Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Facebook

Címkék

boldogság (8) egyház (50) európa (8) ferencpápa (9) gondolat (9) gondolatébresztő (17) hit (21) ima (13) isten (19) jezsuita (11) jézus (10) katolikus (9) lelkiség (9) orbán (9) pápa (19) politika (25) szabadság (9) szeretet (12) társadalom (10) tudomány (11) vallás (13) vallások (10) Címkefelhő

Friss topikok

Adventi újjászületés

2008.12.03. 11:23 pacsy

Szeretnék egy eseményt megosztani az életemből. Nemrégiben „képzési napokon” voltunk, ami amolyan programszerű, másfél-kéthavonta esedékes, szokásos, „kötelező” találkozó a „fiatal dolgozó jezsuiták” számára. (Ha azt akarod, hogy majdnem negyven évesen is fiatalnak mondjanak, lépj be egy szerzetesrendbe :) Én mindig várom ezeket az alkalmakat. A rendtársakkal való találkozáson és a profi szupervízión túl ugyanis itt szoktam találkozni a lelki kísérőmmel is: rendszerint ő vezeti az egyik programot. Most azonban nem ő jött. Csalódás volt; nagy szükségét érezem már a vele való beszélgetésnek. Annyi embert hallgatok meg, olyan jól esik néha, ha csak rám figyelnek! Olykor iszonyúan vágyom rá, hogy magamról beszélhessek. Meg gyónnom is esedékes volt. Pár dolog régóta nyomasztott már; nem akartam tovább hurcolni. Az elmaradt találkozás miatt érzett csalódást persze túlélem: majd keresünk másik alkalmat! – ambuláns kezelés, nem akut krízis. :) Az adventi gyónást azonban semmiképpen sem akartam halogatni. Naptárba ugyan nem írtam (be szoktam pedig), de elhatároztam, hogy amint lehet, az első adandó alkalommal… Vágytam a megújulásra.

 

Rögtön hétfőn aztán úgy alakult, hogy előbb el tudtam jönni a munkahelyemről. Havazott Pesten, de elfordultam a Ferenciek tere felé: ott mindig van gyóntatás. Titkon kicsit reménykedtem azért, hogy zárva lesz a templom: 7 órakor talán már túl késő… (Mi tagadás, utálok szembenézni magammal.) Micsoda pech: az oldalajtó nyitva… Kis tábla irányít el, nehogy a sekrestyébe tévedjek. A gyóntató helységbe lépve éppen egyedül vagyok; senki sem várakozik. Bezzeg három gyóntatószékben is világosság van – szóval, nincs menekvés. Még kicsit leülök gyorsan, időt nyerni, összeszedni a gondolataimat. Aztán már nem halogathattam tovább – otthon várt a következő jezsuita közösségi program –, találomra belépek hát az egyikbe fülkébe. Nekem mindig nehéz azon a kis helyen letérdepelni (vannak hátrányai a 190 centiméter feletti testmagasságnak…), most meg még a táskát, és a hordozható számítógépet is el kellett helyezni. Szóval, épp’ csak letérdelek, mint a colostok, összehajtogatva, alig vam időm keresztet vetni, s már hallom is a síron túli hangot: „Mikor gyónt utoljára?”.

 

Nem szeretném elmesélni ami történt – a gyónási titoktartás kötelezettsége, mutatis mutandis, nemcsak a gyóntatót, de a gyónót is köti. Talán csak annyit, hogy NAGYON JÓL ESETT letenni a terheimet. Pedig az atya nem is kifejezetten a non-direktív rogersiánus elvek szerint vezette a beszélgetést… Mégis működött. A bennem ágaskodó szégyenérzet lassan elcsitult, felszállt, mint a hajnali köd rorátemise után, és – bár az atya nem mentegette a bűneimet – szavai egyszerre adtak világos eligazítást, és erőt az újrakezdéshez. Valahogy elhittem, sőt át is éltem a feloldozásban, hogy Isten megbocsát. Nem vagyok szentimentális alkat, de mintha szárnyaim lettek volna a hazáig veztő úton!

 

Papi életem tízegynehány éve alatt sokakat tanítottam már gyónni. Néhány fontos szempontot mindig igyekeztem ilyenkor hangsúlyozni: 1. A jó gyónáshoz nem az kell, hogy elég hosszú legyen a lista, vagy, hogy „minden benne legyen”. Bízvást megelégedhetek azzal, ami egy tisztességes lelkiismeretvizsgálat során eszembe jutott. (A skrupulizmus kerülendő.) 2. Azt is rendszeresen javasoltam már, hogy – ha nehéz „anyagot” találni a gyónáshoz (mert az „érvényességhez” bizony „matéria” kell ám!) – nem csak pozitíve kell vizsgálni az elkövetett bűnöket, hanem azt is érdemes megnézni, mit NEM tettem meg, mit mulasztottam el! Jó kis trükk: úgy könnyebben összejön az „anyag”… 3. Az is világos – mindig tudtam! –, hogy nem az teszi a jó gyónást, hogy mindig sikerül-e valami újat találnom: lehet „mindig ugyanazt” mondani, ismételni is… (Elég baj, hogy mi papok sokszor ma is úgy tanítjuk a „bánatimát”: „ígérem, hogy többé nem vétkezem, és a bűnt kerülöm…” – Ki igérhet ilyet felelősséggel?!) 4. Világos viszont, hogy rosszul gyónni nehéz: ahhoz direkt rosszakarat kell! Aki azonban akár csak kicsit is vágyakozik a jobb életre, az máris jól gyónt. Ezeket mind tudtam már. Egy dolgot azonban korábban nem tudtam ilyen bizonyossággal. Azt, hogy Isten váratlanul, BÁRKI ÁLTAL, a legváratlanabb helyzetekben is képes működni szentségei által – ha Ő úgy akarja. Képes engem megszabadítani. Egyedül Ő… Mert Ő az Úr.

 

Tudom, hogy vannak ellenpéldák is. Római tanulmányi éveim alatt számon tartottuk a Szent Péter Bazilikában azokat a gyóntatószékeket, amikbe véletlenül sem szabad betévedni, mert sokkal jobban földbe döngölve jön ki belőlük az ember, mint ahogy bement. Nemrég pedig, egy vidám vacsorán egy fiatal szerzetesnővér elmesélte idősebb rendtársamnak: mindig, mikor nála gyónt, 5 perc után a szomszéd fülkéből rendszeresen hallotta a jellegzetes hangot: Hgggrrrr, pjjjjüüüüü… Mert ilyen is van. :) Tudom, hogy minden lehet rutin – a legszentebb dolgokat is beleértve (szerelem, szentáldozás, gyónás). A magam részéről mégis zseniális intézménynek tartom a bűnbocsánat szentségét. Nagyon hiányozna, ha protestáns lennék. Számomra ugyanis (vártam kicsit ezzel a poszttal, hogy ellenőrizzem a hatást) tényleges újrakezdés - vígasztalás és élet, olykor pedig valódi, maradandó megújulás forrása. A Jézusban való újjászületésé (Jn 3,7). És nektek?

 

73 komment

Címkék: advent gyónás

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr69799438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2008.12.03. 17:19:04

Nekem mostanában megváltozott. Vagyis: egy ideje nincs ez a "szárnyalok utána". Többet érzek abból, hogy "mindig ugyanaz, legfeljebb más szavakkal vagy más szempontból". Időbe telik annak ellenére vigaszt találni benne, hogy előre tudom, hogy a következő is ugyanez lesz, legfeljebb ismét más szempontból. Még jó, hogy van aki figyel, esetleg odafentről is, és azt ígérte, hogy lesz egy még így se... :-) Újrakezdés, igen... még csak nem is abban a reményben, hogy "most majd másképp lesz" (ki vállalhatna ilyet felelősséggel? ;-)) hanem egyszerűen az élmény, hogy most megint tiszta lappal lehet elölről kezdeni, és próbálkozni mással vagy másképp, még ha a végeredmény ugyanaz is lesz. Csak az ember valahogy felszabadultabb és kreatívabb, ha időnként elölről kezdheti a próbálkozást.
(Megint nem sikerül rendesen megfogalmazni.)

puccini 2008.12.03. 21:31:19

Ti mennyire kötitek össze a lelkivezetést a gyónással? Van állandó gyóntatótok? (Atyák, tőletek is kérdezem!) Nekem ezek a problémáim mostanában. Sokszor hónapokig húzom el az időt a gyónással, mert jutok zöldágra. Azután kezdem előlről...(Pedig a gyónás sokat dob rajtam.)

