Jezsuiták

PÁRBESZÉDBEN

Címkék

Az igazi szeretet ingyenes és feltétel nélküli

2017.12.21. 11:59 pacsy

jezsuita_blog.jpgA jó cselekedetekre vonatkozóan Jézus Krisztus üzenete eléggé egyértelmű. Az evangélium nem hagy kétséget afelől, hogy igazán jó tettnek valójában az számít, ami önző indítékok nélkül, azaz lényegében ingyenesen történik (Lk 14, 12-14). A viszonzás, az ellenszolgáltatás és jutalom reményében tett jócselekedet – bár hogy úgy mondjam „tárgyilag” helyes – vallási szempontból nem sokat ér, hiszen a reciprocitás vágya tönkreteszi a szeretet minőségét. Egyszerűen szólva: voltaképpen mindig úgy kellene jót cselekednünk, hogy nem várunk érte viszonzást.

Persze a valóságos életben a viszonosság valamilyen fokon mindig jelen van a személyes kapcsolatokban. Még a házasok is – pedig a szerelmes párkapcsolat a kinyilatkoztatás szerint az isteni szeretetnek igazán jól sikerült modellje (vö. Énekek éneke)! – bizonyos mértékig kölcsönös előnyöket kapnak (és várnak) a szeretetükért. De aki azért szeret, hogy viszontszeressék, még csak elsősorban önmagára figyel, s így messze elmarad a vallási eszménytől.

Az evangélium szempontjából világos, hogy a valódi, szigorú értelemben vett szeretethez nem társulhatnak elvárások. Valójában az „elvárás” szó az én szótáramban általában véve negatív csengésű. Elmagyarázom, mire gondolok. Ha egy szülőnek elvárásai vannak a gyermekével szemben, akkor – ahogy én látom – jó eséllyel tönkre teszi őt. Hogyan?! Hát nem természetes az, hogy a szülők a nevelés során követelményeket támasztanak a csemetéikkel szemben, azaz elvárnak egyet s mást tőlük? Csakugyan, mi sem magától értetődőbb ennél! Akkor hát milyen értelemben helytelenek az elvárások? Nos például akkor, ha magamban így gondolkozom: amennyiben a veled kapcsolatos elvárásaim nem teljesülnek, megváltoztatom a hozzáállásomat. Onnantól kezdve „örök harag és magázás”! Ha azonban egy szülőnek a csemetéje rossz jegyet hoz haza, attól még érzékeltetnie kell vele – ha nem örül is az eredménynek –, hogy nem változott meg a kapcsolatuk. Továbbra is a gyermekének tekinti. Bár elvárásai nem lehetnek vele kapcsolatban, vágyai annál inkább. Mondhatja neki például: „Azt szeretném, hogy tanulj többet, belásd a tanulásra fordított munka értelmét és hosszú távú hasznát. Vágyom arra, hogy az életed sikerüljön…” – ez azonban nem jogosítja fel arra, hogy bármilyen értelemben (akár érzelmileg is) terrorizálja, ha – szerinte – nem jó irányba halad.

Szeretni eszerint annyit tesz, mint nem akarni megváltoztatni. Felszabadítani a másikat, hogy az legyen, aki (az, aki tud és akar lenni). Bízva és remélve abban, hogy egyszer esetleg magától kezd el változni. Ám ezt csak indirekt módon befolyásolhatom. Valójában egyetlen mód áll a rendelkezésemre: a saját viselkedésem megváltozása. Ha valóban szeretek, úgy fogadom el a körülöttem élő embereket, ahogy vannak.

Egy rendtársam elmesélt egy régi személyes történetet. Sváb faluban született, Budapest környékén. Ott is nőtt fel, rengeteg emlék fűzi oda. Az egyik karácsony estén történt, még gyermekkorában, hogy egy koldus csengetett be hozzájuk. Mindenki jól ismerte, hiszen mindig arra őgyelgett. Most is ott állt az ajtóban, rongyosan és piszkosan, s karácsony lévén azt remélte, hogy nem fogják üres kézzel elküldeni. Hanem ezen az estén a családfő, édesapja, mindenkit meglepett – az egész családot is. Bevezette ugyanis a koldust a házba és – azon mód, kissé füstös szagún és mosdatlanul – odaültette az ünnepi asztalfőre. Együtt vacsoráztak. A gyerekek megbabonázva nézték, amint kanalazza a halászlevet, eszik a süteményekből. Barátom, a későbbi jezsuita, azt meséli, azóta sem tudja elfelejteni az esetet, amely talán az egész hivatását meghatározta.

