Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

A Fehér isten alkonya (Mundruczó filmjének ürügyén)

2014.06.25. 21:36 scapinelli

fehc3a9r-isten.jpgÚgy tűnik, nálunk minden évre jut már egy különadó, és a különadó mindig médiasztár. Lehet méltatlankodni! Persze, az adók még soha nem voltak népszerűek. A különadók, mondjuk a legfrissebb, a reklámadó, annyiban hungaricum, hogy állítólag a fiskális hatásuk harmadrendű kérdés, a törvényhozó ezeket nevelő, büntető szándékkal hozta. Erkölcsi javulást ígérnek. Az viszont már végképp hungarikum, hogy egy ilyen adóból filmsztár lesz, sőt nemzetközi elismerést aratunk vele, nevezetesen cannes-i nagydíjat. Mundruczó Kornél metaforája egy talányos korcs-eb adóra épül, melyet ugyebár a tisztes polgárok, mint a filmbeli kislány, Lili apja, aki amúgyvágóhídon  igazolja az állatok emberi fogyasztásra alkalmas voltát, persze nem óhajtanak megfizetni. Az állampolgár zsigeri adóellenességét ebben az esetben még növeli, hogy válófélben lévő felesége azért hagyja rá az ebet, igaz csak kis időre, mert új barátjával nyaralni megy. Oda pedig kutyát nem viszünk.

Ami viszont egy mindennapi kutyatragédia: a megunt kutyák osztoznak a megunt férjek és feleségek sorsában. Szóval lehetne ez egy moralizáló társadalomkritikai film is, meg egy családi film is, amelyben a kutya családtag, de Mundruczó egyszerre akarja mindezt, amit a kritika szemére is vet. No, de én nem filmkritikusként szeretnék hozzászólni, hanem a film címéhez kapcsolódva a Fehér Isten: valóban istenek vagyunk? Ha más nem, a zárójelenet, –  melyet a kritika egyöntetűen a legerősebb képnek tart, de egyúttal megerősíti a bizonytalanságot, ami végigkísér minket – : feltetteti velünk az alapkérdést: mit és kinek akar mondani a rendező? A kutyák ugyanis, akik állítólag az elnyomottak, engedelmesen – mintha „Ülj”-t parancsoltak volna nekik, – lehasalnak a trombitaszóra, ám, íme, előbb Lili, majd apja is, aki lángszóróval akart végezni a lázadó kutyákkal, leborulnak. Bálványozás? Ki kinek az Istene itt?

Ami vitathatatlan, itt valami megzavarodott, az emberi kapcsolatok zavarosak, és az ember-állat kapcsolat mindezt csak felnagyítja, feltárja. Lili papájának, Dánielnek, a vágóhídi hatósági állatorvosnak szomszédja egy frusztrált, magányos asszony ebben a szeretet nélküli társadalomban végső soron éppúgy áldozat, mint a dílerként ágáló kamasz zenész, aki diszkóba, egy kétes buliba cipeli el magával a zenekari kis barátnőjét, Lilit. De mind bukott egzisztenciák a szereplők: a döner árus és kutyafuttató – akit a rendező alakít – éppúgy lúzerek, mint a kutyatestvérét 2000 forintért elkótyavetyélő hajléktalan, vagy a kutyagyűlölő hentes. Talán csak a karnagy, aki a felsőbbrendű vallást/társadalmat hivatott megtestesíteni, van a helyzet magaslatán, bár a kamaszok lázadásával szemben tehetetlen, Lilit is csak apja segítségével tudja a zenekar fegyelmébe visszaterelni. És a főszerepet játszó kutya? Hagen? Nos, különös, de egyetlen kritikusnak sem tűnt fel, hogy Wagner hőse, Hagen az Istenek Alkonyában leszúrja Siegfriedet, miután a Feledés italát megitatta vele. Gálffi László, aki a szangvinikus zenetanárt alakítja, a Tannhäuser helyett inkább az Istenek Alkonyába küldhette volna Lilit és udvarlóját. Igaz, a lerobbant diszkó eléggé egy ilyen kultúravégi állapotot jelzett… Szóval, Istenek alkonya? A Fehér Istené?

