Akik a honlapunkat látogatják, azok egészen biztosan, de a napi hírekben érdekeltek is láthatták, olvashatták, hogy az elmúlt hétvégén két jezsuitát gyilkoltak meg Moszkvában. Mindekettőjüket ismertem, egyikükkel (Victor-ral, az ecuadorival) egy nyarat töltöttem együtt egy kötelező “pszichológizáló” kiképzésen Németországban (Urbergben). Abban az évben mindössze nyolcan voltunk és napi nyolc órán keresztül három pszichiáter dolgoztatta fel velünk korai gyerekkorunkkat, családi viszonyainkat, hivatásunk történetét stb. És mindezt csoportban. Kiképzésünk ezen része minden jezsuitára kötelező a papság előtt. Évekkel később Rómában is sokszor összefutottunk. Szóval egyiküket (Victor-t) nagyon jól ismertem. Megrázott a halálhíre. És megrázta a közel 20 ezer jezsuitát szerte a világon és mindazokat, akik ismerték őket. Haláluk oka, egy biztos, nem véletlenszerű esemény, mégcsak nem is egy betörés áldozatai ők, hanem tudatos “elintézése” nemkívánt személyeknek Oroszországban, hisz egyikük meggyilkolása után a tettesnek vagy tetteseknek két napot kellett várni arra, hogy a másikat (Messmert) hazavárja külföldi útjáról, és ugyanazt a sorsot szánja neki is.
Ahogy ilyenkor (nálunk) szokás, nem adtunk akkora hangot az eseménynek, a mieinkkel gyakran előfordult már ilyesmi, de a világi média megtette szerte a világon. Ilyenkor a magunk módján imádkozunk az elhunytakért és a tettesekért. Bárki így tenne, aki elveszít valakit.
Hogy mégis miért írok erről? Azért, mert ma kaptuk meg a belső híreken azt a beszédet, ami a temetésükön hangzott el. A szónok kiemeli, hogy az elmúlt pár évben négy másik katolikus papot gyilkoltak meg hasonló módón. És retorikai fogásként alkalmazva kérdezi az itt maradottakat: “amikor P. Jan Fratzkevitz-et meggyilkolták, elhatároztuk, hogy nem engedjük magunkat megfélemlíteni. De szótlanok maradtunk. Aztán azt a gyilkosságot követte az astrachi, majd két éve egy egyházmegyés papot gyilkoltak meg ugyanitt Moszkvában, és mi mégis olyanok maradtunk, mint haláluk előtt: gyámoltalanok és megfélemlítettek. Maradhatunk-e még mindig azok a most megyilkolt két fiatal pap halála után?”
Számunkra, jóllakott és gyomorfekélyig túlpolitizált magyar egyháziaknak messze van az idegen és "Szent Oroszország" (hál’ Istennek). Akkor sem értettük őket, amikor itt éltek közöttünk. Hogy értenénk ma, amikor távol vannak tőlünk. Vagy ez is csak egy hiedelem? - Na, de már ez is túlpolitizálás.
Mit tudunk a szovjet módszerekről? Azt, hogy gyors és hatékony. Mit tudunk az orosz ortodox egyházról? Azt, amit mesébe illő módón olvashatunk Dosztojevszkij sztareceiről. De vajon kik a püspökeik, a magas tiszti rangra emelt KGB-s főpapjaik?
Még jó, hogy itt élünk, hogy piszmoghatunk a babgulyás fölött és vájkálhatunk egymás politikai ganédombjának illemtudóan nekünk fenntartott részein. Ez a mai magyar vértanúság...
Utolsó kommentek