Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Facebook

Címkék

boldogság (8) egyház (49) európa (8) ferencpápa (9) gondolat (9) gondolatébresztő (17) hit (20) ima (13) isten (19) jezsuita (10) jézus (10) katolikus (8) lelkiség (9) orbán (9) pápa (19) politika (25) szabadság (9) szeretet (12) társadalom (10) tudomány (11) vallás (13) vallások (10) Címkefelhő

Utolsó kommentek

Friss topikok

Lelkigyakorlatos kóstoló

2008.11.05. 18:37 korizoli

A napokban egy budapesti gimnáziumba hívtak meg, hogy előadást tartsak érettségi körüli fiataloknak a jezsuita imamódokról és lelkigyakorlatokról. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon mit ér a lelkigyakorlatokról beszélni olyanoknak, akiknek nem volt még semmi tapasztalata a dologról? Valahogy hasonlóan éreztem magam, ahhoz a szakácshoz, aki mondjuk a Hortobágyi húsos palacsinta ízeit próbálja elmesélni, anélkül, hogy igazán lehetősége lenne megkínálni vele a hallgatóit. Persze azt hiszem, hogy egy jobb szakács is tud úgy beszélni a főztjéről, hogy összefut a nyál a hallgatók szájában, vagy egy valamirevaló szakácskönyvben is vannak színes képek, amelyek főzésre vagy sütésre inspirálják a könyvet lapozgatót. No valami ilyesmi próbálna lenni ez a bejegyzés. Szeretném Veletek is megosztani, hogy mit is jelentett számomra az igazi Hortobágyi húsos palacsinta (jezsuita lelkigyakorlatot) ízlelése illetve milyen élmény ezt elkészíteni (lelkigyakorlat adás).

Jó 12 évvel ezelőtt végeztem az első ignáci jellegű lelkigyakorlatot. Addig sosem fordult még elő velem, hogy 3 napig csendben legyek és Istenre figyeljek. A csend hozzásegített, hogy a Szentírás megszokott szavai élővé váltak számomra. Ez az idő az Istennel való mély találkozás idejévé lett, és az Isten szeretetét olyan mélységben tapasztaltam meg, mint soha korábban. Azóta minden évben végzek lelkigyakorlatot. Szinte minden jelentősebb istentapasztalatom és döntésem lelkigyakorlat idején történt. Vannak életemnek döntései, amiket idővel beláttam, hogy nem a legbölcsebbek voltak, de amik a lelkigyakorlatok alatt szültettek meg bennem (pl. hogy pap, majd, hogy jezsuita legyek), azokra nyugodtan rá merem bízni az életem irányát.

Most már évek óta foglalkozom lelkigyakorlat adással is. Néha beleborzongok abba, hogy tanúja és olykor eszköze is lehetek annak, hogy Isten hogyan dolgozik az emberi szívekben, hogyan szabadít fel valakit megkötözöttségekből, hogyan tisztít meg életeket. Megrendítő tud lenni, amikor látom, hogy megszületik valakiben a megbocsátás szülei, vagy az őt kihasználó, elhagyó „barátok” iránt. Átélhettem a bábáskodást egy egy fontosabb életdöntés születésénél. Találkoztam már emberekkel, akik örültek valaminek, de olyan mély, átható, örömmel sehol nem találkoztam, mint egyes lelkigyakorlatozók esetében. Talán a legszebb lelkigyakorlat adói tapasztalatom annak látványa, hogy hogyan mélyül el a lelkigyakorlatozók személyes kapcsolata Istennel és ebből fakadóan, hogyan térhetnek vissza a mindennapi életbe immár más emberként.

 

Mit mond ez neked? Tapasztaltál hasonlót?

 

51 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr98752584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2008.11.06. 00:27:25

Aha. És épp mire szólnék, hogy naaa, csak ennyi? Mondjad még... Épp mire ilyet mondanék, elkezdem írni ezt a kommentet és rájövök, milyen nagyon nehéz erről egyáltalán bármit is mondani. Arról is, amikor "benne van" az ember, meg arról is, amikor frissen letisztulva kijön és pár nap-hét elteltével szabályosan megrohanják a gondjaikkal, mesélnivalóikkal a barátok, ismerősök, és mindenki, aki megérzi benne az Istennel újonnan történt találkozást és része akar lenni. Én a lelkigyakorlatokon tanultam meg hallgatni. Istenre, önmagamra, másokra. Egyszerűen csak csendben lenni és nem mondani semmit és figyelni. Bárcsak itt kint is gyakrabban meg jobban menne :-o

aarikka 2008.11.06. 09:13:38

És de jó lenne, ha megváltozott élethelyzetekben is lehetne lelkigyak-ra járni. Pl. kisgyerekes anyaként.

b_ildikó · http://www.folt-naplo.blogspot.com 2008.11.06. 13:07:49

Gimiben minden évben volt lelkigyak. is, rekollekció is. Utána is el- eljutottam néha, de most már évek óta nem.
És egyre jobban hiányzik. Csak úgy ülni Isten előtt, és engedni hogy munkáljon bennem.
Már nem emlékszem konkrétan egy előadásra sem, de nagyon jó érzés volt, és bizonyára sokat formált rajtam. Néha fellapozom a teleírt füzeteket, érdekes szembesülni az akkori önmagammal.

Nagycsaládosként szinte lehetetlen néhány napot teljesen kiszakadni otthonról. Bár lehet, hogy jövő nyáron foltvarró tábor helyett lelkigyak.ra megyek? :-))

aarikka 2008.11.06. 13:35:36

Igen, az előzőnél nekem is abba kellett hagynom az írást, pont betotyogott az egyik gyerekem. :)
Szóval én is jól hozzászoktam az évenkénti (akár több) lelkigyakhoz is a jezsuiták jóvoltából, és nagyon éreztem ennek áldásos hatását, aztán ahogy születtek a gyerekek, úgy vált ez - mint a rendszeres lelki élet általában - egyre elérhetetlenebb álommá. Még a házas hétvége is olyan, ahová együtt mehetnénk, de gyereket nem vihetünk. Pedig a családdal kapcsolatban is olyan jó lenne néha, hogy lelkileg is újra feltöltődjek, hogy olyanná váljak, akivel - ahogy Felicitász is írta - jó együtt lenni. A vitaindítást olvasva eszembe jutott, bennem nagyon nagy az igény, hogy más emberként térjek vissza a hétköznapokba, ahol a kakis pelenkák állandó cserélgetése, a kiömlött folyadékok újra és újra feltörlése, a szétdobált ételek összeszedése, az olvasás, közös játék, a főzés és takarítás, meg a kreatív feladatok kitalálása, az imádkozás közbeni elszaladgálás a gyerekek részéről, stb., stb. kicsit megtépázzák a türelmemet, néha előítéleteket fedezek fel magamban a saját gyerekeimmel, magammal és a férjemmel szemben, amiket jó lenne leépíteni, jó lenne arra fordítani újra egy kis időt, hogy megnézzem, mit csinálok jól, mit rosszul, hogy átérezzem, azért ezekkel együtt is szeret az Isten és örül nekem. Hát ez így, kisgyerekes családosként gyakran hiányzik.