34 komment

Címkék: filmkritika cannes hungaricum mundruczó

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr666418493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Antal József 2014.06.28. 09:00:12

Az a hungarikum, hogy nem fizetnek adót.
Az aluljárókban nem látni médiából élőket kéregetni viszont tele vannak velük a luxus szállodák.
Az a hungarikum, hogy a "magyar" médiában hungarofób gyűlölettel lehet tele a címlap.

Az Istenek alkonya?...nálunk pont a klérus húzta el a sötétítő függönyt. Akiket a jezsuiták is szolgálnak.

Dr. szpahi 2014.06.28. 09:15:48

@Antal József:

Szerintem az adóelkerülés nem hungarikum, hanem balkanikum, és egyre inkább europikum is :-)

Antal József 2014.06.28. 09:44:25

Nem értek egyet.
Németországban a Bayern München edzője, a világelső teniszezőnőjük édesapja börtönbe vonul adócsalásért.
Nálunk a TV-ben szerepelhet nap, mint nap valaki akkora adócsalásért amit egy átlag polgár életében nem kap munkabérként és nyugdíjként egyben.
A balkánon pedig szó szerint törvényileg van szabályzott korrupció és adócsalás.

Ez az adózási morál evolúciója keletről-nyugatra, délről-északra...

2014.06.28. 15:04:21

"A különadók, mondjuk a legfrissebb, a reklámadó, annyiban hungaricum, hogy állítólag a fiskális hatásuk harmadrendű kérdés, a törvényhozó ezeket nevelő, büntető szándékkal hozta. Erkölcsi javulást ígérnek. "

tisztázzunk valamit: adót mindenki fizetett eddig is, a reklámadó az személyesen az rtl-re lett szabva, mert bántja a vezér nárcisztikus érzékenységét, másrészt a holdudvarból már régen kinézte valaki magának, és ezt a fenti filmmel bármi módon is kapcsolatba hozni minimum csúsztatásnak minősül...

az erkölcsi javulás máris érezhető: az rtl híradó kezd felnőni a feladatához...

Dr. szpahi 2014.06.28. 16:54:21

@Izrael misztériuma:
"az erkölcsi javulás máris érezhető: az rtl híradó kezd felnőni a feladatához... "

Igen. És bárcsak a többi gagyi rtl-műsor is felnőne, legalább egy mérsékelten iskolázott építőipari segédmunkás szintjére :-)

2014.06.28. 17:26:41

@Dr. szpahi:
"És bárcsak a többi gagyi rtl-műsor is felnőne, legalább egy mérsékelten iskolázott építőipari segédmunkás szintjére :-)"

én ezt a felnőtté válást nem korlátoznám kizárólagosan az rtl-re, hanem az állami királyi tv és a fidesz-közeli valamint az attól jobbra álló magán tv műsoraira is kiterjeszteném, ugyanis ez utóbbiaknak kulturális-mentális üzenete egy négy általánost végzett ember lelkivilágának felel meg, az efölötti képzettségűek számára a rezsimnek nincsen semmilyen üzenete...

Dr. szpahi 2014.06.28. 19:02:25

@Izrael misztériuma:

Szerintem még mindig az M1 és a Dunatv a legszínvonalasabb (ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne javítani a színvonalukon). Az rtl-klub vagy a tv2 műsorai viszont minősíthetetlenül gyengék. Te tudsz jobbat a magyarországi kínálatból,mint az M1 vagy a Duna-tv?

2014.06.28. 22:02:24

@Dr. szpahi:
nálam a duna tv külföldi adása az első, utána jön a hazai duna tv elsősorban a filmjei miatt és itt véget is ér a nézhető kínálat, én youtube filmeket szoktam nézni ráérő időmben...

