Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

A szekuláris felvilágosodás mítosza, avagy: vallási és nemzeti határok Európában

2017.06.19. 12:14 Satori

blog.jpgAlább egy kissé elvont érvelés következik – türelemre lesz szükség. José Casanova spanyol-amerikai szociológus nyomán arról készülök írni, hogy vajon száműzhető-e a közéletből a vallás és az arról való diskurzus; kívánatos (és lehetséges)-e (egyáltalán) egy radikálisan szekuláris állam, és érvényben van-e még a felvilágosodás (s ha igen, milyen értelemben). Kellemes fejtörést, s e nehéz téma felelős (és imádságos) megfontolását kívánom!

 

Kétségtelen, hogy ma az európai demokráciák mindegyike szekuláris (nem vallási) alapon szerveződik. De vajon ez egyúttal azt is jelenti, hogy túlléptek a vallási gyökereiken? Aligha. Létezik persze egy olyan szekuláris narratíva (mely leggyakrabban meggyőződéses felvilágosodás-hitű európai gondolkodók szájából hangzik), amely a következő érvelési sémára épül. Valamikor réges régen, a középkori Európában (s e helymegjelölés itt minden pre-modern társadalom paradigmájaként szerepel) a vallás és a politika egymással szorosan összefonódott. Ezt a fúziót azonban a reformáció után immár lehetetlen volt tovább fenntartani, hiszen a kialakult vallási (pontosabban: felekezeti) különbségek legkésőbb ekkor forrpontra jutottak. Mivel pedig a vallási nézetek szélsőséges szektariánus gondolkodásba torkolltak, vallásháborúk robbantak ki. A válság kezelésére az egyetlen elfogadható válasz az állam szekularizációja volt. A felvilágosodás legnagyobb érdeme tehát – vallják e narratíva hívei –, hogy a modern európai embert megtanította a vallás és a politika szétválasztására. Az értelem gyámkodása nélkül ugyanis (amit úgymond a tudományok korszaka beköszönttének tudhatunk be) a modern ember sohasem lett volna képes vallási szenvedélyeket  kordában tartani. Ha tehát nem zabolázzuk meg továbbra is ezt rettenetes mételyt, visszaesünk az áthagyományozott előítéletek és az obskurantista fanatizmus korszakába. Egyedül a felvilágosodás vívmányainak megőrzése révén lehetséges a hagyomány bilincseinek végérvényes lerázása, melynek egyetlen eszköze a vallás privát szférába történő száműzése, azaz a társadalmi közélet radikális szekularizációja. Egyedül ez lehet a garancia a szabad és alkotó gondolkodásra – hangzik a diadalmas programnyilatkozat –, ami által megteremtődik a nyílt, liberális és szekuláris nyilvános szféra tere, ahol szólásszabadság és „nyilvános értelem” (public reason) uralkodik. E narratíva szerint egyedül ezen a talajon tenyészhet a demokrácia. Az időről időre az újságok címoldalain szereplő erőszakos vallási konfliktusok is mintha ezt a vélekedést látszanának alátámasztani. A szekuláris felvilágosodás radikális hívei szerint rendkívül óvatosan kell bánnunk a vallással, és minden eszközzel meg kell akadályoznunk, hogy a közszférába visszatérhessen, hiszen az úgymond egyenlő lenne a civil társadalom alapjainak aláásásával.

A fenti, szekularizációról szóló narratíva – nem mellesleg – általában egy még általánosabb beszédmódba is bele van ágyazva. Ez mintegy magától értetődőnek tekinti, hogy a globális társadalom modernizációja célirányosan halad a maga útján a teljes kibontakozás felé. E feltételezés szerint tehát az emberi történelem fokozatosan és megállíthataltanul fejlődik. A Nyugatnak – eszerint – abban áll a történelmi küldetése, hogy utat mutasson a világ többi része számára az általa megkezdett úton történő diadalmas előrehaladáshoz.

Nos, ez az uralkodó közbeszéd – amely nagyrészt az Egyesült Államok demokrata párti külpolitikáját is meghatározza –, amely egyészen a legutóbbi időkig megkérdőjelezhetetlennek látszott, mára megrendülni látszik. Sokakban növekszik a meggyőződés, miszerint új korszakba léptünk, melyet globális léptékben „poszt-szekulárisként” szokás jellemezni. Milyen sajátságai vannak ennek az új időszaknak, és mi a baj a régi narratívával? A kérdés megválaszolásához néhány „magátólértetődőség” lerombolására lesz szükség.