Nálunk az megy, hogy júniusban már második alkalommal voltunk egy általunk szervezett családi táborban, ahol a gyerekek külön programja mellett előadásokat hallgathattunk a párkapcsolatról, családról (görög kat. családos papok adtak elő főleg, de római is akadt).
De azért én el merném vinni a gyerekeimet igazi lelkigyakra is, el tudom róluk képzelni, hogy simán ellenének, amíg mi elmélkedünk. Vagyis a jelenlétük engem nem zavarna. (A plébániánkon kezdett el az atya családos délutánokat szervezni, havonta egyszer. Tanulságos volt az első alkalom: a terem egyik részében a gyerekek alkottak, játszottak, a másik részében mi, szülők és az atya beszélgettünk, imádkoztunk. Közben a gyerekek oda-odarohantak hozzánk, szóltak pár szót, aztán mentek vissza, vagy beültek a kör közepére játszani. Az atya egy idő után megjegyezte, legközelebb felküldhetjük a gyerekeket az ő szobájába, úgy nyugodtabban tudunk a témára koncentrálni. Kiderült, hogy a szülőket egyáltalán nem zavarta a gyerekek viselkedése, simán megosztották a figyelmüket! :) Mondtuk neki, nyugi, majd megszokja ő is. A végére egész belejött. Ezt azért írtam le, mert azóta eszembe jutott, hogy a lelkigyakorlat-adók talán más szempontok alapján választanak célcsoportot, így a kisgyerekesek abszolút kiesnek, mert "biztos nem tudnak elmélyedni"... ezért nincs nekünk lelkigyak.)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2008.11.06. 14:56:42

Teljesen igazad van. Én is kisgyerekes, már egy ideje. És legfeljebb álmodni tudok arról, hogy mikor lesz megint tíz eltölthető napom Griesben vagy Dobogókőn vagy Szécsényben a klarisszáknál.

Kellene gyerekmegőrzős lelkigyakorlat. Még ha egyedül utaznék is, nem opció a férjemre hagyni a gyereket, mert akkor ugye hogy megy dolgozni? De azt lehetne, hogy a 10-20 lelkigyakorlatozó mellé ott van pár önkéntes, akik vigyáznak a kicsikre amíg mi csendben elmélyülünk.

Másfelől, épp mire elkezdenék álmodozni, eszembe jut, milyen nehéz egyáltalán olyan plébániát találni, ahol a sima átlagos vasárnapi miséről nem néznek ki a kisgyerekemmel együtt és nem ajánlják azt, hogy a szülők menjenek misére felváltva és egyikük maradjon a gyerekkel otthon (jó esetben azt kapva ezzel, hogy a család se szombat este, se vasárnap délelőtt nincs együtt, szép kis hétvége).

Lelkigyakorlat... ! De nosztalgiázni jólesik. Amíg az ember szingli egyetemista, oda megy ahová akar, és olyan szívesen látják mindenütt...

korizoli 2008.11.06. 17:28:28

Hm. Hát bizony érdemes lenne elgondolkodnunk azon, hogy kisgyerekes szülőknek is szervezzünk lelkigyakorlatot, gyerekvigyázással együtt. Tavaly a munkatársainknak szerveztünk Dobogükőn egy ilyen igaz csak hétvégi lelkigyakorlatot, amikor külön gyerekprogram is volt párhuzamosan.

aarikka
Nem hiszem hogy épeszű lelkigyakorlat adók nem tartanák képesnek a kisgyerekes anyukákat az elmélyülésre.
Inkább az lehet a helyzet, hogy nem vagyunk felkészülve, hogy párhuzamosan még gyerekprogramokat is csináljunk. De összefogással lehetséges lenne. Javaslom majd a dobogókői lelkigyakorlatos házunk vezetőjének a dolgot.

Lenne erre igény másokban is?
Lenne valaki aki szívesen megszervezné a gyerekvigyázás hátterét?

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2008.11.06. 20:06:45

Legyetek olyan kedvesek akkor tartani, amikor épp mi is otthon vagyunk!!!!!!!!!!!!!!!!
(aarikka, nyakamat rá, hogy mi ismerjük egymást és máshol is fórumozunk együtt, még ha nem ezeken a neveken is...)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2008.11.06. 20:36:58

Zolinak: igen, lenne igény (ismerek embereket, akik első szóra száguldanának :-)). Tökjó fejség, hogy azonnal elgondolkodtál a dolgon. És igen, meg lehetne szervezni, egyetemistákkal, önkéntes nyári munkát vadászó gyerekszerető gimnazistákkal. Kevésbé látványos keresztény jócselekedet lgy-n levő kisgyerekes családok csemetéire felügyelni, mint határon túli gyerekeket táboroztatni, de ugyanolyan fontos szerintem. Egyéves a fiam, és valahogy mostanában kezdem úgy érezni, hogy van aki "kibérmálkozik" az egyházból, mi pedig sokszor "kicsaládalapítunk". Lehet, hogy csak nekem ilyen fájó ez a kontraszt - a nyolchónapos pocakommal még koncerteztem a plébániai kórussal, előénekes voltam a misén, részt vettünk mindenféle aktivitásban jótékonysági bazártól plébániai vacsoráig, és persze lelkigyakorlat, vagy minimum a néha megtartott előadások. Mióta megvan a gyerek, az imént felsoroltakból nincs semmi; ha misére eljutok, azt is azzal töltöm, hogy a mindenfelé elmászkáló egyévesemet igyekszem a néhány méteres körzetemen belül megtartani nagyjából csendben.
A protestáns templomban, ahová mostanában járunk, van istentisztelet alatt gyerekmegőrzés, kifejezetten ennek a totyogóstól óvodásig korosztálynak.

aarikka 2008.11.06. 21:29:16

Felicitásznak: Nyakad marad. Tudtam, hogy ha egyszer megszólalok, rögtön leleplezel. :) Ezért eddig visszafogtam magam, főleg olvastam és itthon kommentáltam a férjemnek... De most ez megszólított, miután a beszélgetés elment a családosok lelkigyakorlata irányába. És úgy láttam, tényleg valakit komolyan érdekel a véleményünk. :) De hát annyit beszéltetek már arról mindenféle témák kapcsán, hogy az egyháznak minden korosztállyal kellene foglalkoznia. Mégis velünk talán nehéznek tűnik. Nehezebbnek, mint amilyen lenne. Pedig milyen jó befektetés: egyszerre lehetne imádkozó öregasszonyokat és -embereket képezni, meg leendő templomba járó ifjúsági hittanosokat. Micsoda árukapcsolás!
Igen, a legnehezebb rész a gyerekek lefoglalása, nagyon jó önkénteseket kell választani. Akkor mindenki élvezi az együtt és mégis külön töltött időt. Most az is eszembe jutott, hogy meg lehetne úgy szervezni, hogy felváltva lennének egy ilyen lelkigyakon elmélkedések a férjeknek és a feleségeknek, közben a másik jelen tudna lenni a gyerekeknél, besegíteni, ha van valami (nyáron a másfél évesünk még mindig velünk akart lenni, nem érdekelték a gyerekprogramok). Mondjuk délelőtt az egyiknek, délután a másiknak, vagy egy-egy óra felváltva.

jama 2008.11.06. 21:55:57

Zolinak: Ne csak Dobógókőben gondolkozz - "délebbre" is van egy lelkigyakorlatos házatok, és szívesen felkarolnánk ezt az ügyet!

kiscsirke 2008.11.06. 22:39:39

Azért valamire figyeljünk: egy családos ember nem élheti ugyanazt a lelki életet, mint egy szerzetes.

Szerintem azért nagy adag illúzió azt gondolni, hogy egy egy ilyen "gyerekvigyázós" lelkigy. teljesen egyenértékű egy hagyományossal, hiszen az anyukák nem tudnak teljes mértékben jelen lenni, a figyelmük/idegszálaik egy része a gyermeknél marad. Persze, jobb, mint a semmi, de nehogy csalódás érje a lánykorukban "Jálicsozó " fiatalasszonyokat, hiszen egy "gyerekes" lelkigyakorlat azért más.

Meg kell találni azt a lelkigyakorlat módot, ahol nincs ez a mesterséges szétválasztás. Igen-t kell mondani a mindennapok rohanására és abba integrálni a lelkigyakorlatot.
Biztosan sok módszer van, én egy típust hallottam, a mindennapok lelkigyakorlatát. Nem kell elvonulni (és folyamatos lelkiismeret furdalást érezni a gyerek otthagyása miatt), hanem heti 1 találkozó és napi rendszeres ima van. Ha valakinek komoly igénye van a lelkigyakorlatra, ez is egy járható út.
Erről mi a tapasztalat?

