Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

boldogság (8) egyház (55) eucharisztia (8) európa (10) feltámadás (8) ferencpápa (9) filozófia (10) gondolat (10) gondolatébresztő (19) hit (25) ima (14) Isten (8) isten (19) jezsuita (16) jézus (11) katolikus (13) lelkiség (10) orbán (9) pápa (19) politika (25) szabadság (10) szeretet (13) társadalom (11) tudomány (12) vallás (16) vallások (10) Címkefelhő

Friss topikok

Amit a Karácsony hozhat

2008.12.27. 22:27 bonne

Elgondolkoztam azon, hogy mi lehet a Karácsony üzenete most, és minden ember számára. A gondolatsort az a meggyőződés indította el bennem, hogy amennyiben egy szakrális eseménynek valmilyen mondandója van, az nem szorul határok közé, nem csak azokat érinti, akik értik a nyelvezetét, bennfentesek valamiféle "misztikus" közösségben, vagy elkötelezettek egy bizonyos hitrendszer, világnézet mellett.

Merész gondolat.

Viszont kétezer évvel ezelőtt, amikor hitünk szerint Jézus Krisztus megszületett, nem voltak keresztények, akik úgymond 'csettintésre' odafordultak volna, hogy csodálják, imádják, nem voltak karácsonyi hagyományok, nem volt semmi globális közmegegyezés sem, hogy aznap mindenképpen ünnepet "kell" üljenek, netalántán megértéssel, szeretettel forduljanak egymás felé.

Mindaz, ami volt, az pár szóval leírható: eléggé normális, mindennapi élet. Ebben benne van minden, ami az életet jellemzi: örömök, nehézségek, közelség, ellentétek... És a legszentebb esemény ebben a közegben történt, nem egy rózsaszín felhőben, csilingeléssel körülvéve. A trágyás istálló volt a legtávolabb a feldíszített palotáktól, a fényes kommersz-ragyogástól és... és igen, a megértéstől is. Ugyanis annak eredménye, szimbóluma, hogy valaki nem fogadtatott be otthonosabb, melegebb, kényelmesebb helyekre.

Az elmúlt év sokak számára lehet, hogy gyönyörű volt, ismét sokak számára egyre nehezebb viaskodás, hogy fenntartsák családjukat, hogy merjenek értelmet találni ebben az életben és reménykedni egy szebb jövőben - akármilyen is legyen az. Meggyőződésem, hogy a Karácsony üzenete ezen körülmények között is valós, és észrevehető mindenki számára, aki függetlenül hit és világnézettől egy kis időt mer szakítani, hogy reflektáljon mindarra, amik történtek. 

Mert mi az, ami a Karácsony középpontjában van? Isten, a távoli, ijesztőnek tűnő, elérhetetlen Isten azt mondta: közeli, barátságos és elérhető akar lenni. Hol történt mindez? A legvalószínütlenebb körülmények között. Most őszintén, gondolná valaki, hogy saját városában éppen most születik meg az Isten? No jó, lehet, hogy ez nem a legjobb példa, nem elég közeli. És a szomszéd utcában? Rendben, ki ismeri manapság a szomszédokat... A saját házában? Menjünk tovább: és ha mindehhez el sem kell hagynunk az önmagunkat képező határokat? Igen, arról beszélek, hogy valami mindig jelzi azt, hogy bennünk valami/valaki születőben van.

Gondoljunk csak vissza a jelekre, amelyek az év folyamán, az utóbbi hónapokban velünk voltak. Valaki mondott valamit, ami elgondolkoztató volt, és pont jókor jött... Valaki ránk nézett, amikor senki más... Valaki mellettünk volt, amikor azt gondoltuk, hogy teljesen magányosak voltunk... Valakinek fontosak voltunk, nem azért, mert pénzünk van, eszünk, befolyásunk, szépségünk vagy tehetségünk... Vannak dolgok, amikre máshogy nézünk, mint egy évvel ezelőtt, de nem azért, mert azok a dolgok megváltoztak, hanem azért, mert bennünk változott valami, bennünk született meg valami új, ami mindent átértelmezett, ami mindennek új értelmet, új létet adott. Vannak dolgok, amikért igenis hálásak vagyunk, anélkül, hogy piros masnival át kellene kötnünk őket.

Mindennek tükrében szeretnék mindenkit meghívni arra, hogy igent mondjon arra, ami születőben van önmagában. Merjünk igent mondani arra ami az év folyamán nagyobb nyitottságra, megértésre és befogadásra ösztönzött. Merjünk elidőzni annál, ami mindezzel szembesített. Ha tiszta a fejünk ilyenkor, merjünk gondolkodni, kérdéseket feltenni. Ha nem annyira, az sem baj, engedjük, hogy mindaz, mi új volt és tápláló, hadd legyen ideje ránk hatni. 

Pár nap múlva úgyis egy másik év lesz, új kihívásokal, örömökkel és nehézségekkel. Merjünk időt adni magunknak, most, hogy új lendületet vegyünk a holnapra.

Áldott Karácsonyt!