 

A felvilágosodás de-konstrukciója

Érdemes észrevenni, hogy a fenti beszédmód – amely a felvilágosodáson (pontosabban és annak valláskritikája önértelmezésén) alapul – valójában maga is vaskos ideológiai töltettel rendelkező történelmi képződmény: mai szóval élve „mítosz”. Lássunk néhány adatot. Mindenekelőtt érdemes észrevenni, hogy Európa korai modern történelme során egyáltalán nem – vagy legalábbis nem azonnal a harminc éves háború (1618-1648) után – alakultak ki szekuláris államok. Ez sokkalinkább az úgynevezett konfesszionális államok létrejöttének időszaka. A cuius regio eius religio elv – amelyet az Augsburgi béke (1555) írt elő, a Westfáliai béke (1648) pedig megerősített – nem a demokratikus modern szekuláris államok megformálásához nyújtott modellt, hanem a modern konfesszionális (territoriális abszolutista) állam alapelveként szolgált. A vallási konfliktusok de facto sehol Európában nem vezettek az állam és a politika szekularizációjához, sokkalinkább az állam „konfesszionalizálásához” (azaz a többségi vallás vagy felekezet állami részről történő hathatós támogatásához), valamint a vallások és a népek „territorializálásához” (területi elkülönítéséhez). Persze a vallási-felekezeti egységesítésre való törekvés, valamint a területi elv érvényesítése – e két koramodern paradigma – már a vallásháborúk és a protestáns reformáció előtt is létezett. A spanyol katolikus állam például a katolikus királyok alatt bízvást szolgálhat a konfesszionális állam és a vallási territorializáció első mintájául. A spanyol zsidók és muszlimok (mórok) kiűzése (1492; 1499) – amennyiben nem voltak hajlandók katolikussá válni – ezen állami formáció belső dinamikájához tartozott. A moder európai államok eredeténél tehát ebben az értelemeben inkább etnikai-vallási tisztogatás áll, semmint a szekularizáció állítólagos magasztos ideálja, amint azt a felvilágosodás mítoszának képviselői hajlamosak volnának gondolni. Azoknak a vallási kisebbségeknek ugyanis, amelyek felekezeti szempontból „rossz” területen éltek, nem szekuláris toleranciát ajánlottak, mégkevésbé vallásszabadságot, hanem ahhoz való „szabadságot”, hogy emigrálhassanak! (Talán csak a lengyel-litván „commonwealth” és annak sokfelekezetű – katolikus, luteránus és ortodox – uralkodó arisztokráciája az egyetlen kivétel, amely egy olyan nagyobb kora-modern európai államot reprezentál, amely ellenállt a territorializálás és konfesszinalizálás általános európai tendenciának, s egész Európában egyedülálló módon menedéket nyújtott a vallási kisebbségeknek és radikális szektáknak, már jóval azelőtt is, hogy azok Észak-Amerikában és más tengerentúli kolóniákban megtalálták volna a maguk biztonságos „mennyországát”.) Az európai társadalmakban azonban magától értetődőnek számított és mintegy háromszáz éven keresztül töretlenül folytatódott a vallási kisebbségek tengerentúlra való exportálása. A katolikusok és protestánsok, valamint a luteránusok és kálvinisták közötti konfesszionális-territorális határok megmerevedtek és ez a helyzet gyakorlatilag a II. világháború végéig fennáltt. Csak ekkor indult meg az a drasztikus szekularizációs folyamat, amely véget vetett e határok érinthetetlenségének. A világháború sokkja – és a népességnek az ezzel járó gyors és radikális területi és felekezetközi keveredése – volt képes lebontani az európai társadalmak számára mindaddig magától értetődő konfesszionális határokat és elérni azt, hogy azok (legalábbis látszólag) irrelevánssá váljanak.