Mert a valódi (keresztény) szeretet legfontosabb jellegzetessége – s e két jelző nélkül talán ki sem volna szabad mondani ezt a szót –, hogy ingyenes és feltétel nélküli. S hogy ez mit jelent, nem lehet elméletekből megtanulni. Csak tevékeny gyakorlás útján elsajátítható.

32 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr4613502135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

türkiz 2017.12.22. 10:50:34

Az igazán "jó tetteinkben" ilyen és hasonló kérdések -úgy vettem észre- eleve fel sem merülnek, meg sem fogalmazódnak bennünk. Az igazán jó tetteinkben valójában nem kerülünk klasszikus döntéshelyzetbe, hisz ha döntenénk arról, hogy most mi "ingyenesek", meg "feltétel nélküliek" leszünk, akkor már egészen biztosan nem leszünk azok!!! :-D
Az "igazi szeretet" nem akar "igazi" lenni! Éppen ellenkezőleg! A szeretetet pontosan akkor találhatjuk "igazinak", ha hagyjuk, hogy beteljesítse önmagát. Elég, ha van, máris lehet "igazi". Olybá tűnik, helytelen azt gondolni, hogy a szeretetek között létezik valami olyan, ami még önmagánál is több, különlegesebb, eszményibb, amikor éppen fordítva van, akkor juthatunk közelebb hozzá, ha a túldíszítettségére éppen nem aggatunk már semmi továbbit, ha nem pakolunk még rá...

Meg azt is gondolom, hogy a "jó cselekedeinket" nem lehet akarni így vagy úgy hajtani végre, az igazán jó cselekedeteink belőlünk fakadnak. Talán erre mondják, hogy ezek a szívből meghozott döntések (ami nem érzelemközpontot jelent, hanem magátólértetődőséget)... Ha az utcán elesik előttem egy idős ember, akkor nem fogok mérlegelni azon, hogy felállítsam-e vagy sem, elbírom-e majd vagy sem, sáros lesz-e tőle a ruhám vagy sem, ezért lekésem-e a buszt vagy sem... hanem cselekszem. Ahogy ha igazán szerelmes vagyok, akkor nem is lehet nem fontosabb a Másik önmagamnál. De mindez nem tiltja, hogy legyenek vágyaim, a kérdés az, hogy Én és az én erős vágyaim képesek-e akár ezt az erős alapállást is felülírni. Mert ha igen, akkor nem szeretek eléggé. De ha a szeretetem szilárd, a fontossági sorrend egyértelmű, akkor annak a vágyát, hogy viszontszeressenek úgyis el tudom hordozni, hogy a közeledéseimben, a Vele való kapcsolatban mindez hátul marad, Őmögötte... mert a viszontszeretés, a kölcsönösség vágya nem csak nem bűn, de nagyonis egészséges és normális, és ez aligha "teheti tönkre a szeretet minőségét". Nem ez teszi tönkre, hanem az, ha a Másik voltaképpen semmi más, csak ömagam szeretetének eszköze: ilyenkor ugyanis -sajnos- nem tud a Másik fontosabb lenni nekem annál, mint amennyire én fontos vagyok önmagam számára. (Az ilyen "nagylelkű", "ingyenes", "önzetlen" emberek szavaikkal, tetteikkel kamaszkoromban nagyon dühítettek, ma már nem, hisz látom, hogy akár egy egész életöltőt is tölthetnek a Földön hazugságban: hiszen ők az egész világot megnyerve valójában önmagukat szeretnék csak meggyőzni arról, mennyire jók.)

Még egy aprócska kiegészítés! Azért talán nem érdemes áthelyezni a fókuszpontot önmagunkról Őrá, mert ez egy "vallási eszmény", sokkal inkább azért, mert Ő valamiért a legfontosabb helyet tölti be az életünkben...csak azért érdemes, ha szeretünk és szeretnénk még inkább szeretni, vagy nem?

Kajla 2017.12.22. 14:26:39

Keresztanyám esküvőm előtt azt a tanácsot adta, hogy "csak akkor vedd el, ha úgy tudod elfogadni, hogy már csak romlani fog".