9 komment

Címkék: szent hit gondolatébresztő jézus krisztus hellókarácsony tradició

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr86842054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bozotvirag 2008.12.28. 15:42:40

Köszönöm ezeket a sorokat. Most először járok itt, de azt hiszem rendszeres olvasója leszek. Mindenkinek szüksége van lelkiségre, ha bevallja, ha nem.
Áldott ünnepeket és boldog új esztendőt!

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2008.12.28. 21:51:14

Köszi. Mostanában nehezen megy. Erről: "Isten, a távoli, ijesztőnek tűnő, elérhetetlen Isten azt mondta: közeli, barátságos és elérhető akar lenni." pl. az jutott eszembe, hogy "akkor keressen más módokat, mert az eddigiek nekem újabban nagyon nem jönnek be".
Erről meg, "Mindennek tükrében szeretnék mindenkit meghívni arra, hogy igent mondjon arra, ami születőben van önmagában." az, hogy "jó, majd holnap". Vagy holnapután. Vagy bármikor, de most NEM.

Huh, mindenkitől bocsánat az ünneprontásért - csak úgy irigylem most azokat, akikben olyan béke van, mint a posztban. Nekem nem mindig megy ilyen jól. Mostanában azért jövök ide, hogy relativizáljam azt, ami bennem van, és emlékeztessem magam arra, hogy semminek sem "kell" másképpen lennie. Mégegyszer bocs, és egyébként meg persze hogy én is áldott ünnepeket kívánok mindenkinek.

homo secuiens secuiens 2008.12.28. 22:49:59

Kedves Felicitasz!

Teljesen megértelek. Igen érdekes karácsonyom volt, kétoldalú: keretekkel minden rendben, jó, családias közösség, közben meg belül hideg, magány, tehetetlenség. De egy jó barátommal beszélgetve, "megvilágosodtam". Ő a mitoszok elvetéséről beszélt, mármint, hogy annyira össze van kötve a karácsony ünnepe a családdal, hogy már megszoktuk, hogy csak abban érezzük jól magunkat. Igaza van, vagy nincs, az nem foglalkoztatott, inkább az jött fel bennem, hogy milyen volt a karácsonya a szent családnak: hideg, magányos, tehetetlen... Akkor mégiscsak hiteles karácsonyom volt? A paklihoz minden kártya hozzátartozik...

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2008.12.29. 01:05:30

Köszi a választ, jólesik. Most minden beszélgetés jólesik.

Érdekes ez különben. Ahogyan én látom, az, hogy "annyira össze van kötve a karácsony ünnepe a családdal, hogy már megszoktuk, hogy csak abban érezzük jól magunkat", már önmagában is mítosz. Egy kimondatlan feszültségekkel teli családban pl. évről évre csak arra gondol az ember, hogy mennyivel jobb lenne akár még egyedül is, csak ezt ne. És a gazdag vacsoráról a zsoltáros jut eszébe, jobb a paréjnak étele szeretetben, hogysem hízott ökör, ahol van gyűlölség. Szóval, a család mítosza csak annak okoz igazán fájó hiányérzetet, aki boldog családi karácsonyokból csöppen bele valami másba.

Az viszont igaz, hogy konkrétan az én karácsonyaimat mostanában kevés dolog übereli ebből a szempontból, hármasban vagyunk, a Zuram, a 15 hónaposom meg én, és mi soha nem utazunk sehová, mert egy óceánnal arrébb élünk és magunk vagyunk. Ugyan hiányzik a családunk, a barátok, de ettől még többet jelent nekünk, hogy nem kell részt vennünk ebben az őrületben, hogy az ünnepeket a fél ország kocsiban, a másik fél ország a konyhában tölti (túlzok persze, de biztos értesz).

Hideg, magány, tehetetlenség. Hm. Szabad még mindig magamról írni? Az én szóhármasom az volna, hogy "csalódottság, félelem, reménytelenség".

Érdekes a párhuzamod a szent család karácsonyával; lehet, hogy meg kéne néznem ezt? Konkrétan most olyan nekem, mintha Isten elől (a Vele való összekuszálódott viszonyaimra vonatkozik a fentebbi szóhármas) a meghitt családi idillemben találnék menekülést és vigaszt. Vagy ha lenne egy meghitt szerzetesközösségem, akkor abban próbálnék Isten elől elrejtőzni. Emberek szeretetében, na.

És hogy "emberek szeretetében" ugyanúgy Ő van, az nekem most csak steril elmélet, semmi több.

Szóval, a szent család karácsonya. Majd még gondolkozom ezen. Annyit szövegelünk a szegény szent családról, akiknek nem volt helyük a szálláson, meg hideg volt, meg minden. Én egész életemben irigyeltem az újszülött Jézust, amiért egy Mária volt az anyja, egy József az apja, és köztük a szövetség és összetartás olyan, amilyen. Kit érdekel, hogy istálló meg jászol... jobb a paréjnak étele szeretetben, hogysem hízott ökör stb. stb.

