Vajon létezik reinkarnáció? A hinduk és a buddhisták szerint: minden esetre (az pedig minimum összesen kb. 1,3 milliárd ember). No persze az igazság nem többségi szavazás kérdése (meg ugyebár amúgy sincsenek többségben! :) Minden esetre elgondolkoztató, hogy a reinkarnáció tézisét mindeddig a katolikus tanítóhivatal nem ítélte el. Persze nem árt tudni, hogy ez a tény önmagában még a legkevésbé sem érv a tanítás helyessége vagy éppen a kereszténységgel való összeegyeztethetősége mellet, legfeljebb csak annyit bizonyít, hogy a doktrína még nem került az egyház érdeklődésének homlokterébe, és még nem kellett megvédeni ellene a hitet.
Minden esetre a reinkarnáció szimpatizánsai gyakran hivatkoznak bizonyos „biblikus gyökerekre”. Hiszen nem mondta-e Jézus Nikodémusnak, hogy újra kell születnie (Jn 3,1-21), s nem félt-e Heródes attól, hogy Jézus Keresztelő Jánosnak a megtestesülése (Lk 9,7-9)? Sőt, nem gondolták-e némelyek, hogy Jézus személyében Illés próféta jött újra el (Lk 9,7-8)? A Szentírás következetes olvasása azonban – úgy tűnik – azt mutatja, hogy nem erről van szó. Az új élet, amelyre Nikodémust szólítja Jézus, már ma megkezdődik; Jézus és Keresztelő János kortársak voltak (kicsit nehézkes volna tehát egyiket a másik „reinkarnációjának” tartani); Illés pedig az ószövetségi leírás szerint egy forgószélben élve felvitetett a mennybe (2Kir 2,11), tehát az ő visszatérése sem tűnik a távolkeleti vallások értelmében vett „reinkarnációnak”. Ennek az állítólagos „régi hagyománynak” a szentírási alapjai tehát – ha óvatos hermeneutikai kulcsot alkalmazunk – igen ingatagnak látszanak.
         Nem árt egy pillanatra megnéznünk azt a tényt, hogy a reinkarnációs szemlélet helyességét, a valóságnak megfelelő voltát egyesek arra utalva bizonyítják, hogy világ legkülönfélébb vallásai – mint a fent említett hinduk és buddhisták is – a létezés adottságaként fogadják el. Csakhogy fontos rámutatnunk arra is, hogy a születés és meghalás körforgása (szamszara) a hinduk és a buddhisták számára valójában a lét nyomorúságos börtönét jelenti. Minden vágyuk, hogy kiszabaduljanak belőle (moksa, nirvana) és mindent igyekeznek megtenni e rettenetes karmából való szabadulásért. Ha ugyanis e körforgáson belül egyik életből a másikba vándorlunk, akkor nem képes kibontakozni az életünk, hanem fogoly marad. Talán egy olyan kitűnő és kiemelkedő szellemiségű ember, mint a Dalai Láma a szamszára foglya volna, hozzánk, hétköznapi életet élő férfiakhoz és nőkhöz (vagyis az emberiség egészéhez) hasonlóan? A buddhisták válasza természetesen határozott nem, hiszen egy hozzá hasonlóan megvilágosodott lény már nem „esik vissza” azokba a létezőkbe, melyekről a buddhisták beszélnek (az istenek, az emberek, az állatok stb. szintjére).
Keresztényként nem a reinkarnációt kérdőjelezem meg tehát, csupán azt a beszédmódot, amely nyilvánvalónak, tudományosan megalapozott jelenségnek tünteti fel a reinkarnációt. (Hiszen az ilyen tudományos hivatkozások – paradox módon – éppenséggel elgyengítenék ezt az igen tiszteletreméltó világszemléletet.) Ezért tehát (D. Gira nyomán) mindenek előtt azt hangsúlyozom, hogy a reinkarnációba vetett hit – minden más nagy hagyományra visszamenő tiszteletreméltó ősi hithez hasonlóan – megérdemli a respektust a keresztények és minden jóakaratú ember részéről. (A hit szó az én szókészletemben széles értelemben szerepel és pozitív csengésű: a reinkarnáció híveinek bizalmát jelöli egyes személyek kivételes tapasztalatainak értelmezésének helyességében.)
Persze tovább kérdezősködni is lehet. Az evangéliumban szó szerint ezt olvassuk: „Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból (egégertai ek nekrón). Voltak azonban, akik azt állították Jézusról, hogy ő Illés. Ismét mások azt hirdették, hogy próféta; olyan, mint egy a többi próféta közül. Ennek hallatára Heródes továbbra is azt gondolta magában: »Ő János, akinek fejét vétettem. Ő támadt fel a halálból«” (Mk 6,14sk). – Jó, tudom, hogy Heródes nem volt vallási tekintély – és ma sem az! – hanem csak egy egyszerű ízig-vérig megalkuvó politikus, aki a maga részéről összebarkácsolhatta a maga vallási szinkretizmusát. De a szöveg értelmében talán mégsem mondhatjuk, hogy annyira idegen lett volna a korabeli gondolkodástól a reinkarnáció. Vagy ez egy rossz értelmezési kulcs: a mi problématudatunk/szóhasználatunk visszavetítése egy másik korba? Ti hogy látjátok?