E hosszú történelmi fejlődésnek a figyelembe vétele nélkül, amely során a mai európai nemzetállamok területi-konfesszionális határai kialakultak, nem lehet megérteni azokat a nehézségeket sem, amelyekkel az egyes mai európai nemzetállamok szembesülnek, amikor (főleg az emigráns vallások megjelenésének követkeményeként) újkeletű vallási különbözőségek lépnek fel. A probléma a legszekulárisabb alaptörvénnyel rendelkező országok politikai közvéleményét éppúgy próbára teszi, mint a vallásosabbakét.  Politikailag talán nem korrekt kijelentés, mégis igaz: azzal, hogy az addig felekezetileg elkülönült német tartományok lakossága világháború hatására összekeverekett, s a békés egymás mellett élése új, pozitív tapasztalatokat eredményezett, lehetővé vált egyrészt a felekezetek közötti béke kultúrájának kialakulása, másrészt pedig, vallási téren, az ökumenikus mozgalom kibontakozása.

 

A múltból kibontakozó jövő

Akár elborzadva figyeljük tehát kontinensünk arculatának változását, akár lehetőséget látunk benne, tagadhatatlan, hogy a közel-kelei menekülthullám hatására Európában ténylegesen mind nagyobb kulturális és vallási sokszínűség alakul ki. Ha nem akarjuk a szőnyeg alá söpörni az új kérdéseket, a vallási diskurzust nem száműzhetjük a nyilvános közbeszédből, s meg kell békülnünk azzal is, hogy a vallási vezetők (főrabbik, püspökök és imámok) maradandóan részei és meghatározó szereplői maradnak az európai politikai közéletnek. Ez lehet rossz hír a meggyőződéses liberálisoknak, ám attól még tény marad. A konzervatívabb érzelműeknek viszont azzal kell megbarátkozniuk, hogy az elmúlt kétszáz évben minden európai államban végbement valamiféle szekularizálódási folyamat és mára mindegyikük (formálisan és/vagy ténylegesen) szekuláris jellegűvé vált. A történelem kereke nem forgatható vissza: vallás cezaro-papista szabályozásának és kulturális-politikai kontrolljának mintái – amelyeket még a korai modern abszolutista konfesszionális állam fektette le (képviselőinek katolikus, anglikán, luteránus, kálvinista vagy ortodox elvei szerint) – megmaradtak és minden jel szerint, legalábbis látens formában, továbbra is fennmaradnak az európai népek „lelkében” (Volksgeist): kollektív tudattalajnában és kultúrájában.

A jövő szempontjából tehát egyfelől kívánatosnak tűnik, hogy a vallási vezetőik felhagyjanak a letűnt konfesszionális állam helyreállítására irányuló reménytelen és romantikus-reakciós próbálkozásokkal és elfogadják a globalizált világ megszünetethetetlen (sőt várhatóan fokozódó) etnikai, kulturális és vallási sokszínűségét. Másfelől azonban a szekuláris felvilágosodás híveinek is időszerű volna búcsút mondani az egyirányú haladáshit tarthatatlan kényszerképzetének, és megszabadulni attól az alaptalan és előítéletes félelemtől is, miszerint a vallás közsszférában való megjelenése csakis rosszat szülhet, és hosszú távon a demokrácia lerombolásához és intoleranciához vezet. E konfliktusok kihordása persze csak feszültségek és többé-kevésbé zajos összecsapások által lehetséges – ez a társadalmi és politikai érettség ára. A demokrácia ma kívánatos formájának kidolgozása persze hosszú, több évszázados fejlődést kívánó folyamat; nem szabad hát türelmetlenkednünk! A folyamatban kulcsszerep hárul a politikusokra és általában az „írástudókra” általában – az egyházi és hívő (egyházias) értelmiségiekre pedig kiváltképpen is. A felelősségünk tehát nem tagadható. Akár vallási, akár szekuláris álláspont képviselünk ezekben a kérdésekben, az új helyzetben törénelmi szemléletre és rugalmasságra (kreativitásra) van szükség. A keresztények számára pedig arra, hogy „az idők jeleit” az evangélium fényében magyarázzák. Olyan kihívás ez, mely elől végzetes hiba volna meghátrálnunk.

Javasolt irodalom: José Cassanova: "Globalizing Catholicism and the Return to a ’Universal’ Church” in Susanne Rudolph and James Piscatori, eds., Transnational Religion and Fading States, Westview Press, Bounder (CO), 1997, pp. 121-143; José Csanova: „Immigration and the New Religious Pluralism: A EU/US Comparison,” in Thomas Banchoff, ed., The New Religious Pluralism and Democracy, Oxford University Press, New York, 2007, pp. 59-83.

