Relativizmus(1) és fundamentalizmus(2): első látásra két ellentétes dolgot jelentenek. Én azt gondolom, hogy ugyanannak az éremnek csupán két odaláról van szó, mert  mindkettő a modernizmus jelenségében gyökerezik.
A modernizáció lépésről lépésre aláásta a zárt, hagyományos emberi közösségeket, amelyekben az emberiség nagy része a történelem folyamán élt. Ezekben a közösségekben nagyfokú konszenzus uralkodott a valóság alapvető kognitív és normatív defincióiról. Ilyen és hasonló konszenzusok bizonyos élethelyzetekben a magától értetődőséget jelentik az egyén és a közösség életében, azaz ezek a definiciók önmagukban evidens, megkérdőjelezhetetlen igazságokként jelennek meg. 

Ezzel szemben a modern feltételek következtében legtöbb ember olyan közösségben él, ahol a változatosság vette át a konszenzus helyét, és ahol a bizonyossággal nehezebb szembetalálni magunkat. A relativizmus nemcsak mint egy világnézet írható le manapság, hanem mint egy olyan felértékelt tudás is, amely kifejezetten ünnepli a konszenzus hiányát.

Ebben a bizonyosság-hiányos helyzetben a fundamentalisták olyan abszolút bizonyosságot keresnek, amely alátámasztja világnézetüket. Aki nem ért egyet, azt mint ellenséget vagy meg kell téríteni, vagy ki kell kerülni, vagy extrém esteben el kell távolítani.

Az elmúlt kétszáz év tanúsítja, hogy éppúgy létezik világi, mint vallási fundamentalizmus. Természetesen mindkettő (relativizmus és fundamentalizmus) alapjaiban veszélyezteti egy társadalom erkölcsi alapját, főként a liberáldemokráciáét. A realtivizmus azért, mert az erkölcsiséget öncélú játéknak tekinti, a fundamentalizmus azzal, hogy kölcsönösen ellenséges táborokra osztja a társadalmat, melyek képtelenek egymással kommunikálni.

Ezen két ideológia fokozatos erősödését és a köztük lévő szakad elmélyülését látva felvetődik bennem a kérdés: milyen alapon lehetséges érvényes erkölcsi ítéletünk, ha a középút egyre vékonyabb és járhatatlanabb lesz?
 
Ugyanis van egy pár olyan erkölcsi elv, amelyet mindannyian elfogadunk, pl. hogy a rabszolgaság bármilyen formája megengedhetetlen. A mai ember érzékenysége teszi elfogadhatatlanná a rabszolgaságot. Szándékosan használom az érzékenyéség szót, mert az erkölcsi ítélet nem feltételez egy hitakatust, összehasonlítva a vallási propozíciókkal, amelyek empirikusan nem közelíthetők meg.
Ide tartozik "az emberi méltóság sérthetetlensége" is (a német alkotmány első sora). Természetesen ezen elvek gyakorlati és politikai alkalmazása mindig problémát jelent. Éppen ezért ezek magyarázata óriási értelemező-apparátust igényel, mert nem vallási vagy pártideológiai alapon vonatkoznak kötelezően mindenkire.

Már Weber két féle etikáról beszélt a "Politika, mint hivatás" c. 1919-ben publikált esszéjében: az elvek etikájáról és a felelősség etikájáról. Az elvek etikája olyan cselekedet végrehajtását jelenti, amelyek abszolút elveken alapszanak, függetlenül a következményektől. Fanatikusok, változtlanul ezt az etikát követik. A felelősség etikája esetében - amelynek hátterében lehetnek ugyan abszolút elvek - a cselekedeteket a lehetséges következmények józan értékelése vezeti.

Megítélésem szerint a relativizmus és a fanatizmus nem meríti ki az összes lehetőséget, sőt biztos, hogy valami közepeset kellene kitalálni ahhoz, hogy elkerüljük az egyre erősödő fenti extrém helyzeteket úgy a társadalomban, mint a vallásokban. Miért?

Először is: a fundamentalizmust nem egy angyal sugallta nekünk, és történelmi perspektívába helyzve úgy tűnik, hogy egy modern jelenségről van szó. Nem azonos a hagyományos vallásossággal. A tradicionalisták nagyon toleránsak tudnak lenni, a fundamentalisták viszont nem. A fundamentalizmus (legyen az vallási vagy ideológiai) alapjaiban szeretné visszaállítani azt, ami a modernizáció következtében, mint magától értetődő, mint természetesen elfogadott elveszett.

Másodszor: épp a modernizáció az, ami ezt a magától értetődőséget aláássa. Ha bizonyos kognitív és normatív ideákat magától értetődőknek tekintünk, akkor ahhoz szükségeltetik egy társadalmi kontextus, amelyben legtöbb ember körülöttünk (vagy hozzánk legközelebb állók), egyetértenek ezekben a valóságdefinciókban. Ilyen zárt közösségeket a modernitás nem favorizál. Folyamatosan olyanok vesznek kerül bennüket, akiknek más a világnézetük, a normáik, az életstílusuk. Ezt az általános tendenciát látszólag a társadalom nagy része előnyben részesíti, de sokak számára mindez nagy tehert is jelent.

Választásra vagyunk ítélve, ez a modernitás terhe. Egyesek ezt felszabadítónak élik meg, mások nyomasztónak. A fundamentalizmus (legyen az vallási vagy ideológiai) bármilyen formája ennek a pszichológiai problémának a megoldását kínálja: "Gyere velünk, csatlakozz hozzánk, mi megadjuk azt a biztonságot, amire vágysz. Tudni fogod ki vagy, tudni fogod, hogyan élj. Nálunk van bizonyosság a hitedre." Ez egy nagyon csábító ajánlat, és főként demokráciákban nagyon sok ember elfogadja ezt az ajánlatot, legyen az vallási vagy ideológiai fanatizmus.

Az elmúlt 5 év egyházpolitikáját követve milyen irányú tendenciákat észlelsz magad körül és szíved szerint merre tartanál?

 
(1) Relativizmus: az igazságról való minden állítás irreleváns és elérhetetlen.
(2) Fundamentalizmus: bizonyos igazság agresszív és intoleráns attitűddel történő érvényesítése. (saját definciók)