Antal József 2014.06.29. 20:00:52

Az RTL klub a kötelező adóját nem fizette be.

vigyüktúlzásbaadolgokat 2014.07.02. 17:36:44

@Dr. szpahi: "És bárcsak a többi gagyi rtl-műsor is felnőne, legalább egy mérsékelten iskolázott építőipari segédmunkás szintjére :-)"

Tudod, lehet, hogy az az építőipari segédmunkás megigazulva tér nyugovóra, miután megnézte a túlfűtött erotikát és erőszakos viselkedést is a filmben/valóságsóban/szappanoperában, mert nem gondolja, hogy ő jobb lenne az M1 nézőnél.

"Az rtl-klub vagy a tv2 műsorai viszont minősíthetetlenül gyengék. Te tudsz jobbat a magyarországi kínálatból,mint az M1 vagy a Duna-tv?"
A magaskultúra és tömegkultúra ilyetén szétválasztása cseppet sem egészséges dolog, ez meg is látszik az egyes tévétípusok állandó nézőin .... M1-n már operettet sem bírok nézni -pedig néznék színházat, irodalmat stb.- mert már gyanús maga a "Palota" és a "mulatság" szó is a címben, ez van. Olyan mintha (kenyérrel és) cirkusszal akarnák kiszúrni a szemünket ....
Pl. valóságsóban a Viasat tényleg előállít valami értékesnek nevezhetőt, mert sokféle szereplőt válogat össze (értelmiségit is), és pl. házasságot, családi életet is be lehet így mutatni, nemcsak "f.szpörgetést" (már bocsánat, de így híresült el egy reality nemrég).

tomasszo 2014.07.03. 10:36:36

Még nem láttam a filmet, de a rendező korábbi munkái alapján ez sem lehet rossz.

2014.07.11. 14:53:56

Fehér istenek alkonya
A film cselekménye két szálon fut, egyszerre mutatva be a két főszereplő, Hagen (a kutyát két arizonai shar pei–labrador keverék játssza) és Lili (Psotta Zsófia rendkívül hiteles alakítása) lázadásának kibontakozását és ellenőrzésük gyengülését Míg a kutya és gazdája egymással párhuzamosan mozognak, addig lázadásuknak és a felettük gyakorolt kontrollnak a foka egymáshoz fordítottan aránylik. A felnőtté válás némileg konvencionális meséje a kutyák felkelésének cseppet sem bevett történetével együtt bontakozik ki. (A felsőbbrendűség és a bosszú központi motívumként Mundruczó korábbi munkáiban is megjelenik, gondoljunk csak a Deltára vagy a színpadon és 2009-ben filmként is megrendezett Nibelung-lakóparkra.)
A film szüzséje a következő: a városban rendeletet adnak ki arról, hogy össze kell írni a „korcsokat”, vagyis a gazdájuk által tiszta származásukat igazolni nem tudó ebeket. A keverékeket meg lehet tartani, de csak adó fejében. Lilit anyja elutazása idejére „lepasszolja” morózus apjának, aki egy húsüzem orvosa. A kamaszodó lány viszi magával Hagent, akit apja ki nem állhat, így kapva kap az alkalmon, és a rendeletnek megfelelően nem hajlandó adót fizetni érte. Egy torokszorító jelenetben a kislány jajveszékelése közepette kipenderíti a „büdös dögöt” a városi terepjárójából. A gazdátlan gyerek és a kidobott kutya párhuzamos sorsa innen indul. Hagen először magányosan kószál, miközben Lili elkeseredetten keresi, majd: befogják, eladják, elvadítják, hogy kutyaviadalban vegyen részt, végül sintértelepre kerül. Míg Hagent az ebrendelet, a közterületesek, a származását felismerő és a hatóságoknak eláruló emberek, a viadal ketrece, majd a sintértelep rácsai és kenneljei (meg az elaltatás) fenyegeti, ellenőrzi és tartja kordában, addig Lili kontrolljáról apja, a rendőrség, a kortársak és a zenetanár gondoskodik.
Hagen az emberi bántalmazást megelégelve egy arra alkalmas pillanatban kiszökik a halálra ítélt kutyák ketrecéből, társai pedig utána erednek. (A rendezőt állítása szerint évekkel korábban a rácsok mögül rá néző kutyatelep-lakók ihlették meg.) Ezen a ponton lehetetlenség nem a Szökés Sobiborból (1987) képsoraira gondolni, a párhuzamot pedig az összeírás–összegyűjtés–kiirtás összefüggésében továbbvinni. Ezzel meg is fordul a film, és következik a visszacsapás. A Hagen-vezette kutyahadsereg bejut a városba, ahol nagy riadalmat keltenek, és sorra-rendre leszámolnak a velük kegyetlenkedőkkel. Estére kiürül a város, az ebhordát hol itt, hol ott látják feltűnni. Éjjel a kivezényelt rendőrök sorfala éleslőszerrel tüzet nyit rájuk, a kutyafelkelés azonban folytatódik. A vízió már-már misztikus, de nagyon reálisan ábrázolt véget ér: Lili a mindig magánál hordott trombitán játszott II. Magyar rapszódia dallamaival fokozatosan lecsendesíti a vágóhíd udvarán acsarkodva összegyűlt kutyákat, akik apjával készültek megütközni. Mindez egyértelmű mitikus utalás, Orpheuszra, aki lantjátékával az alvilág kapuját őrző hatalmas háromfejű kutyát, Kerberoszt altatta el. A kutyák megállnak, leülnek, majd lefekszenek, a trombitaszóló után Lili és apja is a hajnali fényben úszó aszfaltra hasal. Csend következik. Az a fajta, amely után még bármi lehet.