relax 2008.12.03. 22:48:04

Nagyon köszi az írást Pacsy... Jól esik olvasni az Advent elején, lelkesít, elindít:) Az érzés ismerős, amikor egy beszélgetés vagy gyónás után megkönnyebbülök. Persze az még mindig kérdés, hogy mennyire száll az ember a gyónás hatásától vagy megszokta, hogy utána lehet szállni, és akkor repül:)
Ami puccinit illeti, nekem van lelkivezetőm, és valóban nagy előnyt jelent, hogy nem kell mindig a történetet elölről kezdenem:)

dormi 2008.12.03. 22:48:21

Jujj, de klassz! (Pacsynak köszönöm a történetet)
Eszembe juttatta azt, mikor az egyik elsőáldozásra készülő diákom véleménye padlóra küldött. Volt egy kislány az osztályban, aki sokszor volt a hajával elfoglalva, többször is fésülködött az órán, szebbnél-szebb csatok és hajpántok díszítették. A fiúk néha csúfolódtak vele („hercegnő, királykisasszony”stb, bár 3. osztályban ez életkori jelenség). A kislányt ez nem nagyon érdekelte, engem meg néha idegesített. Vajon mivel tehetném érdekesebbé a hittant, hogy ne fésülködjön?!
Szóval javában folyt az elsőáldozási felkészítés, már csak pár nap volt a szentgyónásig. Az egyik órán arról beszélgettünk,hogy akkor milyen is lehet ez a gyónás, mi történik akkor velünk, miért jó ez nekünk, mit gondolnak vagy várnak stb. Semmi válasz nem jött (nem csodállom, nem könnyű téma egy harmadikosnak). Teljesen el voltam keseredve, hogy mikor már évek óta erre készülünk és hónapok óta agyonbeszéltük a témát, erre az amúgy aktív osztályom, akiknek eddig mindenről volt gyerek-véleményük most csak néznek és akárhogyan csavartam a kérdést: semmi, zéró, nulla, pedagógiai befulladás, didaktikai csőd, tanári megsemmisülés stb. (Gyakorló tanárkollégáim biztosan ismerik az érzést. Az óra közben, élesben minden ilyen érzés intenzívebb.)
És akkor ez a kislány megmentette az órát és ezt mondta: tegnap édesanya mosta a hajamat, utána megszárítottuk és most azért ilyen fényes. Biztos az Isten is megmossa a lelkünket a samponjával.
Annyira tuti volt az egész szitu! A hosszú, szőke hajakról gyakran eszembe jut.
Innen üzenem meleg szívvel mindenkinek, aki tanár: néha menjen be tanítani annyi picurka alázattal az óráira, hogy lehet, hogy aznap a diákok tartják meg neki az órát és nem fordítva. Még a néha idegesítő gyerektől is van mit tanulni.
Sok örömet az Adventre!
(egy kis off: jó szívvel ajánlom elolvasásra, amit Fekete István ír az első gyónásáról)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2008.12.03. 22:52:33

Eléggé. Van. És ha muszáj, akkor a gyóntatóm / lelkivezetőm hiányában is rászánom magam néha a gyónásra, és olyankor csak veszek egy nagy levegőt és felsorolom ami eszembe jut - méghogy "nincs elég anyag, chö! ;-)) , de erre nem mindig vagyok képes. Évente egyszer, extrém szerencse esetén kétszer látom a lelkivezetőmet / gyóntatómat. Emellett még kb. kétszer össze tudom szedni magam és elmenni gyónni máshová, jellemzően ádventben és nagyböjtben. Teljesen más az ember állandó gyóntatójával szemtől szemben, mint valaki mással félig idegenül. Igazi gyóntatófülkében még sosem jártam életemben, és egyelőre nem is szeretnék, nekem a "szekrény" személytelensége tulajdonképpen félelmetes. Vagyis, nem vagyok egy kockáztató típus, és nem megyek be találomra egy gyóntatófülkébe: ne a saját káromon tudjam meg, hogy a hely már szerepel a helyben tanuló fiatal jezsuiták "véletlenül se" listáján. ;-)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2008.12.03. 22:55:02

(Ja: Puccininek ment a válasz, csak Dormi gyorsabb volt...)

kisfreud 2008.12.03. 23:28:04

"A magam részéről mégis zseniális intézménynek tartom a bűnbocsánat szentségét."

Én is! Tudjátok miért? Mert annyira ésszerűtlen és mégis működik.

Kicsit lélektan, de mégsem, mert nem mondhatok el mindent, és mégis jobban be tud találni, mint egy több órás beszélgetés egy ismerőssel.
Kicsit kegyelem teljes, de nem annyira, hogy az ember mindig szeressen menni.
Kicsit félelmetes is, de ha egyszer csak gyereknek képzelem magam, rögtön gyerek méretűvé válik a bűnöm is.
Kicsit néha meg is szoktam sértődni, mikor evidenciákból kioktatnak, de mire kijövök, be kell látnom, hogy azt kaptam, ami jár.

Én szeretem letenni a több hetes önmarcangolásokat, mikor végre a végére jutok a "feldolgozásnak" és mindig érzem, hogy megértettem a leckét.

És utána néha elképzelem magam fehér ruhában.
:-)

Bőregér 2008.12.04. 00:51:04

Mit szóltok hozzá,ha a gyóntató is azt mondja,hogy nem tud segíteni??? Vannak olyan lelki bélcsavarodások az életben amire nincs egy recept,hogy elmenjünk a patikába kiváltsuk,bekapjuk és kész. Azt mondja a gyóntató,hogy dolgozzon rajta.Vannak olyan dolgok az életben,hogy kijön az ember a gy.székből és azt mondja magában:Úr Isten most mit csináljak.Olyan tök egyedül vagyunk mint Jézus az olajfák hegyén.Lehet ,hogy évekig tart és nincs segítség,kiút.És ezt Ő akarja így!

mammamia 2008.12.04. 07:54:50

Sziasztok!

Jó volt olvasni a soraitokat! Mindig megtisztelve érzem magam, amikor valaki beavat az érzelemvilágába! Olyan jó volt látni, hogy nemcsak nekem jelent problémát a szekrény, és jót mosolyogtam a hasonlatokon ("épp’ csak letérdelek, mint a colostok", "felszállt, mint a hajnali köd rorátemise után") :) Pláne, így reggel küszködve a náthával, élmény veletek kezdeni a napot! :) Ami engem illet, van állandó lelkivezetőm, és havonta (min.) egyszer el is szoktam menni hozzá és gyónás után tényleg jó megkönnyebbülve kijönni tőle.
Dormi: szerintem is, nagyon klassz! :) ..és tényleg nem árt odafigyelni a kis királykisasszonyokra! :)

mama 2008.12.04. 12:16:41

Dorminak:
nagyon jó a hajmosásos eset.
Én a gyermekeimnek az ablakpucolással jövök.Felteszik a költői kérdést,mint friss felnőttek,hogy minek gyónni,hisz nem loptak,nem csaltak,nincs bünük.Erre azt szoktam mondani,hogy az ablakot sem dobáljuk sárral,mégis beporosodik,és Karácsonyra megmossuk,hogy tiszta legyen.

Lelkivezető,gyóntató kérdésre:akik nagyvárosban vannak,több lehetőségük van választani,vagy keresni a lelkivezetők,gyóntatók között.Nálunk, faluban a vélasztás a Jóistenre van bizva:azt válasszuk,akit Ő küld:)
Remélem,mindig lesz gyóntató és lelkivezető a faluban.

bölcsésztanár 2008.12.04. 13:24:08

Bőregér,
Ha azt mondja a gyóntató, hogy dolgozz rajta, akkor dolgozz rajta. Nem tudom, hogy milyen lelki olvasmányaid vannak, de nekem pl. Jálics atya könyvei mindig nagyon bejöttek, mert lényegretörőek és tudnak gyakorlati útmutatást adni. Szinte minden helyzetben.
Egyébként szerintem sokkal jobb, ha ilyet mond a gyóntató, mint ha feloldoz, egy Üdvözlégy, egy Miatyánk, azt menjél és többet ne vétkezzél.
Sajna ez velük, világiakkal nagyon gyakran megesik, ha épp nem a lelki vezetőnkél gyónunk, pedig nekünk is vannak lelki csavaraink, amiket látszólag nem tudunk kibogozni.
Én amikor megoldhatatlannak tűnő ellentmondásban éltem, gyorsan életformát váltottam. Van ilyen is. Egy gyónás volt a kiindulópontja.

Szentfazék 2008.12.04. 14:07:00

Kedves Pacsy és Mind!

