Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

2009 - A sztrájkok éve lesz?

2009.01.02. 11:55 Rojo

 Nem tudom bizonyossággal mit fog hozni ez az újesztendő. Azt látom csupán, hogy az óév kisebb-nagyobb sztrájkokkal zárult. Miközben a miniszterelnök társadalmi összefogásról és közös áldozatvállalásról beszélt a ránk törő válság kapcsán, azt látom, hogy egyes foglalkozási csoportok beszüntetik a munkát, vagy tüntetnek a megszorítások ellen. Rendjén van ez?

Miközben tartott még a vasutasok gördülő sztrájkja az egyik televízió munkatársai riportot készítettek a hiába várakozó utasokkal, akik az ünnepek előtt szerettek volna egy s mást még elintézni – bevásárolni, családtagokat meglátogatni, stb. Érthetően nagyon frusztráltak voltak a megszólaltatottak. Némelyikük, nem is egy közülük, nyíltan kifejezte, hogy a Gaskó-féléknek a temetőben a helyük. Volt olyan is, aki javasolta valamilyen terrorista akció kivitelezését és az illető(k) láb alóli el tételét. Nagy volt az egyetértés.

Én pedig már azt hittem, hogy mi magyarok nem vagyunk képesek összefogni. Ezt bizonyította számomra eddig, hogy nagy kérdésekben (a népszavazást leszámítva) nem tudtunk összefogni. A sztrájkolókhoz ritkán csatalakoztak újak, inkább elpártolásról lehetett hallani. A vállalatvezetők (és a politikai vezetők) eleddig sikeresen alkalmazták az „oszd meg és uralkodj” elvét. Két éhes száj közül mindig elég volt betömni az egyiket. Csak addig létezett összefogás, amíg ugyanott szorított a cipő.

Van azonban ellenpélda is, nem is kevés. Sokan vannak, többen, mint gondolnánk, (a legutóbbi Karácsonyi gyűjtések ezt bizonyítják) akik bár maguk nem szenvednek hiányt, gondolnak azokra, akik nélkülöznek. Na, ezt nevezem én összefogásnak. Ez az, amit szolidaritásnak hívunk. Összefogni akkor is, amikor nekem már nem fáj. Összeköttetésben maradni, akkor is, amikor az én problémám már megoldódott. Magamévá tenni a másik gondját, nem pedig messzire menekülni tőle. Felismerni, hogy a másik szenvedése, az én szenvedésem is. El akarják hitetni velünk, hogy mindenki egy sziget, és nincs közünk egymáshoz. Nincs jobb- és baloldal. Egy és ugyanazon test tagjai vagyunk. Ami fáj az egyiknek, az értelemszerűen fáj a másiknak is.

 

 

 

 

 

 

 

6 komment

Címkék: társadalom sztrájk szolidaritás

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr8853031

Dr. szpahi 2009.01.03. 18:56:56

Kedves Rojo!

Sajnos amit a bejegyzésed első részében írtál, vagyis, hogy mi volt az utazni akaró emberek véleménye, a vasutassztrájkról és milyen "jókívánságokat" fogalmaztak meg azokhoz fűződően, akik ebben részt vettek a mai magyar társadalom nagy részét jellemzi. Mi magyarok nagyon jól össze tudunk fogni, ha valakit utálni, gyűlölni, hibáztatni kell azért, mert akarva-akaratlanul "keresztbe-tettek" nekünk, áthúzták kicsinyes számításainkat.. Azaz nemhogy a keresztényi szeretet vagy áldozatvállalás érzése/érzékenysége hiányzik belőlünk, de sokszor a legkisebb empátia is embertársaink vágyainak igényeinek, küzdelmeinek megértésére. Miért nem közlekednek a vonatok, ha nekem valahova mennem kell? Miért nem dolgoznak a vasutasok, ha engem kéne kiszolgálniuk? Mit akarnak ezek megint? -teszik fel a kérdést sokan egy olyan alapvetően a mai magyarokra jellemző gerilla-álláspontból, amiből azt hiszik, hogy mindenki az ő ellenségük, minden kifejezetten az ő bosszantásukra lett kitalálva. Hol itt a szolidaritás, az alázat, a sokszor túlzott igényekről való lemondás keresztényi követelménye?

Persze, én könnyen beszélek, mert erdélyi vagyok, nálunk nem sztrájkoltak mostanában a vasutasok (igaz, hogy utazni sem akartam sehova, jobb volt nekem itthon, a szűkebb családi körben).

A másik kérdés a karácsonyi adakozás. Nagyon szép, ha ilyenkor a nálunk szegényebbekre is gondolunk, de vajon csak a számunkra fölöslegesből adhatunk? És vajon csak ilyenkor? És vajon mit várunk cserébe?

Tóta W. Árpád · http://w.blog.hu 2009.01.03. 21:23:19

Aha. Hát ezt a szolidaritásmércét érdemes odailleszteni a történet minden szereplőjéhez. Az úgy nem fog menni, hogy az utas legyen szolidáris a vasutassal, aki viszont azért sztrájkol (és nem másért!), hogy az állam aggyon neki 250 ezer forintot per kopf, mert az - valami érthetetlen logika alapján - neki jár. (A Cargo eladásából, persze, viszont a MÁV adósságávt valahogy nem akarják ilyen testvériesen megosztani maguk közt.) A vasutas tehát minimálisan sem szolidáris az amúgy nehéz helyzetben lévő állammal (közösséggel), hanem a maga gesztenyéjét kapargatja az alig pislákoló tűzből. Így aztán kár azon csodálkozni, hogy vele sem szolidarizál senki.

Rojo 2009.01.03. 23:34:41

Lám, lám! Még mi is egyet tudunk érteni. Mondjuk nehéz úgy sztrájkolni, hogy senkinek sem okozunk kellemetlenséget vele.

Tóta W. Árpád · http://w.blog.hu 2009.01.04. 00:55:58

nem az a felvetésem, hogy kellemetlenséget okoz a sztrájk, hanem hogy a sztrájk _célja_ sima haszonszerzés, mindenféle szolidaritástól mentesen.

Dr. szpahi 2009.01.04. 09:08:40

Kedves Árpád!

A szolidaritás kölcsönösségében szerintem igazad van. Az a hangnem és kifejezéstár viszont, amit a magyar átlagember és értelmiségi manapság zsigerből használ minimális érdeksérelme esetén (vö. "dögöljön meg"; "le kell őket vadászni"; "a temetőben a helyük") szerintem nemhogy egy keresztényhez, de európai emberhez sem méltó. És ha ezt a primitív és beteges nyelvhasználatot (nem is alaptalanul) a gondolkodásmód és világszemlélet kifejeződéseként értékeljük, akkor valóban nagy válságban van a mai magyar társadalom.

Különben az átlegember részéről a gyűlölet és intolerancia ilyen fokú megnyilvánulásaival én egyetlen más európai országban sem találkoztam.
süti beállítások módosítása