Vadüzenet – A Fehér Isten és az állatok lázadása
Békés Márton
prizmafolyoirat.com/2014/07/10/vaduzenet-a-feher-isten-es-az-allatok-lazadasa/

krepler 2014.07.15. 18:26:28

@Antal József: befizette, csak megkereste a kiskapukat.
a film viszont jó, mindenkinek ajánlom :)

krepler 2014.07.15. 18:30:33

a címadás viszont felveti a kérdést: a kutya számára mi vagyunk az isten - de a film alapján ez elég elkeserítő istenképet mutat :(

Antal József 2014.07.15. 22:01:48

...a címadás felettébb rasszsista és népcsoportot kiemelve degradáló...nem kicsit!
Már a címe alapján és a rendező identitását figyelembe véve felejtős férc munka.
Inkább egy Petőfi vers estére egy magyar borral.
Kinek mi jön be.

Antal József 2014.07.15. 22:03:12

@krepler: ...tehát nem fizette be. Köszönöm, hogy megerősített!

krepler 2014.07.16. 00:46:15

amit kellett, azt befizette. az Ön véleménye szerint a tanuló, aki 50% kedvezménnyel vett bérletet, az nem fizette ki az utazási költségeit?

tomasszo 2014.07.16. 10:02:25

@Antal József: érdekes esztétikai aggály, ami megfontolandó lehet, főképp ha példával is meg vagyon támogatva. Ön kit preferált volna? Tudna ajánlani valamit mondjuk Ibsentől?

Antal József 2014.07.16. 11:54:48

@krepler:

Pontosan.
A diák helyett egy dolgozó adófizető fizetett.
Pont, mint az RTL esetében.

Valaki dolgozik valaki élvezi.

krepler 2014.07.16. 12:27:31

@Antal József: teljes mértékben más logikával gondolkozunk. (ugye nem közgazdász?)

1. a bérlet esetében valószínűleg a klasszikus "másodlagos árképzés" érvényesül: vagyis bizonyos csoportoktól kevesebb pénzt szedek be, mert ők csak annyit tudnak befizetni. a kedvezménynek nem feltétlenül az a lényege, hogy valaki majd megfizeti a különbözetet, hanem hogy neki csak kedvezményes áron tudom eladni, mivel nincs több pénze - és jobb olcsón értékesíteni valamit, mint ha normál áron nem vesz semmit. (különösen igaz ez a szolgáltatásokra). (a 70 feletti nyugdíjasokra igaz a gondolatmenet - de a társadalmi szolidaritás nevében azt mondom, hogy ők már megfizették a saját költségeiket)