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2008.11.07. 04:11:21

Az, hogy a heti egy találkozó ugyanazért megoldhatatlan, mint a heti egy kettesben töltött séta a férjemmel vagy a heti egy akármi. Van heti egy estém nekem és heti egy estéje a férjemnek; én balettre megyek, mert ez az egyetlen megfelelő színvonalú testmozgás amihez hozzá tudok jutni, és ez az a két óra minden héten, amikor a gyerek nélkül távol vagyok a háztól. A Zuramnak is van heti egy estéje, akkor énekkarra megy. A többi napon mindketten itthon vagyunk.Napi rendszeres ima? Örülök, ha napi rendszeres evés osztályrészemül jut, és este az utolsó szopi közben szoktam üdvözlégyeket ismételgetni, hogy bele ne aludjak. Van Neked gyereked, Kiscsirke? :-)

Ennek ellenére, meditálok néha (könyörgöm, ne jöjjön ide senki csak azért, hogy ebbe az igébe és a használatába belekössön), amikor a gyerek alszik ÉS nem alszom én is ÉS marad még idő a telefonok, a levelek és minden olyasmi mellett/után amit csak akkor lehet megcsinálni amikor a gyerek alszik. De ez nem tud "rendszeres" lenni, vannak napok, amikor este itt fórumozok nyugodtan, vannak napok, amikor már alva mosok fogat.

Ugyanazt a lelki életet, mint egy szerzetes? Ne viccelj, Kiscsirke. Szerintem félreértesz bennünket, ha ilyesmire figyelmeztetsz. Arról beszélünk, hogy már az is élmény, ha egyszer-egyszer elejétől végéig odafigyelhetek egy misére, mert a Zuram beáldozza magát és végig babázik.

Úgyhogy de-de, pontosan arról van szó, hogy nagyonis lenne igényünk elvonulni, és biztosan tudjuk, hogy a gyereknek ettől semmi baja nem lesz. Tehát szó sincs lelkifurdalásról: arról van szó, hogy nincs kire hagynunk a gyereket egy lelkigyakorlaton.

A teljes jelenlétnek nem a gyerek "léte" vagy "ottléte" az akadálya, hanem az én "szolgálatban létem". Vagyis, ha tudom, hogy a kölök biztonságban van és egy szobában imádkozva nem hallok hirtelen fájdalmas vagy rémült felvisítást a másik szobából és nem nekem kell azonnal felugornom és rohannom, akkor igenis jelen tudok lenni teljesen az imádságban.

"Igen-t kell mondani a mindennapok rohanására" - bocs, de ezen elhúztam a számat. Azt tesszük, nap mint nap. Igent mondunk - nem is a "rohanásra", hanem erre az állandó készenlétre. De ettől még ugye szabad nekünk arra is vágyni, hogy legyen évente néhány nap, amikor nem a lelki életünket kell "integrálni" minden másba, hanem fókuszálhatunk "a" lelki életünkre, és valaki más meg addig leveszi az ebben akadályozó terheinket?

kiscsirke 2008.11.07. 08:42:29

Felicitasz,
igazad van sokmindenben, és örülök, hogy igényed van elvonulni időnként és a lelki életedre fókuszálni. (Van, aki nyaralni jár, van, aki lelkigyakorlatra.)

Arra továbbra is próbálom felhívni a figyelmet, hogy
nem látok még olyan lelkigyakorlatos formát, ami a mai rohanó világ körülményeit elfogadja és ezeken belül próbál lelkigyakorlatot kínálni. A jelenlegi forma: elvonulunk--meditálunk--csönd, erdő,természet --beszélgetünk az atyával--megosztunk kiscsoportban a lelki életet élők csak nagyon elkötelezett és exkluzív csoportjának lehetséges. (Kisgyerekeseknek gyakorlatilag egy vágyálom.) Milyen forma van, ami a szélesebb kör számára elérhető és vonzó? (Egyáltalán: definiáljuk, mi a lelkigyakorlat. Nem feltétlenül a sámlin gubbasztást értem alatta, hanem egész széles paletta lehet, a lényeg a Jelenlét.)
A választ nem tudom, de úgy érzem, jóval szélesebben kellene a lelkigyakorlatozást értelmezni.

Shine 2008.11.07. 10:34:22

Kedves Kiscsirke!
Kérdezed, mi a tapasztalat a mindennapok lelkigyakorlatával kapcsolatban, amelyet pl. kisgyerekes anyukák is végezhetnek otthon.

Én próbáltam ezt a formát, amikor a kislányunk kb. akkora lehetett, mint Felicitasz-ék kicsije.
Úgy éreztem, hogy tényleg komoly lelki igényem lenne a töltekezésre, de a biológiai igényeim simán legyőzték azt: amint leültem, hogy elcsendesedjek, pavlov-i reflex-ként minden alkalommal lecsukódtak a szemeim, és azonnal álombaelmélkedtem magam :), holott korábban meg voltam győződve róla, hogy én csak fekve tudok aludni:))

"Nem kell elvonulni (és folyamatos lelkiismeret furdalást érezni a gyerek otthagyása miatt.)"
Igen, ez tényleg előnye ennek a formának.
Nekem viszont abból származott lelkiismeret furdalásom, amikor az alfában végzett elmélkedést követően másnap nem tudtam vasalt inget / tiszta zoknit adni Férjemnek... (aki azt mondja, hogy ez csak szervezés kérdése, azt szivesen meghívjuk pár napos Valóság-show-ra!)

Azért ebben a félbehagyott lelkigyakorlatban is sikerült értéket találni: Férjem megtanult inget vasalni, én pedig csendes ima helyett szemlélődve zoknit mosni:).

converse 2008.11.07. 11:22:05

Sziasztok!

Nagy együttérzéssel olvasom / ismerem Felicitasz (és a többi családos) gondolatait ebben a témában. De a 'név kötelez', és talán mégis sok örömöd van a jelenlegi helyzetben is! :-) (Tudom, hogy így van.)

Viszont én Kiscsirke megközelítését (is) értem, azt hiszem.

Ill. már korábban is gondolkodtam azon, hogy a kakás pelenkák és a napi hajtás közben vajon mi az a sorrend, amiben az ember igényeit rendezni kell. Az hogy kell, az nyilvánvaló, mert az ember egyszerűen elfogy. De a vízválasztó nem a családos, vagy egyedülálló helyzet, mert a munkáját szerető (esetleg munkafüggő ...) egyedülálló is képes magának olyan helyzeteket kreálni, amiben teljesen kiég.

Van egy Maslow nevű ürge, ha jól tudom, aki csinált egy piramist erre, amelyen ábrázolta az ember különféle igényeit. Ennek lényege, hogy alul kezdődnek a testi szükségletek, és erre építi fel az érzelmi, intellektuális és magas szintű transzcendenciára való igényeket. Talán nem így mondja, de a logika keresztényként ez lehet.

Tehát én úgy vagyok, hogy mielőtt elkezdek azon gondolkodni, hogy vajon "rendben van-e a lelki életem", megkérdezem magamtól az alábbiakat:

1.) Eleget alszom-e mostanában?
2.) Megfelelő-e az étrendem?
3.) Mozogtam-e eleget az elmúlt 1 hónapban, rendszeresen (fáradtságig, netán izomlázig!)
4.) Volt-e részem olyan tartalmas szellemi kikapcsolódásban, ami elindított bennem valamit.
5.) Emberi kapcsolataimra (nem a zöldségessel, de akár ő is ide tartozhat) fordítottam-e minőségi időt? Azok a beszélgetések, amiknek 'ideje lenne' megtörténtek-e?
6.) Ez is fontos: Utoljára gyóntam ...?!

