Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

HTML doboz

Címkék

boldogság (8) egyház (48) európa (8) ferencpápa (9) gondolat (9) gondolatébresztő (16) hit (20) ima (15) isten (19) jezsuita (11) jézus (10) katolikus (8) lelkiség (10) orbán (9) pápa (19) politika (25) szabadság (9) szeretet (10) társadalom (9) tudomány (11) vallás (13) vallások (10) Címkefelhő

Friss topikok

Barátság, az asztalközösség lelkisége

2018.04.16. 16:21 "fityisz"

asztalkozosseg.jpgKeresztelő János a Jordán folyónál a farizeusok számára egyértelművé teszi, hogy ott áll közöttük, akit ők még nem ismernek, de nagyobb nála, és arra sem méltó, hogy a saruszíját megoldja (1 Jn 1,26). Vajon miként nézhet ki egy ilyen kaliberű ember, akiről János beszél?

Jézus „nem diszpozícióval érkezik”, nem egy rabbi iskolájából jön, egy kis kocsit maga után húzva szentírási tekercsekkel, és nem is pompás ruhába öltözött szolgák gyűrűjében érkezik, hanem barátként küldi az Atya Jánoshoz az emberek közé. Azért jött, hogy átadja nekünk az örömhírt, az üzenetet, hogy Istent Atyának szólíthatjuk. Ő pedig Isten Báránya, az orvos, aki elveszi a világ bűneit, akit követnünk, hallgatnunk kell.

Fantasztikus Jézus kisugárzása, az erő, ami belőle árad. A tanítványok ösztönösen követik (1Jn 1,38)! Jézus megfordulva meg is kérdezi a tanítványokat: „Mit akartok?” Mire ők: „Mester, hol lakol?” „Gyertek nézzétek meg.” Majd követték és megnézték hol lakik. Az írás szerint, aznap nála maradtak. Mindez a tizedik órában történt, ahogy az evangélista megjegyzi, aki jelen volt ezen a találkozón. Nyilván olyan mély hatást gyakorolt Jézus a tanítványokra, hogy ott, azt az órát sohasem felejtették el. Másnap kitörő örömmel hívja András testvérét Simont is, hogy jöjjön, mert megtalálták a Messiást.

Jézus és Simon találkozása legendás. A Mester itt nevezi először Simont Péternek, amint mondja: „Te Simon vagy, János fia, Péter – vagyis Szikla – lesz a neved.” Egy különös barátság szövődik itt a tanítvány és Jézus között.

Egy barátság, ahogy Nemes Ödön atya írja egy helyen, mindig hívással kezdődik, hogy legyek valakinek a barátja vagy közösségének tagja. Ez nem feltétlenül személyesen történik, hanem egy másik testvér invitálására is történhet. Itt András az, aki a meghívást közvetíti.

Ha válaszolok a hívásra, újonnan megtapasztalt kapcsolatunkon keresztül új önazonosságra jutok, új szemszögből látom meg magam, mint a Te követőd, a Te barátod, útitársad, vezetőd, mint a Ti közösségetek tagja. Már a Te szemeddel látom magam: ahogy Jézus is mondja: „Simon vagy, de Péter lesz a neved!”

A barátokkal közösen eltöltött idő, minden, amit közösen csinálnak, tesznek, a közös élmények, az álmok hatalmas örömet jelentenek a baráti közösség tagjainak. Ez a barátság „románcának” az időszaka. A kapcsolatból fakadó örömet, melegséget, közvetlenséget egyre jobban érzik a körülötte lévő emberek is. Jézus tudatosan követi ezt a stílust. 

A társadalom minden rétegéből hasonló módon gyűjt barátokat, követőket maga mellé, legyenek azok zelóták, farizeusok, írástudók, borissza bűnösök, vámosok vagy asszonyok, vagy netalán prostituáltak, ezek a meghitt asztali beszélgetések teszik egyre inkább eggyé a növekvő közösséget.

Jól látható ez Zakeus és a vámos Máté esetében is. Bár a társadalom tagjai előtt ezek bűnös embernek számítanak, Jézus nem riad meg és odaül asztalukhoz és barátkozik velük. Simon farizeus házában pedig bátran közel engedi magához a bűnös asszonyt, aki hajával törli lábát. A kíséretében megjelenő és őt szolgáló asszonyok baráti társaságát sem utasítja vissza. Az ő asztalánál megjelenhetnek olyan személyek, akiket a farizeusok botránkozva zárnának ki közösségükből. 