Ez a "non direkt rogersi" nagyon tetszett! Jó téma! Nemrégiben egy ateista barátom "padlózott" le amikor kiderült rólam, hogy gyónni járok, pedig egész normálisnak látszottam(: Egyetértek kisfreuddal, nem racionális és mégis működik, azt pedig, hogy egy hely "szelleme" is be tud segíteni,viszont én tapasztaltam, lehet, hogy ez már babona, de van egy templom, ahol gyóntatótól függetlenül, vhogy jobban meg tudok nyílni.
Dormi! Külön köszi a hercegnős bejegyzésért, ugyanis nekem is van egy kicsi hercegnőm, aki szintén ilyen nemes egyszerűséggel viszonyul az elvont dolgokhoz és sokkal jobban érdeklik a tündérmesék. Múltkor ízlett neki az ebéd és így kiáltott fel, -anya ez az ebéd olyan jó, hogy ehhez meghívom Jézust! -és nekilátott még egyszer elmondani az imát.
Ha van valakinek ötlete gyónás témakörben, kicsiket illetően, megköszönöm, mert a fiam most lesz elsőáldozó és olyan nehéz átadni ezt a fajta tapasztalatot.
Ja, lelkivezető az kellene, de hát sok idő találni, a papunk nagyon elfoglalt, így marad az Élet maga : néha a gyerekeim, vagy a férjem,barátaim, akárki, akiben épp az Istenarcot meglelem.

szellő_lány 2008.12.04. 14:57:38

Érdekes ez a gyónás dolog... Nálam mindig változik, mint maga az élet. Van amikor azt a felszabadulást érzem amiről te is írtál pacsy, főleg, ha nagyobb súlyú dolgot teszek le...Máskor meg semmit sem, de a lényeg nem ezeken az érzéseken van, hanem az újrakezdés tényén. Nagyszerű érzés ez a tiszta lappal való újrakezdés, felszabadító, hogy amit letettem, az megbocsátódott, nem kell többet rágódni rajta, ott lehet hagyni, segít, hogy előre tekintsek és ne hátra. Hogy arra irányuljon a figyelmem amit tennem kell és ne arra amit kellett volna és nem tettem, vagy amit rosszul tettem... Egyfajta előrelendülést ad.
Függ a lakóhelytől is, hogy milyen gyakran és kinél. Amíg vidéken laktam, ritkábban és nehezebben ment... Főleg az volt nehéz, hogy ha nem értették amiről beszélek... Itt Bp.-en ez egyszerűbb, több a lehetőség. De a gyakorisága nemcsak a külső körülményektől függ, hanem a belsőktől is.
A tapasztalatom az, hogy ha gyakrabban (havonta, két hetente) megyek el gyónni akkor valahogy intenzívebb lesz a lelki életem is, finomabb leszek és sokkal hatékonyabban irtogathatom a konkolyaimat. Ha nagyon ritkán (volt erre is példa), két évente, akkor mintha megkövesednék, és abba a hibába esem, hogy bűntelennek látom magam, tehát valahogy a bűnre való érzékenységem oda lesz... Persze úgy gondolom, hogy nem a bűntelenségen van a lényeg, hanem a szeretetem mértékén. Csak ha érzékenyebb vagyok a konkolyaimra, akkor a szeretetem is hatékonyabb lesz, jobban látom hogyan lehetne jobban szeretni az Istent és a körülöttem élőket is.
Az állandó lelki vezető meg mindenképpen segítség... Ilyet találni kegyelem, de lehet kérni... Én nagyon sokat kértem és végül is megadatott.

Nikolett · http://obscurus.13wings.net 2008.12.04. 17:12:04

Nemrég találtam rá erre a blogra, és azóta rendszeres olvasója lettem. Nagyon érdekes, amiket írtok (bátorkodtam tegeződni annak ellenére, hogy magam csak 16 éves vagyok, de azt hiszem, így könnyebb beszélni a lelki dolgokról).
Nem születtem katolikus családba, igazából "hagyománykatolikus" az Édesanyám és a Nagymamám, mert megkereszteltek és hittanra járattak, de nekem úgy tűnik, mintha ezt csak valamiféle szokásból tennék, és ezért úgy is érzem, hogy nincs szilárdan jelen a családi életemben a katolikus eszmerendszer, mint gerinc, ezért ezt magam próbálom növesztgetni. Nem járunk templomba, nem imádkozunk együtt, vagyis nem igazán kapom meg otthon azt a lelki többletet, amire szükségem lenne.
Mikor felmerült a kérdés, hogy milyen gimnáziumba szeretnék járni, én egy kis habozás után a két nagyon jó hírű és erős intézmény helyett mégis inkább egy katolikus gimnáziumot jelöltem meg első helyen, ami nem annyira erős és neves, mint a másik két állami intézmény, de úgy éreztem, nekem katolikus körben kell tovább folytatnom tanulmányaimat, talán pont azért, hogy az otthoni lelkiséget pótoljam (ami talán azért sincs, mert szüleim elváltak).
Ez azt jelenti, hogy van heti két hittanórám, s ez a két óra a hetem mondhatni fénypontja, mert lelkileg rengeteget ad. Sok kérdésre kapok választ, és nem mellesleg egy nagyon jó ember és tanár tanítja.
Lassanként kezdem így megérteni a hitemet, és úgy érzem, hogy már megtaláltam azt az utat, amit követnem kell a jövőmet tekintve. Sok dolog van, amit, amióta ebbe a katolikus intézménybe járok, elfogadtam, ám van egy valami, amitől még mindig idegenkedek: és ez a gyónás.
Most, hogy végre rátértem a lényegre, el szeretném mondani miért. Igazából én nyitott vagyok erre a dologra, megértem, hogy ez egy szentség, és segít, mégis idegenkedem tőle olyan szinten, hogy ne gyónjak. Természetesen elsőáldozáskor és bérmáláskor gyóntam, de azóta nem járultam a gyóntatószékhez.
Amikor közel két éve bérmálkoztam, nagyon féltem a gyónástól. Nem féltem igazán, mármint nem voltak olyan bűneim, amiket igazán szégyelltem volna, mármint olyan hatalmas dolgok, amiket ne mertem volna elmondani az atyának. Igazából ez egy lámpaláz volt, hogy "jaj csak ne felejtsem el a szöveget". Tudtam, hogy a pap nem harapja majd le a fejemet, ha véletlenül átköltöm a gyónás szövegét. de ez a dolog emiatt az élmény miatt mégsem felszabadulásként, hanem egy kellemetlen procedúraként él bennem. Jó volt utána, nagyon jó volt, hogy letettem a bűneimet, otthagytam őket képszeletben, elmondtam a kiszabott Miatyánkmennyiséget (ami szövegének 14 évesen még nem éreztem a súlyát - de most már roppantul bölcs 16 éves vagyok, és figyelek az ilyesmire :-) ), és kimentem a templomból. Volt bennem egy olyan érzés, mintha újrakezdhetném, egyfajta felszabadultság, de mégsem volt az igazi.
Már fentebb említettem, hogy nem járok rendszeresen templomba, vagyis a község templomát, ahol élek, nem látogatom (szüleim válása miatt más helyre költöztünk, így ahol bérmáltam egy 15 km-re lévő város temploma, mivel általános iskolát nem váltottam, ott végezhettem el ezeket a dolgokat), ezért nincsen egyfajta lelki vezetőm, egy atya, akiben bizonyos szinten megbízom.
Templomot az iskola keretein belül látogatok, körülbelül másfél havonta van osztálymisénk, ahol Márfi Gyula érsek úr szokta tartani a misét, meg persze a nagyobb ünnepekkor bevonul az intézmény az iskolába (mostmár lelövöm a dolgot: Veszprémbe járok gimnáziumba).
Talán emiatt, de rászoktam arra, hogy barátaimmal, tanáraimmal vagyok misén, így az egyedül való templomba járásra nem tudom rávenni magam. Nem érezném úgy, hogy közösségben lennék, a lakhelyemen nem ismerek senkit, olyan lennék, mint aki idegen egy közösségben. Szüleim pedig nem jönnének velem misére, Édesapám nem hívő ember, édesanyám pedig nem az a "templomba járós" katolikus. Sajnos nem beszélgetünk annyit, hogy megtudjam, mit gondol a hitről igazán, de ezt a problémát majd orvosolom.
Szóval a problémám az: hogyan gyónjak? Tudom, ha rendszeresen gyónnék, tudnám a szöveget is. De nekem valahogy sokkal jobban esne egy beszélgetés a pappal. Leülni és elbeszélgetni, nem pedig térdepelni a sötétben és beszélni egy arctalan embernek, eldarálni a vétkeimet, majd pár Üdvözlégyet.
Szoktam imádkozni Istenhez, kérni bűneim bocsánatát - de tudom, ő úgyis érzi, ha megbántam azokat.
Nyilván éretlenségemből és tudatlanságomból fakad az, hogy nem értem a gyónást magát, nem érzem azt, hogy nekem miért lenne jó. Ebben szeretném a segítségeteket kérni. Remélem, nem gond, hogy kicsit terjengősen írtam, és kitértem minden apró momentumra, de úgy éreztem, így érthetőbb leszek.
Előre is köszönöm!