Kajla 2017.12.22. 14:32:03

@türkiz: "Dömdödöm egyszer nagyon megszeretett valakit. Igen megörült, te is tudod, mennyire megörül az ember annak, ha megszeret valakit. El is indult Dömdödöm, hogy majd odaáll az elé a valaki elé, és azt mondja: szeretlek. Igen ám, de útközben látott két asszonyt. Éppen azt mondta az egyik a másiknak: "Én igazán szeretem magukat, de ha még egyszer átjön a tyúkjuk a kertembe!..." Mi az hogy "de ha még egyszer" - gondolkozott Dömdödöm -, ….. de ez nem volt elég, mert akkor meghallotta, ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak: "Én igazán szeretlek." "Mi az hogy igazán?! - háborgott magában Dömdödöm. - Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem." S akkor elgondolkozott ezen a szeretni szón. Mit is jelent igazából? …. De már akkor oda is ért ahhoz, akit megszeretett. Megállt előtte, rápillantott, és azt mondta: "Dömdödöm." Azóta se hajlandó mást mondani, csak ennyit, hogy dömdödöm."

pacsy 2017.12.22. 19:46:07

@türkiz: @Kajla: Én is így látom. Köszönöm a kritikát, ha az is volt benne. Hiteles. Szóval, mindkettőtökkel egyetértek. :) Dömdödöm...

Valaki küldte és szerintem szép azért. (Mi az, hogy "azért"?)

JOCÓ KARÁCSONYA

Jocó félárva gyerek volt. Édesanyja belehalt a szülésbe, apja azóta idült alkoholista lett. Évek óta, alig volt egy-egy józan pillanata. Mindenüket elitta: a takaros házat, a háztáji földet. Így végül a falu szélén, egy elhagyott kis garázsban húzták meg magukat. Ott tengették életüket.

Apját a tüdőbetegsége gyakorlatilag ágyhoz kötötte, Jocó napjai koldulással, csavargással teltek.

A téli kemény, hideg napok fagyoskodását a rozzant sparhelt sem tudta enyhíteni, inkább füstölt, mint melegített. Ilyenkor Jocó odabújt köhécselő apjához, és a takaró alatt melegítették egymást.

Ha pedig nem volt mit ennie, bekopogott a plébános úrhoz, aki meleg étellel kínálta.

A szombat délutáni hittanórákon nagyon jól érezte magát, a cserépkályhának támaszkodva mennyei melegség futotta át vézna kis testét.

Karácsony közeledtével minden gyerek egy rajzlapot kapott, azzal a feladattal, hogy le kell rajzolni, milyen ajándékot adnának karácsonyra a kis Jézusnak.

Volt, aki a biciklijét rajzolta a jászol mellé, más a kis autóját,
labdáját, kedvenc babáját. Jocó rajzán igencsak elcsodálkozott a plébános úr. Két kis fejecske látszott a jászolban.

Megkérdezte:

- Jocó, te mit ajándékoztál a kis Jézusnak?
- Nincs nekem semmim, amit adhatnék neki - szipogott Jocó - Befeküdnék mellé a jászolba és átölelném, hogy ne fázzon.

kjapp · https://napfenyesblog.wordpress.com/ 2017.12.29. 07:40:09

Hogyan szólnak erről mások:
"Kérdés: Úgy hiszem, hogy a szeretet mindig ugyanaz, akár, emberi, akár isteni. Igaz ez?

Sri Chinmoy: Nem, fiatal barátom, az emberi szeretet és az isteni Szeretet két teljesen különböző dolog. Ha adok Magának tizenöt centet, és Ön ad nekem egy cukorkát, akkor ezt emberi szeretetnek hívják. Az isteni szeretetben Ön nem várja el a tizenöt centemet. Örömmel és önként adja oda a cukorkát. Az isteni Szeretet áldozat, és ebben az áldozatban tudatosan vagy tudattalanul Isten Akaratát teljesítjük. Az emberi szeretetben a vásárló és az eladó szeretetét fejezzük ki, ami rokonértelmű az önérdekkel. Hangsúlyozom, ezzel nem azt akarom mondani, hogy az emberi lények nem képesek isteni Szeretetet kifejezni. Képesek erre, és néha meg is teszik. Azonban a következetes isteni Szeretet, jelen pillanatban, ritka az emberi lények között."

studiorum 2017.12.31. 13:45:27

A cikk néhány kijelentését korrigálva a következőket állítom:

-Vannak helyes elvárások is. Erre szükség van!

