Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

boldogság (8) egyház (48) európa (8) ferencpápa (9) gondolat (9) gondolatébresztő (16) hit (20) ima (15) isten (19) jezsuita (10) jézus (10) katolikus (8) lelkiség (10) orbán (9) pápa (18) politika (25) szabadság (9) szeretet (10) társadalom (9) tudomány (11) vallás (13) vallások (10) Címkefelhő

Friss topikok

A felszabadítás teológiája: meghívás a nézőpontváltásra

2017.08.16. 11:26 Satori

felszabaditas_teologiaja.jpgKevéssel Hugo Chávez venezuelai elnök halálhírének bejelentése után fültanúja voltam egy magánbeszélgetésnek, amely egy dél amerikai jezsuita és egy európai rendtársa között zajlott le. Az európai szerzetes már-már arroganciával felérő magabiztossággal fejtegette véleményét a volt államfő vitatott érdemeiről, anélkül persze, hogy akár csak megkérdezte volna beszélgetőpartnere véleményét, figyelembe vette volna szempontjait és érzelmeit. Számára egyetlen pillanatig sem volt kétséges, hogy csupán egy populista népvezér tűnt el a politikai porondról: olyan ember, aki diktatórikus eszközökkel vezette az országát, szalonképtelenül viselkedett a nyugati demokráciák vezetőinek gyűlésein és az utolsó leheletéig ragaszkodott saját politikai hatalmához. A beszélgetés európai résztvevője számára láthatólag semmiféle jelentőséggel nem bírt (és kognitív disszonanciát sem okozott) az a tény, hogy az elnök halálakor Venezuelában egyhetes nemzeti gyászt rendeltek el, sőt ugyanilyen hosszú megemlékezést tartottak Bolíviában, és háromnapos gyászidőszakot Argentínában és Kubában is. Mindezen hírek – ha hallott is róluk – minden valószínűség szerint csak saját elméletét támasztották alá, miszerint egy sikeres politikai hazárdjátékosról van szó, akinek könnyen bedőltek a hozzá hasonlóan egyszerű emberek. Aligha jutott el a füléig – s még kevésbé a szívéig – az a tény, hogy megannyi korrupt vezető után Chávez uralma alatt végre ugrásszerű fejlődésnek indultak a társadalmi és szociális viszonyok, érezhetően javult a közellátás és fokozatosan elkezdték felszámolni a nyomornegyedeket. Nem csodálkoztam azon, hogy a dél amerikai szerzetes nem sokáig bírta türtőztetni magát, és fájdalmas arckifejezéssel, szó nélkül faképnél hagyta érzéketlen monológjába feledkezett nyugati rendtársát. Bizony, a kultúrközi megértés érdekében elengedhetetlen némi empatikus érzék, valamint az, hogy a másik fél szempontjait figyelembe vegyük.

6 komment

Az alázatosság fokozatairól

2017.08.08. 09:46 pacsy

blog_alazatossag_jezsuita.jpgA mondanivaló szemléletéséhez egy kicsit távolabbról kell kezdenem. Nemrégiben történt, hogy egy fontos liturgikus eseményre voltam hivatalos, amit az egyik nagyobb templomban tartottak. A mise előtt vagy huszadmagammal – mi, a koncelebráló papok – a sekrestyében öltözködtünk. Én már fel is vettem a koncelebránsoknak kikészített egyforma miseruhák közül egyet és békésen álldogálva várva a szertartás kezdetét. Ekkor derült fény arra, hogy az egyik atyának, nem jutott miseruha. A dolgon önmagában nem lehetett csodálkozni, hiszen kissé késve érkezett, a koncelebrálni pedig – úgy tűnik – a vártnál többen összefutottunk. A dolog pikantériája azonban, hogy az illető tekintélyesebb egyházi méltóságnak számított, ráadásul valami különleges liturgikus szerepe is volt abban a misében. A plébános atya persze mindjárt észrevette a diplomáciai malőrt (valamint az esemény előkészítése terén történt mulasztást...) és hamar próbálta is orvosolni: gyors pillantással felmérte a jelenlévőket, majd kisvártatva hozzám fordult, és udvariasan megkért, hogy adjam át a rajtam lévő miseruhát. A plébános atya jól választott: a kérését vonakodás nélkül, készséggel teljesítettem. A szertartás a tervezett fényes külsőségek között zavartalanul lezajlott. Bennem sem maradt a pillanatnyi megszégyenülés emlékén túl semmilyen negatív nyoma az eseménynek; még örültem is, hogy a plébános annyi ember közül engem választott ki erre az apró lemondással (sőt, akár úgy is mondhatnám „megaláztatással”) járó feladatra.