Én hiszek abban, hogy a fuldoklónak nem ima kell, hanem mentőöv, de gyorsan. Ha kint van a vízből, akkor el kell gondolkodni azon, hogy miért esett bele...! Mert fuldokolni nem normális dolog, az életben sem, és valóban választ kell kapnunk arra, hogy hogyan lehetne másképpen, jobban, éltetőbben, stb.

Van megoldás, szerintem! Nálunk egy nagyobb közösségi keretben ez megoldódik. Mindig van gyerekvigyázó, vagy más segítő, sőt, odáig is jutottunk már, hogy a házaspárokat meglepjük pl. egy-egy évfordulós wellness 'beutalóval'.

Alapvetően pedig azt gondoljuk, hogy amíg a fenti kérdésekre 'nem' a válsz, addig nincs itt az ideje az elmélyült lelkigyakorlatozásnak. Tehát nem lehet 'átugrani' a látható dolgokat - még akkor sem, ha az emlékek, a korábbi tapasztalatok azt mondják, hogy egy jó lelkigyakorlat minden visz.

Ha így is van, el kell gondolkodni azon is, hogy az ember hova is érkezik vissza. Mert a 'lelki' élmény jó lehet, akár fél véig is kitart, de a hétköznapi valóság nagy kontraszt, és ez arra is felhívja a figyelmet, hogy tulajdonképpen milyen foglomrendszerben él valaki.
Nem mennék bele további részletekbe, mert ítélkezésnek tűnne, de azt tudom, hogy engem leginkább az tesz kereszténnyé, amit otthon teszek, a hétköznapok "lelki gyakorlatában".
Erre érdekes (?) módon egy nagyon mély lelki lelkigyakorlat hívta fel a figyelmemet ...

aarikka 2008.11.07. 13:38:40

Hát pont ez az. A lelkigyakorlat nekem is mindig abban segített, hogy utána felfedezzem a mindennapokban is a lehetőséget, ami - ahogy írod -kereszténnyé tesz.
Másrészt szerintem pont az általad említett "tartalmas szellemi kikapcsolódás" is lehetne a lelkigyakorlat, ami elindít bennünk valamit.

Én mint kisgyerekes édesanya nem lelki hawaiozást szeretnék (kiszakadni a valóságból), hanem szó szerint megállást, reflektálást, feltöltődést. Amihez majd vissza lehet nyúlni a hétköznapokban.
És nyáron már az is nagyon jó érzés, hogy egész délelőtt az előadásokra és a családomra figyelhetek, mert lesz, aki elénk teszi az ebédet. Persze lehetne krumplipucolás közben is imádkozni, csak akkor a gyerekem is ébren van, vagyis nem lesz imádkozás. Vagyis szeretném, ha lenne, de nem vagyok még olyan profi. Talán ebben is segíthetne egy lelkigyakorlat.
Én is próbáltam a hétköznapok lelkigyakorlatát és ugyanazt tapasztaltam, mint Shine: bármely napszakban kezdem el, belealszom. Az pedig nekem nem perspektíva, hogy a Maslow-i piramis elve alapján addig nem imádkozom, amíg ki nem aludtam magam. Most akkor ha a gyerekek közt kicsi a korkülönbség, az ember éveken át ne imádkozzon? (Ez sarkítás, de értsétek jól.) Igenis, imádságra szükség van, csak ezek szerint az eddigi bevált módszerek nem működnek.

TiKati 2008.11.07. 14:13:57

Nagyon mélyen megértem a kisgyerekes anyukák gondjait. Én is csaknem tíz éven keresztül -míg legkisebb gyemekem is óvodás lett- ebben az állandó készenléti állapotban éltem, amely kizár mindenféle lehetőséget a csendes imádság gyakorlására. Talán az egyetlen lehetőségem erre az volt, hogy miután gyerekkorom óta lefekvés előtt imádkoztam, ezt ebben az időszakban sem hagytam abba, legfeljebb sokszor megtörtént, hogy belealudtam. Az ember ilyenkor úgy érzi, hogy távol van Istentől. Pedig mennyire nem így van ez!
Isten szerintem nem várja el egy nagycsaládos édesanyától, hogy olyan formában éljen lelki életet, mint az, aki szabadon rendelkezik az idejével. "Mindennek rendelt ideje van". Ebben az időszakban az édesanya akkor él Istennek kedves életet, ha a gyermekeinek áldozza a figyelmét, az idejét. És ne gondoljátok, hogy ez a lelki fejlődés szempontjából haszontalan idő. Utólag visszatekintve azt mondhatom, hogy pótolhatatlan és más tapasztalatból talán nem is igen megnyerhető változást idéz elő valakiben, ha a figyelmét folyamatosan másra (ti. a gyermekeire) fordítja és nem saját maga körül forognak a gondolatai.
Szerintem igaza van kiscsirkének: a Jelenlét a mindennapok valóságában maga az Istennel való egység. Isten mindenhol jelen van, mosogatás, szoptatás közben is. Szerintem próbáljatok meg minél többet meríteni abból a helyzetből, amelyben jelenleg vagytok. Nagyon nagy nyeresége lehet ennek az időnek. És ha majd ez véget ér (mert véget ér), akkor bőven lesz még lehetőségetek arra, hogy lelkigyakorlatra menjetek.
Más kérdés, hogy szerintem minden gyülekezetnek kötelessége lehetővé tenni azt, hogy a családok együtt mehessenek templomba. A gyülekezet haldoklása ott kezdődik, amikor a gyermekeket -és szüleiket- kizárják a soraikból. Jézus körül is akadt egy-két "ügybuzgó" személy, aki megpróbálta elzavarni Tőle a a gyerekeket, hogy ne zavarják a Őt. "Engedjétek hozzám a gyermekeket!" Minden gyülekezetben vannak szolgálatkész emberek, akik -akár felváltva- szívesen foglalkoznak velük, így ők is természetes módon belenőnek a közösségbe, más kiskorukban barátokra, társakra találnak és ez nagyon-nagyon fontos! Ők a jövő egyháza.

posztman 2008.11.07. 14:54:46

"Most akkor ha a gyerekek közt kicsi a korkülönbség, az ember éveken át ne imádkozzon?"

Alvás helyett ima?
Jó kérdés! Kinek szól? A kommentelőnek, Istennek, vagy önmagadnak?

Nyilván, a válaszra mindenki csak saját maga jöhet rá, de tényleg fontos, hogy rájöjjön!

milisec 2008.11.07. 15:05:30

Kedves Korizoli, Kedves Jezsuiták!

Nektek milyen tapasztalatotok van arról, hogy a lelkigyakorltra jelentkezők milyen indíttatással érkeznek meg a lelkigyakorlatra? Biztos vannak olyan meglátásaitok, amik számunkra is hasznosak lehetnek.

Vajon 10 lelkigyakorlatra jelentkező közül, ténylegesen hánynak van ott a helye? Mert pl.:

- Gyökeresen megváltozik az élete (pozitíve)
- Évtizedes problémától szabadul meg
- Mélyül a keresztény elköteleződése
- Tisztázódik a hivatása
- stb.

Ill. felmerül-e bennetek a gyanú, amikor valakit fogadtok, hogy nem esett-e bele valamilyen "lelki" csapdába, Pl:

- "Intellektuális" keresztény
- Nosztalgiázik
- Menekül
- Megirigyelte valakinek az élményét
- Nincs pénze nyaralásra
- stb.

