Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Facebook

Címkék

boldogság (8) egyház (49) európa (8) ferencpápa (9) gondolat (9) gondolatébresztő (17) hit (20) ima (13) isten (19) jezsuita (10) jézus (10) katolikus (8) lelkiség (9) orbán (9) pápa (19) politika (25) szabadság (9) szeretet (12) társadalom (10) tudomány (11) vallás (13) vallások (10) Címkefelhő

Utolsó kommentek

Friss topikok

Van határ? Hol?

2008.07.29. 11:44 homo secuiens secuiens

Már régóta foglalkoztat a kérdés, s most ismét szembetaláltam magam vele. S pláne, hogy van kivel megvitatni, ezért szívesen dobom fel:). Szóval az foglalkoztat, hogy a kereszténységünkben van-e határ. Helyesebben fogalmazva a kereszténységünk megélésében van-e határ. Magyarul: meddig kell elmenni. Vagy evangéliumilag: hányszor kell megbocsátani? Háromszor? Ötször? Hetvenszer hétszer?

Még ifjú titánként olvastam Gyökössynél (ha jól emlékszem), hogy nincs határ. Nagyon belelkesedtem tőle, de aztán sok barátommal, ismerősömmel beszéltem, magamat is figyelgettem, s úgy tűnt, mintha lenne egy íratlan szabály: mindenki megszabhatja a maga határait abban, hogy milyen keresztény. Az evangéliumot tekintve nem sok támaszt találtam határfelállításra. Jézus odáig elment, hogy hülyének nézték a rokonai, és el akarták vinni. Aztán meg meghalt a kereszten. Egyik jó barátom szokta a szememre vetni, hogy Jézust sem feszítették volna keresztre, ha lett volna svájci gárdája. 

De akkor most van határ vagy nincs a kereszténység megélésében? És mit jelent kereszténynek lenni? Megélni a szeretetparancsot? És hogyan kell helyesen szeretni? S ha ez megvan el lehet menni a végtelenségig? Addig is, hogy hülyének nézzenek?

23 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr78590773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bessthebest 2008.08.01. 17:00:39

"Többé már nincs visszaút a zavartalan egység paradicsomába. A közelség és távolság, az egység és különválás összevisszaságában élünk. A végső egység paradicsoma akkor vár ránk, ha halálban találkozunk Istennel, önmagunkkal és egymással. Aki megtapasztalja szívében a szeretet áramlását, akkor is ajándékban részesül, ha továbbadja a szeretetet. Csak a kiáradó szeretet tesz boldoggá.....
Szeretetvágyunkban már benne rejlik a végtelen szeretet megsejtése, s ez mérhetetlenül több annál, hogy szeretek és viszontszeretnek." Anselm Grün OSB

Szerintem az, aki mást azért hülyének néz, mert szeret, vagy Jézus szeretetparancsa szerint szeretne élni az saját magáról állít fel szegénységi bizonyítványt! Mi emberek nem vagyunk képesek úgy szeretni ahogyan Jézus szeret minket, de nem is várja el. Szerintem az embereknek a szeretetparancsot kéne követniük életük során.

mammamia 2008.08.01. 17:52:52

Kedves "homo secuiens secuiens"!

Érdekes kérdést boncolgatsz. Van-e határ, meddig kell megbocsátani? Szerintem a kérdésben benne van a válasz is. Amikor mai szemmel Jézusra, a keresztre feszítésre gondolok, már benne van a feltámadás is, tehát a határélményben az átlépés lehetősége is. Innen nézve, ha elérem saját tűrőképességem határát (ami véges, és tudok a személyes korlátomról) és összeomlok, meg tudom tapasztalni Isten végtelen szeretetét (vagyis hogy nincs határ), amivel kiemel a világból, hogy kegyelméből utána újrakezdjek. Hogy meglássam a perzsaszőnyeg mintáit egy rövid időre és legyen erőm újraindulni. Ezt hívják transzcentdentális élménynek?

f 2008.08.02. 10:20:11

minél többet adunk fel vélt magunkból, annál többet tudunk megbocsájtani

bessthebest 2008.08.02. 16:40:46

még én sem tudom hogyan kell helyesen szeretni, de foglalkozat a téma, inkább imádkozom, hogy helyesen tudjak szeretni és ne önző célokkal

pszicho 2008.08.02. 21:28:41

Én régebben azon az állásponton voltam, hogy automatice, mindenkinek mindent meg kell bocsátani, mert csak így leszek hasonló Istenhez.

Most is így gondolom, de megengedem magamnak, hogy közben, - egy ideig - haragudjak is! Ugyanis enélkül nincs valódi megbocsátás, csak parancsra történő engedelmesség. Nem hiszem, hogy Isten érzelmek nélküli kapcsolatokban tervezte meg az ember életét. Persze a másiknak is meg kell engedni, hogy haragudjon.