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr3912605549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.06.19. 17:18:18

"A jövő szempontjából tehát egyfelől kívánatosnak tűnik, hogy a vallási vezetőik felhagyjanak a letűnt konfesszionális állam helyreállítására irányuló reménytelen és romantikus-reakciós próbálkozásokkal és elfogadják a globalizált világ megszünetethetetlen (sőt várhatóan fokozódó) etnikai, kulturális és vallási sokszínűségét."

Szerintem a multikulturalizmus nem azt jelenti, amit állítanak róla, ti. azt, hogy megismerjük egymás kultúráját (TARTALMAT a TARTALOMMAL), vagy mint ember a másik embert, hanem azt, hogy feloldódnak a kulturális tartalmak a globális termékek, tudat- és szórakoztatóipari cikkek fogyasztói mámorában.

Sokan csupán azért akarják a "kulturális sokszínűséget", hogy a sok szín fölé egy láthatatlan "intergráló színt", egy kultúra fölötti kultúrát és/vagy mechanizmust vezessenek be (Rómában valami ilyesmi volt a császárimádat).

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2017.06.20. 02:58:22

@Nuntiulus Noster: Nagyon érdekes felvetés, mert igen is meg nem is. Kanadában azt láttam (éltem), hogy virágozzék minden virág, de az ország törvényeit be kell tartani, azaz a kultúrádra hivatkozva nem tehetsz meg akármit. Ilyen értelemben ez egy szekuláris és kultúrák fölötti normarendszer, polgári és büntető törvénykönyv. Nincsenek alóla még olyan kivételek sem mint az USA-ban, ahol vallásra hivatkozva hajmeresztő engedményeket is lehet kapni ez-az alól.

Másfelől, dél óta (akkor olvastam ár először a posztot) azon gondolkodom, hogy mennyire elnagyoltnak tartom az amerikai demokrata párti gondolkodás azonosítását a szekularizmussal; az én köreimben csomó olyan demokrata szavazó van (és ha Isten is úgy akarja, pár éven belül egy leszek közülök) aki egyáltalán nem gondolja azt, hogy az Egyesült Államok külpolitikájának missziója a haladó útmutatás, sőt, pont a demokraták szeretnének visszavenni az USA nagy mellényéből, mert ők ámulnak el gyakrabban a határokon belül tapasztalható sötétségen.

De még ezen a poszton gondolkodnom kell; nyilván ilyen terjedelemben bármit mondunk, az elnagyolt lesz és leegyszerűsített, a gondolatmenetet rendesen átrágni viszont több idő lesz és többszöri olvasás.

2017.06.20. 08:03:31

@Felicitasz: Csak az a gond, hogy a "kultúra fölötti normarendszer" több szegmense sem "kultúrafölötti", hanem - mint Satori fentebb állítá - "tudattalanul" van az adott társadalomba beágyazva.

Mihelyt a tudattalan "keresztény gyökerű" szekuláris tartalom keresztény gyökere tudatosodik (pl. a '70-es években tudatosultak, hogy a házassággal kapcsolatos szekuláris törvények keresztény gyökerűek), azonnal ki kell vetni ebből a "kultúra feletti kultúrából", és a fősodorból a szubkultúrába kell visszanyomni. Ez mindig baloldalról jön.

Pl. Hollandia társadalmát még az '50-es, '60-as években lefedték különböző keresztény luteránus-kálvinista-katolikus egyházak. A következő nemzedékek már teljesen kivetkőztek elődeik hagyományaiból (ld. lentebbi diagrammot):

en.wikipedia.org/wiki/Religion_in_the_Netherlands

Egyre inkább céllá válik pl. a társadalom "családtalanítása" és "falanszteresítése".

Úgy gondolom, hogy a keresztényeknek a falanszteresedés legalább annyira nagy kihívás, mint a muszlimokkal való nehézkes együttélés. Sem az előbbi, sem az utóbbi "párthoz" nem lehet maradéktalanul csatlakozni.

csaba_carmarthen 2017.06.20. 08:42:50

The Forced Collective Suicide Of European Nations
www.youtube.com/watch?v=-aPRjg8ViF0&t=65s

Soros Funds Pro-Islamic Thugs Attacking Americans On The Street
www.youtube.com/watch?v=ze_gR4nGnAs

2017.06.20. 10:13:01

@Nuntiulus Noster:
"Sokan csupán azért akarják a "kulturális sokszínűséget", hogy a sok szín fölé egy láthatatlan "intergráló színt", egy kultúra fölötti kultúrát és/vagy mechanizmust vezessenek be..."

