Ünnepélyes fogadalomtétel – ahogy én éltem meg

2012.11.30. 12:39 korizoli

vezérkép.jpgAz ünnepélyes fogadalomtételem előtti napokban, hetekben gyakran elgondolkodtam azon, mi is a jelentése ennek a fogadalomtételnek. Mit jelent az utolsó fogadalom objektíven, és mit jelent ez személyesen számomra? Ennek az elmélkedésnek néhány gondolatát szeretném megosztani most Veletek.A jezsuita fogadalmak esetében a noviciátus végén a fogadalmazó, vagy a papszentelés előtt a szentelendő ír egy kérelmet az elöljáróknak, hogy letehesse az ún. első fogadalmát. A jezsuita utolsó fogadalom abból a szempontból (is) különleges, hogy itt nem a fogadalmazó, hanem a Társaság elöljárója az, aki kezdeményez.

A megfelelő információk mérlegelése után a generális hívja meg a jezsuitát, hogy tegye le az ünnepélyes fogadalmat: „I have decided in the Lord to call Fr. Zoltán Koronkai to the Profession of Four Vows" - áll a levélben. Az utolsó fogadalom tehát nem is annyira az én részemről (hiszen ezt már az első fogadalmamkor megtettem), hanem inkább a Jézus Társasága részéről kimondott végső igen, a teljes befogadás gesztusa. Nagy megtiszteltetésnek, bizalomnak, és megbecsülésnek élem meg ezt a befogadást. Hálás vagyok, hogy jezsuita lehetek. Számomra az egyik leginspirálóbb a jezsuita életben a társak példája, a múltban és a jelenben egyaránt. Először akkor fordult meg a fejemben, hogy jezsuita legyek, amikor olvastam arról, milyen nagyszerű dolgokat tettek jezsuiták az elmúlt évszázadok során. Személyesen is rengeteget köszönhetek a Társaságnak, mind lelki, mind emberi növekedés szempontjából. Írásaik vagy személyes találkozások révén mélyen hatottak rám olyan magyar jezsuiták, mint Kerkai Jenő, Mócsy Imre, Pálos Antal, Vácz Jenő, Nemes Ödön, vagy Nemeshegyi Péter és Gedeon Miska bácsi. Sorolhatnám még a neveket, a társak és barátok neveit, akik között valóban otthonra találtam.

A jezsuita eljárásmódunk fontos eleme, hogy az elöljáró szavában felfedezzük Krisztus hangját. Ignác arra bíztat minket, hogy úgy tekintsük az elöljáró utasításait, „mintha maga Krisztus Urunk mondaná" (RA 85). Egy mélyebb szinten az utolsó fogadalomra való meghívás számomra Jézus hívását jelenti. A hívást, amelyet 16 évvel ezelőtt a szívemben éreztem, most megerősítve hallhatom újra az elöljáróm által. Számomra ez a legfontosabb elem a fogadalomtételben. Hiszem, hogy Jézus az, aki meghív, aki számít rám, aki a zászlaja alá fogad társául. Jézus társa lehetek, számíthatok Rá. Az életem már nem az én életem csupán, hanem Őhozzá tartozik, az Övé, Ő az igazi gazdája, ezért nincs mit nyugtalankodnom.

Ebből fakad az én elköteleződésem, mintegy válaszként a jézusi „Számítok rád!"- bizalomra. Erre a bizalomra adott feleletként tudom kimondani, hogy „professziót teszek" - azaz én is ígérem, hogy számíthatsz rám. Nagyon sokat jelentett nekem, hogy a fogadalmakat a felmutatott Oltáriszentség előtt mondhattam ki. Itt nyilvánul meg legteljesebben Isten bizalma, aki egészen rám akarja bízni magát. El akarok köteleződni én is mellette egész életemre szólóan akkor is, ha ez nem lesz mindig egyszerű – ahogy eddig sem volt mindig az. Amikor a rendi dokumentumaink a kereszt zászlajáról beszélnek, az azt jelenti, hogy az elköteleződésben bizony a szenvedés vállalása is benne foglaltatik. A professziót kimondása ezt is jelenti számomra: Jézus társa akarok lenni a nehézségekben is. Igent akarok mondani mindarra, ami küzdelemként, fájdalomként, kudarcként fog jönni ezen az úton. Vele együtt akarom mindezt megélni, aki előttem megy és a feltámadás reményét hordozza.