Nikolett · http://obscurus.13wings.net 2008.12.04. 17:18:04

Bocsánat a hibákért, a képszelet képzelet akart lenni, és nem "bevonul az intézmény az iskolába", hanem "bevonul az intézmény a bazilikába".

veritasop 2008.12.04. 21:48:51

Kedves Pacsy!

A szupervízor lehet ugyanaz, mint a lelkivezető? Vagy az szerzeteseknél ugyanaz? Vagy nem? Vagy az 2 különböző személy kell hogy legyen?
Köszi.

Bőregér 2008.12.04. 22:04:57

Kedves bölcsésztanár! Ismét köszönöm a gyors reakciót.Hogy "dolgozzak a témán" és a gyóntató sem tud jobbat" azt nem úgy értettem hogy ez egy negatív dolog és hogy " az olajfák hegyén vagyok piszok egyedül Jézussal" bocs. nem jut eszembe más hasonlat mint: Keresztes szt. János.Sokszor nem értettem amikor Jézus azt mondja "az én terhem édes az én terhem könnyű", csak Ker.szt. Jánossal tudom felfogni.Bocs.ez nem nagyképűség se nem vagyok misztikus,nyugi,még lebegni sem tudok csak pofázni,de az nem a szentség jele.
Valami olyasmit szerettem volna eldadogni,XXI.sz.-i hasonlattal amit Placid atya is mindenhol kukorékol,hogy mikor olyan egyedül volt mint egy kutya és emberileg, ésszel, Isten terveit sehogy sem tudta felfogni akkor mégis
ott volt valahol Ő az életében.
A Jálics ötletet meg kösz.ki fogom próbálni,testvéri szárnycsapkodással:Bőregér

pacsy 2008.12.04. 23:02:44

Kedves Veritasop (es Masok), szerintem a lelkivezetes es a gyonas elvileg - es gyakorlatilag is - elkulonitheto; jo lelkivezetovel nekem eleg evente nehanyszor talalkozni, gyonni viszont gyakrabban szeretek. De ez nekem is mindig kicsit valtozott is az idok soran. Nikolett, meghatott a torteneted. Ugy orulok, hogy ilyen hitoktatot talaltal. Szerintem erdemes volna megprobalnod talalni egy olyan papot, akiben megbizol, aki elott meg mersz nyilni. Az ilyet megerzi az ember. Es kerhetnel tole "beszelgetos-gyonasra" idopontot. En sem szeretnek a helyedben arctalan emberrel sotetben beszelgetni. Sok batorsagot - es kegyelmet - a probalkozashoz...

Shine 2008.12.05. 08:19:00

Sziasztok!
Tényleg olyan nagyszerű dolog a gyónásban az újrakezdés lehetősége! Gyónások előtt (és máskor is) gyakran eszembe jut az a jelenet, ahogyan a történetbeli atya hazavárja tékozló fiát. Elképzelem, ahogy ül mondjuk a tornácon és várakozó szívvel figyeli a látóhatárt. Jó tudni, hogy engem mindig ugyanígy "hazavárnak". És olyan jó megérkezni:)

Nikolett · http://obscurus.13wings.net 2008.12.05. 22:13:22

Pacsy: köszönöm, majd igyekszem :)

Szörny 2008.12.05. 23:00:49

Köszönöm ezt az írást. Meglepő és ugyanakkor megnyugtató volt azt olvasni, hogy egy jezsuitának is hasonló félelmei, szorongásai vannak a gyónással kapcsolatban, mint egy "mezei hívőnek". És nekem is van olyan tapasztalatom, hogy a gyónás egyszerűen csak "működik". És megint eszembe juttattad, hogy így Advent leljén ismét fel kellene hívjak egy bizonyos jezsuitát, hogy időpontot kérjek...

Bőregér 2008.12.05. 23:55:34

Kedves Nikolett és pacsy! Én pl. marhára kedvelem a gy.széket, nem szeretem, hogy egy szobában 100w-os vallatólámpáknál annyira a pofámba nézzenek mint a néhai Andrási u. 60-ban.
Úgy érzem abban a "fa szekrényben" magamat mintha a reklám- rohanó- harsogó világából egy csöndes, szigetre mennék és közben a pap személye is eltűnik,csak a tékozló fiú Atyja vár ott.
Mit gondoltok, a Tékoz. fiú hazatérésének pillanatában,mikor megölelték egymást ott volt a fél falu, meg 10 fotóriporter?
Én már gyóntam le föl sétálva az utcán egy jó pár évvel ezelőtt a Nagymarosi ifi. találkozón is.Annyira zavart mindig azt néztem nem bámulnak-e az emberek.Bocs lehet ,hogy kissé szentimentálisnak tűntem. /Naplemente..csönd:Bőregér/

a nagy inkvizítor 2008.12.06. 01:55:00

Ez a gyónás dolog a legnagyobb marhaság a világon. Kedves "fanatikus" katolikusok: eljárt az idő felette és felettetek. Ideje leszokni róla.
Olyan infantilisek vagytok, hogy azt képzelem: valakik valahol pelenkáznak benneteket.

kiscsirke 2008.12.06. 05:36:51

szervusz a nagy inkvizitor,
értem a reakciódat és köszi, hogy megírtad. Valóban furcsa így olvasni a gyónásról (az ilyen mély szentségi élmények a blogolás műfaji határait feszegetik).
De.
A gyónás valami nagyon mély, az emberbe épített vágyra, igényre ad választ.
Amíg a társadalom "normális" működésébe volt épülve a gyónás, addig voltak közös normáink, illetve nem virágzott a pszichológia-pszichiátria és az erre települt gyógyszer ágazat. Az emberek hasonlóan működtek, mint most (nem voltak jobbak), de tudták, ha valamin túlmentek. Nem másra hárították a felelősséget, hanem vették a maguk részét. Ezzel sanszot adtak az újrakezdésre. (Isten kegyelmi működését most nem is taglalnám.) Manapság virágzik a pszi-ipar, és megy a másikra kenegetés.
Szóval a magam részéről maradnék pelenkás...

Sebinorge 2008.12.06. 10:37:06

Sziasztok!

Nekem nagyon tetszett a bejegyzés!
Úgy érzem, noha nem vagyok szerzetes, hogy átéltem már ezt a helyzetet.
A gyónás nagyon felszabadító tud lenni, de a felkészülés, és a konkrét elhatározás, hogy akkor beállok a sorba, az nekem sem könnyű.
Mióta külföldön élek nekem az a problémám, hogy ragaszkodom a luxushoz, hogy magyarul gyónhassak, és emiatt elég ritkán sikerül, de azért meg lehet oldani. ;)

Sebinorge 2008.12.06. 10:39:12

Norvégia nem az a kifejezetten katolikus ország... :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.12.06. 12:10:29

a nagy inkvizítor 2008.12.06. 01:55:00

Savanyú a szőlő?

szpahi 2008.12.06. 14:57:57

Kedves nagy inkvizitor!


Köszönjük a kioktatást és a "bölcs" felvilágosítást! Hogy te mit képzelsz rólunk, az szerintem csak téged minősíthet. Én még nem láttam,hogy eljárt volna az idő fölöttem, pedig sokszor nézek felfelé. A rendszerváltás előtt is ilyen emberekre volt szükség, mint te, akik mindenkinek megmondták, hogy mi a jó és mi nem. De szerencsére az effajta gondolkodásmód fölött is jócskán eljárt már az idő!

Egy fanatikus katolikus

szpahi 2008.12.06. 15:04:27

Kedves pacsy!

Nagyon aktuális témát választottál!Örömmel olvastam az őszinte vallomásokat. Valahogy én is így vagyok vele: nehezen szánom rá magam a gyónásra, de mindig nagy örömmel tölt el a feloldozás. Ilyenkor úgy érzem, mintha újjászülettem volna.

pacsy 2008.12.06. 19:58:01

Kedves Spahi, nekem nem mindig jelent erzelmileg is ujjaszuletest - csak most volt (ujra) az. De ez nem is olyan fontos - mondogatom magamnak... Szia Inkvizitor, egyebkent mikor eloszor gyontattam villamoson, en is kicsit furan ereztem magam: nyilvanos pelenkazas :) Boreger, amugy a gyontatoszeket en is volt mar, hogy szerettem, mert nem esett volna jol szembenezni.