Ti hogy látjátok ezeket?

anyahajó · http://anyahajo.blogspot.com 2008.11.07. 15:36:23

Csatlakozom a kisgyerekes anyák sorához. Én ugyan evangélikus vagyok, de részt vettem Jálics-féle lelkigyakorlaton, és ez többet formált az életemben, mint ezer prédikáció. És igen, hiányzik. Már nem vágyom tíznapos csendre, néha két-három óra is elég lenne. Nagyon örülnék, ha lenne lehetőség elutazás és ottalvás nélkül is pár órát közösségben meditálni, csak annyit, amennyi időre még hívható bébiszitter (egész napra nem szívesen hagyom másra szopós korú gyerekemet). Lehet, hogy még így is nehéz lenne a koncentrálás, de ha sikerülne a két-három órából tizenöt perc tiszta figyelem, az már elég benzin lenne egy ideig. Egy korábban hozzászólóhoz hasonlóan én se szívesen várnék addig az elmélyült imádkozásra, amíg kialudhatom magam, hiszen arra már majd három éve hiába várok, és lehet, hogy még ugyanennyi következik. Ja igen, és ami még fontos: nincs két egyforma élet, nincs két egyforma igény és képesség. Kisgyerekes anyák életszervezésében sem. Nagyon jó irány, ha az egyház (kat. vagy ev. vagy akármelyik) végre észbe kap, és nemcsak gyerekszülésre buzdítja az anyákat, hanem azt is megkérdezi, miben segíthet ezzel kapcsolatban.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2008.11.07. 16:08:00

Úgy érzem, kicsit elbeszélünk egymás mellett. Vagyis: nem értem, miért kell más keresztényeket győzködnöm arról, hogy lelkigyakorlatra menni lehet valós és megvalósítható igénye egy kisgyerekes szülőnek is. NEM abban van szükségem tanácsokra, hogy hogyan éljem meg a mindennapjaimban Isten szolgáltatát. Meg nem is azt érzem, hogy "Isten elvárja", hogy lelkigyakorlatra menjek. Arról írogatunk, hogy van belső igényünk és vágyunk többre. Persze meg lehet indokolni, hogy ez a vágyunk miért nem "helyes" vagy miért "fölösleges" vagy miért "időszerűtlen" - csak nem esik jól, amellett, hogy valószínűleg nem is igaz. Azt próbáljátok felfogni, hogy valami elmélyültebbet és fókuszáltabbat keresünk a minden nap végzett "hétköznapok lelkigyakorlatánál". Nem akarunk gyermekeinket elhagyva kolostorba volnulni, csak jólesne pár napban egy kicsit intenzívebben feltöltődni, ennyi az egész. És ha valakinek ez a feltöltődés csak annyit jelent, hogy hagyják békében két napig egy sámlin gubbasztani, és addig főznek rá, és etetést, altatást meg sétaidőt kivéve elfoglalják a kétévesét - hát nem értem, hogy ennek miért ne lehetne bármikor "rendelt ideje".

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2008.11.07. 16:09:18

"nemcsak gyerekszülésre buzdítja az anyákat, hanem azt is megkérdezi, miben segíthet ezzel kapcsolatban" Anyahajó, köszi a gondolataim ily tömör summázatát :-) Erről van szó.

Aha 2008.11.07. 18:27:47

Kedves milisec!

Szerintem a lelkigyakorlatnak mindig van értelme. Még az általad említett csapdák is fontosak lehetnek, mert odavisznek valakit, onnantól pedig úgyis az Isten dolgozik, s sok mindent kihoz az odaadott időből, akkor is, ha sokszor az nem látható, nem mérhető azonnal. Persze az előfordulhat, hogy az ember évekig csak nosztalgiázik, az életén kívülről nézve nincs változás stb,, de nem tudhatjuk, hogy a folyamat milyen részében van, és azt sem, hogy mikor érkezik el az "aha - élmény". Tehát lényegében csak azt akarom mondani, hogy én nem kategorizálok... A felszín egy dolog... Az ember egy másik... Aztán, ami a mélyen történik, abban minden találkozik Előtte...

aarikka 2008.11.07. 20:23:24

Gimnazista korom óta járok egyébként lelkigyakorlatokra, előtte templomba se. :) Az elsőtől nagyon féltem, mégis szerettem volna menni és az atya ezt nagyon megértette.
És úgy harmadikos voltam, mikor egy barátnőmmel hazafelé jövet Nagymarosról elmondtam neki, hogy ezek a lelkigyakorlatok számomra olyanok, mint amikor az ember homokot szór egy homokvárra. Egyesével alig van hatásuk, vagy legalábbis nem érzem, de azt látom, ahogy visszatekintek, hogy a hatások összeadódnak, a homokvár egyre magasabb és magasabb lesz.
Utána persze volt részem "sorsfordító" lelkigyakorlatokban is (biztatásul: a Szentignácban is, kedves jezsuiták. :)

bölcsésztanár 2008.11.07. 22:24:03

anyahajó:
UGyanez a véleményem.
És: Hát igen. Mi is voltunk az urammal külön-külön Jálics-féle gyaxin, évekig éltünk belőle!
Nekem nagyon-nagyon hiányzik, hogy a gyerekezés miatt nem mehetek el egy hétre sem sehová!
Azt hiszem, hogy azért egy hétvégét megkockáztatok a Manrézában.

Sns&sblty 2008.11.07. 22:24:24

Gondolatok a gondolataidhoz, Converse:

1): elegendő alvás: az aprónépek bizonyos időszakokban 5-6-szor is képesek felkelni egy éjszaka. Vagy lehet, hogy fel sem ébred, csak álmában annyit mond, hogy "Anya". Ő már alszik is tovább, "Anya" meg ott-terem a kiságynál, h minden OK-e? A másnapokról ilyenkor jobb nem beszélni- kicsit hosszúnak tűnnek.

3.) "Mozogtam-e eleget az elmúlt 1 hónapban, rendszeresen (fáradtságig, netán izomlázig!)"
Aki kisbabát szoptat, annál könnyen előfordul, hogy a sportolástól úgy elmegy a teje, hogy utána a pici nem győz nyöszörögni vagy torkaszakadtából üvölteni az éhségtől (akár éjszaka is) -ld. 1. pont és következményei.
És ez tényleg sokszor éveken át így megy..., a lelki töltekezés iránti igény viszont mintha hatványozottan jelentkezne. (Férj nap és hétszámban a munkában, jó esetben. És színvonalas társalgásnak a legodaadóbb anya sem nevezné szerintem azt, amiről egy 1-2-3 éves gyerekkel, egyébként nagyon nagy örömmel el lehet diskurálni.)

"a házaspárokat meglepjük pl. egy-egy évfordulós wellness 'beutalóval'."
Sponsored by...??

(Na, Zoli, most Te is jól kifogtad ezt a sok anyát itt a blogon:))

Satori 2008.11.07. 23:06:08

Nekem csak a nyálelválasztásom indult meg a húsos palacsonta képétől. Biztos azért, mert férfi vagyok... :-)

converse 2008.11.08. 14:49:34

Értelem és érzelem, (Ha jól értem, Sns&sblty?)

"a házaspárokat meglepjük pl. egy-egy évfordulós wellness 'beutalóval'." Sponsored by...??

Az azt jelenti, hogy van egy egyesületünk, és oda beadjuk az 1%-ot, amiből lesz egy éves költségvetés. (Persze azért néha ki kell egészíteni, akkor mindenki lehetőségeihez mérten ad még. Persze a pénz nem csak erre megy.)

Sok mást is teszünk a közösségben, ami nem kerül pénzbe, viszont annál nagyobb lelki-szellemi-fizikai haszon. Magától értetődő - máshol is hallottam - a 'koma tál', az anyukáknak szülés után két hétig főzünk.

A lényeg, hogy minden természetes szükségletre először a természetes megoldást keressük.

Igazából a korábbi bejegyzést azért mertem leírni, mert nem filozófia, hanem tapasztalat. Tehát ha az ember megkapja a szolidaritást, a törődést, a konkrét segítséget, akkor eléggé lecsökken a 'lelki élet' problémakör. Egyedül ez nem megy, szinte reménytelen, csak egy elkötelezett közösségben.