Tudnál a sok közül egy konkrét valakit említeni?
Szerintem bárki aki kulturális sokszínűséget akar, az valóban azt akar ilyen bonyolult hátsó szándék nélkül , de ilyen sem lehet sok, mert maximum az lehet, hogy sokan úgy gondolják ha már úgy alakult, hogy sokféle kultúra él együtt akkor inkább megengedők legyünk, ne tiltók, meg hogy a sokféle kultúra együttélésének előnyei meghaladják a monokultúra előnyeit, vagy hogy nem érdemes a sokféle kultúra ellen nagyon küzdeni, mert minek, vagy többet ártunk vele. Ilyesmi.
Amit fent írtál az lehet, hogy egy folyamat, de nem hinném, hogy valakiknek a konkrét szándéka.
Vagy tudod, hogy kik ezek?

Ha a kultúrák befogadása végeredményben dekulturalizációhoz és falanszteresedéshez vezet, akkor a megoldás az lehet, hogy zárkózzunk be teljesen, amíg nem késő?
A hollandoknak pl. lehet, hogy már késő a keresztény gyökerekhez "visszatérni". Akkor előre merre menjenek?

szemet 2017.06.20. 10:28:06

Egyszer olvastam olyan közgazdasági elméletet, ami szerint az európai félszívvel megvalósított szekuralizáció az oka a vallásosság erősebb visszaszorulásának az USAhoz képest. (Ugye állandó kérdés a társadalomtudományban miért nem csökken egyformán minden fejlett államban a vallásosság)

Elkényelmesedett monopolisztikus, biztos adóbevétellel rendelkező, törvényi hátszéllel nyomott nagyegyházak összességében kevesebb embert mozgósítanak, mint a piacon egymással szabadon versengő, modern marketing eszközöket bevető inkább amerikára jellemző dinamikus kisegyházak (ezeket adott esetben európában államilag hozzák hátrányba - egy jó példáért nem is kell messzire menni;)

off: Nekem tetszik ez az elmélet (nem tudom mennyire igaz) mert nem vagyok hívő és legalább ad egy kis reményt hogy hazánk antiszekuralizációs törekvései, meg minden adóforintom amit a történelmi egyházaknak tolunk végül nagy léptékben sz általam vélt helyes irányba hat ;P Bár biztos lenne olcsóbb megoldás is erre... :(

2017.06.20. 10:43:45

Ó akkor ez egy win-win szituáció? (vagy lose-lose? )
:)

2017.06.20. 10:53:32

Igen, Európa azért lett szekulárisabb, mert az összes volt európai állam a trón és oltár szövetségében jött létre, Norvégiában, UK-ban, ha jól tudom Dániában, 1990-es évekig Svédországban még mindig vannak alkotmányosan rögzített államegyházak .

Alexis Ciprasz volt az első görög miniszterelnök, akit nem az athéni érsek iktatott be, hanem a köztársasági elnök (nem vicc). Görögország alkotmánya a régi Görög Királyság (1944-1973) alkotmánya alapján a "Szent és Egylényegű Szentháromság" nevében íródott.

A Bundesrepublik alkotmányos preambuluma még Isten előtt vállalta a felelősséget a Deutsches Reich (1871-1945) bűneiért.

Adenauer és De Gaulles még keresztény alapon akart Európai Uniót csinálni; de végül a hatalmas gazdasági növekedés, ami 1950-1969-ig tartott, a társadalmat nihilista konzumerizmusba fullasztotta, lemállott a kultúrkereszténység.

A '40-ben született generáció indította el azt a folyamatot, ami akkoriban még baloldali szélsőségnek számított (Kelet-Európában még mindig), de ma már az új világ legalapvetőbb irányvonala.

2017.06.20. 11:11:55

@Pandit: Szerintem sem konkrét szándékhoz fűződik, ez egy összetett folyamat, ami valahogy így néz ki:

1. Konzervatív-kereszténydemokrata pártok Európa élén (Adenauer, De Gaulle, De Gasperi) a világháború végétől úgy nagyjából a '60-as évek végéig, a történelem legnagyobb gazdasági növekedése.