-Az evangélium szempontjából világos, hogy a valódi, szigorú értelemben vett szeretethez társulhatnak elvárások, melyek mások helyes viselkedését és tökéletesedését szolgálják.

-Ha egy szülőnek elvárásai vannak gyermekével szemben, melyek a gyermek kötelezettségeiből fakadnak, akkor jó eséllyel helyes úton tartja őt.

-Szeretni eszerint annyit tesz, mint helyes irányba változtatni akarni a másikat a szeretet, az intés és ha kell a fegyelmezés helyes eszközeivel. Ez az útja annak, hogy a másik kedves legyen Isten színe és az emberek előtt.

-Ha valóban szeretek, tehetségem és körülményeim szerint segítek másoknak a helyes út felismerésében és annak követésében.

- A valódi (keresztény) szeretet legfontosabb jellegzetessége az, hogy ingyenes, feltétel nélküli, és üdvösségre irányuló! S hogy ez mit jelent, lehet utánzásból és elméleti úton a hit-és erkölcstan segítségével megtanulni. Ezeket nem kell elválasztani, mert egységben vannak, egymást kiegészítik.

Áldott, boldog új évet kívánok mindenkinek!

fons dulcis aquae 2018.01.01. 15:47:44

Az önzetlen szeretetről Gianna Beretta Molla (1922-1962) olasz orvosnő, édesanya története jutott eszembe. Mélyen hívő családban nevelkedett, tanulmányait Paviában, majd Milánóban végezte. Gyermekgyógyászként dolgozott, hivatása mellett példás családanya is volt, elkötelezett hívőként tevékenykedett az egyházban is. Negyedik gyermekét várta, a második hónapban volt, amikor méhdaganatot diagnosztizáltak nála. Amellett döntött, hogy csak a daganatot távolítsák el, a gyermek érdekét mindvégig saját gyógyítása elé helyezte. A leánykát császármetszéssel segítették később világra, egészségesen, a keresztségben a Gianna Emanuela nevet kapta (később édesanyja hivatását választva ő is orvos lett). Az édesanya állapota azonban folyamatosan romlott, majd egy héttel a gyermek születése után meghalt. Gianna Beretta Mollát II. János Pál pápa 1994-ben boldoggá, majd 2004-ben szentté avatta. Szentté avatásán részt vettek férje, gyermekei és még élő testvérei.
II: János Pál ezeket mondta a boldoggá avatásakor: "Tanúságtétele hősies, igazi himnusz az élet mellett, ellentétben a mai világban elterjedt mentalitással. Növelje az ő áldozata a bátorságot azokban, akik az élet mellett állnak, annak érdekében, hogy felismerjük minden emberi élet méltóságát a születéstől a halálig." Férje később így emlékezett Giannára: "Minden szép dolgot szeretett, amelyet az Isten nekünk ajándékozott. Számomra mindig is egy teljesen hétköznapi asszonynak tűnt, de... a szentség nem csak rendkívüli dolgokban nyilvánul meg. A szentség mindenekelőtt az Isten kifürkészhetetlen terveibe napról napra való beleegyezést jelenti."

Kajla 2018.01.01. 20:11:44

@fons dulcis aquae: Nekem az alábbi ugrott be:

dia.pool.pim.hu/html/muvek/PILINSZKY/pilinszky00373/pilinszky00974/pilinszky00974.html

„Hidd el – vallja a sztarec –, hogy Isten… bűnöddel együtt és bűnödben is szeret.” S itt álljunk meg egy pillanatra, és kérdezzük meg önmagunkat: vajon hogy szeretünk mi, emberek, amikor azt mondjuk, hogy szeretünk? .... „Menj hát, és ne félj.” Majd: „Ne keseredj el az emberek miatt, és ne haragudj a sérelmekért.. Az elhunytnak bocsásd meg mindazt, amivel megbántott, békélj meg vele őszintén”. De kinek is kell az asszonynak megbocsátania? Annak, aki megbántotta, és ami sokkalta nehezebb, annak, akit megölt. Döbbenetes szavak, és mindannyiunknak szólnak. Mivel a legnehezebb annak megbocsátanunk, akit megbántottunk és meggyötörtünk. És most meg kell békülnünk vele, mert csak így juthatunk el a szeretetig. „Ha megbánod a bűnödet, akkor szeretni is tudsz” – mondja e ponton Zoszima. Majd így folytatja: „Ha pedig szeretsz, akkor már az Istené vagy… Szeretettel mindent meg lehet váltani, mindent meg lehet menteni.”