Bőregér 2008.12.06. 21:58:56

Kedves nagy inkvizitor! Azt hiszem,hogy te szabadkőműves vagy és most jól beleszartál ebbe a blogba.Na ide figyelj "A pokol kapui nem vesznek erőt rajta!" mármint az Egyházon, még 1789 óta sem. És nem azért mert gyarló emberekből áll,hanem mert felülről támogatják! Ez a "modern", "szabad-os","felvilágosult" világ is darabokra fog hullani már nem sok kell hozzá.Szerintem az a pelenkás,aki nem mer szembenézni őszintén önmagával és fél egy reverendába bújt szekrényben ülő embertől.Ez nem a tudat alattimból jött.
Viszlát kedves hitgyülis vagy miegyéb.

mama 2008.12.06. 23:44:05

Kedves Szentfazék!
A gyerekeknél a jelszó,mint a hadvezéreknél:
nem ELŐRE!, hanem UTÁNAM!!!!!!!!!!
Együtt mentünk gyónni,és megjegyeztem,hogy egymásnak meg kell bocsájtaniuk,nem szabad haragnak maradni a szivükben.
Minket az első gyónás előtt az atya figylmeztetett,hogy a szülőktől bocsánatot illik kérni,a gyerekkori engedetlenségek miatt.Nagyon féltem,hogy mi lesz,ha nem bocsájtanak meg..Mikor bocsánatot kértem,a szemük nagyon csillogott,és azt mondták,hogy megbocsájtanak,..

Sok sikert!!!

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2008.12.07. 03:29:13

"a szülőktől bocsánatot illik kérni,a gyerekkori engedetlenségek miatt." stb.

Ezt csak én olvasom egy kis viszolygással, vagy más is? ...

pacsy 2008.12.07. 09:57:39

Szia Bőregér, kicsit alacsony a másság-tűréshatárod; nem mondták még?! Engem speciel nem zavar az ellenvélemény: szabad másként látni. Szerintem nem kéne jó nagy cimkéket ragasztani másokra, mert az nekik sem használ, és csak az előítéleteket mutatja. A "penitencia" pedig részemről, hogy menj, és keress egy "szabadkőművest" vagy "hitgyülist", barátkozz meg vele, és beszélgessetek legalább egy órát. Hátha Te is tanulsz valamit. Vagy rossz ötlet?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.12.07. 10:43:00

Kedves Bőregér!
;-)
"fél egy reverendába bújt szekrényben ülő embertől"
Én annyira keleti vagyok, hogy alig tudok elképzelni egy reverendába bújt szekrényt. Az olyasmi, mintha álruhát öltene egy magánzsodos?

veritasop 2008.12.07. 13:34:58

Kedves Bőregér!

NE haragudj, hogy ennyire direktive leszek, de eddig olyan jó volt olvasni bejegyzéseidet, hozzászólásaidat. Azt írtad korábban, hogy szemlélődő szerzetes vagy. Tetszett, hogy rugalmas és sokoldalúnak ismertelek meg. Most azonban tényleg nagyobb hévvel reagáltál, mint ahogy azt lehetne. Persze, látod, ez is arra mutat, hogy mindannyian rászorulunk önvizsgálatra,legyünk hitgyülisek - ahogy azt írtad - vagy szerzetesek. Ez csak megerősíti azt , hogy a katolikusok szerinti "bűnbánat" is nem más, mint amit minden ember meg kellene hogy tegyen néha, azaz, hogy: amit mondok, teszek, gondolok, azzal mennyire bántalak meg Téged? A bűnbánat, lelkiismeretvizsgálat nem más, mint: megkérdezni önmagamtól minden nap, hogy amit tettem, gondoltam, éreztem a másik iránt akivel aznap találkoztam, az "jó" volt-e neki? (azért írtam "-be a jót, mert az igazi szeretet az sokszor fájhat is a másiknak vagy nekem, de növekedhetünk is tőle). És mielőtt a másik érzéseit és gondolatait megkritizálnánk előbb szerencsés lenne magunkat megvizsgálni, hogy nem nagyobbak-e bennünk az indulatok, kritikák a másikénál. Sokszor, nem indig, de sokszor nagyobbak. Akkor viszont érdemes egy pár percre megállni, és utána reagálni ha lehet. Remélem nem bántottalak meg azzal, amit írtam. Velem sokszor előfordult és fordul ez ma is. Erre egy igen közel álló barátom mutatott rá, és azóta próbálok én is jobban erre odafigyelni.

szpahi 2008.12.07. 15:48:44

Kedves pacsy és veritastop!

Annyiban én bőregér pártjára állnék, hogy itt (l. nagy inkvizitor féle bejegyzés) nem egyszerűen egy másfajta vélemény kinyilvánításáról volt szó, hanem személyeskedő, lekezelő megjegyzésekről és utasításokról (vö. "a gyónás dolog a legnagyobb marhaság" "eljárt az idő felette és felettetek." "Ideje leszokni róla. ") Személy szerint engem sem zavar az ellenvélemény, pacsyt idézve: "szabad másként látni.", de azt sem csodálom, hogy a tiszteletlen hang egy vitában hasonló indulatos válaszokat szül (amit egyébként nem tartok egy pozitív dolognak, de én is nehezen tudtam leküzdeni indulataimat, amikor a fent nevezett megjegyzésre reagálni próbáltam).

Kajla 2008.12.07. 19:27:09

Kedves Felicitasz:

„"a szülőktől bocsánatot illik kérni,a gyerekkori engedetlenségek miatt." stb.

Ezt csak én olvasom egy kis viszolygással, vagy más is? ...”

Ha már kérdezed: én is.

Shine 2008.12.07. 20:28:06

Mama:
"nem ELŐRE!, hanem UTÁNAM!!!!!!!!!! Ez nagyon tetszik, ha majd eljön az ideje, remélem, nálunk is segíteni fogja a gyerekeket.
"...nem szabad haragnak maradni a szivükben."
Erről azt gondolom, hogy jó, ha ezt nem pusztán egy ún. "tilos" kategóriába próbáljuk beletuszkolni - hiszen a haragról, mint érzésről nem igazán tehetünk -, hanem érdemes megtanítani a gyerekeket (és önmagunkat) arra, hogy hogyan lehet gyógyítani az egymáson ejtett sebeket.

Szerintem olyan jó lenne, ha a kis és nagy inkvizítorokkal folytatott párbeszédet sikerülne megfelelő mederbe terelni ill.ott tartani.
Gondolom, nem az a blog célja, hogy bárkit is kirekesszen. Más kérdés, hogy mindenkinek jobban esik, ha kicsit figyelmesebben mondanak véleményt számára fontos dologról. (De ez magamnak is szól úgy általában.)

Shine 2008.12.07. 21:16:44

Pacsy:
"Vagy rossz ötlet?"
Szerintem jó ötlet. Nekem a múlt héten - nem penitenciából kifolyólag ;-) - volt benne részem.
Igen, lehet egymástól tanulni. Csak nem árt, ha félretesszük az előregyártott lelki szemüvegeinket, amelyeken keresztül olyan furán egyformának (netán torznak) tűnik mindenki, aki más irányból próbál közelíteni az Igazság felé.

Szentfazék 2008.12.07. 22:23:53

Kedves Mama,
köszönöm a bátorítást, igen azt hiszem a gyerekneveléshez legalább akkora bátorság kell, mint egy hadvezérnek a katonák vezetéséhez. Csak az a gond, és emiatt nem vagyok vmi túl bátor,hogy sok mindenben nagyon nem szeretném, hogy utánam jöjjenek, mert nem éppen katolikus módon éltem mindig az életem. A gyóntatószék, persze jól jött akkor is, de a feloldozásra várnom kellett egy keveset ...Az Isten szerencsére így sem feledkezett meg rólam és ez az, amit el tudok nekik mondani.

A nagy inkvizítor egyébként szerintem is provokált, ezért bőregér diagnózisa pontos csak a válasz volt túl radikális. (de legalább őszinte.)
Egyébként más idők járnak már az egyházban -kedves inkvizítor- Dosztojevszij írása óta, de a gyónás mégsem ment ki a divatból, talán mert "működik".

kiscsirke 2008.12.07. 22:50:01

Sziasztok,
szerintem a nagy inkvizitor nem provokált, hanem őszintén véleményt nyilvánított.
Nem tudom, hogy ti hol mozogtok (katolikus "gettó" határait el merintek-e hagyni vagy nem), de a sima "profán" világban pont úgy gondolkodnak a katolikusokról, ahogyan ezt a nagy inkizitor bemutatta.

Nekem az ilyen visszajelzések mindig esély adnak a tanulásra, hiszen a mi "furcsa" szavainkat egy kívülálló nem nagyon érti. Mindenféle párbeszéd helyzetben nagyon kell ügyelni rá, hogy a másik fél megértési horizontjának megfelelő módon próbáljam elmondani az "üzenetet", különben beáll a front és rögtön megkapjuk a címkét (jobb esetben kézlegyintést).

Shine 2008.12.08. 08:16:20

Kedves Szentfazék,
azt hiszem, értem a gyerekek miatti aggodalmadat, de az is eszembe jut a soraidról (meg a saját, kb.15 évvel ezelőtti dolgaimról), hogy az akkori lázadások talán még értékesebbé teszik az Istennek immár szabadon és igazi örömmel kimondott igenünket.
(csak addig ugye szegény szülők...)