Vagyis, nem nagyon tudom elképzelni, hogy Mária és József mit gondoltak az életről meg Istenről azon az estén. Az biztos, hogy mivel én is szültem már gyereket, némileg gyanakodva fogadom a "boldog szülésről" szóló szövegeket és énekeket. De persze ki tudja? Lényeg, hogy nekem tulajdonképpen csak Kisjézus-szemszögem van, egy kisbaba fogadtatása szeretetben és csodálatban... meg ebből van egy elérhetetlen és lassanként fel is adott ideálom (mítoszom? hm...) a Gondviselés iránti bizalomról meg szeretetről.

A kulcs ez a "lassanként feladott". Nagyon tud fájni az a fentebb már említett szóhármas.
(És köszi, hogy most éppen itt, most éppen Te, most éppen meghallgatsz.)

bonne 2008.12.29. 08:32:30

Igazából hasonló dolgok motiváltak a bejegyzés megirásában. Nem vártam semmit ettől a Karácsonytól, egy darabig noszalgiáztam, hogy milyen volt tiz éve, majd azzal szembesültem, hogy minden hideg, irritáló, távoli, cukormázas, vagy épen trágyás. Ennél többet nem is vártam, sőt, egy pár napig amolyan antikarácsony-hangulatom is volt.
És akkor valami leesett... Valami olyasmi, amit HSS irt fennebb: ez kész istálló. Nem egy barokk oltárkép sok-sok tömjénnel, hanem olyan "echte" istálló.
Szép napjaim voltak azután.
Azt hiszem, hogy az első lépés sosem egy szines-édes-illatos kép felé törekvés, hanem a meglévő valóság felismerése, elismerése mint jelenlévő valóság. Érdekes az istálló szimbóluma, mintha dirrekt azt sugallná, hogy Istent csak a kemény valóságon keresztül lehet elérni, annak kellős közepében születik meg.
Még akkor is, amikor ez a valóság éppen az, hogy "hagyj békén", meg "semmi kedvem most itt Istennel játszadozni".

kis_csirke 2008.12.29. 18:57:50

@homo secuiens secuiens:
köszi, amit a kétoldalú karácsonyról írtál. Egyszer úgy alakult, hogy a szentestét - saját kérésemre - egy idős sj atya társaságában (az akkor még létező) Lipótmezőn töltöttem. (Szerencsére kiengedtek :-) ))

Próbáltunk karácsonyi örömhírt vinni az ápoltaknak. Szaloncukorral, szentképekkel, jó szóval felszerelkezve indultunk és minden szobát végiglátogattunk.
Nagyon megviselt az ott látott kiszolgáltatottság, egyszerűség, nyomor. Az "istálló".
Hazafelé menet nagyon magányosan, kifosztva éreztem magam, hát nem volt egy családifészek-langymeleg hangulatom! De ha visszagondolok a karácsonyaimra, ez az este mindig eszembe jut, és örülök, hogy néhány órányi ünnepet sikerült megosztani másokkal, viszonzást nem várva.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.12.29. 23:17:09

Kedves Kiscsirke!

Látod, milyen igaza volt Papp Lacinak, amikor '77 tavaszán froclizták a ferences atyák, hogy hogy tudja összeegyeztetni hívő katolikusságát (hetente kétszer böjtölt, és legalább vasárnaponként áldozott) azzal a durva sporttal. Ő szépen, szelíden csak annyit válaszolt, hogy bibliai alapon, merthogy jobb adni, mint kapni, no meg kétszer ad, aki gyorsan ad, és előcitálta Jézus Krisztus és az apostolok egyéb ide vonatkozó szavait az önzetlen, viszonzást nem váró adakozásról, meg valamit a jobb és a bal kéz egymástól független "tudásáról" is........

BÚÉK!

Dr. szpahi 2008.12.30. 22:19:02

Kedves Barátaim!

Nekem ez volt eddig évek óta a legjobb Karácsonyom! Csendben, együtt szűkebb csládi körben (asszony+kislány), semmiféle görcsös ünnepi felhajtás, pihenés. A Duna-tv-n megnéztem az éjféli misét, Karácsony másodnapján pedig stoppal bementem a városi templomba. Én kb. egy éve falun élek, ha lehet próbáljátok ki Ti is! Fel a fejjel!

P.E. 2009.01.02. 17:40:22

"Gondoljunk csak vissza a jelekre, amelyek az év folyamán, az utóbbi hónapokban velünk voltak. Valaki mondott valamit, ami elgondolkoztató volt, és pont jókor jött... Valaki ránk nézett, amikor senki más... Valaki mellettünk volt, amikor azt gondoltuk, hogy teljesen magányosak voltunk... Valakinek fontosak voltunk, nem azért, mert pénzünk van, eszünk, befolyásunk, szépségünk vagy tehetségünk..."

Köszönöm, kedves Bonne, hogy tudatosítottad bennem, 1, hogy jussanak eszembe ezek a kegyelmi állapotok, 2, hogy hálás legyek értük, 3, és hogy ezek az igazi karácsonyi pillanatok életemben.

Boldog új évet mindannyiunknak!
süti beállítások módosítása