.” (EG nr. 167) A katolikusok önazonosságként jelöli meg, hogy „az evangéliumhoz hűséges életben felragyogó jó[ság] és szépség őrei vagyunk” (EG nr. 168). (Lsd még EG nr. 14, 24, 34-36, 42, 257 és 265.).

Az Evangelii Gaudium-ből ismétlődően felfénylik annak az evangéliumra alapított életnek a szépsége, amelyet a pápa maga is gyakorol. Ő maga hív „minden keresztényt”, hogy nyíljon meg „még ma újítsa meg személyes találkozását Jézus Krisztussal, vagy legalábbis döntsön úgy: engedi, hogy ő találkozzon vele, hogy mindennap szünet nélkül keresi őt.” (EG nr. 3). Az exhortáció azt tükrözi vissza, amit Ferenc pápa maga személyesen tapasztalt meg: „Az élet, amennyiben elajándékozzák, megerősödik” (EG nr. 10), és tovább: „Minden látszaton túl, mindenki mérhetetlenül szent, és megérdemli szeretetünket és odaadásunkat.” (EG nr. 274 – kiemelés az eredetiben). Már azzal is, hogy a „Ferenc” nevet választotta, a pápa arra kért bennünket, hogy – egy egészen radikálisan evangéliumi szent nevén szólítsuk: eszménye szegénységben élt („il poveretto”); a béke követeként járt az emberek között („Tégy engem békéd eszközévé”); ő készítette az első betlehemi jászolt, hogy láthatóvá tegye a megtesülést; fáradhatatlanul gyámolította a szegényeket; és arra törekedett, hogy „helyreállítsa” Isten lerombolt egyházát (vagy templomát; a két szó az olaszban azonos: „ripara la mia chiesa” – ez Jézus kérése Ferenchez). Szent Ferenc minden teremtményt szeretett („Istenünk és Királyunk minden teremtményének” látta őket) és küldetésként hagyta első követőire, a ferencesekre, hogy „hirdessé[k] az evangéliumot, ha muszáj, akár szavakkal is.”

Néhány héttel azután, hogy Ferenc pápát megválasztották (2013. március 13.), a húsvét-szentáromnapi liturgia részeként folytatta a korábbi pápák megszentelt szokását és nagyszombaton elvégezte a lábmosás szertartását. Ám egy jelentős újítást is bevezetett, amely nem tartozott az előtte lévő pápák hagyományaihoz: ellátogatott a fiatalkorúak börtönébe és ott mosta meg tizenkét fogvatartott lábát, akik közül ketten nők voltak (egyikük egy szerbiai muzulmán, a másik egy olasz katolikus). A szegények melletti döntése mutatkozott meg abban is, hogy 2013 júliusában első hivatalos Rómán kívüli látogatásának célpontjául Lampedusát választotta (egy olyan szigetet, amely a Földközi-tengeren keresztül, Afrika felől érkező bevándorlók számára szimbolikus jelentőségű, s közvélemény az emberi nyomorúság, a nélkülözés és a szenvedés szinonímájaként emlegeti). Röviddel azután, hogy a pápa megérkezett, a kicsiny sziget kikötőjébe bevontattak egy hajót, a fedélzetén 165 Eritreából származó menedékjogot kérővel. A pápai látogatás még jobban ráirányította a média-figyelmet a fenyegető humanitárius katasztrófára. Később Ferenc pápa egy olyan sportpályán celebrálta az eukarisztiát, amely már korábban ezrek és ezrek fogadására szolgált. Valójában ezek az elkeseredett emberek a szerencsés kevesek közül kerültek ki, akik túlélték a tengeri utazást. A pápai szentmiséhez olyan kelyhet használtak, amelyet a migránsok egyik hajójának fájából esztergáltak és maga az oltár is egy kicsiny festett hajót formázott. A pápa a mise után koszorút dobott a tengerbe, annak a sokezer felnőtt és gyerekek áldozatnak az emlékére, akik vízbe fulladtak, miközben megpróbáltak eljutni Lampedusába.

