A közgazdaság és a politika - keresztény szemmel

2018.03.01. 10:29 SzabóFerencSJ

tavlatok_szabo_ferenc.jpgA zsinati egyház szerint egyre sürgetőbb, hogy a hívek közéleti kérdésekben is tájékozódjanak, „a Krisztustól kapott alapelvek fényét” vetítve a társadalmi-gazdasági-politikai valóságra. (GS 46) Ezt a célt akarta szolgálni a magyar püspökök Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevele, amely az egyház szociális tanításából merítve igyekezett meghatározni „az elemzés elveit, a helyzet értékelésének szempontjait és a cselekvés irányait” (Octagesima adveniens 4). A körlevélhez sokan hozzászóltak, nagy visszhangja volt még nem hívő körökben is.

Mostani tanulmányomban a zsinat Gaudium et spes  kezdetű konstitúciója II. részének ide vonatkozó pontjait elemezve – kiegészítve azokat a későbbi egyházi  megnyilatkozásokkal – fokozottabban az etikai szempontokra és cselekvési irányokra szeretném összpontosítani a figyelmet.

Az ezredforduló felé

II. János Pál  1991-es Centesimus annus (= CA) kezdetű körlevelében, áttekintve az egyház szociális tanításának száz évét, az 1989/90-es világtörténelmi fordulattal, a kommunizmus bukásával kapcsolatban megállapítja, hogy az elnyomó, totalitárius rendszerek bukását számos tényező idézte elő (köztük pl. a lengyel Szolidaritás munkásmozgalma, továbbá az egész kommunista gazdasági rendszer hatékonyságának hiánya, és még általánosabban az emberi jogok súlyos megsértése). „A legújabb események igazi oka azonban az Isten tagadása miatt támadt lelki üresség, amely a fiatal nemzedéket megfosztotta a helyes tájékozódástól, s amely gyakran odáig vezette őket, hogy saját identitásuknak és az élet értelmének kitartó keresése során újra felfedezzék nemzeti kultúrájuk vallási gyökereit, és Jézus Krisztus személyét, aki megfelelő válasz a modern ember szívében lakozó vágyakozásra a jó, az igazság és az élet után.” (CA 23–24)

A modern kor egyik jellemzőjeként a racionalitást szokták megjelölni. Nos, a mostani korszakváltást éppen az jelzi, hogy megkérdőjelezzük az ész abszolút voltát, minthogy ismerjük bizonyos káros következményeit: egydimenziós jelleg, kizárólagosság, hajlam a totalitarizmusra. Az ész elnyom, uralkodik, normalizál. Persze nem kell azért az ellenkező végletbe se esni, a racionalizálási folyamatból átesni a posztmodernek dekonstrukciós törekvésébe. (Habermas kritikája e téren jogosult.) A múlt és a jövő között feszülő jelenben nem szabad felejtenünk a folytonosságot, amelyet a helyes értelemben vett Hagyomány biztosít. „Semmi sem új a nap alatt” – mondja a kiábrándult Prédikátor, de azért bizonyos fejlődés tapasztalható, ha nem is lineáris a haladás – sem az eszmékben, sem a társadalmi-politikai életben. Társadalmi igazságosság, demokrácia, jogállam stb.: ezek nemcsak fogalmak, hanem többé-kevésbé megvalósuló eszmények. Másrészt a „szabadság, egyenlőség, testvériség” nem a francia forradalom találmányai, hanem végső elemzésben evangéliumi eszmények, amelyeket sokszor éppen azok csúfoltak meg, akik fennen hirdették őket.