"Az Isten szerencsére így sem feledkezett meg rólam és ez az, amit el tudok nekik mondani." Azt hiszem, ez, mint útravaló, nagyon sokat jelenthet adott esetben, jó, hogy felhívtad rá a figyelmet.

Kiscsirke, köszi az építő sorokat.

Szentfazék 2008.12.08. 10:58:22

Shine kedves vagy, úgy látom Te vagy a blog lelki anyja!
Sajnos kicsit off vittük a témát, de annyit még szeretnék Kiscsirkének mondani, hogy fontos a különbségtétel és a provokációt meg lehet különböztetni az érdeklődéstől. Látod most is elvitte a témát és van, amikor tényleg csak ennyi a cél. Legyünk okosak, mint a kígyók és nem csak szelídek, mint a galambok.
Az, hogy valakiről látom, hogy provokált azzal még nem minősítettem őt, az csak egy ténymegállapítás. Lehetőség arra, hogy a valódi dolgokról beszéljünk, pl. arról, hogy miért provokál.

Szeretettel,fazék.

veritasop 2008.12.08. 11:11:46

Kedves nagy inkvizitor!

Te szoktál megbántani másokat? Persze nem akarattal, hanem véletlenül, mert ideges vagy, vagy mert már előtte vaki felhúzott, és a hozzád legközelebb állóba mégis belerúgsz. Vagy volt-e már úgy, hogy téged rúgtak meg, véletlenül, és semmi közöd nem volt az úgyhőz? Ilyenkor mit szoktál tenni? Őszintén mit érzel? Mi van benned?

kiscsirke 2008.12.08. 12:40:46

Szentfazék,

Ez a további dolog arról szól, hogy mennyire nem bírjuk mi, katolikusok a más véleményt. Ha burkoltabb lett volna, akkor más miatt nem fogadnánk el ("miért szól bele a mi dolgunkba egy kívülálló", stb... a kifogásokkal tele van a padlás).

A magam részéről úgy értékelem az inkvizitort, hogy lám, megmozgatta a téma és a maga módján elmondta róla, mi a véleménye. Itt lett volna a nagy lehetőség párbeszédbe kerülni vele, de mi mit tettünk: azonnal kirekesztettük.

Eszembe jut egy tudomány, apologetika, épp az ilyen jellegű párbeszédekkel (hitvédelem) foglalkozik. Hogyan lehet úgy védeni a hitet, hogy közben ne tapossuk le a partnert, hanem maradjon egy párbeszéd.

Szentfazék 2008.12.08. 14:30:29

Kiscsirke,

"Ha burkoltabb lett volna, akkor más miatt nem fogadnánk el"
No, ebben nem egyezik a véleményünk. 10 éve élek párbeszédben a felekezeten kívüli férjemmel, a párbeszéd alapja mindig a másik tiszteletben tartása.
Az ő oldaláról is.
Gyónás témakörben a férjem egyébként azon akadt ki, hogy a fiam hittantanára a fogmosás kihagyását bűnnek nevezte. A férjem szerint egy 9 éves gyerek még nem tud mit meggyónni és szerinte belesulykoljuk a gyerekeinkbe a bűntudatot. Mindenesetre engem gondolkodásra késztetett...

kiscsirke 2008.12.08. 14:56:50

No, Szentfazék, ebben a fogmosásos dologban egyet értünk. Nagyon nagy felelőssége van azoknak, akik gyerekkel foglalkoznak, hogy mit és hogyan súlykol beléjük.
Próbálok saját példát is hozni. Például épp mostanában vettem észre, hogy Anyám az 5 éves unokájának olyanokat mondogat, hogy mindig jónak kell lenni, mert Isten szeme mindent lát és megbüntet, ha nem leszel jó. Amikor -négyszemközt- kérdőre vontam, meg volt lepődve, hogy ilyet mondani miért baj, hiszen neki is ezt mondták, amikor kicsi volt...
Láttam már cikkeket a kettős nevelésről (hitre és hit ellen nevelik a gyereket mondjuk elvált szülők, de érdemes lenne foglalkozni a hiten belüli "többes neveléssel"--eltérő Istenképpel rendeklezők eltérőt mondanak--szerencsétlen gyerkőc meg próbálja összerakni....).

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2008.12.08. 16:28:37

"érdemes lenne foglalkozni a hiten belüli "többes neveléssel"--eltérő Istenképpel rendeklezők eltérőt mondanak--szerencsétlen gyerkőc meg próbálja összerakni...."

Meg a szerencsétlen felnőtt, ugyanígy. Nem kell ahhoz gyereknek lenni, hogy egy-egy lelkiismereti stb. kérdésben azzal szembesüljünk, hogy gyóntatószékről gyóntatószékre változik "Isten" álláspontja, és aki épp vergődik, az meg ebből sehogysem tudja a világképét (újra) összerakni. Aztán jobb híján egymással vitázunk azon, hogy bűn-e eljegyzés előtt csókolózni vagy esküvő előtt a jegyesem lakásában aludni, vagy rendszeresen szombati előesti misére járni ha amúgy a vasárnap volna az egyetlen nap, amikor kialhatom magam, vagy bűn-e az egyházról nyilvánosan kritikát megfogalmazni, Isten iránt haragot érezni, vasárnap házimunkát végezni, satöbbi, satöbbi, satöbbi. Én többek közt azért szeretem a blogot olvansi, mert sokszor több poszt szól ugyanannak a problémának különféle megközelítéseiről, pláne a kommentekkel együttvéve. A hitbeli / lelkiismereti nevelés kapcsán pl. megint elgondolkodom ezen a "papok hatalma" kérdéskörön. Állíthatjuk azt, hogy "nem náluk van a bölcsek köve" és nincs "hatalmuk" fölöttünk hívek fölött, de ha közben számontartjuk, hogy mely gyóntatószékekből nem esik jól "földbe döngölve" távozni, akkor ez mégiscsak azt jelenti, hogy földbe döngölhetők vagyunk. Árnyalatkérdés, hogy a fogmosás vagy a vasárnapra maradó mosnivaló a téma, valakiknek a kezébe hatalmat adunk, hogy adott esetben földbe döngölhessenek bennünket.

Egyfolytában az "intézményi keretből adódó funkcionáriusi hatalom" fogalmán gondolkodom, már hetek óta, és hogy miért zavar engem az analógia a tanárokkal meg az orvosokkal meg stb. Most épp ott tartok a gondolkodásban, hogy a többi intézmény nem állítja, hogy neki mindenre van válasza. Se orvostudomány, se pedagógia, se semmi nem fogja azt állítani, hogy a szent tudomány nevében neki minden kérdésre van egy egyértelmű enciklikája, és ha valaki nem ezt gondolja, csinálja, tanítja, vagy nem így, akkor az önmagát zárja ki ebből vagy abból. Az egyház pedig nem ilyen. Vagyis: bárhogy áltatjuk magunkat, minden kérdésre van valami intézményi válasz (tévedhetetlen, vagy minimum szigorú hagnvételű enciklika), és a végső érv, az "Isten nevében" (... "földi helytartója", "Szentlélek sugallatára", és egyéb parafrázisok) meglehetősen támadhatatlanul hangzik. Vagyis: ha egy intézmény mögött Isten áll, akkor a benne megjelenő hatalom egy részét legalábbis (okkal vagy ok nélkül) Istennek fogjuk tulajdonítani.
Aztán ha gyóntatószékről gyóntatószékre eltér az álláspont valamiről, akkor ezt adjuk tovább a gyerekeinknek is. Engem nem neveltek vallásosan. És én ennek inkább örülök mint nem - és most eléggé meg vagyok akadva, hogy mihez kezdjek a saját fiammal.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.12.08. 21:33:55

Hát azér' az orvosok, főleg a korosabb középszerű orvosok között még mindig teljesen hétköznapi a "fehérköpenyes isten" mítosza, és laikusok előtt nemcsak a saját szakterületükről, sőt nem is csak az orvos- és egészségtudományról tesznek megkérdőjelezhetetlen kinyilatkoztatásokat, hanem az élet bármilyen lényegi kérdéséről is. De az vesse rájuk az első követ, aki - ha hibázik, vagy csak szakszerűen ugyan, de máshogy dönt - emberek egészségét, életét teheti tönkre. Embertelen teher.

A pedagógia és az igazi pedagógusok pár évtizede még tényleg (szinte) "mindent" tudtak. Aztán a tudomány robbanásszerű fejlődése együtt járt a polihisztorok kihalásával. A tudományokból már nincs, aki tantárgyakat alkotna, és a pedagóguspálya "prostituálódott", társadalmi megbecsültsége az elnőiesedéssel együtt sülyedt el. És ért is hozzá már szinte mindenki, mint a focihoz meg a szexhez.