Ferenc pápa akkor fogalmaz a legszebben, amikor a szépség útjáról beszél. Valójában azonban mintha önmagáról beszélne, amikor arról a szépségről írt, ami „átsugárzik azok életén, akik az evangéliumhoz hűségesen élnek”. Cselekedetein keresztül ő is egy csodálatosan szép szeretetet tár fel és testesít meg: sebezhető teszi magát, bármerre jár, a szeretet üzenetét viszi magával, és arcán Isten arca tükröződik

 

Befejezés

Általános volt a meglepetés, amikor Ferenc pápa a 2014. január 12-én bejelentette Loris Capovilla bíborossá történő kreálását. A csodálkozás annak tudható be, hogy az idős főpap akkoriban 98. életévét taposta; a kinevezéssel tehát nem csak egyszeriben ő lett a világ akkori legidősebb bíborosa, de a katolikus egyház egész írott történetében sem jegyeztek hozzá hasonlót. Capovilla 1953-től Giuseppe Roncalli, a későbbi XXIII. János pápa magántitkára volt Velencében. Szolgálatait az 1958-as pápaválasztás után Rómában is folytatta, titkári minőségben. Amikor pedig János pápa meghalt és 1963-ban VI. Pált választották meg, az új pápa is Rómában tartotta Capovilla-t, aki tapasztalatait szakértőként (pritus) hasznosíthatta az akkoriban zajló II. Vatikáni zsinaton. Később részt vett még XXIII. János naplójának (Journal of a Soul, az olasz kiadás: 1964) valamint leveleinek (Letters to His Family, az olasz kiadás: 1968) sajtó alá rendezésében, végül pedig segített előkészíteni mind János pápa boldoggá (2000. szeptember 3.), mind pedig szentté avatását (2014. április 27).

Amikor tehát Ferenc pápa bíborosi kalapot adott Capovillának, nem csak azt a pápát tisztelte meg, aki összehívta és megnyitotta a II. Vatikáni zsinatot (1962-65), valamint aki maga is részt vett annak első szekciója drámai eseményeiben, hanem egyúttal kifejezte hűségét és kötődését is ehhez a zsinathoz, és mindahhoz, amit tanított és amit oly fontosnak tartott hangsúlyozni. Mint fentebb igyekeztünk kimutatni, Ferenc pápa zsinathoz való hűsége kreatív hűségnek mondható – s talán nem is csak a fent tárgyalt nyolc szempontból –, és a II. Vatikáni zsinat tanítása szerves továbbfejlesztésének tekinthető. Nyitott kérdés még, hogy vajon a Szentlélek milyen irányba vezeti tovább rajta keresztül Krisztus egyházat.

(A cikk az alábbi írás inkulturált, szabad fordítása: Gerald O’Collins, sj, Pope Francis and the Second Vatican Council [2.] The Pastoral Review January/February 2017, 6-9.)

23 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr7712557251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

khamul 2017.06.01. 16:28:46

Történt egyáltalán bármi rossz Rómában, mióta Benedek lemondott?

kjapp · https://napfenyesblog.wordpress.com/ 2017.06.01. 19:55:17

"...valamennyi hívő ember között egység áll fenn azon az egyszerű alapon, hogy mindannyian meg vannak keresztelve..."

Ez valamennyi keresztényre természetes.

De az már nagyon messze vezetne, hogy a hívők, akik Istenben hisznek, nem csak kereszteltek lehetnek?

Déli pályaudvar 2017.06.02. 09:37:59

@khamul:
Szerintem nem. Ilyen csak a rosszindulatú farizeusok fejében merülhet fel, amitől a Jóisten óvjon meg minket. Téged is csak biztatni tudnálak, hogy ahelyett, hogy elmédben efféle sötét gondolatokat dédelgetnél, légy inkább nyitott a Szentlélek, alias Ferenc pápa meglepetéseire.

khamul 2017.06.02. 09:50:36

@Déli pályaudvar:

Igen!
Hatalmas dolog, hogy végre van valaki, aki átülteti a valóságba azt a sok szépet és jót, amit A ZSINAT elhatározott.

Mostantól elég, ha szeretjük egymást. A bonyolult teológiai kérdések boncolgatását hagyjuk meg a frusztrált konzervatívoknak, akik úgyis kihalnak 1-2 évtizeden belül, ha el nem viszi őket addig a Sátán.

khamul 2017.06.02. 10:30:51

@matthaios:

Vajon ezeket a nézeteket a felszentelése előtt kezdte el hangoztatni, vagy csak utána?
Belegondolni is rossz, hogy az illető misézik és gyóntat.

