Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

A film címe: “Genesis”. Főszerepben: az Ember

2008.06.18. 21:14 bonne

Pár hónapja szenzációként járta körül a világot az a hír, miszerint tudósoknak (Craig Venter és a J. Craig Venter Institute) sikerült mesterségesen létrehozniuk genetikai állományt (Mycoplasma Genitalium). Végső céljuk mesterséges élet előállítása. Pontosabban: ez a következő lépés. Behelyezni a génállományt egy fehérje-labdába és beindítani az egészet mintegy gombnyomásra. Ez az eredmény pár hónapon belül várható (ha már eddig nem tették meg, tegyük hozzá). Felmerül a kérdés, hogy hogyan lehet majd megkülönböztetni az általuk létrehozott mesterséges génállományt egy akármilyen természetestől. Nem mondták meg, de hamar kiderült (innen), hogy a következő szöveg szerves részét képezi a DNS-nek és így garantáltan bekerül a történelemkönyvekbe:

 

VENTERINSTITVTE
CRAIGVENTER
HAMSMITH
CINDIANDCLYDE
GLASSANDCLYDE

 

Az alkotó, hogy stílusos legyen, kézjegyével (pontosabban: "vízjegyével") látta el művét.

Mindez, hogy milyen etikai következményekkel jár, elég vitatott, hagyjuk a szakemberekre. Bennem csak az fogalmazódott meg, hogy tudományos fejlődés ide, tudományos fejlődés oda, de az ember akármennyire próbál Istent (akárkit vagy akármit is értsen valaki e szó alatt) játszani, valami mindig hibádzni fog a képben.

Szigorúan materiális fogalmakban gondolkozva ez körülbelül ahhoz hasonlítható, mint amikor azt mondom valakinek: "Építs egy olyan autót, amely 1 liter benzint fogyaszt 100 km-en!". Namármost, más a helyzet annak az embernek az esetében, akinek rendelkezésére áll több száz ilyen kész autó és csak rá kell jönnie, hogyan működnek (s ezeknek alapján megépít egy újat); és megint más annak az esetében, akit kiteszek egy kopár bolygóra, semmiféle műszer, laboratórium, alapanyag, tervek, stb. nélkül, és elvárom ugyanezt.

Ennyi erővel akár azt is el tudnám képzelni (+/- pár millió éves távlatban gondolkozva), ahogy két egysejtű egymás közt beszélget egy - azóta klasszikussá vált - helyszínen:

-Figyelj, én nagyon büszke vagyok!

-Mire?

-Nézz körül, mire képes a mi fajtánk. Csak idő kérdése volt, és mi mindent létrehoztunk! Növények, állatok, emberek, épületek, repülőgépek... Egyikőtök sem hitte el nekem annak idején, hogy fajtánkban ilyen óriási potenciál létezik. Istenek vagyunk, mondom én! A mi kezünkben van élet, halál, fejlődés, végnélküli evolúció! A teremtésnek nemcsak koronái vagyunk, hanem koronázói is! És gondolj csak bele, va....

A beszélgetésnek pillanat alatt vége szakadt. Az ablakon egy kis porszem szállt be, és kettejük közé leereszkedett. Ők hirtelen olvadni kezdtek és eszméletüket vesztették. Pedig a porszem nem volt több, mint egy közönséges penészgomba spórája...
 


 


Szóval: elismerésem e nagy eredmény előtt, de hajlongani nem fogok.


A Csoda már így is, és anélkül is körülvesz.

4 komment

Címkék: gondolat evolúció teremtés

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr81527867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2008.06.18. 23:03:44

válaszd ketté: 1. az, hogy élőlényeket tudnak építeni, az ha nem is csoda, de teljesítmény, eredmény, tiszteletre méltó 2. minél inkább fejlettebb a technika, annál inkább kétszer meg kell gondolni, mit gyúrunk belőle

már a kőkorszakban is voltak olyan fejlesztések, amelyek aggályosak voltak, pl. a kőbaltával fejbe tudták egymást puhintani az emberek, illetve manapság is van olyan cucc, ami lehetne emberellenes is, de mégse (technikailag abszolút nem lenne lehetetlen minden telefonbeszélgetést rögzíteni, de nem tesszük)

gondolom, egy pacemaker nem aggályos, pedig konkrétan a lelket diktálja az emberbe

a többpártrendszer se rossz, aztán tessék... ;-)

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2008.06.18. 23:04:54

Ja, és illendő a kép forrását megemlíteni: www.wulffmorgenthaler.com/

Ky-Lí 2008.06.19. 00:25:50

Úgy-e tudjuk (az iskolából), hogy a nyelv, az eszközök és az intézmények még mindig az ember emberré válásának legnagyobb vívmányai. Mindenik önálló életet él, szerethetjük vagy sem egy biztos, nem kerülhetjük meg őket. Számomra úgy vetődik fel a filozófiai kérdés (vagy inkább szociológiai), hogy pl. az intézmények (pénz, tudomány stb.) mennyire integrálódnak sikeresen egy közösség vagy egyén életében. Ha rosszul, akkor nagy baj van. A kommunikációkutatás sokat foglalkozik az új technológiák implementálásával (könyvtárnyit irtak már erről). De a blogműfaj könnyedsége miatt hadd utaljak a filmművészet olyan alkotásaira mint a Frankenstein-filmek vagy "A prágai Golem", amelyek közérthetően és nagyon szemléletesen mutatják be, miként képesek ezek alkotójuk életére visszahatni (törni). Vagy fordítsuk át a frankensteini szörnyet pl. arra a helyzetre amit a számítógépek megjelenése hozott az életünkben. Nem lehet létezni nélküle (ez nem értékítélet akar lenni, hanem ténymegállapítás), vagyis ha valaki pl. integrált személyként a társadalom része akar lenni/maradni ezeket nem hagyhatja figyelmen kivül. (Persze mindig ott van az őserdő alternatívaként). Szóval, én is nagy rajongója vagyok minden tudományos felfedezésnek és "kívánom", hogy minél előbb minél sikeresebben tudja a géntechnológia a betegségeket gyógyítani, kiiktatni. Csak ne feledkezzünk meg ezeknek a dolgoknak az egy idő után elkezdődő önáálló életéről.
süti beállítások módosítása