A negyedik fogadalmunk a pápának való különleges engedelmességi fogadalom. Ez számomra a teljes nyitottságot jelenti. Belső szabadsággal lenni és dolgozni. Ha jön az új küldetés, akkor egészen beleadni magam az új feladatba, bármi is legyen az. A teljes rendelkezésre állás fogadalma ez, melynek nincsenek előre meghatározott földrajzi vagy más határai: kész legyek bárhol hirdetni az evangéliumot, az egész egyetemes katolikus közösség ügyére megnyílni. A római pápa ennek az egyetemes közösségnek a jelképe és vezetője.

Sokat jelentett számomra maga a fogadalomtétel szertartása, és az utána következő találkozások is. Igaz, meglehetősen izgultam előtte, sőt közben is. Ennyire tele csak karácsonykor szokott lenni a templomunk. Engem bizony meglehetősen feszélyez, amikor ennyire reflektorfényben vagyok. Csak a végén tudtam igazán felszabadult lenni. Rendtársak, családtagok, barátok, munkatársak és oly sok ember mosolya és szeretete nagy öröm volt számomra. Örültem a sok-sok hívőnek. Ők az Isten népe, amelynek szolgálatára adtam a fejem, ők azok, akik szeretetükkel, imájukkal hordoznak engem. Szívből köszönöm és kérem ezt a jövőben is Vácz Jenő atya kedvenc mondatával: „Tartsunk össze!".

14 komment

Címkék: hivatás fogadalom elköteleződés jezsuita

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr704937906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pacsy 2012.11.30. 19:01:03

szeretném, hogy tudd: a távolból is nagyon örülök az eseménynek, és - nemistom, hogyiskell ezt ilyenkor mondani -, szóval, szívből gratulálok! vagyis inkább: magamban és csendesen azóta is ünneplem Istennek a benned, köztünk és a javunkra megvalósult kegyelmét, jóságát, szeretetét. drukkolok, hogy ő tartson meg a társaságban, s vezessen tovább, bármerre mész!

(azon pedig majd azért ne keseredj el, ha nem mindenki, aki ott volt a misén és/vagy szeret Téged, fog kommentelni itt... :) nem azon mérhető, OK.?!)

BGéza 2012.11.30. 20:06:50

Örömmel olvastam a fogadalomtételedről. Isten éltessen, Jézus vezessen! BG SchP

csaba carmarthen 2012.11.30. 20:10:07

ismeretlenul is (vagyhat sokban ismeretlenul) +csatlakozva az elottemszolohoz

gratulalok az
esemenyhez (fogadalomhoz)

es a bejegyzeshez.

matthaios · http://www.matthaios.hu 2012.11.30. 22:23:27

Isten őrizze benned a hivatás kegyelmét! Loyolai Szent Ignác és a jezsuita szentek pártfogása kisérjen!

epsilon 2012.12.04. 08:39:35

Kedves Zoli atya,

Köszönöm ezt a posztot. Nem várt ajándék mindnyájunknak, ahogy megosztottad ezt a hatalmas csodát mindnyájunkkal.

Szerettem volna elmenni. Aztán az a vasárnap úgy alakult, hogy egyéb (családi) kötelezettségeim felülírták a tervemet. Kora délután már gyanus volt, hogy nem tudok elmenni, így is lett, de GONDOLATBAN ott voltam.

Most ez a személyes beszámoló számomra is egy csoda.

Azt kívánom, hogy adja meg Neked az Isten a mindhalálig tartó hűség kegyelmét.