Nuntiulus Noster 2017.06.02. 11:52:57

Tény, hogy az Egyház jövőjét - az örök tanítással összehangban - a pápaságnak, püspököknek végig kell gondolni. Voltak olyan fordulópontok az egyháztörténetében, amikor bizonyos dolgok az Egyházban külsőleg szembetűnően módosultak. DE, mindazonáltal:

1. Meg kell fontolni, hogy az Egyháznak kell-e ez az álságos reflektorfény-özön, amivel a világ a jelenlegi pápaságot "körülrajongja" - ill. szeretnénk ennek az árát megfizetni.

2. Meg kell fontolni, hogy az Egyháznak mennyire érdemes a modern médiában, marketingben, ill. a szórakoztatóiparban használt PR-fogásokat használni.

3. Meg kell fontolni, hogy az Egyháznak érdemes-e a kulturális küldetését, hagyományait feladnia.

4. Meg kell fontolni, hogy a tartalmak párbeszédét, vagy a tartalmatlanság párbeszédét folytatjuk-e. Sokszor érzékelem, hogy akik velünk "párbeszédet akarnak folytatni", azok valamilyen tartalmat akarnának velünk megosztani, mi pedig nem is a tartalmakkal akarunk foglalkozni. A tartalom hiányához minek is kell párbeszéd (és főleg Egyház)?

+5. Kurzgefaßt: "Margaritas ante porcos."

Déli pályaudvar 2017.06.02. 13:18:56

@Nuntiulus Noster:
Ezt írod:
„mi pedig nem is a tartalmakkal akarunk foglalkozni.”

Igen, a tartalom nem divat ma az Egyházban, sőt, ha valamit mondunk, és annak van értelme, az kifejezetten kirekesztő. Kirekeszt a nárcizmus világából.

sollertia 2017.06.02. 14:20:11

Szerintem nincsen baj a kreativitással, amikor valaki vásárra viszi a bőrét. Ez a szeretet kreativitása. Baj talán akkor van, amikor nem viszi, és ideológiává teszi a kreativitást. Ezért érdekes, hogy aki tényleg vásárra viszi, az nem is szokott túl magas polcokra kerülni. Idegen terep is a számára és talán az is szükséges, hogy valamit felülről szenvedjen el.

De nem is annyira ehhez szerettem volna kapcsolódni, hanem inkább a medialitáshoz / reflektorfényhez:

Nem tudom ezek a kérdések kategorikusan megválaszolhatóak-e. Teoretikusan az egyháznak elérhetőnek kell lennie az új médiában. De szerintem ez szükséges rossz, ahogy az egyház intézmény volta, a világ működéséből következik ez a szükségszerűség.
Szeretném hinni, hogy nem csak elméletben és általánosan felvetődő kérdés mindez, mert arra, úgy emlékszem, a zsinat szavaival is lehet válaszolni. Közben pedig van a szívnek másféle ösztökéje is, ami nem kívánkozik semmilyen medialitás után.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2017.06.02. 14:32:59

@khamul:

Csak találgatok. Szerintem mindig ez volt az álláspontja.

Nuntiulus Noster 2017.06.02. 15:25:36

@sollertia: Lehet, hogy félreérthető voltam. Én nem az egyházi médiára, ill. az egyházi média által létrehozott nyilvánosságra gondoltam, hanem azokra a "világi", kissé eufemisztikus kifejezéssel élve "egyházkritikus" médiaorgánumokra, amelyek folyamatosan "követik" a jelenlegi pápaság szinte minden mozdulatát. Elődjét csak egy-egy botrány kirobbanása után szokták emlegetni.

Satori 2017.06.02. 15:31:43

@khamul: @Déli pályaudvar: @matthaios: Uraim, szerintem ez nem jó hangvétel. Az irónia könnyen átcsúszik cinizmusba és könnyen lerombolja a hiteles kommunikációt. Érdemesebb lenne egyenesebben beszélni és azt mondani amit értünk alatta (to say vs. to mean).

Én is nagyon sajnálom a SJ generális esetlen kommunikációját. Abban remélek, hogy - ahogy XVI. Benedek pápának is időbe telt, míg megtanulta, hogy az új pozíciójában nem beszélhet professzorként (Regensburg) - talán ő is belejön majd. Mert ez így rémes.

