A „La Civiltà Cattolica” című folyóirat aktuális száma részleteket közöl olyan beszélgetésekből, amelyeket Ferenc pápa legutóbbi Dél-Amerikában tett lelkipásztori látogatása során Chilében (január 16-án) és Peruban (január 19-én) rögzítettek. A pápa jezsuita szerzetesi közösségeket látogatott meg és válaszolt az ott neki feltett kérdésekre. A hangfelvételt a folyóirat igazgatója, Antonio Spadaro atya írta át. Ezekből a beszélgetésekről közlünk most rövid válogatást.
Szentatya, melyek az örömei, és a főbb nehézségek, amelyekkel pápasága során találkozott?
„A pápaságom ideje leginkább nyugodt időszaknak mondható. Attól a pillanattól kezdve, hogy a konklávé alatt észrevettem, hogy mi készül – hirtelen meglepetés volt a számomra – nagy békét éreztem. És ez a béke máig sem hagyott el. Az Úr ajándéka ez, amiért hálás vagyok. És nagyon remélem, hogy nem is fogja elvenni tőlem. Az a dolog azonban, ami ugyan nem veszi el a békémet, de nagyon elszomorít, a pletyka. Nekem nem tetszenek a pletykák, elkedvetlenítenek. Gyakran megesik ez a bezárt világokban. Viszont ha ilyesmi papok vagy szerzetesek között történik, akkor az a kérdés jön fel bennem: de hát hogy lehetséges ez? Hiszen te elhagytál mindent, lemondtál arról, hogy feleséged legyen, nem nősültél meg, nem lettek gyermekeid... Hát úgy akarod végezni, mint egy pletykás vénasszony? Ó Istenem, milyen szomorú élet az ilyen!”
Milyen ellenállásokkal találkozott és hogyan élte meg?
„A nehézségekkel szembesülve sohasem mondom azonnal, hogy ez ’ellenállás’. Hiszen ez azt jelentené, hogy visszautastom a megkülönböztetést – márpedig ezt nem akarom megtenni. Könnyű dolog volna azt mondani, ’ez egy ellenállás’ és nem venni észre, hogy a benne lévő ellenkezésben megvan az igazságnak valamely morzsája. Ez segít nekem abban, hogy relativizáljak sok olyan dolgot, amik első pillantásra ellenállásnak látszanak, de valójában olyan reakciók, amik félreértésből fakadnak... Amikor viszont azt veszem észre, hogy tényleges ellenállásról van szó, az persze nincs ínyemre. Néhányan persze azt mondják, hogy ez normális dolog, hogy az ember szükségképpen ellenállással találkozik, ha valamit meg akar változtatni. Mindenhol megvan a híres ’de hát mindig is így csináltuk’, olyan kísértés ez, amelyet mindannyian ismerünk. A II. Vatikáni zsinat után jelentkező ellenállás – amely ma is jelen van – relativizálni, feloldani akarja a Zsinatot. Még jobban sajnálom, amikor az ellenállás szinte kampányszerűen folyik. És sajnos ilyesmit is látok. Nem tagadhatom, hogy vannak ellenállások. Látom és ismerem őket. Vannak ellenállások a tanítással szemben is. A szellemi épségem érdekében nem olvasom az úgynevezett „ellenállást” képviselő internetes oldalakat. Tudom, kik ők, ismerem ezeket a csoportokat, de nem olvasom őket, egyszerűen a szellemi épségem érdekében. Ha van valami nagyon komoly dolog, arról informálnak, hogy tudjak róla. Ezek sajnálatos dolgok, de hát tovább kell menni. Amikor ellenállást érzékelek, megpróbálok párbeszédre lépni, ha a dialógus lehetséges; de bizonyos ellenállások olyan személyektől jönnek, akik azt gondolják, hogy ők birtokolják az igaz tanítást és azzal vádolnak, hogy eretnek vagy. Amikor ezekben az illetőkben, az alapján, amit mondanak vagy írnak, nem találok lelki jóságot, én egyszerűen csak imádkozom értük. Sajnálatot és bosszúságot érzek, de nem állok meg ezeknél az érzéseknél, a szellemi épségem érdekében.”
„Milyen reformokban tudjuk leginkább támogatni?
„Azt hiszem, az egyik dolog, amire az Egyháznak ma leginkább szüksége van – és ez nagyon világos abban a perspektívában és azokkal a lelkipásztori ellenvetésekkel kapcsolatban, amelyek az Amoris laetitia kapcsán támadtak – a megkülönböztetés (discernimento) képessége. Hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy ’lehet vagy nem lehet’. Én is ezt a fajta gondolkodást kaptam a képzésem során: ’eddig lehet, innentől nem lehet”. Nem tudom, hogy emlékszel-e arra a kolumbiai jezsuitára, aki a „Collegio Massimo”-ba jött morálist tanítani; amikor a hatodik parancs tanításához ért, valaki megkockáztatta ezt a kérdést: „A jegyeseknek szabad csókolózni?”. Hogy szabad-e egymást megcsókolniuk! Értitek? És ő ezt mondta: „Igen, szabad! Semmi probléma! Csak arra van szükség, hogy egy zsebkendőt tegyenek közé’. Ez egy forma mentis (gondolkodásmód), ami jellemzi a teológia egészét. Olyan forma mentis, ami a határokra épül. Ma már látjuk a következményeit.”