Világosan kell látnunk, melyek a következő lépések a kölcsönös barátság útján. Nemes Ödön atya modelljét követve, ekkor mindkét fél számára fontossá válik, hogy ebben a kapcsolatban, szeretett barátja növekedjék, mint ember és mint keresztény. Ezért a meghittség arányában az ember szembesíti társát, barátját azzal, ami neki fontos és szükséges a továbbhaladáshoz: az a „kihívás” ideje. Ha barátom, közösségem elfogadja kihívásomat, akkor az illető személy kilép az eddigi keretből és elindul a fejlődés útján. Jézus zseniálisan érzi a pillanat lehetőségét és bátran ad kihívást az embereknek, hogy azok személyileg növekedjenek.

asztalkozosseg.jpg

A csodálatos halfogás alkalmával Jézus ráérez a pillanatra, mikor is megkéri barátját, hogy vesse ki a hálót fogáshoz. A kérés nem könnyű! Péter jól tudja ebben a napszakban nincs fogás, egyébként is most jöttek vissza a halászatból és semmit sem fogtak. Gondolhatja Simon, - „Uram lehet, hogy szépen tudsz beszélni, de a háló kivetésének idejét bízd rám.” Mivel Jézus korábban sziklának nevezte Pétert, arra gondol: - No, ha már ilyen szépeket mondtál nekem, „a Te szavadra kivetem a hálót”, - most meglátod azért az öreg is ért valamihez, és kiveti a hálót” A kihívás a kapcsolatuk meghittségének arányában, megfelelő időben és megfelelő módon történt. Mivel megteszi, amit Jézus kért tőle, változás áll be életében is, kapcsolatukban is. Péterből itt és akkor sztár lesz. Az emberek csak azt látják, hogy szokatlan dolgot tesz. Nem tudják, hogy mind e mögött Jézus kérése húzódik meg.

A rengeteg hal, ami hálóba kerül hosszú ideig beszédtéma. Ettől kezdve ő a nagy halász! Péterből „celeb” lesz és ez Jézusnak köszönhető!

Péter, aki kételkedett Jézus kérésének értelmes voltában, most bocsánatot kér, mert látja, hogy mind az, ami történt, miatta és érte történt. „Uram távozz tőlem, mert bűnös ember vagyok!” De Jézus megerősíti őt: „Emberek halászává teszlek Téged!” 

A kihívások itt nem fejeződnek be. Barátok egy életen át újabb és újabb kihívásokkal segítik társunkat, hogy egyre inkább kibontakozzon személyisége.

Igen jelentős pillanat, amikor Kornéliusz százados embere felkeresi Pétert, hogy keresse fel őt és keresztelje meg háza népével együtt. Azáltal, hogy Péter teljesíti ezt a kérést és belép a százados otthonába, egy „szekta vezetőjéből” valóban egy egyetemes közösség elöljárója lesz. Igazából itt lesz Péterből pápa, vagyis itt válik a nemzetek apostolává.

Látjuk, hogy a baráti kör asztala ezek után lassan-lassan az Eucharisztia asztalává tágul. „Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek nincs annál, mint aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Már nem mondalak titeket szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak titeket, mert mindent tudtul adtam nektek, amit Atyámtól hallottam.” (Jn 15,12-15) Aki ezen asztalon lévő „kenyérből” és „borból” részesül, az olyan táplálékból részesül, mely megadja a spirituális erőt a követéshez és a Jézussal való közösségben való megmaradáshoz.

Csodálatos ebből a szempontból a kafarnaumi beszéd. János evangéliuma 6. fejezetében, az 53-58 versekben gyakorlatilag ötször ismétli meg a szerző Jézus kijelentését „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van!” Kizárt dolog, hogy ez csak allegória lenne, és ne kellene a konkrét kenyérre és borra vonatkoztatnunk, amit a pap átváltoztat a misében. Porokat kellene szednem az értelem ellen, hogyha ennek ne tulajdonítanék eucharisztikus jelleget.

Itt olvassuk, hogy a tanítványok közül ezután többen el akarták hagyni Jézust, de Péter megvallja: „Uram kihez menjünk? Neked örök életet adó igéid vannak. Mi hisszük és tudjuk, hogy örök életet adó igéid vannak.”

Itt lesznek az Úr asztalánál a tanítványok véglegesen barátok az Úrban. Így leszünk mi is barátok Jézussal és egymással, hogy ugyanaz a test és vér táplál minket.

Jézus egyháza, barátok az Úrban a kenyértörés által!

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr4913839052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kjapp · https://napfenyesblog.wordpress.com/ 2018.04.16. 22:24:42

Egy "keleti bölcs", Sri Aurobindo az Eucharisztia-val és Jézussal összefüggő gondolatai:

"Jézus egy nagy gondolkodó volt, egy olyan ember, aki – látszólag saját erejére utaltan, bár ez nem biztos – megragadott valamit az isteni tudásból, de azok a szerzők, akik feljegyezték a mondásait, legnagyobbrészt átlagos, nagyon korlátozott műveltségű és behatárolt gondolkodású emberek voltak, és ők úgy tűnik, durván félreértették legmélyebb mondásait. Például, amikor azt mondta, „Én és az Atyám egyek vagyunk”, kifejezve azt a mély igazságot, hogy az emberi én és az isteni én azonosak, akkor ők azt képzelték, ezzel egy egyedi igényt támasztott, hogy ő Isten; ebből ered Szűz Mária rendkívüli legendája, és mindaz, ami ebből következett. Mindnyájan ismerjük az Utolsó Vacsora történetét és Jézus csodálatosan sokatmondó kijelentését, amikor megtörte a kenyeret és adott a borból a tanítványainak: „Ez az én testem és ez az én vérem”, és az Eucharisztia rendkívüli szertartását és az Átváltozásnak azt a tanát, amelyet a Római Katolikus Anyaszentegyház erre alapított. „Romlottság! Babona! Istenkáromló badarság!” – kiáltja a protestáns – „Csak egy élénk Keleti metafora és semmi más.” Ha így lenne, akkor ez valóban csak egy „értelmetlen, mesterkélt és ostoba” metafora volna, sőt mi több „még egy irtózatos és utálatos” is. De én inkább abban hiszek, hogy Jézus szavainak mindig volt egy egyetemesen igaz és nagyon szép jelentése. Másrészt az Átváltozás tana olyan, amelyet maguk a katolikusok sem értenek, számukra ez egy „misztérium”. És mégis milyen nyilvánvaló a jelentés a Keleti felfogóképesség számára! Az anyag sejtállománya, az univerzum élelem-burka, amelyhez a kenyér és bor tartozik, van Isten véreként és testeként visszaadva, és ez jelképezi azt a nagyszerű ősi áldozatot, amely által Isten keresztre feszítette önmagát, hogy a világ létezhessen. A Végtelennek végessé kellett válnia, a Feltételhez-nem-kötöttnek feltételhez kellett kötnie magát, a Szellemnek ki kellett fejlesztenie az Anyagot. A kenyérben és a borban, amelyet az áldozó megesz, Isten tényleg ott van, de nincs jelen a tudatunkban, és ily módon csak a hit aktusa által válik (itt a tudatunk számára) jelenlévővé; ez az Átváltozás teljes tana. Mert, ahogy az Upanisad mondja, hinnünk kell Istenben, mielőtt képesek vagyunk megismerni őt; „Ő van”-ként kell őt realizálnunk, mielőtt őt az ő lényegében realizálnánk. És valóban, ha a gyerek nem hitte volna el, amit a tanítója vagy a könyve mondott neki, hogyan tudhatna a felnőtt ember bármit is?

- Sri Aurobindo

altavista 2018.04.17. 19:19:09

"Az antropológusok beszámolói csupán szokatlanságuk miatt tűnnek különösnek a szemünkben. Minden vallásos hit szokatlan azok szemében, akik nem abban nőttek fel. Boyer a kameruni fangok körében végzett kutatásokat, akik abban hisznek, hogy...

>a boszorkányoknak van egy külön belső állatszerű szervük, amely az éj leple alatt elrepül, tönkreteszi mások termését és megmérgezi a vérüket. Azt is tartják, hogy ezek a boszorkányok időnként hatalmas gyűléseket tar-tanak, ahol felfalják áldozataikat és megtervezik követ-kező támadásaikat. Sokan beszámolnak róla, hogy egy barátjuk barátja állítólag látott már a falu fölött éjjel elre-pülő boszorkányt, aki banánleveleken ült, és gyanútlan áldozataira hajigálta bűvös dárdáit.<

Boyer egy személyes történettel folytatja elbeszélését:
>Éppen ilyen egzotikus dolgokról meséltem vacsora köz-ben a cambridge-i egyetemen, amikor az egyik vendég, egy kiváló cambridge-i teológus felém fordult, és meg-szólalt: „Éppen ezért olyan izgalmas és nehéz az antro-pológia. Mert meg kell magyaráznia, hogyan hihetnek az emberek ilyen képtelenségekben." Amitől leesett az állam.<

Ha feltesszük, hogy az illető cambridge-i teológus a kereszténység fő vonulatához sorolja magát, akkor valószínűleg hinnie kell az alábbi állítások valamilyen kombinációjában:
- Valamikor őseink idejében szűz anyától, biológiai apa közre-működése nélkül született egy férfi.
- Nevezett férfi rákiáltott Lazarus nevű, régóta halott, már oszlásnak indult barátjára, aki ettől nyomban visszatért az életbe.
- Maga az apátlan férfi is feltámadt, miután meghalt és három napig el volt temetve.
- Negyven nappal később az apátlan férfi felment egy hegyre, ahonnan testében a mennybe távozott.
- Ha az ember saját magában, fejben bizonyos szavakat mormol, az apátlan férfi és az apja (aki mellesleg ő maga), meghallja a gondolatait, és azok szerint jár el. Egyidejűleg képes a világon mindenki másnak a gondolatait is meghallani.
- Ha valami rosszat vagy jót teszünk, ugyanez az apátlan férfi mindig meglátja, ha senki más nem is látja. Halálunk után ennek megfelelően büntetésben vagy jutalomban részesülhetünk.
- Az apátlan férfi szűz anyja soha nem halt meg, testében a „mennybe ment".
- Ha egy (herékkel rendelkező) pap megáldja a kenyeret és bort, azok az apátlan férfi testévé és vérévé változnak.

Vajon mihez kezdene ezzel a hiedelemrendszerrel egy cambridge-i terepmunkán tartózkodó antropológus, aki korábban soha nem találkozott vele?

(Richard Dawkins: Isteni téveszme)