Csipkelődés helyett inkább beszéljünk tárgyi dolgokról. Az, hogy az a világ (és benne az Egyház) változik, ténykérdés. Kinek van ideje ilyen hosszú anyagok lehallgatására: www.bing.com/videos/search?q=philip+jenkins+the+next+christendom&&view=detail&mid=F97934B0D816D8706246F97934B0D816D8706246&FORM=VRDGAR Mindenesetre tanulságos!

@Nuntiulus Noster: spectaculum facti sumus mundo et angelis et hominibus (1Cor 4,9b).

sollertia 2017.06.02. 16:27:48

@Nuntiulus Noster:

Ez magából a medialitásból következik, szerintem elkerülhetetlen. De szerintem ezek az orgánumok, mint külső veszélyforrás, nem fenyegetőbbek, mint az érem másik oldala, amikor az eszközök, lehetőségek kézenfekvősége miatt túl könnyűvé válik a magvetés. (Talán erre gondoltál: 2.) Nekem egyébként is úgy tűnik, fontosabb volna az örömhír közelében maradni, mint az, amire híradás kényszere késztetne.

(Befogadói oldalon én egyébként szinte mindig disznónak érzem magam a háló(ba)n lévő gyöngyök előtt.)

matthaios · http://www.matthaios.hu 2017.06.02. 16:59:59

@Satori:

Úgy gondolom, hogy iróniáról ugyan szó van, de cinizmusról nem. Ez utóbbiról azért nincs szó, mert a Péternek tett ígéret továbbra is áll és állni fog: „te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta” (Mt 16, 18). Ugyanakkor viszont látom, hogy milyen nehéz időket él meg az Egyház Ferenc pápa pápasága alatt. Szerintem is változik a világ, de nem biztos, hogy ez a változás maradéktalanul értelmezhető a majd félévszázaddal ezelőtt fölállított, sokszor a hanyatló nyugati mozgalmak, filozófiák befolyása alatt kidolgozott, szakadást képviselő modellek szerint. Az igazi „ressourcement-re” van szükség, a 21 egyetemes zsinat és a Katolikus Egyház tanításának folytonosságában való gondolkodásra.

csaba_carmarthen 2017.06.03. 00:57:06

Two popes in St. Peter's - Catholic News Service
www.youtube.com/watch?v=wv1kWSDhdJ4
0:08- for the first time in history two popes participated in liturgy in St Peter's Basilica (catholic news sevice)

Prophecy of Blessed Catherine Emmerich on the Two Popes
www.youtube.com/watch?v=dv4H2E86B9s

On 3 October 2004 Anne Catherine Emmerich was beatified by Pope John Paul II.
en.wikipedia.org/wiki/Anne_Catherine_Emmerich#Beatification

„Drága Jézus, Szentséges Szíveddel egyesülve felsorakozunk.

Meggyőződéssel beszélünk Isten Igaz Szaváról.

Elmegyünk majd a világ végére is, hogy hirdessük az Igazságot.

Azon kívül, amit Te Magad tanítottál nekünk, soha nem fogadunk el semmilyen új, a Te Nevedben hirdetett tévtant.

Igazak, hűségesek és állhatatosak maradunk hitünkben.

Szeretettel és könyörülettel bánunk majd azokkal, akik elárulnak Téged, abban a reményben, hogy ők majd visszatérnek Hozzád.

Rendíthetetlenek leszünk, ugyanakkor türelmesek azokkal, akik üldöznek minket a Te Nevedben.

Diadalmasan menetelünk majd végig az úton, Új Paradicsomod felé.

Ígérjük, hogy gyötrelmünk és szenvedésünk által, elvezetjük Hozzád mindazokat a tévelygő lelkeket, akik a Te Szeretetedre szomjaznak.

Kérünk, fogadd el imáinkat a világ összes bűnöséért, hogy egy család lehessünk, egyesülve az Irántad való szeretetben, az Új Békekorszakban. Ámen.”

Imahadjárat (121) Hűségeskü Jézus Krisztus Hadseregének
nagyfigyelmeztetes.hu/rozsafuzerek/uj-imahadjarat-jezustol/

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2017.06.03. 19:16:14

A 7. pontra reagálva, szerintem ezzel a zsidó-kérdéssel sikerült az egyháznak átesni a ló túlsó oldalára, méghozzá úgy, hogy igazából sosem voltunk az innensőn. Nyilván elő lehet halászni a történelem bugyraiból egy csomó klerikust, akinek ilyen-olyan antiszemita (vagy annak tűnő) megnyilvánulásai voltak, de a zsidóságot elítélő hitigazságot sohasem fogadott el az egyház, sem zsinaton, sem más fórumokon.