2. A holland (1949), francia (1959), belga (1960), spanyol-portugál (1974-1975), angol (1950-1996) gyarmatbirodalmak megszűnése. Átmenet a posztimperializmusból a globalizációba.

3. 1970-1990: Baloldali fordulat a kontinensen, a vallástalanított neokonzervativizmus előretörése az Egyesült Királyságban és az USA-ban, a kulturális baloldaliság előretörése, Dél-Európa demokratizálódása, a régi nemzedékek és az új nemzedékek egymásba torlódása.

4. 1990: A régi nemzedékek teljesen marginalizálódnak, Nyugat élén már csak az új nemzedékek maradnak meg. A globalizáció kezdete.

2017.06.20. 11:22:01

@Nuntiulus Noster: Mondjuk egyébként az Egyház - régi szokásával ellentétben - rendkívül gyorsan észrevette a társadalom mozgásait, lehet, hogy túlságosan is gyorsan.

Ha belegondolunk - ebből a szempontból - a tridenti zsinat és az i. vatikáni zsinat évtizedekkel a válság elmérgesedése után lett összehíva.

csaba_carmarthen 2017.06.20. 13:44:35

(No job, I do no like job...
www.youtube.com/watch?v=2SllN12H9-w )

David Noakes felfedi a mai EU politika melyebb mozgatorugoit...
www.youtube.com/watch?v=eDn5UN7HpRw

European Union leaders met with the Grand Masters of Europe to discuss about the European future. On 30 November 2011, the European Union held a joint meeting with the Grand Lodges and Grand Orients of Europe
www.youtube.com/watch?v=7ioSiKS6zN4

2015. szeptember 7-én huszonnyolc európai szabadkőműves-páholy adott ki közös nyilatkozatot, amelyben felszólítják az európai kormányokat, hogy fogadják be az összes, Európába tartó bevándorlót. Nemleges válasz esetére azzal fenyegetnek, hogy újabb konfliktusokat szítanak Európában. (A nyilatkozatot többek között a francia Medias-presse.info tette közzé 2015. szeptember 9-én.)
A páholyok arra hivatkoznak, hogy felül kell emelkedni a nemzeti egoizmuson, az európai vezetőknek be kell tartaniuk az emberi jogokat, a szolidaritás és testvériség eszméit, s az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatából kell kiindulniuk. Meglepő, hogy a nyilatkozat lényegében ultimátum jellegű, ugyanis kijelentik, hogy ha az európai államok nem engedélyezik a korlátlan bevándorlást, akkor, mintegy válaszképpen, „megosztottságot és konfliktusokat” helyeznek kilátásba...
magyaridok.hu/velemeny/szabadkomuvesseg-es-papa-1647286/

Az ima enyhíteni tudja az Én szegény gyermekeim gyötrelmét, akiket arra fognak kényszeríteni, hogy kolduljanak az élelemért, amit ők a szájukba tesznek.

Úgy fognak bánni velük, mint a gyermekekkel, de el fogják taposni őket, amint leigázottakká válnak a globális csoport által, mely együttműködik az európai vezetőkkel...
nagyfigyelmeztetes.hu/2012/02/az-europai-orszagok-meg-fogjak-adni-magukat-a-diktaturanak-amely-nem-lesz-jobb-mint-hitler-idejeben/

ghegedu 2017.06.28. 08:28:55

"A jövő szempontjából tehát egyfelől kívánatosnak tűnik, hogy a vallási vezetőik felhagyjanak a letűnt konfesszionális állam helyreállítására irányuló reménytelen és romantikus-reakciós próbálkozásokkal és elfogadják a globalizált világ megszünetethetetlen (sőt várhatóan fokozódó) etnikai, kulturális és vallási sokszínűségét."
Hűha, ez egy nagyon aktuális és nagyon fontos mondat, és tartok tőle, hogy a magyar történelmi egyházak vezetői közül kevesen értenek egyet vele.
(És mielőtt bárki kifogásolná, a szerzői mondat második felével is tökéletesen egyetértek.)

csaba_carmarthen 2017.06.29. 02:51:01

Azt tervezi, hogy megváltoztatja az időket és a törvényeket.
Dán 7, 25

szentiras.hu/SZIT/D%C3%A1n7
süti beállítások módosítása