Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Öt tipikus papi hazugság – és más poénok...

2016.10.26. 10:24 pacsy

kep1.jpgIsmeritek, melyik az az öt jellemző kijelentést, ami papok szájából általában nem szokott igaz lenni? Elárulom. Az öt mondat így hangzik: 1. „Rövid leszek.”; 2. „Imádkozom érted.”; 3. „Otthon felejtettem a pénztárcámat.”; 4. „Ó, az csak egy ajándék.”; 5. „Ő pedig az unokahúgom...” :)

Más. Rómában, ahol – legalábbis egyházi körökben – még dívik a „szieszta” megszentelt intézménye, ez a büszke mondás járja: „Egy jezsuita 5-kor kel!” Aztán persze halkabban még azt is hozzá szokás tenni: „Napjában kétszer is...” :)

Csak hogy kiszélesítsem a témát vallásközi irányban is, még egy történet. Egy zsidó férfi hajótörést szenved. Szerencsésen túléli a balesetet és egy lakatlan szigeten találja magát. Amennyire lehet, otthonosan berendezkedik az új környezetben. Két év múlva találnak rá. Nagy az öröm, hogy egészségben viszontlátják. A megtaláló expedíció tagjai azonban megrökönyödve látják, hogy a kunyhója mellett, attól nagyjából azonos távolságra, két másik viskó is álldogál. Kérezik is tőle: „Hát ezek meg mire szolgálnak.” Mosolyogva rámutat az egyikre és bizalmasan mondja: „Ne csodálkozzatok, ez itt a zsinagóga, ahová minden szombaton hűségesen elmentem.” „És az a másik?” – faggatják tovább. Erre egy pillanatra elborul az arca és szenvedélyesen felkiált: „Az a másik pedig az a zsinagóga, ahová sem ezelőtt, sem ezután, soha be nem tenném a lábam!” :)

Tudtok még...?

 

24 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr5011839509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kgosto 2016.10.27. 18:59:13

A túlvilágon mennek a lelkek a Mennyországban. Szent Péter vezeti őket. Az egyik ajtó előtt elhaladván csendre inti a kíséretét és azt suttogja: Vigyázzatok, ne hangoskodjatok! Itt vannak a katolikusok abban a hitben, hogy csak ők üdvözülhetnek.

kgosto 2016.10.28. 19:44:56

Ez elég régi, de nagyon jó!
"A rabbi fájdalmában felkiált Istennek: Uram, a fiam keresztény lett!
Isten válaszol: Az enyém is!"

kgosto 2016.10.28. 19:48:24

"Egy embernek lerobban az autója egy falu határában. Egy kislány arra jár.
- Mond csak leányom, van erre egy mechanikus?
- Nem kérem, ebben a faluban mindenki katolikus!"

Bocs!

pacsy 2016.10.29. 15:58:06

Egy jezsuitatol kerdezik:
- Igaz az, hogy a jezsuitak semmire sem adnak hatarozott valaszt hanem mindent homalyosan korbemagyaraznak?
- Hat, bizonyos szempontbol igaz, mas szempontbol viszont teljes felreertes...
;)

IILiliII 2016.10.30. 07:08:41

Repülőgép meghibásodás történik, egy ember jó magasból ejtőernyővel kiugrik és leérkezve fennakad egy fán. Éppen arra biciklizik valaki a fák alatt, lekiabál neki:
- Jóember, segítsen, hol vagyok?!
- Fenn a fán!
- Maga pap?
- ?? Honnan találta ki?
- Mert amit mond, az igaz, csak semmi haszna...

kjapp · https://napfenyesblog.wordpress.com/ 2016.10.31. 18:01:51

Prédikátor a barátjához:
-Templomunk történetében évek óta ez volt a legnagyobb lelki megújulás!
-Hány embert szereztél a templom tagságához?
-Egyet sem. Ötszázat vesztettünk.