A többi tudományra sem teljesen igaz hazán belül a megállapításod: elég, ha az MTA tabuira gondolunk (monogénes finnugor-eredetisten stb.), vagy arra, hogy a tényleg eredeti tudományos gondolatokat, tehetséges kutatókat itt oly gyakran a sárba tapossák, külföldön meg örülnek nekik. Pedig az MTA őskövületei mögött nem olyan nagyon áll Isten... Szerintem.

bölcsésztanár 2008.12.08. 22:09:26

"És ért is hozzá már szinte mindenki, mint a focihoz meg a szexhez."

Kitalátor, ezen jót mosolyogtam, tényleg ez van. Némely szülő mintha továbbképzést szeretne tartani nekem este 1/2 6 és 8 között, félévente kétszer. A fémöntő apuka is meg a top manager anyuka is. Miért nem jönnek ők tanítani a félrenevelt vagy sehogyse nevelt gyerekeiket?
Bocs, de ezt most muszáj volt.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2008.12.08. 23:14:37

Nem szeretném, ha elbeszélnénk egymás mellett. Vagyis: amit én mondok, abban nem arról van szó, hogy "bizonyos esetekben bizonyos emberek bizonyos dolgokat így vagy úgy gondolnak", hanem arról, hogy az egyház egésze Istenre helyezi alapjait és ebből származtatja az intézményes hatalmát, és ez sugárzódik rá (okkal vagy ok nélkül) a papokra, az orvostudomány, oktatás stb. stb. pedig nem élhet ilyen Istentől származtatott ab ovo hatalommal. Ebből a tételből indultam ki, és egyáltalán nem arról szeretnék vitázni, hogy önteltségi vagy szaktudományos alapon kik miről tesznek sommás kijelentéseket (= természetesen igazad van, csak szerintem ez az érv nem válasz a gondolataimra).

Bőregér 2008.12.08. 23:15:48

Kedves nagy inkvizitortól és a többiektől is bocsánatot kérek ha túl erős és hirtelen voltam a megfogalmazásban.A kérdés ill. hozzászólás formáját,megfogalmazását igen provokativnak és lenézőnek tartottam.Egyébként tele van a hócipőm a következő dolgokkal: Akármilyen vallású vagy nem hívő akár mit mondhat,tehet, senki sem ütközik meg rajta,ill.a mai világban nincs semmi következménye.Ha egy hívő kat. mond csinál valamit a nem hívők,vagy más valláshoz tartozók akik állítólag nem hisznek Istenben és nem ismerik a vallásunkat rögtön betéve tudják a bűnök listáját,hogy mit nem szabad egy kat.-nak mondania,elkövetnie.Mélyen tisztelem és becsülöm,a zsidó,vagy a moszlim vallást,de ha nekik sokkal kisebb dolgokat megkérdőjelezünk mondunk írunk ilyen stílusban akkor rasszizmussal,holokauszttal,lefejezéssel,meg terrorizmussal reagálnak.Bocs. még egyszer! nagyon ki vannak úgy látszik az idegeim,de a keresztényeket lehet kiröhögni,gyalázni,csak úgy öldösni az utcán,elüldözni a saját földjükről,másodrangú állampolgároknak tekinteni stb.Tudom Jézus is megmondta,hogy nem lesz rózsás az életünk,de a gyalázást öldöklést csak szépen szó nélkül hagyjuk,mert Jézus is megmondta.Bocs ezt mind nem a nagy inkvizítorra fogom,csak az ő megfogalmazása belőlem ezt váltotta ki.Én nem az ökumené meg a párbeszéd ellen vagyok,de ezt már bíborostól és egyéb egyházi személyektől is hallottam: Helyes és szép volt hogy II.János Pál PP. mindenért bocsánatot kért,ez rendben is lenne,de a túl sok hajlongás arra bátorít egyeseket ill. csoportokat hogy csak nyugodtan rugjanak belénk,mert hát ez a mi vallásunk a szeretet vallása.Egy neves Bp.-i plébános mondta nem régen, szép- szép a párbeszéd de úgy veszi észre ha mi három lépést megyünk előre ők kettőt hátra.Tudom szt.Pál is mondja,látványossága lettünk a világnak,és a "szemetje" stb.stb. meg,hogy ha minket üldöznek áldást mondunk stb.stb. de az előző gondolatmeneteket több egyhi.világi személytől is hallottam.Egyébként az Inkvizítort szeretem,csak a megfogalmazás akasztott ki.Olyan ex catedra volt. Szerintem nem ez a párbeszéd.Nekem van több nem hívő jó barátom de ők kérdezni szoktak és nem kijelenteni.Lehet hogy túl öreg vagyok a blogozáshoz.Kösz és bocs.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.12.09. 00:05:50

Felicitasz!

Azt az "egyszerű" kettős neveléses korszakot én biz' visszasírom. Akkor ugyanis meg lehetett tapasztalni, hogy ha mást mond a család, mint az iskola, és a család, a szülők, nagyszülők állítása egybeesik a templomban/hittanórán/gyónás vagy beszélgetés közben hallottakkal, akkor az iskola és a média hazudik. Volt ki és mi ellen értelmesen lázadni.

Ma viszont, ha erélyesebben szólítjuk meg gyermekeinket, akkor könnyen ellenünk, és az általunk "erőltetett" eszmék, intézmények ellen lázadhatnak.
Amíg nem volt gyerekem, meg amíg kicsik voltak, én is tudtam, mit kell tennem. Ma már viszont csak próbálok példát mutatni (mindig az veszik észre, amit nem szeretnék), és imádkozok. Állítólag az működik, csak kitartónak kell lenni, mint Szent Ágoston anyxjának.

Shine 2008.12.09. 08:22:32

"mindig az(t) veszik észre, amit nem szeretnék" ;-)))
-de azt a lakás túlsó végéből is :)
Kedves Szentfazék: még jó, hogy ismerem a humorod :)
Felicitasz:
"bárhogy áltatjuk magunkat, minden kérdésre van valami intézményi válasz"
Én valami olyasmit érzek emögött, hogy életünk valamennyi területén, ilyen-olyan gyakorisággal, döntéseket kell hoznunk. Azok pedig lehetnek Isten szíve szerintiek vagy olyanok, amelyek eltávolítanak Tőle. Ezért szerintem mégiscsak jó, hogy az egyház adott fontos kérdésben megfogalmazza az álláspontját, főként, ha a Lélek vezetésére bízza magát ebben.
És jó lenne, ha mi is ezt tennénk a vasárnapra maradó mosás vagy más hasonló kérdésekben.
Felmerül bennem a kérdés, mennyire szoktunk mondjuk gyónás címen apró-cseprő dolgokkal is a paphoz fordulni: mondja meg ő, mi a frankó, aztán netán felháborodni, hogy mindenbe beleszólnak.
Kedves Atyák, szoktunk ilyesmivel nyomasztani Benneteket?

Shine 2008.12.09. 08:50:58

Kedves Bőregér!
Szerintem olyan jó, hogy Isten ilyen szabadsággal ajándékozott meg bennünket. Te is egészen szabadon eldöntheted, hogy magadra veszed-e Inkvizítor (valós vagy szondázás címen megfogalmazott) jelzőit vagy sem. Ja, és korra "nem ér" ám hivatkozni :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.12.09. 09:49:59

Shine !
Nem én vagyok, és remélem nem is vagyok Szentfazék.

Pacsy 2008.12.09. 10:40:23

Szia Bőregér, elfogadom a mentegetőzésedet; és szerintem nem vagy "túl öreg" a blogoláshoz: láthatóan még félhomályban/sötétben is igazán jól csapkodsz a szárnyaddal. :) Szóval, itt a békejobbom: pacsy! Persze, még van azért, ami zavar. Azt írod: "Mélyen tisztelem és becsülöm,a zsidó,vagy a moszlim vallást,..." - csak az jutott eszembe: és a zsidókat/moszlimokat? Számomra csak a személyes szint érdekes.

Shine 2008.12.09. 10:54:03

Szia Kitalátor!
Igen, sejtem, és bocs, csak kissé spóroltam az enter-rel...
Szentfazéknak az általa fentebb említett lelki anyaságra vonatkozóan írtam, hogy ismerem a humorát:)

Szentfazék 2008.12.09. 14:32:27

Drága Shine, hát lelepleződtem! (persze Te is:))
Egyébként az nem is humor volt, tényleg jó, hogy néha kisimítod a "ráncainkat"!

Kedves Bőregér, a Botox kezelések világában már csak a lelki fiatalság a lényeg! Egyébként szívemből beszéltél.