A haragom egy ember irányában nagyjából addig tart, amíg én magam nem követek el valami hasonlót valakivel, vagy valaki nem követ el ellenem egy még nagyobb szemétséget, - ami aztán rádöbbent arra, hogy mennyire relatív minden sérelem, és mennyire rá tud bénulni az ember a saját büszkeségére.
De azért a felnőtt kereszténységhez az is hozzátartozik szerintem, hogy az ember legyen képes mások "segítsége" nélkül is felismerni, hogy van talán joga a haragra néha, de ez egy önemésztő folyamat, ami nemcsak Istentől távolít el, de az életet is nagyon megnehezíti.

A mélyebb sérelmeket gyakran nem tudjuk önállóan feldolgozni, ilyenkor beszélgetni kell valakivel. Kimondani azokat a dolgokat, amiben meg vagyunk bántva, és megpróbálni mögé nézni, hogy mi is akasztott ki igazán. Ha ez megvan, és már nem őrjít a harag, akkor már meg lehet próbálni (újra) felvenni a kapcsolatot az adott személlyel. Előbb nem is igazán érdemes, mert csak tovább romolhat a helyzet.

Ha szóban nehezen kommunikál valaki, szerintem érdemes akár e-mailben, vagy levélben is leírni, hogy mit hogyan érez az ember. Ez nekem többször bevált. De csak akkor, ha nem azon törtem a fejem, hogy hogyan tudom legyőzni a másikat.

f 2008.08.03. 07:35:55

:)
"Én régebben azon az állásponton voltam, hogy automatice, mindenkinek mindent meg kell bocsátani, mert csak így leszek hasonló Istenhez."

nem kis vállalás! nem aprózod el! :)

pszicho 2008.08.03. 23:46:54

Még annyit, hogy hülyének nézhetnek, bár ez ritkán fordul elő szerintem, mert a megbocsátás mély, belső élmény, illetve a két ember ügye. Kifelé többnyire láthatatlan.

Viszont igazságtalan állapotot nem tartok fenn olyan magatartással, ami nyilvánvalóan ostobaság. Ha valaki pl. nem ad meg egy kölcsönt, nem adok neki többet, max. a köszönésemre számíthat az utcán. Az sem lesz túl lelkes.
Ha ígér valamit és nem tartja be, távol tartom magam tőle a továbbiakban. Megbízhatatlan emberekkel nem kell erőlködni.

De azért itt is igaz, ahogy már több kommentben is olvastam, más témákban: nincs recept. Minden helyzetet egyedileg és az értékén kezelve lehet csak megoldani. Van olyan, hogy a legaljasabb "árulás" is megbocsátást nyer, mert dolgunk van egymással. Vagy eltelik húsz év, és akkor rendeződik egy konfliktus.

cinege 2008.08.04. 17:22:10

Kedves "homo secuiens secuiens"

Egyetértek Veled, abban hogy mindenkinek meg van a saját határa ameddig képes megbocsátani, de azt gondolom az a feladatunk, hogy a lehető legjobban kitoljuk ezt a határt és megközelítsük Jézus korlátok nélküli szeretetét.
Megtapasztaltam hogy nekem nincs olyan nagy szívem, olykor nagyon nehéz megbocsátani, egyszer például egy évig tartott, de sikerült, tudtam, hogy nem vezet jóra a harag, az Úr segítségét kértem, mert saját erőmből nem voltam rá képes, most talán még jobban szeretem az illetőt, mint az előtt. A saját érdekünkben is fontos a megbocsátás, fel őrli az embert a harag és a düh. A szeretet képessé tesz felülemelkedni a legnagyobb sérelmeken is. Szerintem, ha meg van az bizonyos helyes szeretet, el lehet menni a végtelenségig.

„A természet végül is kegyes: …módot ad arra , hogy korlátlanul szeressük azt is, aki bennünket nem szeret.” /Márai Sándor/

replay 2008.08.05. 17:21:37

Jézus mércéje: Mt 5,48
Az íratlan szabályról: ha valaki saját határt állít fel magának, az nem Jézus fenti parancsát követi, hanem a sajátját. Úgy látom, sokan teszik ezt. Persze nem könnyű Isten mércéjéhez igazodni, de ha lemondunk róla, vajon milyen jutalomban részesülünk?

Jézust azért tartották bolondnak a rokonai, mert nem hittek benne (Jn 7,5). A megbocsájtás picit más dolog. Szerintem ha valaki őszintén keresztény életet próbál élni, határok nélkül, az előbb-utóbb megtapasztalja hogy tényleg hülyének nézik a többiek, leginkább azért, mert nem értik őt. Legalábbis ez az én meglátásom. Egy nagyon jó ember, aki pl sose hazudik, megosztja a többieket. Lesznek akik nagyon fogják őt szeretni, a többiek nagyon fogják gyűlölni. Jézus is beszélt róla, hogy a világ gyűlölni fogja a tanítványokat. A kereszténység nem népszerű embereket nevel, nem ez a cél. Szerintem Jézus sem volt népszerű, hiszen folyamatosan az életére törtek, próbára tették, és megölték végül.

pszicho 2008.08.06. 15:00:11

Még egy szempont:

Önmagunkkal is eléggé hadilábon tudunk állni. Akinek (nagyon) rossz az önértékelése, annak az okozhatja a legtöbb gondot, hogy önmagának tudjon megbocsátani. És közben azokat a sötét, kusza gondolatokat, amik a fejében saját magáról vannak, ne tulajdonítsa Istennek...!

xterx 2008.08.07. 11:13:59

A képen látható tájat azt hiszem, már láttam - talán a Csíkból Brassóba tartó vonatból - ?

bessthebest 2008.08.07. 12:18:21

"Megbocsátani annyi, mint megszabadítani a másikat megtört, összezúzott énképtől és a bűntudattól."
Jean Vanier

pszicho 2008.08.10. 12:32:57

bessthebes

Tényleg, fontos szempont! Egyetértek. Jó, hogy írod.

Téglagyári Megálló 2008.09.01. 14:32:10

harag:

"Ha elfog is benneteket az indulat, ne vétkezzetek. A nap ne nyugodjék le haragotok fölött."

Az, hogy elfog az indulat, természetes. De hogy is tudnál elaludni, ha tele vagy haraggal? Ez utóbbi _szándékos_. A düh, indulat meg egy természetes reakció, és ha figyel rá az ember, le tud csendesedni.

?????? 2008.09.14. 18:45:38

A blogokat olvasgatva szerintem a probléma ott van, hogy mit is értunk a szeretet alatt? A szeretet nem érzelgôsség, a szeretet dôntés - Szent Ignác, ha jól tudom lelkigyakorlataiban kerulte ezt a fogalmat, csak a lelkigykorlat végére hagyta - mondván: sok megelôzô lépést kell tenni, hogy ráléphessunk az isteni szerete útjára. Mi csak próbálkozunk keresztények lenni, még nagyon az Oszôvetség szellemében éllunk. Faragatlan még a mi istenképunk. Ennyi.

szlolaop 2008.12.04. 08:51:49

Engem is foglalkoztat ez a kérdés, ami nem is kell, hogy kérdés legyen! Szeretni kell és akkor meg tudsz bocsátani, sokszor, nagyon sokszor ... mindig. Közben sokat és jó nagyokat sérülsz.Ha megnézed ezeket a sebeket, rájössz, hogy NÖVEKEDSZ is közben. És ez a lényeg!

relax 2008.12.04. 11:37:55

Ha jól értem, akkor a ránézés a fontos?

szlolaop 2008.12.09. 23:20:35

:-) Igen, mert ha látod pl. a megvágott ujjadat, akkor bekötözöd, vagy valamit teszel vele. Igy van azokkal a sebeinkkel is, amelyeket útközben kapunk. Ránézel (ahogy mondom-mondod;)) s tudod, mit kell vele tenni. Tovább menni, vagy megállni s kicsit gyógyítgani..., ahogy a "seb" kívánja. S ahogy a megvágott ujjad, úgy a lelki sérüléseid is gyógyulnak. Vagyis növekedsz.
Ha meg tudsz bocsátani magadnak, meg fogsz bocsátani a másiknak is. Azt hiszem, magunkkal kell kezdeni... Amíg magamat nem fogadom el, addig nehezen fog menni a másik elfogadása, a megbocsátás.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.12.10. 08:02:07

No de mi van azokkal, akik abból élnek, hogy nem hagyják begyógyulni a sebeiket, és ahogy tépegetik a varat, egyre nagyobb lesz? Ők meg mutogatják.

Nem járványos ez?

homo secuiens secuiens 2008.12.10. 18:07:25

Kedves Kitalátor!

Sajnos reális a jelenség, amiről beszélsz. Végül is két szélsőség van:
1. Rá sem nézni, nem fontos, lehet, hogy fontos, de nem érdekel, minek lelkizni, stb.
2. A másik meg pontosan az, amiről beszélsz: forgolódom körülötte, s egyszerűen belebonyolodok mint valami labirintusba.

Szerintem a helyes ránézés nagyon sokat segít... Meg hát az is előfordulhat, hogy beleesünk valamelyik szélséségbe, de ha megtanultunk ránézni a dolgokra, akkor megeshet, hogy a szélsőségbe esésünket is megpillantjuk, nem?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.12.10. 18:48:01

Legjobb ráhu-


morizálni. ;-D
Az belülről gyógyít.

szlolaop 2008.12.10. 20:46:40

Azok, akik mutogatják a sebeiket, nem is akarják, hogy begyógyuljon. Mutogatnak, szenvednek, de leginkább azért, mert akkor figyelnek rájuk.Sérültek. Ők azok, akik ebből/ennek élnek. S mutogatják: lásd mennyit szenvedek, ennyi, meg ennyi a bajom...stb. Jaj!!
Járványos-e? Akkor lehet azzá, ha hagyjuk magunkat "becserkészni" általuk. Mert akkor velük együtt sírunk, mutogatunk... :(

szlolaop 2008.12.10. 20:48:28

...lemaradtam;) Igen, a humor, az segít. :D