Blogunkon számos hozzászólás keletkezett a búcsú –tisztítótűz témában, ez inspirált, hogy írjak egy blogos szösszentetet erről.
A „búcsú” szót hallva legtöbbeknek talán a búcsúcédulák és hasonló nem éppen pozitív dolgok jutnak az eszébe. De vajon ez csak egy teljesen elavult középkori fogalom, amelyhez görcsösen ragaszkodik az Egyház, vagy van valami a mai hívő számára is értelmes tartalom mögötte? Engedjétek meg, hogy próbálkozzak valami értelmet találni benne.
Azt hiszem, hogy a búcsúról szóló tanítás mélyén néhány olyan alapvető meggyőződés áll, ami ma sem elavult.
Az egyik, hogy összefüggés van jelenbeli cselekedeteink és jövőbeli sorsunk között. Ez a földi életben triviális, hogy így van, hiszen jó döntéseink gyümölcsét később arathatjuk le. Azt már a hitünk mondja, hogy ez igaz a halálon túli sorsunkra is. Az itteni cselekedeteink befolyásolják életünk végső alakulását. Ezt tesszük, amikor saját és mások üdvösségéért imádkozunk és ennek egyik formája a búcsú.
Egy másik meggyőződés az egész emberiség szolidaritásának gondolata, amely szolidaritás túlnyúlik az élet határain. Életünk minden más ember életével valamiféleképpen összefügg. Nem csak azokra vagyunk hatással, akikkel találkozunk, hanem azokra is hathatunk, akik távol vannak tőlünk, sőt azokra is akik már nincsenek is az élők sorában. Hisszük, hogy a halál nem akadályoz meg minket abban, hogy jót tegyünk a meghaltakkal (pl. imák, felajánlott búcsú a megholtakért).
A harmadik meggyőződés, hogy a jó hatása erősebb a rossznál és, hogy a jó emberek hatására olyan benső átalakulás történhet az életünkben, ami nincs arányban a mi befektetett energiáinkkal. (Amikor Krisztus és a szentek érdemeinek kincstáráról dadogunk, akkor ez valami hasonlót jelent.) Részesedhetünk valami olyan benső átalakulásban, ami meghaladja mindazt, amit a saját erőnkből képesek vagyunk elérni. Valami ilyesmi történt Pállal a damaszkuszi úton, Ignáccal a Cardoner folyó mellett és annyi más emberrel. Isten ereje, kegyelme egészen átformálta lényüket, akár egy pillanat alatt is. Ezért bízhatunk abban, hogy ez velünk is megtörténhet halálunk után.
A negyedik meggyőződés, hogy a halál után is van lehetőségünk a fejlődésre. Ha életünket nem is úgy fejezzük be, hogy lángoló módon, minden egoizmustól mentesen szeretjük Istent és embertársainkat, akkor is van reményünk, hogy Isten szeretetének tisztító tüze átformálhatja lényünket. Ha itt nem is sikerült szentek lennünk, de odaát azzá lehetünk. A tisztítótűzről szóló tanítást csak pozitívan érdemes felfogni.
Az ötödik meggyőződés az, hogy Isten komolyan veszi az Egyházát és valódi eszközöket ad neki arra, hogy ebben a folyamatban hathatósan közreműködjön. Isten bizalma ez, hogy közreműködést vár szolgáitól, és igazi lehetőséget ad erre. Ezeket az eszközöket használja az Egyház akkor is, amikor búcsú elnyerési lehetőségeket hirdet.
Mit gondoltok teljesen feleslegessé vált a saját magunk és embertársaink örök boldogságáért végzett ima, aminek egyik formája a búcsú?
Utolsó kommentek