Mostanában volt december 8-a, a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepe. Persze, ha megkérdeznénk a mai átlagos templomjárót az ünnep tartalmáról, jó eséllyel – gyanítom, úgy 90%-ban – azt mondanák, hogy ilyenkor a Szűzanya szűzi foganását ünnepeljük. Hja, nem csodálom, ebben a túlszexualizált világban… Csakhogy nem erről van ám szó! Mert nem minden csak a szex körül forog – az egyházban sem! :-) Ennél sokkal szemérmesebb a kereszténység. Az ünnep tartalma ugyanis, hogy Máriát Isten előrelátó gondoskodása megóvta minden személyes bűntől (sőt még az „áteredő bűntől” is). Az Atyaisten ugyanis, annak érdekében, hogy „méltó hajlékot készítsen” számára, Isten anyját, Máriát „Fia halálának érdeméért” eleve megóvta minden bűntől. Na, ez így már izgalmasabb, nem?! Jó kis (obskurus) teória! Mert mit is jelent mindez? Tekintsünk most el a nehezebb részletektől (meg attól is, hogy a nem hívőket, valamint protestáns testvéreinket most esetleg kiveri a jeges veríték ekkora badarság/bálványimádás hallatán). Inkább felhasználnám az alkalmat, hogy eljátszak a gondolattal, milyen is volna a világ a bűnbeesés nélkül.

Szerintem minden esetre sokkal kellemesebb. Merthogy: egy bűn nélküli világban vajon nem volna fizikai szenvedés? Nem gondolnám! Betegség, járvány vagy mondjuk fogfájás nyilván ott is előfordulna. Márpedig ahol fizikai szenvedés van, ott lelki is akad: mindig lesznek anyák, akik oly áldozatosan ápolják a gyerekeiket, hogy legszívesebben átvállalnák a fájdalmukat (mondjuk a fogfájásukat is), csak hogy könnyíthessenek rajta. És a fizikai halál? Szerintem az is létezne! (Jó, jó, tudom, hogy a „bűn zsoldja” [Róm 6,23], de az más: az a lelki halál…) Szerintem egy bűnbeesés nélküli világban a mostanival szemben a lényeges különbség abban állna, hogy semmi sem kendőzné el a tekintetünket, hogy felismerjük Isten jelenlétét életünk minden eseményében. Egy ilyen világban senki sem futna pénz, siker, hatalom után. Pontosan tudná, hogy nem ez teszi igazán boldoggá. Nem létezne alá-fölé rendeltség sem. A társas kapcsolataiban pedig mindenki biztonságban érezhetné magát. Nyugodtan alhatnánk. (Egyszer – még teológus hallgató koromban – egy hosszú éjszakai beszélgetésben berendeztük ezt a világot… Sajnos, akkor is csak elméletben; de úgy elvarázsolt, hogy azóta is nosztalgiám van utána…)

Talán a történelmi pillanat megérdemel egy röpke akutalizáló kitérőt. Hadd folytassam a gondolatkísérletet: vajon milyen volna egy bűnbeesés nélküli világban a vizsgaidőszak? Hátha van, akit érint. :-) Vajon ott nem támasztanának követelményeket? Mindenki 5-öst kapna? A vizsgáztatók megdicsérnék az összes feleletet? Nem vagyok meggyőződve róla! Mióta kénytelenek voltunk elhagyni anyánk ölét, ahol még minden kívánság teljesült, és kivettettünk az „élet keménységébe”, bizony senki sincs, aki maradéktalanul meg tudná adni amire szükségünk van… Nincs az a vizsgáztató! Az eredeti édenbe bizony többé nem vezet vissza út. Valami azonban mégis nagyon más lenne bűnbeesés nélkül! A vizsgán elszenvedett kudarcok és átlélt sikerek jelentése, azt hiszem gyökeresen más volna. Senki önbecsülése sem omlana össze egy rossz jegy hatására; senki sem képzelné: „értéktelen vagyok!” Nem hasonlítgatnánk magunkat. Tudnánk örülni mások sikerének. Egyszeriben megszünne a féltékenység. Hiszen, ha maradéktalanul tisztában volnánk Istentől kapott adományainkkal, olyan könnyű volna a korlátokat is elfogadni! Mert minden életesemény csak a Vele való kapcsolatot erősítené. Micsoda felszabadulás volna így vizsgázni – és milyen jó élni!! Békében önmagunkkal, másokkal, állandóan Isten közelében, töretlen kapcsolatban…

Már csak egy utolsó megjegyzést. Igaz ugyan, hogy kiűzettünk a paradicsomból. (Milyen remek kis etiológia!). Igaz, hogy a visszafelé vezető utat azóta angyal állja el, kezében lángoló pallossal (nehéz NEM belefutni). Mindez tapasztalati tény, tagadhatatlan. Az élet értelmének egyik érvényes megfogalmazása számomra mégis így hangzik: létezik visszatérés. ÉNközpontúságunk TEközpontúságra cserélhető. A megbomlott harmónia helyreállhat. Bár bűnünk lényege, hogy kiki saját magát, saját érdekeit, előnyeit és kívánságait helyezi előtérbe, azért VAN visszaút e fájdalmas megosztottságból. Valódi énünk belső forrásai ugyanis nem sérültek végérvényesen (Ágoston is rosszul tudta!). Isten visszakerülhet jogaiba: a legeslegelső helyre. A bűnbeesés okozta csorbát kiköszörülte a megváltás. EZT aktiválja az ima. Mert az éden még mindig megvan: változatlanul él megtisztított szívünk legmélyén. Visszanyerhető örökségünk.