"Velük együtt hiszünk az egy Istenben, aki a történelemben tevékenykedik, és velük együtt fogadjuk be a közös, kinyilatkoztatott szót" - tessék az Isten helyett behelyetesíteni a Szentháromság szót, és máris nem igaz a mondat! A második isteni személy ráadásul megtestesült, így emberként is "tevékenykedett a történelemben", amit a zsidóság tagad.

A zsidó vallás LÉNYEGI RÉSZE Krisztus személyének tagadása, míg a kereszténységé értelemszerűen az ezzel ellentétes álláspont. Ez kibékíthetetlen ellentét, ezen nincs mit "párbeszélni".

De arra mondjuk befizetnék, amikor az Izrael államot elítélő és el nem fogadó hithű ortodox zsidók az Izrael államot mellszélességgel támogató cionista neoprotestáns keresztényekkel "párbeszélnek". :D

"A VI. Pál pápa és a zsinati atyák nagyon is tisztában voltak vele, hogy erős bibliai alapok állnak rendelkezésünkre, hogy a zsidókról szóló teológiai tanítást (és a hozzájuk fűződő viszonyt) megújítsuk"

Megint a szokásos vesszőparipámmal jövök: ha egyszer volt egy bizonyos teológiai álláspont, ami ezer évig jó volt, akkor újabb ezer év elteltével miért kell "megújítani" a dolgot?

De úgy is megkérdezhetném, hogy ezek szerint akkor az egyházatyák és a korábbbi zsinatok atyái nem ismerték ezeket az "erős bibliai alapokat"?

De ha már itt tartunk, az Újszövetségből az is kiderül, hogy az apostolok a Krisztus elfogadó zsidókról, tehát a zsidókeresztényekről nyilatkoznak pozitívan.

A Krisztust elutasító zsidókról Pál hol önmarcangoló fájdalommal (Róm 9,1-3) hol pedig kifejezetten indulatosan és elutasítóan szól (ApCsel 28,16-31). Nem mondom, hogy ez utóbbi lenne a követendő példa, de nem tehetünk úgy, mintha ez benne sem lenne a Szentírásban.

És még egy fontos tudnivaló. A zsidó vallás ma ismert irányzatainak egyike sem létezett még az apostolok korában, mindegyike már a kereszténység után alakult ki. (Mindössze két kivétel volt, a jemeni és az etiópiai zsidó diaszpóra, melyek hitélete jóval a Krisztus előtti időkre nyúlt vissza. Őket azonban Izaelbe telepítve minden eszközzel igyekeznek eredeti hitéletüktől eltántorítani és a rabbinikus judaizmus keretei közé asszimilálni.)

A Jézus kora után megjelenő zsidó irányzatok kialakításnál pedig nem egy esetben a kereszténységgel való szembenállás konkrét szempont volt (például a Tóra-ünnnep bevezetése, a Széder-este rituáléjának módosítása, a deuterokanonikus könyvek elvetése, stb., stb., stb.)

Tulajdonképpen azt kell mondanunk, hogy az apostoli kor zsidó hitéletének leghűbb őrzöje maga az egyház, még ha erősen krisztianizált formában is őrzi az akkori zsidó vallás elemeit. (Például Jézus korának Széder-estéit a húsvéti pászkaszentelés hívebb formában őrzi, mint a mai Széder-esték a Széder-tállal, ami akkor még nem is létezett. Reményeim szerint erről nemsokára megjelenik egy bejegyzésem.)

Nuntiulus Noster 2017.06.04. 09:47:09

"From Israel, I traveled to Italy, where Melania and I were greatly honored to visit the Vatican and meet Pope Francis. He was really wonderful — a great guy."

www.breitbart.com/video/2017/06/03/trump-right-now-nato-not-fair-united-states-soon-will/

Déli pályaudvar 2017.06.04. 10:30:04

@andronikos:
Ezt írod:
A zsidó vallás LÉNYEGI RÉSZE Krisztus személyének tagadása, míg a kereszténységé értelemszerűen az ezzel ellentétes álláspont. Ez kibékíthetetlen ellentét, ezen nincs mit "párbeszélni".