3 komment

Kudarcélményeink hasznáról (naplórészlet)

2017.07.31. 10:59 pacsy

blog_jezsuita_pacsy.jpgNemrégiben történt, hogy a rendi elöljáróim elérkezettnek látták a pillanatot, hogy engedélyt adjanak a jezsuitáknál szokásos úgynevezett „harmadik próbaév” (tertiatus) elvégzésére. Ez azt jelenti, hogy – miután már egy kicsit (sőt nagyon is… :) beledolgoztam magam egy munkába – újra kivonnak a forgalomból, és fél usque egy évre felszabadítanak arra, hogy kizárólag lelki dolgokkal foglalkozhassam. A program hasonlít a novíciátushoz (ami ekkor már általában 10-15 év távolságra van); ez a „harmadik” a két noviciátusi „próbaév” után. Egyébként program általában egy 8-12 jezsuitából álló csoportban zajlik, jelenleg a világon legalább 15 helyszínen, egy-egy avatott, a rendi hagyományokat és a rendi spiritualitást jól ismerő idősebb atya (a „terciás mester”) vezetése mellett. Az ő szárnyai alatt újra olvassuk az alapvető rendi dokumentumokat, szociális projektekben veszünk részt, valamint újra elvégezzük a 30 napos lelkigyakorlatot; egyszóval igyekszünk élővé tenni, felmelegíteni az elmúlt évek mindennapi rutinjába belefáradt, a lelkipásztori/tudományos stb. élet küzdelmeiben megkérgesedett szerzetesi szíveinket. Az „élő szív” bibliai metaforája nagyon beszédes: a „harmadik probaévet” a rendi hagyomány a „szív iskolájának” nevezi. Ilyenkor gyakran az is előfordul, hogy a jezsuitát még egy újabb kultúrába is belemerítik, még egy nyelvet megtaníttatnak vele. Nálam is így történt: a „terciám” színhelye Kuba lett.

5 komment

Magyarként a humántudományokban? – Behozhatatlan hátrány és hallatlan előny

2017.07.18. 10:11 pacsy

blog_pacsy_1.jpgTudok egy nagyon idős és nagyon derék lengyel jezsuitáról, aki a ’60-as években titokban Magyarországon végezte el a filozófiai és teológiai tanulmányait. Rendi körökben azóta is tréfálkozva meséli, hogy két idegen nyelvet beszél magas szinten, ám a nemzetközi tudományosságban mindkettő tökéletesen haszontalan: a latin és a magyar. Mi tagadás, kicsit kesernyés humor ez egy magyar fülének... Lássuk most, mi igaz belőle.

60 komment

Na most előtte vagy utána vigyem őt ágyba?

2017.07.11. 10:23 kajtordomi

blog_domi_agy.jpgMármint házasságkötés előtt vagy után? Persze, hisz mi másra is gondolhattunk volna… ;) Szexualitás, egy örökké visszatérő kérdés és szerintem nincs olyan ember az Egyház környezetében, aki valamilyen módon ne találkozott volna ezzel a sokat vitatott témával. Nem csoda, hiszen ez egyszerűen hozzá tartozik az emberi mivoltunkhoz, mint sok jó dolog, melyeket – első pillantásra úgy tűnhet – az Egyház elég erősen lekorlátoz egy keresztény, hívő ember éltében. „Egyáltalán mi köze az Egyháznak, hogy az embereknek milyen a magánéletük? És manapság már mindegy is, hogy várok-e a házasságig vagy nem” – hallhatjuk sokszor. Igen, ez egy égető kérdés, főleg a fiataloknál; gimnazistáknál és egyetemistáknál, akik fiziológiailag épp eme szép, emberi képességünk csúcsán vannak. …nem ennyire cirádásan megfogalmazva; hogy a másikat ágyba vigyék.