Etika a közgazdaságban

A Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevele (52. és 53. pontjában) hivatkozik a GS 64. és 65. pontjára. A katolikus szociális tanítás elismeri minden földi valóság, így a közgazdaság jogos autonómiáját; ugyanakkor „a leghatározottabban elutasítja azt a felfogást, amely ebből a viszonylagos önállóságból kiindulva nem ismer más mércét a gazdaságban, mint az egyének és csoportok önös érdekeinek érvényesítését. »A saját módszerei és törvényei szerint kell ugyan gyakorolni a gazdasági tevékenységet, de az erkölcsi rend korlátainak tiszteletben tartásával.« (GS 64) [. . .] A gazdaság és a »termelés alapvető célja nem a termékek halmozása, sem pedig a haszon vagy a hatalmaskodás, hanem az ember szolgálata. Mégpedig a teljes ember szolgálata, amely tehát tekintetbe veszi egyfelől az anyagi szükségleteknek, másfelől pedig az értelmi, erkölcsi, szellemi és vallási életnek az igényeit.« (GS 64) Az egyház az elmúlt száz évben következetesen elutasította a gazdaság megszervezésének mindkét egyoldalú elképzelését: mind a kollektivizmust, mind a kizárólag a szabad versenyre építő kapitalizmust. »A fejlődést nem szabad rábízni sem kizárólag az egyének gazdasági tevékenységének mintegy ösztönös menetére, sem csupán a köztekintély hatalmára.« (GS 65)” (Vö. CA 42)

A politikai közösség és az egyház (GS 76)

 Fontossága miatt különös figyelmet fordítunk a GS 76. pontjára, amely a politikai közösség és az egyház kapcsolatával foglalkozik. És itt bővebben idézünk későbbi pápai megnyilatkozásokból is. Úgy tűnik ugyanis, hogy a magyar püspökök körlevele nem eléggé aknázta ki az egyház szociális tanítását éppen az állampolgárok politikai nevelésére a lassan és nehezen alakuló magyar politikában, ami nem lehetséges a politikai irányok, pártok programjának, illetve az ígért és meg (vagy meg nem) valósított intézkedések konkrétabb elemzése nélkül.

Nagyon fontos – hangsúlyozza a zsinat –, hogy helyes szemlélet alakuljon ki – különösen is a pluralista társadalmakban – a politikai közösség és az egyház viszonyáról. Világosan meg kell különböztetni azt is, amit az egyes keresztények (egyenként vagy csoportosan) lelkiismeretük szerint cselekszenek, és azt, amit lelkipásztoraik együtt az egyház nevében cselekszenek. „Feladatánál és illetékességénél fogva az egyház semmiképpen sem elegyedik egy politikai közösséggel sem, és nem kötődik egyetlen politikai rendszerhez sem; jelzi és oltalmazza az emberi személy transzcendenciáját.” Később pedig ugyanez a 76. pont ezt mondja: „Az egyház feladata, hogy támogasson és magasabb értékrendbe emeljen mindent, ami igaz, jó és szép csak található az emberi közösségben; amikor pedig az evangéliumhoz ragaszkodva küldetését teljesíti a világban, Isten dicsőségére a békességet erősíti az emberek között.” Itt utalás történik a LG 13. pontjára, ahol többek között ez áll: „Isten népének ebbe a katolikus egységébe tehát, amely előre jelzi és előmozdítja az egyetemes békét, minden ember meg van híva. ” (Vö. még LG 22.)

Amikor a zsinat így hangsúlyozza az egyház függetlenségét minden politikai közösséggel és rendszerrel szemben, nem akarja azt állítani, hogy mindegy, milyen politikai rendszert választunk, mindegy, milyen programra vagy pártra szavazunk. Láttuk, hogy a zsinat kifejezetten elutasítja az elnyomó diktatórikus vagy totalitárius rendszereket, és természetesen olyan demokratikus társadalmi rendet és politikát részesít előnyben, amely az emberi jogokat törvénybe iktatja (jogállamot teremt), és azokat a gyakorlatban is biztosítja. Világos tehát, hogy a politikai pluralizmus bizonyos határokon belül jogos: az istentagadó vagy az egyházat üldöző, a vallásszabadságot elfojtó vagy korlátozó rendszert nyugodt lelkiismerettel nem választhatja a hívő, hanem csakis valamelyik demokratikus pártra szavazhat kellő megfontolások után (amikor is több szempontot figyelembe vesz, és nem csupán, mondjuk, egy adott párt egyházpolitikáját).