Megvan pl. az imaóra nálunk is, és évente hívunk egy nevesebb vendéget lelkigyakorlatot tartani. De alapvetően a hétköznapokat igyekszünk olyan szinten tartani, ahol senki nem "eshet ki" az egyház szeretetéből. Az egyház pedig mi magunk vagyunk.

Pl. olyasmi, hogy kerti munka, költöztetés, magától értetődő köztünk - és az ilyen 'bulik' nekem többet jelentenek ma már, mint egy lelkigyakorlat. Az csak eszköz - de az egymás iránti tevékeny felelősség a közösségben már cél. Mindent megelőz! (Csak Istent nem tudja megelőzni, azért mert a közösségi testvérben Isten van jelen, tehát nincs 'ütközés'.)

kiscsirke 2008.11.08. 20:45:05

Converse, Anyahajó, Bölcsésztanár...
azt hiszem, ti megélitek azt, amit én elméletben feszegetek....köszönöm, amiket itt írtatok.

Úgy érzem, hogy a lelkigyakorlat nem csupán olyan, mint a Mennyek Országa vagy egy nyaralás vagy egy nászút, kikapcsolódás, ami igen különbözik a hétköznaptól, hanem az élet része.
Elvonulós lekigyakorlatnak is van létjogosultsága (pl. krízisben vagy döntés esetén), de van sok más forma is.

A hétköznapok lelkigyakorlatán kívül eszembe jutott még egy dolog: a berlini sj-k szoktak a belvárosban is lelkigyakorlatot tartani...hasonló - jól sikerült- program volt Budapesten a Városmisszió keretein belül...várjuk a lelkigyakorlatok további modern megfogalmazásait!

szintén anya 2008.11.09. 12:50:42

Milyen érdekes, hogy családapák nem keveredtek ehhez a bloggbejegyzéshez? Ti nem furcsáljátok?

aarikka 2008.11.09. 13:18:14

A miénk olvassa... :)

anyahajó · http://anyahajo.blogspot.com 2008.11.09. 14:37:06

Gondolkodom egy ideje a Maslow-piramisos kommenten, és látok benne részigazságot, de azért azok a mondatok sem elfelejtendők, hogy Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, meg hogy Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.

Sns&sblty 2008.11.10. 10:08:41

converse: köszi a válaszod.
Soraidat olvasva eszebe jut, hogy arról ismernek meg benneteket az emberek, hogy tanítványai vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.
(A névértelmezésért bónusz-pont ;-)

TiKati:
a Te bölcsességeidet is jó volt olvasni, köszönöm!
Nagyon mély igazság rejlik benne.

jama 2008.11.10. 19:19:59

Néha az az érzésem, hogy a lelkiGYAKORLAT éppen akkor kezdődik, amikor hazaindul valaki. Mert nagyon szép elméletek születhetnek a csendben, vagy erőt meríthet egy-egy előadásból, megérintheti egy szép gondolat: de saját helyén, kapcsolataiban - kapcsolódásaiban fog ez gyakorlattá válni.

coffee 2008.11.10. 21:03:01

Teljesen kívülállóként: Korizoli, és mindannyian, akiket érint ez a kérdés, akár vezetőként, akár vezetettként: hogy működik a jó és a rossz - a kegyelem és a lelki élmények "provokálása" - megkülönböztetése? Mi a "hitelesség" bizonyítéka? Bocs, ha nagyon off voltam.
c.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2008.11.10. 22:13:15

Korizoli: engem is érdekel coffee kérdése. Mi a hitelesség bizonyítéka? (Mármint, nem utólag, hanem KÖZBEN?)

coffee 2008.11.11. 08:49:50

Utólag is - közben is.
Amikor azt hinné az ember, hogy amit átélt egy lelkigyakorlat során, az az élő valóság, de aztán jön az elbizonytalanodás, a "racionális magyarázatok"...

korizoli 2008.11.11. 17:18:13

Kedves Mindenki!
Napokig nem tudtam ránézni a blogra, mert egyéb feladataim voltak. Igazán meglepett ez a sok és igen mély hozzászólás. Nagyon épülök rajtatok, kedves anyukák!!! Csomó dolog felmerült bennem amit írnék de most nem tudom kifejteni. Nekem is vannak „gyerekeim" a kollégiumban, ahol ma a keresztény családos hivatásról fogunk beszélgetni és hamarosan indulnom kell hozzájuk. Majd ajánlom nekik ezt a blogot is :)

Néhány megjezgyzésre azért futja:

1. TiKati hozzászólásával teljesen egyetértek. Valahogy összefoglalja azt amit mondani akartam.

2. Az imában szükséges egy állandó figyelem, készenlét, hogy odafigyeljünk Istenre, egy olyan magatartás ami a Másikra figyel, rendelkezésére áll a Szeretett Személynek. Azt hiszem, hogy az a benső hozzáállás, amit egy kisgyermekes anyuka kifejleszt magában a gyermeke iránt az nem áll távol ettől. Sőt: amit eggyel a legkisebbek közül tettetek azt velem tettétek-mondja Jézus.

3. Lelkiéletben a lelkiségünk formája a hivatásunkkal kell összhangban legyen. Számomra ez az egyik kritériuma a lelkigyakorlatos folyamat hitelességének. Jézus gondolatai ide is érvényesek: Nem az aki azt mondja Uram Uram… hanem aki teljesíti az Atya akaratát –az találja meg az Isten országát. Azaz, hogy az imaélet és a valós élet között van-e kapcsolat, az imádságból a világba térek-e vissza megerősödve, új lendülettel, vagy az ima pusztán egy menekülés a való világból egyfajta spirituális nirvánába.

4. Meditációs vasárnapok vannak a Manrézában és a Párbeszéd házában is van egy Csendélet csoport és a KÉK csoportok is szervezenek meditációkat. Szóval van arra lehetőség, hogy rövidebb időszakra is el lehessen vonulni kicsit.

5. Érdemes lenne gondolkodni azon, hogy hogyan segítsük megtalálni Istent a pelenkák között… Szóval egy igazi anyuka lelkiség kidolgozása még rátok vár.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2008.11.11. 18:12:17

Ok, feladtam :-(

Ajánlanám, Korizoli, hogy hosszú hónapokig minden áldott nap törődj ugyanannak az embernek testi-lelki igényeivel, abban a tudatban, hogy totál neked van kiszolgáltatva. Kelj fel éjszaka háromszor és rózsafüzérezz magadban félórákat amíg szoptatsz, sírást csendesítesz, pelenkát cserélsz, babával sétálgatsz. Ne legyen felnőtt beszélgetőtársad hétszámra a szobatársadon kívül, akit csak reggel látsz fél órára és este egy másik órára. Ne tudd soha, hogy megszakítás nélkül végig tudod-e enni az ebédedet, végig tudod-e olvasni a napi evangéliumot. Hétszámra ne juss el misére. Közben, épp ezért, legyen imádság minden, amit csinálsz és ez látsszon is meg a gyerek életvidám arcán. Legyél eközben boldog, olyan boldog, mint itt szerintem mindenki, mert ez az egész tényleg csodálatos, a pelenkák és minden közt is. Csak vágyjál a csendre, ami nincs - és aludj bele, amikor néha megadatik.

Amikor pedig TÉNYLEG vágysz már a csendre, mondjuk egy hétvége erejéig, akkor kapd meg másoktól, hogy tulajdonképpen csak a valóság elől menekülsz a spiritualitásba és ki kellene dolgoznod, hogyan éld meg a lelkiségedet abban amiben vagy.

****

Amikor te szerzetesként elmész lelkigyakorlatozni, akkor vajon úgy érzed, hogy most az életed valósága elől menekülsz? Hát ugye nem abban kéne megélned a lelkiségedet amiben vagy, nap mint nap?