2. az rtl esetében is lényegében hasonló dolog érvényesül. a különböző adókedvezményekkel a törvényhozó motíválja az adózókat, hogy bizonyos dolgokat tegyenek (pl. amerikában ha valaki környezetvédelmi technológiát alkalmazó cégekbe fektet, akkor a befektetése után adókedvezményt kap), vagy azt szeretném, hogy ne tegyen (pl. a dobozos sört jobban megadóztatom, mint az üvegest, mert az "egyutas" csomagolásoknak nagyobb a környezetterhelése.) adókedvezményt kaphat egy cég például azért, hogy inkább magyarországon építsen gyárat (a dolgozók munkabére, a járulékos gazdaságélénkítés ugyanis összességében jelentős nyereséget jelent - akár akkorát, hogy akár támogatást is kaphat, nemcsak adókedvezményt. hiszen ha nem létesül ez a cég, akkor semmilyen bevétel nem jönne létre.

Sajnos az Ön gondolkodása azt feltételezi, hogy ha valakinek több pénze van, azt biztos mások kárára teszi - ez azonban teljesen téves. nem akarok nagyon bonyolult fejtegetésekbe bonyolódni, de talán egy egyszerű példa segít megérteni: a mobiltelefonok elterjedése egy új szegmenst nyitott a gazdaságban. nagy forgalmat generált (sok adó, új szolgáltatások stb.) a mobil kommunikáció elsősorban nem mások rovására termelt pénzt az ebbe fektetőknek (gyártóknak, szolgáltatóknak), hanem egy új szegmenssel. (kisebb mértékben persze más ágazatoknak csökkent a forgalma).
vagy egy másik példa: ha a rákóczi úton bérleti díj nélkül(!) adnák a cégeknek az üzleteket, az is jobb lenne, mint a mostani magas bérleti díj, hiszen élhetőbb lenne a környék, az üzletek támogatnák a köztisztaságot, emelkednének az ingatlanárak, iparűzési adót fizetnek stb. most viszont egy-két üzlet vegetál, az összhaszna valószínűleg az önkormányzatnak is alacsonyabb. vagyis akár a teljes adóelengedés se azt jelenti, hogy valaki fizet a kedvezményezett helyett.

krepler 2014.07.16. 12:28:30

@krepler: @Antal József: teljes mértékben más logikával gondolkozunk. (ugye nem közgazdász?)

1. a bérlet esetében valószínűleg a klasszikus "másodlagos árképzés" érvényesül: vagyis bizonyos csoportoktól kevesebb pénzt szedek be, mert ők csak annyit tudnak befizetni. a kedvezménynek nem feltétlenül az a lényege, hogy valaki majd megfizeti a különbözetet, hanem hogy neki csak kedvezményes áron tudom eladni, mivel nincs több pénze - és jobb olcsón értékesíteni valamit, mint ha normál áron nem vesz semmit. (különösen igaz ez a szolgáltatásokra). (a 70 feletti nyugdíjasokra igaz a gondolatmenet - de a társadalmi szolidaritás nevében azt mondom, hogy ők már megfizették a saját költségeiket)

2. az rtl esetében is lényegében hasonló dolog érvényesül. a különböző adókedvezményekkel a törvényhozó motíválja az adózókat, hogy bizonyos dolgokat tegyenek (pl. amerikában ha valaki környezetvédelmi technológiát alkalmazó cégekbe fektet, akkor a befektetése után adókedvezményt kap), vagy azt szeretném, hogy ne tegyen (pl. a dobozos sört jobban megadóztatom, mint az üvegest, mert az "egyutas" csomagolásoknak nagyobb a környezetterhelése.) adókedvezményt kaphat egy cég például azért, hogy inkább magyarországon építsen gyárat (a dolgozók munkabére, a járulékos gazdaságélénkítés ugyanis összességében jelentős nyereséget jelent - akár akkorát, hogy akár támogatást is kaphat, nemcsak adókedvezményt. hiszen ha nem létesül ez a cég, akkor semmilyen bevétel nem jönne létre.