pacsy 2016.11.03. 16:12:06

A püspök meglátogat egy vidéki plébániát. Amikor felmászik a pulpitusra, hogy prédikáljon, lenéz, de csak három öregasszonyt lát hátul a padokban ülni. Hátraszól a mögötte álló plébánosnak:
- Kihirdetted, hogy jövök?
- Nem, de úgy látom, elterjedt a híre...
www.youtube.com/watch?v=bO6TPRblE3U (0.24-0.50 :)

pacsy 2017.02.01. 10:27:24

tegnap papi (szerzetesi) és nővér társaságban jártam, és hallottam egy jó viccet. íme:

egy domonkos, egy ferences és egy jezsuita áll a Holt tenger partján és arról beszélgetnek, hogy ki tud vízen járni. ha a Mesternek sikerült, nekik is sikerülnie kell!
a jezsuita kezdi. felfohászkodik, kéri Szent Ignác és az összes jezsuita szentek közbenjárását, azzal nekiindul. eleinte félősen, aztán egyre inkább nekibátorodva lépdel a habokon, s szép félkörben vissza is érkezik a többiekhez. lelkesen megtapsolják. a ferencesen a sor: ő is fohászkodik Szent Ferenchez, szólongatja nap fivérét és víz húgocskáját, szél öccsét is próbálja jobb belátásra bírni, majd nekiindul. mindenki csodálkozására ő is egyre határozottabban lépdel a habokon, majd szép félkört leírva vissza érkezik a többiekhez. őt is lelkesen megtapsolják. erre már a domonkos is érzi az egyre fokozódó elvárásokat, ő is fohászkodni kezd, majd nekiindul, ám néhány lépés után - zsupsz - nyakig merül a vízben. kihúzzák a partra, mire szégyenkezve lelkiismeretvizsgálatot tart és elhatározza, hogy mostantól kezdve a kolostorban vezeklésben tölti az életét.
amint lógó orral elvonul, a jezsuita némi bűnbánattal a hangjában odafordul a ferenceshez: "lehet, hogy neki is el kellett volna mondanunk a köveket..."
mire a ferences - "milyen köveket...?" :)

IILiliII 2017.04.24. 18:30:12

Tudtok ajánlani jó vígjátékokat? Mint pl. a Pofa be!
Sérülést szenvedtem görkorival, pár napig még nem állhatok lábra és szívesen néznék valami humorosat, csak nem sokat ismerek. Egyébként a sztori is vicces: vettünk a gyerekeknek görkorit, a fiamé pont jó rám is, próbálgattam kicsit. Nemrég egyedül mentem le a bicikliútra gyakorolni és mire mentem egy kört, eltűnt a cipőm az út mellett a fűből (faluhelyen). Megpróbáltam a görkoriban hazamenni, de annyira még nem ment (dombtetőre, macskakő)... /Igyekszem jókedvűen szemlélni a háztartás függetlenedését tőlem (vagy fordítva?)- gyakorló anyukák biztos megértik ennek a sajátos szépségét.../

Déli pályaudvar 2017.04.24. 18:48:09

@IILiliII:
Fawlty Towers (elvileg megvan magyar aláírással is, magyarul: Waczak szálló)

2017.04.25. 11:11:41

@Déli pályaudvar:
Hát ha Pofa be! és francia akkor bármelyik Louis de Funès film (Szárnyát vagy combját, Horgász a pácban stb.) ezek nagyon bájosak is.
Aztán a "Balfácán" (G. Depardieu, P. Richard), de pl. eszembe jutott pár újabb is: a "Jöttünk láttunk visszamennénk" (harsány, de eredeti), vagy pl az "Életrevalók" (kicsit talán sablonos sztori nem olyan harsány nevetős, de remek színészi alakítások ismeretlen színészekkel)
(Ugyanennek van angol-magyar változata is: "JutalomJáték" címmel, állítólag az is jó de azt nem láttam.)
Ja és a "Pofa be!" mellé ott a "Négybalkezes" ahol Depardieu a nehézfiú és Pierre Richard az ügyefogyott. Utóbbinak meg a "Félénk vagyok, de hódítani akarok" számomra epic! :D

De számomra kicsit még jobbak az angolok Pl. a Waczak szálló is, de a "Csengetett Mylord!" különösen. de abbahagyom.
Ja amerikaiból még eszembe jutott a "Vasmacska kölykei" nagyon aranyos családi, gyerekeknek is.