És ugye hogy megteszed, vagy legalábbis nagyon-nagyon igyekszel megélni; hiszen anélkül nem is lehet hitelesen emberekkel törődni, tök mindegy, hogy a kisbabád az, vagy a hivatáskeresőd, vagy a rendtársad - ÉS mégis elmész időnként egy pár napra a csendbe? Mert bármi az, amit mindig-mindig csinálsz, mégha szemlélődve és odaadással is, néha igényelsz egy kis változatosságot... ha úgy tetszik, "feltöltődést". Olyankor a valóság elől menekülsz? Olyankor szívesen hallgatnál egy olyan választ, hogy csináld még jobban, amit már amúgyis a képességeidhez mérten a lehető legjobban csinálsz és ne akarj "feltöltődni", vagy töltődj a munkádból?

Nagyon, nagyon csalódott vagyok most; egy ideig szerintem nem is jövök vissza ide.

mammamusz 2008.11.11. 21:01:11

Maradj Felicitasz! Eddig csak olvasgattalak titeket, nem volt erőm beleszólni. Teljesen egyetértek veled, én is úgy gondolom, hogy aki a csendre, a saját magával való törődésre, elmélyülésre vágyik, az nem feltétlenül menekül. Lehet, hogy a családoddal, gyerekeddel jobban tudsz törődni, ha megadtad magadnak azt, amire vágysz. És nem tudom, miért elítélendő, ha valaki nem csak lopott pillanatokra, félig alva elmormolt imákra vágyik, hanem arra, hogy valóban elmlyülhessen a gondolatai között. Az a fura, hogy amíg az anyák nagyrésze teljesen természetesnek tartja azt, hogy neki JÁR a fodrász, a mozi, a barátnővel való találkozás, azért, hogy utána feltőltődve teljesíthessen otthon, addig itt majdnem megköveztek azért, mert vágysz egy napra, amikor úgy kerülhetsz közel Istenhez, hogy közben nem kell minden nyüszre abbahagynod a gondolkodást.

kiscsirke 2008.11.11. 21:19:59

Felicitasz,
szerintem is félreértesz valamit.
Azt látom, senki nem vitatja el a jogodat és lehetőségedet, hogy időnként elvonulj a csöndbe és rendezd a soraidat. Biztos, hogy akad "gyerekvigyázó", aki ezt lehetővé teszi ezt számodra.
De itt arról folyik a beszéd, hogy milyen jó lenne, ha a mindennapokban is legyen lehetőséged segítséget kapni.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2008.11.11. 22:33:01

Poszt:
"hogyan mélyül el a lelkigyakorlatozók személyes kapcsolata Istennel és ebből fakadóan, hogyan térhetnek vissza a mindennapi életbe immár más emberként."
Emlékeim szerint erről kezdtünk el beszélgetni, meg hogy hogyan igénye ez mindenkinek, még annak a sok szerencsétlennek (?) is, akiknek az ölébe van ragadva egy-két három hat év alatti kisgyerek.

Lehet, hogy nekem vannak szövegértési problémáim? Az én számomra az, hogy van lelki életem, nem egyenlő azzal, hogy akkor ezek szerint egyfolytában lelkigyakorlatozom. Az én fejemben egy olyasmi definíció van, mint ami a lelkigyakorlat.hu kezdőlapján - ebbe szocializálódtam bele, pont a jezsuiták közt, és a vágy (vagy ha úgy tetszik, "igény" ) is ettől lett bennem az, ami és olyan, amilyen.

Vagyis: vannak a "mindennapok", és van a "lgy", és aztán meg megint a "mindennapok", ahova visszahozzuk a lgy-n átformált önmagunkat, és ettől formálódnak a mindennapok is, egyre inkább Isten közelségéhez hasonlatossá. Csak intenzitás, az különbözik. A figyelem elmélyültsége, kizárólagossága, csendje, vagy amilyen szót akartok.

De aztán hirtelen ez lett a dologból: "Isten mindenhol jelen van, mosogatás, szoptatás közben is. Szerintem próbáljatok meg minél többet meríteni abból a helyzetből, amelyben jelenleg vagytok."

Ja, oké. Azt nem tudom, hol itt a "lelkigyakorlat", mert hiszen amúgy is ezt tesszük, mindenki a bármilyen munkájában, az orvos a betegeiben, a konyhásnéni az éhes vendégekben, a tanár a tanítványaiban, egyfolytában Isten jelenlétét kellene látnunk. Nem?

Miféle segítségről van itt szó? Elég naiv voltam komolyan venni korizoli visszakérdezését, "van köztünk olyan, aki a gyerekvigyázást meg tudná szervezni?" Én idealista, megörültem és elkezdtem utánanézni, mekkora valós igény lenne kisgyerekes családoktól egy 2-3napos lgy-ra, hány gyerek jönne a nem-reprezentatív mintámban, milyen korúak, mire lenne szükségünk, tudna-e a csecsemősnővér ismerősöm önkénteseket ajánlani gyerekvigyázni, érdekelne-e ez a dolog pszichológushallgatókat, ha közben a szemináriumi dolgozatukhuz játék közben feltűnés nélkül szórakozhatnának azzal, hogy milyen korú gyerekek hol tartanak tárgyállandóságból: szóval, hogy motiválttá tegyünk embereket arra, hogy vigyázzanak húsz hat év alattira olcsón vagy ingyen, és közben a gyerekek ne olyanok keze alatt legyenek, akik sose láttak még gyereket.

De mindegy, megyek vissza a fakanál mellé lelkigyakorlatozni, és a tejszínestárkonyos csirke illatában megtalálni az Urat.

Csak ez a családbarát papi retorika, ez ne volna... Vagy az egy másik poszt, ami erről szólt?

Bocsánat, nyilván az én hibám. Hiányzik egy lgy, tényleg hiányzik, és már majdnem elhittem, hogy van amit ez tényleg érdekel, és kicsit túl komolyan vettem a dolgot. Aztán mások meg nem, és most meg itt állok döbbenten és megsértődve. Nem durciból megyek most el egy kicsit, egyszerűen csak lehiggadni.

Különben is felébredt a gyerek, és megint neki van rám szüksége. Sziasztok.

aarikka 2008.11.12. 11:21:41

Én is elkezdtem rögtön utánakérdezni és találtam is olyanokat, akik ahogy meghallották a kérdést, hogy volna-e igényük, ha lehetne, kicsi gyerekkel lelkigyakra menni, felcsillanó szemmel mondták, hogy "Hát persze!". ÉS van, aki gondolkodik rajta, mert hirtelen érte a kérdés, eddig eszébe sem jutott, hogy gyerekkel lgy-ra...
De nekem is az jött át a fentiekből, hogy akinek gyereke van, az tegye félre az ilyen vágyait, míg meg nem nőnek. Ez van.
ÉS jó, hogy írtad a szerzeteseket, mert pont ez járt a fejemben, hogy olvassuk ugye a szentek életét, meg hogy ott is ez-az a hétköznapi munkában találta meg az Istent, meg egymásban, meg ahogy kell, de azért ott volt a szerzetesi keret, a szokásos lelki megmozdulásokkal.
És szerintem az sem hátrány, ha a gyerekek abba nőnek bele, hogy a szüleik bizonyos időközönként lelkigyak.-ra mennek és látják ennek hatását.
Kíváncsi leszek, lesz-e valami a szervezésből, drukkolok a jezsuitáknak a kihíváshoz, addig is imádkozzatok, hogy januárban eljussunk két gyerek mellett házas hétvégére, mert ha akkor nem jön össze (a városunkban lesz, nagyszülők vállalják a 2 és 3,5 éves gyerekünket, mi meg haza tudunk jönni fektetni, altatni, reggelizni) és márciusban megszületik a harmadik, akkor egy ideig esélyünk se lesz hárommal eljutni vmi lelki feltöltődésre a nyári táboron kívül.

korizoli 2008.11.13. 18:08:37

Kedves Felicititasz!