VI. Pál pápa Roy bíboroshoz írt Octogesima adveniens kezdetű levelében (50. pont) kiemelte, hogy ugyanaz a hit különböző politikai elkötelezettségekhez vezethet, éspedig a GS 43. pontjára utalva: „Bizonyos körülmények között, akárhány esetben, éppen a dolgok keresztény szemlélete ajánl egyeseknek bizonyos megoldásokat. De más hívők, amint ez gyakran és egészen jogosan megtörténik, nem kisebb őszinteséggel másképp vélekednek.” A különféle véleményeket azonban nem szabad úgy bemutatni vagy képviselni, mintha az egyház véleménye lennének. Egymás véleményét tiszteletben kell tartani, gyakorolva a kölcsönös szeretetet, és a közjóval törődve mindenekfelett.

A hívők tehát különböző legitim, jogos utak között választhatnak. Természetesen a hívő nem választhatja nyugodt lelkiismerettel az ateista és elnyomó rendszereket; de meg kell vizsgálnia azt is, hogy egy mozgalom vagy párt mennyiben kötődik – esetleg leplezetten – olyan ideológiához, amely tagadja vagy kizárja a transzcendenciát, és az embert egydimenziósra fokozza le, illetve amely sért bizonyos emberi jogokat, kizár etikai értékeket, az igazságosság és a szolidaritás követelményeit nem veszi tekintetbe; vagy amely a „világnézeti semlegesség” ürügyén kiküszöböli az evangéliumi értékeket az oktatásból, a médiumokból, általában a közéletből és a kultúrából. A keresztény hívőnek nemcsak a jó és a rossz között kell választania, hanem a jó és a jobb között, vagyis egy  adott helyzetben, a különböző értékeket és követelményeket szem előtt tartva (a közjó, nem pedig az én javam, érdekem, hasznom stb. szempontjait mérlegelve) az általa jobbnak ítéltet kell választania. Mindez tájékozódást és politikai érettséget is igényel.

A politikai cselekvésnek olyan jól körvonalazott társadalomképre kell támaszkodnia, amelyik koherens a benne alkalmazott eszközök, illetve a célmeghatározások tekintetében; ezek viszont az emberi hivatás teljes igényű értelmezéséből táplálkoznak (vö. OA 25). A keresztény számára az evangéliumi hit határozza meg a hivatására vonatkozó teljes víziót. A történelmi áramlatokkal szemben az Evangélium és az egyház szociális tanítása az eligazító.

 

A teljes tanulmány a Távlatokban [Távlatok/35-36 (1997/275)] jelent meg: http://www.tavlatok.hu/38elottiek/tavlatok35-36.htm#35gazdasag

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jezsuita.blog.hu/api/trackback/id/tr1313702110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Petimester 2018.03.04. 18:39:08

"A zsinati egyház szerint" - na, eddig olvastam a cikket.
Szóval van a "zsinati egyház" (Novus Ordo) és van nem-zsinati (a rossz, merev, szélsőséges, tradicionalista)? Miért nem egy egyház van?
Szóval csak egyetlen zsinat számít (II. Vatikáni) a "zsinati egyházban", és ami előtte volt több 20 egyetemes zsinat az egy bevezetés, prelúdium volt az igazságig, amire 1962-ig kellett várni? Persze sejtem, hogy ez a szemlélet a jezsuitáknál, de hogy már az első mondatban elárulják, az újdonság.

altavista 2018.03.06. 16:46:46

"A katolikus szociális tanítás elismeri minden földi valóság, így a közgazdaság jogos autonómiáját"

Akkor az Egyház elismeri Észak-Korea politikai berendezkedésének jogos autonómiáját is?

"II. János Pál 1991-es [...] körlevelében [...] az 1989/90-es világtörténelmi fordulattal, a kommunizmus bukásával kapcsolatban megállapítja, hogy az elnyomó, totalitárius rendszerek bukását számos tényező idézte elő [...]. „A legújabb események igazi oka azonban az Isten tagadása miatt támadt lelki üresség, [...]"

Szóval II. János Pál szerint a kommunizmus bukását az istentagadás hozta el? Érdekes gondolat egy pápától! :-)

Teljesen értelmetlen a cikk logikája.

@Petimester: a "zsinati egyház" meg ezeket a dolgokat én sem értettem sose. A II. vatikáni zsinat a legmenőbb, azt egyes papok többször idézik mint a Bibliát.

Abréd 2018.07.03. 15:28:25

@Petimester: számunkra melyik zsinat releváns, melyik válaszolja meg a mi korunk kérdéseit? Valószínű, hogy leginkább az utolsó.