Sajnos az Ön gondolkodása azt feltételezi, hogy ha valakinek több pénze van, azt biztos mások kárára teszi - ez azonban teljesen téves. nem akarok nagyon bonyolult fejtegetésekbe bonyolódni, de talán egy egyszerű példa segít megérteni: a mobiltelefonok elterjedése egy új szegmenst nyitott a gazdaságban. nagy forgalmat generált (sok adó, új szolgáltatások stb.) a mobil kommunikáció elsősorban nem mások rovására termelt pénzt az ebbe fektetőknek (gyártóknak, szolgáltatóknak), hanem egy új szegmenssel. (kisebb mértékben persze más ágazatoknak csökkent a forgalma).
vagy egy másik példa: ha a rákóczi úton bérleti díj nélkül(!) adnák a cégeknek az üzleteket, az is jobb lenne, mint a mostani magas bérleti díj, hiszen élhetőbb lenne a környék, az üzletek támogatnák a köztisztaságot, emelkednének az ingatlanárak, iparűzési adót fizetnek stb. most viszont egy-két üzlet vegetál, az összhaszna valószínűleg az önkormányzatnak is alacsonyabb. vagyis akár a teljes adóelengedés se azt jelenti, hogy valaki fizet a kedvezményezett helyett.

Antal József 2014.07.16. 17:08:42

Aki hatmilliárd után nem adózik miközben nem értéket teremt hanem értékeket rombol annak van is miért ügyeskednie, kiskapuzni.

tomasszo 2014.07.16. 23:56:12

@Antal József: kedves Jóska! Bizonyosan elkerülte a figyelmét, hogy egy kérdést intéztem Önhöz. Kíváncsi volnék a véleményére.
üdv,
a.cs.ph.

Antal József 2014.07.17. 10:08:46

@tomasszo:

Tisztelt tomasszo!

Elnézését kérem! Ha újból feltenné a kérdését akkor válaszolok rá.

tomasszo 2014.07.17. 11:17:09

@Antal József: Kedves József, semmi probléma! Noha, olybá tűnik második olvasatra, hogy a kérdésem nem adekvát. akkhm.
Számomra is érthetetlen okból úgy értettem sorait, mintha a filmet, s Petőfi költészetét egyaránt a kultúra termékeinek legalsó fokára helyezte volna, mint adott kor silány termékét. Ezért kérdeztem, ha Petőfi a maga idejében rossz volt, úgy mint, e film, akkor tudna-e ajánlani vki más rendezőt, aki faintosabb?
Ez valószínűleg a figyelmetlenségem, s a komment töredezett elrendezése miatt történhetett, hogy eredetileg nem szándékolt tartalmi/logikai kapcsolatot véltem felismerni mondatai közt.
Ettől függetlenül, valóban kíváncsi volnék bővebb véleményére, nem feledve a mondást: de gustibus...

Antal József 2014.07.17. 11:50:01

@tomasszo:

Számomra Petőfi volt az utolsó színész.
A XXI. században magyar filmalkotót nem tudok említeni.
Erre a filmre pl. nem is pazarolnám a drága időmet.
Már az tudatos, hogy nincs Tv készülékem sem vagy 10 éve.
A mai világban bármely könyvet, filmet, színművet tudatosan megválaszthat az ember.
A legtöbbje így is felesleges lesz amit megnéz, elolvas.
A mai világ nem az ahol ülhet az ember a könyv, TV előtt és várhatja csodát.
A csoda maga az ember.
Némelyik képes arra, hogy ezt a csodát átadja művein keresztül. Számomra ez nem a XXI. század "művészei" között keresendő. Tisztelet a kevés kivételnek.
Magyar filmes?...amikor egy Jancsóra felnéznek.