türkiz 2018.01.01. 21:00:39

@Kajla: Pici kiegészítés... mert nem is tudom! Mondja csak Neked vagy nekem bárki legnagyobb félelmeink közepette, hogy ne féljünk :-D Talán ami jobban kifejezné az utat, általa a kulcsmondatot testközelivé is hozhatná, az a "Ne félj félni!" felszabadító és teljesíthető kérése... (...)
De nagyon hálás vagyok most Neked! Személyesen is köszönöm az idézetet!!!

fons dulcis aquae 2018.01.01. 22:00:15

@Kajla: @türkiz:
Köszönöm nektek az idézetet és a kiegészítést is :)
Jézussal találkozva a hitüket megvallók számára a félelmet a bizalom, a remény és konkrét ígéret válthatta fel: "Ne félj, hited megszabadított téged!" Hányszor olvassuk a Szentírásban!
Különösen szépen írt erről Pilinszky A jobb lator c. cikkében ( Új Ember, 1976. március 26.) Ebből idéznék:
"Benne, a jobbik latorban egyetlen pillanatban valósult meg az emberi lét három végletes pillanata: a halál, a szeretet és a hit élménye, s mindhárom tökéletes egységben, s tökéletesen sajátjaként már. Abban a pillanatban, amikor Jézushoz fordult, fogadta el és teljesítette be halálát. S ettől nemhogy megszűnt volna szeretni, hanem szeretete is épp ezzel a fordulattal született meg benne, hogy a hit legintimebb és legbizonyosabb vallomását mondassa el vele anélkül, hogy Jézus tanításaiból bármit is ismert, s föltámadásának dicsőségéből bármit is előre tudhatott volna... Az, ami Jézus tanításából és követéséből fontos, lényege szerint egyetlen pillanatba tömöríthető. Ez volt az ő jó híre. Hogy a szeretet meredeken lerövidíti a hozzá vezető végejárhatatlan utakat. Egyetlen föltétele, hogy a szeretet valóban gyökeret eresszen bennem, az ÉN szeretetem legyen (szemben az énszeretettel) a MÁSIK iránt. Ez az a "kisajátítás", mely soha nem önzés, hanem épp ellenkezőleg, kitárulás és elszemélytelenedés, mely szabad utat enged szívünkben Isten üdvözítő szeretetének és baráti meghívásának."

Kajla 2018.01.02. 04:59:09

@türkiz: @fons dulcis aquae: Izgalmas amit írtok, nem elhagyjuk a félelmet, hanem megtanuljuk elfogadni és nem elkerüljük a stresszt, hanem a benne rejlő energiát pozitív irányba fordítjuk (ursuslibris.hu/a-stressz-napos-oldala/ ) Talán ugyanaz amit írsz, mint amit a sztarec mond. Hisz, amikor „nem félünk félni”, akkor elfogadjuk a félelmünket. Belép a „hit, a bizalom és a remény”.
Amikor nagyon aggódunk valamiért, félünk, akkor lebénulunk, amikor elfogadjuk, amikor a félelmünk mellett ott van a személyes Istenbe vetett bizalom is, még ha nem is értjük, akkor a bénultság megszűnik.

Kajla 2018.01.02. 07:35:52

@türkiz: „Nem ez teszi tönkre, hanem az, ha a Másik voltaképpen semmi más, csak ömagam szeretetének eszköze: … akár egy egész életöltőt is tölthetnek a Földön hazugságban: hiszen ők az egész világot megnyerve valójában önmagukat szeretnék csak meggyőzni arról, mennyire jók.”

Azt gondolom, hogy szinte minden cselekedetünkben keveredik az önzetlenség, jobbítani- akarás és az önzés, hiúság.

Szeretek és jónak érzem magam;
tanítok, vagy „megosztok” és lám milyen okos vagyok;
a világ nagy problémái megérintenek és elégedett vagyok az érzékenységemmel;
Isten-élményem van és kiválasztottnak érzem magam;
elmélyülve imádkozom és lám magasabb szintre kerültem a spiritualitásban.