2017.04.25. 11:25:03

@Pandit:
Természetesen IILiliII-nek szántam (elsősorban). :)

Déli pályaudvar 2017.04.25. 11:47:08

@Déli pályaudvar:
Én még a Monthy Python jeleneteket is nagyon bírom (általában). A hülyeség és a hülyéskedés gyakorlatilag minden lehetőségét kiaknázzák.

csaba_carmarthen 2017.04.25. 23:25:58

Oh Je voudrais chanter Marie pourquoi je t'aime....

www.youtube.com/watch?v=RE7hzvyy7n0

IILiliII 2017.04.27. 10:08:19

@csaba_carmarthen: Köszönöm! Ilyen gyönyörű Mária ábrázolással még nem találkoztam.

csaba_carmarthen 2017.05.01. 18:46:25

Szűz Mária nagyon rejtett életet élt, ezért nevezi Őt a Szentlélek és az Egyház Alma Maternak – rejtett és titokzatos Anyának. Alázatossága oly mélységes, hogy a földön nem volt hőbb és örökebb vágya, mint hogy önmaga és a teremtmények előtt rejtve maradjon, egyedül csak Isten ismerje.

3. Isten, hogy meghallgassa hozzá intézett kéréseit, melyekkel elrejtettségért, szegénységért és megaláztatásért esedezett hozzá, örömest rejtette el Őt fogantatásában, születésében, életében, titkaiban, feltámadásában és mennybemenetelében szinte valamennyi emberi teremtmény elől.

Még szülei sem ismerték, s az angyalok gyakran kérdezték egymástól:

Ki az?

Mert a Magasságbeli előlük is elrejtette Őt; vagy ha fel is fedett róla valamit, sokkalta többet eltitkolt....

louisgrignion.pl/download/ertekezes.pdf

@IILiliII: A fentiek figyelembe vételével kevésbé meglepő az amit mondasz....
(Köszi, hogy írtál:)

Csaba

ui. egy (sokkal) korábbi kérdéseddel kapcsolatban pedig figyelmedbe ajanlom az alábbiakat (is):

marytv.tv/?page_id=1620

pacsy 2017.05.16. 08:23:11

Tegnap az ebédlőasztalnál, nemzetközi társaságban, a káromkodásról beszélgettünk. Kiderült, hogy még Indiában is káromkodnak az emberek - nahát, úgy látszik, ott is hatott az eredeti bűn... Valaki elmondott egy viccet, amit franciául kéne megismételni, de ettől most tekintsetek el... A megértéséhez pedig elég annyit tudni, hogy "merde" körülbelül annyit tesz, mint mémetül a "Scheisse!"

Egy francia töredelmes gyónást végez és megvallja, hogy az utóbbi időben sokat mondta azt a szót, hogy "merde". Az atya meghallgatja, és dorgálóan így szól hozzá: "Ejnye, gyermekem, ez ugyan nem káromkodás, de bizony csúnya szó, bizony! Az lesz a penitencia, hogy soha többet ne mondjon ilyet!"
Az illető kijön a gyóntatószékből, a szent elhatározással a szívében, hogy soha többet nem mondja ki ezt a szót. Magába mélyed, nagyon koncentrál: soha többet nem szabad kimondania...
Kisvártatva beveri a térdét a templom padjának egy kiálló szegletébe, és így szól: (rosszkedvűen) "Merde!", (ijedten) "Oh, merde!", (lemondóan) "Merde!" :)

pacsy 2017.05.16. 08:32:10

Egy újabb vicc - kicsit macho ugyan, de legfeljebb nem olvastok többet... :)

A közösségi média korában történt. Az iszlámista ISIS-tagok fenyegető watsapp-ot küldenek Olaszországba: "Elmegyünk Rómába, elvesszük az asszonyaitokat, és leszedjük a Szent Péter Bazilika tetejéről a keresztet." Mire az olaszok visszaválaszolnak: "Maradjatok a helyeteken! Küldjük az asszonyt! Meg hozzá az anyóst is - azzal meg lesz keresztetek is..." :)

marlar 2017.05.16. 23:18:21

Igaz, hogy nem kifejezetten papi, de papoktól hallottam:
"Aki hamarabb hal meg, hosszabb ideig él örökké."
(bocs :))

pacsy 2019.02.12. 10:28:20

Most hallottam egy zsidó viccet (kicsit blaszfémikus...): Mózes: "Minden a törvény!", Jézus "Minden a szeretet!", Marx: "Minden a pénz!", Freud: "Minden a szex!", Einstein: "Minden relatív!" :)

manlakos 2019.02.13. 09:33:31

@pacsy: :)
Ki a legboldogabb ember, a FÖLDÖN?
???
A mindenkori pápa.
Miért?
Mert majd csak odaát találkozik a főnökével!
süti beállítások módosítása