735 komment

Fokozatok a lelki életben

2017.07.04. 15:07 pacsy

blog_pacsy.jpgEsett már szó ezen a blogon arról a nehéz kérdésről, hogy hogyan értelmezzük a lelki életben meglévő fokozatosságot. Mivel a témának nagy gyakorlati jelentősége van mind a lelkivezetésben, mind pedig a lelkipásztorkodás számos más területén, most újra nekiveselkedem az alapgondolat kifejtésének – bármennyi félreértésre adhat is okot…

38 komment

Önzetlen megbocsájtás

2017.06.27. 10:44 kajtordomi

forgiveness.jpgMit jelent megbocsájtani? Mit jelent újra igent mondani arra az emberre, aki valamivel megbántott, aki valami olyasmit tett, ami megbocsájtás nélkül örökké vérző seb maradhat? Bevallom, ez mindig is nehéz kérdés volt számomra. Megbocsájtás… Talán amiatt is nehezebb ehhez a témához hozzányúlnom, mert eddig – hála Istennek – nem igen történtek velem olyan dolgok, melyek fenekestül felforgatták volna az életemet csak arra várva, hogy mikor bocsájtok meg. Ezt máig nagy kegyelemnek élem meg. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem voltak kisebb „esetek”, mikor mások vagy az én részemről komolyan megfogalmazott bocsánatkérések hangzottak el. De ezek az apróbb viharok az életben igazából teljesen megszokottak. Egy szó, mint száz; az utóbbi időben olyan sokszor találkoztam a megbocsájtással, mint témával, hogy ha nem is tollat, de azért klaviatúrát kellett ragadnom. J Amiről írni szeretnék az inkább egy lelki folyamat lenne. Egy lelki folyamat és egy izgalmas gondolat, mely hónapok észrevétlen munkájának az ajándéka. Nem dogmatikai kérdéseket szeretnék feszegetni és a megbocsájtás pszichológiai megközelítésébe is csak egy csipetnyit kóstolnék bele, mert nem vagyok pszichológus. De miért is volt számomra észrevétlen ez a munka? Egyáltalán nem volt tudatos célkitűzés a részemről, hogy most jobban meg szeretnék valamit érteni. És az imáim során is olyan különböző területekre keveredtem az elmúlt időszak alatt, hogy lehetetlennek tartottam, hogy bármiféle kapcsolat lenne ezek között a területek között. Igazából, nem is gondoltam erre... Végül hónapok után megszületett egy teljesen új felismerés, két szónak egy fantasztikusan izgalmas kapcsolata: önzetlen megbocsájtás.

4 komment

Pió atya csodái

2017.06.22. 08:31 pacsy

pio_jezsuita_blog.jpgHallottatok már Pió atyáról? Ő egy szentéletű olasz kapuccinus szerzetes, akit 2002-ben emelt oltára (vagyis avatott szentté) a katolikus egyház. Fantasztikus személyiség, hihetetlen kisugárzással – ez már abból is nyilvánvaló, hogy máig is milyen eleven tisztelete él Olaszország szerte! Részben talán azért is, mert sokan ma is élnek azok közül, akik ismerték és világosan emlékeznek vele kapcsolatos személyes eseményekre. A minap egy papi-baráti társaságban együtt reggeliztünk (egy belga, egy kubai, egy svájci és egy magyar jezsuita :-), és rá terelődött a szó. Történeteket meséltek, amiből hármat gyorsan meg is osztok veletek.

72 komment

A szekuláris felvilágosodás mítosza, avagy: vallási és nemzeti határok Európában

2017.06.19. 12:14 Satori

blog.jpgAlább egy kissé elvont érvelés következik – türelemre lesz szükség. José Casanova spanyol-amerikai szociológus nyomán arról készülök írni, hogy vajon száműzhető-e a közéletből a vallás és az arról való diskurzus; kívánatos (és lehetséges)-e (egyáltalán) egy radikálisan szekuláris állam, és érvényben van-e még a felvilágosodás (s ha igen, milyen értelemben). Kellemes fejtörést, s e nehéz téma felelős (és imádságos) megfontolását kívánom!

13 komment

Mi az életcélod?

2017.06.06. 12:12 pacsy

pacsy_blog_jezsuita.jpgGondolkoztál már azon, hogy amire érdemes rátenned az életedet? Ha a halálos ágyadon visszanéznél az egészre, vajon mitől látnád értelmesnek? Nekem úgy tűnik, az emberek nagy része egyáltalán nem teszi fel ezeket a kérdéseket. Sokak „érdeklődési területén” egyszerűen „kívül esik”, hogy ilyesmin „filózzanak”. Ez persze nem azt jelenti, hogy titkon őket is meg ne legyintené olykor a kérdés: miért élek? Alkalmasint talán kapnának is az alkalmon, ha egyszer nyugodt körülmények között átgondolhatnák a kérdést...

346 komment