Azt hiszem sikerült kicsapnom a biztosítékot nálad, pedig nem állt szándékomban.
Szerintem, félreértettél.
1. . Amit a spirituális nirvánába való menekülésről írtam, nem fejtettem ki részletesen. Hozzászólásaitokból ítélve ez abszolút nem rátok vonatkozik. Arra utaltam, hogy létezik egyfajta vallásos fogyasztói magatartás, ami falja a lelkigyakorlatokat, anélkül ugyanakkor, hogy a hétköznapi életben nagyobb szolgálat jellemezné az illetőt. Úgy áll a dologhoz, mintha mindent ki kellene próbálnia, ami létezik. Valamiféle vallási kíváncsiság is vezethet valakit, mikor belevág egy lelkigyakorlatba és nem valódi Isten utáni szomjúság. Lelki élet is lehet pótcselekvés, ha nincsenek gyümölcsei a konkrét életünkben, a családban, egyházközségben, munkahelyen stb. ima és élet összefügg. A mindennapi élet, ami a lelkigyakorlat után jön az nem másodlagos. A világ, a hivatásunk az a hely, ahol naponta meg kell találnunk Istent, adott estben igen épp a pelenkák között. Persze igaz, hogy ahhoz, hogy Istent meg tudjam találni a mindennapokban szükséges, hogy időnként csendben legyek, visszavonuljak imádkozni, lelkigyakorlatozni. Teljesen érthető az erre való vágyad. Eszem ágában sem volt kétségbe vonni azt a vágyadat, hogy a gyermeknevelés mellett visszavonulj lelkigyakorlatozni időnként. Nem viccből kérdeztem az elején vissza, hogy van-e erre igény. Provokálni is akartam ezzel a kérdéssel, hogy aki ilyet akar az jelezze és aki segítene a gyerekvigyázásban az is jelezze. Voltak is, akik jelentkeztek. Érdemes lenne konkrétabbá tenni a dolgot. Jeligékkel nehéz lelkigyakorlatot szervezni. Írjatok emailt (kis logikával kitalálhatjátok a honlapunkról, hogy ki is a korizoli) és el lehetne kezdeni valamiféle szervezést, ebben szívesen segítek és közvetítek.
2. Ugyanakkor szükségét érzem aláhúzni azt is, hogy lelkiélet minősége nem a feltétlen a csendes pillanatok mennyiségével, a benső béke élményével arányos. Ti anyukák, amikor magatokat fáradtnak érzitek, kimerültnek az egész napos olykor éjjeles gyerekgondozásban, amikor belealusztok a szoptatás közben elsóhajtott üdvözlégyekben, amikor olyanyira vágytok egy nyugodt szentmisére, csendes lelkigyakorlatra. Szétszórtságot tapasztaltok és olykor elég távol érzitek magatokat Istentől. Mégsem vagytok távol Tőle. Sőt talán sokkal közelebb vagytok Hozzá, mint azok, akik hivatalból Mellette lehetnek, akiknek megvannak az imaidők keretei. Ti is szomjazzátok az Istent és Neki a szívetek folytonos vágya többet jelent, mintha napi X órát csendes meditációval töltenétek. (amit hangsúlyozok, fontos és hasznos, hogy időnként megtegyetek) Gyermekeitekben ott az Isten, aki a gondoskodásotokat szomjazza.

Ha feleségem nincs is, hogy nagyon mélyen értselek Benneteket de, van anyám, akinek – Általatok is - egyre jobban sejtem, hogy mi mindent köszönhetek.

egy hívő 2008.11.14. 10:36:15

Kedves Zoli,

számomra - kívülállóként tanulságos a fenti párbeszéd. Korábbiakban, a Helló ateisták bejegyzésben én is fel hívtam magunkra, ti. a nem térítendő, rendszeres templombajáró, hitéletét a hétköznapokban ( család, munkahely) is megélni próbáló, öntudatos keresztény gyermekeket nevelő - legalábbis azt megpróbáló - szülőkre a figyelmet.

Kicsit az az érzésem, hogy nem tudtok mit kezdeni velünk.

Pedig nagy az elvárás a keresztény szülők, a harmonikus családi élet iránt is, s ha sikerül néhány jó forrásból, mély keresztény gyökerekből táplált gyermeket az iskolapadba ültetni, annak hej de nagyon örül pedagógus, hitoktató, plébános egyaránt...

Egymásra vagyunk utalva, nem gondolod?

Hiteles keresztény személyeket kellene felmutatnunk gyermekeinknek, miután a pelenkás korszakukból kinőttek...bennünket szülőket pedig "életben" tartani lelkiekben ebben az őrült világban.

Nekem már nagyobbak a gyermekeim, és számtalanszor megkérdik, miért jó nekünk ezen a szűk, göröngyös úton, árral szemben úszva járni? Nem volna egyszerűbb beállni a sorba a többi mellé?
Nehéz őket eljuttatni addig a felismerésig, hogy persze, lehet Krisztus nélkül is élni, csak az a kérdés, vajon érdemes-e?

Kérlek próbáljatok kicsit ránk is figyelni és törődni velünk.

Mondjuk meghírdetni a blogozók körében egy nyilvános találkozót, lássuk, hányan jönnek el, mik a konkrét elvárások, miben tudunk egymás segítségére lenni...

Más:
az utolsó mondatod késztet arra, hogy megosszam veled: amikor a pappászentelési szertartásodon részt vettem, a padban ülve azon töprengtem, vajon milyen az a családi háttér, s milyen az az édesanya, akinek áldozatos hétköznapjai, s imái nyomán lám beérik egy gyümölcs, ti. Jézus Társasági szerzetessé válik a fia. Tudom, hogy a hivás az Úrtól jön, de legalább annyi kézzelfogható segítség a háttérből is.

(Lesz itt még több hivatás is, csak össze kéne fognunk)

korizoli 2008.11.25. 15:30:44

Néhány hír a szervezésről:
Szóltam egyik rendtársamnak, aki lelkigyakorlatos központot vezet és szívesen felkarolná a lelkigyakorlatok dolgát. A blogról eddig ketten jelentkeztek emailon, hogy segítenének a szervezésben. Ha még lennének mások is szívesen várom a jelentkezéseket és közvetítem a többiek felé.
Zoli

mamamusz 2008.12.05. 13:27:36

Most néztem meg a dobogókői lelkigyakorlatos ház oldalán,hogy jövő nyárra már be is van tervezve egy hétvégi lelkigyakorlat fiatal családok részére.

Köszönjük!

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2008.12.05. 14:56:26

Nocsak. Hetek óta nem néztem vissza ebbe a topikba - amikor megsértődöm, jobb távoznom, és ha magamhoz tértem, folytathatjuk - , meg is lepnek kissé a fejlemények. Zoli, köszi a válaszodat. Email megy, ha még mindig aktuális a kérés...

ester 2009.09.11. 12:29:18

Nem rég találtam rá a blogra, nagyon jó , hasznos , szép dolgokat olvasok . Megelégszem az olvasói poszttal , hogy mégis írásra ragadtattam magam, az azért van ,hogy kifejezzem , milyen szívet melengető volt számomra annak a bejegyzésnek részlete, hogy :

" Ti anyukák, amikor magatokat fáradtnak érzitek, kimerültnek az egész napos olykor éjjeles gyerekgondozásban, amikor belealusztok a szoptatás közben elsóhajtott üdvözlégyekben, amikor olyanyira vágytok egy nyugodt szentmisére, csendes lelkigyakorlatra."

Ez annyira mély lelkiség a megélőnek , a beleélőnek, annyira gyönyörű, alig találok rá szavakat.
Hát csak ennyit akartam . :)