Sok éve zavar ez a kettősség, volt mikor elhallgattam. De talán inkább tudomásul kell vennünk, hogy mind a kettő bennünk van, nem világos néha, hogy 90-10% vagy 10-90%, a fontos az, hogy mind a kettő ott van bennünk. Fogadjuk el. A hiúságunkat is. És próbáljuk nem becsapni magunkat.

türkiz 2018.01.02. 10:33:20

@Kajla: Nem tudom... nem így látom már... A túlzott önszeretet során önmagamat állítom középpontba, ilyenkor bármi vagy bárki felé tett cselekedeteimet, kimondott szavaimat az "Én" hatja át, a Másik legkevésbé sem motivál, annyira nem, hogy akár akkor is lenyomom Rajta, ha ő köszöni szépen nem is kérne belőle... észre sem veszem, mert csak eszközt jelent számomra Önmagamhoz.
Úgy vélem, mindez köszönő viszonyban sincs azzal, amikor teszem a dolgom, és igen, olykor felszakad bennem a vágy az elismerés után, a megbecsülés után, az pedig a világ legtermészetesebb dolga, hogy ha szeretek, vágyom arra, hogy szeressenek. A világot áthatja egyféle kölcsönösség és ennek a hiányát olykor joggal hiányolhatjuk is. Szoktuk is!
Ez nem hiúság, nem önzőség vagy legalábbis egészséges hiúság, egészséges önzőség :-)
Igenis lehetünk jók is néha. Lehetünk erre akár büszkék is! Szerintem legalább annyira téves tagadni annak a lehetőségét, hogy lehetünk néha nap jók is, mint erőnek erejével csak arról győzködni mindenkit kifelé/befelé, hogy mi mindig mennyire jók vagyunk.

Azt hiszem, a prioritások határoznak meg minket. Egyféle alapállás, az a bizonyos kezdő pillanat... de azt hiszem, a kérdés Tőled voltaképpen arra irányult: jó, jó, de mennyire vagyunk ebben őszinték önmagunkkal?
Mivel a szeretetnek súlya van, nem is véletlen, hogy benne valamit megkérdőjelezhetetlennek, valóságosságosnak, magátólértetődőnek szoktunk találni... ebben a súlyban hiszek, mármint abban, hogy ha akarom sem tudom figyelmen kívül hagyni, hisz erősebb, mint én vagyok...
Hiszem, hogy a fontos pillanatokban mindig egyértelmű a feladatunk, legföljebb tompa hozzá a fülünk vagy túl nagy a félelmünk...

Kajla 2018.01.02. 13:08:59

@türkiz: Szép amit írsz. Szigorú is. Köszönöm. Elgondokodtat, emésztem.

türkiz 2018.01.02. 14:24:20

@Kajla:
"Az élet fája „a kert közepén” áll. Ezt nehéz másképp olvasni, mint hogy Isten mindenkitől pont ugyanannyira van." Röhrig

Kajla 2018.01.03. 07:56:33

@türkiz: „Azt hiszem, a prioritások határoznak meg minket. Egyféle alapállás, az a bizonyos kezdő pillanat...” Igen, igaz, amit írsz. És így válhat (a csaknem) ugyanazon cselekedet áldássá vagy ártalmassá. Már idéztem apámat (tudós volt), aki azt mondta, hogy vannak kutatók, akit a dinamitot akarják feltalálni, mások pedig a dinamit feltalálói akarnak lenni. És vannak papok, akik a másikra figyelnek mások pedig akik a saját empatikus képességüket akarják bizonyítani (vagy ugyanilyen hibás, a vélt egyházi igazsággal akarják a felsőbbrendűségüket hangsúlyozni). Van aki jó, és így üdvözülni fog; van aki üdvözülni akar és ezért jó akar lenni….
Talán az első bekezdésed megfogalmazásával vitatkoznék, vagy árnyalnám, bár nagyon úgy hangzik, hogy (keserű) tapasztalat alapján írod. Nem hiszem, hogy ennyire extrém lenne a torzulás, talán mindig keveredik az önmegvalósítás vágya a segítésével. És hasonlóan a felsőbbrendűség kimutatása is keveredik az igazság szeretetével.
Jézus példája ezért megdöbbentő, mindig az egész embert nézi.
Köszönöm még egyszer a bejegyzésed, meg a Röhring interjút is.

türkiz 2018.01.03. 13:08:10

@Kajla: "Jézus példája ezért megdöbbentő, mindig az egész embert nézi" ÉS MINDENKIBEN...