P.E. 2012.12.04. 17:22:10

"Ignác arra bíztat minket, hogy úgy tekintsük az elöljáró utasításait, „mintha maga Krisztus Urunk mondaná" "
Azon töprengek, ha így viszonyulnánk mi a szüleinkhez, főnökeinkhez, politikusainkhoz,a gyerekeink hozzánk, a tanáraikhoz...
Kik is a mi előljáróink? Csak akik a hitben járnak előttünk? Vagy a szeretetben?...

julios 2012.12.04. 18:37:46

@P.E.: Háááát a politikusokat inkább nem ragoznám... :( A szülők tiszteletének parancsa nagyjából kijelöli az "úgy tekintés" személyi struktúráját, és komolyságát is (a tisztelet nem egyenértékű a szóban forgó "úgy tekintéssel").

A renden belül persze nyilván más a helyzet, és engem is érdekelne, ha Zoli atya kifejtené bővebben, hogy mire gondolt ennél a szövegrésznél.

korizoli · http://arckepcsarnok.jezsuita.hu/koronkai-zoltan/ 2012.12.04. 21:51:37

Köszönöm a jókívánságokat.

@julios
a szerzetesi hagyományban egy közös elem, hogy az elöljáró személyében a szerzetes Krisztust tiszteli. Úgy viszonyul hozzá, úgy engedelmeskedik, mintha maga Jézus mondana neki valamit. Ez egy nagy bizalmat és mindenek előtt hitet feltételez. Nem mintha a szerzetes ne lenne tisztában azzal, hogy az elöljárója is tévedhet, mert ember. Mégis az alapmagatartás a bizalom, hogy Isten tud vezetni törékeny embereken keresztül is.

türkiz 2012.12.06. 16:53:18

@korizoli: "Jézus társa akarok lenni a nehézségekben is. Igent akarok mondani mindarra, ami küzdelemként, fájdalomként, kudarcként fog jönni ezen az úton. Vele együtt akarom mindezt!" - a kevesebb több, nekem ez a három mondat elég volt és betöltött. Nem gratulálok, úgy érzem, nincs helye: átmelegszem egy kicsit inkább... és megyek tovább... mint te is... és mi is, mi mind...

andronikos · http://andronikosz.blogspot.hu/ 2012.12.13. 18:35:58

Csatlakozom a fenti jókívánságokhoz! :)
Mit is tudnék a magam részéről hozzátenni? Semmit...

... de megragadva az alkalmat, ajánlom mindenki szíves figyelmébe Fülöp püspök (úgyis, mint szerzetes) gondolatait a megszentelt életről:

www.vigilia.hu/regihonlap/2009/9/kocsisfulop.htm

Bonzo3 2013.02.06. 07:13:05

"Jézus társa akarok lenni a nehézségekben is. Igent akarok mondani mindarra, ami küzdelemként, fájdalomként, kudarcként fog jönni ezen az úton. Vele együtt akarom mindezt!"
hát ezzel kár kérkedni, mindenkit érnek az életben sok pofonok meg kudarcok, mégis mindenki túlteszi magát ezeken, anélkül, hogy előre bejelentené hogyan fog reagálni rá.

Pandit 2013.02.06. 08:01:10

@Bonzo3:
Izé, ez egy a jövőre vonatkozó ígéret. (Az ígéretek már csak ilyenek, hogy a jövőre vonatkoznak). Mi a baj vele?
Hogy sikerül-e megtartani? Ez az amit: "majd meglátjuk."
Ezért kell ehhez bátorság, mert akkor majd lehet szembesülni és szembesíteni.
A "majd meg látjuk, lesz ahogy lesz viszont nem túl bátor és érett viselkedés.

Bonzo3 2013.02.09. 10:17:21

A "majd meg látjuk, lesz ahogy lesz viszont nem túl bátor és érett viselkedés."
vagy éppen a feltétlen Istenhit és bizalom jele.