Antal József 2014.07.17. 12:21:17

...ebben a világban azok próbálják eladni, hogy nincs szeretet akik a legjobban keltenek gyűlöletet.
A mai magyar társadalomban csak annak lehet ezt "művészien" beadagolni aki szeret nélkül él.
Aki szeretetben él az tanul, dolgozik, felelősen családot nevel és annyi szeretet kap, hogy nincs ideje ilyenekre vagy max. a kutyákat megnézi, ha kutya barát.
A mai magyar társadalom végletekig toleráns.
Ma megvernek egy ráérő politika karrieristát politikus fanok mert provokálja őket.
Miközben minden politikai párt hazudik a történtekről az alapról.
Ma a szeretet ott van ahol kell.
A dolgozó családban ahol nem érnek rá hülyeségekkel foglalkozni.

tomasszo 2014.07.17. 12:45:12

@Antal József: Érdekes amit mond. Talán elsőre arra gondolnék, hogy Ön alapvetően nem híve a filmeknek. Ettől függetlenül a Petőfi-Ibsen hivatkozás kiprovokálhatta volna nem magyar rendező említését is.

"...ebben a világban azok próbálják eladni, hogy nincs szeretet akik a legjobban keltenek gyűlöletet." - ezt nem értem.

Antal József 2014.07.17. 13:17:43

@tomasszo:

A film, mint a többi művészi alkotás az ember kikapcsolódására, művelésére teremtetett.
Mára ez nem igaz.
Engem nem kapcsolnak ki és főleg nem művelnek a mai filmek.
Éppen az ellenkezőjét váltják ki: bosszankodom, hogy elrabolt x percet az életemből és felháborít, hogy milyen stílust és hazugságokat engedhetnek meg maguknak a "művészi kifejezésre" való hivatkozással.
A jó filmet szeretem.
Az idézet mondatomat pl. a médiára is lehet érteni. Bőven! A mai magyar médiára.
Körbe kell nézni: az ordít teli szájjal és gyűlölettel szeret nélküliséget aki szítja azt!
Aki meg szeretetben él az ismeri a hegyi-beszéd első mondatát és érti is: "Boldogok a lelki szegények mert övék a Mennyek országa."

Antal József 2014.07.17. 13:32:15

...ha már film ha már jezsuiták.
Az "Isteni műszak" eredeti koncepcióját megnéztem volna. Ami a valóságban megtörtént történetet dolgozta volna fel. Lengyel mentősök pénzért megölték a betegeiket.
Helyette tiltakozásra csináltak egy amerikai stílusú semmitmondó filmet. Nicolas Cage ezt már megtette a Holtak útjában.
Itt pont az lett volna a lényeg, hogy a rendező kőkeményen bemutatja, hogy a gyarló ember mire képes a pénzért.
Pedig fiatal rendező, fiatal színészek csinálhattak volna egy jó magyar filmet.
Mundroczó Kornélt én egy befutott, sztárolt filmrendezőnek tartom akinél nehéz igazi kihívásként dolgozni. Ez csak az én magán véleményem és tiszteletben tartom aki szereti őt.

tomasszo 2014.07.17. 15:54:17

@Antal József: ..mondjuk én is úgy czirpogok, hogy még nem láttam a czímbéli filmet. :P

2014.07.30. 13:14:41

A szkript szerint Lili (Psotta Zsófia) és keverék kutyája, Hagen valamilyen okból a lány apjához kerülnek. A vágóhídon dolgozó apa (Zsótér Sándor) azonban nem szívleli a jószágot, aki után még adót is fizetnie kellene valami ebrendészetféle szervnek, mivel korcs. Ám erre nem hajlandó, így lánya szeretett kutyáját kiengedi a szabadba. Hagen és Lili útjai innentől szétválik: az eb heroikus küzdelmet vív a sintérrel, a lány pedig lelkileg képtelen feldolgozni a kutya elvesztését, minek következményeként fölrúgja saját értékrendjét, összekülönbözik zenetanárával, s még a rendőrségen is kiköt. Hagen eközben megjárja a poklot: kutyaviadalra képzi át egy elszánt pofa - aki belé oltja magát a Gonoszt - majd a sintértelepről lázadást indít. Innentől egy kemény horror bontakozik ki: Hagen véres bosszút vesz minden egyes emberen, aki ezzé a fenevaddá tette, s kis híján volt gazdája is áldozatává válik, de végül "megtér".

Megnéztük: Fehér Isten
index.hu/index2/#bloghu/kulturmozi/2014/07/29/kritika_feher_isten_114
süti beállítások módosítása