Semmi nem tesz szomorúbbá, mint annak a tapasztalata, mennyire képtelen vagyok erre. Tágas a szívem, szokatlanul sokan elférnek benne, csak azért, mert valaki nem rokonszenves vagy én neki, még nem esik ki onnét, és akit beengedek, azt mélyre engedem, legyen az egy hajléktalan vagy bármelyik tanítványom... Ugyanakkor évi egyszer-kétszer, nagy ritkán azt kell megtapasztalnom magamban, hogy egyes emberek mintha falat emelnének bennem (sokszor próbáltam valami közösre lelni bennük, teljesen eredménytelenül). Ők azok, akiknél elakad a szeretetem, a figyelmem... ismeretlen türelmetlenség lesz úrrá rajtam, ugorjunk már, ugorjunk, bárhogy szeretném, nem tudok igazán nyitott lenni feléjük, nem tudom befogadni őket a szívembe...
Ingyenesen és feltétel nélkül? amikor egészen hétköznapi módon sem vagyok képes szeretni, jelen lenni a Mások számára?
Nem vagyok szentimentális, nem hordozgatok magammal fényképeket még a gyerekeimről sem. Jálics fényképét évek óta igen.
Egy-egy szemlélődő lelkigyakorlaton harminc ember, és szavamra annyi féle ember kerül össze... mi kell ahhoz, hogy mindenki sebét, fájdalmát képes legyen valaki átölelni, megkönnyezni, átengedni önmagán... Mert én hiába tudom, hogy a szenvedéseink mértéke a legkevésbé sem számít, mindenki azzal küzd, amivel éppen küzd, és neki az a legnehezebb, amit éppen elhordoz... mégis! egy fiát gyászoló édesapa mellett minden önmagunk körüli nyafogás türelmetlenné tesz... És nincs jól, hogy így van!
Ahogy Kjapp írja, az ember képes az isteni szeretetre, néha meg is teszi... Nélküle azonban nem megy. Mert nem az elhatározásaink, döntéseink alakítanak minket, hanem közvetlenül Ő.
És köszönöm, hogy ezt segítetted így Újévbe lépve kihangosítani bennem... ;-)

Kajla 2018.01.03. 20:40:03

@türkiz: ezt találtam:

Ítélet (Székely Magda)

Leomolván az idők, mint a várak,
napján a végső elszámoltatásnak,
mindkét oldalon ugyanazok állnak.

Egy szín alatt a jók, a rosszak,
szorongatókon a szorongatottak
enyhületlen egymásba rajzolódnak.

Pedig törekedve hiába
minden idom külön kiválna,
vissza enmaga térfogatába.

De nincs hely ott hiú törekedésre,
nincs mód kitérni a kiterjedésbe,
a bűn kényelme végleg visszavéve.

Ott nincs gonosz már továbbindulóban,
a készületlen kívülebb lelobban,
emlékezete elmarad a porban.

Ott csak a jó az, ami súlya nélkül
felsorakozva útra kelni készül,
a gyönge híd csak egy hívásból épül,

ha majd beteljesedve
odaátról, áradnak egyre,
a fényből másba, fényesebbe.

jabbok 2018.01.05. 00:12:22

@türkiz: "legalább annyira téves tagadni annak a lehetőségét, hogy lehetünk néha nap jók is, mint erőnek erejével csak arról győzködni mindenkit kifelé/befelé, hogy mi mindig mennyire jók vagyunk..."

"Különbség

Egy százlábú s egy flamingó között,
villanyszék és nászágy között,
egy pórus krátere meg egy
tündöklő homlok ragyogása közt:
semmi különbség. Különbség csak egy van,
ha azt mondják: „én jó vagyok”,
vagy – ami ritka – azt mondják: „te jó vagy”,
de ez is olyan különbség csupán,
amire Isten azt mondja magában:
mindkettő ugyanaz."

Boldog Új Évet...