Ebben szerintem teljesen igazad van. Az, hogy a zsidó vallásnak és a kereszténységnek tudnia kell békésen együtt élnie, fontos és érthető dolog. De hogy miként vehetnek részt közös vallási szertartáson egymás templomában, az teljes rejtély számomra, hiszen a két vallás között – ahogy írod – kibékíthetetlen ellentét áll fenn.

A zsidóságban annál nagyobb bűn nincs, mint ha egy embert Istenként tisztelnek, a kereszténység pedig éppen arra épül, hogy van egy ember, Jézus Krisztus, aki Isten. Nincs itt mit finomkodni, a kettő mindenestül kizárja egymást, vagyis egyszerűen nincs miről párbeszédet folytatni, és minden közös vallási tevékenység hitük alapjának megtagadása, vagyis Isten káromlása.

Pandit 2017.06.06. 12:20:32

@Déli pályaudvar: @andronikos:
Hát, nem igazán értelek titeket ebben. Nyilvánvaló, hogy jelentős különbség van a keresztények hite és a zsidó vallás hite között.
természetesen egy lehetséges, de szerintem kicsit rosszindulatú és nyakatekert értelmezése a II.VZS és Ferenc pápa szavainak az, hogy azok ezt a különbséget tagadnák, vagy el akarnák mosni. Igen valószínű, hogy nagyon kevesen értelmezik így őket.
Továbbá:
"A zsidó vallás LÉNYEGI RÉSZE Krisztus személyének tagadása"
Ez még az általad említett "Jézus kora után megjelenő zsidó irányzatokban" sincs így (még ha igaz lehet, hogy számos dologban a szembenállás "konkrét szempont" lehetett amikor ezek kialakultak). Elég fura dolog lenne a zsidó vallás öndefiníciójában Krisztust emlegetni(?).
Valójában Krisztus a kereszténység "LÉNYEGI RÉSZE" (ami természetesen nagy különbség, nyilván)
:)
De ha létezik is zsidó részről ez a "szembenállás" és részükről "minden közös vallási tevékenység" (egyébként volt ilyesmiről szó? Meg mit is tekintünk "vallási tevékenységnek"?) Isten káromlása lenne, az még nem ok arra, hogy mi is "szembenálljunk", és részünkről is minden esetben "káromlás" lenne.
Gondolom.
"„Az Izrael fiaival való párbeszéd és barátság része Jézus tanítványai életének”
Ez szerintem teljesen érthető és elfogadandó. Tök világos okok miatt.
(Azt, hogy a "a zsidókról szóló teológiai tanítást...megújítsuk" megfogalmazás szerencsétlen, vagy vitatható most alá tudom írni. Lehet, hogy csak inkább meg jobban meg kell értenünk a meglévő tanítást. Ez OK.)

Pandit 2017.06.06. 12:37:55

@andronikos:
"A Krisztust elutasító zsidókról Pál hol önmarcangoló fájdalommal (Róm 9,1-3) hol pedig kifejezetten indulatosan és elutasítóan szól (ApCsel 28,16-31). Nem mondom, hogy ez utóbbi lenne a követendő példa, de nem tehetünk úgy, mintha ez benne sem lenne a Szentírásban."
Ugyanazt a helyet idézed a Római levélből mint a poszt, hát mi más mutatná a IIVZS igazságát, ha nem az, hogy még a népek apostola Szent Pál életének is "része volt" a zsidókkal való párbeszéd, és a barátság akarása. (lásd "önmarcangoló fájdalom")?
És hát magad mondtad, hogy nem állítod, hogy a "kifejezetten elutasító" viselkedés (amit én Szent Pálról nem állítanék így, (nyilván elutasította azt, hogy üldözik, vagy, hogy nem Jézust tartjáka megváltónak stb, de ez azért nem ugyanaz) lenne a követendő példa. A poszt meg állítja, hogy így van. ja.

csab carmarthen 2017.06.08. 20:36:53

Ecclésia új életre kel, és Szívünk végül győzni fog. 1 Jelenéseim arra szolgálnak, hogy Isten műveire figyelmeztessék a lelkeket. Arra szólítanak fel, hogy térjetek vissza hozzánk....
www.tlig.org/hu/humsg/hum257.html

Pope John Paul refers to True Life in God
www.youtube.com/watch?v=VO7jnR8F3Pg