Nevelés témában, Felicitasz nagyon velősen megfogalmazta, azt, amit én is érzek. Azt a nehézséget, hogy a gyermekünket totálisan a világgal szemben nevelni nem könnyű, mert meg fogja kérdezni, hogy miért mondja ezt vagy azt az egyház és akkor tényleg a Szentlélekre fogok hivatkozni, amit vagy elfogad vagy nem. Nekem fiatalon nagy lelki válság volt az egyház tanításával szembemenni, a szívemre hallgatva, (erre értettem, hogy megtartott az Isten) de jobb lenne, ha nekik ezeken nem kellene keresztülmenniük ,vagyis jobb lenne, ha egyszerűbb-egyértelműbb lenne a világ. Több ismerősöm ilyen küzdelemben vesztette el a hitét. Az európai keresztényt ma nem az oroszlánok elé vetik, hanem az eszmék és vélekedések tengerében kell megtanulnia úszni, ez nem könnyű, a fél élete rá mehet az embernek.

Kedves Pacsy szólj, ha zavar, hogy teljesen elvittük a témát!

Shine 2008.12.09. 21:54:02

Igen, Sz.f., ipi-apacs :)))

Pacsy:
"Számomra csak a személyes szint érdekes."
Valahol olvastam egyszer, hogy amikor toleránsak vagyunk másokkal (kisebbséggel, más vallásúakkal, ateistákkal,...) szemben, akkor gyakran büszkeség, esetleg a kevélység is ott rejtőzik bennünk, mert a tolerancia messze nem az, mint az igazi elfogadás.
Ezek szerint mehetek gyónni, ha toleráns voltam valakivel szemben ;-)

pacsy 2008.12.09. 22:18:47

Nem zavartok, tolerancia-üldöző elfogadás-bajnokok :)

Shine 2008.12.10. 12:24:37

Köszi a svédcsavart, Pacsy, vettem az adást...
Majd igyekszem felidézni olyan napokon, amikor saját magamat is épp nehezemre esik elfogadni:)

Bőregér 2008.12.11. 22:25:11

Kedves Pacsy és Shine! Köszönöm nektek a megértést és a bátorítást, bocsánat,hogy néha " tokostul megyek be a házba" máskor jobban vigyázom.Egyébként még egy "felsőbbség" is hozzászólt a témához,a kardiológusom.Azt mondta,hogy azért nem kell mindennap olyan sűrűn repdesnem.Hát akkor pár naponként fogok csak repdesni.Minden eddigit köszönök.Bőregér

Shine) 2008.12.15. 10:41:31

Kedves Bőregér!
Remélem, jól megvagy az alkalmankénti repdeséssel. Imádkozom érted.

bőregér 2008.12.19. 01:11:11

Köszönöm Shine,még + egy kis baci is,de legalább büszkélkedem, /nagyon le vagyok maradva/ elolvastam,Mellótól a "Madár dala"-c.könyvet fantasztikus,nagyon kihúz a belém nevelt szűklátókörűségből.

kis_csirke 2008.12.19. 16:22:04

Szia bőregér,
jó hallani szárnycsapásaidat! Azóta van pár ötletem az imáddal kapcsolatban, de bajban vagyok, mert egyrészt ezek nem a blog műfajába tartoznak, másrészt meg, hogy jövök én ahhoz, hogy a semmiből felbukkanva tanácsokkal lássalak el....

De a Mellóról eszembe jutott az a könyve, ami rám a legnagyobb hatással volt, határozott paradigmaváltást okozott az életemben. A könyvecske címe: Ébredj tudatára!
Lassan, fontolgatva, kis adagokban érdemes olvasni, emésztgetni, mélyülni hagyni, reflektálni rá.
Őszintén ajánlom!

bőregér 2008.12.20. 23:56:25

Köszi kis_csirke, még nem olvastam megpróbálok hozzájutni.

mama60 2008.12.30. 22:12:59

Kedves Felicitasz!( 2008.12.07):
"a szülőktől bocsánatot illik kérni,a gyerekkori engedetlenségek miatt." stb.

Igazad van,mert biztos nem igy mondta,hogy ILLIK,hanem hogy kérjetek bocsánatot,vagy valami ilyesmi ( ma azt mondanám,hogy kiengesztelődés).

És én gyerekként nagyon szégyelltem magam amiatt mindig,hogy feleseltem (mert azt hittem,hogy én tudom a tutit),vagy szépen kivártam,hogy az otthoni kötelességeket átvegye valamelyik testvérem (bevásárlás,mosogatás, ...-ezt úgy hivják,hogy mulasztás) Ezt csak akkor kellett megcsinálnunk,ha tanulási kötelességünk nem volt, és a szüleink meg tényleg mindig dolgoztak,édesanyám otthon az öt gyerek körül és az édesapám anyja körül...Ha nem csináltunk meg valamit ,"nem rótták fel a rosszat,mindent elhittek,mindent eltürtek,mindent elviseltek",és
szerettek.
Szóval éreztem,hogy nem "kóser",ahogy viselkedem,és ha azt mondták volna,hogy haragszanak,akkor gyerek ésszel jogosnak tartottam volna .Ő általuk tanultam meg,hogy
a gyermek,ha nem fogad szót,akkor rá kell vezetni jó szóval,hogy a másiknak örömet szerezni a cél , és nem mindenféle elvárásokat teljesiteni .
Általuk tanultam meg,hogy ha megbántok valakit(persze,ha úgy érzem),akkor bocsánatot kérek,igy tisztázhatom a félreértéseket.Indulhatok új lappal és nálam is indulhatnak új lappal.
(ha más bánt meg,és nem veszi észre,az külön tanulmány:)

Tudom,hogy a megbocsátás nem megy parancsszóra,de akarni kell megbocsájtani,és az Úr megajándékoz bennünket a megbocsájtással .
(én is dolgozom egy ilyenen,vagyis meg akarok valakinek bocsájtani,...- imát szivesen fogadok,
és az a helyzet,hogy ő állitja nem bántott meg)

Bár az Adventi készülődés vége van(és sokan azt gondolhatják,hogy már nem aktuális a téma),de szivünkben mi mindig az Urat várjuk,hogy eljön...

Az Úr áldjon meg bennünket a jövő évben,adjon nekünk bölcsességet és szeretetet mindenki irányába !!!!

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2008.12.31. 15:04:15

@mama60: Nem teljesen erre gondoltam, de legyen - nem muszáj egyformán látnunk, meg a tapasztalataink is lehetnek különbözőek. Én mélyen megdöbbennék, talán fel is háborodnék, ha az amúgy "jó gyerek" hétéves fiam papi sugallatra egy nap csak úgy elém állna egy szál virággal a konyhában, és úgy általában bocsánatot kérne mindazért az engedetlenségért, amit addig elkövetett. Haragudnék arra a papra, aki ilyet mondott neki, és én is úgy érezném, ahogyan Szentfazék férje, hogy "beleneveljük a gyerekeinkbe a bűntudatot".

Nem kell azért bocsánatot kérnie, mert gyerek. Vagyis: kérjen bocsánatot ott és akkor, amikor rosszat csinált, hanyag volt, nem fogadott szót stb., és akkor megbeszéljük és "nevelem" és a dolog el van intézve. De meg ne próbálja elhitetni vele senki, hogy "úgy általában" bocsánatkéréssel tartozik a szüleinek, amiért annyi nehézség jár a nevelésével és olyan sokszor engedetlen és olyan sokszor el kell mondanunk ugyanazt és stb. Ezt vállaltam amikor gyereket vállaltam, és a gyereknek az nem "bűne", hogy nevelésre szorul és nem megy minden azonnal.

Gandalf Garaboncias 2009.02.19. 19:53:55

"Más a bűnük a nőknek és más a férfiaknak – legalábbis a katolikus egyház szerint. A Vatikán most hozta nyilvánosságra, hogy mely bűnöket vallják be leggyakrabban a két nem képviselői a papoknak.

A rendhagyó tanulmányt egy 95 éves jezsuita, Roberto Busa atya állította össze a gyónások alapján. Kutatása megállapította, hogy a nők kevélyebbek, mint a férfiak, akik viszont a legtöbbször a bujaság bűnébe esnek.

Tanulmányát a XVI. Benedek pápa személyes teológusa is alátámasztotta a Vatikán hivatalos lapjában. Wojciech Giertych azt írta: a férfiak legtöbbször a bujaságot vallják be, ezt követi a torkosság, a restség, a harag, a kevélység, az irigység és a fösvénység.

A „tipikus” női bűnök sorrendje ezzel szemben a kevélység, az irigység, a harag, a bujaság majd a restség.

A Vatikán nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy egyre kevesebben járnak gyónni. Egy közvélemény-kutatásból az derült ki, hogy a katolikus hívők harmada már nem tartja szükségesnek meggyónni bűnét, és minden tizedik úgy gondolja, hogy a gyónás hátráltatja kapcsolatát Istennel. (bbc)"

www.blikk.hu/eletmod/ime-a-nok-es-a-ferfiak-fobune-az-egyhaz-szerint-136083.html