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2018.01.07. 13:12:03

Nagyon jó írás. A negyedik bekezdés számomra különösen hangsúlyos (ami így kezdődik: "Szeretni eszerint annyit tesz, mint nem akarni megváltoztatni....") Nagyon hasonló gondolatokat fogalmaztak meg azok a keresztény szülők, akik a Bondings blog felhívására válaszolva leírták saját tapasztalataikat arról, hogyan tudták elfogadni gyermekük másságát. Azt is kérték a válaszadóktól, hogy három szóban próbálják összefoglalni, mi tesz egy családot szentté. A válaszok felettébb tanulságosak. Bár tudom, hogy jabbok emiatt haragudni fog rám, de én most is inkább csak a linket ajánlom figyelmetekbe, mintsem bemásoljam ide az egész posztot: kaleidoscope.blog.hu/2018/01/01/szent_csalad_es_ujevi_aldas

studiorum 2018.01.07. 23:50:10

@kaleidoscope: " A negyedik bekezdés számomra különösen hangsúlyos (ami így kezdődik: "Szeretni eszerint annyit tesz, mint nem akarni megváltoztatni....")

Ebben az esetben az a minimum, hogy bennünket így szeress.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2018.01.09. 14:39:35

@studiorum: minden erőmmel azon vagyok. Bárcsak kölcsönös lenne ez a szándék!

studiorum 2018.01.09. 20:36:25

@kaleidoscope:

"Szeretni eszerint annyit tesz, mint nem akarni megváltoztatni...." (pacsy)

Ezt csak magatokra nézve tartsátok követendőnek, mert mi katolikusok másképp gondolkodunk.

Érdemes átgondolni és megfogadni azt, amit korábban írtam.
Hogy ne kelljen visszagörgetni, idézem a szentírásra és az Egyház tanítására alapozott hozzászólásom.

-Vannak helyes elvárások is. Erre szükség van!

-Az evangélium szempontjából világos, hogy a valódi, szigorú értelemben vett szeretethez társulhatnak elvárások, melyek mások helyes viselkedését és tökéletesedését szolgálják.

-Ha egy szülőnek elvárásai vannak gyermekével szemben, melyek a gyermek kötelezettségeiből fakadnak, akkor jó eséllyel helyes úton tartja őt.

-Szeretni eszerint annyit tesz, mint helyes irányba változtatni akarni a másikat a szeretet, az intés és ha kell a fegyelmezés helyes eszközeivel. Ez az útja annak, hogy a másik kedves legyen Isten színe és az emberek előtt.

-Ha valóban szeretek, tehetségem és körülményeim szerint segítek másoknak a a helyes út felismerésében és annak követésében.

- A valódi (keresztény) szeretet legfontosabb jellegzetessége az, hogy ingyenes, feltétel nélküli, és üdvösségre irányuló!

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2018.01.10. 22:14:46

@studiorum: "Ezt csak magatokra nézve tartsátok követendőnek, mert mi katolikusok másképp gondolkodunk." Értem.

studiorum 2018.01.11. 12:11:00

@kaleidoscope:

Remélem az érveimet is elolvastad és átgondoltad?!

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2018.01.13. 20:46:16

@studiorum: az érveiddel nem engem cáfolsz, hanem ennek az írásnak a lényegét és fő üzenetét vitatod, kritizálod, ha jól értem.

studiorum 2018.01.13. 21:12:12

@kaleidoscope:

Légy becsületes! Ne akarj kihátrálni pacsyval való egyetértésedből. Ezt írtad: -"Nagyon jó írás. A negyedik bekezdés számomra különösen hangsúlyos (ami így kezdődik: "Szeretni eszerint annyit tesz, mint nem akarni megváltoztatni....")-

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2018.01.16. 21:51:26

@studiorum: "Ne akarj kihátrálni pacsyval való egyetértésedből. " Eszem ágában sincs "kihátrálni" :)

manlakos 2018.01.26. 08:21:53

@Kajla: Keresztanyád, bölcs asszony!
.
.
.
Keresztapádat es megkérdezted erről?:)))
Bocs!!!:)

Kajla 2018.01.26. 11:40:41

@manlakos: Keresztanyám férje is teljesen egyetértett. Ők voltak egyeébként a Házashétvége mozgalom egyik hazai megalapítói.

manlakos 2018.01.26. 12:14:44

@Kajla: Gratulálok, Nekik is, mert ez a fajta megértés, és elfogadás szükséges a házassághoz. Neked pedig azért, hogy ilyen keresztszüleid vannak!:)
süti beállítások módosítása