Mit mondjuk [a Jézus Társaságában] azoknak, akik öregszenek, és maguk mögött kevesebb embert látnak?
„Számításba vesszük a fiatalok és az erők fogyatkozását, intézményes vígasztalanságba is eshetünk. Nem, ezt nem engedhetitek meg magatoknak. A vígasztalanság lefelé húz, egyfajta iszapos felület, ami beránt és keserűségre vezet, kiábrándulásra. Én azt kérdezem, hogy vajon Xavéri Szent Ferenc, azzal a kudarccal szemben, hogy maga előtt látta Kínát, de nem tudott oda belépni, vajon vígasztalanságot érzett-e. Nem, én úgy képzelem, hogy ő inkább így fordult az Úrhoz: ’Te nem akarod, tehát akkor ciao, akkor így van rendben’. Azt az utat választotta, amit felajánlottak neki és ez abban az esetben a halál volt!... De így is jól van! Mindig előre nézzetek, mint Xavéri Ferenc Kína kapujában... Isten tudja!”
Azt szeretném, hogy mondjon nekünk néhány szót a szexuális visszaélésekről. Nagyon foglalkoztatnak bennünket ezek a botrányok.
„Ez a legnagyobb vígasztalanság amit az Egyház átél. Ez megszégyenít bennünket, de emlékezni kell arra is, hogy a szégyen nagyon is szentignáci kegyelem. Szóval, tekintsük ezt kegyelemnek és szégyenítsük, alázzuk meg magunkat mélyen. A sebeivel együtt kell szeretnem az Egyházat... Elmesélek neked egy történetet. Argentibában március 24-e a katonai hatalomátvétel emléknapja. A diktatúrára, a desaparecidos (eltüntek)-re való emlékezés napja és a Főtér (Plaza de Mayor) ilyenkor megtelik emlékező emberekkel. Az egyik ilyen március 24-én, mikor éppen átkeltem az utcán, volt ott egy pár egy-két három éves gyermekkel, és a gyerek éppen előre szaladt. A papa pedig azt mondta neki: ’Gyere, gyere csak ide gyorsan... Vigyázz a pedofilokra!’ Micsoda szégyent éreztem! Micsoda szégyent! Nem vette észre, hogy én vagyok az érsek, csak egy pap voltam és... micsoda szégyen! Persze néha előhúznak „vígaszdíjakat” is, és valaki azt mondja: „Nézd meg a statisztikákat... a... nem tudom... 70 százaléka a pedofiloknak a családi körben van, az ismerősök között. Aztán az eddzőtermekben, az uszodákban. A katolikus papok pedofil esetei nem érik el a két százalékot, 1,6 százalék. Nem is olyan sok...’. De akkor is szörnyű, ha csak egy volna is a testvéreink közül! Mert Isten arra kente fel, hogy megszenetelje a kicsiket és a nagyokat is és ő tönkretette őket. Írtózatos! Csak meg kell hallgatni, hogy mit érez valaki, akivel visszaéltek! Látni kell őket – néha lehet róluk tudni, néha nem lehet róluk tudni –, én rendszeresen találkozom néhánnyal közülük. Nagyon kemény folyamaton mennek keresztül, egészen megsemmisülnek. Az Egyház számára nagy megaláztatás ez. Nem csak a törékenységünket mutatja, de – valljuk meg őszintén – a képmutatásunk szintjét is. Furcsa: a visszaélés jelensége néhány új és fejlődő kongregációt is érintett. Ott a visszaélés mindig egyfajta a hatalomhoz kötődő mentalitás gyümölcse, amit a gonosz gyökereitől kezdve kell gyógyítanunk. Három fokozata van a visszaélésnak, amelyek egymással összefüggenek: a hatalommal való visszaélés, a szexuális visszaélés és a gazdasági slamasztika. A pénz mindig szerepet játszik: az ördög a pénztárcán keresztül bújik be.”
Hogy látja, a Lélek hogyan mozgatja most az Egyházat a jövő felé?
„Vegyétek kézbe úja a II. Vatikáni zsinat Lumen gentium című dokumentumát. Ahogy a Chile-i püspökökkel beszéltem, deklerikalizációra bíztattam őket. Az evangelizációt az egyháznak, mint Isten népének kell végeznie. Azt kéri tőlünk az Úr, hogy önmagából kilépő Egyház legyünk [Ciesa in uschita], harctéri kórház... Szegény egyház a szegényekért! A szegények nem a kommunista párt egy elméleti formulája, ők az evangélium középpontjában állnak! Ebben az irányban érzem, hogy a Lélek visz bennünket. Vannak erős ellenállások, de számomra az is, hogy ilyenek jelentkeznek, annak a jele, hogy jó úton vagyunk. Különben a démon nem fáradozna azon, hogy ellenállást támasszon.”
(A kivonat a Corriere della Sera 2018. február 15-i előzetese alapján készült. Az egész beszélgetés magyar fordításban itt olvasható: https://www.magyarkurir.hu/ferenc-papa/ferenc-papa-imadkozom-azokert-akik-eretneknek-belyegeznek )
Utolsó kommentek